Ujság, 1928. január (4. évfolyam, 1-25. szám)

1928-01-24 / 19. szám

HEPP, 1928 JANUÁR 24 ÚJSÁG A­z Újság sakkversenyén Abonyi István felállította a szimultán­ játék új rekordját Hat vereség, húsz remi, a többi győzelem­­ — 11 óra 15 percet játszott egyfolytában — Szombat délután 6 órától vasárnap hajnali fél hétig tartott a küzdelem — A győztesek és a remizők Vasárnap reggel a hajnali órákban már hirdették az Újság kiadóhivatalának plakátjai, hogy Abonyi István mester sikeresen befe­jezte sakkszimultán világrekordkísérletét, amennyiben százöt játékos ellen játszva, nagy­szerű eredményt ért el. Eredménye szám­arányban is túlszárnyalja Capablanca szimul­tán világrekordját. A világbajnokság második helyezettje ugyanis százhárom játékos ellen szimultánozott, ezzel szemben Abonyi István százöt ellenféllel mérkőzött az Újság verse­nyén, akik közül csupán hatnak sikerült őt legyőzni, más hússzal remizett, a hátralévő partikat mind megnyerte. Vasárnapi számunkban az éjfél utáni órá­kig közöltük az izgalmas és nagyszabású ver­seny lefolyását és eredményét. Éjfél után har­minc győzelme volt Abonyinak és ekkor kezdtek kidőlni az ellenfelei. Tizenkét óra tíz perckor van az első remi. Baum Elemér, a Budapesti Sakk Kör tagja, eldöntetlent ajánl fel, melyet Abonyi el is fogad. Pontosan öt óra és tízperces játék után jutott el a mester idáig. Két órakor éri az első vereség. Hochfelder Gyula győzelmet csikar ki tőle skandináv játszmáiban: vezérgyalog, királygyalog ellen. Ami számunkra különösen szép és meg­ható, a közönség érdeklődése a szombat dél­utáni óráktól kezdve egész a vasárnap haj­nalba nyúló órákig nem csökkent. Állandóan két-háromszáz főnyi közönség hullámzik az Otthon termeiben, ahol bizony az asztalokon egyre kevesebbek lesznek a sakktáblák, Abonyi sorra befejezi a partikat és így jut el 2 óra 30 perckor az egyetlen női ellenfélig, akinek remire ajánlja a játszmát. A­­gyenge” ellenfél erősnek bizonyult, Faragó Klári, aki a nőii játékosok legelső klasszisába tartozik és nagyon szép eredménnyel szerepelt a buda­pesti nemzetközi hölgyversenyen, elfogadja a lovagiasan felajánlott eldöntetlent és hét fél­órás játék után boldogan kel fel a sakktábla mellől. Faragó Klári eredménye nagyon be­csülendő és elismerésre mél­tó, ő egyébként Grácban az egyetem jogi fakultását hallgatja és bizonyára i­én a mostaninál is szebb ered­ményekkel fogja gazdagítani a magyar sak­kozás történetét. Kritikus percek: négy vereség kettő és három között — eddig megfejthe­tetlen és megmagyarázhatatlan, hogy miért — Abonyira nézve kritikus percek következnek. Hatvan perc alatt egymásután három partit veszít. Maga sem tudja, hogy miért, hiszen nem érzett fáradtságot, állóképessége, frisses­sége, ötletessége nem csökkent, úgy látszik, erre a kritikus időpontra jutottak a legvesze­delmesebb ellenfelük. Mert le kell szögeznünk, nehéz munkája volt Abonyinak. A szimultánnál nem szokták szigorú számítás alá venni, de sportszerűség szempontjából természetesnek találják, hogy a szimultánozó sakkozó ellen méltó ellenfelek jelentkeznek. A szakértők szerint Capablanca, amikor százhármas világrekordját felállította, nagyrészt gyenge és kezdő játékosok ellen küzdött. Ellenfeleinek nagy százaléka ame­rikai farmerek közül került ki, akiknek soha nem állt módjukban komoly játékossal ját­szani. Abonyi ellenfelei ezzel szemben kitűnő, erős középjátékosok, sőt vannak közöttük a közepesnél nagyobb tehetségek is. Különösen a fiatal gárda jeleskedik, a fiatalok a legszí­­vósabbak. A százöt játékos között nagyon sok a klubbajnok, talán még több a pestkörnyéki és vidéki városok bajnoka. Diósgyőr, Eger, Hatvan, Diósjenő legjobb játékosai küzdenek az asztaloknál a pestiek és pestkörnyékiek mellett. Igazán felejthetetlen a kép, amikor hosszú perceken át elgondolkoznak egy-egy lé­pés fölött, mely exisztenciális a pártira nézve! Legtöbbjük, aki nem érez magában elegendő erőt, a szabályok értelmében tanácskozik, se­gítőtársakat, tanácsadókat vesz maga mellé, bátran