Ujság, 1927. december (3. évfolyam, 273-297. szám)

1927-12-25 / 293. szám

114 ­ Itt áll egymással szemben a közönség és a színház. Sehol sínes annyi alkalom a tömeglélektan tüneményeit megfigyelni, mint egy színházi né­zőtéren. Minden este megmérkőzik itt a közöny és rosszindulat minden erejű és okú formá­jával a produkció. Egyszer könnyebb a talaj, másszor nehezebb. Jó darabok buknak el és rossz daraboknak is van sikere. Jó és rossz, ne a Szó ért­ékjelölő értelmében szerepeljen, hanem fejezze ki azt, hogy a darab minden ■­­ , "számítás és tapasztalat sze­ri­rint megfelelt a közönség ízlésének és mégsem vált "cT 8­ W·W(*t be. Voltak aztán művész— --------- kísérletek, amikor egy-egy p ______ siker újabb tablón alapját a 5ÉSzüliK . » vetette it meg. Ez a sablón sokáig élt és bukkant fel, a­­ legkülönbözőbb alkalm­ak­—­ikor és formákban, az első visszetítsu­fitig, így történt az első szen­timentális támadással. A régi jó idők és dalok nem várt hatást keltettek. Az emlékek kul­tusza járványként terjedt. A boldog békevilág miliője ádáz konkurrenciával kapott új kere­tet a színpadokon. Kocsmákban a jambó da­lait énekelték, a zeneszerzők el­kotorták régi kupléikat. Ez volt a divat, .A tömeghangulat végső határait kitapasz­talni nem nehéz feladat és nagy általános­ságban mindig nyitottan 611 a publikum ízlése. Könnyű volt eltalálni, hogy a fáradt ember­nek mulatság kell. Hogy mindennapi gon­dokban görnyedő polgárnak gondtalan és problém­átlan szórakozás kell, mint egy va­sárnapi ebéd után a forró feketekávé. Konftyil volt megérezni, hogy ma már elbír felülete­­sebb problémákat a tömeg. Az élet, formái­ban nagyot változott, és e formák problémát­ szívesen üdvözölte a bizonytalan ember. Örömmel fogadta, ha az új élet csodáin már gondolkozik helyette és más foglalja rend­szerbe a váratlan tüneményeket, amelyet úgy cikáztak az évtizedünkben, mint Villán a nyári zivatarban. Bubifrizura, garszona, sct ! bizonyos kegyetlen és szánalmas elégtétellel,­ vigasztaláskép maga a legnyomasztóbb min­dennap, a szegénység, a bessz, a csőd: jól, fogadott témák voltak a díszletek világában Ám ezek a szélső határok, ezek az általá­nos fogalm­ak. Mi kell ezeken beled, és mi döntő valójában egyes darabok sorsára, ez az­­igazi kérdés. Jó darabok buktak el és rossz daraboknak volt sikere. Kevés szerző van és még kevesebb volt a színházi özönvíz több-kevesebb szerencsével megúszott idején, aki nem­ számolt volna a közönség ízlésével. A színházak szegények voltak, egy cérnaszá­lon függött az életük. A szerzők a napi pub­likumnak írtak. Színpadra vitték mindazt és sokszor egész laza kapcsokkal applikálták a darabhoz (attrakciók) formájában, amiről azt remélték, hogy a közönség befizeti a ked­véért a maga támlásszékét vagy erkélyjegyét. És sokszor mégis hiába. Szenzációk hatás nélkül puffantak el és a mai közönség szá­mára, kizárólagos használatra és ízlésének legpontosabb és legmértékszerűbb figyelembe­vételével készült színdarabokon mentek csődbe a színházak. Mindent megpróbáltak. Nagy nevek vere­kedtek a színlapokon, írók világsikerei szug­­gerálták renoméjuk varázsát, a sztárok végigsétáltak a nézőtéren, és sokszor megint, hiába. Van valami a publikumban, rejtélyes és lelpusztíthatatlan. Mi most a közönség ízlése? Ki tudja? Aki tudja, m­eggazdagodhatik. Sok­szor nyilatkoztak így a színigazgatók, ami­kor egy siker tanulságát diktálták az újság­írói ceruza alá: — Hiába, kérem, egyet­len biztos trükk van, aminek a közönség mindig beugrik. És ez: Jó darabot jó előadásban! Szép és becsületes mondás, de sajnos, ki kell ábrándulni ebből az illúzióból. A megoldás túl egyszerű­ lenne. A dekon­junktúra idején jobbnál jobb darabok és elő­adások váltották egymást. Soha a