Ujság, 1928. június (4. évfolyam, 123-146. szám)

1928-05-01 / 123. szám

4 ÚJSÁG PÉNTEK, 1928 JÚNIUS 1 Ugrott Gábor mellett tart ki az Erzsébetvárosi Egy kis csoport megtévesztette Rassay Károlyt és Sándor Pált. A kör józan többsége fogja a döntő szót kimondani Lapunk ismételten foglalkozott az Erzsébet­városi Körnek egyáltalán nem épületes belső ügyeivel. Sajnos, az utóbbi időben odáig fejlő­dött a helyzet, hogy a VII. kerületi komoly pol­gárság általános megrökönyödésére és érthető felháborodására személyi inzultusra került a sor. Munkatársunk érdeklődött a Kör vezetőségénél aziránt, hogyan fejlődtek idáig az események és mi rejtőzik voltaképpen a háttérben? Az alábbi hiteles információt kaptuk: — Ehrlich G. Gusztáv, az Erzsébetvárosi Kör akkori elnöke ezévi április elején saját elhatáro­zásából és minden befolyás nélkül azt közölte a Kör néhány vezető tagjával, hogy bizonyos politikai és taktikai célból le­mond az elnöki tisztségről. Mint mondotta és hangsúlyozta, ezzel a lépé­sével meg akarja akadályozni azt, hogy a fő­város VII. kerületében újonnan szervezkedő nem­zeti demokrata párt Rassay Károly zászlaja alatt nagyobb teret nyerhessen. Különösen az ellen óhajt — mondotta — megfelelő biztosítékot sze­rezni, hogy a nemzeti demokrata párt éppen az Erzsébetvárosi Kört hódítsa el és avassa fel poli­tikai akcióira gócpontjává.. Megemlítette Ehrlich G. Gusztáv, hogy véleménye szerint Ugrón Gá­bor volna a legmegfelelőbb politikai személyiség a nemzeti demokraták mozgalmának és céljainak ellensúlyozására. Ehrlich G. Gusztáv őszintén ki­jelentette azt is, hogy közel nyolcvan évnek a súlyával ő már nem képviseli azt az átütő erőt, amely alkalmas volna az említett cél elérésére.­­ Nemcsak a vezetőség, hanem a kör tag­jainak óriási zöme nagy lelkesedéssel értesült Ehrlich Gusztáv elhatározásáról, amelyet maga Ehrlich Gusztáv akként vitt keresztül, hogy né­hány nap múlva ugyancsak spontán elhatározásá­ból megjelent az Erzsébetvárosi Kaszinó rendes heti vacsoráján, ahol Ugron Gáborral az Erzsébetvárosi Kör több vezető tagjának jelenlétében közölte lemon­dási szándékát és megismételte ennek po­litikai hátterét és célját. Ugron Gábor tudomásul vette Ehrlich Gusztáv közlését, de nyomban kijelentette, hogy amíg a vezetőség nem teremt rendet a Kör belső vezetésé­ben, nem hajlandó exponálni magát. Miután Ehr­lich erre nézve minden garanciát vállalt, beleegye­zett abba, hogy az elnöki tisztségre jelöljék, még 19 1­­8 éves is. J­i­­­ff H­oli megfelelő erelkedő HUOUlllW Ajánlatok „20—22 éves“ jeligére fiókkiadóba, pedig oly módon, hogy Ehrlich G. Gusztáv akár társelnökké, akár tiszteletbeli elnökké válasz­tassák. Ehrlich G. Gusztáv ezt a maga­m részéről szintén helyeselte. — Ennek a beszélgetésnek a következése volt — amiről különben az Újság is beszámolt annak idején —, hogy a Kör közgyűlése, melyen majd­nem ezer tag vett részt, Ehrlich Gusztáv lemondásának bejelentése után Ugron Gábort egyhangú lelkesedéssel választotta meg elnökévé.­­ Váratlan eseményként hatolt az egyhangú választás után, hogy Ehrlich G. Gusztáv inga­dozni kezdett, aminek ma már a Kör minden tagja előtt ismeretes oka van. Az történt neve­zetesen, hogy egy szűkebbkörű­ társaság, amely veszélyeztetve érezte pozícióját, azzal rohanta meg Ehrlichet, hogy ezzel a választással őt tulaj­donképen ki akarják túrni a Körből, de ők ra­gaszkodnak személyéhez és nem veszik tudomá­sul lemondását. Ehrlich G. Gusztáv ekkor telje­sen megfordult, aminek természetes következése volt, hogy Ugron Gábor a várakozás álláspont­jára helyezkedett, mert bizalma érthetően meg­rendült. A Kör élén álló felelősségteljes tényezők a dolgoknak ebben a stádiumában is azt hitték, hogy éppen a VII. kerületi polgárság érdekében békésen kiegyenlíthetik az ellentéteket, ámde csakhamar igen váratlan és az említett szű­kebb­­körű társaságra nézve kínos esemény történt: a Kör néhány régi és tekintélyes tagja fel­lebbezéssel fordult a belügyminiszterhez s előadta, hogy a Kör alapszabályellenesen mű­ködik, a közgyűlés határozatai érvénytelnek, mert a régebben kért alapszabálymódosítást a belügyminiszter még nem hagyta jóvá. Kérték ennélfogva a vizsgálat megindítását a Kör egész ügykezelésére vonatkozólag.