Ujság, 1928. április (4. évfolyam, 76-98. szám)
1928-03-01 / 76. szám
VASÁRNAP, 1928 ÁPRILIS 1 ÚJSÁG SZÍNHÁZ — ZENE Pletykálkodás Játék a Fészekben, — Így nevezte a lokáltumor azokat a kártyacsatákat, melyeket a Fészek-klubban rendeztek a tél folyamán, azaikor itt járt Róbert Jenő, több berlini szin- fiúz direktora, hogy rendezésével sikerre vigye a Külváros pesti bemutatóját a Magyar Színházban. A Játék a Fészekben maliciózus célzás a Játék a kastélyban című vígjátékra, melyet már háromszázszor adtak Róbert Jenő színházában. A célzás arra vonatkozott, hogy a Játék a kastélyban sokkal jövedelmezőbb vállalkozás, mint a Játék a Fészekben és a rosszul informáltak tudni vélték, hogy ami befolyt a kastélyban, elúszott a Fészekben. Mikor már huszadszor ment a Játék a Fészekben, kártyakeverés közben egy magyar író bemutatkozott Róbert Jenőnek és felajánlotta neki előadásra drámáját, amely egy pesti színházban éppoly pechesen ment, mint a Játék a Fészekben. — El fogom olvasni! — mondotta Róbert Jenő az Írónak —, de saját érdekében ajánlom, hogy tartsa magánál a játék végéig a kéziratot, mert könnyen megtörténhetik, hogy szórakozottságomban elveszítem. Az író széket kerített magának és leült Róbert Jenő háta mögé a játékasztalhoz. Éjfél is elmúlt már, de a játék csak tovább folyt. Hajnal felé az iró elálmosodott, fejét Róbert Jenő hátának támasztotta és elaludt. Róbert Jenő csak erre várt. Óvatosan elhúzta hátát az iró feje alól és a szék támlájához támasztotta, hogy fel ne ébredjen. Aztán kiosont a játékszobából és magára hagyta. Másnapt az iró megint megjelent a Fészekben. Róbert igazgató már a kártyaasztalnál ült és a bankot adta. Az iró odatelepedett a háta mögé és hosszasan nézte a játékot. A banknak szerencséje volt, már négyszer nyert. Az ötödik osztás is megtörtént és a bankár: Róbert Jenő diadalmasan kivágja két kártyában a slágert, a pik ötöst és a treff hármast. A poentőr, aki a lapot kapta, most pokoli mosollyal a bankárra tekint, aztán szétteríti a saját kártyáit, a karó nyolcast és a kör disznót. Vagyis kilences slágere volt a bankár nyolcas slágere ellen! A bank vesztett és az ötödik osztásra elúszott minden, ami négy előbbi kiosztásban felhalmozódott. Róbert hangosan hátraveti fejét és rászól a drámaíróra: — Kérem, ne tegyen tönkre... Vigye innen a drámáját... Különben is a legokosabb, ha postára teszi és elküldi címemre: Theater am Kurfürstendamm ... Holnap utazom. . Az iró szégyenkezve elódalgott és másnap becsomagolta drámáját. Az ötvenedik és ötvenegyedik lap közé becsusztatta a 1*4/ ^ / káró nyolcast és a kór . disznót, hogy Róbert vi-1 4 J * szondássá ezt a slágert, \ #‡/ melyen az egész bankot [ * elvesztette. Hetek múltak, az író várt, várt, de Berlinből nem jött válasz. Erre felháborodott és levélben érdeklődött drámájának sorsa felől. Nyolcadnapra megjött a felelet. Igen tisztelt Uram! ^ Legnagyobb sajnálatomra, ide mellékelve visszaküldöm drámáját. Nagy érdeklődéssel olvastam el minden sorát, de nem találtam benne egyetlen slágert sem. Igaz liszelettel Róbert Jenő Az író megnézte a dráma kéziratát és az ötvenedik és ötvenegyedik lap között, pontosan, ahová beletette, érintetlenül ott feküdt a sláger, a káró nyolcas és a kör disznó. Holtak szigete, a nem is olyan vonzó címe Zádor Jenő, a tehetséges fiatal magyar komponista kis operájának, amelyet csütörtökön játszottak először a