Ujság, 1929. február (5. évfolyam, 27-49. szám)

1929-02-01 / 27. szám

PÉNTEK, 1929 FEBRUÁR 1 ÚJSÁG iown in is 3 závárzat működött volna. De gondoskodtak a betörők arról is, hogy az ajtónak kívülről való felnyitása ne sikerüljön. Az ajtó belsejébe, azokba a járatokba, ahol a kulcsok forgására a páncélszerkezet acélrúdjainak mozogniuk kell, olvasztott ólmot engedtek be, úgy, hogy semmiféle nyomásra sem reagálhattak a rudak és rugók. Nyomban a fosztogatás megállapítása után értesítették a berlini rendőrfőnökség bűnügyi osztályát, amelynek legkitűnőbb emberei lát­tak munkához és az első szemle után meg­állapították, hogy a betörők a bankház pin­céjébe lopózkodtak be és abban a zugban, ahol három magasfeszültségű villanykábel, továbbá a központi fűtőkészülék, a csatorná­zási és vízvezetéki csövek vezetékei haladnak a ház belseje felé, kivágták a falból a téglá­kat. Ezen a résen keresztül három méter hosszúságú alagutat vágtak, egészen addig a helyig, ahol a páncélterem acélfalainak egy nehéz rácsokkal ellátott szellőztetőlyuka van. A szellőztetőlyuknak rácsait a betörők szombatról-vasárnapra virradó éjszaka felolvaszthatták, innen azután akadály nélkül bejutottak a bank páncéltermébe és a vasárnap folyamán Százhetvenhárom trezort fosztottak ki a betörők — Egyelőre meg­becsülhetetlen a kár — Két napig tartott, amíg szakmunkások be tudtak jutni a fosztogatók által eltorlaszolt páncélterembe Két hétig dolgoztak betörők a föld mélyén, amíg a berlini bank páncéltermébe jutottak kifeszítették az egyes trezorokat. Nagy szak­értelemmel a trezorokból csak olyan érték­tárgyakat vittek el, amelyek nem igen válhat­nak árulóikká, így ékszereket, készpénzt és könnyen és feltűnés nélkül értékesíthető pa­pírokat. Olyan tárgyakat, amelyeknek a szál­lítása nehézségekbe ütközött volna vagy még nehezebben lett volna értékesíthető, a páncél­terem közepére dobáltak. Munkájukat iriny­­lésreméltó szakértelemmel végezték. Egyetlen egy nyomot nem hagytak maguk után. Egye­lőre az sem■ állapítható meg, hogy milyen ér­téket raboltak el. Az Újság már jelentette azt a nagyarányú betörést, amelynek során a berlini Disconto Gesellschaft óriási páncéltermét fosztották ki ismeretlen tolvajok. A betörésről most érkez­nek meg a részletek, amelyek felülmúlnak minden detektívtörténetben kieszelt fantaszti­kumot és mozidrámánál is hathatósabban ér­zékeltetik, hogy milyen felkészültséggel, szak­értelemmel és furfangossággal vetik rá magu­kat a gonosztevők kiszemelt zsákmányukra. A Disconto Gesellschaft, amely a német főváros egyik tekintélyes pénzintézete, a Wit­­tenberg Platzon, Berlin nyugati részének leg­forgalmasabb üzleti negyedében egy áruház földszintjén és emeletén székel. Ennek a pa­lotának a pincéjében van a pncélfalakkal kö­rülvett trezorterem, amelynek fiókjait a szom­szédos üzleti negyed kereskedői bérlik. Ami­kor hétfőn a banknak a páncélteremhez be­osztott tisztviselői hivatalukban megjelentek és ki akarták nyitni a páncélterembe vezető ajtót, megdöbbenéssel vették észre, hogy a mű­­lakatokkal harmincnégyszeresen biztosí­tott páncélajtó závárzata nem működik. Minden fáradozás hiábavaló volt, sehogy sem tudták megforgatni a kulcsokat, úgy, hogy