Ujság, 1927. november (3. évfolyam, 248-272. szám)

1927-11-19 / 264. szám

40 St. Commander Kenworthy válasza: Lieut. Commander Kenworthy az an­gol haditengerészetnek kimagasló alakja. A nagyháború egy részét mint hajópa­rancsnok küzdötte végig, azután az admi­­ralitás háborús vezérkarának lett tagja. Néhány évvel ezelőtt nyugalomba vonult. — A Versailles­ és trianoni békeszerződés poli­tikailag rosszabb helyzetbe juttatta Közép- Európát, mint volt a háború előtt. Minthogy a versaillesi szerződés intézkedései senkit sem elé­gíthetnek ki, az a nyilvánvaló igazságtalanság, amely Magyarországgal történt, sürgős orvoslást követel. Nem kétséges, hogy a magyarokkal rosz­­szabbul bántak, mint a németekkel.­­­ A magyarokat, Európa legbüszkébb fajtá­ját, gazdaságilag megnyomorította országuknak darabokra szakítása. Egymilliónál több magyar került csehszlovák, román és szerb uralom alá. A legnagyobb megalázás, melyet a magyarokra mértek, Erdély elvesztése volt, Erdélyé, amely év­századok óta Magyarországhoz tartozott. A román uralom Erdélyben megbizhatatlannak, kegyet­lennek és ellenséges indulatunak bizonyult.­­ A Magyarországról leszakított területeken olyan irredenta keletkezett, amely állandó súr­lódás előidézője lesz mindaddig, míg az igazság­talanság jóvá nem létezik. Jól megfontolt vélemé­nyem, hogy az az igazságtalan bánásmód, amely­ben Magyarország részesül, már a közeljövőben bábomra vihet. A trianoni és versaillesi szerző­dés arra mindenesetre jó, hogy örökössé tegye a háborús mentalitást. — Abból, hogy Magyarország helyreállítja a monarchiát, Európa nagyhatalmai ezt eddig meg­akadályozták. Amint befolyásuk meggyöngyül, aminek el kell következnie, előtérbe, lép a Habs­burgok restaurációja. A Habsburgok trónraülte­­tése Magyarországon casus bellit fog jelenteni Ausztria-Magyarország utódállamai számára. A kis­entente igazi célja a trianoni szerződés ér­­vénybentartása. Ha nem sikerül a határoknak békés úton való­ helyreállítása, Magyarországi­ak, am­int kellő erőre tesz szert szövetségesekkel. ÚJSÁG VASÁRNAP, 1927 NOVEMBER 20 Angol kiválóságok nyilatkoznak Rothermerelord Az Újság londoni tudósítója, Korda Tibor Rothermere lord akciója alkalmából kérdés­­sorozattal fordult az angol közélet számos ki­válóságához és hozzászólásukat kérte. Az ér­dekes válaszokat alább közöljük: Bernard Shaw válasza, Bernard Shaw neve és paradox lénye is annyira közismert, hogy fölösleges alakját külön bemutatnunk. 4. WHITEHALL COURT, LONDON, S. W. 1. 1927 szeptember 24. Kedves Uram, Bernard Shaw úr annak közlésére kért meg, hogy Magyarország nem tárgya speciális tanulmányainak; már pedig, ha csak tehet róla, sohasem fitogtatja számos kérdésben való tudatlanságát a nyilvánosság előtt. Nem barátja az elnyomott nemzeteknek és any­­nyira károsak azok mindenkire nézve — ön­magukat is beleértve —, hogy teljes erejéből elitéli elnyomásukat. íme, ennyi az egész. Fogadja stb. Irlanche Patch, titkár. Phillimore lord válasza: Sir Richard Portescue Phillimore ten­gernagy a nagyháborúban az angol hajó­had fontos hadműveleteinek vezetője volt. A falltlandi tengeri csatában ő volt parancsnoka az conflexible­ hajónak, majd részt vett a Dardanellák bejárójá­nak bombázásában, egyik intézője volt az angol csapatok gallipoli-i partraszállítá­­sának. Uram, megkaptam 16-ikai második levelét is, benne a kérdéseket, melyeknek némelyikét, például a harmadikat, negyediket és hatodi­kat, véleményem szerint kérdésnek feltenni az ön részéről épp olyan kevéssé volt disz­krét dolog, mint amennyire nem lenne bölcs dolog a magam részéről, ha válaszolnék reá­juk. Mindaz, amit mondhatok, hogy általános­ságban egyetértek Rothermere lord vélemé­nyével úgy, ahogy azt a megküldött cikkben (7. kérdés) kifejtette, továbbá, hogy üdvö­zölném Magyarországon a