M. kir. Operaházban. Böcklin világhíres képéről van szó benne, amelyen ott dolgozik valahol Görögországban, szemben a Holtak szigetével. A kis lírai operának van egy nagyon értékes balettje is, egy danse macabre, amelyet azonban, minthogy kisé elnyújtotta a darabot, nálunk kihagytak. Ennek a balettnek az utolsó próbáján történt, hogy az egyik résztvevője hiányzott. Mindenki ott volt, csak éppen az a táncos nem, akinek a Halál szerepe jutott. Egy darabig még várt rá az egész társaság, — a próbát nem lehetett nélküle folytatni. — Hol van a Halál? — kérdezte riadtan az ügyelő és ez volt talán az első eset színházban, hogy a Halált reklamálták. De a Halál nem került elő! Egyszerre csak küldönc érkezik az Operához, sürgős levelet hoz a rendezőnek. Ez idegesen felszakitja a borítékot s a levélben a legnagyobb meglepetésére a m. kir. Operaház hivatalos doktorának kezeírását ismeri fel. A Halál ugyanis orvosi bizonyítványt küldött, hogy betegsége miatt nem jöhet el a próbára! Egyike vagyok azoknak a boldogoknak, vagy boldogtalanoknak, akik Párisban gyönyörködhettek Josephine Baker művészetében, részint a Folies Bergéres káprázatos fényében, másrészt előadás után saját bárjában, a Rue Fontain-ben, ahol az ember meg is táncoltathatta. A Dolly-nővérek után — Dolly Sisters! —, akik tudvalevőleg magyarok és a bűbájos Hal Sherman mellett a fiatal, végtelen temperamentumos, mulatságos kakaószínű énekes-táncosnő volt a legnagyobb divat és annak dacára, hogy már rég ideje szórakoztatta a közönséget, még mindig dernier eri de Paris! Párisban nem igen olcsón adják a dicsőséget és Josephine Bakernek is alaposan meg kellett dolgoznia érte. Főként, mert végig egész karrierjén nem segítette semmi, csak a saját tudása. Bármilyen különösen hangozzék is, amilyen hatalmas nagy város és borzalmas tumultus egyrészt Páris, azonképen egy kis falu, ahol mindenki mindent tud az ismert hí res személyiségekről. Hogy él, ki a társasága, mik a szokásai és kinek, minek köszönheti karrierjét. Ha pedig nőről van szó, tudják pontosan, ki a barátja, kitől kapta a brilliánsait, gyöngyeit, kitől az autóit, kivel csalja meg és ki a komoly kitartója mellett az amant du coeur-je. Érdekes, hogy Josephine Bakert azalatt a hosszú idő alatt, míg Párisban legfelül volt, nem kezdte ki a pletyka. Nem tudta kikezdeni, mert nem volt miért. Róla csak annyit beszéltek, hogy apja egy francia törzstiszt, aki Afrikában volt garnizonban, édesanyja pedig egy mulatt asszony. És még annyit talán, hogy Josephine Baker a maga dicsőségével szívesen segített másokat és anyagi fellendüléséből készséggel juttatott azoknak, akik rászorultak. Nem múlott el hét, ahol Josephine Baker teljesen ingyen ne lépett volna fel valamilyen jótékonysági ünnepségen, aminthogy kéregető sem távozott soha üres kézzel lakásából. Josephine Baker tisztessége, tisztasága volt a legjobb reklám neki, aminthogy tényleg van valami kivételesen bizarr, sőt rokonszenves benne, hogy egy táncosnő, aki még hozzá kreol is és félmeztelenül mutogatja magát, diadalmaskodjék a párisi mulató- és kabaréerkölcsök felett, szemben más ezer meg ezer párisi lánnyal, ne legyen senkinek se affidírozottan a barátnője, ne tartson szeretőt. De hát mi, pestiek, Josephine Bakernek az inkriminált meztelenségét már különben is láttuk Somogyi Nusin, ezen a nagyszerű szubrettprimadonnán a Király Színházban, ahol egy magyar operetteben szórul-szóra