Ujság, 1927. április (3. évfolyam, 74-97. szám)
1927-04-20 / 88. szám
12 Jeréziccruti Színpadon M rutinítson aki május Mát Armin berg, Iaros. Wiesenthal-tstén annak mises láraulmival vendégszerepel a Ünneplés a Király-Színházban Kálmán Imre világhírű, legszebb zestéjei operettjének, A csárdáskirálynénak reprize az ünneplések sorozata volt a Király Színházban. A közönség nem tudott betelni a gyönyörű zenével és a klasszikus előadással. Ez az ünneplés a második és harmadik előadáson még csak fokozódott. Minden számot megismételtettek és rengeteget tapsoltak Kosáry Emmynek, aki ebben a leghíresebb szerepében valósággal ragyogó volt, Király Ernőnek, Rátkainak, Latabárnak, Szirmainak és Orosz Vilmának, akik mind egytől-egyig méltók voltak a műhöz és a legszebbet produkálták. Külön meglepetés volt a kiállítás is. ** Hangversenyek Huberman Bronislaw ötödik zenekari estje al harmonikusokkal, Dark Jock vezényletével április 28-án. A minden eddigi mértéket felülmúló érdeklődésre való tekintettel az előjegyzett jegyek 21 órán belül kiváltandók. (Harmónia.) A Societa Polifonica Romma díszhangversenye az Operában Klebelsberg Kuno gróf kultuszminiszter védnöksége datt hétfőn, április 25-én este 8 órakor A rátéri bazilikák és * sutun kápolna énekesnőiből naszcállitut! Ött tagú kénétől hatolnia, klasszikus műemr* mousiuum* Relart* Caelmiri vezényletével. Perls, London, Róma, Wien, Berlin, Newyork. Chicago Operáinak Szákké emlékezett* sikere. Jegyek az Önerőkért peluiórénái c. Pfettler Mnyvkereskedésében (Kossuth Lajos* arca !). _____ * 51. Havas Gyurtyi ária- és dalestje ma, április 20-án. 7. félkilenc. Györigyössy Judith közpetnflkűdésével. (Rózsavölgyi.) " Siwinski Jójesetet, a jelenkor egyik legnagyobb Chopine játékosát alkalma nyílik közönségünknek tpnilis töki estjén megismerni. A nagy lengyel pianista ezen estjén kizárólog Chopin-műveket fog játszani. A hangverseny iránt feltűnő nagy érdeklődés nyilvánul meg. (Harmónia.) SZERDAI SZÍNHÁZI ELŐADÁSOK. 11 kir. Operabál: Tannhümer (B. bérlet 26. sz., 7). Nemzeti Színház: A fehér szarvas. (7). A Nemzeti Színház Kamaraszínháza: Váljunk el. (VhS). Vígszínház: Nem nősülök. (%3). Magyar Színház: Csókról-csókra. (%2). Király Színház: Csárdáskirálynő (új bela O Brás Síil, HS). Városi Színház: A fecske. 048). Vőváros: Operettszínházi Bohózat egy párisi szállodában. (9). Belvárosi Színház: Az ügyvéd és a férje. 048) Andrássy-uli Színház: Az utolsó lord (Biller Irén, Csontes Gyula): Magyar Páva; Rajta-rajta; Szegény Hannibál; A singapuri keselyű. Vaszary Piroska új magánjelenete, Eggert Márta énekel. Radó magánszáma: 049. Teréa-körüli Színpad: Nagy Endre, Salamon Béla, Lélekidomár; Engardé; Ahimélek; Pipi; Főrendek; Képviselőtanfolyam; Házasságlevél; Vogmuc halála; Náci bácsi; Csak finoman; Ni vállalat. 049). Royal-Orfeum: Világváros! varieté-műsor: Néger arisztokraták; Gauthler, a világ legokosabb kutyáival; Ted Kid Lewis, a boxolás világbajnoka, aki minden előadásban más-más ellenféllel mérkőzik; 2 Reinhardt: Flamagan, a kétagyú ember; Alvin és Kenny; Browning’s; Nász-tér 10 (kis operácska); Solti Hermin, Szokolay Olly, Dr.