monarchia helyre­állítását és nem látom be, mert lenne bele­szólása más nemzetnek a magyarok válasz­tásába, ha a Habsburgok családjából való herceget akarnának megválasztani. Eddig terjedően feljogosítom önt szavaim közlésére. Kész szolgája Phillimore, írók, költők, katonák vagy szövetségesek nélkül első dolga lesz, hogy elvesztett területei visszaszerzését megkísérelje. A legelső alkalommal bizonyosan megkísérli ezt. —­ Szivből egyetértek Rothermere lorddal ab­ban, hogy a magyar aspirációkat támogatja. El­járása jogosult. Azok a politikusok, akik elfogult­ságból, vagy a megértés hiányában elítélik Rothermere lord akcióját, tudatlanok. A brit munkáspárt mindig is követelte a versaillesi és a trianoni békeszerződés revízióját. Ha az angol munkásság ismét hatalomra kerül, az eljövendő munkáskormány külpolitikáját a békeszerződé­sek revíziójára nézve kedvező meggondolásaik fogják vezetni.­­ A békebiztosítás nézetein szerint a követ­kező módon volna lehetséges: 1. A versaillesi és trianoni békeszerződések által okozott súlyos bántalmak orvoslása. Hogy Európa békéje biztosítható legyen, ahhoz a ha­tárok kiigazítása szükséges. 2. Minthogy a választott bíráskodás mint há­borút megelőző eszköz nem felel meg céljának, a népszövetség valamennyi vezető hatalmának törvényen kívül állónak kellene kijelentenie a háborút. A háborúnak ez a törvényen kívül he­lyezése a hadviselő nemzetek pénzügyi és gazda­sági bojkottálásával lenne megtámogatandó. Mindaddig, míg a háború törvényes intéz­ménynek ismertetik el, a népszövetség béna ma­rad. Mert törvényességnek kénytelen elismerni a háborút, holott a népszövetség megalakításának alapeszméje és célja a háborúk elhárítása volt. Azzal, hogy minden hadviselést törvénytelenség­nek minősít, együtt jár az a kötelezettség, hogy a jogos panaszok békés eszközökkel orvosoltas­­sanak. Jelen helyzetében és mai összetételében a nép­­szövetséget csőd fenyegeti és ha gyökeres refor­mok nem történnek, Európa csakhamar az el­múltnál is rettenetesebb és pusztítóbb háború ve­szedelmébe kerül. John Galsworthy válasza: John Galsworthy neve annyira ismert és tisztelt Magyarországon, hogy nem szükséges szereplését és jelentőségét kü­lön méltatnunk. GROVE LODGE, THE GROVE, HAMPSTEAD, LONDON, N. W. 3. 1927 szeptember 16. Kedves Uram, sajnálom, hogy sem intervjút nem adha­tok, sem nyilatkozatot nem küldhetek a kí­vánt tárgyról. Én íróember vagyok, nem poli­tikus és azonfelül elnöke a PEN-klubnak s mint ilyennek különösen vigyáznom kell arra, hogy mindent elkerüljek, ami világpoli­tika. Fogadja stb. John Galsworthy, Jellicoe tengernagy válasza: John Rushworth Jellicce, Scapa első grófja, a világháborúnak egyik sokat emlegetett vezére volt. Mint az angol ten­geri hadierő újramegszervezője, az admi­­ralitás második tengeri lordjának elmét viselte, mikor a háború kitört. Csakhamar ő lett az admiralitás első tengeri lordja és az angol nagy hajóhad főparancsnoka. A skagerraki tengeri ütközetben, mely a világháború legnagyobb szerű­ tengeri mér­kőzése volt, ő irányította az angol ten­geri erőt. ST. LAWRENCE HALL, NEAR VENTNOR, ISLE OF WIGHT, 1927 szeptember 14. Kedves Uram, sajnálom, hogy nincsen módomban interv­jút adni sem a magyar-angol viszony, sem a békeszerződések revíziója tárgyában. Jól­lehet a­­ legmelegebben üdvözölném a két or­szág közt a legbarátságosabb viszonyt, nem érzem magamat illetékesnek arra, hogy a békeszerződések revíziója tárgyában nyilat­kozzam. Tisztelő hive Jelliéve, két órája kerülgetjük a cadizi öblöt és innen távoli pompájában még egyszer felragyog Ca­diz és azután eltűnik az Óceán ködében. Jerez de la Frontiéra. Itt állunk vagy húsz percig. Mindenki isi­­­ugrik a kocsiból és rázúdulunk a fonda-na, a vendéglőre. Mert idevalók a jerezi borok, a sherry. A város nevezetessége