Ujság, 1929. október (5. évfolyam, 222-248. szám)

1929-10-09 / 229. szám

SZERDA, 1929 OKTÓBER 9 ­ A barcelonai nemzetközi szaksajtó-kon­gresszus a magyar szaklapok szabad terjeszté­séért, Barcelonában most zajlott le az V. nemzet­közi szaksajtó-kongresszus, melyet a Szaksajtó Nemzetközi Szövetsége rendezett. A kongresz­­szuson tizennyolc nemzet szaksajtójának képvi­seletében kétszázötvennégyen vettek részt. A kongresszus napirendjének egyik fontos pontja így szólt A szaksajtó szabad terjesztése az egész világon. A napirend e pontját a kongresszus II bizottsága tárgyalta. A tanácskozást Hippolyte Moimier, a Szaksajtó Nemzetközi Szövetségének alapító elnöke vezette. Az ügy előadója Rad­­ványi László dr., a Magyar Szaklapok Országos Egyesületének ügyvezető­ elnöke volt. Ismertette a tavaly Genfben megtartott IV. nemzetközi szak­sajtó-kongresszusnak e tárgyban hozott határo­zatát, melyre Csehország és Románia kü­lü­gymi­niszterei válaszoltak. A válaszok beismerik azt, hogy az említett országok kormányai kitiltották területekről a magyar időszaki sajtótermékeket, mert — úgymond — a magyar lapok irredenta­­propagandát folytatnak. Ha azonban — mondják e válaszok — valamely magyar lap terjesztési engedélyért folyamodik, úgy — feltéve, hogy a lap hasábjain irredenta­ propagandát nem fejt ki — a kért terjesztési engedélyt minden nehézség nélkül megkaphatja. Radványa dr. ezzel szemben kimutatta, hogy úgy Csehország, mint Románia és Délszlávia kormányai csak egészen kivételes esetekben adtak terjesztési engedélyt egyes ma­gyar lapoknak. Az előadáshoz André Kaminket (Paris), Rudolf Sehlck (Lipcse), Frederico Gio­­vanoli dr. (Bern), valart­int a tanácskozás elnöke szólott hozzá. A bizottság helyeselte az előadó fejtegetéseit és úgy határozott, hogy tudomásul véve a cseh és román külügyminiszterek vála­szát, a kongresszus utasítja a Nemzetközi Szak­sajtó Szövetség vezetőségét arra, hogy ez ügyben tegye meg a szükséges lépéseket abban az irány­ban, hogy a magyar szaklapok mielőbb teljes elégtételhez jussanak. A kongresszus teljes ülése egyhangúlag és ünnepélyesen magáévá tette ezt az állásfoglalást. TM,új szőrmebunda megnyitási árak Petéd Sándor­ utca 9. Bejárat Pilvax-köz. — Hinni kell Magyarország feltámadásában! Pest vármegye 16 év óta együtt ülő törvényható­sága ma délelőtt tartotta utolsó közgyűlé­sét. Preszly Elemér főispán távollétében Ago­­rasztó Tivadar alispán elnökölt a közgyűlésen, amelyen Prónai­ Dezső bákró nagy beszédet mon­dott. Beszédében azt fejtegette, hogy a vármegye mindig az igazság, a jog és szabadság védelme­zője volt. Válságos helyzetben van Magyarország, de a reményt feladni nem szabad. Arra kell tö­rekedni, hogy a régi Magyarországot ma is min­denki hazájának tartsa, hinni kell Magyarország feltámadásában. Förster Aurél, vitéz Endre László és Teleki József gróf felszólalása után három évre megválasztották a központi választ­mány ta­gjait, majd a megyei tisztviselők részére 80.000 pengő karácsonyi segélyt szavaztak meg. A közgyűlés egyhangúlag elfogadta Agarasztó Tivadar alispán nyugdíjazási kérvényét Gyors tempóban tárgyalta le a közgyűlés a 300 tárgy­­pontot.