Ujság, 1927. május (3. évfolyam, 98-122. szám)
1927-05-01 / 98. szám
VASÁRNAP, 1927 MÁJUS 1 ÚJSÁG Életem a tűzvonalban Clemenceauval et fronton Felderítő utalás a német shrappellek tűdében írta Winston Churchill Anglia volt háborús minisztere és jelenlegi pénzügyminisztere Copyright by Angusapres London Copyright by „Újság” Azon a héten, amikor a németek — 1918 március 21-én — áttörték frontunkat, az éjjeleket is irodámban töltöttem a municiósminisztériumban, hogy bármely órában rendelkezésre állhassak. Március 28-án kora reggel magához hivatott a miniszterelnök a Downing Streetbe. Az ágyban találtam őt, sápadtan, agyonhajszolva, egy csomó jelentéssel és távirattal maga előtt. Lloyd George ezzel a kérdéssel fordult hozzám: — Elutazhatna néhány napra Franciaországba? . . Azt feleltem, hogy minden megtörtént az odaveszett muníció pótlására s hogy ezen rendelkezések végrehajtása idejére rövid időre elutazhatom. — JÓL van — szólt Lloyd George — a dolog úgy áll, hogy nem tudok rájönni, mit csinálnak a franciákAzon vannak-e, hogy minden erejüket összeszedjék a német betörés feltartóztatására? Mert ha nem, akkor a németek mi közöttünk előre fognak törni a tengerig. A jelentésekből az látszik, hogy az egyik ponton néhány francia hadosztály vonul fel, egy másik ponton néhány más hadosztály. De hát mi megy végbe mögöttük? Menjen és keresse föl a mérvadó embereket, használja fel az én tekintélyemet. Beszéljen Foch-hal, beszéljen Clemenceauval. Próbálja kitudni, van-e valami nagy akció a szándékukban vagy sem? Súlyos aggodalmak Angliában A német áttörés 1918 március havában. Tizenegy órakor a westminsteri herceg egyedüli kíséretében elutaztam. Egy torpedórombolón keltünk át a csatornán s Páris felé való utunkban Montreuilben, a brit főhadiszálláson állapodtunk meg. Csak úgy zuhogott az eső ennek a békés, kicsi, ósdi városnak üres utcáin. Erről a pontról irányítottak hatvan brit hadosztályt. Ennek több, mint feleVéres tusában állott. La Bassée-től délre tetőpontján állt a csata. Mennyire elütött ennek az idegközpontnak csöndje, sőt álmossága attól a gigantikus tusától, mely innét ötvenhatvan kilométernyire tombolt! Simán bonyolódott itt le az irodai munka. Nem látszott Semmi izgalom, semmi sietség. A főparancsnok nem mulasztotta el délutáni lovaglását. Aki a nagy háború viszonyait nem ismerte, aligha tartotta volna lehetségesnek, hogy a világtörténelemnek egyik legvéresebb és legdöntőbb csatáját innét vezették ügyesen és hatékonyan. Beszéltem a táborkar főnökével, minden információját már jelentették Londonba. A csata elnyelte a tartalékokat, az ellenség még mindig beáradt a résen, arcvonala szakadatlanul nyomult előre. Aggasztó jelentések érkeztek német hadosztályok és tüzérség halmozódásáról a brit vonal északi végén. Minden pillanatban új, borzasztó támadás következhetett be. Máris százezernél több ember és ezernél több ágyú teljesen odaveszett. A vezérkar főnöke egy térképen mutatta nekem a francia hadosztályokat, amelyek már akcióba léptek, de kijelentette, hogy nem tudja, mi a tulajdonképpeni szándékuk és mekkora erővel rendelkeznek annak végrehajtására. Ebben a pillanatban jött egy sürgöny azzal a hírrel, hogy a németek megszállták Montdidiert. — «Bizonyára megtesznek minden lehetőt» — ez volt minden, amivel a tábornok engem megnyugtatni igyekezett. Eközben szakadatlanul zuhogott az eső. Folytattuk utunkat Páris felé. Mikor áthaladtunk Amiens-en, éppen bombázták a várost, de mi nem láttunk belőle semmit. A köd és az eső elnyelte az ágyuk tüzét, az autónk motorkattogása pedig az ágyumorajt. Beauvais utcái tele voltak