Ujság, 1929. október (5. évfolyam, 222-248. szám)

1929-10-20 / 239. szám

VASÁRNAP, 1929 OKTÓBER 20 ÚJSÁG SZÍNHÁZ — ZENE Pleyldlkodds A M. kir. Operaház irigyelt művészei anyagilag szintén beláthatatlan távolságban vannak mindattól, amit nagy általánosságban gondtalan megélhetésnek lehet nevezni. Hiába gyönyörű hang és nagyszerű énektudás, a viszonyok olyanok, hogy kellő értéke szerint senkit, vagy csak nagyon keveseket lehet honorálni. Egy divatos operettprimadonna egyetlen estéért többet kap, mint akárhány operaénekes egy hónapra, vagy igen tehetséges operai ösztöndíjas tagok egész esztendőre! Néhány nagyon kevés énekest, énekesnőt kivéve, akik vendégszerepléssel járják be a világot, operánál, operáknál egyáltalában, nem lehet meggazdagodni, de még eleget keresni sem, — innen van, hogy Bécsben, Berlinben azállami operák olyan szerződést kötnek elsőrendű tagjaikkal, mely számukra a főszezonban egy-két havi operettszabadságot biztosít és ezidő alatt kell megkeresniük azt, amit a nagy dicsőségre ráfizetnek. Schwarl Veráról, Bohnenről nem is szólva, akik lassan kint egészen áttértek az operettre, Jelitzának is vissza kell térnie közben a könnyebbfajta múzsához, hogy Európában is fizessenek neki annyit, aminek csak a duplájáért énekel Amerikában. Alpár Gitta új szerződésének a berlini Staatsoperrel is van egy pontja, amely szerint a művésznő a szezon folyamán szabadságot kap egyhónapos operettkirándulásra. Hát persze, hogy a m. kir. Operaháznál még fokozottabban kell papirossal, plajbászszal dolgozni, hogy az üzem fentartható legyen, mert hiszen rég megállapított tény, hogy állami operák, ha nap-nap után zsúfolt házak mellett is játszanak, még akkor sem jövedelmeznek egy garast se. A cél az, hogy a legmagasabb művészi nívó a legcsekélyebb ráfizetéssel legyen elérhető. Innen van, hogy az állami operaházak igazgatása a legkomplikáltabb adminisztrációk egyike és nem mindig az történik, amit az igazgató akar, vagy szeretne, hiába elsősorban művész, léptennyomon beleütközik a rideg pénzügyi kalkulációkba, amelyek a személyes ügyekről nem is szólva, még a műsor megállapításának szuverén jogát sem biztosítják számára. Tudniillik minden állami operaháznál vannak úgynevezett műsorkonferenciák, amelyen részt vesz az állami színházak gazdasági főnöke, nálunk például Csávojszky Vince, akinek joga, sőt ,kötelessége felemelni tiltó szavát a műsor olyan összeállítása ellen, amely túlságosan drága és ha egy operai előadás nem kecsegtet azzal a bevétellel, amely a kiadásokat legalább részben fedezheti, élhet a vétó jogával. Ezeken a műsorkonferenciákon ellenőrzi azt is, hogy az elsőrangú művészek túl sokat ne énekeljenek, ők nem, hogy kímélje a hangjukat, hanem hogy túlfellépti díjakban ne tobzódhassanak. Az elsőrangú operai tagok javarésze ugyanis szerződéses megállapodás szerint havonta csak hatszor köteles fellépni és amit azontúl énekel, azért felléptidíj jár. Ezek az áhítozott felléptidíjak adják meg voltaképpen a sovány szerződéseknek a zamatját, amelyek nélkül sok érdemes művésznek exisztálnia sem lehetne. . Mindez Székelyhidy Ferenc nevenapja alkalmából aktuális, akinek kislánya, Mária, egy svájci nevelőintézet növendéke. A bűbájos leányka tisztában lévén azzal, hogy milyen áldozatot jelent az ő külföldi neveltetése, a következő anzixkártyával üdvözölte édesapját, Ferenc napján: Minden jót kívánok, drága apuskának és mentői több felléptidijat, kézcsókkal kislánya, Mária. De hát e gyermeki óhaj sehogy sem korrespondált a realitással: Székelyhidynek idáig egyetlen túlfellépti dija sem volt. Mint gondos apa, fogta tehát az anzixkártyát és hivatalos utón, hivatalos aktaként eljuttatta Csávojszky gazdasági főnökhöz, aki azt hivatalos komolysággal kezeltette. A napokban érkezett vissza az összes illetékes fórumokat megjárt akta Székelyhidy Ferenchez, a felzetén e megjegyzéssel: Az óhaj a lehetőség határain belül