Ujság, 1927. december (3. évfolyam, 273-297. szám)
1927-12-25 / 293. szám
114 Itt áll egymással szemben a közönség és a színház. Sehol sínes annyi alkalom a tömeglélektan tüneményeit megfigyelni, mint egy színházi nézőtéren. Minden este megmérkőzik itt a közöny és rosszindulat minden erejű és okú formájával a produkció. Egyszer könnyebb a talaj, másszor nehezebb. Jó darabok buknak el és rossz daraboknak is van sikere. Jó és rossz, ne a Szó értékjelölő értelmében szerepeljen, hanem fejezze ki azt, hogy a darab minden ■ , "számítás és tapasztalat szerirint megfelelt a közönség ízlésének és mégsem vált "cT 8 W·W(*t be. Voltak aztán művész— --------- kísérletek, amikor egy-egy p ______ siker újabb tablón alapját a 5ÉSzüliK . » vetette it meg. Ez a sablón sokáig élt és bukkant fel, a legkülönbözőbb alkalmak—ikor és formákban, az első visszetítsufitig, így történt az első szentimentális támadással. A régi jó idők és dalok nem várt hatást keltettek. Az emlékek kultusza járványként terjedt. A boldog békevilág miliője ádáz konkurrenciával kapott új keretet a színpadokon. Kocsmákban a jambó dalait énekelték, a zeneszerzők elkotorták régi kupléikat. Ez volt a divat, .A tömeghangulat végső határait kitapasztalni nem nehéz feladat és nagy általánosságban mindig nyitottan 611 a publikum ízlése. Könnyű volt eltalálni, hogy a fáradt embernek mulatság kell. Hogy mindennapi gondokban görnyedő polgárnak gondtalan és problémátlan szórakozás kell, mint egy vasárnapi ebéd után a forró feketekávé. Konftyil volt megérezni, hogy ma már elbír felületesebb problémákat a tömeg. Az élet, formáiban nagyot változott, és e formák problémát szívesen üdvözölte a bizonytalan ember. Örömmel fogadta, ha az új élet csodáin már gondolkozik helyette és más foglalja rendszerbe a váratlan tüneményeket, amelyet úgy cikáztak az évtizedünkben, mint Villán a nyári zivatarban. Bubifrizura, garszona, sct ! bizonyos kegyetlen és szánalmas elégtétellel, vigasztaláskép maga a legnyomasztóbb mindennap, a szegénység, a bessz, a csőd: jól, fogadott témák voltak a díszletek világában Ám ezek a szélső határok, ezek az általános fogalmak. Mi kell ezeken beled, és mi döntő valójában egyes darabok sorsára, ez azigazi kérdés. Jó darabok buktak el és rossz daraboknak volt sikere. Kevés szerző van és még kevesebb volt a színházi özönvíz több-kevesebb szerencsével megúszott idején, aki nem számolt volna a közönség ízlésével. A színházak szegények voltak, egy cérnaszálon függött az életük. A szerzők a napi publikumnak írtak. Színpadra vitték mindazt és sokszor egész laza kapcsokkal applikálták a darabhoz (attrakciók) formájában, amiről azt remélték, hogy a közönség befizeti a kedvéért a maga támlásszékét vagy erkélyjegyét. És sokszor mégis hiába. Szenzációk hatás nélkül puffantak el és a mai közönség számára, kizárólagos használatra és ízlésének legpontosabb és legmértékszerűbb figyelembevételével készült színdarabokon mentek csődbe a színházak. Mindent megpróbáltak. Nagy nevek verekedtek a színlapokon, írók világsikerei szuggerálták renoméjuk varázsát, a sztárok végigsétáltak a nézőtéren, és sokszor megint, hiába. Van valami a publikumban, rejtélyes és lelpusztíthatatlan. Mi most a közönség ízlése? Ki tudja? Aki tudja, meggazdagodhatik. Sokszor nyilatkoztak így a színigazgatók, amikor egy siker tanulságát diktálták az újságírói ceruza alá: — Hiába, kérem, egyetlen biztos trükk van, aminek a közönség mindig beugrik. És ez: Jó darabot jó előadásban! Szép és becsületes mondás, de sajnos, ki kell ábrándulni ebből az illúzióból. A megoldás túl egyszerű lenne. A dekonjunktúra idején jobbnál jobb darabok és előadások váltották egymást. Soha a nagyságok