Ujság, 1929. január (5. évfolyam, 1-26. szám)

1929-01-12 / 10. szám

SZOMBAT, 1929 JANUÁR 12 ÚJSÁG KÖZGAZDASÁG Nem lesz hatása a magyar piacra a német bankkamatláb leszállításának A magyar piac elsősorban az angol és az amerikai piacok ö­rményeit figyeli A déli órákban érkezett meg Budapestre az a hír, hogy a Német Bank a leszámítolási kamatlábat félszázalékkal 7 százalékról 11 és félszázalékra, a lombardi k­amatat pedig 8-ról 7 és félszázalékra szállította le. A német pénz­piac helyzetét ismerve, mindenütt számítot­tak erre a bankrátacsökkentésre — s ezt pén­teken már jeleztük is —, úgy hogy sem­ a nemzetközi, sem pedig a magyarországi pia­cot lényegében nem érte váratlanul a német bankkamatláb csökkentése. Az intézkedés kétségtelenül olyan esemény, amely nem ma­radhat hatás nélkül a piacokra. Éppen ezért szükségesnek tartottuk illetékes pénzügyi kö­rökhöz fordulni, hogy ott megtudjuk, milyen következése lehet a német bankkamatláb le­szállításának. Ezt a választ kaptuk: — Kétségtelen, hogy a német piacon már régebb est várták a bankkamatlá­b leszállítá­sát. Németország ugyanis százmilliós emisszió előtt áll és a német pénzügyi körök ennek a kibocsátásnak akartak nyilván­ ezzel a ráta­­leszállítással kedvező atmoszférát teremteni. Ettől eltekintve, aki a német piac eseményeit figyelemmel kíséri, az megállaníthatta, hogy az ottani piacon m­ár az év elején nagy meg­könnyebbülés következett be, amennyiben a Reichsbanknak megterhelése százmillió már­kával csökkent, ami azt jelenti, hogy Német­országban a pénzszál régiót sokkal kisebb, mint néhány hónap előtt volt. Ebből a tény­ből azt a következtetést is le lehet vonni, hogy Németország bőségesen el van látva a külföldről odaszivárgó reportpénzekkel, úgy, hogy többé már nem volt szüksége az eddigi kamataivót fentartani, abból a célból, hogy odacsábítsa a külföldről a diszponábilis pén­zeket . Mindenesetre örvendetes jelenség az, hogy Németországban a belső tőkeképződés folyamata lépést tart az ország gazdasági meg­erősödésével és most már nem szorul rá any­­nyira a külföldi tőkére. Ez az, ami nálunk, Magyarországon hiányzik, mert nálunk belső tőkeképződésről, sajnos, nem lehet beszélni, úgy­hogy emiatt még mindig nagy mértékben rászorulunk úgy a külföldi rövidlejáratú, mint a hosszúlejáratú hitelekre.­­ A magyar piac szempont­jából a német bankrátaleszántásnak­ különösebb jelentő­sége nem lehet, mert hiszen a magyar pénzpiac nem a német,­­ hanem elsősorban az amerikai és angol pénz-­­ piacoktól függ. Ennek következtében Ma­gyar­­­­országon csak akkor lehet majd leszállítani a bankkamatlábat, ha megindul ismét a kül­földről a hosszúlejáratú hitel és sikerül majd ismét ott zálogleveleinket és­ városi kölcsönein­­­ket elhelyezni. Sajnos, azonban erre nagyobb mértékben egyelőre nincsen kilátás, bár két- ; sértőjén, hogy az amerikai bankárok minden ellentétes hírrel szemben nem