Ujság, 1927. december (3. évfolyam, 273-297. szám)
1927-12-15 / 284. szám
10 Anzilotti nemzetközi jogász, a hágai nemzetközi döntőbíróság új elnöke. FŐVÁROS «Karácsonyra adjon nekünk, B-listásoknak, a főváros amnesztiáid Kaptuk az alábbi levelet: Tekintetes szerkesztőség! Az Újság, mely a főváros sorsüldözött tanítóinak s tanárainak ügyét mindenkor felkarolta és annyi esetben már szószólója volt hosszú évek óta tartó, testet-lelket gyötrő sérelmeinek, bátorít fel bennünket, B-listás tanítókat, tanárokat arra, hogy most is az Újság nagy nyilvánosságához forduljunk. A legutóbbi tanügyi választásokat megelőző jelöléseknél, mikor közülünk, B-listások közül, a létszámcsökkentési törvény kimondott rendelkezése ellenére, alig néhányunkat jelöltek s még kevesebbet választottak, a közoktatásügyi bizottság különböző pártállású tagjai, köztük Kozma Jenő és Wolff Károly, pártjuk nevében nyilatkozatot tettek, hogymélyen sajnálják, hogy minden B-listáson nem segíthettek és hogy az utolsóig vissza nem vehették őket.* Most, karácsony előtt, az engesztelékenység hetében alkalmat akarunk adni a 1. bizottsági tag uraknak, hogy a B-listások zömén, ha ugyan keveset is, de segíthessenek. Tudvalevő, hogy a B-listásoknak körülbelül 80 százalékát azok teszik, kiket az 1919—20. évben a városházán működő, túlbuzgó fegyelmi bizottságok sem tudtak — bár nagyon akarták — állásvesztésre ítélni, azon egyszerű oknál fogva, mert semmi bűnök sem volt. De ha már volt fegyelmi eljárás, hadd legyen büntetés is; dorgálás, avagy fizetési fokban való visszavetés. Sokunknál a fegyelmi eljárás egy, két, sőt három esztendeig is eltartott, amikor is jogos ítélethez jutottunk: a kétévi visszavetéshez a fizetési fokozatban. A vizsgálati fogságot azonban nem számították be s így kétévi visszavetésből 3,4 esztendő lett. Ezt sínyli meg most az amúgy is sokszorosan redukált kis nyugdíjunk. Kérjük tehát a város bölcs vezetőit, hassanak oda, hogy most, karácsony előtt, mikor a nagy bűnösök is szabadulnak, gyakoroljon a székesfőváros velünk szemben amnesztiát és adja vissza 3, 4, 5 esztendőnket, annál is inkább, mert semmi bűnünk nincsen, de ha lett volna, akkor is már kétszeresen lebűnhődtük: első ízben, amikor elítéltek bennünket, másodszor pedig évek múlva, amidőn állásunkat «létszámcsökkentés» címén elvesztettük. A tekintetes szerkesztőségnek leghálásabb köszönettel: B-listás tanítók és tanárok. (Angyalffy Sándor városatya — összeférhetetlen.) A főváros igazoló-választmánya Gaál Vilmos dr. elnökletével tartott szerda délutáni ülésén befejezte, Angyalffy Sándor bizottsági tag összeférhetetlenségi ügyének tárgyalását. Az elnök bejelentette, hogy a gázművek átiratot intézett az igazoló választmányhoz, amelyben közli, hogy a kátránytermékek egy részét a fővárosi kátránygyárosok kartelle veszi át a gázgyártól. A menynyiség 8 , százalékát előzetes megegyezés alapján Angyalffy Sándor kapja. A továbbiakban Angyalffy beadványait olvasta fel az elnök, amely szerint Angyalffy lemondott a Magyar Fedéllemez és Kátrányáru Szövetkezet igazgatósági tagságáról, valamint a középítési bizottságban viselt tagságáról is. Ezután Tímár Dezső dr., az Angyalffy ellen öszszeférhetetlenségi bejelentést tevő Czech Károly követőmester ügyvédje