Ujság, 1928. február (4. évfolyam, 26-49. szám)

1928-02-28 / 48. szám

KEDD, 1928 FEBRUÁR 28 az igazi gépselyeml­ ő Választás az Izr. hitközségben. Lederer Sándor ur, hitközségi elnöknel, nőnapokkal ezelőtt bekövetkezett várallan, hirtelen hamia óta a pesti izraelita Hitközség kenetében kemény választási küzdelem folyik. Egyelőre nem a hit­községi elnöki tisztség betöltéséről van szó, ha­nem 140 képviselőtestületi tagot és 50 képviselő­testületi póttagot kellett választani. Két párt állott egymással szemben. Az egyik a Régi Hit­községi Párt* néven vetette magát bele a válasz­tási küzdelembe, a másik pedig «Hitközségi Új és Hagyományhű Párt* néven akarta legyűrni az ellenpártot, amely már több mint 40 esztendő óta uralta a hitközségi életet. A régi hitközségi párt élén hosszú évtizedek óta Ehrlich G. Gusz­táv állott, aki mindig döntő befolyást gyakorolt a hitközségi választásokra. Néhány héttel ezelőtt azonban Nándor Pál, Glücksthal Samu, Hajdú Marcell vezetésével megalakult a hitközségi új és hagyományhű párt, amelynek elnökjelöltje Kaszab Aladár. A vasárnap reggel kezdődő vá­­lasztási harchoz mind a két párt teljes erővel felvonultatta a maga tagjait Reggel 9 órára tűz­ték ki a választás kezdetét, de már egy órával korábban a választóhelyiség előtt, a Sip­ulca 12. számú ház előtt, a hitközség székháza udvarát, de az utcai frontot is ellepték a választók tö­megei. Blum Ödön dr. ny. miniszteri tanácsos, mint választási elnök vezette a választást. A vá­lasztás intézésében Fellner Leó gyáros és Kerpel Vilmos gyógyszerész segédkeztek, mint válasz­tási alelnökökök. A rend fentartására egyébként a főkapitányság 40 tagból álló rendőrosztagot vezényelt a választás színhelyére. Először, még a választást megelőző napokban a busztagú válasz­tási bizottságnak arról kellett dönteni, hogy­ a képviselőtestületi tagválasztást hogyan folytassák le: titkos, vagy nyílt választással-e? E kérdésben nem tudtak megegyezni, úgy hogy Blum Ödön szavazásra tette fel a kérdést. Tizen szavaztak a titkos választás mellett, tizen pedig a nyílt sza­vazásra voksoltak, úgy hogy az egyenlő szava­zatok folytán Blum Ödön elnök döntött, még pedig a nyílt szavazás mellett. A felvonult hit­községi tagok között a pártok kortesei szétosz­tották a szavazólapokat. A régi hitközségi párt zöldszinti lapon nyomtatta ki a 140 képviselő­testületi jelöltjének és az 50 póttagnak a nevét, az ellenpárt pedig sárgaszinű szavazólapot készítte­tett. Már az első negyedórában észlelhető volt az új párt fölénye. Az első turnusok Szavazói úgy­szólván kivétel nélkül a sárga szavazólappal vok­soltak. A délelőtti órákban a szavazni kívánók sokasága mindjobban növekedett, úgy hogy élet­­veszélyes tolongás következett és órákig kellett várni a szavazóknak, míg az urnák elé juthattak. A déli órákban jöttek szavazni Fábián Béla, Balázs Marcell országgyűlési képviselők, Glücks­­thal Samu felsőházi tag, mindannyian az új párt sárga lapjával szavaztak. A tömeg lelkesen meg­éljenezte őket. Nagy üdvrivalgással, hatalmas ellenzéssel fogadták Sándor Pált s az új elnök­jelöltet, Kaszab Aladárt is, akiknek számára a zsidó