nagyságok és tehetségek olyan enzbarras de ricbesse­c nem virított, mint éppen ezekben a zivatarok­ban, mint pipacs a jégesőben. Emlékezzünk a Szent Johanna estére. A hangulat és ízlés szabadtalt lehet jobban és kevésbé jól ismerni, de egészen soha. A Szent Johnna, Angliáról, Parisról nem is szólva, attol végre is a siker külső képe erő­sen felfokozott arányokban jelentkezik a mi szerény méreteinkhez képest, csak a német városok­­­özött nem is a legnagyobban, Trö­ttében, olyan sikert aratott, hogy egy színház tínéves szezonjának estéit felerészben kitöl­tötte. Nálunk pedig alig volt egynéhány, meg­döbbentően üres házak előtt tartott előadása. Pedig világhír előzte meg és a mssvar szerep­­osztás felvehette a versenyt Sibill Thomdí­r és J­udmilla Pitorff társulatával. Valami a napi hangulatból hiányzott, valami baj tör­tént a díszes premieren, ami végképen meg­pecsételte a darab sorsát. Egységes hűvösség szállta meg a nézőterek. Senki sem tudta meg­okolni, hogy miért, de mindenki tudta már néhány előadás után. .. Szent Johanna meg­bukott. Ezer ember látta az első előadást és ez a szám félelmes hatványokban sokszorozó­­dott, ahogy egy nap alatt beszáguldotta a vá­rost a hír. Elemezt­ük azt a nézőtéri hangulatot, ami egy ilyen világsiker budapesti bukását megelőzi és előidézi. Nem volt ember, aki a legteljesebb és legalázatosabb elismeréssel ne távozott volna a Szent Johanna előadá­sáról. Olyan is kevés volt, aki szubjektíve ne érezte volna nagyon kellemesen és elringa­­tottan magát, amikor a kabátját kiváltotta a ruhatárból. És mégis azt mondták: Ez a da­rab Budapesten megbukott. Hogy miért volt ez a véleményük? A kritikájuk nem volt egyenes. Ha mindenki azt beszélte volna el, hogy neki mennyire tetszett a darab, a siker képe alakult volna ki. Az emberek azonban nem magukat, hanem a szomszédjukat figye­lik, különösen a főpróbán és a premieren, amikor konstituáló és ítélő hatalmukat érzik. És megállapítván azt, hogy szomszédjukban nem keltett különösebb lelkesedést az orle­ánsi szűz története, hírül vitték, hogy a darab megbukott. Hiába volt a szakértők minden elismerése és bókja. Mindenki szívesebben hallgat az unokatestvérére, sógornőjére, mint a hozzá­értők véleményére és egy darab jó vagy rossz hire a legvégzetesebb gyorsasággal mindig a rokon­ és baráti szálakon fut végig. A közön­ség pedig nagyon befolyásolható. Azt szokták hangoztatni, hogy a legjobb kritikus a nagy­közönség, legtökéletesebb kritika a tömeg sül­h­iteltű véleménye, amely a legtalálóbban fejezi ki az igazsá­got. Ez a vélemény azonban nem igaz- *­ ságos vagy legalább­­­­­is csak igen hosszú :5 idő után jelentkezik a maga ezer szitán leszűrődött bölcsessé­gében. Ez az otthar e egy darab sorsán már­­vajmi keveset változtat. Az első hét, legbő­kezűbb számítással az első két hét végképen megpecsételi a reménységeket. És az első hét publikuma még nem ítél józanul. Blasz­­fémiának hallatszik, de keserves tapasztala­tok árán kell megállapítani,­hogy a darab és előadás csaknem a kevésbé fontos. Jó rek­lám kell, sikerhangulat a nézőtéren, ügyesen vagy szerencsésen beállított tömegpszichózis, amely jó hangulatot és kedélyes impresszió­kat varázsol a távozó publikum meggondo­lása felé. A színházban nem hivatalnokok, kesztyűkereskedők, anya­könyvezetők ülnek, hanem egyetlen, mindig más arcával maga a személytelen Publikum. Félelmes és emberfölötti egység. Tömeg, amely összetételében teljesen heterogén, de véleményében abszolút homogén. Szokás ugyan kis lenézéssel külön megemlékezni a karzatnak szánt jelenetekről, tréfákról, buk­fencekről és ezzel szemben a földszint és páholysor tiszta műélvezetéről. ,E specifikus produkciók eredménye mégis csak összhatá­sukban jelentkezik. Hiába mulat