Ujság, 1928. március (4. évfolyam, 50-75. szám)
1928-03-03 / 52. szám
SZOMBAT, 1928 MÁRCIUS 3 ÚJSAD latot legújabb bírói gyakorlatnál, erre kívánta a közfigyelmet felhívni, míg én a régi gyakorlatról nem is beszélve, csakis a legújabb gyakorlat egyikadott esetével foglalkoztam Török Sándor dr. § Amnesztia- perek premierje, Nemzetgyalázás vádja miatt került ma a tisrvényszék Méhestanácsa elé Szigeti István szegedi ispán, mert amikor egy évvel ezelőtt a Mezőgazdasági Intézetben felmondtak neki és felszólították, hogy az épületben lévő lakását hagyja el, folyamodványt írt a kormányzóhoz, amelyben azt írta, hogy nincs igazság és szovjet országgal példálódzót. A vádlott ma is azzal védekezett, hogy vele igazságta- lanság történt, a bíróság az ügyet ad acta tette, s mire az elnök figyelmeztette, hogy már ismét gyalúsnyit. Jákó Sándor dr. ügyészségi alelnök fentartotta a vádat, de az elnök felszólítására azt a választ adta, hogy a bűncselekmény a kegyelmi rendelet hatálya alá tartozik és kérte az ügy megszüntetését. A törvényszék a további eljárást megszüntette és a vádlott boldogan távozott. — Következett Turcsányi Gyula hírlapíró pere. Egy folyamatos ügyben tiltott közlés cselekményét követte el. Az amnesztia-rendelet értelmében ezt az ügyet is megszüntették. § Nagy István mint tanú egy rágalmazási perben. Lubik Júlia rágalmazásért följelentést tett Tamás Ernő hírlapíró ellen, mert egy cikkben azt írta Nagy István törvényszéki bíróról, hogy nagy vagyont szerzett és barátnőjét, Lubik Júliát is nagy jövedelemhez juttatta. A törvényszék Méhes Tanácsa ma tárgyalta a pert. A vádlott fenntartotta azt, hogy Nagy István a sértettnek állásokat szerzett, de a ,,barátnő" kifejezést a szónak nem dehonesztáló értelmében használta. Az elnök bejelentette, hogy Nagy Istvánná mint tanú nem jelent meg és idegállapotával mentette át magát. Lubik Júlia az elnök kérdésére azt felelte, hogy állását nem Nagy István szerezte, de egyebekre nem kíván válaszolni. Polónyi Dezső védő: Utazott-e ön Nagy Istvánnal együtt Abbáziába? A tanú: Nem. Polónyi: Külön-külön sem mentek oda? A tanú: Kell erre felelnem? Az elnök: Ha szégyen vagy kár háramlik ebből önre, akkor nem kell felelnie. — Igen, szégyen háramlik. Következett a fogházból előállított Nagy István tanúvallomása. Az elnök kérdésére harsány hangon válaszolta: törvényszéki bíró vagyok felfüggesztett állapotban. A kényszeregyezségi ügyeknél érdekelt cégeknél Kubik Júliát nem az ő befolyására, csak az ő hozzájárulásával alkalmazták. Az elnök kérdésére, hogy miért kellett ehhez az ő hozzájárulása, a tanú azt feleli, hogy a vagyonfelügyelők a legcsekélyebb dologban is az ő hozzájárulását kívánták. Lubik Júlia jogi képviselője kérte Nagy István megesketését, füg Polónyi dr. a megesketést ellenezte. A bíróság határozathozatalra vonult vissza, miközben csendes szóváltás támadt Polónyi dr. és Nagy István között. Nagy István a védői emelkvény elé lépett, valamit súgott Polónyi dr.