szólalt fel és fentartotta vádjait. Párkány Frigyes dr., Angyalffy védője viszont azt hangoztatta beszédében, hogy Czech nem egyéb hivatásos rágalmazónál s kérte, hogy a bizonyítási anyag alapján utasítsák el az összeférhetetlenségi kijelentést. Egyórás zárt tanácskozás után hirdette ki tanár elnök az igazoló választmány határozatát, amely kimondotta Angyalffy Sándor összeférhetetlenségét, mert tagja volt annak az albizottságnak, amely a főváros követőmunkáit kiadta és itt megszavazott olyan munkákat, amelyeknek végzői utóbb nála, illetve cégénél vásárolták a munkához szükséges anyagokat. Egy ilyen munka odaítélése alkalmával Angyalffy gratulált a Miskolczi és Társa cégnek, amely azután nála vett anyagot. Angyalffy igazgatósági tagja volt annak a fedéllemez szövetkezetnek, amely viszont állandó szállítója volt az egyes iparosoknak, kik különben nem is vásárolhattak másutt, csak ennél a szövetkezetnél. De tagja volt továbbá annak a kartelnek is, amely részese a városi szállításoknak. Egyébként — mondja a határozat indokolása — Angyalffy Sándor maga is beismerte, hogy mostani vádlóját Czech Károlyt egy izben ő protezsálta abban az albizottságban, amelynek tagja volt és a beajánlás révén Czech meg is kapta a fővárosi munkát. Utóbb Czech is nála vásárolta meg a követőmunkához szükséges anyagokat. Az igazoló választmány döntése ellen Angyalffy Sándor tizenöt napon belül fellebbezést adhat be, végső fokon pedig a közigazgatási bíróság dönt majd az összeférhetetlenség ügyében. (Csütörtökön lesznek a tanácsi választások.) A főváros tanácsa november 1-én hirdette ki a pályázatot a fővárosnál megüresedett, kisebb, főleg közigazgatási állásokra. November 20-án járt le a pályázat, amely határidőig, mint jelentettük, a negyven állásra ötszáznál több kérvény érkezett be. Az elnöki ügyosztály befejezte a pályázatok adatainak feldolgozását és a polgármester csütörtökre tűzte ki a választás megtartását. INGATLANVÁSÁR — 1927 december 5-től december 11-ig. — A BUDAI OLDALON: Ziegler István és nejéről Doboczky József dr.-ra (III., Csúcshegy), 20965, 21324 hrsz., 1000 pengőért. Engel Ferdinánd és birtoktársairól i s készük Obermayer Tamásra (III., Fillér u. 4. szám), 13104. hrsz., 10.391 pengőért. Sípos Bálint és nejéről Forgáts József és birtoktársaira (III., Lőpormaljom), 23500., 23499. hrsz. 2000 pengőért. Schwanner Emilről */i része Csoba János és nejére, 17693. hrsz., 2400 pengőért. Nagy Jánosról Takács Károly és nejére (III., Filatori), 18924. hrsz., 6400 pengőért. Gondár Jánosról Vitik Ferencné és birtoktársaira (I., Sashegy), 2715. hrsz., öröklés. Dervárics Istvánná és birtoktársáról Pavlik János Pál és nejére (I., Albert u. 5. sz.), 3683. hrsz., 13.600 pengőért Vágó Béla és birtoktársairól Szarnek Mór és nejére (III., Kiscelli u. 62. sz.), 17302. hrsz., 9600 pengőért. Luzsénszky Alfonz és birtoktársáról Pipa Dezsőnére (I., Bártfai u. 17. sz.), 3601. hrsz., 14.000 pengőért. Brandl Gizella és Annáról Pollacsek Károly dr. és I nejére (III., Ürömhegy), 22192. hrsz., 1040 pengőért. Grieszl Teréz és birtoktársairól *Ut részük Pollacsek Károly dr.