látják pesszi­­misztikusan az 1929-iki üzletévet. Módosítják a korai gyümölcsök és főzelékeit fényűzés! adóját A kereskedőket január 1-én meglepetés érte. A fővárosi pénzügyigazgatóság a külföldi származású korai gyümölcsökre és főzelékekre január 1-i hatállyal fényűzési adót léptetett életbe és az adót kirótták a jelenleg importált, de természetesen még a tavalyi termésből szár­mazó árukra is. Az érdekeltség a pénzügyminisztériumhoz fordult orvoslásért és a pénzügyminisztérium közülté, hogy amennyiben azokból a gyümölcs­ös főzelékfajtákból, amelyeket a fényűzési adó sú­jt, a belföldön termelt készletek már­ kime­rültek, ezekre nézve a fényűzést adó lero­vási kötelezettséget felfüggesztik. Ezen az alapon fel fogják függeszteni a karfiol, alma és ká­poszta fényűzési adóját. A pénzü­gym­inisztérium az erre vonatkozó rendeletét a földművelésügyi minisztériummal együtt fogja kiadni. Szünetel a kiskereskedői hitelakció. A kis­kereskedői hitelellátás körül az utóbbi hetekben teljes csend honol. Budapesten ugyan lassú tem­póban folyik a kiskereskedői hitelek folyósítása,­­ azonban a kormány által tett ígéreteket még nem­­ váltották be és a kormány egymilliópengős hozzá-­­ járulásának veszteségi tartalékként való kezelé­séről nem esik hivatalosan szó. Természetesen ilyen körülmények között, hogy vidéken még a legszűkebb keretek között sem indulhatott meg a hitelellátás. A kereskedők elkeseredéssel látják, hogy az ígéretekből ezúttal sem lett semmi és a tessék-lássék odavetett egymillió pengő, kis­kereskedői hitelkeret felhasználása is csak nagy­­ óvatossággal és nem a cél által követelt méltá­nyos szempontok figyelembevételével folyik. A magyar szőlősgazdák remiktuius közgyűlése. A Magyar Szőlősgazdák Országos Egyesülete január 20-án, délelőtt 11 órakor a régi képviselő­­házban rendkívüli közgyűlést tart, amelyen az elnöki megnyitót Kosinszky Viktor mondja, míg a szőlősgazdák panaszait és az egész magyar bor­gazdaság helyzetét Baross Endre úr. igazgató ismerteti. Vámmérséklések Romániában. A bukaresti hi­vatalos lap a következő kiviteli vámcsökkentése­ket közli: nyersmarhabőr 10 lejről 0-ra, sózott marhabőr 15-ről 7-re, száraz marh­abör 20-ról 0-ra, sózott lóbőr 15-ről 4-re, száraz lóbőr 20-ró 1­0-ra, 1.47 méternél kisebb lovak 500-ról 400-ra, sertések 120-ról 75-re, 1.47 méternél magasabb lovak ICCO-ről 800-ra darabonként. Marhahús 12.500 leiről SOCO-re vagononként, élő baromfi 5-ről 3-ra darabonként, vágott baromfi 3 leiről 1-re darabonként. Megszűnt továbbá a bab bevi­teli illetéke (eddig 50.000 lej vagononként). A Magyar Nemzeti Bank főtanácsa tegnap tartott üléseién Sch­ober d­r. vezérigazgató elő­terjesztése alapján jóváhagyta a bank mérlegét, valamint nyereség- és veszteségszámláját, ame­lyek szerint az 1928. évi tiszta jövedelem 13.119.000 pengő. Az elért üzleti eredmény lehe­tővé fogja tenni, hogy a nyugdíjalapnak az öreg­ségi és rokkantsági biztosításról szóló törvény rendelkezései értelmében is szükségesnek mu­tatkozó külön javadalmazása után 12­/4 száza­lékos osztalék kerüljön kifizetésre. A részvények neve mellett zárójelben Jelezzük, hány darab egy kötés A budapesti értéktőzsde árfolyamjegyzései Ahol nincs szám, abból 25 darab egy kötés A mai záróérfolyam neveikben 1929 január 11 Előző Szélső zárt zárlat é­r­f­o­ly­a­m Bankok US - Ang.