Ujság, 1927. január (3. évfolyam, 1-24. szám)

1927-01-15 / 10. szám

SZOMBAT, 1927 JANUÁR 15 ÚJSÁG Szapáry László gróf, volt londoni követünk felesége hatvannégyezer pengő elsikkasztása miatt feljelentette Schwartz Gyula bankárt A sikkasztás a feljelentés szerint a grófnő csehországi birtokai jövedelmének elszámolása körül történt Előbb egyezkedni akart a grófnő, de a Schwartz Gusztáv és Társa magánbankház főnöke elutasította az ajánlatot . Sztrache Gusztáv főügyész vette magához a feljelentés iratait Előkelő szereplőinél fogva különös érdek­lődésre tarthat számot az a bűnügy, amely-­­ nek szövevényébe most igyekszik elmélyedni . Sztryrhe­dr„ a budapesti kir. ü­gyész­­­ség elnöke. Hozzáérkezett ugyanis az a felje-­­­lentés, amelyet Szapáry László grófnak, volt Imm­iniTf WTITTN­111 m 1 felesége adott be. A ""­ bűnügy egy örökségi ügyből fakad, amelybe­­ belejátszik Közép-Európa megváltozott képe , és az újonnan alakult országoknak gyűlölete­t a más országok állampolgáraival szemben. Sikkasztás címén tett feljelentésében Sza­­­­páry László grófné, aki született Ungnad- L .Weissenwolff Irén birodalmi grófnő, előadja, hogy családjának majoreszkója, Ungnad- Weissenwolff Rudolf birodalmi gróf 1017-ben bekövetkezett halála előtt úg­y rendelkezett, hogy va­gyonát — mert gyermekei nem voltak — két nővére örökölje. Az elhalt majorevszko egyik nővére Turn Taxis hercegnő, aki megkapta a Kopitnában, Csehországban levő tizenkétezer holdas birto­­kot, míg a másik nővér, gróf Szapáry Lászlóné, a stájerországi többezer holdas bir­tokhoz jutott. A végrendelkező gróf úgy intéz­kedett utolsó akaratának megszerkesztésénél, hogy Szapáry Lászlóné kapja meg a stájer­országi birtok tulajdonjogát, ellenben a haszonélvezeti jog illesse meg életben levő édesanyjukat. Jóf Szapáry­né kártalanítása céljából egy másik rendelkezés szabályozza, hogy Thurn- Tazis hercegnőnek a kopitnai uradalom jöve­delméből át kell engedni meghatározott részt nővérének. A gazdálkodás ilyenformán történt is, a két nővér évenként elszámolt, de a háború befejezése után, amikor Csehország független­ségre tett szert, az idegen állampolgárságú bir­tokosokkal szemben kellemetlenkedő intézke­déseket rendelt el. A cseh hatóságok tudták, hogy a tizenkétezer holdas uradalom jövedel­mének egy része a magyar állampolgárságú Szapáry grófnőnek jár és ezért nehézségeket gördített az uradalom kezelése és a pénzek átutalása elé. Az évek során mind nehezebbé vált a nővérek között az elszámolás, állandó ellentétek me­rültek fel, de különösen a pénzkiutalások ké­sedelme miatt érték nagyobb károk Szapáry grófnét. Sokféle módon igyekezett ezeket a nehézségeket leküzdeni, végre is férje családjának bankárával Schwartz Gusztáv és társa pesti bankcéggel megál­lapodást kötött, amelynek értelmében látszólag átengedményezte a kopitnai uradalommal szemben fennálló követe­léseit. Arra számított ugyanis, hogy a bankárcég bankösszeköttetései révén könnyebben ellen­őrizheti az uradalom jószágigazgatóságának számvetéseit és gyorsabban érheti el a pénz­összegek átutalását. A grófné járandóságai fejében 10 milliárd korona előleget át is vett a banktól és úgy egyezett meg, hogy járandóságaiból a bankcéget 30% illeti meg, de ebből tar­tozik fedezni az ügylet körül felmerülendő minden költséget. Azonban ez a rendszer sem vezetett sima el­intézéshez. Az elszámolások ezután is nehe­zen történtek meg és legutóbb a grófné minden követelése fe­jében a Schwartz Gusztáv és társa bank­cég vezetőjétől, Schwartz Gyulától, 1 millió 70.000 cseh koronát kapott. Szapáryné átvizsgálva a számadásokat úgy érezte, hogy megrövidítették és újabb Az Újság tegnap már