Ujság, 1927. január (3. évfolyam, 1-24. szám)
1927-01-15 / 10. szám
SZOMBAT, 1927 JANUÁR 15 ÚJSÁG Szapáry László gróf, volt londoni követünk felesége hatvannégyezer pengő elsikkasztása miatt feljelentette Schwartz Gyula bankárt A sikkasztás a feljelentés szerint a grófnő csehországi birtokai jövedelmének elszámolása körül történt Előbb egyezkedni akart a grófnő, de a Schwartz Gusztáv és Társa magánbankház főnöke elutasította az ajánlatot . Sztrache Gusztáv főügyész vette magához a feljelentés iratait Előkelő szereplőinél fogva különös érdeklődésre tarthat számot az a bűnügy, amely- nek szövevényébe most igyekszik elmélyedni . Sztryrhedr„ a budapesti kir. ügyészség elnöke. Hozzáérkezett ugyanis az a felje-lentés, amelyet Szapáry László grófnak, volt ImminiTf WTITTN111 m 1 felesége adott be. A "" bűnügy egy örökségi ügyből fakad, amelybe belejátszik Közép-Európa megváltozott képe , és az újonnan alakult országoknak gyűlöletet a más országok állampolgáraival szemben. Sikkasztás címén tett feljelentésében Szapáry László grófné, aki született Ungnad- L .Weissenwolff Irén birodalmi grófnő, előadja, hogy családjának majoreszkója, Ungnad- Weissenwolff Rudolf birodalmi gróf 1017-ben bekövetkezett halála előtt úgy rendelkezett, hogy vagyonát — mert gyermekei nem voltak — két nővére örökölje. Az elhalt majorevszko egyik nővére Turn Taxis hercegnő, aki megkapta a Kopitnában, Csehországban levő tizenkétezer holdas birtokot, míg a másik nővér, gróf Szapáry Lászlóné, a stájerországi többezer holdas birtokhoz jutott. A végrendelkező gróf úgy intézkedett utolsó akaratának megszerkesztésénél, hogy Szapáry Lászlóné kapja meg a stájerországi birtok tulajdonjogát, ellenben a haszonélvezeti jog illesse meg életben levő édesanyjukat. Jóf Szapáryné kártalanítása céljából egy másik rendelkezés szabályozza, hogy Thurn- Tazis hercegnőnek a kopitnai uradalom jövedelméből át kell engedni meghatározott részt nővérének. A gazdálkodás ilyenformán történt is, a két nővér évenként elszámolt, de a háború befejezése után, amikor Csehország függetlenségre tett szert, az idegen állampolgárságú birtokosokkal szemben kellemetlenkedő intézkedéseket rendelt el. A cseh hatóságok tudták, hogy a tizenkétezer holdas uradalom jövedelmének egy része a magyar állampolgárságú Szapáry grófnőnek jár és ezért nehézségeket gördített az uradalom kezelése és a pénzek átutalása elé. Az évek során mind nehezebbé vált a nővérek között az elszámolás, állandó ellentétek merültek fel, de különösen a pénzkiutalások késedelme miatt érték nagyobb károk Szapáry grófnét. Sokféle módon igyekezett ezeket a nehézségeket leküzdeni, végre is férje családjának bankárával Schwartz Gusztáv és társa pesti bankcéggel megállapodást kötött, amelynek értelmében látszólag átengedményezte a kopitnai uradalommal szemben fennálló követeléseit. Arra számított ugyanis, hogy a bankárcég bankösszeköttetései révén könnyebben ellenőrizheti az uradalom jószágigazgatóságának számvetéseit és gyorsabban érheti el a pénzösszegek átutalását. A grófné járandóságai fejében 10 milliárd korona előleget át is vett a banktól és úgy egyezett meg, hogy járandóságaiból a bankcéget 30% illeti meg, de ebből tartozik fedezni az ügylet körül felmerülendő minden költséget. Azonban ez a rendszer sem vezetett sima elintézéshez. Az elszámolások ezután is nehezen történtek meg és legutóbb a grófné minden követelése fejében a Schwartz Gusztáv és társa bankcég vezetőjétől, Schwartz Gyulától, 1 millió 70.000 cseh koronát kapott. Szapáryné átvizsgálva a számadásokat úgy érezte, hogy megrövidítették és újabb Az Újság tegnap már részletesen