teljesítendő: Csávojszky. Az elintézett aktát Székelyhidy postafordultával elküldte a kislányának. Set, hogy az az érzésük, hogy ezzel maguk is magasabbakká lesznek, ahogy alacsony emberek hajdanában belső sarkat rakattak cipőikbe, állandóan cilindert hordtak a fejükön, mert ezáltal megnőttek legalább huszonöt centiméterrel. A belső sarok egyébként még ma is járjak, tudok jó néhány operettbonvivantról, aki, hogy felérjen a partnernőjéhez, mégegyszer akkora sarkat építtet belül a cipőjébe, mint amilyen magas a külső. Azok közé a kitűnő férfiak közé, akik a valóságnál magasabbaknak szeretnének látszani, tartozik a népszerű Zoli is, a jeles cirkuszbohóc, aki miután a nyáron idehaza jubilált, most elutazott külföldi vendégjátékra. Neki is a magas nők az ideáljai akikre közben úgy kell felnéznie, mint a budai rakpartról a gellérthegyi citadellára. Van azután még egy szenvedélye, persze, csak előadás után és vacsoránál: a spriccer, egy deci tele szódával, vagy amint mifelénk hívják, hosszúlépés. Már most boldogabb ember nincs a földkerekségen a jókedvű Zolinál, ha egy kiadós sikerű cirkuszi előadás után, amelyen halálra kacagtatta a közönséget, le-vetheti a csörgősapkáját és visszavonul a magánéletbe, egy jól megtermett asszonyság társaságában. Mikor elmehet vele vacsorázni, bizalmasan, kettesben, valamelyik városligeti kiskocsmába, ahol egyetlen ugrással fent terem a legmagasabb széken és megindul feléje a spriccerek, a hosszúlépések beláthatatlan áradata. Ilyenkor Zoli csak úgy sziporkázik és lassankint nemcsak a nőt hódítja meg, hanem a helyiség egész publikumát, mely nem győz eleget mulatni, kacagni ötletes tréfáin. Külföldi útja előtt Zoli még egyszer búcsúzott és boldog volt a ligeti szammkocsmájában. Ketten ültek az asztalnál: ő és Dulcineája, egy akkora nő, hogy békevilágban, amikor óriásoknak még volt közönségük, akár mutogatni lehetett volna. És Zoli teménytelen spriccert döntött magába, egyiket a másik után, ellentétben a höggyel, aki mindössze egy üveg sört fogyasztott, azt is kelletlenül. A sok-sok spriccer lassan kint megtette hatását, Zoli szertelenné lett és apró lábait nem minden intenció nélkül a hölgy felé lóbálva, már kétértelmű viccekkel mulattatta, akinek ez a kocsma nyilvánossága előtt sehogy sem volt kedvére. Ismételten felkelt, menni akart, de Zoli mindannyiszor kérlelte, marasztalta. Közben még mindig hordták a spriccereket, melyeket a népszerű kis bohóc egy eugra öntögetett magába. Egy darabig még tűrt a nő és szenvedett, de azután leporolva szoknyáját, kifakadt: — Nem is értem, hogy lehet ilyen rövid lábakkal ennyi hosszúlépést meginni látogatásából, ő tudniillik természetszerűen állandó kontaktusban van az egész francia kormánnyal, arról nem is szólva, hogy hivatalos funkcióin kívül intimusa minden számottevő francia politikusnak és szava döntő súllyal bír. Már lehetett volna képviselő, szenátor, államtitkár, miniszter, sőt külügyminiszter , fiatal ember, biztos, hogy lesz is egy napon és akkor nem közömbös számunkra, hogy Magyaroszágról, Budapestről, rólunk magyarokról többet tudjon, mint amit francia iskolákban a földrajzórán tanítanak vagy párisi újságírók lapjaikban feljegyeznek. Egy ilyen pesti tartózkodás felejthetetlen emlékévé lehetne Páris rendőrfőnökének, mert hát a dolog természetében van, hogy ha ő elutazik, ha csak néhány napra is Párisból, erősen hiányzik és ismét hazaérkezve, megkérdik tőle, hogy érezte magát Magyarországon, mit látott Budapesten, milyen társaságokba volt hivatalos, mit csinált, kikkel beszélt? Hát amivel lehet, tényleg szolgáltunk is Chiappe úrnak, Paris teljhatalmú rendőrprefektusának. Mindjárt megérkezése napján, az első este néhány kitűnő újságíró meghívta vacsorára a New Yorkba, amelynek márványoszlopos berendezése nagyon meglepte. Párisban ugyanis nincsenek kávéházak, vendéglők, ekkora luxussal megkonstruálva. Nyilván az is élmény volt Monsieur