és Oszkár. (8). Kis Komédia; Dr. Csalafinta; Ein treitstr Bébe; Roll, Steinhardt, Türk, Darinia. flip) A mozik mai műsora: MAI*1TOLI Jákob leánya (egy newyorki zsidó család repcséje 3 fejezetben) Elhagyottan (Hektor Malot világhírű regénye filmen, 10 fejezetben). Hétk.: 5. H. 4410, vasár- és ünnepnap: Yi, YjQ, lA8, YAl). CORVIN (Tel.: J. 389-88 és J. 395-84). Tánc a nő körül (vigj. 8 felv.). Zigota és a felesleges harmadik (bul. 2 felv.). Solti Hermin legújabb dalaival. Hétk.: 446, 4^8. VilO CORSO (Váci u. 8. Tel. T. 263-99). Jackie Coogan fesz.: A kis zsoké (vigj. 7 felv.) Az álarcos kapitány (7 felv., fósz.: Richard Barthelmess, Dorothy Mackain). Prohászka Ottokár temetése. Előadások minden nap: 4, ^46, H8, ^10. OfcCSI-MOZI (Teréa-körút 28.): A kis zsoké (8 felv., fősz.: Jackie Coogan). Az ördöngős slanson (Álarcos kapitány), Zigotto — a felesleges harmadik. Előadások hétk.: 4, 6, 8, 10, vasár- és ünnepnap: *44, 5,7, VUL 10. ELIT-MOZGÓ (Lipót-körút 16.): Farsangi mámor (dráma 7 felv., fősz.: Harry Liedtke). A rezervista (vidám tört. 8 felv., fősz.: Paul Heidemann és Mary Kid). Fox-Journal, Előadások kezdete hétk.: 5, Vi8, jáló. ELDORÁDÓ (Népszínház u. 31.): Játékos asszony. Vigyázz, ha jön a vonat. Ezüstlepke. Előadások kezdete hétköznap 3.,48, %10, vasárnap 3 órától folytatólag, hétk.: 05, 17, 8. 10. FÓRUM (Kossuth L.u. 13. Tel.: T. 74-37 és 74-38): A mulató Párisiénekes, táncos filmveve, fősz.: Josephine Baker, Somogyi Nusi, Iljváry Lajos, Simon Marcsa gtb. Hétk.: 5,48, Vasó, vasár- és ünnepnap: 4, 6, 8. 10 KAMARA (Tel.: 1. 440-27). Tánc a nő körül (vlg.i. S felv.). Jákob leánya (filmregény a gettóból 8 felv.).Előadások hétk.: 545, *47, S. 10. OMNIA: Mea Culpal (társadalmi dráma 9 felv.). Az éjszaka lovagja (filmjáték 8 felv., fősz.: Várkonyi Mihály és Corda Mária). Híradók. Előadások hétk.: Íí*6, Yat V£lü, vásár- és ünnepnap: Yi4, Mt6, Mr8, HIO. ORION (Tel.: J. 450-01): Tánc a nő körül (iigj. 8 felv.). Zigoto és a felesleges harmadik (burleszk 3 felv.). Fix* Fox és a négerei: (burl. 2 felv.). Szétk.: Vj6, Ms 8. 5,a 10, OLYMPIA (Tel.: J. 129 -47): A rezervista (bohókás történés a békebeli katonaéletből 9 fejezetben). A játékos asszony (regényes szerelmi történet 7 felv.). Előadások kezdete hétk.: 4, 6, 8, 10, vasárnap:4, 5, H7, 8, HÍG. 10 órakor. PALACE-FILMSZÍNHÁZ: Mégis te leszel a férjem (vígjáték 6 felv., fősz.: Patsy Ruth Miller). A hómezők hőse (Rimintin legújabb slágere 6 felv.). Hétk.: Hó, YtS, 10. RADIKS ( Renaissance): Nem szabad a szerelemmel játszani! (mondani szuperfilmattrakció 10 felv.). Hárman a toronyban (dráma 7 felv.). Tinta Matyi (trükkfilm). Előadások hétk.: Hó, H8, H16, vas.: H4, Hó, H8, H10. ROY.4 L APOLLO: A citadella kéme 17 felv.). Én vagyok a gyilkos! (Bűnügyi tört. C felv). Szivek keresztezése (Gereztelyfy Gábor oktató filmje 2 felv.). Előad. bétk. 5, *48. MX H10. UFA: Afrika csodavilága fa fekete nén titokzatos életének, eredeti táncainak, a néger vadászatoknak és szerelmeknek filmje). Dél rózsája: Tinta Matyi. Előadások hétk.: 3. Vj.8, Hio. URANTA (Tel.: J. 41 és J. 460-46). A kis zsoké (iigj. 7 felv., fősz.: Jackie Coonan). Az álarcos kapitány (kil* ? landol tört. 7 fel). H8 atMv. Előadások héth ., H8, HJO, vasárnap: H4, Hó, H8, HIO !NEM BÉCSI MOZI RUDOLPHO VALENTIMO URIHIR „ ...» . felejthetetlen nagy filmje „ , Csötörtökön! M Csütörtökön! HOLNAP! ^2 IFJÚ MAHARADZSA HOLNAP! Éjféli riport Metró visjátékattrakció, 8 felvonás — Filszerepteu.: JONSV URIKE8 ÜL* asszony és csipkéi (E 1 i s