Ujság, 1928. január (4. évfolyam, 1-25. szám)

1928-01-24 / 19. szám

__________ A sárga ház és az új lakója Dovgalevsky, az új szovjet­ nagykövet Párisban Paris, január 17. A rac de grenellei sárga házba, a szovjetek párisi nagykövetségi palo­tájába m­a új gazda költözött be. Dovgalevsky elvtárs, akit Ch­ristian Rakovsky utódjául ne­vezett ki ide az orosz népbiztosok tanácsa. Ha­nem pusztán a regényes ellentét és a pateti­kus hangzat kedvéért kitalált mese, amit Moszkvából ma jelentettek: Dovgalevsky nagykövet úr őexcellenciája ugyanakkor ér­kezett Párisba, sőt, az igaz bolsevikire rá­­valló kedvenc járművén, a Rolls-Royceján pontosan akkor robogott be a rue de grenellei sárga házba ,amely órában, sőt amely percben Rakovsyt és Trockijt, Radeket és Zinovjevet lolonckoncsin Moszkvában kivitték a pálya­udvarra, hogy sic transit! harmadosztályos kupéban elszállítsák őket a messzi kínai ha­tárra. Ott most majd néhány hetet, talán hó­napot vagy évet fognak eltölteni ama halk és meditatív száműzetésben, amelynek mélabús muzsikája még a cári időkből csendül ismerő­sen a fülükbe. A rikító párhuzam Dovgalevsky bevonu­lása és Rakovskyék számkivetése közt szinte önként adódik; — nyilván megcsapta ennek az ellentétnek a szele magát az újonnan ér­kező bolseviki nagykövetet is. Legalább aki őt ma a családjával megérkezni látta a gare du Nord-on, sokkal inkább egy tűnődő, kissé iz­gatolt, meghatott, de mindenképpen szerény és filozofikus természetű embert figyelhetett meg benne, semmint valakit, akinek fejébe szállt az önön dicsősége. Dovgalivskyban semmi sincs a parvenüből, vagy abból az ar­­rivista sajátságból, hogy felvetné a saját sze­mélyi fontossága tudata. Puha fekete bársony kalapjával a fején, prémgalléros, meglehető­sen szerény bundájával, a nagykövet-elvtárs a lehető legegyszerűbb ember benyomását kelti; intelligens munkásét, aki, örökséghez jutván, és egy kicsit, mert régi vágya volt, de egy kicsit a tekintély kedvéért is, most pré­mes kabátot kerekít magára. Jó az ilyen bunda! Meleg is, aztán meg mégis csak egy felsőbb osztály formaruhája!... Madame Dovgalevsky, az új kegyelmes asszony és a leánya még si­mplább ruházatban volt: olcsó kis kabát rajtuk, a fejükön­ utazó tuquc ko­pott plüsbot; a szoknyájuk ellenben elég me­részen szent hadat a polgári divatnak: hosszul. .. Alóla még éppen kilátszik egy-egy sáv a kézzel kötött, szolid pamutharisnyából. A lábukon magasszárű, de lapos­ sarkú cipő. A Dovgalevsky-hölgyek, úgy látszik, teljesen szűzi lélekkel, ha ugyan nem agresszív szán­dékokkal érkeztek a divat fővárosába, Pá­riába. Kicsit zavarodottak is. A francia kor­mány nevében Fouquiéres úr, a protokoll­főnök köszönti őket. A szovjet na­gyk­ö­v­etség a teljes személyzetével vonult ki az új gazdája és családja elé. Azonkívül itt van még néhány bolsevik nobilitás. Kézszorítások. Egy pár üdvözlő szó. És Dovgalevskyék, apa, anya és leány, kezesen már engedelmeskednek az új­ságok foto-ciportjeinek, akik sietve néhány felvételt készítenek róluk. ... Ha Dovgalevskyék soká maradnak pá­risi állomáshelyükön s a hölgyek majd aprán­ként hozzáidomulnaik a divathoz, azt hiszem, e fényképeik lemezeit szívesen váltják akkor drága pénzen vissza. Restelni fogják, hogy a lapokban így jelentek meg. Ámbár,­­ki tudja? A divat hallatlanul furcsa egy jószág. Ami ma évült, avult, divatját múlt, holnap modern le­het megint. És ami ma up to date, holnapra netán elavul, ósdi lesz és nevetséges. E tekin­tetben különben a divat talán magával a bol­­sevizmussal rokon, amelyről szintén százezrek és milliók hitték, hogy valami vadonatúj do­log, amit követni kell, holott valójában ócska­ság volt, a legrégibb, legprimitívebb, leg­­elavultabb gondolat. Nem fejlődés, de vissza­esés. Nem haladás, de reakció. Egy örökre el­múlt, ősi