­­ Az Ehrlich G. Gusztáv köré csoportosult szűkkörű társaság erre riadtan taktikai salekhú­­záshoz folyamodott. Meghívták a kör egyik va­csorájára Rassay Károlyt és Sándor Pált. A két politikusnak ilyen szerepeltetésével azt akarták elérni, hogy a belügyminiszter bizonyos politikai illemből elnézőbb magatartást tanúsítson ebben az ügyben. Rassay Károlyt és Sándor Pált valójában előretolt bástyáknak akarták felhasználni ab­ból az a célból, hogy pozícióikat háborítat­lanul továbbra is megtarthassák. Magyar úri eljárásra vall az a tény, hogy a Kör régi és komoly tagjainak összessége — bár mindenki látta a célzatot — az említett va­csorán meghajolt a vendégjog előtt és szabad levegőt biztosított mind a két politikusnak arra, hogy mondanivalóikat nyugodtan kifejthessék. Még azt a tényt is hidegvérrel fogadták, hogy a két politikussal együtt a Körhöz nem tartozó idegenek nagyobb csoportja is megjelent a va­csorán, ahol szabadon ünnepelhették a hozzájuk közelálló két politikust.­­ Sajnos, mindez nem szolgálta azt a célt, amelyet a Kör komoly tagjainak egész tábora maga elé tűzött, azt, hogy az Erzsébetvárosi Kört ismét a régi magaslatra emeljék, annak termeit a VII. ker. szabadelvű polgárság kellemes otthonává varázsolják vissza. Elvetették már a viszály mag­vait és igy érthető, hogy Ugron Gábor az említett közgyűlés után ke­letkezett differenciák hatása alatt teljesen tá­voltartotta magát a Körben lefolyt és folya­matban lévő eseményektől. A béke felbontásáért egyedül azt az Ehrlich körül levő kis csoportot illeti a felelősség, amely három év előtt a Kör tradícióival éles ellentét­ben, más politikai vizekre akarta átvinni a VII. kerületi polgárságnak ezt a hatalmas tényezőjét és céljai érdekében hangzatos beállításban egy­szerűen becsempészte a demokrata pártot. Ugyanez a csoport másfél évvel ezelőtt Kállay Ti­bornál, Ugron Gábornál és Dési Gézánál kilin­cselt, hogy jöjjenek vissza a Körbe, most pedig ugyancsak ez a csoport hívta meg Rassay Ká­rolyt és Sándor Pált. Kétségtelen, hogy e két vezető politikusnak sejtelme sincs ar­ról a vakmerő játékról, amelyet nevükkel foly­tatnak és arról a merészségről, hogy velük akarják fedeztetni kis játékaikat. A kör tagjainak hallatlan fölháborodása érthető, mert hisz senki sem akarja magát odaadni arra, hogy ily módon félrevezessék azt a két politikust, aki tiszteletreméltó okokból akarja megszervezni a maga pártját a VII. kerületben. A kör tagjainak véleménye az, hogy ezt más fedél alatt tegyék s hagyják békén az Erzsébetvárosi Kört, amely ezen­túl is minden szélsőségtől mentesen akar haladni régi liberális hagyományainak útján. A kör tagjai éppen ezért el vannak szánva arra, hogy a végsőkig kitartanak Ugron Gábor mellett s nagyon természetes, hogy ezt nem ökölcsapá­­sokkal, terrorral és hanggal fogják érvényesí­teni, hanem az egyedül alkotmányos eszközt veszik igénybe, vagyis meghajolnak a több­ségi elv előtt. Az lesz az az Erzsébetvárosi Körben, akit a több­ség erre méltónak talál.