cserkészfiúk nyitottak utat, hogy akadály­talanul juthassanak a választói helyiségbe. Déli egy órakor a régi párt vezetésége elhatározta, hogy a régi hitközségi párt a meddő választási küzdelmet feladja. Erről nyomban jegyzőkönyvet vettek fel és annak tartalmához képest levelet intéztek a választási elnökhöz, amelyben bejelen­tették, hogy a választási küzdelemtől vissza­vonulnak és a jelölő listáinkat semmisnek tekin­­tik. Azzal indokolták elhatározásukat, hogy­ nem akarják a zsidó hitközség keb­etén belül a hívő­ket a választási küzdelem révén egymástól elvá­lasztani, mert az­­ leszhőbb óltűnik a békesség. Kivánják, hogy az uralomra kerülő párt ngy a hitközségi élet, mint az imádott magyar haza szempontjából minél áldásosabb eredményeket érjen el. Ezt a visszalépő levelet Eusenberg Sala­mon dr., Kecskeméti Adolf dr. és Ledermann Mór írták alá. Blum Ödön tudomásul vette ezt a visszalépést, azonban a szabályok értelmében a szavazást tovább is folytatta. Az elnök 5 óra 10 perckor tűzte ki a zárórát Negyedhat órakor kezdték meg a szavazó­lapok összeszámlálását, melynek végső ered­ménye ez: leadtak összesen 7007 érvényes sza­vazatot, ebből az i­j és hagyományhű párt listá­jára 6660-en szavaztak, míg a régi hitközségi pártra­­138 szavazat esett. Weiller Ernő lelkes szavakkal köszönte mest a választás vezetőinek munkásságát, majd Blum Ödön választási elnök tartott beszédet, kijelent­vén, hogy itt nincs győztes és legyőzött, el kell felejteni az ellentéteket, amely a szembenállókat eddig elválasztotta egymástól. Utána Baracs Mar­cell szólalt fel, aki az elnökkel szemben azt han­goztatta, hogy igen­is van győző és legyőzött. Legyőzetett ma az a szellem, amely évtizedeken át megakadályozta, hogy a magyar zsidóság hité­nek és magyarságának, öntudatának érvényesíté­sével méltóan vehesse ki részét a nemzeti mun­kából. Győzött az a szellem, amely a hitéletben hű a hagyományokhoz és a hitközségi gazdálko­dásban haladást és új rendszert akar. Március hó 8-án újra választás lesz az izr. hitközségben, ekkor kerül sor a hitközségi elnöki tisztség betöltésére. Most már nincs semmi két­ség, sőt egész bizonyosra vehető, hogy Kaszai­ Aladár egyhangú választással kerül a hitközségi elnöki pozícióba. — A Magyarországi Hírlapírók Nyugdíjínté­­kete február 28-án, kedden délután fél négykor az­ Otthon Körben igazgatósági ülést tart. Délután­­ fél ötkor az Újságírók Kórház- és Szanatórium- Egyesülete ugyancsak az Otthon Körben tart igaz­gatósági ülést. — A pénzügyminiszter a malmok által már­ciusban természetben megkeresett gabonának az általános forgalmi adó alapjául Szolgáló átlagos­ árát métermázsánként a következőképen állapít­­totta meg: búza 30, rozs (kétszeres) és árpa 38,­­ zab 26, tengeri 23, köles 23, tatárka 21 ocsu­­ (konkoly) 20 pengi­­ — Zsitvay Tibor és Sándor Pál nyilatkoz­tak a képviselőház newyorki küldöttségéről. Hétfőn délután az egyik esti lapban cikk je­lent meg, mely a képviselőház tagjainak a new­yorki Kossuth-szobor leleplezésére történt kijelölésével foglalkozott. A cikk arról szólt, hogy Fábián Bélának newyorki kijelölése ál­lítólag a demokrata párt