termelési rend irányába. * A rue de Grenelle-ben van ez az óriási sárga épület, a szovjet nagykövetség. Régen a császári orosz nagykövetség székelt benne és az utolsó lakói: a régi rend egy csomó hajó­töröttje: Makvikon, Struve, Szaszonov és még mások. Hosszú ideig tartották megszállva a palotát. Aztán egy nap Franciaország elismerte a szovjeteket és ezzel végleg talaját vesztette ez az itteni in partibus Oroszország. A palotát ki kellett üríteniök. És beköltözött a he­lyükbe: Krasszin. Ez a sárga, óriási palota valamikor a cá­rok magántulajdona volt. Ők ajándékozták az orosz államnak, a nagykövetség céljaira. Nem messze ettől a palotától, a rue de Va­­rennne-ben van különben egy másik, nem ke­vésbé é­rdekes sorsa. Ez a másik palota vala­mikor Ferenc Józsefé volt, aki Galliela her­cegnőtől kapta örökbe. Az uralkodó ezt a pa­lotát viszont az osztrák-magyar nagykövetség céljaira ajándékozta oda a monarchia két ál­lamának. Egymás szomszédságában volt a két csá­szári hajlék. Az orosz cáré, ma bolsevik nagy­­követség. Viszont a mi egykori nagykövetsé­günk hajléka: francia állami tulajdon lett. Ez a másik palota, a Ferenc Józsiné, azonban to­vább­ is megmarad fejedelminek: a francia kormány majd a Párisba vendégségbe érkező idegen uralkodók számára rendezi be meg­szálló­helyül... A bolseviknek jó távcsövekkel átláthatnak majd a királyok palotájába és a királyok viszont, ha unatkoznak, átleskelőd­­hetnek a bolseviki követség parkjába. Ami kölcsönösen bizonyára igen tanulsá­gos és helyes lesz. Kár, hogy nem eszméltek rá már régen! ... Ha a bolesevikieknek már azelőtt is módjában lett volna, hogy palotákban lakja­nak és viszont, ám a királyok valamivel töb­bet pillantanak a bolsevikiek felé, alkalmasint sok minden másképpen esik, mint ahogyan 11­­17 előtt és azóta. * Ez a sárga, óriási palota a Faubourg Saint Germain kellő közepén: van benne valami furcsa, kísérteties és megejtő. Köröskörül csupa régi, régi főrangú pa­lota. A francia arisztokrácia szine-java lakik erre, Paris egyik legnob­ilisabb negyede ez, maga a kővé merevedett, a hagyománnyá ne­mesedett múll. Remek ódon épületek, két-há­­rom évszázados architektonikus csudák. Min­den kapu felett címer. Minden épületen nemes patina. És az egész környék felett: az az utá­nozhatatlan, elemezhetetlen, elringató atmo­szféra, amelyet egyedül a históriai helyek és kivált a régi építkezések sugároznak ki ma­gukból valami egészen különös varázslattal. ... Reggel, ha arra megy el az ember, igen méltóságteljes lakásokat lát az ablakok­ban, amint óvatosan húzzák szét a régi se­­lyem­függönyöket. Miért ez az óvatosság? Ta­lán, hogy a függönyök szét ne máljanak. De talán, hogy a külső világosság ne törjön be túlságos mohón és turbulensen a még álmodó szalonba. A kapu előtt, pofaszakállas, igen komoly portások. Inasok, piros mellényben, ujjasokkal, bóbitás szobalányok a palota gaz­dáinak kutyáit sétáltatják a járdán. Hangos szó nem esik errefelé soha. A csend az úr itt. Szinte az álomv­ázos kellő közepén: Csipke­­rózsika-kastély. És pont ebben a környezetben van a nagy­követségi palota. A szovjeteké. A címer le van kaparva róla. Ellenben ma­gasan az épület ormán: a sarló és a kalapács. Ezen az emblémán pedig minden csupa arany és csurgó cinóber. Rikító. A környező paloták azonban mé­lyen lenézik. Nem azért, mert túlságosan nagy­úriak ők és dölyfösek, hanem, mert még, ami a forradalmat illeti, azt is látták már annyit és olyant, hogy nem imponál nekik, amit ez a sárga ház hirdet és harsog: a moszkvai. Mi mindent megéltek ők már, ezek az öreg és ké­nyes kövek. Sanscu Joite-ok véres, őrült tor­jait. Egy egész társadalom vérbe tiportatását. Egy állítólag jobbik kornak a születését. Mennyi csalódás és a nyomában mennyi szkepszis!... Ennyi tapasztalattal gazdagon ugyan hogyne