­­ Ami a hatósági biztos kiküldetését illeti, ez valóban megtörtént, ami azonban a fentebb em­lített és nyomban a közgyűlést követőleg beadott fellebbezésnek az eredménye. Vagyis szó sem le­het arról, hogy ez az intézkedés politikai okokból történt volna. Ami a tegnap esti választmányi ülést illeti, ez nem volt egyéb, mint kegyetlen és rossz tréfa. Még az Erzsébetvárosi Körben uralkodó vi­szonyok mellett is meglepő, hogy ilyen merész vagy inkább meggondolatlan lépésre ragadtatta magát az Ehrlich körül csoportosuló törpe mi­noritás. Kétséget kizáróan meg lehet állapítai, hogy szavazásról szó sem volt, még kevéssé lehe­tett szó tagfelvételről, mert amidőn a választ­­mány többsége a szavazás elrendelésé köve­telte, Ehrlich egyszerűen berekesztete az ülést. Nevezetes, hogy még azok is, akik különben Ehr­­lichhez közel állottak, a legteljesebb feháboro­­dással távoztak el az úgynevezett ülésről, amely­nek megtartása ellen is újabb fellebbezései for­dulnak a tagok a belügyminiszterhez. FLY-TOX 1 a legelső és világhírű féregirtó-szer, mely az­­ Embervédelmi Kiállításon is kitüntetést nyert , megöl­­ legyet, szúnyogot, molyt, poloskát,­­ svábbogarat, hangyát, bolhát, te­tilt stb. t&l Emberre és állatra veszélytelen, de biztos jjg& halál férgekre és rovarokra nemméreg! item hagy lőttől! M Ügyeljen a védj­egyre' ® illata Kellatnes Natasa garantált !| Háztartásokban, gazdaságokban, üzemekben nélkülözhetetlen kb. negyed literes üveg, szájtujóval . „ *— P .® ° Bádogtartályokban: ‡11 DILETTÁNS I1 GONOSZTEVŐ BŰNÜGYI REGÉNY IRTA FORDÍTOTTA EDGAR WALLACE ,Dr. FEKETE OSZKÁR Egyedül jogosított magyar kiadás — Utánnyomás tilos (10) Felkelt és kiment a szobából, a nő pedig követte. Kis lift volt a hallban, kétszemélyes, de a nő nem szállt be a liftbe. — Majd gyalog megyek — mondta és Harlow halkan nevetett. — Hiszen épp most panaszkodott, hogy kimerült !— szólt, miközben becsapta a liftajtót. Megnyomta az indító gombját, a lift gyorsan és zajtalanul felszállt a harmadik emeletre, ahol kilé­pett a liftből és megvárta az asszonyt. A lift előtti kis térről két ajtó nyílt. — Maga valóságos atléta — szólt vígan és zseb­lámpása világánál kis kulcsot választott ki, mellyel ki­nyitotta a baloldali ajtót. Nagy és művésziesen bebutorozott helyiség volt, melyet a mennyezet párkánya mögött rejlő lámpák világítottak meg, viszont a padlóból is két vörösfényű lámpa fénye tört elő. Az egyik sarokban díszes vörös lakk­ágy állt, melyek aranyszínű kínai festmények­kel voltak díszítve. A sűrűn elfüggönyözött ablaknál, kis empire-stílusú íróasztal mellett, fiatal férfi ült. Majdnem oly magas volt, mint Harlow és annak, aki először látta mindenek előtt magas domború homloka és aranysárga szakálla tűnhetett a szemébe. Kora kö­rülbelül Harlowéval egyezett, de azért a szakállába már elég sok ősz szál vegyült. Olvasott, állát egyik sovány kezére támasztva és csak akkor tekintett fel, amikor Harlow megszólí­totta: — Halló, Manning! — köszöntötte Harlow gyen­géden. A férfi hátratámaszkodott ültében, becsukta könyvét, gépiesen megjelölve a lapot a teknősbéka­­nyelű papírvágóval. — Jó estét — szólt egyszerűen. — Itt az ideje, hogy sétáljon egy kissé, nem? A szobából még egy ajtó nyílt és Harlow erre pillantott. —• Igen, azt hiszem — felelte a férfi és felállt. Sötétkék bársonykabát volt rajta, a lábain vörös, permi-sott Pill­entetin odaverődött a kőtivor, melyet olvasott, mintha nem szívesen vált volna meg tőle. — Horatius ódái. — mondta. — Angol fordítás, de tele van hibákkal. — Igen, igen, de most már késő az idő Horatius számára — vélte Harlow. Az asszony mereven állt az ajtónál, kezeit maga előtt összekulcsolva, sötét szemeit a gazdájára füg­gesztve. — Tudja ön, kedves barátom, hogy kicsoda? — kérdezte Harlow. A szakállas férfi végigsimitotta homlokát. — Saul Manning vagyok, Balliolban szereztem doktori diplomát — mondta. — Harlow bólintott. — És ... mit tud még? Megint végigsimitotta domború homlokát. — Elfelejtettem ... milyen különös! Valamit lát­tam ... nemde? — kérdezte félénken. — Valamit