a bank igazgatósága nyomban a páncéltermet készítő világhírű Arnheim céghez fordult, hogy az a szakmunkásaival nyittassa ki a páncélter­met. A szakmunkások sem tudtak megbir­kózni a zárral és azok a kísérletek is meg­hiúsultak, hogy az acélalkatrészek megolvasz­tásával nyissanak rést a műzárakhoz vezető acélpántokon. Amikor a kiküldött mérnökök megállapították, hogy az ajtót semmiféle mó­don nem nyithatják ki, elhatározták, hogy a pince alatt húzódó acélpadlót felrobbantják. Ennek sikere érdekében a kőfalba kis rést vágtak és azután szénsavas palackok segítségé­vel az acélfalat felolvasztották. Kétnapi munka után sikerült olyan rést vágni az acélfalba, hogy a munkások be tudtak hatolni a páncél­terem belsejébe. Különös, nem várt látvány tárult ott a szemük elé. A terem közepén óriási halomban érték­papírok, ezüstnemű­ek és más értékes tárgyak hevertek. A fal mentén húzódó 173 trezorfiók mind nyitva volt és vala­mennyi üresen tátongott. Mindnyáját kifosztották. Az egyes trezorfiókok acélajtócskáival a nagyterembe vezető hatal­mas ajtó annyira el volt torlaszolva, hogy azt még akkor sem tudták volna kinyitni, ha a amúgy magyarosan, de oly óriási gyűrű vette körül Pepikét a csárdás alatt, hogy azon tel­jesen lehetetlen volt áthatolnia. Azután jött a valcer, a keringő Strauss egyik örökéletű melódiájára. Szegény Pista azt hitte, hogy ez is olyan könnyen megy, mint a csárdás, ezt is oly könnyen lehet taktus után táncolni an­nak is, aki még sohasem próbálta. Fülig pirulva, a szerelmesek félszegségé­­vel, kínos zavarban hajtja meg magát Pepike előtt, aki kedvesen biccent és máris indulnak, azaz csak indulnának, de bizony sehogysem megy a dolog. Pista soha életében nem tán­colt keringőt, nem tudta vezetni Tepikét. Kínos érzés fogott el mindenkit, aki csak látta. Megpróbálta Tepike kedves szeretetre­­méltóságával átvenni a vezetést, de így sem ment. Nem maradt más hátra, Pista szédülő fejjel, magánkívül, a terem közepén meg­hajtotta magát s mint akit fejbeütöttek, úgy kezdett kifelé tántorogni a teremből. Én, aki szintén a fenti roppant kínos jelenet szemlélői közé tartoztam, ámbár mint egyszerű rendező­nek nem volt a cigányok felett intézkedési jogom, mert az a cigányvajdának volt fen­­tartva, ennek dacára elkiáltottam magam erélyesen, hogy csárdást! Pista után siettem, belekaroltam, vissza akartam vinni Pepikéhez, hogy egy csárdással elsimítsuk az iménti kínos perceket, de Pista már nem jött, kihúzta magát a kezem közül s tántorgott kifelé, az erdőnek tartva. Rend­kívül szégyelte a dolgot, amelyet igen szívére vett. Úgy véltük, hogy legjobb lesz, ha egy kicsit magára hagyjuk. A majálisok abban az időben reggel 9 óra­kor kezdődtek, de este 10 órára már otthon kellett lennie a diákságnak. Este 9 órakor zárt sorokban vonultunk haza zászlók és cigány mellett, úgy amint jöt­tünk. Kerestük Pistát is, de nem találtuk sehol. Másnap az előadásról is hiányzott. Nem tért haza. Hol lehet? Az öccse rosszat kezdett sejteni, összeáll­tunk öten és kimentünk harmadnap a majális környékét átkutatni. Nem soká kellett keresni. A táncteremtől vagy háromszáz lépésre, az erdei sétány egyik padjára rábont­va találtuk, jobb halántékán