Ujság, 1927. szeptember (3. évfolyam, 197-221. szám)

1927-09-20 / 212. szám

MINDEN KEDDEN JELENIK MEG .► AZ UJSÁG INGYEN MELLÉKLETE ♦ FUTBALL 5:1 A ragyogóan játszó Sabaria megsemmisítő vereséget mért a Hungáriára Hat héttel ezelőtt kezdte meg Szombathely reprezentánsa, a Sabaria, őszi szezonját. Kez­detnek megverte az Austriát öt góldifferenciával. Budapest, ahelyett, hogy örült volna, ócsárolni kezdett. Biztosan tartalékos volt az Austria. A szombathelyiek nem tudhatnak úgy. A következő héten új eredmény érkezett. A Sabaria 5:2 arányban megverte a Wackert. Bu­dapesten legyintettek. Innét egy héttel később jelentette a telefon: A Sabaria 4:1 arányban verte a cseh és európai futball legfélelmetesebb együttesét, a Slaviát. Budapesten nem örültek. Megint csak legyin­tettek. Biztosan nem konveniált a Slaviának a szombathelyi talaj. Következett a Vienna. Azt is megverték. Jött a WAC. Jobban megverték Szombathelyen, mint a Ferencvárosban. 4:1 arányban. Budapest csak legyintett és­­jóindulatun fölénnyel megvere­gette a Sabaria vállát. — No jól van, gyerekek, csak igyekezzetek, de azért valahogyan azt ne képzeljétek, hogy annyit tudtok, mint mi itt Budapesten. Hát most a Sabaria szépen eljött Budapestre. Játszani a Hungáriával, a büszke krekkek csa­patával, mely évtizedeken át a magyar bajnok büszke címét viselte. Eljött a Sabaria. Otthagyta a „hazai közönséget a „hazai talajt“. Kiállt hu­szonötezer főnyi idegen publikum elé idegen pá­lyán. És megverte a Hungáriát. Őt egyre verte meg. Csak tíz percig kellett játszania. Otthon volt az idegen pályán és már hazai közönség előtt ját­szott. Mert a huszonötezer főnyi publikumból már meghódított magának — tizenötezret. Később húszezret. Irtózatos iramot kezdett. S amit diktált — végig állta. Sőt felfokozta. A gyors és gólképes csatársor, melyet agilis fedezetek támogattak el­szánt hátvédekkel és a legnagyszerűbb kapussal a háta mögött olyasmit produkált Budapestnek, hogy a közönség szeme-szája elállt. A legnagyobb meglepetést a csatársor okozta. Buresch és Tár­nok a két szélen szédületes iramban száguldótt­ fák. Buresch játéka a legnagyobb szenzáció volt. Összekötője, Mészáros, ez a ragyogó technikájú csatár és Pesovnik tömték is labdákkal. Innen indult ki minden támadás, hogy szemkápráztató trükkök után eljuttassa a labdát a nagyszerűen irányító Stoffianhoz, majd a hihetetlenül intelli­gens Holzbauerhez, aki három góllal terhelte meg a Hungária kapuját. Öt gólt rúgott a Sabaria. Kettő az első fél­időre esett. A 29. percben Buresch lefutott, a labdáját Stoff­iónhoz középre adta, az fejjel H­olzbauerhoz továbbította s a következő pilla­natban a labda már a Hungária kapujában tán­colt. Ez volt az első. Ekkor még csak tizenötezer ember tombolt. Tíz perccel később megszületett a második gól. Huszonöt méterről szabadrúgás. Mészáros állott neki. Bombája csak úgy süvített Újvári hálójának bal felső sarkába. Ekkor már tizen­nyolcezer ember tombolt. Két perccel a félidő vége előtt kavarodás a Sabaria kapuja előtt. Hirzer rövid labdája kapu­fát érint, onnan Prém lábára pattan, arról pedig Weinhardt kapta le. A bíró fütyült