-ra (III., Csatárka), 15815. hrsz., 2100 pengőért Ifj. Wlassics Gyula báróról Yx része id. Wlassics Gyulára (II., Retek u. 12. sz.), 13133/1. hrsz., 24.000 pengőért. Schauer Antalnéról */e része Kriskó Jánosné és birtoktársaira (I., Sasad), 2235. hrsz., öröklés. Slosser Rezsőről Schlosser Mária és birtoktársaira (III., Vörösvári-út 126/a—b. sz., III., Testvérhegy, III., Csucshegy), 20174., 16932., 16197., 22296., 22944/1-2., 20322, 20023, 21892., 21488. hrsz., öröklés. Szénássy Gyulánéról Lengyel Endre dr. és nejére (III., Szemlőhegy), 15093/1. hrsz., 49.200 pengőért. Köberling Károlynéról Polgár Jakab és nejére (II., Törökvész), 12285. hrsz., 24.000 pengőért. Meiszner Józsefről */1 része Meiszner Antal és birtoktársai (III., Bécsi út 137. sz.), 17395. hrsz., öröklés. Schwarz Adolfról Loczka Alajos dr.-ra (I., Kelenföld), 4323/7. hrsz., 9954 pengőért. Kriszhaber Lajosról Yx része Lukács Márton és nejére (III., Zsigmond-tér 6. sz.), 14582. hrsz., 24.000 pengőért. Wéber Jakab és nejéről illetőségei Polgár Gyulára (I., Spanyolrét, I., Kőérberek, I., Őrsöd), 1361., 299/1—4., 1577., 298/1-4., 1179. hrsz. 3200 pengőért. Magyar Országos Bank Rt.-ről báró Marcel és birtoktársaira (I., Kutvölgyi-út 50. szám), 10379/1 hrsz., 8120 pengőért. Özv. Botka Józsefnéről Yx része Botka Jenőre (I., (Lógodi út 59. sz.), 6731. hrsz., 13.500 pengőért. Schütz János és nejéről Keresztury Lászlóra (III., Majláth u. 18. sz.), 18216. hrsz . 12 700 pengőért. Dr. Kun Józsefnéről illetősége Mayer Gyula és nejére (I., Németvölgy), 7729. hrsz., 10.500 pengőért. Egyesült Építő és Ipar Rt.-ről Déri István és nejére (I., Kelenföld). 4552/12. hrsz., 10.000 pengőért. Schillinger Lajosnéról Hill Nándor és nejére (I , Kelenföld). 3481/4 hrsz . 4425 pengő 75 fillérért. Szabó Katalinról Németh Imrénére (I., Kelenföld). 3483/10. hrsz . 2640 pengőért. özv. Neumann Manónéról 4/i bo része Péter, Antal és neje (II., Heltai Ferenc utca 23. szám), 12866. hrsz., 5200 pengőért. özv. Neumann Manónéról */i no része Magyari Andorra (II., Heltai Ferenc u. 23. sz.), 12866. hrsz., 3600 pengőért. Földhitelbank Rt.-ról Borgida Gusztáv és nejére (I., Kelenföld),4367/23. hrsz., 8275 pengő 10 fillérért. Bartalics Sándorról Yx része Orbán Károlyra (II., Gyorskocsi u. 42), 15447. hrsz., 10.800 pengőért. Budapesti baptista hitközségről Őszi Oszkár és birtoktársaira (I . Ilegyalja út 5. sz.), 4801. hrsz., 48.000 P ért. Biró Frnónéről Herr Gyula és birtoktársaira (I., Sashegy) 2746/1. hrsz., 22.400 pengőért. Kir. Kencssy Annáról Conrád István dr.-ra (I., Gellérthegy u. 57.), 7258. hrsz., 36.060 pengőért. Sztudinka Ottónéról Yx része Sztudinka Ottóra (I., Kulvölgyi u. 71 sz., 10575. hrsz., ajándék. r*n.;nv T otrtenArAl Aortáin* Gyalánóra (T.. Sasad). 2583. hrsz. 3600 pengőért. Filkom Edéről */«, része Filkom .Fdénére (III., Perényiút 8/b sz.), 16290. hrsz.. 4000 pergőért. Ozv. Ozfolk Flóriánné és b.Hoktársairól Matyasovszky Emilnére (III., Kecske u. 22), 14745. hrsz., 6400 pengőért. Linum Fonóipar Rt -ról Árvai István és nejére (I., Kelenföld), 3418. hrsz., 150.000 pengőért. Fehér Gyuláról Gzibor Andor és nejére (I., Karátsonyi utca 7. sz.), 7607. hrsz., 32.800 pengőért. A PESTI OLDALON: Schillinger Miksa rt.-ról Angyalföldi Textilművek Rt.