mondhatjuk, hogy Abonyi nem százöt, hanem kétszázötven-háromszáz játékos ellen küzd. Hajnali hat óra, finis! Három órakor negyvenöt győzelmet köny­velhet el magának. Négy órakor ötvenhárom győzelme van, tizenhárom remis és négy vesztett játszma, öt órakor hatvanhat győzelem, tizenhat remis és mindig csak négy vesztes partit Most következik a finis. Az utolsó órák mn­,rtiv­-:tett küzdelemben, az agy végsőkig megerőltetett munkájával, a testi és fizikai kondíciónak a maximumig való fokozása! Fél hatkor tizenkilenc ellenfél áll még Abo­­nyival szemben. Hat órára ebből csak kilenc maradt. Hat óra tizenöt perckor fejezi be az utolsó partit. Az utolsó kilenccel tehát tizen­öt perc alatt végzett. Tizenöt perc alatt újabb két veszteség éri, a három legeslegutolsó parti közül pedig egyet eldöntetlenre ajánlanak fel (elfogadja ugyan, de csak némi töprengés után, mint aki a végsőkig akar menni a győ­zelemért), két partit pedig megnyer... A győztesek és a remizek Most már kész az eredmény. Abonyi győz­tes ellenfelei a következők: Zteller Dezső, Berger Imre, Károly Sándor és Lajos, Krammer Sándor, Rosenfeld An­dor és Hochfeld Gyula. Eldöntetlent értek el vele szemben: Kaffka László, Frank József, Löwinger Ernő, Bartos Pál, Schlachtovszky Ferenc, ifjabb Tomasits Béla, Breitner Béla, Polgár Rudolf dr., Háy György, Bamberger Géza, Fuchs Jakab, Weisz Imre, Majkó Sándor, Simon Róbert, Selinger Imre, Baum Elemér, Ébneth Sándor, Kálmán József, Faragó Klári és Goldsm­ann Géza dr. A szakértők kiszámítják, hogy Abonyi Ist­ván összes játékideje 11 óra és 15 perc. Egy­­egy játékosra pontosan 6 perc és 20 másod­perc jut. Az elért eredmény 85 százalékos győ­zelmet jelent, ami világviszonylatban szenzá­ciós és e pillanatban már, amikor a külföldi sakklapok tudósítói szétkürtölték a hírt, a földkerekség minden sakkozója, a világmes­terek, nagymesterek, bajnokok, a nagyváro­sok játékosai és az apró eldugott falvak sakk­barátai tudják, hogy Capablanca százhárom játékos elleni eredménye már a múlté, Abonyi István magyar mester százöt játékos elleni 85 perces győzelmével felállította a szimultán sakkozás új világrekordját. Ha össze akarjuk hasonlítani például ezt az eredményt Aljechin legutóbbi budapesti szimultánozásával, akkor őszintén és a szám­adatok alapján mondhatjuk, hogy a számsze­­rűséget figyelembe véve (Aljechin 42 játékos ellen mérkőzött), Abonyi eredménye összeha­sonlíthatatlanul jobb és kiemelkedő. A magyar sakk méltó világhír­nev­éhez E pillanatban tehát a sakkozás történeté­ben újabb jelentős fejezethez érkeztünk, ami­kor már túlmegyünk az emberi elme és mun­kabírás hétköznapi határain, amikor már valóban rendkívüli produkciószámba megy az a teljesítmény, amit a sakkmester végez s ami mindenekfölött azt jelenti, hogy a magyar sakk ezzel a teljesítménnyel ismét bebizonyí­totta, hogy világviszonylatban a legelsők közé kell állítani... Talán csak annyit mondjunk még el itt, amikor őszinte örömmel leszögezzük, hogy boldogok vagyunk, az Újság nem várt és nem kért hálát és köszönetet a verseny rendezéséért. Elejétől fogva azok között vol­­­­tünk, akik minden munkánkkal és áldozat­­készségünkkel igyekeztünk a magyar sakko­zást elősegíteni és természetesnek tartjuk, hogy ezt a versenyt mi rendeztük és mi hoz­tuk létre. Az érdem, a hála és az elismerés elsősorban Abonyi István mesteré, másodsor­ban azoké a valóban lelkes és népszerű sak­kozóké, akik kitartással küzdöttek ellene, har­madsorban pedig a Magyar Sakk Szövetségé, mely szeretettel támogatta az Újság­ot mun­kájában. Ismételten köszönetet kell mondanunk mindazoknak, akik pártfogásukkal hozzájá­rultak Abonyi mester eredményéhez, hálásak vagyunk az Otthon Kör igazgatóságának, hogy helyiségeit rendelkezésünkre bocsátotta és mindezekkel szemben nem ígérhetünk egyebet, legközelebb ismételten be fogjuk bi­zonyítani, hogy a magyar sakk-kultúra igaz, lelkes barátai vagyunk. 