Ujság, 1928. december (4. évfolyam, 273-295. szám)

1928-11-01 / 273. szám

Budapest, 1928 szombat, december 1 ELŐFIZETÉSI ÁRAK fbgyalem ___________10.80 pangA Egy hóra _______ 4.— pangA Ausztriában agy hóra _ _ 5 Schlill­ig ■ gyaa szám­ára Budapat­on, vidéken és pályaudvarokon hétköznap.. 16 fillér Vasárnap.. ____ 32 fillér Ausztriában hétköznap.. _ 30 Greschen vasárnap _______ 40 Greschen Megjelenik vasárnap és ünnep utáni napok kivételével minden nap Ára 16 fillér. 4 JT. évfolyam, 2­3. szám ■ 1928 december 1 hú. számú szelvény Huszonöt ilyen szelvény beküldése ellenében a MINDENT TUDOK albumot Ingyen és bérmentve küldi meg AZ ÚJSÁG KIADÓHIVATALA WSSM 12 Márkázott exportőr Nyilatkoztak szakszerűbben is a teg­napi agrárbiok ülésén az exportról, de jellemzőbben egy sem úgy, mint Gömbös Gyula honvédelmi államtitkár úr, aki szerint nem az árut kell márkázni, hanem az exportőrt. Hogy mit jelent ez, nem kell megmondani. Legfeljebb konstatálni: a márkázás nem üres kívánság, nagyjában már meg is van. Biz ez gazdasági antiszemitizmus megint. Bod János gazdasági miniszter úr szerint a két exportszervezet nem akar hivatalt jelenteni és új állásokat, de ugyebár szervezet mégis csak hivatallal jár és hivatal állásokkal. Jól mondja Bod János, fürge szervezet kell, de ugyebár a szervezet csak akkor lehet fürge, ha az emberei azok. Ám fontos, hogy az ex­portőr márkázva legyen, szervezeten be­lül,a szervezeten kívül. A márkázott ex­portőr fürgeség szerint lesz-e márkázva? Közelebbről nézve: szervezetekben ed­dig sem szűkölködtünk és mind már­kázva volt. A Futura is márkázott szerve­zet, a különböző értékesítési szövetkezetek is márkázva voltak. És export nincs és veszteség a szervezetekben van. Mindez felér a márkázással, noha a kereskedelmi mérleg nem igen látja hasznát. Búd János a minap mást is mondott: nem sétáló urfiakat akar látni, akik újság­­híreket ollóznak és küldenek be. Ezt félre­értően a konzulátusokra értette a közön­ség . Búd nyomban helyesbítette: nem ezekre gondolt, hanem egy szervezetre, melynek emberei ne legyenek sétáló ur­­fiak.­­ Helyes, sőt nagyon helyes. Ezek ke­­reskedők­­legyenek, emberek, akik üzletek után néznek és üzleteket kötnek. Ha Ma­gyarországon nem volnának kereskedők eddig is, most teremteni kellene. De hát mit tesz Isten? Vannak. Sőt megállapítot­tan fölös számmal, túltengő számban, ár­drágító számban, csődbe, öngyilkosságba ment számban. Mi sem lenne természete­sebb, mint kereskedőket használni fel ott, ahol kereskedői teendők vannak. Hány kereskedő akadna, aki boldogan becsukná tengődő boltját és segítene exportálni. Hányan vannak, akiknek már nincs boltjuk és nincs betevő falatjuk, de ke­reskedelmi tudásuk és kereskedői hiva­­tottságuk csorbítatlanul és terméketlenül megvan. Hány nagyszerű eredményekkel dolgozott bankigazgatót és tisztviselőt épí­tettek le, aki mind fel tudná építeni a ro­mokban fulladozó kivitelt ! Micsoda szociális gyógyulással kapcso­lódhatna egybe a kivitel szolgálása, ha ezeket az arra való embereket gyűjtenék össze a feladat számára, melyre termettek! Igen, de nincsenek márkázva. Legalább mind nincs márkázva. S lesz egy szerve­zet, melynél a minőség épp oly mellékes, mint Gömbös Gyula szerint a magyar áru­nál, ellenben a márka meg van állapítva. Természetes, csak a honvédelmi állam­titkár nyilatkozott így, a fajvédő politikus az agrárbiok tanácskozásán, de tanulsá­gos, hogy kereskedelemről lévén szó, az első politikai megbeszélést az egységes párt agrárblokjával tartják meg és a mi­niszter urak között egy sem