Ujság, 1929. március (5. évfolyam, 50-73. szám)

1929-03-12 / 59. szám

* Zongoraest. Pembaur Józsefben, ki va­sárnap este tartotta meg hangversenyét a Zeneművészeti Főiskola nagytermében, érde­kes művészt ismertünk meg. Nem az az em­ber, aki a sablonokat, a megszokottat követi, igyekszik mindig egyéni utakon járni. Néha azonban a túlzásba is megy ebben az irány­ban, úgy hogy eredetisége már gyakran min­denáron való eredetieskedésnek tűnik fel. Ahoz pedig nem eléggé súlyos egyéniség, hogy ezt feltétlenül meg bírnánk neki bocsá­tani. Hangversenyét elég kisszámú közönség hallgatta végig. * Fehér Artúr előadóestje. Zsúfolt ház volt vasárnap este a Zeneakadémia nagytermében, ahol Fehér Artúr előadóestjét tartotta. Ez az érdeklődés Fehér Artúr művészetének legőszin­tébb kritikája. A színészi és előadóművészetnek olyan skáláját mutatta meg a népszerű művész, mit tőle is ritkán hallunk. A közönséget hol meg­­rnkatta, hol megnevettette és egész estén át sze­retettel ünnepelték. * Irodalmi est. Az 1929. folyóirat szombaton este bemutatkozó­ estet rendezett a Zeneakadé­mián. Az esten Sós Endre mondott bevezetőt, Pünkösti Andor pedig előadást tartott. Glatter Miklós, Wagner György, Fekete Alfréd, Pálmai Jenő, Somogyi László és Berda József verseit az igen tehetséges Koncz Erzsébet, a kitűnő orgánumú Iván Liza, továbbá a népszerű Baló Elemér, Árvai Lili, Serény János, Béh Miklós ad­ták elő. Közreműködött még az esten Szalmás Piroska zongoraművésznő és Fejér György zon­goraművész. A termet színültig megtöltötte a kö­zönség és sokat tapsolt úgy az előadóknak, mint a színészeknek . A színész, mint cenzor. Az egyik berlini színház felbontotta Harry Gondi színész szerző­dését, mert vonakodott egy ízléstelen, merész kuplét elénekelni. A bíróság a szerződés felbon­tását jogtalannak mondotta ki és elismerte a színész azon jogát, hogy ízléstelen triviális sze­repet visszautasíthasson. * Tchetstevéddml hr*pgrcrfirny * pesti Vigadóban. Budapest Székesfőváros Iskolánkivüli Népművelési Bizott­sága negyedik tehetségvédelmi hangversenyét március 17-én, vasárnap délután öt órakor rendezi a pesti Viga­dóban. A hangverseny szereplői közül ismét sok a ko­moly ígéret. Deutsch Antal, Vincze Ottó karnagy, zene­­szerzőtt, Neumann László hegedűművész, Lányi Margit, Pogány Olga és Tibor Zoltán operaénekesek, Ráskai Vera és Zeitinger Jenő zongoraművészek és Molnár Anna (hárfa) szerepelnek az érdekesnek ígérkező műsoron. A hangverseny tiszta jövedelmét a Magyar Tehetségvédő Országos Bizottság tehetségvédelmi alapja javára fordítja a rendezőség. A színházak és kabarék hírei. Boszorkánytánc Páratlan érdeklődés előzi meg a Belvárosi Színház péntek esti bemutatóját, amikor Bíró Lajos a világhírű magyar író több évi hallgatás után először szólal meg ismét a színpadon a Boszorkánytánc című izgalmasan érdekes darabjában. Az Iro­dalmi és művészeti szenzációt jelentő remek­mű ragyogó főszerepei Makay Margit, Gellért Lajos, Toronyi Imre és Délig Ferenc interpretálásában kelnek életre. Főpróba: csütörtök délelőtt Jegyek a színház titkárságánál. £D£$ -ANYAJEGY-ÉT -AZ ■ DESC-banI HAGY. KIR. ni OPERAHáZ Nincs előadás. kiRÁiyazittHÁ? PISTA NÉNI Vígjáték három felvonásban, négy képben. Irta Bús Fekete László. Verőn Fedák Sári Hídassy Feri Rózsahegyi K. Elzi. a leánya Bársony Rózsi Hidassy Aladár Pártos Dezső Irma. a felesége Báthory Giza Kotrasek Gy. gróf Zátony Kálmán Frédi, a fia Sándor István Y­ette Mészáros Giza Pepi Dénes Oszkár A végrehajtó Latabár Árpád Az ügyvéd Rónai György Tóni Feleky Kamil Sirvanek, portás Raskó Géza Detektív Gaál Sándor Kiváncsi hölgy Jánossy Terka Rikkancs Kolozsváry Ernő Egy pincér Gáthy István Boy Nagy Tibor 'Dreg­ur Major István 'Gyufás kislány Torday Eszter Kis cseléd Győry Magda uraii Darvas Margit Kezdete 948 órakor. A KÉK MADÁR (DER BLAUE VOGEL) társulatának vendégjátéka Jushny igazgató vezetése és személyes közre­működése mellett. Teljesen új műsor. Kezdete 8 órakor VAKARLAK Szinmű három felvonásban. Irta Boross Elemér. 1 ion Mária Orsolya Erzsi Kurzon János Justh Gyula I­. danov herceg Bondy István P.: innen, rokkant Gonda József (' )• :pert Békési Róbert ]" van Bókay Ferenc I sötét alak Baróthy József ) :gató Bazsay Lajos sziós páter lengyel Vilmos Z­odics Gárday Lajos 1 sz­k. főfelügyelő Boray Lajos b... án, újonc őr Baló Elemér Kezdete 8 órakor NEMZETI­­ SZÍNHÁZ A volt 32-es budapesti háziezred díszelőadása. SÜT A NAP Vígjáték 3 felvonásban. Irta Zilahy . A tiszteletes ur Palágyi Lajos A tekintetes asszony Rákosi Szidi Sárika Somogyi Erzsi A postamesternő Kiss Irén Jolánka Ághy Erzsi A forgalmista Pethes Sándor A tanító Hajdú József A tanítónő T. Halmy Margit Pongó Juhász Kürti József Juliska G. Gömöri Vilma Sámson Mihály Cselényi József Harangozó Bodnár Jenő Szűcs Mari M. Iványi Irén Marika Vándory Margit őrnagy Mihályfi Béla Rozika Ádám Elvira Laji Szőke Lajos Pakló Gabányi László öreg Sámsonná Bacsányi Paula Koldus Tábori Imre Cigány asszony Kelemen Mária Kisbiró Gyenis Ede ________Kezdete *4* órakor________ vígszínház A KIRÁLYI CSALÁD (The royal finitly) Színjáték három felvonásban. írták: S. George Kaufmann és Edna Ferber. Fordította: Gótfi Sándor. Cavendish Fanny Góthné K. Ella Cavendish Júlia Varsányi Irén Cavendish Anth. Rajnai Gábor Gwen Zombory M. Wolfe Oscar Góth Sándor Deanne Gazsi Mariska Marshall Gilbert Somlay Artúr Dean Herbert Gárdonyi Lajos Stewart Perry Hajmássy Miklós Mac Dermott Makláry Zoltán Della Litkey Irén Jo László Miklós Amélie Ink­ei Margit Soffer Dózsa István Miss Peake Esterházy Hóra Gunga Ignáth Gyula 1-ső boy Balogh János 2 ik­e Soós László Kezdete 948 órakor. TERÉZKÖRUTI SZÍNPAD Biller Irén, Nagy Endre, Salamon Béla, Raina Alice. A legelső férfi. A cégvezető úr. Minden jól megy . . . Két pesti nadrág. Reggel hétkor . .. Két utazás Nizzába 1320. Miss Európa Bürgazdán. Nyomorult emberek. Pesti kulturélet. Kezdete 949 órakor. Minden vasárnap délután 944 órakor Igazi Gyerekszínház. A NEMZETI SZÍNHÁZ KAMHÍZASZÍNHAZA U tUaha Ln]n amtmtiAm tpUte-téfefaO A KRÉTAKÖR Játék 5 felvonásban. Kínai eredeti után irta: Klabund. Fordította: Bá­­nt Lajos. Zenéjét szerzette: Lavotta