Gonzales Byass bodegája. Száz esztendőre való bor hever a pincékben, de alighanem elfogy egy alatt. Kis poharakban mérik a sh­erryt a vasúti vendéglőben, odakint a perronon nyakukba akasztott hordókban hordják szét és kínálják fel az utasoknak. A húsz perc kevés ehhez a jerezi borhoz, már indul a vonat és még mindig váltogatják a poharakat, üresen ma­radnak a nyakukba akasztott hordócskák. Ezért Jerez után már sokkal jobb a han­gulat. Pedig ami következik odakint, csak szo­morú és lehangoló. Nincsen itten megmunkált föld semerre, agyag vörösük, amerre a szem ellát és messze a dombokon szürkénk néhány olajfa. Ez Andalúzia. A katolikus királyok, Ferdinánd és Izabella, a mórokkal együtt kiseperték innen az erdőket is és ez a mór paradicsom spanyol pusztasággá lett. Az inkvizíció nem kegyelmezett sem a zöld mezőknek, sem a virágos kerteknek, a letarolt erdők kopár törzsei felett nem gyűltek többé termékeny esőt hozó felhők. Szegénység és pusztaság, pusztaság és szegénység, ez a mai Andalúzia, zsandárokkal, egykedvűen lovagoló caballerokkat és rengeteg szamárral tarkítva. Mert a szamár itt a leghasznosabb, a legtanu­lékonyabb állat. A szamár ugyanis csak ott szamár, ahol a gazdája is az. Itt a szamarak előírás szerint letérnek az útón jobbfelé, ha autótülkölést hallanak. Még csak a fülüket sem billegetik, tudják a rendet. Nagyon sok autó fut ezeken a kitűnő uta­kon és rengeteg szamár kocog fel a hegyek felé. Nem lehet tudni mi van több, szamár vagy autó. És az egész vidék olyan, ahogyan Dél- Amerikát kell elképzelni, rossz útleírások és jó filmek után. A vasúton megkérdeztem egy feketeruhás spanyolt, hogy tűrheti ebben az afrikai hőség­ben napról-napra, reggeltől-estig ezeket a me­leg fekete ruhákat. Fekete kalapja volt és nyakkendője, ruhája, harisnyája, cipője — úgy, mint mindenkinek itten, gazdagnak és szegénynek. Rám nézett, ez a kérdés váratlanul érhette és megvetően válaszolt: — Ugyan csak nem járhatok másképen az utcán, mint feketében. Ugyan. Rendesebb embernek itt nincs csak fekete ruhája, meg estére szmoking és frakk. A pa­rasztoknak is, csak szmoking és frakk nélkül. Ez a fekete ország. Melankolikus, akarattalan, célnélküli. Itt nem lehetett Primo de Riverából Mus­solini. Ezekben nincsen temperamentum, ezek nem tudnak lelkesedni, nem törődnek sem a tegnappal, sem a holnappal, még a má­val sem. Ami Madridban történik, az nem jut el ide az andalúziai hegyek mögé. Amíg Bar­celonában forradalmárok bombákat hajíta­nak, itt nyugodtan fejik tovább a kecskete­jet. Itt nem jut el Európából semmi, sem a reakció, sem a bolsevizmus — ide még a bubi­­frizura sem jutott el. A nők magas, celluloid vagy teknőc­haj­­tűket viselnek hosszú hajukban és a fésű­ről hosszú mantilla hullik le a vállaikra. A mantilla persze fekete, mint minden fekete és festőiségében is szomorú. Nemcsak falun, Cadizban éppen úgy, mint Sevillában, Malagában, vagy Granadában to­vább él a mantilla, a régi Spanyolország. Bar­celonában már nem férnek el az automobilok, itt még szamáron járnak és lovon. Ez Andalúzia, ezt már ismerjük, hiszen olyan, mint Spanyolország volt a Cervan­­tes-e­k, vagy a Lope del Vega-k korában jám­bor és melankolikus, csak sokkal öregebb, csak sokkal reménytelenebb. Primo de Rivera Olaszországban talán Mussolini lehetett volna. Itt megmaradt Primo de Riverának. A «rapidos» fut tovább, egy­­másik fehér város felé, egy különös, csodálatos város, Ve­­lasques és Murillo, Carmen és Figaro városa felé. Fütty, Sevilla, Varannai Aurél A fekete Spanyolországban Rossz spanyol vasúton Cadiztól—Sevilláig — A spanyol Velence — Zsandárok és sombreros „caballeros“-ok között — Mór paradicsom — Spanyol pusztaság Cadiz, 1927 őszén. Őszi hajnal. Cadiz. Az óceán hullámai kintrekedtek a kikötőből, a mólók kövéren és lusták hevernek a