részletesen beszámolt arról a mozgalomról, ami a kereskedők kö­rében indult meg a további boltbéremelés és a májusi felmondás ellen A kereskedők zö­mének felfogása megegyezik abban, hogy va­lamit tenni kell, azonban abban még nem egységes a felfogás, hogy a megoldást mikép­pen képzelik el. A kereskedelmi szabad érdek­­képviseletek a leghatározottabban állást fag­négyszázezer cseh koronát követelt, mint még őt megillető járandóságot. A bank főnöke ezt a követelést elutasította, kimutatván, hogy pontosan utolsó fillérig el­számolt az átutalt összegekkel, úgyhogy Sza­páry grófnénak semmiféle többletre nem le­het igénye. Nemcsak, hogy a differenciát nem volt hajlandó kifizetni, hanem a grófné által kezdeményezett egyezke­dési tárgyalásokat is elutasította. Szapáry grófné az elutasítás után hétfőn hat­vannégyezer pengő elsikkasztása miatt felje­­lentést tett az ügyészségen. Az iratokat Sztrache főügyész vette magához és azokat most tanulmányozza át. Értesülésünk szerint a főügyész már a napokban a nyomozás el­rendelése céljából az iratokat átküldi a rend­őr főkapitány­ságra. A jelek szerint a rendőrségen mindenek­előtt a bank főnökét, Schwartz Gyulát fogják kihallgatni, hogy az ügyet és szereplését tisz­tázza. Szapáry grófné férjével együtt annyira fontosnak tartja az ügyet, hogy már napok óta Budapesten tartózkodik, a Gellért-szálló­­ban lakik és el sem akar addig utazni, amíg ügyében igazságot nem tesznek. Az ügy annál érdekesebb, mert a Schwartz Gusztáv és társa bankcég Magyarország egyik legelőkelőbb és legmegbízhatóbbnak ismert magánbank háza, amely évtizedek óta fejt ki nagyarányú üzleti tevékenységet és mindig korrektségével és egyenességével tűnt ki, látták a májusi felmondás ellen és követelte a kötött forgalomnak legalább még egy évre való kitolását, valamint azt, hogy a február 1-én az 1917-es bérek 75%-ára emelendő üz­let­bért a házigazdák ez év május 1-én se emelhessék fel. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara úgy akarja kiküszöbölni a ház­­tulajdonosok és kereskedők közötti ellenté­tet, hogy döntőbíróságra gondol, amelynek tagjai egyrészt érdekképviseleti megbízottak, másrészt pedig kereskedők volnának. Az el­gondolás szerint minden egyes vitás esetben ez a vegyes döntőbizottság hozna határozatot. A Fővárosi Kereskedők Egyesülete tegnap járt Ripka Ferenc főpolgármesternél, aki szin­tén megígérte azt, hogy eljár a népjóléti mi­niszternél a kérdés kielégítő megoldása érde­kében, bár hangoztatta, a szabadforgalom helyreállításának további kitolása szinte le­küzdhetetlen elvi akadályokba ütközik. A Fő­városi Kereskedők Egyesülete nem áll egye­dül a mozgalomban, az OMKE, a Kereskedel­mi Csarnok szintén napról-napra tárgyalnak a kérdésben, hogy egy egységes plattformot te­remtsenek. A holnapi érdekképviseletközi an­kéten amelyet az OMKE-ben tartanak meg, kétségtelenül ki fog alakulni az egységes fel­fogás a további teendőkről. A Baross-Szövetség szintén ülést tartott, amelynek határozata alapján már el is készí­tette felterjesztését a kereskedelmi miniszter­hez. A Baross­ Szövetség a kereskedelmi mi­niszterhez intézett felterjesztésében elmondja, hogy a rendelet az üzletbéreket csak 1927 februárig korlátozta és pedig az 1917. évi alapbér 75 százalékával. A jövőre nézve, tehát május 1-től kezdve a rendelet szerint a fizetendő bért a felek közös megegyezéssel szabadon állapíthatják meg. A háztulajdonos, ha bérlőjével az 1927 május 1-i bérösszegre megegyezni nem tud, úgy a házigazda a bér­letet ez év február 15-ig szabadon felmond­hatja. A Baross Szövetség felterjesztése utal arra, hogy ezeknek a rendelkezéseknek hatása már­is jelentkezik, mert a