Rezső. Pao, kínai herceg Lehotay Árpád Csu, főbíró Gál Gyula Csao, hivatalnok Harasztos G. Ceremoniamester Hajdú László Má. mandarin Horváth Jenő Jüpei, a felesége Szabó Margit Csangné T. Halmy Margit Haitang, leánya Bajor Gizi Line, fia Abonyi Géza Tong Kürthy György Bába Kelemen Mária Kocsmáros Major Tamás Kezdete 9+8 órakor Kezdete 9+8 órakor IDA REGÉNYE Írta Gárdonyi Géza: Vígjáték 8 fel­vonásban. Színpadra Írták Em­őd Ta­más és Török Rezső, a Péter, berk. Hegedűs Gyula Ida, a leánya Gaál Franciska Balogh J., földb. Kiss Ferenc Bogár, könyvelő Harsányi Miklós Ella, a leány­­ Lázár Mária Panni Gombaszögi Ella Csorba Matyi Z. Molnár László Julcsa néni Vágóné Margit Fazekas Turay Ida Bisi Dénes György A főasszony Zala Karola Ottilia nővér Hollós Ilona Ladiszla nővér Misák Magda Csurka, prímás Körmendy János Kaszab, drogista Vándory Gusztáv Bényi, mészáros Dávid Mihály Bodoky Pista Balassa János Stern, patikus Poprády Ernő A doktor Harsányi Miklós Groom Pethes Ferenc Pistike Sándor Fityu Kezdete 8 órakor Gaál Franciska: „Nagy cipőben kié fiú“. Medgyaszay Vilma: A pillangó (Vaszary, Kökény, Peti, Abonyi) Békeülve! „Finom házikosz!" és „Ami van, az s»»se jó“. Farkas* Imre dal­játéka, Radó—Kökény: „Zsazsa bácsi Békeffi konferál. Kezdete 9 órakor, vasárnap délután 4 órakor. , ss.? , VÁROSZSAKBA? Farkas Imre u] operettje SZUPÉCSÁRDÁS Operett 3 felvonásban, 6 képben. Irta és zenéjét szerzette Farkas Imre. Baratye, üveggyáros Sik Rezső Ancsura, leánya Szomolnoki Gábor Szomolnoki Károly Fátray W. Klári Szaniszlóczy Sz. Miss Luiz Köcsöge Péter Malákné Várörzó Demeter Az alispán Az alispánná Kropacsek ezredes Margitka Főjegyző Vármegyei hajdú Vasúti portás Trézsi, cseléd Egy öreg tót Cigányprímás Egy választó Egy asszony Kezdete 9 Zlahy Irén Kertész Gábor Békássy István Keglevích Marietta Ferenczy Károly Hamvas Józsa Kabók Győző Kőmives Erzsi Varga Imre Pajor ödö*i Farkass Mica Lóránth Vilmos Páris Ila Kertész Kálmán Sós Mihály Pataki Ferenc Németh Annus Hajagos Károly Pallós János Abay Gyula Vándoriné 8 órakor Titkos Hona felléptével HAZUDJ ÉDES! Játék három felvonásban. Irta Andai Ernő. Aliz Titkos Ilona Elsie Székely Gizi Sándor Delly Ferenc Julián Jávor Pál Titusz Gózon Gyula Csibe Szilágyi Marcsa Kázméri Jaloveczky László Bálla Ádám Pál Frakkos ur Kálnay László 1- ső hölgy Horváth Magda 2- ik .. Béldi Germ­id Kövér ur Várnai Jenő Inas Nagy Elemér Kezdete 8 Araxor ROYAL ORFEUM Josephine Baker, Rocky Twins, Pon­dherrys, Amac, Stefson, Severus et Severus, The Leughtons, A kék álarc Pásztor Árpád dramolettje), Kotrás­­kám (Békeffi László tréfáin), Ki a Duna vizét issza (Faragó Sándor víg­játéka), Békeffi László, Sugár Flóri, Horváth Böske, Bellák Miklós, Sá­rossy Mihály stb., stb. Kezdete 8 órakor, vasár- és ünnepnap délután 944 órakor. E HETI SZÍNHÁZI ELŐADÁSOK M. KIR. OPERAHÁZ Szerda: Befejezetlen szimfónia; A múzsa cókja; Cselre cselt. (A-bér­­let 20. szám.) Csütörtök: Faust. (F-bérlet 21. sz.) Péntek: Hunyadi László. (C-bérlet 21. szám.) Szombat: Siegfried. (B-bérlet 21. sz.) Vasárnap: Oda-vissza; Bohémélet. (E- bérlet 