­­ Ravasz László püspök szerdán indul visz­sza Amerikából. Nemw Yorkból jelentik: Ravasz László dr. református püspök több hónapra nyúlt előadó-körútjának vége felé közeledik. A felejt­hetetlen chicagói napok után Ravasz püspök az amerikai magyar református egyházközségek egész sorát látogatta meg, köztük Dayton, Midd­­letown, Porfh Amboy, South Norwalk és Lan­­caster gyülekezeteit. Lancasterben október 1-én az Amerikai Magyar Református Lelkészegyesü­let tagjaival tartott konferenciát, istentiszteletet, majd az összes lelkészek részt vettek azon az öt napra terjedő előadássorozaton, melyet a püs­pök a Franklin-Marshal-kollégiumban tartott s melyen teológiai felfogását ismertette. Richards dr., a lancasteri teológia igazgatója s a Presbiteri Világszövetség jelenlegi elnöke estélyt adott Ra­vasz László dr. tiszteletére. Ravasz püspök szer­dán, a «Berengária» nevű óceánjárón visszain­dul, néhány hetet azonban még külföldön tett. A püspök visszaérkezése csupán november 6-ika körül várható.­­ A repülőszerelő bravúrja. Az amerikai Buffalo melletti repülőtér felett a Buffalo Eve­­nin­g News repülőgépe tartós repülési rekordot próbált felállítani, midőn repülés közben a szél megrongálta az egyik stabilizátort és sürgős ja­vítás vált szükségessé. A pilóta rádión leadott kérésére egy szerelő repült fel egy másik repülő­­gé­pen s midőn gépe az első repülőgép alá ke­rült, egy hatvanöt láb hosszú kötélhágcsót do­bott fel, amelyet a felső gép pilótája az alváz­hoz erősített. Ezután a szerelő, akinek vállárhoz ejtőernyő volt csatolva, a kötélhágcsó alsó vé­gét megragadva, kiugrott gépéből és a kötélhág­csón a felső gépre kúszott, ahol tíz perc alatt elvégezte munkáját és az ejtőernyő segélyével a földre szállt. A Buffalo Evening News gépe egyébként 198 óráig maradt egyfolytában a levegőben, ez idő alatt huszonnyolcszor vett fel új benziinkészletet, de a huszonkilemcedi­k kísér­let nem sikerült és fűtőanyag hijján le kellett szállnia.­­ A vilnai Báthory-egyetem ünnepe. Októ­ber kilencedikén ünnepli a vilnai Báthory István­­egyetem fennállásának 350. évfordulóját. A len­gyel nemzet kultúrünnepségén számos tudomá­nyos intézet képviselője jelenik meg a világ minden tájáról, de méltóan gondoskodott a ma­gyarság is arról, hogy a testvérnép ünnepén részt­­vegyen és a magyar-lengyel kapcsolatoknak az egyetemben kisjezett gondolata előtt meghajtsa zászlaját. A Jubiláló egyetemet és tanári karát tudományos intézeteink iveken üdvözölték, me­lyeket a Magyar-Lengyel Egyesület díszes al­bumba gyűjtött össze. Az üdvözlőiratot Dab­rovszky Imre dr. kanonok, egyetemi tanár, a Ma­gyar-Lengyel Egyesület tagja, a pécsi egyetem kiküldöttje adja át ünnepi beszéd,­íséretét­íja,­­ Budapest koszorúja az olasz névtelen katona sírján, Rómából jelentik. A nemzet­közi lakásügyi és városrendezési kongresszu­son résztvevő magyar delegáció tagjai ma Budapest város nevében koszorút helyeztek a névtelen katona sírjára. A magyar delegáció­val együtt megjelent a sírnál a quirináli ma­gyar követség ügyvivője és személyzete