ugyanabban a banánruhában prezentálódott, mint a mulatt táncosnő a Folies Bergeres-ben és anélkül, hogy bárkinek eszébe jutott volna rendőrért kiabálni! Egyébként is ennek az egész Josephine Baker-ügynek nagyobb a füstje, mint a lángja. Sőt tartok tőle, hogy némi csalódást is fog jelenteni. Josephine Baker ugyanis tipikusan párisi attrakció, de a külföldnek nem ese het bemutató . Rose Marte a Király Színházban Eddigi pályáját mindenütt siker kísérte. Amerikában, Londonban, Párisban sok százszorkerült és kerül még ma is előadásra. Ez a múlt lehetetlenné tesz minden kritikát. Ilyen múlt mellett csak ismertetni lehet egy színpadi művet és keresni, elemezni az okokat, melyek ezt a szinte példátlan sikert eredményezhettek. A Rose Marie úgy gondolom azért a legdiadalmasabb ma az összes zenés színpadi darabok között, mert tökéletesen megfelel a ma ízlésének és kívánalmainak. Van benne lágy romantika, szentimentális, küzdelmek útján boldog, rózsalugas árnyékába érkező szerelem, groteszk komikum, sok-sok tánc, moziszerű változatosság, néhány nagyon sikerült zeneszám, változatosan érzelmesek és nyakatokort táncritmusnak és főleg tömérdek alkalom színpadi fénynek, pompának és látványosságnak a kifejtésére. Olyan darab, melynek élete vagy halála az előadásán, tálalásának a módján múlik. De ezért viszont cserébe meg is adja az előadóknak, de főleg a rendezőnek az alkalmat arra, hogy képességeiket bemutassák, viszont az igazgatónak a lehetőséget, hogy áldozatkészségét bebizonyíthassa. De azért mégsem revü a Rose Marie, ha meg is ad minden lehetőséget a modern revük gazdagságának kifejtésére. A szövegírók minden lehetetlenségtől tartózkodva, egészen logikusan, sőt majdnem észszerűen mondják el meséjüket. Harbach Ottó és Klammerstein Oszkár hősnője az aranyásós, hódvadászos Kanadában nő fel csodálatos szépségű virágszálló és szeret bele Jimbe, az egykor félelmetes legénybe, ki azonban már teljesen megszelídült és jó útra tért. De Rose Mariéra más is szemet vetett, Ctawley Edward. És miután az utóbbi oldalán áll a pénz és a szerencse, vőlegénye is lesz a kanadai szépségnek, miután Jim gyilkosság gyanújába keveredik. Már az utolsó pillanatig úgy is látszik, hogy a szerelmesek nem lehetnek egymásé. De nem azért, amerikai operett a Rose Marié, hogy a legeslegutolsó pillanatban ne következzék be a thappy end és Jim, valamint Rose Marie ne találjanak egymásra egy hegyoldalra épített rózsalugasban. Ezt a kis mesét mindenféle mulatságos és kedves figurák tarkítják. Egy kanadai Háry János, ki mint aranyásó kezdi és női szabóként végzi (Rátkay), egy jóízű csendőrőrmester (Latabár)), az utolsó mohikán egyik utódja, a Fekete Sas, ennek a felesége (Ellyn Glenn) és még sokan mások. Mindenek fölött és tulajdonképpen mindenkit megelőzve az a sok szépséges girl, kik minden lehetséges és lehetetlen alkalmat felhasználnak, hogy szépségükkel és öltözékeiknek káprázatos pompájával elvakítsák a nézőt a kanadai csapszékben, éppen úgy, mint fényes előkelőségű nászi ünnepségen. A zene, Frimi és Stothart munkája, már nem újdonság. A „Rose Marie I lova you" és az „Indián love cal“ régen népszerűek nálunk éppen úgy, mint mindenütt a világon. Népszerűségét kétségkívül megérdemli ez a dallammal, ritmussal, ötlettel teli muzsika, melynek még az az előnye is megvan, hogy nem él vissza a jazz lehetőségeivel. Az előadás a legdíszesebb, a leggazdagabb, a