francia csapatokkal, a szállodák zsúfolva tisztekkel, és ekkor érkezett ide egynéhány hadtestnek a vezérkara. Éjfélkor értünk Párisba és a szinte üres Ritz-szállónak tökéletes luxusa közepette haltunk meg. — Mr. Winston Churchillnek nemcsak alkalma lesz mindent látni, de holnap én magam viszem őt a csatatérre s együtt látogatjuk meg az illető hadtestek és csapatok valamennyi parancsnokait. Egész délután párisi műhelyünk hadszermunkálataival voltam elfoglalva. A német messzihordó ágyuk félórai időközökben a városba hajították gránátaikat s este heves, zajos, de meglehetősen ártatlan légitámadásban volt részünk. Másnap reggel 8 órára volt kitűzve elutazásunk a frontra. Március 30-án reggel öt katonai autó várt reánk a Rue St. Dominic udvarán. Percnyi pontossággal jött le Clemenceau a minisztérium széles lépcsőjén, adjutánsa és két magasabb rangú tiszt kíséretében. Nagyon szívélyesen és folyékony angol nyelven üdvözölt: — Nagyon örvendek, kedves Mr. Winston Churchill, hogy idejött. Mindent meg fogunk önnek mutatni. Elmegyünk mindenhová és magunk nézünk szét mindenütt. Meglátogatjuk Foch-ot és Debeney-t, az összes hadtestparancsnokokat, úgyszintén a kitűnő Haig-et és Rawlinsont. Ami megtudható, mindent meg fog tudni. Clemenceau az első autóban foglalt helyet tábornokadjutánsával, én Mr. Loucheur-rel követtem a másikban. Amin Páris határán túl jutottunk, hetven kilométernyi, sőt még nagyobb sebességgel rohantunk előre. Az ellenséges front most oly közelre jutott a fővároshoz, hogy már szinte szemünk előtt láttuk az ebből fejlődhető súlyos bonyodalmakat. Ilyen és ehhez hasonló vitatkozások közben küzdöttük le a balszerencsénk érzetét, amely e napokban kedélyünkre nehezedett. Clemenceau átöleli a marsallt Két óránál valamivel hamarabb megpillantottuk a beauvais-i katedrális tornyait s nyomban aztán megállottunk a városháza előtt. Felsiettünk az első emeletre, ahol egy nagy szoba kettős ajtaja tárva-nyitva állott: magunk előtt láttuk Foch-ot, a nyugati front összes egyesült hadainak újonnan kinevezett fővezérét. Az ajtó bezárult mögöttünk. A falon egy körülbelül két négyzetyard nagyságú térkép lógott; a frontnak csak ama részét foglalta magában, amelyet a német áttörés közvetve vagy közvetlenül érintett, Arrastól Reims környékéig. Foch tábornok egy nagy ceruzát vett a kezébe, minden bevezetés nélkül a térképhez lépett s kezdte a helyzetet magyarázni. Egyes pontokat jelölt meg szaggatott magyarázat közben, de az összbenyomás nagyon érthető volt. Mutatta, hogy mily nagy volt az áttörés 22-én, majd 23-án és 24-én. Látható volt, hogy az ellenség a negyedik napon jóval kevesebb teret nyert, mint az előző napon. S a további előrenyomulás egyre kisebbedett. Végre így szólt: «Voila derniére journée d’invasion!» É s szinte látható volt, hogy lesajnálja azt a nyomorúságos kis betörési zónát, amelyet az ellenség az utolsó napon nyert. Az ellenséges erő kimerült, a hatalmas nekirohanás megállásra jutott. Túl voltunk a legrosszabbján. — Stabilizálás. Egészen bizonyos, mégpedig hamarosan. S aztán, aztán — nos, az majd az én dolgom. Ezzel végezte előadását a fővezér, mire Clemenceau előrelépett: — Alors, Général, il faut que je vous embrasse. S átölelték egymást. Egy szó sem esett tovább. Lementünk a lépcsőn, beültünk autóinkba s tovább robogtunk észak felé. Clemenceau és Haig együtt bementek a másik szobámba, én és Louceur Rawlinsonnál maradtunk. —■ Hát hogy állunk? — kérdeztem. — Sikerünk volt — válaszold Rawlinson. — Képes lesz helyreállítani a frontot? — Nem tudhatni. Köztünk és az ellenség közt alig van egyebünk, mint kimerült, dezorganizált