látott... közvetlenül Miss Mercy ha­lála előtt. A másik sóhajtott és tétován felelt: — Nagyon hirtelen halt meg. Nagyon jó volt hozzám, minden apró bajomban. Borzasztó hirtelen. Ott szokott ülni a széken, önnel beszélgetve és egyszer csak ebéd után, hirtelen lefordult... — A földre — bólintott Harlow, majdnem diadal­masan. — De ön látott valamit, ugy­e, látott? — bá­­torítgatta a férfit. — Egy kis fiolát és valami kék fo­lyadékot .. . Ébredjen Manning! Emlékszik a kis üvegre és a kék folyadékra? A férfi fejét rázta. — Nem tisztán ... ez azelőtt történt, hogy ön és Mrs. Edwin elvittek engem. Én a fehér port ittam meg — úgy pezsgett, mint a Seidlitz-por —, aztán... — Vidékre ment — mosolygott Harlow. — Beteg volt, szegény öreg fiú és be kellett adnunk valamit, hogy csillapítsuk ... De most legutóbb jól van? — A fejem kissé zavart — kezdte a férfi, de Har­low nevetett, majdnem szeretettel karonfogta és ki­nyitva a szűk ajtót, felvezette társát a keskeny, mere­dek lépcsőn. Ennek a tetején másik ajtó volt, melyet Harlow kinyitott. A Greenhart-ház tetején voltak, tá­gas, sík térségen, mely aszfaltozva volt és mellmagas­ságban kerítés határolta. Félóráig sétáltak fel és le, miközben folyvást a magasabbik férfi beszélt. A su­rűi ködben az utcai lámpák bágyadt sárga fényfoltnak látszottak odalent. — Fázik? — kérdezte Harlow. — Mondhatom, hogy vegye fel a sálját, csacsi gyerek! — Harlow még bosszúságában is gyengéd volt. — No, jöjjön, leme­gVUTifc. Révész Ernő tstársa kb. 1/s Ilt kb. 1 lit kb. 2 lit kb. 5 Bt 5.60 P 10.50 P 18.— P 44— P || Kézipermetező (igen gazdaságos)....­­ 4— P O Óvakodjunk utánzatoktól! j|3 ¡fr~K Mindenütt kaphatót Jjjj* Lent, a szobában, bezárta az ajtót és vizsgálódva nézett körül a kényelmes helyiségben. Felvett egyet a nyolc kötetből, mely az asztalon feküdt. Még rajtuk volt a könyvkereskedő címkéje, az­nap érkeztek. — Az olvasás teljes emberré tesz — mondta Har­low —, de Augustus históriáit még egy Oxfordot vég­zett embernek is nehéz olvasmány, mi? ... Nos, jó éjt, Manning, aludjon jól! Bezárta az ajtót és Mrs. Edwins-szel a lifthez ment. Az asszony nem vette le róla szúró szemeit és némán várta, míg Harlow megszólal: — Egészen jól van — kezdte Harlow. — Igen? — kérdezte az asszony és nyers hangja kellemetlenül hatott. — Hogy lehet jól, amikor olvas és ír? — ír? — kérdezte Harlow gyorsan.­­— Mit? — Ó, csak regényes dolgokat, de egészen józanul ír. Harlow összeráncolt homlokkal hallgatta ezt. — Ez nem jelent semmit — mondta aztán. —• Nem okoz bajt. — Nem — felelte a nő kurtán —, féltem, hogy felizgul, de egészen nyugodt... Ki az a Mr. Carlton? Harlownak elakadt a lélekzete. — Itt volt? — kérdezte rekedten. — A nő bólintott. — Igen. Ma délután. Azt kérdezte, hogy én vol­tam-e Miss Mercy komornája. És azt mondta, hogy Miss Mercy nem sokkal az ő — Carlton — születése után halt meg. — Carlton sokkal öregebb ennél — legyintett Harlow —, no, és? — Gondoltam, hogy hamisság a kérdés, de ő azt mondta: „megbíztak, hogy nyomozzam ki Mr. Mar­­lingot.“ — Ki bízta meg? A nő vállat vont. — Nem tudom, de bizonyos, hogy ez a Carlton alaposan kérdezgetett. Megmutatta a papírjait. East­­bourneből valók. Azt mondtam neki, hogy Manning meghalt. —Hol? — kérdezte. — Dél-Amerikában — feleltem ... — Pernambucóban — hangsúlyozta Harlow­­— a himlőjárvány alatt. Hm! Ügyes ... és kíméletlen! Köszönöm. A nő megvárta, míg Harlow beszállt a liftbe és eltűnt szem elől, aztán a másik szobába ment, mely ugyanerről a helyről nyílott. Ebben is csinos bútorzat volt. Felcsavarva a villanyt, kinyitott egy nagy vászon­bőröndöt, kivette belőle befejezetlen harisnyáját és rendbe hozta a kötőtűit. És, ahogy görcsös ujjai mo­zogtak, úgy jártak az ajkai is. (Fohstatfiso k­övetk­ezte.)

Next