néznék le e régi épületek a hangos és kirívó szovjetpalotát, amelyik még csak nem is tudja, hogy minden társadalom­­felforgatás és minden szociális forradalom tu­lajdonképen nem más, mint kerülő uton való fájdalmas visszatérés ahhoz, ami tegnap volt és ami örök... * Közben itt Parisban, akik Dovgalvskyt ré­gebb idő óta ismerik, legendákat beszélnek róla. Az új nagykövet a háború kitörésekor Bordeauxban élt mint villanyszerelő. Hadi­­szolgálatra alkalmatlan lévén, nem sorozták be, hanem Bordeauxban maradt és később, a Gironde volt szocialista képviselőjének, Ca­­lixte Grunelle ajánlására, bekerült a városi gázgyárba. Félig mérnök volt, félig munka­felügyelő. Egyszerű ember, józan, szerény, csendes. ... Néhány hónappal utóbb, az egyik bor­­deauxi kiskávéházban, a törzsvendégek cso­dájára jártak egy orosz különcnek, aki annyi rosszat mondott a németekre, akár a leglel­kesebb francia hazafi; a francia katonáról ditirambuszokat zengett; de e sok helyes be­szédet mindig egy furcsa végakkorddal zárta be, egy kasszandrikus jóslattal: az entente el fogja veszíteni a háborút, ha egyébért nem, mert Oroszország a szövetségese- Orosz­országban minden fenékig rothadt. Oroszor­szág az enyészeté. A francia demokrácia ha­lálos bűnt követett el vele, hogy az abszolu­tisztikus Oroszországgal szövetkezett. Nagy­­ árat fog fizetni érte. Oroszország majd ma­gával rántja a megsemmisülésbe. És beszélt az elképedt kispolgároknak a cárról, az idegbeteg cárnéról, a misztikus haj­landóságaikról, a gyengeségükről és mesélt nekik az ördöngős, fekete barátról is, Rasz­­putinról, aki birodalmaknak lesz a sírásója. A bordeauxi kispolgárok hátborzongatva hallgatták. Vasárnapi szórakozásul néha a feleségüket is elvitték a kávéházba, hogy az is hallgassa, miket prófétizál ez a bolondos orosz. Ha megkérdezték tőle: — «No és mi lesz mindennek a vége?* — rendíthetetlen meg­győződéssel válaszolta: — ((Oroszországban a forradalom. És ez a forradalom el fog nálunk Seperni mindent, ami most van, a társadal­mat, a császári családot, a korrupciót, a csi­­novnik rendszert, mindent. Egy uj Oroszor­szág jön a régi helyébe és ez az uj: az egész világ gyógyulását hozza!* A bordeauxi kis­burzsoák mosolyogva hallgatták: — «Bolond! — mondották róla magukban. A járatosabbak hozzátették: — «Egy misztikus . .. Ezek az oroszok!... Mind ilyenek. Mindig a ködben élnek, mindig a fantazmagóriákban!* Ha e bordeauxi kispolgárok egyike tegnap véletlenül kinn lett volna a párisi gare du Norde-on, vájjon mit gondolhatott volna ma­gában? Ha egyáltalában gondolt volna valamit, hát alkalmasint ezt:­­— Ez a Dovgalevsky!... Az új kegyelmes Úr .. . Becsületemre, a megtévesztésig olyan, mint az a titokzatos, bolond orosz volt, aki a forradalmat mondta be nekünk. Csak vala­mivel kövérebb lett azóta ... És pár évvel öregebb ... És ha jól emlékszem, akkor bun­dája se volt neki, noha 1915-ben, Bordeaux­ban is igen kemény volt a tél . .. Adorján Andor * csokoládé ÚJSÁG Az Országos Munkásbiztosító Intézet el­nöksége, igazgatósága, tisztviselői és or­vosi kara, valamint összes alkalmazottai mély fájdalommal jelentik, hogy dr. K­odó János m. kir. kormányfőtanácsos úr, az Orsz. Munkásbiztosító Intézet vezérigazgatója folyó hó 23-án reggel vs 7 órakor, életének 43. évében váratlanul elhunyt. Temetése a kerepesi úti temető halottas­házából folyó hó 24-én délután 3 órakor lesz a róm. kat. egyház szertartásai sze­rint és a székesfőváros által adományozott díszsírhelyen helyezzük örök nyugalomra. Az engesztelő szentmiseáldozatot folyó hó 25-én, szerdán délelőtt 9 órakor mutat­ják be a belvárosi főplébániatemplomban. A megboldogult az Országos Munkás­­biztosító Intézetnek fáradhatatlanul buzgó, kiváló munkása és vezére volt, akinek tragikus körülmények között váratlanul történt elhunyta