beszámolt arról a mozgalomról, ami a kereskedők körében indult meg a további boltbéremelés és a májusi felmondás ellen A kereskedők zömének felfogása megegyezik abban, hogy valamit tenni kell, azonban abban még nem egységes a felfogás, hogy a megoldást miképpen képzelik el. A kereskedelmi szabad érdekképviseletek a leghatározottabban állást fagnégyszázezer cseh koronát követelt, mint még őt megillető járandóságot. A bank főnöke ezt a követelést elutasította, kimutatván, hogy pontosan utolsó fillérig elszámolt az átutalt összegekkel, úgyhogy Szapáry grófnénak semmiféle többletre nem lehet igénye. Nemcsak, hogy a differenciát nem volt hajlandó kifizetni, hanem a grófné által kezdeményezett egyezkedési tárgyalásokat is elutasította. Szapáry grófné az elutasítás után hétfőn hatvannégyezer pengő elsikkasztása miatt feljelentést tett az ügyészségen. Az iratokat Sztrache főügyész vette magához és azokat most tanulmányozza át. Értesülésünk szerint a főügyész már a napokban a nyomozás elrendelése céljából az iratokat átküldi a rendőr főkapitányságra. A jelek szerint a rendőrségen mindenekelőtt a bank főnökét, Schwartz Gyulát fogják kihallgatni, hogy az ügyet és szereplését tisztázza. Szapáry grófné férjével együtt annyira fontosnak tartja az ügyet, hogy már napok óta Budapesten tartózkodik, a Gellért-szállóban lakik és el sem akar addig utazni, amíg ügyében igazságot nem tesznek. Az ügy annál érdekesebb, mert a Schwartz Gusztáv és társa bankcég Magyarország egyik legelőkelőbb és legmegbízhatóbbnak ismert magánbank háza, amely évtizedek óta fejt ki nagyarányú üzleti tevékenységet és mindig korrektségével és egyenességével tűnt ki, látták a májusi felmondás ellen és követelte a kötött forgalomnak legalább még egy évre való kitolását, valamint azt, hogy a február 1-én az 1917-es bérek 75%-ára emelendő üzletbért a házigazdák ez év május 1-én se emelhessék fel. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara úgy akarja kiküszöbölni a háztulajdonosok és kereskedők közötti ellentétet, hogy döntőbíróságra gondol, amelynek tagjai egyrészt érdekképviseleti megbízottak, másrészt pedig kereskedők volnának. Az elgondolás szerint minden egyes vitás esetben ez a vegyes döntőbizottság hozna határozatot. A Fővárosi Kereskedők Egyesülete tegnap járt Ripka Ferenc főpolgármesternél, aki szintén megígérte azt, hogy eljár a népjóléti miniszternél a kérdés kielégítő megoldása érdekében, bár hangoztatta, a szabadforgalom helyreállításának további kitolása szinte leküzdhetetlen elvi akadályokba ütközik. A Fővárosi Kereskedők Egyesülete nem áll egyedül a mozgalomban, az OMKE, a Kereskedelmi Csarnok szintén napról-napra tárgyalnak a kérdésben, hogy egy egységes plattformot teremtsenek. A holnapi érdekképviseletközi ankéten amelyet az OMKE-ben tartanak meg, kétségtelenül ki fog alakulni az egységes felfogás a további teendőkről. A Baross-Szövetség szintén ülést tartott, amelynek határozata alapján már el is készítette felterjesztését a kereskedelmi miniszterhez. A Baross Szövetség a kereskedelmi miniszterhez intézett felterjesztésében elmondja, hogy a rendelet az üzletbéreket csak 1927 februárig korlátozta és pedig az 1917. évi alapbér 75 százalékával. A jövőre nézve, tehát május 1-től kezdve a rendelet szerint a fizetendő bért a felek közös megegyezéssel szabadon állapíthatják meg. A háztulajdonos, ha bérlőjével az 1927 május 1-i bérösszegre megegyezni nem tud, úgy a házigazda a bérletet ez év február 15-ig szabadon felmondhatja. A Baross Szövetség felterjesztése utal arra, hogy ezeknek a rendelkezéseknek hatása máris jelentkezik, mert a kereskedők közül