legpompásabb, mit valaha magyar színpadon láttunk. Szinte érthetetlen, hogy magyar színház ennyit áldozhat operette kiállítására. Faragó Géza ruhái, Tihanyi Vilmos rendezése minden dicséretet megérdemel. A két női főszerepben Vaály Ilona és Biller Irén jelentek meg a közönség előtt. Fiatalságuk, szépségük, kedvességük természetesen ezúttal se maradhatott hatás nélkül. Orosz Vilmának jóval kisebb a szerepe, de ebben is talál alkalmat arra, hogy tehetségét és tánctudását érvényre juttassa. A férfiak közül különösen Nádor Jenő jó. Rátkay és Latabár képességei már nem mennek újdonságszámba, meglepő ügyesen szerepel azonban egy most feltűnő táncos színész Feleky Kamill. Mint az indián törzsfőnök felesége egy angol táncosnő, Ellyn Glenn jelenik meg a Király Színház színpadán. Megkapó jelenség, kedvesen ejt ki néhány magyar szót és akik barátjai a kígyónőknek, azokat akrobatikus táncaival el is ragadtatja. A közönség olyan lelkesen fogadta a Rose SS 17 mény, hanem egy programmszám mindössze! Hiába nőtt Párisban olyan magasra, mint az Eiffeltorony, Londonban például már azoknak az angoloknak sem kellett, akik Párisban lelkesedtek érte és nem szédültek el sem a táncától, sem az énekétől, sem a meztelenségétől Párison kívül sehol sem, ahol fellépett. Josephine Bakerhez Páris kell, a párisi élet, a párisi levegő, az egész nagy párisi berendezkedés, sőt igazán csak ott lehet élvezni. Olyan ő, mint az ánizspálinka, a caporal-cigaretta, a rózsaszínű párisi ég alatt, egy kávéház terraszán. Örömöt csak ott találunk benne. A bécsiek is csak a reklámdobon keresztül kezdtek igazán érdeklődni a valóban nagyon tehetséges művésznő iránt, odáig csak a rumyjátékból ismerték, egy kártyagyáros ötletéből kifolyólag, aki a vigyorgó Jolly Jocker helyett Jolly Bakert tette meg a játszma százötödik és százhatodik kártyájának. Sorry Mariét, hogy eddigi világsikereihez bizonyára egy újabb is járul majd, a budapesti. (s. gy.) IISzámum az Új-Színházban Három év előtt, amikor a Belvárosi Színházban bemutatták Lenormand «Névtelenek» című drámai színjátékát, majdnem egyöntetűen megállapították, hogy ennek a francia írónak értékesek a mondanivalói, különös és egészen újszerűek a formái. Új darabjában, a Számomban is ragaszkodott a régi formához, a filmszerűséghez, a cselekmény valószínűségét és a millió különlegességét erőteljesebben érvényesítő képekhez, melyeknek színes, dekoratív egymásutánja nem is téveszti el hatását, ha a rendező átérezve és megértve az író intencióit a cselekmény lüktető, izgalmas tempóját követni képes. Lenormand ezúttal az exotikum területére kalandozott el témáért. Afrikába, a kultúra és a morál határain kívül élő arabok közé visz bennünket és följajdul, amikor az európai civilizáció képviselőinek, az odakerülő franciáknak sivár és nyomorult életét elénk vetik. Laurency francia gyarmatárukereskedőnek és leányának, Clotilde-nak tragédiája a Grand guignol mesgyéjét súroló dráma bázisa, melyben szenvedélyesen és az elfojtott düh paroxizmusával ütközik össze két egymást soha megérteni nem tudó elem: a korbáccsal és ökölcsapásokkal dolgozó Európa és az aljas emberi ösztönöktől vezetett, rabszolgaságra ítélt gyarmati benszülöttek. Laurency Párisból kiepült a sivatagba, forró és szerencsétlen szerelem után, lelkileg betegen és szomorúan. Feleségét, kisleányát, elhagyta, mert az asszony rosszul bánt vele és meggyötörte. A