tudtán kívül történt. A cikk írója szerint Rassay Károly ez ügyben sür­gönyt intézett a demokrata párt vezetősé­géhez. Bár a hír már magán hordta valószí­nűtlenségét, megkérdeztük ez ügyben Sándor Pált, a külföldön tartózkodó Rassay Károly pártelnökhelyettesét. Sándor Pál a követke­zőket mondotta munkatársunknak: — A pártközi konferencia a képviselőház elnökére bízta a küldöttség kijelölését. Sem a pártok, hanem a képviselőház elnöke jelölte ki a kiküldötteket. Rassay Károly helyettese én vagyok. Hozzám sürgönyt sem közvetlenül, sem közvetve nem intézett Rassay. Zsitvay el­nök úr őexcellenciája a saját elhatározásából kérte fel előbb Rassay Károlyt, azután Fábián Bélát az amerikai zarándokláson való rész­vételre. Megkérdeztük ez ügyben Zsitvay Tibort, a képviselőház elnökét is, s ő a következőket mondotta: — Sándor Pál nyilatkozata teljesen kor­rekt, mindenben megfelel a valóságnak. A de­mokrata párt részéről soha senki sem közölte velem, hogy a­­párt nem kíván részt venni a küldöttségben. Nem tudom elképzelni, hogy ez a valótlan hir milyen érdekű forrásból származhatott. — Jótékonycélú gyermekelőadás. A Pesti Jóté­kony Nőegyesület, amely 1817 óta fejt ki áldásos tevékenységet a fővárosban, vasárnap délután jól sikerült gyermek előadást tartott a Vasúti és Ha­józási Klub nagytermében gyámoltjai javára. Az előadást hangverseny előzte meg, amelynek so­rán Lakner István dr. zongorajátékával, Szinyei­ Mer­se Jenőné, báró Gyalány Piroska énekszámá­val, Seregély Irata hárfa-, Bisztriczky Tibor pedig hegedű játékával aratott jól megérdemelt tapso­kat. Ezután Kemény Lujza székesfővárosi tanárnő Négy évszak címen hangulatos élet- és álomké­pét adták elő gyermekszereplőkkel. A kis művé­szek és művésznők, köztük az Apor báró, Cziráky gróf, Haller gróf, Karg báró, Pálffy gróf, Teleki gróf, Wenckheim gróf és Zichy grófi családok gyermekei biztos mozgásukkal, közvetlen előadá­sukkal és táncaikkal nagy sikert arattak s az elő­kelő közönség, melynek soraiban ott voltak: gróf Bethlen Istvánná, gróf Wanckheim Józsefné, Zeleítsky Róbert gróf, Teleki Pál gróf felsőházi ta­­gok, Szinyei-Merse Jenő országgyűlési képviselő és még számosan, nemi egyszer újrázták meg őket. Az előadást, amely szép anyagi sikerrel zá­rult, kedden, február 28-án délután öt órakor megismétlik. — Adomány. Következő adomány érkezett hozzánk: Pick Mór és neje ezüstlakodalmán egybegyült vendégek gyűjtése a külföldön tanuló zsidó egyetemi hallgatók segélyalapja javára 15.— pengő. Továbbítottuk. — Huber János dz. soproni kanonok ellen nemzetgyalázás és izgatás cílén eljárást indí­tottak. Sopronból jelenti az Újság tudósítója: Váratlanul igen különös és nagy meglepetést keltő visszhangja támadt Sopronban a Fábián Béla és Bleyer Jakab között keletkezett parla­menti összetűzésnek s csak fokozta az érdeklő­dést, hogy az ügybe a soproni ügyészség is bele­avatkozott. Kiss János dr.