-Magy .(10) 93­— 98*­•68 Atlantika (100)-----72 - -70 5*3­ Bosnyák agrár —— 5*30 5'30 21*— Baesti iparb. —*— 21 — 21 — 22- - Fabank (20) —- 22' - 22* 8150 Földhitel (10) 81 50 82’- 81'80 62- Haza­­b (20) —32-50 62 50 29 — Itermes (20) —'— 30 30'-5150 Horv jelzb. . —5'50 5 50 Alt. Bank ... — *—­­ *— — — 83 30 Magy. hit. (20) 83- - 63'50 83 40 219- - Ingatlanb. (10) 213-- 219 - 219— 17-- Magy.-cseh (50) ------­­?-- 17*-84-50 Forg. bk. (20) 8­1 - 84'50 84'50 40-- Magy. t­zb.(20) 40-— 41 - - 40-— "— Kér hitb. (10) —*— - *— —*— 95-80 Leszám. b. (10) 95'70 95-90 95-90 246-20 M Nemz. B. 246-50 247 20 246 90 77-50 M olasz (20) 76' 76— 21-3. Merkúr (50) 21*5­ 2­-50 31- N B Tp. (10) 31 - 3­ — -• Osztr Hitel . — 48 10 48 10 116 20 Kér Bank (10) 117— 117-50 117- — 20*50 Wiener Bank­ *— —'— 20*50 Takarékpénztárak 82-- Belv­ep­­lói 82— — Lipótvárosi -•- 2030 20*30— F.gye ült f. (20) --------•-100-- M. Alt. T. (Itt) 08 - 100 - 100— 94*— Orsz. Köz. (10)--------- 94 - 94* -218'- Hazai Első(5) 218-- 218--16*50 Törekvés (10) —Ig —­lő— Biztosítók 695— Magy B <1) ------ 700*- 7CC -— — F'onr.ére (10) — — — -— -*— 68 — M. francia Hu) — — —*— —•— —" Pannónia (5) —— —■—--------­Malmok 30— Back (20) 31 •- 31 — 33— Bors. misk — — 32 50 32*50 10*70 Conford. (50) — — 10*81 10*80 — * Békéscsabai — *— — * - -34*90 Első budapesti — — 34*90 34*50 15­­ Tszm­aözm. — •— 15* 15* — 12 50 Gizella ... —- 12 50 12*50 26 30 Hungária —... — — — -— — — Előző Szélső táré zárlat á r f e I» a » — I Viktória ..— I —— _ — —— — 3*80 I Transdanubia I —*~ 3'50 3*50 Bányák és téglagyárak 307 50­­ Bauxit (10) .. 308* - 315 - 310’ -245‘- Beocsini (25) -— 249 — 249'1 9— Borsodi­­(50) .*. 9 — 9'10 9* -28'- Sztlőrincs (20) -— 28— 28— — — Csepeli épít. .. -*’— ~ * 213- Tégla (10) .. --- 212 30 212-30 Kohó (20) .. —-— 32 30 25*50 Drasche .... . 25*10 25*30 25*30 193 - Magnezi. (S) . 193’ - 196'- 193-50 33* Aszfalt ........... - — 33 — 33 — 101-- Alt. kösz CIO) 800* — 808-- 800— Kerámia ... - — 58 50 58'50 .34-- Nagybát. (20) 34 * 34— 61 40 Salgótarjáni 61*50 62*20 62*00 — - Újlaki ............ - ------------141- Urikányi (10) 140 50 142*50 142— -— Ovidon ....­­— Könyvnyomdák 30* - Athenaeum — *— 20 80 29 80 18*80 Főv nyomda 18 80 18*10 73*50 Franklin ...­­— 73*50 73 50 30— Globus ............ — *- 32 - 32— 10— Kunossy ......... —16— 10*-12*60 Pallas (20) - -*- 13­- 13 -16 - Révai (50) 16 30 14 20 Rigler (30) .. 