és tehetségek olyan enzbarras de ricbessec nem virított, mint éppen ezekben a zivatarokban, mint pipacs a jégesőben. Emlékezzünk a Szent Johanna estére. A hangulat és ízlés szabadtalt lehet jobban és kevésbé jól ismerni, de egészen soha. A Szent Johnna, Angliáról, Parisról nem is szólva, attol végre is a siker külső képe erősen felfokozott arányokban jelentkezik a mi szerény méreteinkhez képest, csak a német városoközött nem is a legnagyobban, Tröttében, olyan sikert aratott, hogy egy színház tínéves szezonjának estéit felerészben kitöltötte. Nálunk pedig alig volt egynéhány, megdöbbentően üres házak előtt tartott előadása. Pedig világhír előzte meg és a mssvar szereposztás felvehette a versenyt Sibill Thomdír és Judmilla Pitorff társulatával. Valami a napi hangulatból hiányzott, valami baj történt a díszes premieren, ami végképen megpecsételte a darab sorsát. Egységes hűvösség szállta meg a nézőterek. Senki sem tudta megokolni, hogy miért, de mindenki tudta már néhány előadás után. .. Szent Johanna megbukott. Ezer ember látta az első előadást és ez a szám félelmes hatványokban sokszorozódott, ahogy egy nap alatt beszáguldotta a várost a hír. Elemeztük azt a nézőtéri hangulatot, ami egy ilyen világsiker budapesti bukását megelőzi és előidézi. Nem volt ember, aki a legteljesebb és legalázatosabb elismeréssel ne távozott volna a Szent Johanna előadásáról. Olyan is kevés volt, aki szubjektíve ne érezte volna nagyon kellemesen és elringatottan magát, amikor a kabátját kiváltotta a ruhatárból. És mégis azt mondták: Ez a darab Budapesten megbukott. Hogy miért volt ez a véleményük? A kritikájuk nem volt egyenes. Ha mindenki azt beszélte volna el, hogy neki mennyire tetszett a darab, a siker képe alakult volna ki. Az emberek azonban nem magukat, hanem a szomszédjukat figyelik, különösen a főpróbán és a premieren, amikor konstituáló és ítélő hatalmukat érzik. És megállapítván azt, hogy szomszédjukban nem keltett különösebb lelkesedést az orleánsi szűz története, hírül vitték, hogy a darab megbukott. Hiába volt a szakértők minden elismerése és bókja. Mindenki szívesebben hallgat az unokatestvérére, sógornőjére, mint a hozzáértők véleményére és egy darab jó vagy rossz hire a legvégzetesebb gyorsasággal mindig a rokon és baráti szálakon fut végig. A közönség pedig nagyon befolyásolható. Azt szokták hangoztatni, hogy a legjobb kritikus a nagyközönség, legtökéletesebb kritika a tömeg sülhiteltű véleménye, amely a legtalálóbban fejezi ki az igazságot. Ez a vélemény azonban nem igaz- * ságos vagy legalábbis csak igen hosszú :5 idő után jelentkezik a maga ezer szitán leszűrődött bölcsességében. Ez az otthar e egy darab sorsán márvajmi keveset változtat. Az első hét, legbőkezűbb számítással az első két hét végképen megpecsételi a reménységeket. És az első hét publikuma még nem ítél józanul. Blaszfémiának hallatszik, de keserves tapasztalatok árán kell megállapítani,hogy a darab és előadás csaknem a kevésbé fontos. Jó reklám kell, sikerhangulat a nézőtéren, ügyesen vagy szerencsésen beállított tömegpszichózis, amely jó hangulatot és kedélyes impressziókat varázsol a távozó publikum meggondolása felé. A színházban nem hivatalnokok, kesztyűkereskedők, anyakönyvezetők ülnek, hanem egyetlen, mindig más arcával maga a személytelen Publikum. Félelmes és emberfölötti egység. Tömeg, amely összetételében teljesen heterogén, de véleményében abszolút homogén. Szokás ugyan kis lenézéssel külön megemlékezni a karzatnak szánt jelenetekről, tréfákról, bukfencekről és ezzel szemben a földszint és páholysor tiszta műélvezetéről. ,E specifikus produkciók eredménye mégis csak összhatásukban jelentkezik. Hiába mulat a