kereskedők közül többen tudatták a szövetséggel, hogy a háztulajdonosok már most is több esetben magasabb bér fizeté­sére szólították fel őket. Ha ilyen esetben — mondja a felterjesztés —, a kereskedőnek, illetve a bérlőnek nem sike­rül a bérről a háztulajdonossal megegyezni, úgy ennek joga lesz a jelenlegi bérlőnek a bérletet félévre, illetőleg egy évre felmondani. Ez a rendelkezés a kisebb exisztenciákat érinti súlyosan, különösen a mai üzlettelen gazda­sági viszonyok között. A Háztulajdonosok Szövetsége ugyan felhívta tagjait, hogy a béremelésnél ne lép­jék túl az alapbérek száz százalékát vagyis a bért legfeljebb az 1917. év novemberi bérnek aranykoronában számított összegére emeljék fel, mégis meg kell állapítani, hogy ez is elvi­selhetetlen terhet jelent a kisexisztenciákra nézve. A Baross Szövetség mindezért felterjesz­téssel fordult a népjóléti miniszterhez, hogy, mindaddig, míg a kereseti viszonyok nem ja­vulnak és az építkezések nem indulnak meg annyira, hogy a rendelkezésre álló üzlethelyi­ségek mennyisége az üz­letbérekre egészsége­sen szabályozó hatást gyakorol, függessze fel a jelenlegi rendelkezés hatályát és rendelje el, hogy további intézkedésig az üzletbéreket az arany alapbér 75 százalékánál magasabb ösz­­szegre ne lehessen felemelni. Szombati értekezletükön döntenek a kereskedők a boltbéremelés elleni akciójukról Érdekképviselet közi ankét az OMAE-ben — A Baross Szövetség a 75 százaléknál nagyobb további béremelés ellen MADEMOISELLE MARTCHA 15 XI. A bál előtti napon, déjeuner után nagy meglepe­tés érte Marosát. Henriette jött hozzá és a legfeszte­lenebb kedvességgel kérdezte: — Nem tart velem ma délután? Roger eljön értem. Marosa ezt irigyelte mindig a legjobban és ezt tartotta a művészet legmagasabb fokának: ezt a köny­­nnyedséget, amely tud mosolyogni haraggal, sírni öröm­mel, sebet ütni szempillantással, hízelegni falánkkal. Lám, ő hogy szeretne most ilyen könnyedséggel mo­solyogni és hideg udvariassággal felelni: — Még nem tudom, szabad vagyok-e!... De majd iparkodni fogok ... ő tudja, hogy így kellene csinálnia, ez olyan elő­kelő volna, olyan nagyvilági. Ehelyett azonban azt teszi, hogy elvörösödik a füle botjáig, a nyakába ug­rik Henriettének, összevissza csókolja és lelkendez, hogy: — Jaj de örülök! Jaj de boldog vagyok! Persze, Henriette arkszögletében diszkréten meg­jelenik a diadalmas és kissé lenéző mosoly és ő ezt előre is tudhatta volna, de nem tehet róla, mert ő most valóban örül, hogy együtt lehet Roger-val és megmondhatja majd neki, hogy csak szeleburdiság­­ból hagyta ott a múltkor a vers közepén, de őneki azért van érzéke a költészet iránt és megkéri, hogy most már mondja el neki valamennyi költeményét, ő végig fogja hallgatni figyelemmel, még ha száz ringlispil fog is kintornázni körülötte. A sétára Luciet is magukkal vitték. Marcia elől ment Roger-val, Henriette Lucie-vel és Miré Susanne­­nal ment utánuk. Roger arról beszélt, hogy amióta nem látta, na­gyon boldogtalan és kimondhatatlanul sokat szenve­dőn. Marosának összefacsarodott a szíve a részvéttel és megjegyezte, hogy odahaza ővele is sokszor meg­esett, hogy nem jól érezte magát, de olyankor anyuka befektette az ágyba és amíg a nyelve fehér volt, csak citromos teát adott neki. Ez nem nagyon mulatságos volt, de mindig használt. Rogernak is így kellett volna csinálnia, ahelyett, hogy a nedves utcán sétált, mert a múltkor is látta őt, amint az avenuen és a nagy boulevardon végigsétált. Most Roger vörösödött el és izgatottan kérdezte: •— Hogyan? Maga látott engem? •— Hogyne! Végül már szólni is akartam, hogyha már úgyis egy utón járunk, csatlakozzék hozzánk, de maga akkor már visszafordult. Ez a közlés érthetetlen hatást tett Rogerra. Az arca kipirult, a szeme kiragyogott és lelkesülten ki­jelentette, hogy ő a világ legboldogabb embere. Aztán bevallotta, hogy nem véletlenségből találkozott vele akkor, mert ő Marosát minden sétájában nyomon kö­vette. Ott leste a túlsó oldaalon, az intézettel szemben és estig, amíg csak vissza nem tért, szemmel tartotta. Mancsa álmélkodva csapta össze a kezét.