14* - 14*20 19* - Stefaneum (50) —*— —19*30 9 90 Viságűr (50) —9*50 Vasművek, gépgyárak 30* 10 Bródi vág. (30) 3 80 30 20 30— — *— Corvin (5) .. —*— — — — — 26*- Csáky .... —*— - 23* -14*70 Gazd.­s. (50) 14*70 14*90 14*80 — Fábián ....... -*'— ——. — 278* Fegyver*g (5 279*— 281 59 *82'-50*- Féms­er. ... — — 60*— 50* — — Frankl A. s fiai------— *- —­— 142*50 Ganz Dán (5) 140 - 144 80 144 -112*50 Gan­z-vál. (5)­­ 111 50 113 30 112* -— *— Kiétarczai (5) 1------— — -— Gyurffy W. (501 ------------12*30 Ko­herr (50) . - — 12*40 12 40 60—­­ Kaszab (20) .. f —60*— 60— Előző szélső záró zárlat á­r f­e­l­j a­u 1180 Kflhne (50) -*- N­ 80 113 50 Láng (10) .... 114*30 114 80 114 75 --------Lit.ták ...................... — * — —*— — — 8*50 Magy. ár*. (50) 3 60 8 80 8*80 76- Magy. acél (10) -*­ 76 50 76*­-------M. belga (50) ——---------267* Lámpa (10) 264 — 267 — 264 — 19*80 Vérfeggy. (20) ~— -— 19 60 13 50 Chaudoir . . — •— — — 13 50 6*80 Vegymn. B. (50) — 6 80 6*80 37*00 Győri vagonsy. —*— 38*50 38*30 1190 Palágyi (50) .------------*- 11*90 91*40 Rima (10) .. 91 40 92*10 91*80 . 23*20 R. Kilhn (20)------- 23 20 23*20 -------Rothmüll. (10) —— —*— —*— -------Sehlek (10) .. —— —— — — 3 1*- Schuller (20) -*------------31 — 10*90 Teudl.-Dit. (20) 10*90 11*­ 10*90 2­ — Unitas autó .. —*­ 21— 21 — 4 50 Viliken (50) —— — — 4 40 13 50 Werner (20) —— 13 50 13 50 Faipari vállalatok — *— Falp . kér (50) —*­­ —*— — *— ■—* — Dunanar. (50) —*— —* — —*­­—— Egyesült fa — — —•— — *— —* — Fournir (en) . —— — — •— — Guttmann (20) — — 19*50 19 50 — Hazai fa .... —.- — — — — 15' - Honi­­a ............. 14 50 15*— 14 50 — *— Liánom (10) •• —'— —*— — *— ’.lalomsoky .. ——— —— 45— Nemzeti fa .. — • - —*— —• — -*- N. Licht. 150) --------120 50 óra (Zvr.) (10) 121— 122 30 122* - 7*60 Rézbány (50) -—------7*60 — *- Szlavón. (100) —— 28 - Théls (20) ..­­*­ 23*— 78— 179*80 Un Nas (20) 179 - 182*20 182 — — — Viktória (50) — *­ —*— — * — —*— Zabolnn­­*— — — —*— Közlekedési vállalatok —— Adria ..........* . — 7*60 Városi ........ —• — —•— — * — — *- Bpr .......... —­­ — 10*- Denvasu* .. 9.50 9 80 9*60 — F­­eng (25) —•— —• 11*-1V20 Levar­te .... 14 10 14 60 14*30 31*30 Miskolci .... — — 31*50 31*50 54 20 Nova (20) .. 54*­ 54*40 54*30 30 SO Államvasút ..­­ 38*60 33*90 38 90 37 50 Tröszt ............ I 37*4­0 37*90 37 70­­ Előző Szélső zéró zárlat árfolyam Cukorgyárak 112- I Délcukor 11 1 30 111*70 11 1*30 152* - I Magy. cuk. . 151*50 153*- 152­­13*20 Georgia (53) 1920 13 30 13*20 — *— Mezőhegy (10) —*— — *— — 23*70 Stummer (10* 22 50 23— 22 50 Élelmiszervállalatok —*— Fiumei rizs’5) —*— —*— Haltenyésztő —*—* — — —— 2— Óceán (100) —2­-­1*90 —*— Püspöki Korp. —­— —*—* —’— —*— Villányi ... —*— **'— —— Gáz- és villanyvállalatok —*— AH. aus (50) . — —— —— 100*- Auer .............. 