karzat ha a földszint hideg marad. Ha nem talál visszhangot egy elszigetelt csoport tetszése, akkor csakhamar átfagy ez a meleg sarok is. Legtöbbször azonban megtalálja a maga visszhangját. A karzatnak szánt jelenetek nem tévesztik el hatásukat a földszint szmokingjaival szemben sem, a kacagások vagy borzadályok az emeletről hullanak vissza a művelt földszintre és a fejkötős asszony nevetése magával ragadja az estélyiihtást. A földszinti néző hátranéz. «Siker», mondja. És ez elég Amint kevés volt a Szent Johannánál és annyi más kitűnő darabnál, ha a közönség egyénes, egyenkint kijelentették: „ nekem tetsziki. És hozzátették: «De azt hiszem, megbukott «. Így elég ebben az esetben, ha azt mondja: isiken. És hozzáteszi: «ámbár nekem nem tetszett». Itt már a többség tekintélye, a népítélet csalhatatlanságába vetett hite a nép tagjainak, az a mámoros és végtelen erejűVerminderungsgeführ, amely elnyomja az individuális véleményt és annek az egyéni gyöngeség tudatának felébresztésével a tömegerő hatalmának büszke önérzetét nyújtja, megtöri egy rosszakaratú és akár igazságos egyéni bíráló szavahihetőségét. Ez a megfigyelés a ki aki intézményének tömeg lélektani áron in. A siker látszatával megszerezni magát a valóságos sikert. Itt elmondhatjuk azt a megfigyelést, hogy minden kritikák között a lehető legrosszabb amit fentebb is idéztünk: «Nekem nagyot tetszett.» A színházigazgató, a szerző, aki ez hallja, sápadtan tudja, hogy itt már mindennek vége. Ezzel a kifejezéssel: «Nekem tetszett*, a tömegből kivált egyén bátortalanu .... " ■" szembehelyezkedik a tömeg hangulatával és szinte mentegeti magát az eredményért, amelynek előidézésében részes* volt. A közönség hangulatát tekintve pedig a csendes és állandó tetszés sokkal kedvezőbb, mint akár a legfrenetikusabb ováció, egyes jelenetek után. Í1a a közönség túlnyomó részének a véleménye csak ennyi: «Egészen kedvest — ez iparzúgó tapsok formájában jelentkezik. A tapsok pedig egymást vonzzák. A taps nem ösztönös cselekedet, kell, aki ennek a kötelességnek tudatára ébressze a közönséget. Nem kellenek ehhez fizetett vagy önkéntes klakkőrök. Elég egy-két lelkes ember, aki alkalmas pillanatban belecsattint vagy belenevet a tétovázó csendbe. Nézzük csak meg, hogy milyen kínosan szigetelődik el a taps vagy a nemtetszés jele, ha a közönségnek csak egy, véleményében determinált része foglal állást. Nézzük csak, mennyire kikkolt, ha a taps nem őszinte és nem indokolt. A jó klakker megérzi a pillanatot, amelyben szabad beleavatkoznia az emberek bizonytalanul formáló véleményébe. Kis színészek, színésznők házanépe sokszor parázs tüntetést rendez pártfogójuk mellett, amely gyakran hatás nélkül, sőt disszonáns eredménnyel hangzik el a másfelé fordult közfigyelem közömbösségében. Ám ezek a tapsok sem maradnak végelemzésben eredmény nélkül. Egyik színházunknak van egy fiatal férfitagja, akinek a nevét még ma sem igen ismeri a publikum. Első fellépésekor egy parányi szerepben a karzat egyik széksora dörgő és dobogó ovációval fogadta, amelyet automatikusan átvett az egész nézőtér, úgyhogy a névtelen fiatal színész percekig megdöbbenve állott a nemvárt népszerűség záporában. Néhány héttel utóbb megint betévedtünk a színház nézőterére. Most már elszórtan, minden oldalról és mindinkább erősödve moranlott fel a taps a kis színész megjelenésére. A fiatal úr népszerű ember lett a színház publikuma lőtt, mert blokkjának lelkesedése az első leadáson megtalálta a kellő pillanatot, amelyben megostromolta ntna a megállási nem foglalt közhangulatot. A népszerűség azóta, ajnns, elenyészett. Elmúlt az az időtartam, ■ mely alatt az első impressziók az egyeduralkodók. Negatív