­­— Jé! Hát akkor miért nem szólított meg? Roger elpirult és szemlesütve válaszolta: — Mert nem mertem . Persze, hogy ezt megint nem kellett volna: az áhitatosan hatalmas Madeleine-templom előtt, a jövő­menők sűrű áradatában nagyot visítani és kétrét gör­nyedve kacagni. Marcsa jól tudta, hogy ez nem illik, de mikor úgy fejbe kólintotta a furcsa kijelentés, hogy ez a kikent­ kifent kis katona, a dicsőséges fran­cia hadsereg egyik leendő vezére nem mer megszólí­tani egy gyenge kis iskolásleányt, hanem inkább órák hosszat kullog mögötte! Szegény Roger megdöb­benve, az ajkát harapdálva nézett rá és Lucie is oda­futott hozzá és irigykedve esdekelt: — Jaj, mondd el nekem is, mint mulattok olyan jól? — Semmi, semmi! Csak máma olyan jó kedvem van! — mondta Marcsa, merészen füllentve és ezzel ez az affér szerencsésen el is intéződött. Henriette finom, görbe mosolyával mondta: — Mindenesetre irigylésreméltó, ha valaki ilyen vidám­ tud lenni! Ez a megjegyzés egyszerre elvette Marcsa kedvét a nevetéstől. Most már olyan kifogástalan merevség­gel lépdelt tovább Roger mellett, mint ahogy az egy finom intézetben nevelkedett kisasszonyhoz illő. • Ezúttal különben a séta csak rövid ideig tartott; hat órára bent kellett lenniök az intézetben, mert diner előtt tartották meg a holnapi bál jelmezpróbáját Rendes vizsga volt ez, amely ott folyt le az ebédlő­teremben. Mme Delage és Mlle Pénaud ott ültek az asztal mellett és a leányok jelmezeikbe öltözködve vo­nultak el előttük. Az intézet bálján a minisztérium kiküldöttje is jelen szokott lenni, vigyáztak hát, hogy a leányok tervező fantáziája ne lépje túl a családias ízlés határait. A növendékek mind az ebédlőben voltak már fel­öltözködve, csak Mile Berkhead hiányzott. Az ő szo­bája előtt a varrónők és szobalányok úgy nyüzsögtek, mint egy vezérkari főnök irodájában ütközet alatt. Végre megjelent ő is és a leányok elragadtatva ujjongtak a láttára. Ezt a jelmezt valamelyik revuel­ben leste le a híres Mistinguetteről, ennek folytán in­kább ruhahiány volt az, mint ruha. Ami ruhaalkat­rész volt rajta, az is könnyű tüllből és pompás tarka­­sági­ paradicsommadarakból állott. Biztos, hogyha kevés is volt ez a ruha, de egy vagyonba kerülhetett, Mme Delage és Mlle Pénaud, aki még sohasem látott más színházat, mint a Comédie Francaise ko­mor klasszikus előadásait, majd hanyat esett e szörnyű pucérság láttára. Mlle Pénaud elszörnyedve hebegte: — Remélem, a kisasszony nem óhajt így szere­pelni a mi intézetünkben? Az amerikai leány hátraszegte a fejét és gőgösen mondta: — Akinek nem tetszik, ne nézzen! Voilá­tóul! Szegény Pénaud kisasszony az ajkába harapott és ijedten nézett Mme Delagera. A directrice próbálta becsülettel kimenteni valahogy az intézet zászlaját az összekoccanásból és édeskés szelídséggel mondta: — Kedves kisasszony, ön jól tudja, hogy az inté­zetnek megvannak a maga hagyományai, amelyekhez ragaszkodnunk kell és e téren a francia közoktatás­­ügyi kormány közvetetlen ellenőrzése alatt állunk. Az amerikai leány kurtán, élesen nevetve vála­szolta: — Fütyü­lök a francia közoktatásügyi kor­mányra. Több ízben mondtam már, hogy én azt te­szem, amit jónak látok és nem szeretem, ha korlá­toznak ! (Folytatása következik.) 3

Next