francia gyarmat levegőjében összekerült egy lobogóvérű, félvér arab leánynyal, Aishával. Ez meghódítota és hatalmában tartja. Laurency tizenöt év alatt beletörődött sorsába és már nem is gondol arra, hogy Aishától szabaduljon. De várja lányát, Clotkleot, akit édesanyja Franciaországban fölnevelt és akit ő még sohasem látott. Izgalommal, remegéssel csak a viszontlátás gondolatának él. A leány végre megérkezik. Aisha féltékeny a fiatal leányra. Az apa észreveszi, hogy leánya döbbenetesen hasonlít anyjára. Laurency hiába védekezik, a régi szerelem képe felújul és szerelmes lesz tulajdon leányába. Clotilde látja apja gyötrődését, de nem is sejti annak okát. Ő már szerelmes a laarhai aga fiába, Dzsaurba. Most újabb komplikáció: Laurencynak halálos ellensége az ifjú Dzsaur apja, aki békülni szeretne a gazdag kereskedővel és a leányt feleségül kéri a fia számára. Laurency visszautasítja az ajánlatot és az aga bosszút esküszik. A leány azonban az apai tilalom ellenére találkozik Dzsaurral a pálmák ligetében és megígéri neki, hogy követni fogja. A beszélgetést kihallgatja a leány vetélytársa, Aisha, aki hasztalan kínálta szerelmét Dzsaurnak. Abban a pillanatban, amikor Clotilde a számuk forróságától kimerülten menekülni akar apja mellől, egy mérgezett tőrrel megsebzi Aisha. Clotilde meghal és az apa dermedten áll a leány holttest címe előtt. A dráma felépítése mindvégig érdekes és az események motorikus erővel viszik előre a freudi motívumokon nyugvó cselekményt. Mestere a jellemfestésnek. Az apa alakjának megrajzolása, Aisha portréja, a finomlelkű leány karakterének festése, — mind az erabemmere drámai talentumát dicsérik. Az Új Színház előadása nívós. Az együttes igyekezett a dráma minden szépségét, izgalmát és érdekességét érzékeltatni. A szereplők közül elsősorban Tassy Máriát kell megemlíteni. Tassy Mária nehéz és komplikált feladatát tökéletesen oldotta meg. Zengő, gyönyörű orgánuma, megjelenésének szépsége és fölényes intelligenciája minden jelenetében nagyszerűen érvényesült. Gellért Lajos megint remekelt. Az érzések egész klaviatúráját szólaltatta meg a pianisszimótól a fortisszimóig. Ismét bebizonyította, hogy egyike legkiválóbb jellemszínészeinknek. Biztató fejlődést árul el a rokonszenves Gonda. Feltűnést keltett egy-egy epizódfigurában Heltai Andor és Szarvasi Soma. Dajbukát Ilona egy kissé túlságosan elrajzolta a domináló szerepét. Játékából hiányzott az őszinteség és hangja gyakorta elvész, felkorbácsolt indulatainak viharában. Baló Elemér kis szerepében rokonszenves és igen jó figura Szegő Endre mint francia adószedő. Bársony István is dicséretet érdemel művészi produkciójáért. A rendezés Hont Ferencnek, a Párisból hazajött fiatal rendezőnek a munkája. Bár az előadás kissé vontatott és néhány próba még elkelt volna, sok stilmérzésről és rátermettségről tesz tanúbizonyságot a rendező. Hont Ferenc fordítása nem sikerült a legjobban. Vannak jelenetek, amelyek hatásukból sokat veszítenek a pongyola átültetés miatt. A szép díszletekért Upor Tibort illeti elismerés. Vásárhelyi Gyula * Ábrahám—Vaszary-operett Vaszary János, a Magyar Színház kitűnő fiatal rendezője, akinek a tavalyi szezonban szép sikere volt a Bohózat egy párisi szállodában című darabjával, operettet írt. Az új operett zenéjét Ábrahám Pál, a Fővárosi Operetszínház nagytehetségű karmestere és a Zenebona néhány dalának komponistája szerzett.