-nak, a soproni ügyész­ség vizsgálóbírójának utasítására a soproni rend­őrség ma elkobozta a Sopronban megjelenő Ödenbürger Zeitung című német újság vasárnapi számát, amelyben Huber János dr. kanonok, az első nemzetgyűlés volt képviselője, az ottani Deutsche Kulturbund elnöke, vezércikket irt a Fábián—Bleyer-eset kapcsán. A cikk olyan hang­nemű volt, hogy a királyi ügyészség Huber Já­nos dr. ellen megindította nemzetggaldiás és iz­gatás cílén az eljárást, a vizsgálóbíró pedig el­rendelte a cikk miatt a lap elkobzását. Sopron németajkú lakossága, mely hazafias magyar ér­zéséről nem egyszer tett bizonyságot, régóta aggodalommal és bizalmatlansággal nézi Huber János dr. kanonok közéleti szereplését. ÚJSÁG Meghalt Lichnowsky herceg, Németország 1914-ben­ londoni nagykövete Kuchelna, február 27. (Walff.) Lichnowsky volt londoni német nagykövet ma reggel 68 éves korában szélütés következtében meghalt. * Karl Mas Lichnowsky herceg a felsőszlló­­ziai Kreutzenortban, 1860 március 8-án szüle­tett. 1882-ben belépett a potsdami testőrhu­szárezredbe, amelynek akkor a későbbi Vil­mos cászár mint trónörökös tagja volt. 1884-ben a külügyi hivatalba rendelték és attól kezdve a diplomáciai pályán működött. Stockholm, Konstantinápoly és Drezda voltak az állomásai. A 90-es évek elején Bukarestben Bülow herceg, a későbbi birodalmi kancellár alatt dolgozott. 1895-ben a bécsi követségre helyezték át. Ekkor hosszabb ideig tartó uta­zásra indult Kelet-Á Á Ázsiába, Észak-Amerikába. 1904-ben újra visszatért a diplomáciai pályára és 1912 szeptemberében ő lett a londoni nagy­követ. Lichnowsky herceg szentül bízott abban, hogy létrejöhet a német—angol megegyezés, de nagyon csalódott, mert 1914 augusztusá­ban kitört a világháború. Egy ideig a hadse­regben szolgált, de nemsokára visszavonult. Még a háború alatt irt egy — nem a nyilvá­nosság számára szánt — brosúrát, amelyben azt akarja bizonyítani, hogy a berlini kor­mány nem támogatta őt Londonban az Anglia és Németország közötti kiegyeztető munká­jában és így Németország, illetve a császár okozta a háborút. A röpirat indiszkréció folytán nyilvánosságra került és óriási feltű­nést keltett. A szövetségeseknek kitűnő pro­pagandaeszközül szolgált és még a repülőik is terjesztették a központi hatalmak csapatai között a fronton. A röpirat Edward Grey, Churchill és más angol politikusok jóhiszeműségét és békeba­rátságát kiemeli és a német kormány mulasz­tásait erősen aláhúzza. Nagyon drámaiak azok a részletei, melyekben a szerző a világ­háború kitörése előtt történt utolsó­­londoni diplomáciai mozzanatokat mondja el. Különö­sen erősen vádolja a háború előidézéséért Berchtoldot, aki szerinte Szerbia megtámadá­sára Ausztria-Magyarországot felbizta­ta és az angol közvetítő javaslatokat elutasította. A nagy felzúdulás láttára Lichnowsky tel­jesen visszavonult. A háború után az ipari te­vékenység terére lépett. Megvásárolta a Ma­­noli-cigarettagyár részvénytöbbségét és szemé­lyesen is részt vett a vállalata igazgatásában. 