-ra (dunabalparti), 27149., 27148., 27147., 27155, 27156. hrsz., 336.000 pengőért. Schönfeld Gusztávról illetősége Bacher Ernőné és birtoktársára (X., Bihari u. 15), 8629/22. hrsz. öröklés. Perczel Gyuláról bonyhádi Perczel György dr. és birtoktársaira (dunabalparti), 23848. hrsz., öröklés. Bergler Nándornéról illetősége Widder Jakab és nejére (VI., Király u. 20. sz.), 3835. hrsz., 3600 pengőért. König Soma dr.-ról illetősége dr. Kőnig Sománéra (VII., Nefelejts utca 4. sz.), 4357-4350/15, 4351/b/c/15., 4352/b/15. hrsz., ajándék. Guttmann Alfrédről illetősége Guttmann Imre és birtoktársaira (X., Óhegy), 8477/8. hrsz., öröklés. Vezér Péterről Wiesner Ede és nejére (VII., Czobor u. 60. sz.). 1966—1969/117. hrsz., 4466 pengőért. Ringwald Alfréd és nejéről Grünfeld Ernőre (X., Bihari u. 15. sz.), 8629/22. hrsz., 312.500.000 koronáért. Domonkos Sándor és birtoktársairól (VII., Klauzál-tér 10. sz.), 4946. hrsz., 194.000 pengőért. Soroksárvidéki Takarékpénztár Rt.-ről Új része Péter Gergely és nejére (VI., Alsórákosi rétek), 1951/2., 1952., 1953/235. hrsz., 1600 pengőért. Bürger Antalról illetősége Schön Vilmosné és birtoktársaira (dunabalparti), 27312. hrsz., öröklés. Angol-Magyar Bank Rt.-ről Angol-Magyar Bank Rt. Alkalmazottainak Nyugdíjintézetére (dunabalparti), 24775., 24777. hrsz., 1,264.000 koronáért. Soroksárvidéki Takarékpénztár Rt.-ről Yx része Háry József és nejére (VI., Alsórákosi rétek), 2951/2., 1952., 1953/232. hrsz., 25,000.000 koronáért. Molnár János és nejéről Yx része Fekete József és nejére (dunabalparti), 26625. hrsz., 3600 pengőért. Mauritz Vilmosról vitéz Reök Etelére (dunabalparti), 23924. hrsz. 1.700 000 koronáért. Sonnenschein Henriknéról Yx része Jutassy Ödönre (IX., Soroksári út 5 . sz ), 9001. hrsz. 15.000 koronáért. Halassy Mihályról Drettor Máriára (VII., év-u. 152. sz.), 1978., 1979., 1980—1992/a/79. hrsz., 24.000 pengőért. Szájbély Gyuláról Budaváry Lászlónéra (VII., Miskolczi utca 1993., 1994., 1995/a/57/2. hrsz., 5134 pengőért. Szájbély Gyuláról Nagy István és nejére (VII., Szuglóutca 81. sz.), 1993., 1994., 1995/a/479. hrsz., 4149 pengőért. Szájbély Gyuláról Wodli Mária és Terézre (VII., Szuglóutca 83. szám), 1993., 1994., 1995/a/57/1l. hrsz., 4093 pengőért. Szájbély Gyuláról Kertész István és nejére (VII., Alsórákosi rétek), 1993., 1994., 1995/a/57/14-17. hrsz., 16.100 pengőért. Szájbély Gyuláról Walaschek Pál és nejére (VII., Alsó rákosi rétek), 1993., 1994., 1995/a/57/23. hrsz., 666 1 pengőért. Szájbély Gyuláról Végh György és nejére (VII., Alsó rákosi rétek), 1993., 1994., 1995/a/57/26. hrsz., 4047 pengőért. Szájbély Gyuláról Simon Mihályra (VII., Szugló-u. 95. sz.), 1993., 1994., 1995/a/57/27. hrsz., 5750 pengőért. Szájbély Gyuláról Radics István és nejére (VII., Alsórákosi rétek), 1993., 1994., 1995/a/57/34—37. hrsz., 7763 pengőért. Szájbély Gyuláról Koroknai Jánosra (VII., Szugló-u. 103. sz.), 1993., 1994., 1995/a/57/35. hrsz. 3846 pengőért. Szájbély Gyuláról Kovács István és nejére (VII., Szuglóutca 105. sz.), 1993 , 1994., 1995/a/57/36. hrsz., 3817 pengőért. Szájbély Gyuláról Schmitsek János és birtoktársaira (VII., Alsórákosi rétek), 1993., 1994., 1995/a/57/41. hrsz., 3761 pengőért. Szájbély Gyuláról Nagy Dénes és nejére (VII., Szuglóutca 113. szám), 1993., 1994., 1995/a/57/42. hrsz., 3733 pengőért. Szájbély Gyuláról Sztanek Rezső és nejére (VII., Alsórákosi rétek), 1993., 1991., 1995/a/57/44. hrsz., 376 pengőért Erzsébet királyné úti ingatlan rt.