többen tudatták a szövetséggel, hogy a háztulajdonosok már most is több esetben magasabb bér fizetésére szólították fel őket. Ha ilyen esetben — mondja a felterjesztés —, a kereskedőnek, illetve a bérlőnek nem sikerül a bérről a háztulajdonossal megegyezni, úgy ennek joga lesz a jelenlegi bérlőnek a bérletet félévre, illetőleg egy évre felmondani. Ez a rendelkezés a kisebb exisztenciákat érinti súlyosan, különösen a mai üzlettelen gazdasági viszonyok között. A Háztulajdonosok Szövetsége ugyan felhívta tagjait, hogy a béremelésnél ne lépjék túl az alapbérek száz százalékát vagyis a bért legfeljebb az 1917. év novemberi bérnek aranykoronában számított összegére emeljék fel, mégis meg kell állapítani, hogy ez is elviselhetetlen terhet jelent a kisexisztenciákra nézve. A Baross Szövetség mindezért felterjesztéssel fordult a népjóléti miniszterhez, hogy, mindaddig, míg a kereseti viszonyok nem javulnak és az építkezések nem indulnak meg annyira, hogy a rendelkezésre álló üzlethelyiségek mennyisége az üzletbérekre egészségesen szabályozó hatást gyakorol, függessze fel a jelenlegi rendelkezés hatályát és rendelje el, hogy további intézkedésig az üzletbéreket az arany alapbér 75 százalékánál magasabb öszszegre ne lehessen felemelni. Szombati értekezletükön döntenek a kereskedők a boltbéremelés elleni akciójukról Érdekképviselet közi ankét az OMAE-ben — A Baross Szövetség a 75 százaléknál nagyobb további béremelés ellen MADEMOISELLE MARTCHA 15 XI. A bál előtti napon, déjeuner után nagy meglepetés érte Marosát. Henriette jött hozzá és a legfesztelenebb kedvességgel kérdezte: — Nem tart velem ma délután? Roger eljön értem. Marosa ezt irigyelte mindig a legjobban és ezt tartotta a művészet legmagasabb fokának: ezt a könynnyedséget, amely tud mosolyogni haraggal, sírni örömmel, sebet ütni szempillantással, hízelegni falánkkal. Lám, ő hogy szeretne most ilyen könnyedséggel mosolyogni és hideg udvariassággal felelni: — Még nem tudom, szabad vagyok-e!... De majd iparkodni fogok ... ő tudja, hogy így kellene csinálnia, ez olyan előkelő volna, olyan nagyvilági. Ehelyett azonban azt teszi, hogy elvörösödik a füle botjáig, a nyakába ugrik Henriettének, összevissza csókolja és lelkendez, hogy: — Jaj de örülök! Jaj de boldog vagyok! Persze, Henriette arkszögletében diszkréten megjelenik a diadalmas és kissé lenéző mosoly és ő ezt előre is tudhatta volna, de nem tehet róla, mert ő most valóban örül, hogy együtt lehet Roger-val és megmondhatja majd neki, hogy csak szeleburdiságból hagyta ott a múltkor a vers közepén, de őneki azért van érzéke a költészet iránt és megkéri, hogy most már mondja el neki valamennyi költeményét, ő végig fogja hallgatni figyelemmel, még ha száz ringlispil fog is kintornázni körülötte. A sétára Luciet is magukkal vitték. Marcia elől ment Roger-val, Henriette Lucie-vel és Miré Susannenal ment utánuk. Roger arról beszélt, hogy amióta nem látta, nagyon boldogtalan és kimondhatatlanul sokat szenvedőn. Marosának összefacsarodott a szíve a részvéttel és megjegyezte, hogy odahaza ővele is sokszor megesett, hogy nem jól érezte magát, de olyankor anyuka befektette az ágyba és amíg a nyelve fehér volt, csak citromos teát adott neki. Ez nem nagyon mulatságos volt, de mindig használt. Rogernak is így kellett volna csinálnia, ahelyett, hogy a nedves utcán sétált, mert a múltkor is látta őt, amint az avenuen és a nagy boulevardon végigsétált. Most Roger vörösödött el és izgatottan kérdezte: •— Hogyan? Maga látott engem? •— Hogyne! Végül már szólni is akartam, hogyha már úgyis egy utón járunk, csatlakozzék hozzánk, de maga akkor már visszafordult. Ez a közlés érthetetlen hatást tett Rogerra. Az arca kipirult, a szeme kiragyogott és lelkesülten kijelentette, hogy ő a világ legboldogabb embere. Aztán bevallotta, hogy nem véletlenségből találkozott vele akkor, mert ő Marosát minden sétájában nyomon követte. Ott leste a túlsó oldaalon, az intézettel szemben és estig, amíg csak vissza nem tért, szemmel tartotta. Mancsa álmélkodva csapta össze a kezét.