tartotta szük­ségesnek, hogy álláspontját az exportőr márkázásával szemben tisztázza. Pedig nagyon fontos lett volna a félreértést tisz­tázni, ha félreértés és nem megértés. Bod János még előzőbben kijelentette, hogy a kereskedelmet be akarja kapcsolni a kül­kereskedelembe s fellélegzettünk, végre felfedezték, hogy a kereskedelem a keres­kedőnek való. Most két szervezetről van szó, ami nem volna ellenmondás, ha hozzá­tennék, hogy természetes — a kereskede­lemnek szervezeteiről. Ehelyett azt hall­juk, hogy a kereskedelem már békében sem tudta az exportot szolgálni, tehát most még kevésbé. Minden másról ha szó van, a háború, Trianon stb. az oka. Az exportnál tisztán a kereskedelem. Ne adja isten a külkereskedelmi mérleg érdeké­ben, de attól tartunk, az összes hozzáértők között a laikus honvédelmi államtitkár találta fejért a szöget és az exportőrt már­kázni fogják. 1­7 1928 DEC. 1 ' —ROVÁS A Gaal Gaston dicséretét zengi ma az egész ország és különösen minden politikus. Egy kicsit félreállunk az útból, hogy magunk is őszintén zenghessük dicsérete dalát. Mert­ ez az együttes egy kicsit olyan, mintha nem olyan volna. Ahogy a fukar házigazda di­csérné a vendégét, akinek nincs étvágya. Ahogy a vizivót dicsérik a vizet prédikáló borivók. Nekünk ez a kedves úr azért tisz­teletreméltó, mert van étvágya, de nem megy vendégségbe és vizet iszik, noha van bora elég. Az isten éltesse s tartsa jó egészség­ben összes tévedéseivel együtt. * Debrecenben az ország már megérett nagyobb közszabadságra és Budapesten a sajtóról nem veszik le előbb a kivételes hatalom bilincseit, míg a törvény bilincsei nincsenek ráverve. Jelentkezzék, akit ez a fordulat váratlanul ér! * Négy lába van a lónak, mégis botlik. Ha az okos ember bolondot mond, akkor a bolond sem vetélkedhetik vele­ És ha Ber­­nard Shaw szívesebben lenne magyar-cseh, mint cseh-magyar, akkor Shaw úr megint diadalmaskodik: ekkora bolondot még a cseh-cseh sem mondhat. Haragudni azért nem kell rá. Mert még az ő okos mondásait sem veszik komolyan, hát még az ostoba­ságait! Aláírták a magyar-lengyel békéltető- és választott­bírósági szerződést „Az igazságosság elve volt egyik záloga az évszázados magyar-lengyel barátságnak. Az igazságosság elve legfontosabb záloga az európai békének is“ — Walkó Lajos magyar külügyminiszter Varsóban Varsó, november 30. A magyar—lengyel békéltető- és választottbírósági szerződés okmányait és az okmányok kicserélésére vonatkozó jegyzőkönyveket ma délután hat órakor a külügyminiszter dolgozószobájában ünnepélyes formák között aláírta ma­gyar részről Walko Lajos dr., lengyel részről Zaleski külügyminiszter. Az ünnepé­lyes aktusnál jelen voltak: a külügyminiszter helyettese, a budapesti lengyel követ, a po­litikai osztály, a sajtóosztály, a középeurópai osztály és a szerződések osztályának vezetője, a diplomáciai protokoll főnöke, a magyar referens és még több főtisztviselő. Magyar rész­ről megjelentek Belitska Sándor varsói magyar követ és a követség tagjai, a politikai ú­t és a sajtóosztály vezetői, a miniszter kabinetjének főnöke és a miniszter titkára. Ünnepi vacsora a magyar külügyminiszter tiszteletére Walko Lajos külügyminiszter Matuszewski Ignác budapesti lengyel követ társaságában kíséretével együtt ma délután fél négykor érkezett Varsóba. A külügyminisztert, aki elé a lengyel külügyminisztérium az első lengyel határállomásra külön tisztviselőt küldött, a pályaudvaron Zaleski lengyel külügyminisz­ter személyesen fogadta. Jelen volt a varsói magyar követség valamennyi tagja, élén Belitska Sándor