a b e t h P i n a j t f í 5 s O 1 a f I’ ö n s) i-KR* ‘C?sojmn®-ágis ISuflfaLfc* Bili (W i I I i a m B o y d és H o x i a) a ROYAL> APOLLO hol imául MenzácIAs premierjén ........................................................................................................... Hl Eduard Evezeti Morfeny—iwn.................... ismét fellép .......... ! Taxi! Ciauiotte Andor és Verebes Ernő Taxi! -------—! Eladó lányok ---------regény a modern lányok szerelmi életéből rantörtökön! Corvin Kamara Orion csütön! „Rém szabad a szerelemmel játszani!“ Premier a Radiusban ma, Corso, Capitol holnap Páratlanul mondám világattrakciót mutat be tekintése, melynek szereposztása: a leány: Lily a Stadius, Capitol és Corso mozgószínház ezen Pamita, a gróf: Werner Krauss, a gyáros: E. v. sí héten. Mindenkinek élmény lesz a film meg- Jordán, a táncosnő: Maria Pauder. ÚJSÁG Biller Irén csak az Andrássy-úti Színházban lép fel! Gyortos Gyula vendégjátéka. — Magyar Páva. — Rajta-rajta! — Vaszary i piroshanj magánjelenete. —• Eggert Márta, a kis csodaprimadonna stb. Ma, kétségkívül Budapest legnagyobb színházi eseménye, az Andrássy-úti Színház húros műsora! Bikés Irén, aki most csak ebben a színházban játszik, Csortos Gyula és Boross Géza diadalmas sikerre vitték: Az utolsó lord énekes vígjátékot. A Magyar Páva képei gyönyörűek, káprázatosak. A Rajta-rajta! cigányzenés vígjáték szenzációs. Dajbukát Ilona, Bársony István és Fekete Pál játéka és éneke tökéletes. Vaszary Piroska — Karinthy új magánjelenetét adja elő — fiúruhában, viharos tetszéssel. Eggert Márta, a kis csodaprimadonna gyönyörűen énekel. Rengeteget kacagnak a Szegény Hannibál tréfán, A singapuri keselyű bohózaton és a Soha többe! vígjátékon, Radó remek kupléin. Jegyekről előre kell gondoskodni! (Telefon 295—98.) Sportesemények Ferencváros nyerte a Húsvéti serleget A Sparta a Ferencvárostól 3:1-re, Újpesttől 5:2-re szenvedett vereséget . A Hungária 3:0-ra győzött Újpest ellen, a zöldfehérekkel szemben azonban 2:0 arányban alulmaradt — Botrány a mérkőzések késői kezdése miatt Aki eddig netán kétségbe vonta, hogy az első profibajnokságot nem a legérdemesebb csapat hózdítja el, az is deferál a Ferencváros páratlan bravúrja előtt. Legyőzte a cseh bajnokcsapatot, majd a finisben a húsvétra pompásan feljavult Hungáriát galoppírozta le, ami nemcsak a zöldfehérek kitűnő kvalitásai melett bizonyít, hanem amellett is, hogy a csapatnak van szíve küzdeni és olyan kondícióban állt starthoz, hogy a legjobban, szinte játszva bírta a háromnapos körmérkőzések rettenetes fáradalmait. A szívósan küzdő Sparta ellentállását páratlanul lelkes energiájával törte meg és elsősorban imponáló tempóbírásának közsönhette az utolsó napra teljesen „elkészült" kékfehérek feletti fölényes győzelmét. A Ferencváros külön nagy sikere egyben a magyar futballsport nagy sikerét is jelenti, mert míg az Újpest és a Hungária fölött kivivőtt győzelmei csak helyi jelentőségűek, annál értékesebb a külföldön mindenfelé a legfőbb hangzású Sparta fölött kivivőit diadala. Ráduplázott másnap Újpest is a Franzstadt bravúrjára, úgyhogy a Sparta, amelynek hat játékosa szerepelt itt a magyarok elleni válogatott csapatból, mindössze félsikert, a Hungária ellen elért eldöntetlent, jegyezhetett fel a három napon. Igaz azonban — és ezzel korántsem akarjuk a