-nek, majd visszaült a vádlottak padjára. Polónyi dr. Nagy István megjegyzésére válaszolva, kijelentette, hogy ő csak védői kötelességét teljesíti, amikor a tanú meghitetetését ellenzi, de ő Nagy Istvánt a maga részéről nem ítélte el. A bíróság elrendelte Nagy István megesketését, majd a fogházőr visszavezette a cellájába. Ezután Lubik Júliát eskette meg a bíróság, majd elrendelte Nagy Istvánné és még több tanú kihallgatását és a tárgyalás folytatását március 23-ra halasztotta. Ezután Király Pál rágalmazási ügyét tárgyalta a bíróság, aki szintén azt írta Nagy Istvánról, hogy Lubik Juliét nagy jövedelmekhez juttatta és a pénzt Olaszországban együtt költötték el. Király Pál kijelentette, hogy ha Lubik Júlia csupán erkölcsi elégtételt óhajt, ezt hajlandó megadni s megfelelő nyilatkozatot tenni. Lubik Júlia jogi képviselője kijelentette, hogy ehhez nem járul hozzá, mire a bíróság a felek meghallgatása után a valóság bizonyítását elrendelte és a tárgyalást cím volta. § Palavicini pezsgős reggelije a szobalányával, amikor nem is volt jelen. A törvényszék Méhes-tanácsa ma tárgyalta Haas Halas István hírlapíró ügyét, aki azt írta «riport»-jában, hogy Pallavicini György őrgróf egyszer hajnalban egy körúti kávéházban találkozott felesége szobalányával, Hortobágyi Katinkával és leült vele pezsgőzni. A vádlott azzal védekezett, hogy sértési szándéka nem volt, sőt az őrgrófot ez szimpatikus színben tüntette fel. Az elnök ama megjegyzésére, hogy az egészből egy árva szó sem igaz, az őrgróf nem volt ott abban a kávéházban, a vádlott azzal mentegetődzött, hogy neki így mondták el, de később ő bocsánatkérő levelet írt az őrgrófnak és most is hajlandó őt megkövetni. Nagy László dr., az őrgróf jogi képviselője ítéletet kért. A törvényszék Haas Halas Istvánt 80 pengő pénzbüntetésre ítélte és a sértettet erkölcsi kártérítési igényével polgári perre utasította. A megokolás az, hogy ha valakiről azt állítjuk, hogy a cselédjével pezsgőt ivott, ez lehet szokatlan dolog, de ez még nem rágalmazás. De a vádlott úgy "állította" be a szereplőket, hogy bűnösségét meg kellett állapítani. Az ítélet jogerős. § Gróf Károlyi Gyuláné a kincstártól követeli a negyedmilliárdos évi tartásdíjat, amelyet Károlyi Mihály grófnak kellene megfizetni. Marcéliy Béla dr. törvényszéki tanácselnök előtt ma volt a perfelvételi tárgyalás annak a keresetnek ügyében, amelyet Károlyi József gróf adott be édesanyja. Gróf Károlyi Gyuláné született Pálffy Geraldine nevében és arra kérte a bíróságot, hogy a kincstár terhére ítéljen meg számára évi 25.000 pengő tartásdíjat. Károlyi József gróf a kereset indokolásában előadta, hogy édesapja, néhai Károlyi Gyula gróf végrendeletében az örökösök terhére évi 50.000 forint tartásdíjat biztosított felesége számára, amelyet azonban a Károlyi Mihály-féle vagyonelkobzás miatt nélkülöznie kell. Az örökösök között szerepelt ugyanis Károlyi Mihály gróf is, aki évi 20.000 koronát tartozott fizetni az évjáradékhoz. Ennek az öszszegnek a biztosítékául a Nemzeti Takarékpénztárnál értékeket helyezett letétbe, amelyek azonban az I. számú hitbizománnyal együtt a vagyonáháramlás következtében a kincstár tulajdonába mentek át. Gróf Károlyi Gyuláné annak idején a bíróságnál a tértistül re való igényét be is jelentette, aminek jogosságát a törvényszék meg is . TUDOMÁNY - IRODALOM (-) Angyal Fát dr. egyetemi tanár előadása a haladás problémájáról. A Magyar Társadalomtudományi Társulat 1927—28. évi