is. — Elgázolt az autóbusz egy tanoncot. A Bajza-utca és Andrássy-út sarkán a Bp. 17— 702 .számú autóbusz elütötte Knoll Máté 17 éves aranyműves tanoncot A kihívott mentők a ta­­nonc zúzott sebeit a helyszínen bekötözték. — Bécsben takarékoskodnak a vízzel. Bécs­­ből jelentik, hogy Bécs város tanácsa hirdet­ményt tett közzé, melyben mindkét vízművének forrásainál eddig még egyáltalán soha nem ta­pasztalt alacsony vízállásra való tekintettel hol­naptól kezdve a vízvezetéki víz használata kö­rül a takarékossági rendszabályok egész soroza­tát rendeli el. Ezek között szerepel az az intéz­kedés is, mely a lakóházakban szombat kivéte­lével megtiltja a fürdőberendezések használatát. Ezenkívül vendéglőkben és kávéházakban és más hasonló helyeken csak a vendégek külön kívánságára szabad vizet felszolgálni. *— A klinikai ápolási díj felemelése. A vallás- és közoktatásügyi miniszter a buda­pesti tudományegyetemi klinikák és a buda­pesti bábaképzőintézet közös kórtermeiben ápolt betegek napi ápolási díját 5 pengőben, a szegedi, a debreceni és a pécsi tudomány­­egyetemi klinikákon, valamint a szombat­­helyi és a szolnoki bábaképzőintézetekben pedig 4 pengőben állapította meg. *— Böckh Hugó a földtani intézet igaz­gatója. A kormányzó a földmivelésügyi mi­niszter előterjesztésére Böckh Hugó dr.-t a m­. kir. bányászati monopóliumok és bányá­szati kutatások h. államtitkári címmel fel­ruházott volt központi igazgatóját, a m. kir. földtani intézet igazgatójává személyhez kö­tötten a IV. fizetési osztályba kinevezte, s Kína áttér a nyugati időszámításra. Lon­donból jelentik, hogy a nankingi államtanács elrendelte, hogy 1930 január 1-től kezdve Kína hivatalos időszámításának alapja a naprend­szeren alapuló naptár legyen és csakis az ilyen napokra kiállított vagy keltezett okiratok érvé­­i figsíthetők a törvényszék előtt. ÚJSÁG Fertőzött kutvíz tömeges hastífuszt okozott Baranya megyében Megdöbbentőek a közegészségügyi állapotok Pécs, október 8. Baranya vármegye köz­­igazgatási bizottságának ma délelőtti ülésén nagy megütközést keltett, hogy a vármegye területén nagyobb mértékben lépett fel a hastífusz és a vérhas, sőt két gyermekparalí­­zises megbetegedés is történt. A részletes egészségügyi jelentést Vidákovich Lajos dr. tisztifőorvos terjesztette elő. A jelentésből ki­tűnik, hogy a hastífusz a vármegye 37 köz­ségében 66 megbetegedéssel és két haláleset­tel, a vérhas a vármegye 18 községében 50 megbetegedéssel és 7 halálesettel, a gyermek­­paralízis pedig két községben két megbetege­déssel fordult elő. A jelentés szerint a meg­betegedéseket a kutak fertőzött vize s a cse­lédlakások egészségtelen volta idézte elő. ­ Rad János beszéde a biztosítás jelentőségé­ről a Biztosítás Tudományi Társulat alakuló ülésén. Ez év tavaszán alakult meg a Magyar Biztosítás Tudományi Társulat, amely kedden este tartotta meg alakuló ülését a Magyar Mér­nök- és Építészegylet dísztermében. Az ülést, amelyen Gergely Tódor, a BIOSz elnökének ve­zetésével a biztosító intézetek vezetői nagy szám­ban jelentek meg, a társulat elnöke, Búd János kereskedelmi miniszter nyitotta meg. Búd