7 Végleg megszűnik Elsner Oszkár • A Rég tan Petőfi Sándor­ utca 32 VII., Rákóczi-út 32 A raktáron lévő selymek, bársonyok, csipkék, szálasok, függöny- és bútorszövetek stb. míg a készlet tart rendkívül olcsón árusittatnak! — Magyar gyárak üdvözlete Rothermere lord­nak. A magyar textilgyárak — mint értesülünk — üdvözlő táviratot intéztek a magyarság nagy ba­rátjához, Rothermere- lordhoz abból az alkalom­ból, hogy a Divatcsarnok Rákóczi-út 74. szám alatti palotájában március 1-én megnyitó „Ma­gyar hét" keretében bemutatják az integer ma­gyar textilipar reprezentatív készítményeit. Nyugtalan idő besülyedéssel A Meteorológiai Intézet jelenti: A nagy légnyomás magva két részre sza­kadt és az egyik Dél-Skandinávia és Né­metország, a másik Dél-Oroszország fö­lött található. Az előbbinek területén nap­pali felmelegedés észlelhető, míg a másik­ban az intenzív éjjeli lehűlés folytán még mindig igen hideg idő uralkodik. Az európai időjárás általában megtartotta anticiklonáris jellegét és csak a Fekete­tenger táján észlelhető egy kisebb mini­mum hatása alatt némi időjárási zavar, havazással és erősebb szelekkel. Hazánk­ban némi felhősödés mutatkozik, a hő­mérséklet azonban a déli órákban több­nyire 5 fok Celsius fölé emelkedett és az éjjeli lehűlés is jelentékenyen csökkent. — Időprognózis: Nyugtalan idő, lényeg­telen hőváltozással, inkább hősülyedéssel. — Ha hashajtóra van szüksége, vegyen be este két szem Artin-drageét és reggelre normális, könnyű ürülése lesz. — Hogyan rávetheti meg a t­ereskedő üzleti társai­mat okszerű világlással. A Megyár Villamos Müvek Örsz. Szövetsége Világítástechnikai Állomása helyiségében (Vill.. József körút 6. Technológia épületében) Vil­ity Dezső mér­nök folyó hó 28-án, kedden és március hó 1-én, csütörtö­kön este 17 órakor összefüggő két előadást tart A kira­­katvilágítás technikája címmel. Vendégeket szívesen lát a szövetség. A terem korlátolt befogadóképességére való tekintettel érdeklődőknek névre szóló belépőjegyeket díj­­­talanul bocsát rendelkezésre, amelyek egész nap átvehetők a Technológia portásánál. — A magyar idegenforgalom és a newyorki Kossuth-szobor. A Magyar Idegenforgalmi Szö­vetség március 15-én a newyorki Kossuth-szobor leleplezése alkalmából, nyomtatásban egyidejűen az Unió tizenkét legnagyobb városában fogja Ma­gyarországra kellő módon felhívni a figyelmet, nemcsak propaganda-füzetek, hanem Amerika legelterjedtebb lapjai által is. Magyar filmeken kívül a szövetség kiküldöttje koszorút visz ki a Kossuth-szoborra és az egész szoborterv felvető­jének, Berkó Gézának sírjára, aki itt Budapesten a Magyar Idegenforgalmi Szövetség vezetőivel be­szélte meg először az akciót. A szállodások, ven­déglősök és kávésok részéről Illits Gyula, Keszeg Vince és Tarján Vilmos mennek ki a newyorki ünnepségre.­­ Az osztálysorsjáték mai húzásának ered­ményei 15.000 pengőt nyert: 29862. 5000 pengő nyert: 64815. 1000 pengőt nyert: 20865. 1000 pen­g­őt nyertek: 54804 57832 70121. 600 pengőt nyer­tek: 899 1778 45904 57028 58913 60050 67461 69258. 500 pengőt nyertek: 164 4422 8994 19571 21141 22783 24359 28180 40362 48513 51777 53981 59062 61880 62845 64427 67858 70203 71161 7258­ 75369 77265 77324 79317 79341 79776. 