előadásciklusát március 2-án Angyal Pál dr. egyetemi professzor előadása vezette be „A haladás problémája" címen felolvasott nagyértékű tanulmányában. Az előadó bevezető szavaiban utalt a társadalom- tudomány rendkívül nagy jelentőségére, majd rá i s tért a haladás fogalmának megvilágítására. Szembeálította a fejlődés és haladás jelen- Iségeit és mélységes fejtegetéseinek eredményeként megállapította, hogy a haladás az a fejlődés, amely az iga, a szép és a jó összértékeinek ismérveit hordja magán, illetőleg s amelyben megvan az ezeknek megvalósítására irányuló tendencia. A több mint másfél óráig tartó előadást a nagyszámmal megjelent hallga-tóság mindvégig nagy figyelemmel hallgatta és az előadás a hallgatóságban mély benyomást keltett. (-) A Therapia legújabb száma a következő tartalommal jelent meg: Az orvostudomány határterületeiről. Spiegel-Adolf Monn dr.: Kolloidkémiai alapfogalmak. Továbbképző előadások: Horvai Lajos dr.: A protein-terápia klinikai alkalmazásának főbb irányelveiről. Beszámoló az orvosi kutatás újabb eredményeiről. Tárca: Liebermann professzor autoorgográfiája. Orvostársadalmi kérdések: A nem fizető beteg. Irodalmi Szemle. Újabb gyógyszerkészítmények. Hírek. (1) Tagajánlások a Magyar Tudományos Akadémián. A Magyar Tudományos Akadémia májusban a nagygyűlés napjain választja meg a megüresedett helyekre az új tagokat. A betölthető helyekre a következő ajánlások érkeztek: A nyelv- és széptudományi (.) osztálynak B. alosztályába rendes tagnak ajánlották Szinyei Ferenc, Pintér Jenő és Vikár Béla levelező tagokat. Levelező tagnak ajánlották Harsányi István sárospataki főiskolai tanárt, külső tagnak Rozwadowski János krakói egyetemi tanárt, a lengyel tudományos akadémia elnökét. A bölcseleti, társadalmi és történettudományi (II.) osztályba tiszteleti tagnak Bethlen István gróf miniszterelnököt, az a) alosztályba rendes tagnak Kornis Gyula levelezőtagot, levelezőtagnak Balás Károly budapesti egyetemi tanárt, Kunz Ödön egyetemi magántanárt, Magyary Zoltán miniszteri tanácsos, egyetemi magántanárt, Tomcsányi Móric egyetemi tanárt és Winkler János pécsi egyetemi tanárt. A történettudományi b) alosztályba levelező tagnak bártfai Szabó László múzeumi osztályigazgatót, Fogér József szegedi egyetemi tanárt és Hajnal István egyetemi magántanárt. Külső tagnak Zdziechosvski Maryjan vilnai egyetemi tanárt. A III. osztályba tiszteleti tagnak ajánlották Ilosvay Lajos másodelnököt. Az a) alosztályba rendes tagnak Zelovich Kornél levelezőtagot, levelezőtagnak Császár Elemér egyetemi magántanárt a fizikust. A b) alosztályba rendes tagnak Nopcsa Ferenc báró és Dégen Árpád levelezőtagokat. Levelezőtagnak Orsós Ferenc debreceni és Györffy István szegedi egyetemi tanárt. Külső tagnak Hissing Dávid Jakab holland talajtudóst, Cnjander Aimo Kaarlo helsinki egyetemi tanár, volt miniszterelnököt, Lyde Lionel William londoni egyetemi tanárt és de Vries Hugó amsterdami nyug. egyetemi tanárt. (-) A valorizáció kérdése a Fővárosi Könyvtárban. A Fővárosi Könyvtár az „Aktuális kérdések irodalma" című kiadványsorozatában összefoglalta azoknak a munkáknak és folyóiratközleményeknek jegyzékét, amelyek a valorizáció kérdésének hazai és külföldi