21. szám.) Hétfő: Nincs előadás. Kedd: A tenor. (D-bérlet 21. szám.) NEMZETI SZÍNHÁZ Szerda: A fekete lovas. (D-bérlet 26. szám.) Csütörtök: A tábornok. Péntek délután: A híd. (Hetvenötöd­­szer. A Keresztény Szociális Egye­sület díszelőadása); este: A fekete lovas. (K-bérlet 27. szám.) Szombat: Barnhelm Minna. (Először: A-bérlet 27. szám.) Vasárnap délután: Az arany ember, este: A tábornok. Hétfő: Barnhelm Minna. (B-bérlet 27. szám.) Kedd: A tábornok. A NEMZETI SZÍNHÁZ KAMARA SZÍNHÁZA Szerda: Nem élhetek mzusikaszó nélkül. Csütörtök: A túlbuzgó fiatalember. Péntek: Nem élhetek muzsikaszó nél­kül. Szombat: A túlbuzgó fiatalember. Vasárnap délután: A nők barátja, este: Nem élhetek muzsikaszó nél­kül. Hétfő: Az asszony és az írógép, öreg­­anyó katonája. (Először.) Kedd: Nem élhetek muzsikaszó nélkül VÁROSI SZÍNHÁZ Szerda: Aida. (D-bérlet.) Csütörtök: Szupécsárdás. Péntek délután: János vitéz (Ifjúsági előadás); este: Az álarcosbál. (C- bérlet.) Szombat: Szupécsárdás. Vasárat­ó délután és este: Szupé csárdás. MAGYAR SZÍNHÁZ Szerda: Agglegény apa. Csütörtök: Agglegény apa. Péntek: I. Ünnepi szavalat. II. Ida regénye. Szombat: Agglegény apa. Vasárnap délután: Ida regénye; este: Agglegény iI*. vígszínház Szerda: Különös közjáték. Csütörtök: Különös közjáték. Péntek: A királyi család. Szombat: Különös közjáték. Vasárnap délután: Beszterce ostroma; este: Különös közjáték. Hétfő: Különös közjáték. KIRÁLY SZÍNHÁZ Egész héten minden este: Pista néni. Vasárnap délután: A csikágói her­cegnő. BELVÁROSI SZÍNHÁZ Szerda: Ez az én esetem.­­ Csütörtök: Ez az én esetem. Péntek: Boszorkánytánc. (Először.) Szombat: Boszorkánytánc. Vasárnap délután: Én és a húgom; este: Boszorkánytánc. FŐVÁROSI OPERETTSZÍNHÁZ Szerda: Miss Amerika. Csütörtök: Miss Amerika. Péntek délután: Jön a csősz. (Elő­ször: Gyermekelőadás)* este: Miss Amerika. Szombat: Miss Amerika. Vasárnap délelőtt: Aranykakas. (Vendrey Ferenc ötvenéves jubi­leuma alkalmából); délután: Az utolsó Verebély-lány; este: Miss Amerika. ÚJ SZÍNHÁZ Szerda: Vakablak. Csütörtök: Vakablak. Péntek: Tüzek az éjszakában. Szombat: I. Elöljáró beszéd. I. A kolozsvári bál. III. Szomorúságának énekese. (A kolozsvári Magyar Szín­ház vendégjátéka.) Vasárnap délután: I. Kolozsvári bál. II. Szomorúságának énekese. (A ko­lozsvári Magyar Színház vendég­játéka; este: Csizmadia, mint kísér­tet. (A kolozsvári Magyar Színház vendégjátéka.) Hétfő: Asszonylélek (Először. A ko­lozsvári Magyar Színház vendég­játéka.) Kedd: I. Husvét hete. II. Liszt Ferenc első szerelme. III. Borka asszony és György deák. IV. Omnia vincit amor. (A kolozsvári Magyar Szín­ház vendégjátéka.) A­NDRÁSSY-im SZÍNHÁZ Egész héten minden este és vasárnap délután- Finom házikoszt. Fog­orvosnál. Zöldhajtókás -órgapi­ty­­kés közlegény, érni van, az se jó. A pillangó; Zsazsa bácsi; Nagy cipő­ben kis fiú; tréfák, magánszámok. ÚJSÁG KEDD, 1929 MÁRCIUS 12 Hangversenyek * A HÉV Szimfonikus zenekara Thurzó Nagy Gábor dr. az Operaház fiatal karmestere vezény­letével, szép sikerű hangversenyt rendezett va­sárnap a