200 pengő nyertek: 5494 6438 6982 7842 8061 8712 9432 9721 10838 10999 11158 11869 12251 12519 13128 1323 14723 14889 18785 19108 19381 19734 19936 2008 20395 21150 21288 21568 21869 22017 22182 2324­ 23321 23824 25874 25952 26692 27370 27463 2828 29525 30570 30629 31113 31881 32426 33651 3490 37060 37232 37576 37693 38153 38656 39625 39641 39917 40096 40784 43459 43927 45882 46282 46751 47089 47658 47779 49580 50694 52359 53281 53431 55594 55985 62221 65262 66904 66151 63545 6846­ 68717 68758 65800 69612 69668 69830 69849 7065­ 72600 74055 74256 75062 75096 75934 78159 7886­ 79544.­­ Razziákkal akadályozzák meg a kaució sikkasztók­özelmeit. Az utóbbi hónapokban napról-napra hírt adott az Újság a kauciósikkasz­tók üzelmeiről. Valóságos mindennapi volt a Ujság­ban a kauciószédelgés és csodálatos képei ennek ellenére is mindig akadtak újabb és újabb áldozatok. Elegendő véd egy albérleti szobát ki­bérelni, cégtáblát kifüggeszteni és apróhirdetései útján máris csoportosan jelentkeztek emberei a kauciós állásokra. Szinte érthetetlen, hogy az egyébként gyanakvó és minden hájjal megken fővárosi emberek milyen naiv és gyermekes mó­don estek bele a kauciósikkasztók hálójába Olyan eset is volt, amikor egy embert ugyanaz a szélhámos háromszor egymásután kifosztotta A szélhámos először a Rákóczi-úton nyitott iro­dát. Jelentkezett nála egy B-listás tisztviselő, le­fizetett négyszáz pengő kauciót azzal, hogy pénz­beszedő lesz. Egy hét múlva ő volt az első, ak megtette kauciósikkasztásért a feljelentést. Az „irodatulajdonos" megszökött, néhány hónap múlva ismét Budapesten volt és egy más név alatt újból vállalatot­ nyitott. Az apróhirdetés alapján a mindenáron foglalkozást kereső ember elment a Szondy­ utcába, ahol felismerte a meg­szökött sikkasztót. Az azonban nagyszerű svádá­­jával nemcsak azt ígérte meg, hogy a régi kauciót visszaadja, hanem sikerült újabb háromszáz pengő kauciót kicsalni a hiszékeny embertől A szélhámos ismét megszökött A tisztviselő az utcán találkozott a szélhámossal és rendőrnek akarta átadni. Néhány percnyi beszélgetés után a tisztviselő újabb kétszáz pengő kauciót adott át a leendő vállalatra. A rendőrség most már erélyes kézzel akar véget vetni a kauciósikkasz­­tók garázdálkodásának és Georgevics Béla rend­­őrfogalmazó vezetésével külön detektívcsoportot állított fel, amelyik figyelemmel fogja kísérni az apróhirdetéseket és az állásközvetítő intézeteket Razziaszerűen fogják meglepni a kauciós alkal­mazottakat szerződtető vállalatokat és megálla­pítják, hogy van-e valami komoly üzleti alapja vagy csak szélhámosságra alakult. Az új detektív csoport, amelynek főnöke Fogarassy detektív főfelügyelő, a napokban már meg is kezdi mű­ködését. —­ A Budapesti Droguista Ipartestület köz­gyűlése. A Budapesti Droguista Ipartestület ma este tartotta közgyűlését Majtényi Béla elnöklé­sével. Az ipartestület 1927. évi működéséről a testület titkára tartott beszámolót. Befejezésül Majtényi Béla elnök ünnepi beszéd keretében leplezte le Balogh Gábor ipartestületi örökös díszelnök arcképét, amely Vajda­i Zsigmond jól sikerült műve. Futás a férfiakhoz: Undorító a korpa a fején! Egy nő, ha látja, nevet Használjon folyékony kátrány halmosát a „1ó keretes fel“ ! Egy üveg 72-szerre elegendő. Ára­m 3.40 Kapható mindenütt! Vezérképviselőrég: Mihály Ottó gyógyáninagy-­­kereskedés. Budapest, VI. Podamusczky-u­tca 43. sz.

Next