Ferencváros és Újpest győzelmének az értékét csökkenteni —, hogy nagycsütörtökön játszotta ki a cseh bajnok a legjobb formáját. Kada, Kolonaty és Sima hiánya olyan handicapet jelentett, amivel még a nagyhírű Sparta sem volt képes sikerrel megbirkózni. Ha annak ellenére is jó szereplésre számított, alaposan elszámította magát, mert nyilván lebecsülte három vezető csapatunk kvalitásait, aminek azonban, valljuk meg őszintén, volt is némi alapja. Bécsi 6:0-ás vereségünk sok hibás következtetésre adott alkalmat, különösen az ország határain túl és habár április tizedik kudarcunkat sokáig nem tehetjük jóvá, az első reparáció már megtörtént. Képzeljük, hogy most milyen nagy a kapkodás a cseh futballszövetség berkeiben. Hét Spartajátékos van a cseh válogatott csapatban és a három pesti meccsen öt gólt szedett be a Spartavédelem, majdnem a kétszeresét az adott góloknak. Bécsi vereségünk után, állítólag, azon morfondíroztak a csehek, hogy ne mondják-e le az április 24-iki cseh-magyar mérkőzést. Most sokkal indokoltabb lenne, ha lemondanák. De ne igyunk előre a medve bőrére, mert már igen sok fájdalmas csalódás ért bennünket. 1924 Zürich és Páris, 1920 Stockholm, 1927 Bécs. A húsvéti serlegmértkőzések finláléja különben majdnem botrányba fulladt, botrányba, amiért önmagát okolhatta volna a nap járásáról nyilván nem egészen tájékozott profiszövetség. A kettős mérkőzések kezdetét ugyanis délutáni 3 és 5 órára hirdette, ami máris botorság volt, mert esti 7 óra tájban erősen alkonyodik. De bizony 3 és 5-nél is jóval későbben kezdték a meccseket, úgyhogy hétfőn a Ferencváros—Hungária-meccs utolsó húsz perce már teljes szürkületben folyt le. A kis tribün korzópáholy közönsége, hogy jobban lásson, nemcsak a pálya szélén helyezkedett el, hanem sokan a pályára is benyomultak. Miután Bukovi háromszori sérülése miatt amúgy is már alaposan puskaporos volt a hangulat, Klug Frigyes bíró hat perccel a szabályos befejezés előtt adott jelt a játék befejezésére. Csak a tribün alá érve, tudta meg, hogy a profiszabályok „utánjátszást" nem ismernek és esetleges óvásra az egész meccset meg kellett volna ismételni. Nosza erre ismét visszasirigálta a pályára a két csapat játékosait, a kékfehérek közül azonban már csak hatan jelentek meg újra. A többiek nyilván keseregtek. Bizony, oda a dicsőség, oda a húsvéti serleg és oda a tizenegy aranyérem. Pedig milyen szépen illett volna egyiknek-másiknak a mellére. A meccsek késői kezdése azonban nagyobb bajokat is okozhatott volna. Ha valami váratlan incidens történik, bizony az éj leple alatt bajos lett volna hamarosan rendet teremteni. Kezdje tehát olyan időpontban a meccseket a profiszövetség, hogy még kapuzárás előtt érhessen haza a publikum. Ennyi gyöngédséget annál inkább megérdemelhetne a közönség, mert a fagyos széllel beköszöntött húsvétvasárnapon húszezren, a jóval barátságosabb hétfőn pedig pláne huszonötezren voltak kiváncsiak az eleve is már jó sporttal kecsegtető serlegmérkőzésekre. Várakozásaikban nem is csalódtak, a Sparta kétszeri veresége, a Hungária hirtelen feltűnése és leáldozása és a Ferencváros mindenkit elsöprő lendülete megérte a fáradtságot. A sok pénzt már kevésbé, ugyanisJeritzn helyárakat szedtek egészen indokolatlanul. A vendégjog alapján a Spartát illeti meg az elsőség, ha már a húsvéti serleg