a karzat ha a földszint hideg marad. Ha nem talál visszhangot egy elszigetelt csoport tetszése, akkor csakhamar átfagy ez a meleg sarok is. Legtöbbször azonban megtalálja a maga visszhangját. A karzatnak szánt jelenetek nem tévesztik el hatásukat a földszint szmoking­jaival szemben sem, a kacagások vagy borza­­dályok az emeletről hullanak vissza a művelt földszintre és a fejkötős asszony nevetése magával ragadja az estélyi­ihtást. A földszinti néző hátranéz. «Siker», mondja. És ez elég Amint kevés volt a Szent Johannánál és annyi más kitűnő darabnál, ha a közönség egyénes, egyenkint kijelentették: „ nekem tetsziki. És hozzátették: «De azt hiszem, meg­bukott «. Így elég ebben az esetben, ha azt mondja: isiken. És hozzáteszi: «ámbár ne­kem nem tetszett». Itt már a többség tekin­télye, a népítélet csalhatatlanságába vetett hite a nép tagjainak, az a mámoros és vég­telen erejű­­Verminderungsgeführ, amely el­nyomja az individuális véleményt és annek az egyéni gyöngeség tudatának felébresztésé­vel a tömegerő hatalmának büszke önérzetét nyújtja, megtöri egy rosszakaratú és akár igazságos egyéni bíráló szavahihetőségét. Ez a megfigyelés a ki aki­ intézményének tömeg lélektani áron in. A siker látszatával meg­szerezni magát a valóságos sikert. Itt elmondhatjuk azt a megfigyelést, hogy minden kritikák között a lehető legrosszabb amit fentebb is idéztünk: «Nekem nagyot tetszett.» A színházigazgató, a szerző, aki ez hallja, sápadtan tudja, hogy itt m­ár minden­nek vége. Ezzel a kifejezéssel: «Nekem tet­szett*, a tömegből kivált egyén bátortalanu .... " ■" szembehelyezkedik a tömeg hangulatával és szinte mentegeti magát az eredményért, amelynek előidézésében részes* volt. A közönség hangulatát tekintve pedig a csendes és állandó tetszés sokkal kedvezőbb, mint akár a legfrenetikusabb ováció, egyes jelenetek után. Í1a a közönség túlnyomó ré­szének a véleménye csak ennyi: «Egészen kedvest — ez ipar­zúgó tapsok formájában jelentkezik. A tapsok pedig egymást vonzzák. A taps nem ösztönös cselekedet, kell, aki en­nek a kötelességnek tudatára ébressze a közönséget. Nem kellenek ehhez fizetett vagy önkén­tes klakkőrök. Elég egy-két lelkes ember, aki alkalmas pillanatban belecsattint vagy belenevet a tétovázó csendbe. Nézzük csak meg, hogy milyen kínosan sz­igetelődik el a taps vagy a nemtetszés jele, ha a közönség­nek csak egy, véleményében determinált része foglal állást. Nézzük csak, mennyire kik­kolt, ha a taps nem őszinte és nem indo­kolt. A jó klakker megérzi a pillanatot, amelyben szabad beleavatkoznia az emberek bizonytalanul formáló véleményébe. Kis szí­nészek, színésznők házanépe sokszor parázs tüntetést rendez pártfogójuk mellett, amely gyakran hatás nélkül, sőt disszonáns ered­ménnyel hangzik el a másfelé fordult köz­figyelem közömbösségében. Ám ezek a tapsok sem maradnak végelemzésben eredmény nél­kül. Egyik színházunknak van egy fiatal férfi­tagja, akinek a nevét még ma sem igen ismeri a publikum. Első fellépésekor egy parányi szerepben a karzat egyik széksora dörgő és dobogó ovációval fogadta, amelyet automa­tikusan átvett az egész nézőtér, úgyhogy a névtelen fiatal színész percekig megdöbbenve állott a nemvárt népszerűség záporában. Né­hány héttel utóbb megint betévedtünk a szín­ház nézőterére. Most már elszórtan, minden oldalról és mindinkább erősödve moranlott fel a taps a kis színész megjelenésére. A fiatal úr népszerű ember lett a színház publikuma lőtt, mert blokkjának lelkesedése az első leadáson megtalálta a kellő pillanatot, amelyben megostromolta­ ntna a meg­állási nem foglalt közhangulatot. A népszerűség azóta, ajnns, elenyészett. Elmúlt az az időtartam, ■­ mely alatt az első impressziók az egyed­uralkodók. Negatív formában, közömbösség