100- - 102* - RO*-104*50 Egyesült izzó 104 80 105*70 105*50 30*50 Vasm vili .. —*— 30*50 30*50 Olajgyárak 4*- I Marosv. kőolaj I —— 7— 7*— 5*70­ Olaj (50) .. I —--------—*— Előző Szélső zéró zárlat árfolyam 32 80 Jaanard------------------- 31 50 3­ *50 89 80 Juta .............. -*- 89*- 89*­—*— Karton (50) 6 90 7 — 6 90 —*— Kender és len —*— — *— —* — 20— Pamutip (50) — — 29*- 20— 45*- Sz­kend (20 -— 45— 45 -50*- Óbudai —— 62*- 62*­-*- Óbud 1927-e­ * --------------------------­Vegyipari vállalatok 24*70 Chinoin (20) . 24 60 24 90 24*7­ -*- Dantea ...... 15 90 16 10 16*10 12 50 Diana (10) .. -*- 125 - 125* Spódium (20) -— -*- —~ — — Flóra (50) —*— —*— — * — 52 50 Műtrágya (20) 53*- 53*50 53* -75 — Kel. Mur (10) —75*— 75* * -*- Klein Fia (50) —— -*-----------22*40 Klotild (20) -*— 22 40 22*40 17 — Labor ........... —* — — *— - *— -*— Pharmacia — ■— —*— —*— 200 - Szikra (3) 200 - 200— — *— Török .. -*— 20— 20* —— Wander (50) --------——----------­Vegyes -*- Rón. (20) 5*- 5 --*— Győn bőr - -*— — — —— 44 50 Brassói .... 44 6*, 45 20 45* -— *— Duna sertésh -*— — — — — —*— Betűöntőde (10) —*— —*— — -— — M. D3PJI (20) -*- 50*- 5° -246 - Fel­. és Guill 245*50 250* 249 -40 - Hangra ipar - — — — — * — *— Kábel —*— —*— —*— —*— M. ném. m. (25) —*— —*— —*— — *— őstermelő '20* —*— — *— 40 50 77*-­­ Gumin! (10) —— -— - -37 60 V-i úti fora 37 90 38*20 38 — * t telefon -------- 19 20 19*20 1­71?* n„ *504 - 8 50 8 50 79*801 Nemz. Gépk. -— 10*- 80— Sör* és szeszpapírok 148 50 Reszv s. (10* 149* - 150*- 149­­28 Tem szesz .­­ — - - *— 27 — — — Fev. sör '20)' —*— —*— — *— 195*50 Gschwindl (5) 194 50 —— 194*50 — — Regievich .... —' ** — —— 7*10 Királysör .._ 7*20 7*30 7*20 — *— Polgár (10) _ —*­ —­ — — *— Krausz szesz —'— 112*— 112*­— * * Pannónia sör — * — —*— 36— — *— Temesy sörf —— —*— — Szállodák és gyógyfürdők — *— Royal ..­­ * —---------— * — 59 SO Égisz­ilo) 1 -*— 59 - 59— 14*- ügetsz. (10) 1 -*- 14 - 14— —­— Schwar­zer I — — —*— — — 35— Lukács-fürdő | — — —-------­Textil vónalatok 15*— | Gyeprem. (50)­ 15*- 15*10 15 — -*— — Kötött szövött ! — — —— — — — — Goldbere (10) -------- 77 — 77 -50— 1 Győri text. GO) 1 -*- 50*- 50— Fizetési nap : január 22 a határidős értéki­kre Január 29 Télen, vagy rossz időben, ha sokat van szabad ,ertgőn, vagy magaslati helyen sportol, csakis a rendszeres használata által tudja bőrének bársony­­pu aságát és si­astgát megőrizni A sör esik, akár havazik, ezen eucerites érém esténkénti bedörzsölése által mindig meg fogják csodálni üde fiatal ágát. iii!iOnoriOi­He^3ioOi.!eoiag 3!;U 3n.mausD 2 ResE!8 DozonDan P. Beiersdorf & Co, A.-G. magyarországi vezérképviselete: BlIDA Pol , V., IS U li ö L,F- R­­ ü iJA It T 10 Kivitelünk megkönnyítése Búd János támogatja a hazai termelést a nemzetközi versenyben A gazdasági érdekképviseletek szívesen fogad­ták, hogy a kormány Búd János személyében gondoskodott a mindinkább tarthatatlan gazda­sági helyzet újjászervezéséről,­s a maguk részé­ről odaadással támogatják őt ebben a munká­ban. Ma délben az Országos Kereskedő