tabelláján egy árva ponttal, az utolsó helyen végzett. A Ferencváros ellen megerősített csatársorral (a tartalék jobbösszekötő Moudry helyén Fleischmannal állt ki, a Hungária ellen megsérült Hochmann helyén azonban Kalibával, aki nevének rimjéhez méltóan sok galibát csinált. A vereségért azonban semmiképpen sem okolható, mint inkább a védelem és a halfsor, amely az első félóra után egészen összeesett, éppen akkor, amikor a Ferenc.YAWS ScndiVtdbe kezdett jönni A helyzet csak a 16-ik percig látszott kritikusnak, amikor Silijte a Sparta kimagaslóan legjobb embere menthetetlen gólt lőtt, a zöld-fehéreket azonban nem teszi idegessé a csehek gyors sikere és Kohut sok remek centerei közül egyet Dán végre beplasszíroz. Szünet után már a Sparta válogatott hátvédjei is kapkodnak és Túrái, majd tizenegyesből Dán beállítják a 3:1-es végeredményt. Kaufmann bécsi bíró szemérmetlenül a Spartának kedvezett. Ő volt az, aki az Orth lábtörésével végződött emlékezetes MTK—Amatoure-mecscset vezette. Hétfőn Újpest ellen három friss emberrel (Steiner helyén Paulin, Dvoracek helyén Myclik és Horcys helyén Dolessy) kísérletezett a Sparta, de rajtaveszett. A lila-fehérek ugyanis, különösen az első 45 percben olyan remek stílusban és nagyszerű lendülettel játszottak, hogy szinte percek alatt döntötték el a meccs sorsát. Győzelmük 5:2-nél is jóval imponálóbb lehetett volna, ha Beneoa nem kapkod. Wilhelm II. (2), P. Szabó (2) és Jeszmás tetszetős góljai után csak úgy zúgott a taps. A cseh csapat góllövői Myclik és Silny voltak. Hogy mennyire fájt a Spartának a súlyos vereség, bizonyította a második félidőben az eredmény szépítése érdekében folytatott lendületes finise.♦ Csak egyoldalúan szép sportot nyújtott a vasárnapi Hungária-Újpest-mérkőzés. Újpest, mintha a Sparta ellen tartogatta volna az erejét, hamarosan kapitulált és a kék-fehéreknek szépen felépített támadásai Jeny, Molnár és Kitti révén annál ellenállhatatlanabbak voltak, miután Szalóky semmiképen sem tudta pótolni Fogl III.-at. A Ferencváros—hungáriai meccs csak külsőségeiben nyújtotta a derbymérkőzések hagyományos képét, két partra szakadt góléhes és túlontúl izgatott közönség. A zöld-fehérek kondícióbeli fölénye hamarosan kidomborodott, annyival inkább, miután Martol feltűnően bizonytalan volt. A Hungáriának mindössze egy jó negyedórája volt az első félidő végén, azontúl a Ferencváros dominált, gólratörő játékából azonban hiányzott az energia. Dán és Túrás menthetetlen góljai után méltón zengett a tapsvihar. Nagy ijedelmet és jogos felháborodást keltett Opalának és Mandiiak Bukovin elkövetett kíméletlen rámenése, szerencsére komolyabb sérülés nem történt. * A két nap hőseiről szólva, a hősi cím elsősorban a ragyogó tudású Bukovit illeti meg, a nagyszerű Kohut—Polarti-szárny most már elválaszthatatlan és példásan fair és a védelem támasza volt Takács. Tatai már kezd belemelegedni, de még korántsem Búcban, Újpestnél Fogl ll., Wilhelm., Wilhelm ll., Jakube és P. Szabó, a Hungáriánál Orth, Kiéber, Opata és frebró játszott ki pompás formát. Orth a Ferencváros elleni meccs második félidejében sehol sem volt, aminthogy a Hungária csatársorának szünet utáni felforgatása elhibázott taktikának bizonyult Íme a háromnapos serlegmérkőzések tabellánái , eredményeit A Bástya győzött a szegedi Magyar Kupa mérkőzésen. Szegeden