viszonylatokban való megismerésére alkalmasak. A mintegy 200 címből álló sorozat egyes kötetei a Fővárosi Könyvtárban találhatók meg és a kérdést minden vonatkozásban öszefoglaló- és részlettanulmányok által merítik ki. (-) Shakespeare-matiné az Akadémián. A Kisfaludy Társaság vasárnap délelőtt Berzeviczy Albert elnöklése mellett Shakespeare-matinét rendezett a Tudományos Akadémián. Berzeviczy Albert elnöki megnyitója után Hevesi Sándor a Nemzeti Színház igazgatója tartotta meg rendkívül érdekes előadását: „Van-e Hamlet-probléma?" címen. A programm következő pontjaként Gál Gyula és Tasnády Ilona a Nemzeti Színház művészei Othello egyik jelenetét játszották el, aminek az adott különös érdekességet, hogy kosztüm nélkül, a pódiumon deklamálták el a művészek a párbeszédet. Végül Odry Árpád: „Shakespeare és a színész" címen tartotta meg előadását. Az előadókat a közönség hosszantartóan ünnepelte. (-) Az IMIT közgyűlése. Az IMIT (Izraelita Magyar Irodalmi Társulat), mely már négy évtized óta áll a magyar zsidóság kultúrájának szolgálatában tegnap tartotta a Rabbiszemináriuma dísztermében több évi szünetelés után újjáalakuló közgyűlését Székely Ferenc udvari tanácsos nyitotta meg a közgyűlést és elmondotta, hogy az IMIT több év óta szünetelt és most újra megkezdi működését és a Vészi József lemondása és Bánóczi József halála folytán megüresedett elnöki, illetve főtitkári állást be kell tölteni. Az elnöki megnyitó után megetették a választásokat és egy'engn'ag Wertheimer Adolf igazgatót elnökké és Hevesi Ferenc dr. székesfehérvári főrabbit addig a főtitkárnak kiáltották ki. Wertheimer Adolf, az újonnan megválasztott elnök ezután nagy figyelem mellett adott programmot a jövőre nézve és hangoztatta, hogy az IMIT-et a magyar zsidóság szellemi életének központjává kell tenni. Hevesi Ferenc dr. székfoglaló titkári jelentésében megemlékezett az IMIT három megalapítójáról, Bacher Vilmosról, Szabolcsi Miksáról és Bánóczi Józsefről. Utána a pesti szr. hitközség képviseletében megjelent Hevesi Simon dr. vezető-főrabbi üdvözölte az IMIT-et újjáalakulása alkalmából és ígéretet tett arra nézve, hogy erőteljesen támogatni fogja a társulatot. Ezután még felszólaltak Blau Lajos dr. a rabbiszeminárium rektora, Szabolcsi Lajos dr. főszerkesztő, Mezey Sándor dr., Hajdú Miklós dr. és Mandel Bernát dr. (-) Csokonai Budapesten, avagy a mai magyar Irodalom. (Balassa József könyve.) Minden esetre ötletben és elgondolásban kedves és érdekes az a mód, ahogy Balassa József nem annyira a mai irodalomról, mint inkább Budapest irodalmi klubjairól és kávéházairól, szóval az úgynevezett Bohémiáról beszámol. Egyetlen kifogás lehet talán a könyvnek kissé túlpretenciózus alcíme, amely a mai irodalom keresztmetszetét ígéri. Márpedig egy olyan kötet, amely minden tiszteletreméltóságuk mellett is többet foglalkozik Tolnay Simonnal, Braun Sándorral, Bádaszéky Lajossal, Leleszy Bélával, Mann Hugóval, Tarján Vilmossal, Lukács Gyulával, Harmath Imrével és Ányos Lacival, mint akár a belletrisztika, akár a tudományos irodalom, akár a publicisztika nagyságaival, talán mégse vindikálhatja magának, hogy a mai magyar irodalomnak hűséges képét adja. Ez a megállapítás azonban