csapatok. Csaknem az összes alakulatok felbomlottak. Az emberek egyszerűen hátrafelé csúsznak, teljesen elkészültek. Sir Douglas Haig megkísérli, hogy Clemenceautól némi erősítéseket csikarjon ki. Clemenceau csakhamar visszatért Haiggal, úgy látszott, minden rendbe jött. A atigris a legjobb kedvében volt. Sir Douglas Haig minden tartózkodása mellett elégültnek látszott. — Nagyon jó — szólt Clemenceau angolul a társasághoz. — Akkor minden rendben van. Megtettem, amit ön kívánt. H ha az emberei fáradtak és friss csapataink vannak, akkor ezek rögtön megindítandók, hogy önnek segítsenek. De most aztán követelem a jutalmamat. — S mi legyen az, Sir? — kérdi Rawlinson. — Szeretnék átkelni a folyón és a csatát látni. A főparancsnok a fejét csóválta. — Nem is tudjuk biztosan, milyen a helyzet a folyón túl. Nagyon is bizonytalan. — Majd csak eligazítjuk — kiálta Clemenceau —, de mivel ezt a hosszú utat idáig megtettem s önnek két hadosztályt küldök, nem megyek vissza, mielőtt a folyón túl nem voltam. Jöjjön velem, Mr. Churchill és ön is, Loucheur. Autóba ültünk tehát újra. Egész hosszú sor brit gyalogság mellett haladtunk el, valamennyi a kimerültség végső stádiumában. Végre a folyóhoz értünk. Az ágyutűz most már meglehetősen közel volt. A híd közelében egy nagy vendéglő volt, amelynek szobáit egy francia dandárnok foglalta el, aki csapatait megelőzve, érkezett oda. A többi helyiség tömve volt brit tisztekkel, különböző ezredekből; ezek is nagyrészt szinte felfordultak a fáradtságtól. Amikor újra autóinkra szálltunk, felém kiáltott Clemenceau: — Most már a brit vo Lábas Juci és Lukács Pál a Nemzetközi Vásáron vasárnap délután a Török József RT. Ásványvíz- osztályának pavillonjában jótékony célra Mohai és Parádi vízből kóstolót ad alakon járunk, Mr. Churchill, akarja ön a vezetést átvenni? Én tehát kocsimat, amely a harmadik volt, előrehajtottam és a vezető mellé ülve, kezembe vettem a térképet, így mentünk át a hídon. Csakhamar szétszórt házak mellett a nyílt síkra érkeztünk. Az ágyuk mindkét oldalról tüzeltek. A lövedékek a fejünk fölött fütyültek ide-oda. Megállítottam a kocsisort s felszólítottam Clemenceaut, hogy az útról époly jó áttekintést nyerhetünk, mint bárhonnan. A «tigris» kiszállott s az út szélén egy kis emelkedésre mentünk. Innét csak annyit láthattunk, amennyit egy modern ütközetből látni lehet, anélkül, hogy a tűzvonalban volnánk, vagyis nagyon keveset. Loucheur és Clemenceau rendkívül jókedvűek voltak, akár az iskolásgyerekek, amikor szabadságuk van. De a francia vezérkari tisztek egyre jobban aggódtak a miniszterelnök biztonsága fölött. Engem nógattak egyre, hogy térjünk vissza. Már besötétedett, amikor útban Debeney tábornok főhadiszállására, hátat fordítottunk Amiensnek. A tábornoknak, épúgy mint Rawlinsonnak, csaknem semmi csapata nem volt maga és a németek közt. Elül levő alakulatainak nehéz munkájuk volt, de úgy vélekedett, hogy tartani bírják majd magukat holnapig, amíg erősítést kapnak. Innét Petain tábornokhoz mentünk. Itt minden nyugodt és rendben volt. A miniszterelnököt a legnagyobb ceremóniákkal fogadták. Nagyszerű szalonkocsiba vezettek s ott egyszerű, de kitűnő ebédet kaptunk. Én nagyon fáradtnak éreztem már magam, de a «tigris»nek vasszervezete, úgy látszik, nem ismerte a kimerültséget. Folyton tréfálódzott és viccelt, majd komoly témákra tért át. Aztán tovább utaztunk s éjféli egy órakor érkeztünk Párisba, tizenhétórai szakadatlan erőfeszítés után. Clemenceau egész frissen és jókedvűen búcsúzott tőlem: — Holnap dolgoznom kell — monda —, de Petain gondoskodni fog, hogy önt mindenütt