János kereskedelmi miniszter megnyitó beszédében első­sorban a biztosítás jelentőségét és fontosságát emelte ki, majd rámutatott arra, hogy az egész biztosításnak a gerince a propaganda kérdése. Igaz, hogy a gyakorlati élet feladata, ezt a pro­pagandát megoldani, de semmi olyan jótékony nem lehet a gyakorlati életre, mintha van egy szervezet, amely minden érdektől és elfogultság­tól mentesen tárgyalja le ennek a fontos gazda­sági társadalmi ágnak a problémáját. Ezt van hivatva megvalósítani ez az intézmény. Hogy hová fog fejlődni a biztosítási ügy — mondotta a miniszter — azt ma még nem tudjuk. A fej­lődés útját azonban nagyon is elősegíti a most megalakult tudományos szerv, amelynek más­felől az is a hivatása, hogy a gyakorlati kérdése­ket elméletileg is alátámassza. Miután a biztosí­tási ügyben benne van az altruisztikus gondolat, így, ha ez a társaság ezekkel a kérdésekkel tu­dományosan foglalkozik, nemcsak a gazdasági társadalom érdekeit szolgálja, hanem egyetemes emberi célokat is. A miniszter beszéde után Alt­­burger Gyula ügyvezető társelnök a biztosítás­­tudomány aktuális feladatairól beszélt A szorgalmas fia A MAMA: Lacikám, már megjöhe­tett volna az eszed. Tanulj szorgal­masan, különben nem viszed semmire az életben. LACIKA: Felőlem nyugodt lehetsz. Én vagyok az első rummnűző az egész osztályban. — Tovább folytatják a külföld magyarságé­nak megszervezését. Nemrég fejeződött be a munka, mely az­­egy hónappal ezelőtt megtartott magyarok világkongresszusán folytatott tár­gyalásokat és a hozott határozatokat feldolgozta. A kongresszuson 54 előadás hangzott el. Ebből tizet külföldi magyarok tartottak, 117 határoza­tot hoztak, ebből 57-et külföldi magyarok ter­jesztettek elő. A kongresszuson megjelent ma­gyarbarát külföldiekre a magyarság megm­ozdu­lása olyan hatást gyakorolt, hogy sokan kije­lentették, hogy a magyarság ügyeinek ezután a legnagyobb szószólói lesznek. Akadt külföldi lap, amely a kongresszus hatása alatt magyarellenes irányát megváltoztatva, a legnagyobb barátság hangján szólal meg Magyarországról. — A prohibició Magyarországon. A Párisban székelő Prohibició Elleni Nemzetközi Liga már küldte szét különböző állambeli tagegyesületei­nek legutóbbi körlevelét, melyben a prohibició­­nak néhány legújabb adatát ismerteti. Magyar­­országon, mint a Nemzetközi Liga körlevelében megállapítja, olyan szesztilalommal, mint az Egyesült­ Államokban nem találkozunk. De nem is képzelhető el kormányzat Magyarországon, mely azokat a fontos gazdasági érdekeket, ame­lyek itt a szesztermeléshez fűződnek, figyelmen kívül hagyná. A fennálló korlátozások a gazda­sági érdekeket közvetlenül kevésbé sértik és in­kább szociális jelentőségűek. A körlevél különö­sen két fontosabb prohibiciós korlátozást emel ki, az egyik, amely a szeszesitalok kiszolgálásának szombat estétől hétfő reggelig tartó tilalmát írja elő, a másik, amely a 18 éven aluliak nyilvános helyeken történő szeszfogyasztását tiltja meg. A továbbiakban a jelentés részletesen kitér azokra a nehézségekre, amelyek a piacát vesztett magyar bortermelést az értékesítésnél