partok körül, néhány hajó és a város, fehéren, a de­rengés liláival átfestve. Pálmák, csüngő, zöld, éretlen datolyafürtökkel nosztalgikusan ha­tolnak délre, át, az afrikai partok felé. A pá­lyaudvar körül őserdőszerű park, félelmetes kaktuszokkal. Katonák, matrózok, zsandárok. Minden civilre két zsandár jut Spanyolország­ban. Az ujségkioszkban rengeteg folyóirat, képeslap. Dekobra összes művei spanyolul. A vicclapokban amerikai naivitású képek és spanyol gorombaságú tréfák. A pénztárnál csörögnek a huro­k, a régi ötkoronásnál két­­szerte nagyobb 5 pezetások és a jegyért, ami­nek 14 pezeta az ára — 16 pezetát kell fizetni. Utazunk Sevillába. Itthagyjuk darab időre ezt a spanyol Velencét, óceánjával és Mutatói­val, amelyeket katedrálisának homályába rej­tettek el. Utazunk, ezzel a madridi gyorssal, 7 órakor indul és ha akarnánk, másnap reg­gel már Madridban lennénk. De nem aka­runk. Most Sevilla következik. Ez a spanyol vasút? „Andaluces" van nagy betűkkel az oldalára írva, ezek az andalúziai vasutak, szégyelhetik magukat. Húsz centi­méterrel szélesebb a nyomtávuk, mint az európai vasutaké. A lokomotivokat Belgium­ban és Angliában vásárolták. Ez egy „rapi­­dos“. Gyorsvonat. Minden fülkének külön ajtaja van kifelé, de azért széles folyosó hú­zódik a fülkék mellett, a folyosó éppen olyan széles, mint a fülkék. Bent ülni ennélfogva kényelmetlen, de a folyosón kényelmesen le­het sétálni. Az első osztály rendes, a második rosszabb, mint a harmadik. Minden vagonra legalább két zsandár jut. Jó volna ezzel nem utazni. De utazunk. Már el is indultunk. Viajeros al tren! — üvöltötte az egyik vasutas — , tessék be­szólni! és már fütyül ez a másfél kilométer hosszú gyorsvonat és nekilendül a síneknek. Amint kijutunk a pályaudvar üvegburája alól, már világos van, csillogva kerülnek ko­ránk Cadiz fehérre meszelt házai. Tündén kertek, már stílusú házakkal és villákkal, egészen Afrika ez, mintha nem terülne itt kö­rül az Óceán. És olyan mint Velence, elő­tolva az Óceánba, szinte beleejtve és csak a hosszú, keskeny földnyel"­ köti a kontinens­hez, mint Velencét a mestrei móló. Két oldalt lagúnák között futunk s már vörösük minden és sárgáb­b, e két spanyol szin már átmossa a földet és az eget, a házak szétszórt fehérsé­gével és az emberek felbukkanó feketeségé­vel. Ez a komor fekete-fehér-vörös-sárga ka­leidoszkóp végigjátszik Spanyolországon, a fekete élet, a vörös föld, a sárga nap­sütés és a mórok kifelejtett fehér derűje, ennek az elmúlt világnak fehér gyászba öl­tözött emlékezése, ez a fehér háború a sárga Nap ellen... Dantel világ ez, fekete életével, feketébe öltözött embereivel, fekete bikáival, amiket itt dédelgetnek a réteken, fekete tyúk­jaival és csibéivel, amik itt tipegnek a vasút mellett a kopasz vörös földön, fekete kecskéi­vel, amik leszöknek a lagúnák partjaira, a salinákra, tengersót nyalni. Valami lenyűgöző és félelmetes melankó­lia lebeg e Spanyolország fölött, idegfeszítő sejtés. Halál. Honnan jön és miért ez égbe­­szökő pálmák alatt, az eukalyptusok árnyé­­kában, a kaktuszok pompás függéivel tele­hintett földeken, olajerdők és narancsligetek illatában, ugyan miért? E finom és halk em­berek között mintha valami elárvult magyar kúrián járnánk, a nagy és gazdag ősök árnyékával, e hatalmukat és gazdagságu­kat elvesztett caballeros-ok nyomában. Széles sombrerojukkal Itt lovagolnak el büszkén az országúton, mintha itt el­­rejtették volna őket, büszke spanyolo­kat és milyen büszkén! Ez már nem a déli olaszoknak rómaiaktól örökölt barbár büsz­kesége, ez már itt a XVI. század, ez már itt Fülöp és Károly büszkesége, az aranyé, a­z aranyé! De már majd elértük Santa Marta­­, szinte Új francia könyvek az­­Íjság kölcsünk tiné­vtárában VII Erzsébet körút 43 (Royal épület) és minden frókk­ adóhivaa­lunkban

Next