egy kevés alvadt vérrel, jobb­­kezében egy kis ha­szeni akin, ócska, régimódi forgópisztolyt — bal kezében pedig egy kis zsebtárcát szorongatott, benne a Pepike fény­képével. Az első becslés szerint 4—5 millió márka lehet, amit elvittek, de nem lehetetlen, hogy jóval több a kár, mert még maga a bank vezetősége sem tudta, hogy a trezo­rokba azok bérlői milyen értékeket he­lyeztek el. A bank üzletfelei részére a betörés annál kel­lemetlenebb, mert a társaság nem felel ká­rukért. Biztositás sincs, amelynek révén a be­törésből bekövetkezett kár megtérülhetne. A trezorok bérlői a maguk felelősségére helye­zik el értékeiket az általuk bérelt fiókokba. Egyelőre semmiféle nyom sincs, amely a betörők kilétére vezetne. Nincs is sok reménység arra, hogy elfoghas­sák őket, mert kétnapi előnyük van a rendőr­ség embereivel szemben. A bűnügyi rendőrség embereinek megállapítása szerint a páncél­terem kifosztásához, az előkészítő munka el­végzésére, 14 napi munkára volt szükségük a betörőknek. Maga a háromméteres alagútnak a kivájása nyolc-tíz napig tarthatott, mert a gonosztevők a kiásott földet az utolsó por­szemig eltávolították a pincéből, úgyhogy tel­jesen tiszta az alagút és könnyű volt benne a mozgás. Rejtély, hogy miképpen tudtak két héten keresztül a pincében élni, hogy tudták eltávolítani a nem jelentéktelen földmennyi­séget anélkül, hogy észrevették volna őket. Lovaglás ügy az egységes párt vacsoráján Wágner Károly provokáltatta Láng Boldizsár bárót Az egységes párt ma esti pártvacsoráján felköszöntötték a királyhelmeci választókerü­let legújabban megválasztott képviselőjét, Láng Boldizsár bárót. Az üdvözlésre vála­szolva, Láng báró kitért azokra, akik a vá­lasztáson ellenjelöltjei voltak s igy a többi kö­zött Wágner Károly dr.-ról is megemlékezett. Wágner Károly dr. tudvalévően az általános választások során egyik képviselőjelöltje volt a királyhelmeci választókerültnek, de a peti­­ciós eljárás után passzív választójogától meg­fosztották. Wágner Károly dr., amikor Láng Boldizsár báró őróla emlékezett meg, azonnal felállít az asztaltól és eltávozott az egységes párt helyiségéből. Előbb azonban Meskó Zol­tán és Szabó Sándor képviselő útján provo­­káltatta Láng Boldizsár bárót a róla tett kije­lentései miatt. Erdélyi édesanyja életére esküdött hogy nem tört a felesége életére Gál védő ismételte, hogy a fulladásos halál nincs bizonyítva — Haberda tanár tekintélyére hivatkozik — Az ügyész és a védő lojális tisztelgése egy­mással szemben — Erdélyi Béla az utolsó szó jogán három hónapig tartó cinizmusát némileg expiálja ítélethirdetés kedden délelőtt 11 órakor Finifa la tragoedia. Az Erdélyi-tárgyalás véget ért. Véget ért egy drámai jelenettel, amely csattanónak is nevezhető. Erdélyi Béla az utolsó szó jogán erős, elkeseredett hangon édesanyja életére megesküdött arra, hogy ő sem Budapesten, sem Millstattban, sem a Kan­­zell-hegyen nem tört a felesége életére. És be kell ismernünk, ez a fiatal ember, aki három hónap óta a legteljesebb ellenszenv központja, ma hatást keltett és kissé meg is rendítette az embereket. A külsőség ma is olyan volt, mint eddigelé mindig. Azzal a különbséggel, hogy ma már a terem földszintjén