formában, közömbösség alakjában, szavak nélkül megformálódott az a tömegvélemény, amely méltatlannak mondta ki a szegény fiatalembert a népszerűségre. Jól emlékszünk azonban egy másik esetre, amikor egy kevéssé népszerű művésznőt fogadott minden jelenetében tapsokkal a rokonság és amikor ezek a tapsok csak addig tudtak némi rezonanciára szert tenni, amíg a semleges publikum figyelmét nem igyekeztek más irányból elvonni. A hangulat itt nem volt kedvező, a lelkesedés nem volt őszintének hihető és így alakult ki a bukások között a legfájdalmasabb bukás egy sikerben. Ha mindenkinek csak egy kicsit tetszik a darab vagy színész és mindenki Csak igen .Gyengén tapsol, ez már ostromló dörgésnek hallatszik, egyszerű összeadás törvénynél fogva. Azokat a rejtélyes erőket, amelyek minden emberi számításon túl hatnak és a megélyeknek a szerepe hihetet£ II lenül nagy, tapasztalhatja /flX'ÁU' bz, aki egy darabot többs*'^r egymásután néz meg. Egyik estén forró siker, másik estén bűvös vissza- ÍJj’ z,jl ' utasítás. Egyik este az el- ■y sg felvonás tetszik, másikon a harmadik. Egyik \. előadáson hatása van egy 'rátának, a másikon észre sem veszik. Bizonyos, nagy a közönségizlés tendenciája az előadások számával arányosan süllyedő. Minél későbbi előadást nézünk meg, annyival bizonyosabb, közönségizlés tendenciája az előadások számával arányosan süllyedő. Minél későbbi előfogy a közönségesebb tréfák, vaskosabb hatások lesznek a nagyobb hatásnak. Mégis megtörténik, hogy egészen elszigetelten egyik elővadás közönsége váratlanul másképen reagáljuni is az előzőek. Színháza nyelven iskótoknak nevezik ezeket, akik nem melegszenek fel semiképen. Olyan természeti tünemény ez, amivel nem is próbálták felvenni a harcot a szintszék, akik megadással játszanak a skót közönség bűvös temperaturájában. Mi történhetett? Hiányzott az a vállalkozószellemű ember, aki először indítsa meg a tapsot, nevelést vagy könnyet, amelyek ilyenképen végkép befagynak. A legkülönösebb és legmegmagyarázhatat- lanabb, ám holtbiztos törvény, hogy egy darab látogatottsága nem annyira a darab sikerétől függ, mint inkább a színház nagyságától. Értelmetlenül állnak ezzel a törvénnyel szemben a színház tudósai. Tegyük fel, hogy egy darabnak közepes sikere van egy háromszáz személyt befogadó színházban. Az első héten „félház", félig telt nézőtér előtt, tehát százötven ember jelenlétében játszanak. Ugyancsak félsikere van a kétezer személyes színháznak. A félház, amely itt sem lesz negyedház, ebben az esetben már ezer embert jelent, ami a kisebb színházban három teljesen zsúfolt előadásra volna elegendő. Megtörtént, hogy egy lejátszott nyári darabot, amelynél a jegyek ötven százaléka kelt el a hatszázszemélyes nyári színházban, átvitték Budapest egyetlen kétezerszemélyes színházába és itt ötvenszázalékos kasszákat csinált. A fordítottjára is volt már példa. A nagy színház félnézőterei arányosan csak félnézsterekké váltak a kisebb színházakban is, holott ez harmadrész annyi embert jelent. Ha egy kis színház sikeres darabja táblás házak előtt ér el ötven előadást, ugyancsak ötven táblás előadása lett volna a legnagyobb színházban is. Megfejthetetlen, csaknem metafizikai szabály ez. • Worror vacalt, az a törekvés, amely az űrt mindig kitölteni igyekszik. A fizika ezt a maga testeire már megállapította, most itt következik megfigyelésével a maga telkeire vonatkozóan a színház empirikus tudománya. Köztudomású, hogy vannak a színházaknak jó és rossz napjai. Szombat, vasárnap jó napok, a páratlan napok rosszabbak, a párosak jobbak. Természetes, aki vasárnap mulatott, hétfőn otthon marad, kedden esetleg újra színházba megy. Szerda bizonytalan. A vasárnap