fogadják, ahová csak menni kivan. Az ő vonatán mindig készen fogja önt várni az ebéd. Clemenceauval Foch főhadiszállásán Másnap kora reggel megbíztam Lackville- West tábornokot, a mi katonai missziónk fő-nökét, hogy keresse fel Clemenceaut s mondjál el neki látogatásom jellegét és célját. Délben érkezett vissza a «tigris»-nek következő válaszával: A brit csapatoknál a fenyegetett fronton Most aztán Rawlinson főhadiszállásának tartottunk. A negyedik brit hadsereg parancsnoka, aki ötödik seregünk maradványait reorganizálta s az ingadozó hadvonalat ugy-ahogy tartani tudta, egy kis házban volt elhelyezve az Amiens-Beauvais országúton, körülbelül tizenkét mérföldnyire Amienstől. Friss gránáttölcsérek mutatták, mily közel jutott az ellenség a főhadiszálláshoz. — Pár perc múlva itt lesz Haig — szólt a tábornok, mialatt némi frissítőt fogyasztottunk nála. Csakhamar meg is jelent a főparancsnok. 3 Gróf Bernstorff Németország képviselője élesen kritizálja a leszerelési konferencia előkészítő bizottságának eddigi munkáját Az egyes nemzetek nem mutattak túl nagy érdeklődést a lefegyverzés kérdése körül—mondta az Újság munkatársának — „Lefegyverzésről eddig szó sincs" Genf, április. (Az Ujságnak Genfbe kiküldött tudósítójától.) A mai napon véget ért a leszerelési konferenciát előkészítő bizottság első ülésszaka. Eddig összesen 39 ülésük volt, melyek alatt a leszerelési konferencia egész anyagát sikerült feldolgozniuk. A legközelebbi ülések novemberben lesznek, addig elnapolták a konferenciát. Bernstorff gróf a német delegáció vezetője ennek az ülésszaknak befejezése alkalmából fogadta az internacionális sajtó genfi képviselőit, köztük az Újság munkatársát is. Bernstorff gróf mindenesetre igen merészen nyilatkozott. Úgy érezzük, erre joga is van, hiszen nem szabad elfelejtenünk, hogy mindazon nemzetek közül, melyek Genfben a konferencián képviseltették magukat, Németország volt az egyetlen, mely valóban le volt fegyverezve. — Egy részről — kezdte Bernstorff gróf nyilatkozatát — elismerem azt a hatalmas munkát, melyet a leszerelési konferencia előkészítő bizottsága végzett az általános lefegyverzés körül és igen előnyösnek ítélem, hogy ezen ülések alatt az egyes nemzetek megismerhették egymás véleményét. Másrészről viszont meg kell állapítanom azt, hogy az egyes nemzetek nem mutattak túl nagy érdeklődést a lefegyverzés kérdése körül. Lényok által kidolgozott tervezetek nem sokban különböznek egymástól, azok az eltérések, melyek észlelhetők, éppenséggel nem elegendők arra, hogy az illető államok fegyverkezésében lényeges változás álljon elő. Ezek szerint az eddigi rendszer nem változna sokban. A közvélemény tőlünk a valódi lefegyverzést várta és meg kell mondanom, hogy a közvélemény csalódott bennünk, mivel lefegyverzésről szó sincs. A lefegyverzés jelenti a népszövetség végét. A népszövetség elveszti minden tekintélyét, ha ezt a munkát nem tudja sikerre vinni. Az egész világ várja a biztonságot a lefegyverzés által. A népszövetség eddigi sikereit elhomályosítja a lefegyverkezés sikertelensége. Mit kell tenni? A népszövetség legyen azon minden erejével és azonkívül az egész világ közvéleménye hasson oda, hogy az egyes kormányok kénytelenek legyenek a fegyverkezést megszüntetni és azon legyenek, hogy a lefegyverzés minél előbb megtörténjen. A nyilatkozat után Németország képviselője szívélyesen eldiskurált az újságírókkal és egyes részletkérdésekre adott feleletet. Nemsokára azután távoztunk. Meg kell említenem, hogy az egyes korLippay Imre Olcsó selyemvásár ^ Hegedűs 30.000 méter csigntudonság':' ^ Bécsi utca 2. szám ,Konz /