-ről Fock Márton és nejére (VI., Erzsébet királyné út), 1959-1961., 1952/a, c/60, 61/a/4., 1963/a, c/60, 61/a/4. hrsz., 40.000.000 koronáért. Német Sándorról illetősége kk. Német Gyulára (X., Vezér u. 103. sz.), 2013., 2014/33. hrsz., öröklés. Duna Építő Rt.-ről Udvary Kálmán és nejére (dunabalparti), 27113. hrsz., 4000 pengőért. Ruzicska Alajos és nejéről Derén Bélára (dunabalparti), 27231., 27232. hrsz., 21 000 pengőért. Szóld Józsefről illetősége kk. Szóld Frigyes és Zsigmondiba (VII., Hársfa u. 27. sz.), 4483/22. hrsz., öröklés. özv. Adler Józsefnéről V. része dr. Fálk Pálnéra (VII., Bíbor 11. 6. sz.), 2521., 2522., 2554., 2557/49. hrsz., 11.200 pengőért. Sós Árminról Lusztig Adolfné és birtoktársaira (VII., Hungária körut), 1822/3. hrsz., 45 616 pengőért. özv. Kertész Lipótré és birtoktársairól Halász Dezsőre (VII., Telep u. 103. sz.), 1978, 1970/a, 1880-1982/87. hrsz., 20.400 pengőért. Bállá Aladár dr.-ról Mészáros Annára (VII., Alsó rákosi rétek), 1964—1964/c/34. hrsz., 3200 pengőért. Bálla Aladár dr.-ról Deák Béla és birtoktársára (VII., Alsó rákosi rétek), 1964-1965/c/32. hrsz., 3200 pengőért. Baláss József dr.-ról Göncsi Gábor és nejére (VI., Alsó rákosi rétek), 1951/2., 1952., 1953/18*4. hrsz., 38.500 koronáért. Stern Ferencnéről Y része Kellner Ferencnére (IX., Tompa utca 26. sz.), 9075. hrsz., 8000 pengőért. Braunauer Sebestyénnéról illetősége Wilburger Antal József és nejére (X., Isölgy u. 21. sz.), 7354/a hrsz., 30.090 koronáért. Krippner Ferencnéről Lécz József és nejére (X., Óhegy), 8202. hrsz., 1523 pengő 75 fillérért. Schmideg Ignácnéról illetősége Magyar Dezső és nejére (VII., Bemula 13. sz.), 2796. hrsz., 36.000 pengőért. Kalix Józsefről illetősége Karsai János és nejére (X., Óhegy), 8225 hrsz., 460 pengőért. Kalix Vilmosról illetősége Szász Farkasra (X., Óhegy), 8224., 8225. hrsz., 400 pengőért. özv. Fehér Antalnéról Szilágyi János és nejére (X., Család-utca 25. sz.), 8631/a/l/201. hrsz., 24.000 pengőért. Schindelberger István és nejéről Weisz Fülöp és nejére (VIII., Gólya-utca 13. sz.), 6672. hrsz., 36.400 pengőért. Weinhoffer Edéről Schindelberger István és nejére (X., Halom-utca 4. sz.), 7428/a/a. hrsz. ,28 000 pengőért. Deutsch Arthurról illetősége Bisseliches Mózesre (X., Liget-u. 46. sz.), 7471. hrsz., 6000 pengőért Quitt Dávid és nejéről Magyar kir. kincstárra (X., Jerney-u. 98. sz.), 2004., 2005/3/10. hrsz., 38.400 pengőért. Balázs József dr.-ról Busa Lajos és nejére (VI., Alsórákosi rétek), 1951/2., 1952., 1953/108. hrsz., 1282 pengőért. Balázs Imréről ifj. Vellay István és nejére (X., Óhegy), 8308—8311/6—14., 8312/6/6—14. hrsz., 3433 pengőért. Szundheimer József és nejéről Szalay Lajos és nejére (VII., Hajtsár-ut 129. sz.), 1978/4., 1979/a/4., 1980-1982/4. hrsz., 18,400 pengőért. Balázs Imréről Széplaky Ferenc és nejére (X., Óhegy), 8308-8311/6-4., 8312/b/6—4 hrsz., 15,000,000 koronáért. Balázs Imréről Kiss Imre és nejére (X., Óhegy), 8308— 8311/d—5., 8312/b/d—5. hrsz., 15,000,000 koronáért. Balázs Imréről Decker József és nejére (X., Óhegy), 8308—8311/d—6., 8312/b/d—6. hrsz., 3634 pengőért. Balázs Imréről Gál Lászlóra (X., Óhegy), 8308- 8311/d—7., 8312/b/d—7. hrsz., 3714 pengőért. Duna Építő Rt.