hat teljes padsor volt zsúfolva. Úgy látszik, mostanában már a büf­­fében is csak állva lehet étkezni. Mert annyi sok padot, széket hirtelenében előkeríteni nem csekély feladat. A védő újabb rohamot intéz Greil bíró és az orvosok ellen Schadl Ernő dr. elnök féltiz órakor megnyit­­ván a tárgyalást, bejelenti, hogy Greil dr. bírónak a hivatali titoktartás alól való felmentése most érkezett meg a törvény­székhez. Aztán felkérte Gál Jenő dr. védőt, hogy megsza­kított védőbeszédjét folytassa. Gál Jenő dr. azzal kezdte, hogy most, mivel utólag beérkezett Greil bírónak felmentése a hi­vatalos titoktartás alól, ez arra kötelezi, hogy részletesebben foglalkozzék Greil bíró illeni val­lomásával és e tárgyalást előkészítő munkájával. A veronálos mérgezésnek pozitív kísérőjelenségei egyáltalában nem mutathatók ki ebben az eset­ben. Az orvostudomány és a gyakorlat szerint a mérgezéses halálnemek kétségtelen kísérőeleme az úgynevezett nyelési tüdőgyulladás, amely abból származik, hogy a mérgezéstől eszméletlen beteg a szájában összegyűlő nyálat nem tudja lenyelni, az lecsorog a tüdőbe és az ott felgyülemlő víz­tömeg tüdőgyulladást okoz. Ez az úgynevezett nyelési tüdőgyulladás minden halálos jellegű narkotikus mérgezésnél feltétlen kimutatható, ezzel szemben a jelen esetben a boncjegyzőkönyv és az orvosok véleménye szerint sem kifejlődött, sem kifejlődésben lévő tüdőgyulladást Forgács Anna boncolása alapján nem tudtak megállapítani. A védő a továbbiak során Goethe, Wlassics Gyula báró és Staud Lajos dr. nyugalmazott cu­­riai tanácselnök műveiből idézve azt bizonyítja, hogy a jogászi, a logikai érveken és segédtudo­mányokon alapuló meggyőződés nagyobb jelentő­ségű, mint az egyes tudományágra izolált szak­értői vélemény. Nem tulajdonítottak elég jelen­tőséget annak a ténynek sem, hogy az a fenacetin, amelyet Forgács Anna fejfájás ellen használt, ugyanolyan dobozban volt. Ugyanúgy nézett ki, mint a millstak­i patiká­ban Erdélyi által vett veronál. Mind a kettő Forgács Anna éjjeli szekrényére ke­rült és amikor Erdélyi Forgács Anna engedélyé­vel tizenegyig lement a bárba, a közben lévő idő­ben Forgács Anna tévedésből bevehetett a Vero­náiból fenacetin helyett. Igaz ugyan, hogy Erdé­lyi Bélának ezt a két külsőleg hasonló, de nagyon különböző mérget nem szabadott volna otthagyni Forgács Anna előtt, ezért őt meg lehet ítélni, le­het rá haragudni, lehet elvetemedettnek is ne­vezni, de jogilag felelőssé tenni nem lehet, annál kevésbé, mert azt a bizonyos veronait az orvos is anélkül rendelte Erdélyi Bélának, hogy et meg­vizsgálta volna, a receptre sem írta rá a haszná­lati utasítást és a patikus az Ausztriában fennálló orvosi, illetőleg gyógyszerészi szabályzatok figye­lembevétele nélkül adta ki. Ha mindezekért nem felelős az orvos és a patikus, Erdélyi Béla sem tehető felelőssé, ha nem járt el náluk n­agyobb gondossággal.