a magyar munkásbizto­­sítás ügyének szinte pótolhatatlan veszte­séget jelent. Az elhunyt a magyar szociális biztosí­tásnak, a közegészségügynek és a szociál­politikának egyik legkiválóbb harcosa és hervadhatatlan érdemeket szerzett mun­kása volt. Jellemével, fáradhatatlan tevé­kenységével a legnehezebb időkben is pél­dája volt a köz érdekében pártatlanul dolgozó tisztviselőnek. A nemzetnek tett szolgálatai közbecsültté tették nevét. Emléke nemcsak szívünkben él, de mindennél maradandóbb emléket állított önmagának az általa létesített nagyértékű munkásbiztositási és közegészségügyi in­tézményekben. Budapest, 1928 január 23. Országos Munkásbiztositó Intézet. Az örök világosság fényeskedjék neki. Minden külön érzés r­és helyett! Mély fájdalommal jelentjük, hogy szeretett atyánk, családunk dísze és büszkesége, I. felyis Ma­ur a Ferencz József kereskedelmi kórház közel félszázadon át vo­t vezető belgyógyász főorvosa, a Ferencz József-rend lovagja stb. folyó hó 22-én hajnalban hosszú, kínos szenvedés után életének 77. évében az élők sóréból elköltözött. Drága halottunkat folyó hó 24-én, kedden déli 1 órakor temetjük a rákos­keresztúri izr. temető halottasházából. Ralph Faragó és neje Emma Lamb New- York, Barta Sándor és neje Frisch­­mann Margit, dr. Faragó István és neje Diechsler Ilonka, dr. Faragó Kornél mint gyermekei, özv Frisch­­mann I. Frigyesné mint sógornője. Számos unoka, dédunoka, sógor és sógornő. Nyugodjék békességben! KEDD. 1928 JANUÁR 24 Dr. Lukács János és Popper Ottóné sz. Lukács Mária fájdalomtól megtör­ten tudatják családjuk nevé­ben is, hogy forrón szere­tett édesatyjuk szegedi lukács József m. kir. udvari tanácsos, a Magyar Általános Hitelbank igazgatóságának tagja, stb. stb. e hó 23-án, hajnalban, hosz­­szu szenvedés után, csen­desen elhunyt. A megboldogultat e hó 24-én, kedden délután fél 4 órakor helyezzük örök nyu­galomra a kerepesi­ uti szr. temetőben. Budapest, 1928 január 23. A Magyar Általános Hitel­bank igazgatósága őszinte gyászban jelenti, hogy az intézet igazgatóságának tagja és ny. ügy­vezető igazgatója méltóságos szegi lukács József ur m. kir. udvari tanácsos, a Ferenc József- rend középkeresztese a csillaggal, stb. stb. folyó hó 23-án reggel jobblétre szenderült. A megboldogult több mint két évtizeden át volt az igazgatóság tagja és évek hosszú során át mint ügyvezető igazgató közvet­lenül is részt vett az intézet veze­tésében. Kivételes képességeit, széleskörű tudását és gazdag ta­pasztalatait mindenkor a leg­nagyobb odaadással állította az intézet szolgálatába. Emlékét hálás kegyelettel őriztük Budapest, 1928 január 23. Schwarcz Jakab és neje, Rothauser Chlestin mint szülők, fájdalomtól összetört szívvel jelen­tik, hogy a legjobb gyerek, testvér, sógor és nagybácsi Somogyi Imre életének virágjában, 29 éves korában, folyó hó 19 én hosszas szenvedés után elhunyt. Tapolca, 1928 január hó 22 én. Breisach Miksáné szül. Schwarez Ilonka, Schwarez Miksa, Somogyi Henrik testvérei, Breisach Miksa, özv. Schwarez Ödönné sz. Singer Berta, Schwarez Miksáné szül. Stein Ida, Somogyi Henrikné szül. Haasz Lilly sógora és sógornői. Minden külön értesítés helyett! Wiener Ármin és neje szül. Bergmann Irma, Farkas Richard és neje szül Herg­­mann * rzsi úgy a *aját, mint gyermekeik Wiener Anci, Gulli és Jani. F­arkas *-at, valamint testvérei és az egész roko^s^ ne­vében fájdalomra megtörtén jelentik, a le­jou elál­­dozóbb, imádott jó anya, nagyanya, testvér és rokon, özv. Berpio iisti szt­l. V­eisz Berta életének 70 tk évében, január 22-én történt gyászos elhunytát. Drága halottunk hű­lt tetemét e hé 24 én, ked­den délután 2 órakor fogjuk Budapesen, a rákos­­kereszturi izr temető halottasházából örök nyuga­lomra helyezni. Felejthetetlen emlékét kegyelettel fogjuk mes­őrizni! ! ! !

Next