legfeljebb csak arra vonatkozhatik, hogy Balassa József könyvét mint irodalomtörténeti munkát komolyan venni nem lehet, de mindvégig élvezetes, mulatságos és érdekes olvasmány, ami a pesti bohémek világában jó kalauzul szolgálhat. Balassa József ötletes ember, akinek paradox egyénisége könnyen dobálja egymás mellé Rákosi Jenőt és Várnai Istvánt, de soha unalmassá nem válik, így azután a könyv, amely külső formájában Csokonainak a mai Budapestről Vajda Júliához intézett leveleit tartalmazza, feltétlenül sok mulatságot szerez olvasóinak. A könyv külső formája is szép és gondos. , állapította. Az összeg átértékelésére vonatkozóan azonban a törvényszék perre utasította Károlyi Gyula gróf özvegyét. Ennek a bírói határozatnak az alapján kérte most Károlyi József gróf édesanyja nevében a 20.001 koronás évi tartásdíj százszázalékosan valorizált összegének a kincstár, mint Károlyi Mihály gróf vagyonának jogutódja terhére való megítélését. A törvényszéki tanácselnök a tárgyalás érdemleges folytatását április hónapra halasztotta. § A postamesternő elítélése. Győrből jelentik: Tihanyi Freiler Mária kőszegi születésű postamesternő ügyét tegnap tárgyalta a győri tábla. Tihanyi Freiler Mária gróf Sturdza Katschura Demeterné álnéven a csalások egész sorozatát követte el. Kilenc bécsi céget, több szombathelyi kereskedőt és sok magánost vezetett félre furfangos módon eszközölt csalásaival. A szombathelyi törvényszék annak idején négyévi fegyházra ítélte. A győri tábla most ezt az ítéletet részben megváltoztatta és az eddigi bűncselekményeken felül a vádlottat Schwarzenberg Frigyes herceg sérelmére elkövetett csalás bűntettének kísérletében is bűnösnek mondotta ki és tizenhétrendbeli csalás bűntette miatt hétévi fegyházra ítélte. A Budai Nők Kulturális és Jótékonysági Köre február 28-án rendezte meg ezidei estélyét Bellevue-szálló összes termeiben. Tíz órakor már együtt volt az előkelő társaság, melynek tagjai sorában ott láttuk a budai és a fővárosi közélet több előkelőségét. Az estélyt Járosi Jenő dr. nyitotta meg és saját szerzésű gyönyörű dalainak művészi előadásával nagy tetszést keltett. Sok tapsot kapott Solty Lili dalénekesnő is, aki szintén Járosi-nótákat adott elő. Majd megkezdődött a tánc a Bellevue-szálló ismert kitűnő jazzbandjének zenéjére és hajnalig járták a párok kitűnő hangulatban a tangót, shymmyt, black-bottomot és a valcert. Jelen volt hölgyek: Dr. Steiner Károly Albertné, dr. Tury Zoltánné, dr. Tury Sámuelné, dr. Duma Tivadarné, dr. Szemeréné, dr. Ilorvát Renée, Holló Tivadarné, Holló Mária, Kóbor Noémi, Fried Tercsi, Déry Lászlóné, Déry Miklósné, Gerő Hermin, Gerő Olga, Auer Adolfné, dr. Góth Sándorné, Gerstl Magda, Teneer Emilné, Virág Béláné, Ischmidck Jenőné, Fischl Lipótné, Fischl Klári, Székely Gézáné, Hirsch Manci, László Mária, dr. Wilhelm Jenőné, Bartók Dezsőné, dr. Wohlmuth Olga, Bölcske Pálné, Schachter Sándorné, Schachter Kató, Bedőné Hajnal Ilona, dr. Gaál Istvánné, dr. Tolnai Dezsőné, Solty Lili, Solty Mátyásné, özv. Fried Zsigmondné, Faragóné Lakos Margit, Lakos Lászlóné, Vida Adrienné, Brüdner Olga, dr. Bársony Lajosné, Kádár Zsigmondné, Kádár Olga, Simák Pálné, dr. Barta Imréné, dr. Keller Aranka, Császár