és Iparos Szövetség küldöttsége kereste fel a gazdasági minisztert, aki előtt a különböző szakmák nevé­ben S­edermann Mór tolmácsolta az ipar és ke­reskedelem kívánságait. A külkereskedelmi mér­leg passzívumának megszüntetése, valamint a belső termelés fejlesztése érdekében előterjesz­tett részletes javasatokat Holzer Sándor, Gutt­­mann Emil, Hana Manó és Wagner Károly in­dokolták meg. Bod János kijelentette, hogy a magyar nagy­kereskedelemnek a külföldi kereskedelemmel szemben fennálló hátrányosabb helyzetét a forgalmi adó terén maga is tarthatatlannak látja és a kereskedelem egységes javaslata esetén meg fogja szüntetni. Ugyancsak el fog járni, hogy a postatarifák terén mutatkozó visszásságok is meg­szűnjenek, a fényűzési adó miatt pedig Magyar­­ország ne kerüljön rosszabb helyzetbe a szom­széd államokkal szemben. Kilátásba helyezte to­vábbá, hogy behatóan tanulmányozni fogja a ja­vaslatot, mely szerint textilcikkek kivitele után ugyanolyan minőségű áruk behozatala vámmen­tesen engedtessék meg a tranzitóáru azonosságá­nak vizsgálata nélkül. Ha ez utóbbi javaslat a magyar ipar fejlődését nem akadályozza, akkor ez a ki­tel érdekében igen hasznos lehet. Végül arra kérte az OKISz küldöttségét, hogy javasla­tait részletezve írásban is nyújtsa be hozzá, hogy azok megvalósítása érdekében a szükséges lépé­seket megtehesse. Huszí század&és kamat. Bukarestből írják, h­ogy ott még a vezető bankok is 18—20 száza­lk­os leszámítolási tételeket alkalmaznak. Az ősz beállta óta állandósultak ezek a magas kamat­tételek. Moffszfint vállalatok. A hivatalos­­tan pénteki száma közli, hogy a törvényszék a Ceglédi Általános Fogyasztási Művelk­ed­ és a Ni - s­. V. ly- n t.'.é. 'si Itt. t\v.-63 •rirty-u. 31} mryszün ... w!l a cégjegyzékbe bevezetés? ró?t az eljárást megindította. Kifogásolt bejelentése 45 n­ap alatt. Külföldi ajánlatok a budapesti pénzpiacon. Nagy pénzintézeteink ma hollandi és svájci leve­lezőiktől nagytételű pénzajánlatokat kaptak és pedig dolárban 6%, angol fontban 6%-os alapon Közszámításek cím alatt a Községi Tisztviselők Országos Egyesülete, kiadásában megjelent egy vaskos könyv, amely a közszállításokra vonatkozó jogszabályok gyűjteményét tar­talmazza. A művet Himffy Géza állította össze és látta el magyarázó jegyzetekkel. Ara­b pengő, megrendelhető a ki­adónál. Főherceg Sándor utca 27. sz. alatt. Gyógyszerészgyakornoktartási jogosítványok meghosszabbítása. A hivatalos lap pénteki száma redeletet közöl, amely mindazoknak a gyógy­­s­zitártulajdonosoknak, illetve felelős vezetőnek, akiknek gyógyszerészgyakornoktar­tási joga 1928 december végével lejárt, 1929 december végéig m­eghosszabbítja. Felszámolás. A hivatalos lap pénteki száma a Budapesti Élelmezési Rt. felszámolását közli. A rönkfakivitel meggátlása Kiviteli illetékek kivetését javasolja a faipari érdekeltség Már hírt adtunk arról, hogy a fafeldolgozó ipar a GyOSz faipari szakosztályának legutóbbi ülésén elhatározta, hogy a magyar rönkfa­kivitel egyre nagyobbodó mértékére felhívja az illetékes körök figyelmét. A fafeldogozó ipar már a múlt év eleje óta bizonyos aggodalommal nézte a kivi­tel alakulását. A kérdésről szó volt két évvel ez­előtt is, mert ebben az időben a kivitel ugyancsak erősen emelkedett. 