Lloyd-palotában. Beethoven műveit szólaltatta meg művészi ízléssel, mély megértés­sel, lendületes dirigálása mellett. Garay György Beethoven hegedűversenyét játszotta finoman, Svéd Sándor, az Operaház baritonistája Carmen Escamillo-áriáját és Figaró belépőjét énekelte nagy tetszéssel. A közönség lelkes tapssal jutal­mazta a művészeket . Verdi örökéletű­ remekműve: a Requiem ma, márc. 12. (V. Vas.) Filhar­mónia. Palestrina­­kórus. Vezényel: Dohnányi. Szólisták: Fuchs- Fayer Rózsi, Basilides, Székelyhidy, Venczell. (Rózsavölgyi.) Casals: holnap A világ e legnagyobb instrumentalista művé­szének ez lesz az egyetlen estje. (Harmónia.) FILMSZÍNHÁZ * Simon Böskével egyidel'"',eg filmje is meg­érkezik Budapestre. Miss Európa, a szépségver­senygyőztes Simon Böske csütörtökön délután érkezik haza. Még ugyanaznap bemutatják a KAMARA és CORVIN színházak a róla és társ­nőiről készült párisi és nizzai filmet. A bécsi és budapesti fogadtatást, newyorki intézkedésre, Amerika számára a Fox-filmgyár Európában időző amerikai operatőrje fogja fotografálni. Ez a felvétel is rövidesen a közönség elé kerül . Szabad dohányozni a berlini mozikban. A nyugati államok legtöbbjében szabad a mozikban dohányozni. A párisi közönség már régen ciga­rettázva, vagy szivarozva élvezi a mozik előadá­sát. Ezt a jó szokást most meghonosítják Ber­linben is, ahol a napokban megjelenik a dohány­zásnak a mozikban való engedélyezéséről szóló rendelet. * A hangos film bevonult az óceánjárókra is. A nagy óceánjárók már régen bevezették a mozit s igy az utazóközönség a hosszú tengeri utazás alatt sem nélkülözi kedves szórakozását. A Leviathan a mozielőadásokban most az úttörő szerepére vállalkozott, amennyiben vetítőtermét átalakíttatta, hogy ne csak a néma, hanem hangos filmek is előadhatók legyenek. . . Filmről — a színpadra. Beatrice Jog, az ismert amerikai filmszínésznő, akinek legutóbb is pergett néhány nagysikerű filmje a magyar közönség előtt, egyelőre búcsút mondott a fim­­nek s egy nagy newyorki színházhoz szerződött, ahol drámai szerepben lép fel. MULATSÁGOK A MAGYAR VASÚTI ÉS HAJÓZÁSI KLUB JELMEZBÁLJA A Magyar Vasúti és Hajózási Klub folyó hó 9-én rendezte hagyományos jelmezes álarcos bál­ját Szebbnél-szebb jelmezek tarkították a színes báli képet. A legötletesebb jelmeznek szánt három díja közül szavazás útján az első díjat Bartók , Klári nyerte el, ki ízléses és szép jelmezével az Újság­ot személyesítette meg. A második díjat Törzs Boriska (operette-primadonna), a harma­dikat Palkovits Ibi (világoskék pierette) kapta. A megjelent hölgyek közül a következők ne­veit sikerült feljegyezni: Asszonyok: Dr. Balogh Rezsőné, Morvay Gusz­távné, Matusik Józsefné, Szeszler Jakabné, Neuwirth Sán­­dorné, Tanzer Ernőné, Zakl Béláné, Thyee Rezsőné, Just Sándorné, Ligeti Jakabné, Hegyi Imréné, Udvarhelyi Ká­­rolyné, dr. Fadgyes Árpádné, Bartók Lipótné, Kecskeméti Árpádné, Vadász Antalné, Nádas Nándorné, Farkas Lászlóné, Koréin Vincéné, Rummer Károlyné, Strowsky Lajosné, Effenberger Károlyné, Vass Oszkárné, Ranker Aladárné, Árvay Sándorné, Takács Gézáné, Földes