rendkívüli követtel, meg­hatalmazott miniszterrel. A lengyel külügy­minisztérium részéről Jackowski, a politikai osztály vezetője, továbbá Romer gróf és szá­mos magasabb rangú tisztviselő jelent meg. Ott volt a lengyel-magyar kereskedelmi ka­mara elnöksége is, úgyszintén a krakói tiszte­letbeli magyar konzul, valamint a sajtó szá­mos képviselője. Walko Lajos magyar külügyminiszter tiszteletére Zaleski gróf lengyel külügyminisz­ter ünnepi vacsorát adott. Zaleski gróf a vacsora folyamán a követ­kező pohárköszöntőt mondta: — őszinte örömömre szolgál, hogy főváro­sunkban Nagyméltóságod személyében annak a nemzetnek külügyminiszterét köszönthetem és üdvözölhetem, amely nemzetet körünkben olyan élénk rokonszenv övez. A két nemzet történeté­nek voltak szakaszai, amelyekben a közös dicső­ség idejét éltük és voltak idők, amikor egymás oldalán kellett harcolnunk függetlenségünkért. Századokon át a szerencsében épp úgy, mint a szerencsétlenségben, azoknak a csapásoknak elle­nére, amelyektől a történelem nem kímélt meg bennünket, nemzeteink sohasem kerültek abba a helyzetbe, hogy fegyvereiket egymás ellen kel­lett volna fordítaniok. Örömmel állapíthatom meg, hogy a magyar­ barátság a lengyel nép nem­zeti tradíciója. Ma a lengyel-magyar békéltető­és választottbírósági szerződés aláírásával az évszázados barátság láncába új szemet fűztünk. Megállapodtunk abban, hogy minden vitás kérdést, amely netán felmerülhetne a két állam között, választott bíráskodás útján rendezünk, összhangban a nemzetközi politika általános tö­rekvéseivel. Azt hiszem azonban, hogy a gyakor­latban a lengyel-magyar kérdéseket, mint eddig, ezentúl is a rendes diplomáciai után oldhatjuk meg anélkül, hogy szükséges volna a választott­báróság eszközéhez folyamodni. Ha e meggyőző­désem ellenére mégis buzgó híve voltam egy lengyel-magyar választott bírósági szerződés meg­kötésének, az elsősorban csak azért volt, hogy a világ előtt tanúsíthassuk azt, hogy viszonyunkat Magyarországgal az igazságosság elvére akarjuk alapítani, zálogul arra, hogy százados barátsá­gunk ki fogja állani minden támadás próbáját és továbbra is az európai béke és rend tényezője marad. Emelett poharamat Magyarország fő­­méltóságú kormányzójának tiszteletére, a lova­­gias magyar nemzet boldogulására és Nagyméltó­ságod egészségére. A lengyel külügyminiszter beszédére Walko Lajos külügyminiszter így válaszolt: — Mélyen meghatva Nagyméltóságod hozzám intézett szíves szavaitól, szívből köszönetet mon­dok azért a meleg fogadtatásért, amelyben a lengyel kormány részesített. A magyar nemzet rokonszenve a lengyel nemzet iránt a múltban és a jelenben egyformán állandó volt. Mi, ma­gyarok mély csodálattal nézzük a baráti lengyel nemzetet, amely egyaránt hősies volt győzelmes küzdelmeiben és azokban a csapásokban, ame­lyeket a sors rámért, amely szerencsétlenség ide­jén is magasan tartotta lobogóját és amely a hosszú megpróbáltatás alatt sem mondott le a nemzeti függetlenség eszméjéről. A lengyel nem­­zet dicsőséges múltját méltóan koronázza meg az a csodálatos fellendülés, amelyet az újjászületett Lengyelország kiváló államférfiai bölcs vezetésé­nek köszönhet. A magyar nép, amelyet a sors sokszor olyan kegyetlenül sújtott, mindenkinél jobban tudja­­értékelni azt a meglepő gyorsaságot, amellyel Lengyelország újból talpraállt. Lengyel-,­ország ma nemcsak hatalmas és életerős állam­i hanem egyben az emberi kultúrának­ és a nemze­tek közötti békés együttműködésnek is fontos tényezője. Ennek szimbóluma a ma aláírt szer­ződés. Az igazságosság elve — amint erre nagymél­­­tóságod is rámutatott — egyik záloga volt­­ százados barátságunknak. Szabadjon ehhez­­ hozzáfűznöm, hogy az igazságosság elve, meg-.