és gólt ítélt. Egy pillanattal később a Sabaria protestált és a­ közönség kettéosztott. Tapsoltak és tüntettek ellene. A második félidőben néhány percig úgy lát­szott, hog­­ a Hungáriának sikerül kiegyenlíteni. Azután már nem látszott úgy. A Sabaria-csatárok úgy mentek, át a Hungária védelmén, ahogyan jól esett nekik. A szombathelyi halfok pedig tömték a csatárokat. A tizenkilencedik percben bent volt a harmadik gól. Szofián lövőhelyzetben átnyomta a labdát Holzbauernek, aki tétovázás nélkül a kapuba vágta. Két perc sem telt el és megszületett a negyedik gól. Mészáros hosszú lövése kiesett Ujváry kezéből. Holzbauer oda­ugrott és a kapuba fejelte. Most már húszezer ember tapsolt a Sabariá­­nak. Kétezer dühösen elment. Ezek már nem látták a huszonnyolcadik percet, amikor Szofián harminc méterről elindult a labdával és a Hun­gária védőjátékosainak kíséretében besétált a kapuba. 5:1. A Sabaria játékosait nem fogta el a győzelmi mámor. Most már megtehették volna, hogy való­ban iskolajátékkal gúnyolják ki nagynevű ellen­felüket. A Sabaria játékosaiban volt jóérzés, volt lovagiasság és nem tették meg. De nem is kellett. A mérkőzés mindkét félidejében, elejétől végig­­ iskolajátékot produkáltak. A mámoros tömeg vállára kapta a szombat­­helyi játékosokat és éljenző ezrek kisérték az öltözőbe. A Sabaria győzött. Amit produkált, gyönyörű volt. A Hungária kikapott. Amit produkált, az fájdalmas volt. Hogy keveset írtunk a Hungáriá­ról? Mit csináljunk, csak arról írhatunk, amit láttunk. A Hungáriát nem láttuk a pályán. Szomorú a mérkőzés tanulsága. Szomorú, hogy ma a Hungáriát meg lehetett verni. Milyen más volna a magyar futball, ha azzal a lelkese­déssel tudna játszani a Hungária is, mint a Sa­baria. Mert a szombathelyiek átvettél, és töké­letesítették a Hungária technikáját, csak a Hun­gária nem tanult meg Szombathelytől — szívvel küzdeni. Bizony nagy kár... Az IsP­regiek győzelme Soros­árpéterin. Sport Egylet—STK 4 : 2 (2 : 2). Bajnoki, Soroksárpéteri 2 : 0-ra vezetett, de a szépen játszó ISE nemcsak hogy kiegyenlí­tett, hanem a győzelmet is megszerezte. Góllövők: ISE: Mis (2), Pelény II., Pesthy. STK: Hadik II., Pál II. Zöldfehér lobogó alatt a piroskék városba Több mint félezer lelkes rajongó kísérte miskolci csatájába a Ferenc­várost . A miskolciak pompás játéka erős küzdelemre szorította a bajnokcsapatot Miskolc, szeptember 18. (Az Újság kiküldött tudósítójának jelentése.) Vasárnap reggel kilenc Pullmann-kocsi sorakozott egymás mellé a keleti pályaudvar indulási oldalán. És mind a kilenc kocsi zöldfehér színben úszott, de zöldfehér volt az egész pályaudvar. A kocsik ablakain kis zöld­­fehér zászlók, papírsávok és az étteremben, a perronon, a várótermekben, az előcsarnokban is mindenütt felbukkant a zöldfehér szín, hogy egy jelvényen, hol egy nyakkendőben, vagy a női ruhák és kalapok kombinációjában. A Ferencváros indult a miskolci futball­­csatába és a magyar profibajnok mellé felsora­kozott félezer lelkes rajongó, félezer a sok ezer közül, hogy elkísérje kedvence csapatát a mis­kolci mérkőzésre, buzdítsa, bátorítsa, győzelemre serkentse... Mert a ferencvárosiak