Chiappe számára, hogy a szomszédos asztalnál Mosjukin, a nagy orosz filmművész vacsorázott és még odébb egy asztallal Budapest egyik legdrágább operettdivája. Itt mindent elkövettek, hogy a párisi nagyúr jól találja magát. Gyönyörűen volt terítve, az asztal teli virággal, a szakács remekelt, az üzletvezető, aki egyébként Párisban végezte inaséveit és úgy beszél franciául, mint egy párisi benszülött, azzal az argot-val, vacsora után magyar specialitással szolgált, hamisítatlan barackpálinkával a javából, melynek zamata vetekedik Marie Brizard vagy Cointreau leghíresebb márkáival. Sőt bucsúzáskor két üveg ilyen barackpálinkával még külön is szolgált a francia rendőrfőnöknek, mert annyira ízlett neki. Második estéjén Chiappe urat az Operában láttuk, a Tosca előadásán. Itt már ellentétben a tegnapi sötétkék zakójával, szmokingban volt, a felesége estélytorlettben. Harmadik estéjét egy bankigazgató vendégszerető házában töltötte és nem tudom, negyedik estéje lesz-e előkelő párisi vendégünknek Budapesten, vagy haza kell utaznia, ahol nyilván nagyon sok dolga van. Hivatalos meghivással nem tisztelték meg sehová és így biztos, hogy lesz szerencsénk hozzá az Otthonban, vagy a Fészek-klubban, ahol minden külföldi hírességet szeretettel ünnepelnek. Sony Régi megállapítás, hogy egész kis emberek mentői magasabb nőkért rajonganak. Le Ez a Monsieur Chiappe, a franciák rendőrfőnöke rettenetes nagy úr Párisban! Mi itt Pesten el sem tudjuk képzelni, micsoda hatalom, aminthogy a köztársaság elnökének tekintélye, hiába civil ember, sokkal jelentősebb Európa bármelyik megkoronázott uralkodójánál. Azontúl és minden példátlan erélye, korlátlan hatalma mellett igen szelíd, finom, művészlelkű ember, aki ime, feleségével együtt felül a Gare de l’Esten a bukaresti gyors egy elsőosztályú fülkéjébe és eljön ide Pestre, ami Paristól, főként rendőrprefektusok számára, szinte elérhetetlen távolságban van, hogy jelen lehessen a m. kir. Operaház Tosca előadásán, amelyen igaz, a címszerepet a jóbarátjának a felesége és neki magának is meghitt jóbarátnője, Claudia Victrix énekli! Az ilyen nagy barátságok csak Párisban lehetségesek, az ilyen lelkes odaadások még abban az esetben is, ha Puccini szolgál hozzá muzsikával. Viszont nekünk magyaroknak, akik fájdalmasan vagyunk rászorulva a külföld jóakaratára és olyan nagy külföldi karátarra, mint ez a kitűnő Chiappo is, csak örvendetes hasznunk és előnyünk lehet a parisi rendőrprefektus, egyébként magánjellegű budapesti * Vass József az Égő városnál. Illusztris vendégei voltak az Új Színház ma esti előadásának. A bal első számú páholyból Vass József népjóléti miniszter nézte végig Földes Imre nagy sikerű, Égő város című darabját. A miniszter páholyának vendége volt Ripka Ferenc főpolgármester is. * Rosszul ment a vásárhelyi színháznak. Az idei nyáron a hódmezővásárhelyi színi szezon nagyon szomorú eredménnyel végződött. A vásárhelyi Nyári Színkör előadásai félig üres házak előtt zajlottak le, gyakran még a világítási költségeket sem vette be a pénztár. Sebestyén igazgató az idén a tavalyi bevétel 50 százalékát sem érte es mérlegét horribilis veszteséggel kénytelen lezárni. A színtársulatot az a veszély fenyegeti, ha a város a vigalmi adó elengedésének kedvezményében nem részesíti a színházat, az igazgató a száztagú társulatot fizetni, sőt elutaztatni sem lesz képes. egy hét alatt meghódította közönségünket. Az érdeklődés annyira meghaladta várakozásunkat, hogy nem tudtunk minden igényt kielégíteni s ezért a közönség óhajára ismét A nevadai ezredes, Herczeg Ferinc kitűnő vigjátéka és A fogadósné, Goldoni nagyszerű vigjátéka kerül színházi estéink műsorára. A m. kir. Operaház jegyeit minden egyes elő te Újság öleső színházjegyakciója adásra árusítjuk. Programmunk a következő: Nemzeti Színház: Október 24-én, csütörtökön? A nevadai ezredes. Kamaraszínház: Október 26-án, szombaton? A fogadósné. Operaház: Bármely előadásra. Temetésen... Száz és száz ember gyülekezett össze délután három órakor a kerepesi temető halottasházánál, ahol a fekete drapériákon a színes nemesi címer alatt fekete betűkkel szomorkodott a név: nemes Tamássy Péter Pál, ennek a kitűnő, drága és kedves fiúnak a neve, aki élt 36 esztendőt és meghalt a siker csúcsán, még a dicsőség zajával a fülében, még a premier izgalmának pírjával az arcán, alig néhány napi szenvedés után, ahogy elment a diadalból a pusztulásba. Valami mélységes megdöbbenés ül itt az egész nagy sokaságon, ahogy egymásután megérkezik mindenki, aki a színházi világban jelentőséggel bír, kishiszemű színésznők, megrendült arcú színészek, színigazgatók, újságírók és halitsjék, a Tamássy Pál barátai, akik mindnyájan a tehetséges zeneszerzőt, nemcsak a kitűnő kollégát és nemcsak a társaság kedvelt tagját siratják benne, de az érzőlelkű igazi barátot, a drága fiút, aki most ott fekszik a magas katafalkon, a lobogó kandeláberek között örökre némán az érckoporsóban és fehéren a színes virágok között. Bent a nagy szertartási teremben zsúfolásig szorong a részvét. A koporsó baloldalán állnak szegény Pali megrendült szülei, akik szinte összetörnek a rettenetes csapás alatt, ami szemefényük elveszítésével reájuk zúdult. És ott áll szomorúan, könnyes szemmel Ilosvay Rózsi, Tamássy Pál első felesége, a kis Tamássy Zdenkó anyja. Körülöttük a rokonság, amint utoljára látogat el ehhez a kedves fiúhoz, akitől elbúcsúzik örökre. A koporsó mellett, a másik oldalon szinte kiszakítva magát mindenkitől, egyetlen hosszúfátyolos nő zokog csendesen magában. Körülfogják, vigasztalják, de semmi sem használ. Áll egyedül, teljesen mintha önmagán kívül lenne, hangos szó nélkül a könnyek szüntelen pergésében a menyasszony: Tassy Mária. Ott áll hosszú fekete fátylával a férfi mellett, akit szeretett, és csak napok választották el, hogy mint feleség álljon mellette. A rettenetes gyászba, ami itt rokonra, barátra és ismerősre szakadt, mintha az ő gyásza lenne a legsúlyosabb. Kránt a halottasház előtt a legkülönösebb társaság sorakozik össze. Feketeruhás férfiak és hosszúfátyolos asszonyok mellett komoly munkászubbonyos férfiak és kackiás színes sapkás kisleányok. Színházi munkások és kórusbeli görlök. Mindenki eljött, aki csak ismerte, mert aki ismerte, szerette is. Ez a vidám csapat, ez a vidám zenekar, ez a vidám énekkar, amelyik máskor pergő sanzonokat énekelt és a szaxofon hangjára járja a táncot, most lassú méltósággal megy a koporsó után és a zenekar gyászdalokat zeng és az énekkar hívően énekli a feltámadás dalait. A simát már minden összefolyik, ahogy a száz és száz főre menő tömeg körülöleli az első sorban álló mélyrevágott gödröt és a töségből csak itt-ott villannak fel a fejek. Tassy Mária elkínzott arca, ahogy vőlegényének apjára támaszkodik. Azután hangzik az imádság, néhány szónoklat és néhány ének csendül meg és közben megindul a göröngyök tömege, hogy befödje a szegény Pali koporsóját. Még elrendezik a koszorúkat, még letörlik a könnyeket és azután megy mindenki a dolga után. A görlök eltüntetik a meghatottság nyomait, a színházi munkások kihúzzák a vállakat. Elsiet meghatottan a sír mellől a színház igazgatója, Lázár Ödön, az élet megy tovább, este pereg tovább a siker a Király Színházban, a Tommy és Társa, tapsok és diadalok között Tamássy Pál diadalában. 17 * A győri színházépítési pályázat díjnyertes tervei. Az új győri színház építési tervpályázatának bírálóbizottsága október 7-én döntött Szauter Ferenc dr. polgármester elnöklésével a beérkezett pályázatok felett. Az első, 4000 pengős díjat Körmendy Nándor budapesti műépítész, a második, 3000 pengős díjat Sebestyén Artúr és Lóránd budapesti műépítészek, míg a harmadik, 2000 pengős díjat a győri származású, de jelenleg Berlinben élő Stolczer Jenő műépítész kapta meg. Megvette a város 1000 pengőért Árkay Aladár műépítész tervét.