alakjában, szavak nélkül megformálódott az a­ töm­egvélemény, amely méltatlannak mondta ki a szegény fiatalembert a népszerűségre. Jól emlékszünk azonban egy másik esetre, amikor egy kevéssé népszerű művész­nőt fogadott minden jelenetében tapsokkal a rokonság és amikor ezek a tapsok csak addig tudtak némi rezonanciára szert tenni, amíg a semleges publikum figyelmét nem igyekez­tek más irányból elvonni. A hangulat itt nem volt kedvező, a lelkesedés nem volt őszintének hihető és így alakult ki a bukások között a legfájdalmasabb­ bukás egy sikerben.­­ Ha mindenkinek csak egy kicsit tetszik a­­ darab vagy színész és mindenki Csak igen .Gyengén tapsol, ez már ostromló dörgésnek hallatszik, egyszerű összeadás­ törvénynél fogva. Azokat a rejtélyes erőket, amelyek minden emberi számításon túl hatnak és a me­g­é­­lyeknek a szerepe hihetet­£­ II lenül nagy, tapasztalhatja /flX'ÁU' bz, aki egy darabot több­s*'^r egymásután néz meg. Egyik estén forró siker, másik estén bűvös vissza- ÍJj’ z,jl ' utasítás. Egyik este az el- ■y sg felvonás tetszik, mási­kon a harmadik. Egyik \. előadáson hatása van egy 'rátának, a másikon észre sem veszik. Bizonyos, nagy a közönségizlés tendenciája az előadások­­ számával arányosan süllyedő. Minél későbbi előadást nézünk meg, annyival bizonyosabb­, közönségizlés tendenciája az előadások szá­mával arányosan süllyedő. Minél későbbi elő­­fogy a közönségesebb tréfák, vaskosabb hatá­sok lesznek a nagyobb hatásnak. Mégis meg­történik, hogy egészen elszigetelten egyik elő­­v­adás közönsége váratlanul másképen reagál­juni­ is az előzőek. Színháza nyelven iskótok­­nak nevezik ezeket, akik nem melegszenek fe­l sem­iképen. Olyan természeti tünem­ény ez, am­i­vel nem is próbálták felvenni a harcot a szint­­szék, akik megadással játszanak a skót kö­­­zönség bűvös temperaturájában. Mi történ­hetett? Hiányzott az a­­ vállalkozószellemű ember, aki először indítsa meg a tapsot, neve­lést vagy könnyet, amelyek ilyenképen végkép befagynak. A legkülönösebb és legmegmagyarázhatat-­ lanabb, ám holtbiztos törvény, hogy egy da­rab látogatottsága nem annyira a darab sike­rétől függ, mint inkább a színház nagyságától. Értelmetlenül állnak ezzel a törvénnyel szemben a színház tudósai. Tegyük fel, hogy egy darabnak közepes sikere van egy hár­om­­száz személyt befogadó színházban. Az első héten „félház"­, félig telt nézőtér előtt, tehát százötven ember jelenlétében játszanak. Ugyancsak félsikere van a kétezer személyes színháznak. A félház, amely itt sem lesz ne­­gyedház, ebben az esetben már ezer embert jelent, ami a kisebb színházban három telje­sen zsúfolt előadásra volna elegendő. Meg­történt, hogy egy lejátszott nyári darabot, amelynél a jegyek ötven százaléka kelt el a hatszázszemélyes nyári színházban, átvitték Budapest egyetlen kétezerszemélyes színházába és itt ötvenszázalékos kasszákat csinált. A for­dítottjára is volt már példa. A nagy színház félnézőterei arányosan csak félnézsterekké váltak a kisebb színházakban is, holott ez har­­m­adrész annyi embert jelent. Ha egy kis szín­ház sikeres darabja táblás házak előtt ér el öt­ven előadást, ugyancsak ötven táblás előadása lett volna a legnagyobb színházban is. Megfejt­hetetlen, csaknem metafizikai szabály ez. • Worror vacalt, az a törekvés, amely az űrt mindig kitölteni igyekszik. A fizika ezt a maga testeire már megállapította, most itt következik megfigyelésével a maga telkeire vonatkozóan a színház empirikus tudománya. Köztudomású, hogy vannak a színházak­nak jó és rossz napjai. Szombat, vasárnap jó napok, a páratlan napok rosszabbak, a páro­sak jobbak. T­­erm­észetes, aki vasárnap mula­tott, hétfőn otthon marad, kedden esetleg újra színházba megy. Szerda bizonytalan. A vasár­nap