105 játszma után két gyorsparti A nagyszerű mérkőzés történetéhez tarto­zik még az az epizód, mely abban a pillanat­ban történt, amikor Abonyi István mester ti­zenegy óra tizenötperces játékidő után az utolsó lépést tette a sakktáblán. Amikor be­fejezte a százötödik játszmát , akik ott áll­tunk körülötte, megéljeneztük, a kezét szo­rongattuk és gratuláltunk neki, a lelkesedők táborából így szólt hozzá valaki: — Nos, kedves mester, most hajlandó va­­gyok önt kihívni két gyorsjátszmára! Reich Lajos ismert pesti mesterjátékos volt. Abonyi, akin a fáradtságnak és a kime­rültségnek legcsekélyebb jelei sem látszottak, mosolyogva így válaszolt: — Boldog örömmel!... S már le is ült a sakktábla mellé és alig tíz perc alatt lejátszott Reich Lajos ellen két úgynevezett gyorsjátszmát. Az elsőt elvesz­­tette, a másodikat fölényesen megnyerte. Az­tán, mintha mi sem történt volna, így szólt: — Most pedig menjünk le egy kávéházba reggelizni. — Holott még nem is vacsorázott. * A Magyar Sakk­ Szövetség és az Újság szerkesztősége Abonyi István ellenfelei kö­zül a győzteseknek és a remizőknek könyv­jutalmat ajánlott fel. Azok a játékosok te­hát, akiket fentebb a győztesek és remizők között név szerint felsoroltnak, szerdától kezdve jelentkezhetnek az Újság szerkesz­tőségében (V., Vilmos császár-út 34. szám) Damnovits A. János kollégánknál, hogy a könyvjutalmaikat átvegyék. Nagygyűlésen követelték a szocialisták a béke revizióját A szociáldemokrata párt vasárnap a régi képviselőházban nagygyűlést tartott és azon a párt képviselőtagjai nagy­közönség jelenlété­ben foglalkoztak a trianoni béke revíziójának kérdésévé. Kábák elnöki beszédében hangsú­lyozta, hogy a párt megalkuvás nélkül köves­­eli az igazságtalan békeszerződés revízióját. Farkas István országgyűlési képviselő be­széde elején Bethlen István gróf miniszter­­elnök politikájával foglalkozott és azt mon­dotta, hogy Bethlen gróf elfelejtette a háború pusztításait, ma is azt a politikát akarja foly­tatni, amely a háború előtt Magyarország po­litikája volt. Ahol az egypárt rendszere ural­kodik — mondotta Farkas István — ott diktatúra van, ahol pedig diktatúra lehet, ott az egész közigazgatás és közélet korrupttá vá­lik. Nem a külföld miatt, hanem a magyar nép érdekében küzdünk a demokráciáért. Propper Sándor szólalt fel ezután: — Aki a revíziót akarja — mondotta —, annak akarnia kell a demokráciát is, mert aki a demokráciát nem akarja, az elveti magától a revízió gondolatát. Maga a miniszterelnök állította fel azt a tételt, hogy­ vagy neki, vagy a demokráciának buknia kell. A történelem erői nem a demokráciát fogják elsodorni. Mi álljuk és folytatjuk a harcot, de hol vannak azok, akiket a közelmúlt küzdelmei mellé állí­tottak, hol vannak az Ugron Gáborok, a Bárczy Istvánok, a mandátummal felruházott politikai napraforgók? És hol van az a sza­badelvű sajtó, amely naponként liberális reg­gelit, ebédet és vacsorát tálal fel a közönség­nek, de amely a kormánytól vár parancsokat arra, hogy mit írjon. Mi mindezeket tetemre hívjuk és számon kérjük tőlük az árulást, amelyet a demokráciával szemben elkövettek. Ugyanebben az időben az óbudai munkás­­otthonban is nagygyűlést tartottak a szociál­demokraták. Óbudán Kéthly Anna, Györki Imre és Várnai Dániel képviselők szólaltak fel. Az ügyeletes rendőrtisztviselő, aki már Györki Imre beszéde közben is figyelmeztette a szó­nokot, Várnai Dánieltől megvonta a szót. Várnai azt fejtegette ugyanis, hogy Magyar­­országon a demokrácia még az 1867. év előtti állapotban van. A rendőrkapitány figyelmez­tetésére Várnai ingerült hangon így kiáltott fel: — Kapitány úr, ezért ön még felelni fog. Erre történt a szómegvonás. Lobmayer Jenő tanácsnok, Abonyi István, Bartos Árpád szövetségi kapitány A játékosok és a közönség az Újság versenyén. Jobbról a harmadik Marúczy Géza. Balról álló alakok: Lestyán Sándor. Mellette ülnek: Marúczy Géza, Lobmayer Jenő­ta- mögötte Fleissig Sándor. A képről nagyon jól látható, hogy a sakkozók mögött mily nagy­ nácsnok és Fleissig Sándor. Jobbról old­alt Abonyi István, előtte Bartos Árpád áll. számú érdeklődő közönség csoportosult. 3

Next