1927-ben azonban ezen a téren lényeges visszaesés következett be, úgy hogy ezzel az akció tulajdonképpen tárgytalanná is vált. A múlt év első három­negyedének kiviteli adatai azonban azt mutatják, hogy az országból aránylag nagy mértékben megy ki megint az értékes dió, tő­gy és egyéb keményfa-anyag, még­pedig nem fűrészelt állapotban, hanem tiszta nyersanyag­­gömbfa alakjában. 1927-ben a gömbfakivitel mind­össze 643 vagon volt, addig a múlt év első három negyedében ez a kivitel 1326 vagonra emelkedett. Ugyancsak emelkedést mutat az utolsó években behozatalunk is, mégpedig úgy keményfa-rönkök­­ben, mint keményfa-fű­részárukban, ami tehát annyit jelent, hogy az ország szükséglete kemény­fában erősen megnövekedett. Ezt a szükségletet a belföldi termelés egészen fedezni tudja. Minden szempont tehát amellett szól, hogy szükségletünk legnagyobb részét lehetőleg idehaza fedezzük ennek a szempontnak azonban bajos eleget tenni: az országban termelt keményfa rönk alakjában egyre nagyobbodó arányokban kerül kivitelre. Az érdekeltség fontosnak ítéli azt is, hogy a fában gazdag szomszédos országok kivitel nélkül valamennyien igyekeznek útjába állni a kemény­­fa rönk alakjában való exporti­nak és pedig olyan módon, hogy jelentős illetékekkel nehezítik meg a kivitelt. Ugyanekkor viszont az erdőállományá­nak javarészétől megfosztott Magyarország ö­be­­telt kézzel nézi értékes keményfaanyagának rönk alakjában való kiáradását. A fafeldolgozó érdekeltség megbízásából a GyOSz épp­en ezért előterjesztéssel fordult a ke­reskedelmi és közgazdasági miniszterhez, amely­ben azt kérte, hogy a kiviteli illetékek rendszere nálunk is statuáltassék és erre vonatkozólag rész­letes javaslatot is tett. Az érdekeltség egy másik része nem is az illetékrendszert akarja behozni, hanem inkább rönkfakiviteli tilalom életbelépte­tését szorgalmazza. Azt halljuk egyébként, hogy ezzel a kérdéssel a napokban foglalkozott a fa­­termelői, fakereskedői és faipari érdekeltség, azonban ezen a megbeszélésen végleges álláspont nem alakult ki. Egyébként a két minisztérium is foglalkozik az előterjesztés kapcsán ezzel az üggyel. Az irar­­nak az a kívánsága, hogy a kormány döntése le­hetőleg a termelési kampány megindulása előtt történjék meg. A bécsi tőzsde elsorvadása. A bécsi tőzsde lá­togatottságának csökkenése az alábbi számada­tokból állapítható meg: 1928-ban 858 évi belépőü­­­gyet adtak ki, 1923-ban kerek 1900-at, 1928-ban 78 korláthely volt, 1923-ban pedig 180. Hasonló­­i­képpen csökken a látogatottság az árutőzsdén is. 13

Next