­­ 1929. évi március 4-től 17-ig 117 ország üzletvilága vesz részt a Lyoni vásáron Résztvesznek a gyűléseken. Megveszti a katalógust Igénybe veszik az export-szolgálatot A kiállítók katalógusa (75) oldalt megjelent. A kiállí­tott Cikkek jegyzéke német nyelven. Ara­­portéval együtt) 15 francia Iránit Gondoskodjék lakásról cím: FOIRE DE LYON Service Propagande, Rue Ménes­rier, LYON (LYONI NEMZETKÖZI VÁSÁR) . A legfrissebb aktualitás bekapcsolása . Egy külön világ tobzódik előttünk, és a narkotikumok bevétele a poranyagba nem a szen­záció kedvéért történik, hanem azért, mert ez olyan súlyos adat, amelyet mellőzni nem szabad. Állítja a védő, hogy Forgács Annát legyengült szíve, ellenállóképességének hiánya élte meg. A tanúvallomások a negatívumokkal szemben pozi­tívumokat produkáltak és ezek a fontosak, hiszen Kövess báróról sem tudta ezer és ezer ember, hogy narkotikummal él, de öt ember talán tudta és ezeknek a vallomását el kell fogadni. — Nem akarok frivol, esetleg könnyelmű ki­jelentést tenni, pedig mondhatnám azt, hogy mél­­tóztassanak a művészkörökben forgolódni és meg­hallgatnák, mi a tudat erről. De meg kell megint említenem, hogy nagyon sokan, akik igenis fon­tos vallomást tudtak volna tenni, nem jöttek ide, mert fáztak ebben a hírhedtté vált ügyben vallo­mást tenni. Félnek és fáznak az emberek, nehogy odasorozzák őket is abba a világba. Merném azt mondani, hogy szavaztassuk meg a közérzés vi­lágát erre vonatkozólag. Tegnapelőttig talán még a tömegpszichózis uralkodott az embereken, de ma már felszabadultak ez alól az érzés alól, ma már mind többen vannak ezrek és ezrek, akik azt mondják, hogy ez az ember nem bűnös abban a bűncselekményben. Bizonyítékot adjanak ide nekem, bizonyítsák azt, hogy megtörtént a bűncselekmény és nem azt, hogy megtörténhetett. — Forgács Anna haláloka a legvalószínűbb fel­tevések szerint zsirembólia folytán következett be. Ennek a tökéletes bizonyítása a védelem részéről azért nem volt lehetséges, mert Kenyeres profesz­­szor s a többi európai hírű orvosprofesszorok könyve szerint egy módon lehetetlen megállapí­tani zsírembóliát, és­pedig akkor, ha a vizsgálat alá kerülő testrészek előbb borszeszbe, spiri­tuszba tétetnek. Az ügyész nem érzi magát kapacitáltnak . Az Erdélyi-féle embertípus senkinek , nekem sem ideálom, az én ideálom a jog és a törvény s ennek kell érvényesülnie a szimpátiák és ellenérzések mellőzésével az Erdélyi-féle bűn­­perben is. A bíróság jogon és törvényen alapuló ítélethozá­sára isten áldását kért. Temesváry Gyula dr. ügyész reflektált a védő­­beszédekre. Danielszky Miklós, Borsos Ferenc, Filó Józseffel szemben változatlanul fentartotta az ügyész a vádat, mert szerinte az ügyvédek tévedésben vannak, amikor a minősítést kifo­­gásolják.­­ Ami pedig az Erdélyi Béla védelmében el­mondott beszédet illeti, arra is csak egyes vo­natkozásaiban fogok visszatérni, mert bár nagy élvezettel hallgattam végig a védő úr retorikailag és tartalmilag­­is nagyon szép védőbeszédét, de meg kell állapítanom, hogy akármilyen hangulatos és hangulatkelttt volt ez a szép védőbeszéd, a vád által emelt sú­­l­­yos vádakat és bizonyítékokat nem döntheti­­ meg. A védő megemlítette, hogy hosszasan kutatott Erdélyi Béla lelkületében és kutatásának ered­ménye az volt, hogy Erdélyi Béla lehet Minős, de nem gyilkos. Én éppen ellenkezőleg azt álla- Egészségét nyerheti Ön el AbEr­ziában nr. Szegő szálllda­gy­ógyintézcében Felnáttek, gyermekek legelőzékenyebb kiszolgálása Brenner Frigyes igazgató

Next