— Jé! Hát akkor miért nem szólított meg? Roger elpirult és szemlesütve válaszolta: — Mert nem mertem . Persze, hogy ezt megint nem kellett volna: az áhitatosan hatalmas Madeleine-templom előtt, a jövőmenők sűrű áradatában nagyot visítani és kétrét görnyedve kacagni. Marcsa jól tudta, hogy ez nem illik, de mikor úgy fejbe kólintotta a furcsa kijelentés, hogy ez a kikent kifent kis katona, a dicsőséges francia hadsereg egyik leendő vezére nem mer megszólítani egy gyenge kis iskolásleányt, hanem inkább órák hosszat kullog mögötte! Szegény Roger megdöbbenve, az ajkát harapdálva nézett rá és Lucie is odafutott hozzá és irigykedve esdekelt: — Jaj, mondd el nekem is, mint mulattok olyan jól? — Semmi, semmi! Csak máma olyan jó kedvem van! — mondta Marcsa, merészen füllentve és ezzel ez az affér szerencsésen el is intéződött. Henriette finom, görbe mosolyával mondta: — Mindenesetre irigylésreméltó, ha valaki ilyen vidám tud lenni! Ez a megjegyzés egyszerre elvette Marcsa kedvét a nevetéstől. Most már olyan kifogástalan merevséggel lépdelt tovább Roger mellett, mint ahogy az egy finom intézetben nevelkedett kisasszonyhoz illő. • Ezúttal különben a séta csak rövid ideig tartott; hat órára bent kellett lenniök az intézetben, mert diner előtt tartották meg a holnapi bál jelmezpróbáját Rendes vizsga volt ez, amely ott folyt le az ebédlőteremben. Mme Delage és Mlle Pénaud ott ültek az asztal mellett és a leányok jelmezeikbe öltözködve vonultak el előttük. Az intézet bálján a minisztérium kiküldöttje is jelen szokott lenni, vigyáztak hát, hogy a leányok tervező fantáziája ne lépje túl a családias ízlés határait. A növendékek mind az ebédlőben voltak már felöltözködve, csak Mile Berkhead hiányzott. Az ő szobája előtt a varrónők és szobalányok úgy nyüzsögtek, mint egy vezérkari főnök irodájában ütközet alatt. Végre megjelent ő is és a leányok elragadtatva ujjongtak a láttára. Ezt a jelmezt valamelyik revuelben leste le a híres Mistinguetteről, ennek folytán inkább ruhahiány volt az, mint ruha. Ami ruhaalkatrész volt rajta, az is könnyű tüllből és pompás tarkasági paradicsommadarakból állott. Biztos, hogyha kevés is volt ez a ruha, de egy vagyonba kerülhetett, Mme Delage és Mlle Pénaud, aki még sohasem látott más színházat, mint a Comédie Francaise komor klasszikus előadásait, majd hanyat esett e szörnyű pucérság láttára. Mlle Pénaud elszörnyedve hebegte: — Remélem, a kisasszony nem óhajt így szerepelni a mi intézetünkben? Az amerikai leány hátraszegte a fejét és gőgösen mondta: — Akinek nem tetszik, ne nézzen! Voilátóul! Szegény Pénaud kisasszony az ajkába harapott és ijedten nézett Mme Delagera. A directrice próbálta becsülettel kimenteni valahogy az intézet zászlaját az összekoccanásból és édeskés szelídséggel mondta: — Kedves kisasszony, ön jól tudja, hogy az intézetnek megvannak a maga hagyományai, amelyekhez ragaszkodnunk kell és e téren a francia közoktatásügyi kormány közvetetlen ellenőrzése alatt állunk. Az amerikai leány kurtán, élesen nevetve válaszolta: — Fütyülök a francia közoktatásügyi kormányra. Több ízben mondtam már, hogy én azt teszem, amit jónak látok és nem szeretem, ha korlátoznak ! (Folytatása következik.) 3