hatása itt már nem érzik, de a szerda mindig gyengébb volt, mint a kedd és csütörtök. A csütörtök az utolsó években hirtelen rossz nappá lett, pedig azelőtt mindjárt a szombat és vasárnap után következett. Oka az, hogy a mozik csütörtökön mutatják be az új műsoraikat. Pénteken az emberek már szombatra takarékoskodnak. A szabályból azonban kivételek vannak. Ha ugyanaz a darab telt házakkal került színre pénteken, szombaton és vasárnap, akkor okos dolog hétfőn is ugyanazt műsorra tűzni, mert akik jegy nélkül távoztak a pénztártól, a következő napra még hajlandók jegyeket váltani, de két nappal későbbre már nem. A műsortervezet elkészítése különben is komplikált számítás. Operettet en suite, egyfolytában, megszakítás nélkül kell játszani, drámát helyes eleinte csak a biztos napokra kitűzni. Megszokott sorozatot megszakítani veszélyes. Ha például a primadonna két napra megbetegszik, akkor hiába lép újra színpadra, a siker megtört és a darab nem támad fel többé újra. Mint a föklmives, úgy kémleli az eget a Szinigazgató. Nyáron jó az eső, ősszel káros. Az esti eső nagyon rossz, mert akinek még nincsen jegye, az elhalasztja a színházbamenetelt. .A délutáni eső viszont nagy öröm a színházakra. Ilyenkor már megdőlnek azok a családi programmok, amelyek sétával, látogatással kapcsolatosak. Ebéd után elhatározzák, hogy este színházba mennek. Ha aztán öt-hat óráig eláll az eső, akkor a színház kívánsága szerint történt. Vannak darabok, amelyeknek a jegyeit este árusítják és vannak, amelyeket elővételben. Nem a siker befolyásolja ezt, hanem inkább, hogy milyen publikumot érdekel. Operettek, bohózatok, rémdrámák az esti tasszolhoz utalják azt a népet, amelynek körülbelül mindegy, hogy mit fog látni. Amely átmegy a szomszéd moziba, ha nem kapott jegyet. Az a közönség, amely nemcsak általában keres szórakozást, hanem a darabra kíváncsi, már előre gondoskodik a jegyeiről. Vasárnap általában az esti kassza forgalmas, holott vasárnap este már sehová sem lehet jegyet kapni. A sétálók mégis bekukkantanak, talán. A vasárnap estének olyan átütő ereje van, hogy arra holtbiztosan számíthat minden színház, minden körülmények között. Nincs az a szenzációs meccs, amely hatását éreztetné a vasárnap esti nézőtéren. A hétköznapok közönsége azonban labilis, könnyen elcsábítja valami más attrakció. Az elővétel persze elárulja egy darab napi helyidétés kilátásait. Itt is különös törvényszerűségek jelentkeznek. Tegyük fel, hogy azínház esti bevételi képessége hatezer pengő. Előző napon délelőtt már ezer pengő ára jegy isfogyott. Biztosan lehet számítani arra, hogy a jegyeknek legalább hetvenöt százalékát áldják másnap estig. Itt a közönséggel úgy számlnak, mint egy masszával, amely megkezdi áramlásával nem akad meg. Pedig a közönség egyes emberekből áll, belőlünk, akik /____ fenség egyes emberek.. 11 crfs &’/ áll, belőlünk, akik is határozták el magányi okát, hogy színházba 7 1 megyünk és egy fogy/j W /-TVől fújás, egy vendég ér-Jj I / jf/ ~~V:A k'zése könnyen • más y)n j l j\ij re. elhatározásra hir. Ili /m Mégis általában a kö^hV/lfr zönség engedelmeske| *A V _—• a dik e törvények és hi” * , ven alkalmazkodik az ’Sveiet auspicitmaP’o*. Ez a nagy számok örvénye, ahol egyes indizpozíciók rám számítanak, mert ezerszámra van helyettese mindenkinek. Vázsonyi Endre: Színház és közönség Rejtelmes tünemények, törvényszerűségek, megmagyarázhatatlan véletlenek a sikerben és a bukásban — Mi az a „siker hangulat?" — Hogyan születik és hogyan hal meg a népszerűség? — Karzati és földszinti ízlés A közönség kritikája — taps és nevetés — A skótok — Jó eső és rossz eső — Szemelvények a színház titkaiból ÚJSÁG Vasárnap, 1927 december 25