-ről Márkus Miksa és nejére 27088/2. hrsz., 8000 pengőért. Nagy Lajosról özv. Nagy Lajosnéra (VIII., Honti utca 8. sz.), 5789. hrsz., öröklés. Neumann Jakab és nejéről Schurmann Jakab és nejére (VII., Hajtsár-u. 70. sz.), 1895-1897/17. hrsz., 29.000 pengőért. Herkules Művek Rt.-ról Daimler-Benz Actiengesellschaftra (dunabalparti), 27435/1. hrsz., 187.785 pengőért. Corbu pilóta, aki a lebourgeti repülőtéren lezuhant és halálát lelte. Balról az összezúzódott repülőgép roncsai láthatók ÚJSÁG CSÜTÖRTÖK, 1927 DECEMBER 13 Tutti Fertig kisasszony, akit a berlini divatbálon 1928-ra divatkirálynővé választottak Mit hallani a rádión? CSÜTÖRTÖK, DECEMBER 15. Budapest (557.5). 9.30: Hírek, közgazdaság. — 11: Zongorahangverseny. — 12: Pontos időjelzés, hírek, közgazdaság. — 1: Időjárás- és vízállásjelentés. — 3: Hírek, közgazdaság, élelmiszerárak. — 4: Mezőgazdasági előadás. Csörgey Titusz, a m. kir. Madártani Intézet igazgatója: A káros szárnyasok mérgezése. — 4:45: Pontos időjelzés, időjárás, vízállásjelentés és mozik műsora. — 5: A m. kir. Operaház tagjaiból alakult kamarazenekar hangversenye. Vezényel Komor Vilmos karnagy. 1. Boildieu: A fehér nő, megnyitó. 2. Donizetti: Lammermoori Lucia, ábránd. 3. Saint-Saëns: Danse macabre, szimfonikus költemény. A hegedűszólót játssza Danziger A. hangversenymester. 4. Halévy: Zsidónő, megnyitó. 5. Weber: Oberon, ábránd. —15.15: Egészségügyi előadás. Huzly Imre dr., egy. tanár-, segéd: A láz jelentősége és annak okai. — 6.45: Hans Göttling dr. németnyelvű előadása: Onkel Hanses Weihnachtsstunde für Jung und Alt. — 7.30: Németnyelvű oktatás (Eduard Szentgyörgyi dr.). — 8.30: Hangverseny. Közreműködnek: Tóth Erzsi, Sándor Mária és Laurisin Lajos, a m. kir. Operaház művészei Zongorán kisér Polgár Tibor. 1. a) Verdi: Gilda áriája a Rigoletto című operából, b) Liszt: Ha álmom mély (Tóth Erzsi). 2. a) Verdi: Ballada a Rigoletto címü operából, b) Offenbach: Ária a Hoffmann meséi címü operából (Laurisin). 3. a) Massenet: Ária a Manon-ból. b) Dienzl: Liliomszál. c) Tarnay: Ősz utója (Sándor Mária). 4. a) Puccini: Ária a Turandot-ból. b) Erkel: Ária a Bánk bánból (Laurisin). 5. a) Delibes: Duett a Lakmé című, dalműből. b) Offenbach: Barcarolla-duett a Hoffmann meséiből (Tóth Erzsi—Sándor Mária). — 10: Pontos időjelzés, hírek, közlemények. — 10.20: Jazz-band. MAGYAR RÁDIÓ ÚJSÁG KÉPES RÁDIÓSZAKLAP PÉNTEK, DECEMBER 16. Budapest (557.5). 9.30: Hirek, közgazdaság. — 12: Pontos időjelzés, hirek, közgazdaság. — 1: Időjárás- és vízállásjelentés. — 3: Hirek, közgazdaság, élemiszerárak. — 4: Asszonyok tanácsadója. Teöreökné Arányi Mária előadása. — 4.45: Pontos időjelzés, időjárás, vízállásjelentés és mozik műsora. — 5: Kárpát Zoltán dr. magyar nótákat zongorázik. — 6.15: Katonai előadás. Madarász László főelőadó: A repülő támadások. — 7: A m. kir. Operaház Mignon előadása. — 10.10: Pontos időjelzés, hírek, közlemények. — 10.30: Cigányzene. A SZERELEM MINDENT LEGYŐZ ezért prolongálja műsorát a Corvin * Kamara Orion Ezenkívül a Corvinban és Kamarában: Éjféli kirándulás (May McAvoy) Az Orionban: slágerburleszkek Előadások a Corvinban 5, nedved ►, fél 10 órakor, a Kamarában 6, 8, 10, az Orionban fél 6, fél 8 és fél 10 órakor