hatása itt már nem érzik, de a szerda mindig gyengébb volt, mint a kedd és csütör­tök. A csütörtök az utolsó években hirtelen rossz nappá lett, pedig azelőtt mindjárt a szombat és vasárnap után következett. Oka az, hogy a mozik csütörtökön mutatják be az új műsoraikat. Pénteken az emberek már szom­batra takarékoskodnak. A szabályból azonban kivételek vannak. Ha ugyanaz a darab telt házakkal került színre pénteken, szombaton és vasárnap, akkor okos dolog hétfőn is ugyan­azt műsorra tűzni, mert akik jegy nélkül tá­voztak a pénztártól, a következő napra még hajlandók jegyeket váltani, de két nappal ké­sőbbre már nem. A műsortervezet elkészítése különben is komplikált számítás. Operettet en suite, egyfolytában, megszakítás nélkül kell játszani, drámát helyes eleinte csak a biztos napokra kitűzni. Megszokott sorozatot meg­szakítani veszélyes. Ha például a primadonna két napra megbetegszik, akkor hiába lép újra színpadra, a siker megtört és a darab nem támad fel többé újra. Mint a föklmives, úgy kémleli az eget a Szinigazgató. Nyáron jó az eső, ősszel káros. Az esti eső nagyon rossz, mert akinek még nincsen jegye, az elhalasztja a szính­­ázba­­menetelt. .A délutáni eső viszont nagy öröm a színházakra. Ilyenkor már megdőlnek azok a családi programmok, amelyek sétával, látoga­tással kapcsolatosak. Ebéd után elhatározzák, hogy este színházba mennek. Ha aztán öt-hat óráig eláll az eső, akkor a színház kívánsága szerint történt. Vannak darabok, amelyeknek a jegyeit este árusítják és vannak, amelyeket elővételben. Nem a siker befolyásolja ezt, ha­nem inkább, hogy milyen publikumot érdekel. Operettek, bohózatok, rémdrámák az esti tasszolhoz utalják azt a népet, amelynek kö­­rülbelül mindegy, hogy mit fog látni. Amely átm­egy a szomszéd moziba, ha nem kapott jegyet. Az a közönség, amely nemcsak általá­ban keres szórakozást, hanem a darabra kí­váncsi, már előre gondoskodik a jegyeiről. Vasárnap általában az esti kassza forgalmas, holott vasárnap este már sehová sem lehet jegyet kapni. A sétálók mégis bekukkantanak, talán. A vasárnap estének olyan átütő ereje van, hogy arra holtbiztosan számíthat minden szín­ház, minden körülmények között. Nincs az­ a szenzációs meccs, amely hatását éreztetné a vasárnap esti nézőtéren. A hétköznapok kö­zönsége azonban labilis, könnyen elcsábítja valami más attrakció. Az elővétel persze elárulja egy darab napi helyidét­és kilátásait. Itt is különös törvény­­szerűségek jelentkeznek. Tegyük fel, hogy a­zínház esti bevételi képessége hatez­er pengő. Előző napon délelőtt már ezer pengő ára jegy isfogyott. Biztosan lehet számítani arra, hogy a jegyeknek legalább hetvenöt százalékát ál­dják másnap estig. Itt a közönséggel úgy szá­mlnak, mint egy masszával, amely megkez­di áramlásával nem akad meg. Pedig a kö­zönség egyes emberekből áll, belőlünk, akik /____ fenség egyes emberek­.. 11 c­rfs &’/ áll, belőlünk, akik is határozták el magán­yi o­kát, hogy színházba 7 1 megyünk és egy fog­y/j W /-TVől fú­jás, egy vendég ér-Jj I / jf/ ~~V:A k'zése könnyen • más y)n j l j\ij re. elhatározásra hir. Ili /m Mégis általában a kö­^hV/lfr zönség engedelmeske­| *A V _—• a dik e törvények és hi­” * , ven alkalmazkodik az ’Sveiet auspicitmaP’o*. Ez a nagy számok örvénye, ahol egyes indizpozíciók rá­m számí­­tanak, mert ezerszámra van helyettese min­denkinek. Vázsonyi Endre: Színház és közönség Rejtelmes tünemények, törvényszerűségek, megmagyarázhatatlan véletlenek a sikerben és a bukásban — Mi az a „siker hangulat?" — Hogyan születik és hogyan hal meg a népszerűség? — Karzati és földszinti ízlés A közönség kritikája — taps és nevetés — A skótok — Jó eső és rossz eső — Szemelvények a színház titkaiból ÚJSÁG Vasárnap, 1927 december 25

Next