­­győződésem szerint, legfontosabb záloga az­­ európai békének is, amelynek megteremtésé­ben őszinte részt akarunk venni. Azt hiszem, hogy a közöttünk felmerülő kérdése­ket, mint a múltban, ezentúl is barátságos eszme­csere útján fogjuk rendezhetni és barátságunk százados tradíciója lesz az a döntőbíró, amely a netán eltérő nézeteket összegyezteti. Emelem po­haramat ő nagyméltóságának, a köztársaság elnö­kének tiszteletére, a nemes lengyel nemzet dicső­ségére és felvirágozására és nagyméltóságod egész­ségére! A magyar-lengyel szerződés aláírása után Zaleski lengyel külügyminiszter Walko Lajos magyar külügyminiszternek a «Polonia resti­­tua»-rend nagykeresztjét adta át. Walko dr. külügyminiszter viszont a magyar érdem­kereszt nagykeresztjét nyújtotta át a lengye­l külügyminiszternek. Visszhang a sajtóban Az Epoka című lap „ A magyar-lengyel barátság” címmel vezércikket közöl, amely­ben kiemeli, hogy a lengyel közvélemény szí­vélyes jóindulattal üdvözli a magyar külügy­miniszter megérkezését. A lap megállapítja, hogy Walko miniszter látogatása újabb lépést jelent a békepolitika fejlesztésének útján, amely a népszövetség tendenciáinak értelmé­ben egyeztető- és döntőbírósági szerződések­nek valamennyi álam között való megkötésére törekszik. Azonkívül a lap ebben a látogatás­ban Magyarország és Lengyelország között fennálló hagyományos baráti kapcsolatok szorosabbra fűzését látja. Walko Lajos külügyminiszter így nyilat­kozott az Ilustrowang Kurier Codzienny tu­dósítójának: " A nemzetek között felmerülő vitás kérdé­sek békés és barátságos elintézése érdekében kö­tött szerződések összhangban vannak a nemzet­közi élet legújabb irányú fejlődésével. Az ilyen szerződések azonban még fokozottab jelentőséget nyernek azzal, ha az érdekelt államokat, mint az adott esetben Lengyelországot és Magyarorszá­got, századok hosszú, mindig zavartalan barát­sága kapcsolta össze. Az ilyen esetekben a meg­kötött szerződés kétségtelenül jelentős bizonyí­téka és záloga annak, hogy a két nemzet viszo­nyát a bizalomteljes megértés hatja át. — Lengyelországot és Magyarországot népeik jellemének, nemzeti sorsuknak annyi hasonló­sága és ezenkívül számos kulturális kapcsolat fűzi össze. Magyarországon Lengyelországgal, a lengyelek törekvéseivel szemben mindig általános meleg szimpátia élt. A magyar nép pedig, amely fajrokonaitól elszakítva él Európának ebben a részében, a történelem folyamán küzdelmeiben sokszor Lengyelországban találta meg a megértő barátot. •­ Az a két nemzet, amely a történelem folya­mán királyokat és nemzeti hősöket adott kölcsö­nösen egymásnak, amelynek viszonyát a törté­nelem során tulajdonképen sohasem zavarta meg nézeteltérés, a megkötött békéltető és választott bírósági szerződésben barátságos viszonyának újabb értékes jelét adja. Különös örömömre szol­gál, hogy személyesen írhatom alá Varsóban ezt a szerződést , hogy ebből az alkalomból mó­domban lesz a lengyel politikai élet vezető egyé­niségeivel megismerkedni. Hatezer hajléktalan, csavargó gyermek Páris, november 30. A lapok jelentik Moszkvából, hogy a gyermekvédelmi bizott­ság hosszú jelentést intézett a népbiztos­ság­hoz, amely szerint Moszkva környékén 6000 hajléktalan csavargó gyermek él. A gyerme­kek nagy része 12—14 éves és vidékről haj­totta fel őket az éhínség Moszkvába, ahová abban a reményben jöttek, hogy mint nagy­városban előbb jutnak élelemhez.

Next