akadályozzák. . . Néhai Terstyánszky Ödön feleségének fia született. Emlékezetes az a tragikus motor­kerékpárszerencsétlenség, melynek néhány hónap előtt áldozatul esett Terstyánszky Ödön alezredes, a magyar vívók büszkesége, a kardvívás olimpiai bajnoka. A szerencsétlen­ség mélyen lesújtotta feleségét, ki hetekig feküdt betegen, úgy hogy orvosai őt is fél­tették, mert áldott állapotban volt. özvegy vitéz Terstyánszky Ödönné ma hajnalban fiúgyermeknek adott életet. Könnyes szemmel állták körül a hozzátartozók a bánatos öz­vegyet és a kisbabát, ki oly soká fogja majd megtudni, hogy az ő édesapukája miért nem tudja ölelő karjaiba szorítani... — Halálozás. Léder­er Dezső dr., Szeged városá­nak tiszti orvosa, tartalékos ezredorvos, a Károly csa­patkereszt, a koronás arany érdemkereszt és orvosi ér­demkereszt tulajdonosa, e hó 7-én 51 éves korában hosz­­szas szenvedés után meghalt. Temetése október 9-én lesz Szegeden. S­a­­­g­ó Józsefné meghalt. Mélyen gyászolják férje, gyermekei, testvérei és rokonai. Temetése 1929 október 9-én a soroksári izraelita temetőben délután négy órakor. Neuer Márton fővárosi papírkereskedő e hó 7-én elhunyt. Temetése e hó 9-én délután 4 órakor lesz a rákoskeresztúri izr. temetőben. Farkas József dr. vegyészmérnök hosszú szenvedés után meghalt. Temetése a farkasréti izr. temetőben szer­dán, folyó hó 9-én délután 3 órakor lesz. — Lehnur Henrik férfiruhaáruházában, Budapest, Rá­kóczi­ út 15, öltönyök, bundák,, kabátok, vaglánok, sport­­ruhák, stb. most rendkívül olcsón vásárolhatók. Külön mérték utáni szabóság! Ajánlatos azonban minél előbb rendelni, mert csak úgy tudja idejében az igényeket ki­elégíteni. Legújabb „Divatértesítő" ingyen és bérmentve. TUTÁZI IVÓKÚRÁK vese- és hólyagbe­gségeknél, köszvény, reuma stb. esetén A marienbadi ADOLF-forrásvízzel­­Németország legtöbb betegsegélyző pénztáránál rendelésre engedélyezve Ef’IÍM4 minehalvvasserversendung füzetet küld. MARIEN8AD és a magyarországi falerakat: Ásványvíz kereskedelmi rt. Budapest, VI. Király­ utca 12 Beküldött hírek . Előadások. A Magyarországi Pszichoanalitikai Egye­sület ez év október-novemberében a következő kurzusokat tartja: 1. Hermann, Imre dr.: Pszichoanalitikai lélektan. 6 óra, hétfői napokon. Első előadás október 14. 2. Bálint Mihály dr.: Ösztönelmélet. 7 óra­,­­szerdai napokon. Első előadás október 16-án. E két előadássorozat helye: VIII.* Mária Terézia­ tér 8. Paedagogiai Szeminárium. Kezdetük esti 7 órakor. 3. Hollós István dr.: Álomfejtés. 6 óra. keddi napokon. Első előadás október 15 én. Az előadó lakásán: V., Wekerle Sándor­ utca 22, esti 9 órai kezdettek . A Hadirokkantak, Hadiözvegyek és Hadiárvák Or­szágos Nemzeti Szövetsége VII. kerületi csoportja hivata­los helyiségét VII., Murányi­ utca 10/a sz. alatti elemi is­kola szuterrén helyiségébe helyezte át. Felkéretnek a cso­port tagjai, hogy a hivatalos órák alatt délután 5—8-ig saját érdekükben jelentkezzenek.