nagyon jól tudták, hogy Miskolcon kemény küzdelem vár a bajnokcsa­patra. Az Attila, Miskolc proficsapata, amely a múlt szezonban sok nagyszerű küzdelem után megnyerte a második liga bajnokságát és felkerült az első ligába — a nagyok közé, kitűnő együttes, lelkes, odaadó és — tud futballozni. A Ferencváros közönsége tehát úgy érezte, hogy el kell mennie a borsodi híres városba, ellensúlyozni a miskolci közönséget: ne csak az Attila mellett zúgjon a lelkesítő kiáltás, hanem a Ferencváros is ott érezze maga mögött a közön­ség buzdító biztatását... De nemcsak a Ferencváros közönsége indult meg a miskolci meccsre, hanem Miskolc egész környéke. Sátoraljaújhely, Szerencs, Ózd, Diós­győr, Mezőkövesd, Putnok, Szikszó százával ontot­ták az érdeklődőket, egyik autóbusz a másik után futott be Miskolcra, sőt akadt egy nagyobb kirándulótársaság, amely Kassáról utazott le, hogy tanúja legyen a magyar bajnokcsapat mis­kolci szereplésének... Egész Miskolc lázban égett, ilyen nagy sport­­eseménye még nem volt a városnak, amelynek egyébként szívügye az Attila szereplése, hiszen a proficsapat a miskolci város kezelésében működik. Hodobay Sándor dr., a miskolci polgármester az őszi szezon elején városi üzemmé alakította át az Attilát, a piroskék futballcsapatot, amellyel szív­­vel-lélekkel együtt érez egész Miskolc. Ahogy a ferencvárosiak zöldfehér zászlókkal vonultak fel, úgy dominált a miskolciaknál a piroskék, az Attila színe. A Budapestről érkező különvonat elé már így vonultak ki és­­ zene­kart is hoztak magukkal, muzsikaszóval jöttek fogadni a pestieket, akik az Attilán keresztül is­merik meg Miskolcot. A fogadtatás impozáns volt és nagyszerű lát­vány a sok-sok sportrajongó, aki mind a mérkő­zés lázában égett. Négy órakor kezdődik a mér­kőzés, de már kettőkor megindult az emberván­dorlás a népkerti pálya felé, amelyet ki kellett bővíteni erre az alkalomra. Mert, hogy mit jelen­tett a Ferencváros és az Attila mérkőzés, azt a legjobban megvilágította az egyik miskolci őslakó vallomása: — A Barnum-cirkusz óta nem volt itt ilyen felfordulás, mint most ... * A miskolciak nagyban készültek a mérkőzésre. Az eddigi elsőosztályú meccseken balszerencse kísérte a csapatot, éppen ezért most a Ferenc­város ellen akarták megmutatni, hogy megérde­melten kerültek fel az első ligába. De nemcsak a játékosok készültek a mérkő­zésre, hanem­­ a közönség is. A hűséges, lelkes Attila-közönség. És amikor a pályára lépő ferencvárosi tizen­egyet az apró zöld-fehér zászlók lengetésével fo­gadták a Pestről lerándult drukkerek, a miskol­ciak — talán hogy az izgatottságukat palástol­ják — vidám kiáltásokkal fordultak a zöld-fehér táborhoz: — Bajnokverés lesz ma! Amikor aztán az Attiila kék-pirosdresszis játé­kosai kifutottak a pályára, olyan zugó éljenzés, olyan tapsvihar támadt, hogy percekig nem akart elállni. És a zöld-fehér zászlókat most a kék­piros zászlók váltották fel. — Tempó Attila! — harsogott a biztató kiáltás. A zúgó éljen, a harsány biztatás csak akkor hallgatott el, amikor­­ megkezdődött a játék. De így is csak pillanatokra feküdte meg a csend a nézők ezreivel tömött