Ferencné, dr. Vidovich Pálné, dr. Huszty Károlyné, Gerbán Miklósné, dr. Gorova Lászlóné, dr. Bartos Istvánné. A BUDAI IZR. LEÁNYEGYLET BÁLJA A Budai Izr. Leányegylet fényes keretek között tartotta hagyományos bálját a Budai Vigadóban. Tíz órakor érkezett meg Gál Jenő dr., országgyűlési képviselő, védnök és Kriszhaber Adolf dr. hitközségi elnök, valamint Szántó Jenő alelnök, kiket a rendezőség élén özv. Friedmann Gusztávné a nőegylet, dr. Gáspár Jenőné a leányegylet elnökasszonyai, Weber József dr. és Orbán Sándor fogadták. A táncot a Nemsokára menyecske lesz ebből a leányból kezdetű csárdásra a következő párok nyitották meg: Rosenzweig Edith — Weinfeld Artúr dr., Kenedi Anna — Sugár László dr., Neuwirth Baby — Weber József dr., Kaiser Lilla — Wolf Dénes dr., Havas Magda — Czakó Zsigmond dr., Gönczi Stefi — Várnai Andor dr., Balázs Bözsi — Nyíri Géza. A megjelent hölgyek közül a következők neveit jegyeztük fel: Asszonyok: Gáspár Jenőné, özv. Friedmann Gusztávné, Mandl Salamonné, Gáspár Jenőné, Kenedy Norbertné, Rosenzweig Benőné, Grangras Józsefné, Fehér Gáborné, Kobácsi Jenőné, Hirschl Sománé, Winkler Adolfné, Hartwein Károlyné, Környei Árminné, dr. Singer Gyuláné, Ehrlich Sándorné. Leányok: Doktor Edit, Neuwirth Babi, Gönczy Stefi, Fehér Ili, Kovácsi Bözsi, Balázs Bözsi, Winkler Piroska, Goldstein Gizi, Nádas Margit, Hausternitz Angella, Gellért Piri, Fehér Lili, Auspitz Piroska és Bözsi. Weiss Bözsi, Herdán Klári, Szabó Uli, Kenedi Anci, Mandel Teri, Rosenzweig Edit, Freisager Ilus, Ábrahám Aranka, Guth Elly, Wolf Adika, Arczel Olga, Hercz Klariss, Sternlicht Erzsike, Kaiser Ili, Hajnal Ibolyka, Adler Sári, Schwarz Piroska, Lukács Klári, Haas Viola, Hoffer Szidi, Ebenspanger Amergit és UH, Fahn Ilonka, Faragó Viola, Pfeiffer Klári, Weiss Olga, Király Lilla, Bodnár Babi, Kroin Lili, Schneffer Irén, Kónyi Kató, Rutter Ilus és Manci, Amster Magda és Ila, Mahler Ilonka, Beke Bözsi, Csillag Panni, Földes Paula Sarlós Magda és Böske, Schaefer Alice, Aulich Bella, Balog Bella és Anna. NŐEGYLETI BÁL A X. ker. Izraelita Jótékony Nőegylet február 25-én tartotta a Kőbányai Kaszinóban hagyományos, műsorral egybekötött jótékonycélú bálját. Az egyesület vezetősége élén özv. Friedmann Vilmosné, Fischer Vilmosné elnöknők és Weisz Rezső főrendező mindent elkövettek a bálsikere érdekében. A bált megelőző műsor keretében Rhéti Anni prológjával, Hajós Babi hegedűművésznő, Fehér Pál operaénekes, Haász Károly, M. Neszti Elza operaénekesnő arattak megérdemelt sikert Végül Szenes Bélának „Mester*” című darabját adták elő: Stiglitz Rözsi, Kállai Bözsi és Kalmár Miklós, kik műkedvelőket meghaladó előadásukkal nagy sikert értek el.. A bált a következő párok nyitották meg: Rhéti Anni — Gábori György, Fischer Klári — Gertler Jenő dr., Hubert Muci — Kalmár Miklós, Stiglitz Bözsi — Reich Tibor, Balogh Marci — Székhelyi József, Kállai Eözsi — Kronberger Mihály, Forgács Sári — Hartmann Sándor, Kohn Dóra — Juhász György dr., Rosenfeld Ibi — Soós Ferenc, Junger Kató — Hajdú Antal, Valentinn— Kaszás Erzsi — Kovács István dr. A bál a kora reggeli órákban ért véget a legjobb hangulatban. A megjelent hölgyek közül a következők neveit sikerült feljegyezni: Háziasszonyok: özv. Friedmann Vilmosné, dr. Kálmán Ödönné, Boschán Arturné, Gergely Józsefné, özv. Friedmann Miksáné, Rumpler Nándorné, dr. Róth Sándorné, Barna Ödönné, Büchler Árminné, Ditz Lipótné, Fischer Vilmosné, dr. Gábori Ignácné, Weisz Rezsőné, Vitéz Józsefné, Hubert Emilné, Salzberger Józsefné, Millich Adolfné, Fodor Miksáné, Schmidt Mihályné, Sattler Pálné, Spitzer Arnoldné, Fodor Miksáné, Schmidt Mihályné, Sattler Pálné, Spitzer Arnoldné. Asszonyok: Baeder Hermanné, Nádas Kálmánná, Schultz Mihályné, Kleinné, Fischer Bernátné, Sajgó Lajosné, Kalmár Sándorné, dr Weisz Mórné, Bíró Ferencné, Paschkáné, Krees Dávidné, Krausz Józsefné, Orován Vilmosné, Frank Jánosné, Hilsinger Adolfné, Libán Manóné, Reiszmann Izsóné, Bartos Marcelné, Kutasi Jenőné, Baeder Sománé, Mendelovits Jenőné, Engel Árminné, Rotbarth Henrikné, Freud Józsefné, Zimmermann Józsefné, Freud Ferencné, Freud Zsigmondné, dr. Vértes Józsefné, Kretsch Dezsőné, Kretsch Árminné, Allein Nándorné, özv. Bruckerné, Drexlerné, Kardos Samuné, Dobronai Pálné, Assinger Ferencné, Schuttarcz Lajosné, Stiglitz Bernátné, Korachné, Balázs Jenőné, Kállai Győzőné, Rosenberg Mihályné, Forgács Vilmosné, Bányász Gyuláné, Makó Imréné, Buchwald Dezsőné, Aczél Béláné, Glück Józsefné, Holländer Árminná, dr. Székely Gézáné, Grünwald Ödönné, dr. Farjas Zoltánné, Politzer Jakabné, Kolba Istvánné, Székely Jenőné, Schwartz Mártonné, Neumann Rezsőné, Demény Hugóné, Stáger Dávidné, Politzer Jakabné, Hajnal Mórné, Schmidt Aladárné, dr. Rónai Miksáné. Leányok: Tóth Gizella, Hajós Magda, Hubert Manci, Schmidt Manci, Kállai Sári és Bözsi, Rössler Juliska, Rácz Irén, Grün nővérek, Kraxner Hilda, Fiseher Rózsi, Libán Margit és JSefi, Rosenfeld Ibolya, Hilliger Margit és Irén, Róna Erzsi, Fiseher Klári, Stiglitz Erzsébet és Aranka. Freud Gina, Róth Ilonka, Hubert Mária és Kató. Lampert Juci, Millich Ilcsi, Weisz Piri, Brucker Magda, Bogyai Ilus, Breuer Manci, Junger Angéla és Kató. Drexler Szerén, Kardos Ilonka, Rosenberg Boris, Rhéti Manci, Ginther Irén, Lisszauer Klári, Rhéti nővérek. Hajnal Manci, Reich Ibolya, Schwarcz Vera, Bedő Piri és Ilus, Taub Babi, Haász Ilus, Porgesz Edith, Freuler Ilus, Szőllősi Magda, Taussig Ilona, Heller Elvira, Korach Ilus, Weisz Ilus, Balogh Manci és Irén, Bánd Annus, Tolnai Juliska, Forgács Sári, Szántó Terka, Lechner Piroska, Aczél Magda, Hirsch Sárika, Erzsike és Boriska, Glück Terike és Irike, Holländer Magda, Székely Sárika Grünwald Edith, Gross Lili és Ella, Rosenfeld Margit Frank Eszti, Nádor Zóra, Spitzer Lulu, Kammer Zsuzsa (Tétény), Benedek Etel és Margit, Lebovits Ilonka, Tauss Adél, Politzer Adél és Klári, Weisz Anci, Szilágyi Erzsébet és Olga, Pajor Rózsika, Faragó Mária. 4* A Dunai Száva Adria Vasúttársaság budapesti alkalmazottainak Ének és Zenekari Egyesülete Gordon Róbert miniszteri tanácsos vezérigazgató és Pogány Sándor kormányfőtanácsos vezérigazgatóhelyettes főnöksége, Klesz Károly dr. kormányfőtanácsos igazgató. Molnár József kormányfőtanácsos igazgató, pilisi Ney Ármin miniszteri tanácsos igazgató és Harmath József dr. igazgatóhelyettes védnökségével 1928 március 3-án a Magyar Vasúti és Hajózási Club (VI., Csengery utca 68) összes termeiben tartandó műsoros estéllyel egybekötött jótékonycélú táncmulatságot rendez. Jegyek válthatók az igazgatóság portásánál naponta 8—2 ig és a mulatság napján az ,esti pénztárnál és Vasutasok táncmulatsága. A KANSz Budapesti Vasutas Sport Club március hó 10-én, szombaton este 9 óra kezdettel, a Magyar Vasúti és Hajózási Club (VII., Csengeryutca 68. szám.) összes termeiben az egyesületi szertár alapja javára zártkörű táncmulatságot rendez.