­­ Bajtársi találkozó. Azokat a bajtársakat, akiket 1909 augusztus­­18-án a magyar királyi honvéd Ludovika Akadémia, a volt cs. és kir. wienerneustadti, mödlingi műszaki és traiskircheni tüzérakadémiából tisztekké avattak, az előkészítőbizottság felkéri, hogy október 20-án, vasárnap a húszéves bajtársi találkozó alkalmából a m. kir. honvéd Ludovika Akadémián 8 óra 45 perckor kez­dődő ünnepségen jelenjenek meg. A megjelenni szándéko­zók ezt írásban közölték előre vitéz V­i­z­y Antal őr­naggyal (Ludovika Akadémia).­­ A Szent Gellérthegy Barátainak Egyesülete októ­ber 13-án, vasárnap délelőtt 11 órakor tartja nyolcadik évi rendes közgyűlését a Szent Gellért szálló I. emeleti hangversenytermében. A tárgysorozat előtt Pap Géza dr. m. kir. népjóléti és munkaügyi államtiitkár A fürdőügyi törvény és a Szent Gellérthegy" címmel előadást tart.­­ A budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter-tudo­­mány­egyetemen az első népiskolai iskolaorvosi tanfolyami október 14-én reggel 10 órakor kezdődik. A második tan­folyam november havában lesz. Mindkét tanfolyamra fel­vettek nevei olvashatók az egyetemi közegészégtani intézet hirdetőtábláján (VIII., Eszterházy­ utca 9.) Október 14-én a megjelenés csak az­ első tanfolyamra felvettekre köte­lező. A csekklapok az intézet laboránsánál szombaton (október 12 én) délelőtt 12—1 óra között vehetők át. Az elismervény szelvényt 14-én délelőtt­­16—10 óra között az első emeleti laboratóriumban kell a tanársegédnek átadni. 9 A TÖRVÉNY­ ­ Rubinstein Erna mint alperes. H. Oyens et Zonen amsterdami cég 48 ezer pengős keresetet adott be özv. Rubinstein Hermanné és leánya, Rubinstein Erna hegedüművésznő ellen, azt adva elő, hogy 1922-ben a művésznőnek egy értékes mesterhegedüt adott kölcsön és azt nem kapta vissza. A Gedeon Alajos dr. törvényszéki bíró előtt ma történt perfelvételnél Baracsics dr. ügy­véd képvselte a holland céget. Rubinstein Erna ügyvédje, Kun Lipót dr. az alapnélküli kereset elutasítását kérte. A per érdemleges tárgyalása november hó folyamán lesz. § A fokozatosan elpárolgó vád. Az ügyészség azt a vádat emelte Balázs Viktor műszaki tiszt­viselő ellen, hogy fondorlatos módon nagyobb kölcsönöket csalt ki. Azt állította, hogy ötszáz­ezer cigarettának Brazíliába való beszállítására nyert koncessziót. Ez az állítás nem volt alapos. A másik vád az, hogy ugyanezzel a mesével egy Budapesten élő francia hölgytől szerzett nagyobb kölcsönt. A harmadik vád az, hogy egy úri ház­ból értékes perzsaszőnyeget vitt el. Közben Ba­lázs csakugyan járt Brazíliában, bár a cigaretta­ügylet nem sikerült. Párisban hallotta, hogy fel­jelentés van ellene. Ezért hazajött és jelentkezett. A törvényszék Schadl-tanácsa ma tárgyalta a pert. Az egyik feljelentő a panaszt visszavonta, a másik közben meghalt. Kiderült az is, hogy a szőnyeglopás ügyében a feljelentés két év múlva történt és pedig harag folytán. A törvényszék Kesztler dr. ügyész és K. Haczik Elemér dr. védő előterjesztése után a vádlottat a vádak alól fel­mentette és csupán a mérnöki cím jogosulatlan használata miatt ítélte el négyszáz pengő pénz­­büntetésre, amit a bíróság a negyvennapos elő­zetes letartóztatással lerovottnak nyilvánított. A törvényszék nyomban szabadlábra helyezte a vádlottat. Az ítélet jogerős.

Next