pályát, amikor Németh, a miskolci kapuvéd, az egyik ferencvárosi csatár bombáját elfogja — megint zúg a taps, megint harsog a biztatás. És a miskolciak praktikusak. A biztatás egész új módját találták ki: a torkukat kímélik és szó­­csövekkel vonulnak fel, mert így a hang is meg­sokszorozva hallatszik. A miskolci reménységet azonban egy kis baj éri. Még csak a hatodik percet jelzi az óra­mutató, amikor Takács, az új ferencvárosi csatár szép lövése — egy kissé a miskolci kapus hibá­jából — a hálóba kerül... Most a ferencvárosi nézők hangosak. De aztán az Attila is gondoskodik arról, hogy a zöld-fehér nézők is átéljenek néhány nehéz percet. A piros-kék csapat — bár egy ideig a megsérült Kautsky hiányában csak tíz emberrel játszik — olyan lendülettel támad, hogy gyö­nyörűség nézni. Különösen a jobbösszekötő l­owding van ele­mében. Határtalan lendület van benne. Igazi csa­tár és olyan lelkesedéssel küzd a miskolci szí­­nekért, mintha mindig a Szinva vizét látta, meg az Avas­i borát itta volna.. . Pedig hát bécsi fiú, éveket töltött Olaszországban s onnan hozta Miskolcra az Attila. A mezőnyben egyenrangú csapatok harcol­nak, a Ferencváros egy kicsit zavarodottan ját­szik, meglepte az Attila lendülete. Ebben a csapatban van szív ... A közönség harsog, jaj, ha az Attila, most gólt rúgna, szétszednék a tribünt. Ami az Attilának nem sikerül, sikerül a Ferencvárosnak: a félidő vége felé, amikor enged a miskolci lendület, egy zöld-fehér akció meghozza az újabb eredményt, Rúzsó belövi a zöld-fehérek második gólját. A félidőben kedélyes­ csendélet keletkezik a miskolci és a pesti közönség között. A pesti tri­bünökön ilyenkor már rég hajbakapnak egymás­sal, itt­­ kedvesen evődnek. • Valahogy más a hangulat erre, a Mátra alján . A második félidő az Attila elszánt támadásá­val kezdődik, de gól helyett csak kapufát rúg a kedvező helyzetbe került Siklóssy. Azért nem csüggednek . . . Nagy kedvvel támadnak tovább, ha meg a Ferencváros kerül az Attila-kapu elé, nincs baj, mert Németh nagyszerűen véd, három szép lab­dát is biztosan fog és a tribün ujjongva tapsol. A küzdelem igen változatos, a biró is mind többször véteti észre magát a­­ hibáival... A miskolci közönség hamar ellene fordul s egy szócsövön keresztül nem a legbarátságosabb jelzők röpködnek feléje. Ez azonban már hozzá­tartozik minden mérkőzéshez. Nem is meccs az, ahol nem szidják a bírót... Az Attila ugyan küzd, de nincs szerencséje. Pedig megérdemelne egy gólt — olyan lelkes, olyan önfeláldozó minden játékosa. A Ferenc­városnak jobban sikerül­t a mérkőzés vége felé, harmadszor is megrezzenti a labda az Attila hálóját, egy kapu előtti kavarodásban Szedla­­csek r­úgja a kapuba a labdát... Ez az eredmény aztán nem is változik, a Fe­rencváros 3:0 (2:0) arányban győzött... Biztos, hogy a­ Ferencváros megérdemelte a győzelmet, mert több kvalitás, több rutin van a csapatban.... Hogy azonban a Ferencvárosnak ezért a győze­lemért erős küzdelemmel kellett megdolgoznia, az az Attila legnagyobb dicsérete ... A miskolci gárda a vereség ellenére is büszke lehet a teljesítményére, hiszen a jobb előtt meg­hajolni nem szégyen. A 3:0 talán nem fejezi ki hűen a játék lefolyását, a 2:1-es biztos ferenc­városi győzelem igazságosabb eredmény lett volna.