- A VÁC tornászainak jelmezes táncestélyét, melyet március 3-án, szombaton, 9 órai kezdettel tartanak az Ügyvédi Kamara dísztermében (V., Seremere utca 10., bejárat a Szalay utcai oldalon), az a nagy érdeklődés előzi meg, mely a jeles tornászok minden rendezménye iránt megnyilvánul. A jegyek tömeges előreváltása arra enged következtetni, hogy az estély egyike lesz a szezon legjobban sikerült mulatságainak. + A Magyar Háziasszonyok Országos Gazdasági Szövetsége február 21- én nagysikerű kultúrdélutánt rendezett, amelyen közreműködtek: Müller Imre zongoraművész, Beck Vilmos operaénekes, Balla Zsuzsi, a Belvárosi Színház tagja, Zászlóffyné Ágnes operaénekesnő, Ághy Edit énekművésznél. Plán Jenő hegedűművész. F. Nagy Juliána saját szerzeményű verseit szavalta. 4 Kereskedelmi alkalmazottak bálja. A Kereskedelmi Alkalmazottak Országos Szövetsége ma este, azaz március hó - án rendezi ezidei nagy bálját a Kereskedelmi Utazók Egyesülete dísztermében (VI., Jókai utca 4.) Kereskedelmi körökben a bál iránt nagy az érdeklődés, mert az alkalmazottak a háború kitörése óta, most rendezik első nagy báljukat. Jegyek a szövetség irodájában, VII., Erzsébetkörút 13, I. emelet, kaphatók. 4* A Mensa-bál és fiuárvaházi bál közönsége a főiskolai hallgatók március hó 3-án a Szent Gellért-szállóban rendezendő estélyén adott egymásnak találkozót. Budapest társadalmi életének kiválóságai, a legszebb asszonyok és leányok felejthetetlen képét fogják nyújtani az estélynek. Mivel a Mensa-bálra idén kért meghívók címeinek feldolgozása még nem fejeződött be, a rendezőbizottság ezúton is kéri azokat, akik meghívót még nem kaptak, hogy ebbeli igényüket a bizottság hivatalos helyiségében (VIII., Rákóczi út 17) a déli órákban bejelenteni szíveskedjenek. Az estélyen a Lipótvárosi Kaszinó karnagy, Peutsch Frigyes szolgáltatja a zenét teljes zenekarával. A estély órakor kezdődik. 4- A Vívó és Atlétikai Club tornaszakosztálya március hó 3-án (szombaton) este 9 órai kezdettel, az Ügyvédi Kör (V., Szemere utca 10) helyiségeiben álarcos-jelmezes estélyt rendez. 4- Purim-bál. A MCSz főiskolai csoportja, a Makkabea Magyar Zsidók Pro Palesztina Szövetsége védnöksége alatt Március 6-án, kedden a Fakereskedelmi Csarnok dísztermében (Mária Valéria utca 12) 9 órai kezdettel zártkörű álarcos és jelmezes purim-bált rendez. 4* Jogászest. A jogászifjúság március bó 10-én, szombaton rendezi március havi családi estélyét a Tisztviselői Kaszinó (Eszterházy utca 4) összes termeiben. Az estély iránt máris nagy az érdeklődési Meghívók korlátolt számban igényelhetők a Tisztviselő Kaszinóban, folyó hó 4-től délelőtt és délután 5—7-ig. őszülő hajának ifjúkori színűt festés nélkül visszaadja a dr. Morisson-hajvíz. Főraktár Kozmochemia r.-t, Budapest, Dembinszkynten 4. 9