Ist­vánná, Kunszt Jánosné, dr. Parragh Sándorné, dr. Weiner Henrikné, dr. Pálnik Zoltánná, Pasteiner Józsefné, Span­­ner Emilné, Palkovics Adolfné, Bárdos Kornélné, Engel Ernőné, Szekendy Dezsőné, Wolf Vilmosné, Weck Gézáné, Kolin Rezsőné, Stanisits Lázárné, Novák Emilné, Rózsa Károlyné, dr. Lengyel Béláné, Törzs Gyuláné dr. Drottner Arzénné. Leányok: Posch Hildegard, Nádor Baba, Nyári Böske, Balogh Zsófi, Balogh Ilona, Kiss Györgyike, Matu­sik Irma, Matusik Irén, Matusik Vali, Nolz Mária, Argay Pipi, Hammerl Anna, Szeszler Valéria, Szeszler Lili, Heim­­lich Manci, Neuwirth Jutka, Radó Liliké Blau Edit, Spira Ella, Spira Márta, Bánd Lica, Balassa Lili, Marton Vilma, Kovács Mária, Zilkovits Stefánia, Nyiry Kamilla, Palkovits Ibikó, Kepes Hajnalka, Novák Margit, Törzs Boriska, Just Irén, Kosch Frida, Kosch Hilda, Ligeti Erzsi, Bartók Klári, Marschal Emilia, Nádas Manci, Farkas Baba, Stern Rózsi, Takács Juliska, Lux Baba, Rummer Hajnalka. + A Budapest­ Polgári Dalkör március 16-án, szom­baton este a dalkör helyiségében (Vili., Kálvária tér 22) Magyar László egyesületi karnagy vezetésével műsoros táncestélyt rendez, melyre a dalkör alapító, pártoló és működő tagjait és családjukat ezúton meghívja az elnök­ség. Műsor kezdete 9 órakor, utána tánc. A mozik mai műsora: BELVÁROSI MOZGÓ: Rablélek a primadonna (Fox-gyé­mántfilm 10 felv., fősz.: Madge Bellaim). A fekete grófnő (filmdráma 8 felv., fősz.: Vivian Gibson). Paramount­­hiradó. Előadások hétköznap: 5, 948, 9410, vasárnap: pi­ros terem 3,­5, 948, zöld terem: 3, 4, 6, 8. CAP110L (a Baross-téren. Tel.: 1. 343­37). Rasputin, a fe­kete muzsik (a címszerepben: Nikolai Malikon, a cárné: Diana Karene). Vérbosszú (dráma 7 felv., fősz.: Andre Cornelis). Misi, mint direktor (amerikai burleszk). Elő­adások hétk.: 5, 148, 9410, vasárnap: 944, 146, 148, 1410. CORVIN-SZINHÁZ (Tel.: 389 88 és 395­ 84 Aut.). A két al­koholista (Zorc és Huru vigjátéka 10 felv.). Naftalin (Heltai Jenő bohózata 8 felv., fősz.: Vivian Gibson, Radó Teri, Elsa Temáry, D'Arrigo Kornél, Livio Pavanelli, Mály Gerő). Előadások hétköznap: 946, 148, 9­­10, vasár­nap: 944, 946, 18, 10. CORSO-MOZI (Váci­ u. 9. Tel.: Aut. 874 02). Rang és szere­lem (filmregény 8 felv., fősz­: Ramon Novarro és Renée Adorée). Majmok, pálmák, feketék (Ossendowski, a világ­hírű utazó expedíciós filmje 8 felv.). Paramount­ és Ma­gyar híradó. Előadások hétk.: 4, 946, 948, 9410, vasárnap: 945, 947, 8. 9410. DÉCSI (Teréz körút 28. Tel.: Aut. 213-43 és Aut. 259-52). Két Metró Goldwyn mesterattrakció egy műsorban! Ra­mon Novarro nagy filmje: Szerelem és rang (fősz.: Renée Adorée és Roy D'Arcy). A sátán legényei (Dorothy Sebas­­tian és Tim Mc­­Coy kalandos filmje. Híradó. Előadások hétk.: 4. 6. 8. 10. vasárnap: 3. 945. 947. 949. 10. ELIT-MOZGÓ (Lipót­ körút 16. Tel.: 961 51). Sólyomfészek (filmregény 9 felv., fősz.: Milton Sills, Doris Kenyon). Az élet tavasza (erkölcsrajz 9 felv., fősz.: Grete Mosheim). Fox-Journal. Előadások: 5, 948, 9410. FÓRUM FILMSZÍNHÁZ (Kossuth L.