* A mérkőzés után persze a ferencvárosiak kö­zött kitűnő hangulat uralkodott. Játékosok, veze­tők­ egyaránt elismerik, hogy az Attila nagy el­lenfél volt, így annál jobban örülnek a győzelem­nek ... De még nagyobb az öröm, amikor feltelefo­­nálják Pestre a hirt s ugyanakkor Pestről meg­jön a hihetetlennek tetsző hir: — A Sabaria 5:1-re megverte a Hungáriát... Először csakugyan nem akarjuk elhinni a nagy rivális vereségét, tréfának tartjuk és már telefonon hívják fel Pestet. Néhány izgalmas perc, aztán jelentkezik Budapest és megerősítik a hírt: — Sabaria—Hungária 5:1. Most tör ki az öröm a ferencvárosiakból. Az egyik boldogan kiált fel: — A Hungáriáé a bombacsapat, mienk — a bajnokság! ... De az öröm még csak a hazatérő kü­lönvonat­­ban emelkedik magasabb fokra Ujjongó csopor­tok minden fülkében és­­ az étkezőkocsiban a pincérek keze elfárad a borosüvegek nyitogatá­­sában. Aztán új variációban fújják a régi futballista nótát: A Dunában úszik egy sámli, Az MTK rá akar szállni! A sámli elúszott öt dugó becsúszott Hollári, hollári, hó! A miskolci kemény küzdelmet elfelejtették, csak a Hungária vereségéről beszélnek, így jött haza . .. Páncsél Lajos A hét hőse Holzbauer Rögtön a legelső percben be kell valla­nunk, amikor ezt a nevet írtuk a cikk fölé, nem igazat írtunk. A hét hőse nemcsak Holzbauer, ez az apró kis ember, hanem egy egész csapat. A hét hőse a Sabaria. De egy embert kellett kiválasztanunk. Sorra vettük. A Wein­hardt kitűnő volt. Legyen ő? Nem lehet, hiszen a két beck, Nagy, meg Prém ugyan­olyan jó volt. Hát akkor? A kis Vámos, a centerhalf legyen? Ragyogó teljesít­­mén­yt nyújtott. De mit csináljunk, ha Pesovnik és Hass­a társai, szintén épp úgy lehetnének hősei e hétnek. Hát gyerünk a csatársorra. Bures? Szédületes! Mészáros? Jobb, mint valaha! Szofián? Szívhatja fogát a Hun­gária, hogy eladta! Tárnok? Igazán kitűnő. Holzbauer? Milyen jelzőt mondjunk rá? Egy­­től-egyig, külön és külön, azonkívül együtt is: mind a hét hőse. És nekünk egyet kellett kiválasztani. Ki legyen hát? Emeljük ki azt, aki a legtöbb gólt rúgta? Igen. Csak így lehet egyet kiválasztani a kivétel nélkül kitűnők közül A legtöbb gólt pedig — számszerint hár­mat — Holzbauer József rúgta, a Sabaria többszörösen válogatott balösszekötője. Amikor negyedik gimnazista voltam és a szombathelyi «biciklitéren» futballoztam osz­tálytársaimmal, lézengett ott körülöttünk egy kis gyerek. Ki se látszott a földből. Ott a pálya szélén rugdalta a rongyb­ibdát. De na­gyon jól rúgta a rongyot. Ez a tölm­agzacskó volt kérem akkor a Holzbauer. Mi nem igen akartunk vele játszani. Nagyon kicsi volt, ilyen ember — gondoltuk — csak rongylab­dával tudhat. Később hallottam, hogy a Bozse (így hív­ják otthon a Holzbauer!) inas lett. Villany­­szerelő inas. Csodálkoztunk. Nagyon intelli­gens gyerek volt, sajnáltuk, akkoriban még azt hittük, hogy az úr a megyei dajnoknál kezdődik. (Mennyivel jobb neki! Jól menő villamossági vállalata van.) Közben pedig a kis inas futballozott to­vább. Alakult