vasárnap játszották le a régóta esedékes Bástya—Kispest Magyar Kupa mérkőzést, amelyből a nagy fölénnyel játszó Bástya került ki 2:7 (1:1) arányban győztesként. A szegediek góljait Bús rúgta, Kispest gólját Gulyás szerezte. Mérkőzés után az ügyeletes rendőrtisztviselő leigazoltatta Dudást, a kispestiek hátvédjét, aki a mérkőzés hevében inzultálta Ness szegedi centert. A munkásatlélátiranti tramnokrága. Múltakon a Miskolci Munkás TE rendezésében vasárnap délelőtt folyt le a munkás mesei bajnokság, amelynek mindkét kategóriájában a kitanóni félkészélt MIK csapata győzött. Az egyéni bajnokságot Majzik Ferenc, az ESC tehetséges hőse, szótárfutója nyerte meg, míg a bajnokság védője, a tré- Hindiében akadályozott Steiner Pál klubtársa, Rózsa Annia mögött a harmadik helyre szorult. Az ifjúsági bajnokságban Huszár József kárpótolta magát az országos bajnokságban szenvedett vereségéért. A részletes eredmény a következő: Szeniorverseny 60(50 méter: 1. MTE (2+3+ 4+5+6) 20 pont. 2. MTE b) csapata (7, 9, 10, 12, 11) 51 pont. 8. ESC 78 pont. 4. Vasas 96 pont. Egyénileg: 1. Majzik Ferenc (ESC) 22 p. 2. Rózsa Ármin (MTE) 22 p. 31 mp. 3. Steiner Pál (MTE) 22 p. 52 mp. Negyvennégy induló. Ifjúsági verseny 3300 méter: 1. MTE (1+2+ 3+6+7) 19 pont. 3. Vasas 38 pont. 2. Vasas b) csapata 78 pont. Egyénileg: 1. Huszár József 13 p. 10 nap. 2. Cser Béla. 3. Sütő László, valamennyien a Munkás TE tagjai. Negyvenhat induló. Két másodligabeli mérkőzés. Húsvétvasárnap mindössze két második ligabeli mérkőzést bonyolítottak le, amelyek közül az Ékszerész és Erzsébetváros küzdelme 1:1 (0:0) arányú eldöntetlennel végződött, a Rákospalota ellenben 3:0 (0:0) arányban legyőzte a Terézvárost. Negyvenkét angol amatőrcsapat a kontinensen. Angiit amatőrcsapatai a húsvéti finnepekre szinte siskák módiira lepték el a kontinenst. Nem kevesebb, mint 43 csapat vendégszerepelta kontinens különböző országaiban. 14 Franciaországban, 12 Belgiumban, 6 Hollandiában, S Németországban, 2 Dániában és 1—1 Romániában, Svájcban és Svédországban. Az amatőrt drja eredménye 1. A húsvétkor lejátszott amatőrbajnoki mérkőzések a következő eredményekkel végződtek: Springer-csoport: Testvériség—TTC 10:2 (5:0), BTC—MAC 1:0 (0:0), BRSC—ETSC 4:1 (1:1), URAK—UTE 3:1 (2:0). Oprec-csoport: Törekvés—RÁC 1:0 (1:0). Magyarország 1927. évi ping-pong bajnoksága. Magyarország 1927. évi asztalitenniszbajnokságait húsvétkor tartották meg, az idő előreszaladottsága miatt befejezni azonban nem tudták. Eddig csak az ifjúsági számok és a női egyes jutottak a befejezésig. A női egyest, Mednyánszky Mária távollétében, a szépen fejlődő Sípos Annus (NSC) nyerte nádor Ica (MTK) és a bécsi Ortner kisasszony előtt. Az ifjúsági egyes bajnokságban Braun (KISOSz), Szabados (KISOSz), Klein (UTE) és Sichermann (KISOSz) a helyezési sorrend, az ifjúsági páros bajnokságot a Szabados—Földi pár nyerte. A férfi egyes a három NSC-játékos: Weisz, Glanz és Bellák között dőlt, mert Alechlovits eddig már két vereséget szenvedett. A férfipárosban a Meddovits—Wilcsek és a Glanz—Bellák pár között dől el az elsőség, a vegyespárosban a Bellák—Sípos pár a favorit, g .i, S | & ! ! K* co 8 _i trja a. Ferencváros • 2:0 4:3 8: 1 #.4 # I Hungária 0:2 ~ 3:0 3:3 6:3 i ! Újpest 3:4 0:3 3:2 8: 9 3 Sparta 1:3 3:3 2:5 — 6: k i ! SZERDA, 1927 ÁPRILIS 20