­u. 18. Tel.: Aut. 895-43 és 897 07). Rasputin (a fekete muzsik drámája, 16 éven felülieknek, fősz.: A. Malykoff). Felfordult világ (a kettős fősz.: Carlo Aldini). Híradók. Előadások hétk.: 5, 948. 9410, szombat és vasárnap: 4, 6, 8, 10. KAMARA-MOZGÓ (Tel.: 440 27): A két alkoholista (Zoro és Huru vigjátéka 10 felv.). Naftalin (Heltai Jenő bohózata 8 felv . fősz.: Vivian Gibson, Radó Teri, Elsa Temary, D’Arrigo Kornél, Livio Pavanelli, Mály Gerő). Előadások hétk.: 4, 6, 8, 10. vasárnap: 3. 945. 947, 949. 10. NYUGAT-MOZGÓ: Szividorostó (szinma 10 felv., fősz.: Harry Liedtke). Az élet tavaszán (dráma 8 felv., fősz.: Greta Mosheim). Előadások hétköznap: 944, 946, 948, 94­0, va­sárnap: 944, 946, 948. 10. OMNIA (József kórut SI. Tel. 1. 301-25). Piccadilly (10 fej. London éjjeli életéből, rendezni: E. A. Dupont, fősz.: Anna May Wong). Hogy kell a nőkkel bánni? (vígjáték­­attrakció 8 fej., fősz.: Glenn Tryon). Híradók. Előadások hétköznap: 5, 948, 9410, vasárnap: 4, 6, 8, 10. ORION FILMSZÍNHÁZ (IV., Eskü-ut 1. Tel.: Ant. 831 02). Piccadilly (10 fejezet London életéből, írta: Arnold Ben­­nett, rendezte: E. Dupont, fősz.: Anna May Wong, Gilda Grey, Grill Richard, King Ho Chang). A kisértetek órája (dráma 8 felv., fősz.: Marietta Milner és Thomas Meighan). Magyar és külföldi híradók. Előadások hétk.: 946, 948, 9410, vasárnap: 944, 946, 948. 9410. PALACE FILMSZÍNHÁZ (Newyork-palotával szemben. Tel: J. 365 23): Az első engedélyezett Rasputin film. A fékét® muzsik: Rasputin. A felfordult világ (kalandorvígjáték) Híradó. Előadások hétk.: 5, 6, 8, 10, vasárnap: 4, 6, 8, 10. ROYAL-APOLLÓ (Tel­: J 429 46 és 419 02). Olga Csehova budapesti regénye: Égő asszony (pesti történet 12 felv., fősz.: Olga Csehova és Artur Pussey) Karnevál (történet a nizzai farsang forgatagából 10 fej. Danubius-attrakció).­­ Prolongálva. Előadások hétk.: 5. 948, 9410, szombat­ra , vasárnap: 4. 6. 8. 10 RADIUS FILMSZÍNHÁZ (Nagymező­n 22-24. Tel.: Aut. 292-50 Aut. 22- 98). Piccadilly (E. A. Dupont világfilmje 12 felv., fősz.: Anna May Wong, Goda Gray, Jameson Thomas). A kisértetek órája (Paramount-attrakció 8 felv.). Magyar és Paramount híradók. Előadások mindennap: 4. 6. 8. 10. TURAN-MOZI: Sólyomfészek (dráma 8 felv., fősz.: Milton Sills és Doris Canien). Eljátszott asszony (szinma 8 felv., fősz.: Dolores del Rio). Mungó, a kígyók réme (expedí­­ciós film). Híradó. Előadások hétk.: 5. 948. 9410. UFA FILMSZÍNHÁZ (Teréz körút 60. Tel.: L. 921-83 és L. 921-32).­­ Magyar híradó. 2. Ufa világhiradó. 3. Naftalin (Heltai Jenő vígjátéka. 4. Ossendowski: Majmok, pálmák, feketék. Stephanides Károly dirigál. Ákom Lajos orgona­­hangversenye közkívánatra még egy hétig: Perzsa vásár. Előadások hétköznap: 5, 947. 9410, szombat és vasárnap: 4. 6. 8. 10. URANIA-SZÍNHÁZ (Tel.: 1. 460 45 és 460 46). Rang és sze­relem (filmregény 12 felv., fősz : Ramon Novarro és Renee Adoree). A sátán regényei (vadnyugati történet 8 fej., fősz : Tim Mc­Coy és Dorothy Sebastian). Magyar híradó. Eladások hétköznap: 5. 948. 9410, vasárnap: 944. 946. 948. 9410 ELISABETH BERGNER ELZA KISASSZONY (Schinitzler regénye filmen)

Next