akkor egy klub Szombathelyen. Úgy hívták, hogy Szombathelyi Iparosok, Ke­reskedők, Munkások Testedző Köre. Annak az ifjúsági csapatában rugdalt akkoriban. Ké­sőbb a SzIKMTK-ból SziAK lett, az ifjúságiból első csapat és kezdtek sokat beszélni a Holz­­bauerrel. Akkor centert játszott. Az a ragyogó játékintelligencia, amit már a rongylabda ide­jén úgy megcsodáltunk, most nagyszerűen ki­fejlődött. Holzbauer dísze, legfőbb ereje lett a S­AK-nak, később a nyugati kerület váloga­tottjának. Tudtak róla Budapesten is. Az or­szágos bajnoki döntőküzdelmekben mindenki elcsodálkozva nézte, mit tud ez az apró em­berke ott a centerben. Mégis 1925-ig kellett várni, amíg végre Budapest intéző körei hajlandók voltak beál­lítani egy másodrav­­ú válogatott mérkőzésre. Elküldték a lengyel válogatott ellen. A mérkő­zést 2:0 arányban a magyar csapat nyerte meg. S az egyik gólt a válogatott legjobb em­bere , Holzbauer lőtte. Utána megint válogatott lett. Az osztrákok ellen. Felhördült az egész budapesti sport­társadalom. Hogyan lehet ezt a vidéki gyere­ket a válogatottba tenni, mikor annyi nagy­szerű van Budapesten. A mérkőzés ered­ménye 1:1 volt , és Holzbauer megint ki­tűnően játszott. Pedig, amikor hazajött, el­keseredetten panaszkodott, hogy partnerei mindent elkövettek, csakhogy­­ leég­essék. A múlt év őszén, egy hétt­el voltunk a bécsi osztrák-magyar mérkőzés előtt, a SzAK, akkor már mint Sabaria, első bajnoki mérkő­zését játszotta, mégpedig Újpesttel. Kiss Gyula szövetségi kapitány Szombathelyre utazott, hogy játékosokat keressen a magyar váloga­tottba. Az út nem volt hiábavaló. Vitte magá­val Weinhardtot, Holzbauert, Mészárost és Vámost. Ismét felhördültek az illetékesek: Négy vidéki! Ez már mégis sok. És a mér­kőzést megnyertük. Három-kettő arányban. A három gólból kettőt Holzbauer rúgott és ő készítette elő Mészárosnak a harmadikat. Hát kérem — azóta hála Istennek — el­simultak azok az ellentétek, amelyek akkor elválasztották egymástól a fővárost és a vidé­ket. Legalább is legnagyobbrészt­ elmúltak. Közben Holzbauer is hosszú időre harcképte­len lett, míg végre tegnap ismét megjelent budapesti pályái­. Mi örömmel láttuk, hogy Holzbauer Holzbauer maradt. S hogy mi a tizenegy kitűnő Sabaria játé­kos közül épen őt választottuk ki ebbe a ro­vatba, annak nem csak a három gólja az oka. Hanem az az öröm, hogy azt a Holzbauert láttuk viszont, akit egy esztendővel ezelőtt tanultunk megbecsülni — a sérülés előtt. (v. h.) Bajnoki küzdelmek az első ligában Bocskay—Kispest 1:1 (1:0). Debrecen, szeptember 18. (Az Újság debre­ceni tudósítójának jelentése.) A múlt vasárnapi vereség hatása alatt egész Debrecen kíváncsian várta a Bocskay játékát, mert nem hitték, hogy a Nemzeti ellen mutatott formája az igazi lenne. A mérkőzés első percei valóban a Bocskayt lát­szottak igazolni, mert a csapat igen formásan és lendülettel vetette magát a küzdelembe, később azonban fokozatosan visszaesett. A mérkőzés úgy indult, hogy a Bocskay lelépi ellenfelét. Leiden, az új balösszekötő, néhány passzal és lövéssel rögtön jó hatást keltett és a Bocskay egy ideig teljesen kapujához szögezte

Next