Ujság, 1929. november (5. évfolyam, 249-273. szám)
1929-11-30 / 273. szám
10 Olcsó színházjegyakciónk e heti taxisorába a Nemzeti Színház Kamaraszínházának két kitűnő előadását sikerült ismét bekapcsolnunk. Az egyik a Hajnalban, délben, este, a másik Amihez minden asszony ért. Műsorunk ezek szerint így alakul: December 3: Othello (Nemzeti). December 6: Amihez minden asszony ért (Kamara). December 10: Hajnalban, délben, este (Kamara) . Néhány olcsóbb jegyet bocsát előfizetőink rendelkezésére a m. kir. Operaház igazgatósága is. Kérjük t. előfizetőinket, hogy jegyeikről jönnél előbb gondoskodni szíveskedjenek. Vasárnap délelőtt h At1 órakor az Újság gyermekelőadása az Új Színházban, Lakner bácsi és inasa felléptével. Jegyek az Újság előfizetőinek féláron a fő- (Vilmos császárul 34) és a fiókkiadóban (Erzsébet körút 43, Royal). Premier: ma Erzsébetváros Zsolt Béla első színdarabja Fővárosi Művész Színház (volt Főváros Operettszínház) Telefon: 293-96. Jegyek 50 fillértől 6 pengőig * Nemsokára felépül a Shakespeare-színház. Angliában országos mozgalom indult meg a Shakespeare-színház felépítésére. Egy színház van már ugyan, amely Shakespeare nevét viseli, a költő szülővárosában, de az angol intellektuális körök Londonban szeretnék látni ezt az Anglia dicsőségét hangosan hirdető intézményt. Társulat alakult, amely az építkezés anyagi bázisát igyekszik megteremteni. A színház neve ez lesz: Shakespeare Memóriás National Theatre. A színházak és kabarék hírei. * Fényes Mikulás-ünnepély és szenzációs bemutató a Király Színház gyermekszínházában. December 6-án, pénteken nagy öröm vár a gyermekvilágra. Ekkor adják Feld Irén pompás darabját, A Krampusz és a Mikulást, melyben Mikulás bácsi és a tündérek lejönnek a nézőtérre és megajándékozzák a jó gyermekeket. Szenzációs lesz Kálmán Andor és Barna Pál Meseország csodás hatfelvonásos meserevüjének bemutatója, melynek káprázatos kiállítása ámulatba ejti majd a közönséget. Föld Irén cseveg. Rendkívül olcsó helyárak. Az óriási érdeklődés miatt jegyekről ajánlatos előre gondoskodni. * A Gróf Apponyi Albert Poliklinika ezidei matinéja holnap, december 1-én, vasárnap d. e. 11 órakor lesz a Vígszínházban. Ragyogó műsor! Jegyek még kaphatók a Poliklinika irodájában: VII., Szövetség utca 14. Tel.: 1. 308—57 és a Vígszínház pénztáránál. Hangversenyek Casals vasárnap nyolckor a Vigadóban. Bérletből visszamaradt jegyek árusítása ma és vasárnap délelőtt Koncert jegyirodában: Váci u. 23. Tel.: 884—64. * A Fantom-zenekar jövő heti bécsi bemutató hangversenyei miatt a budapesti bemutatót 14 nappal elhalasztjuk. Jegyek érvényben (Koncert). * Gyöngyössy Judit gordonkaestje ma,49-kor a Zeneakadémián. Jegy Rózsavölgyinél (Stúdió). A hét filmjei Gróf Monte Christo Szorgalmas statisztikusok bebizonyították, hogy a világ legolvasottabb könyve Dumas Monte Christo is. Ezek után nagyon természetesnek kell találni, hogy a mozivászonra is ismételten visszatért Edmond Dantes regényes, érdekes története, amely felett nyugodtan elmúlhattak az évek, vonzóerejét nem tudta csökkenteni a tovarohanó idő. A híres regény új filmváltozatát — a legutóbbi amerikai munka után — újra a franciák csinálták meg. Henri Fescourt, a rendező jól összefogta a szerteágazó cselekményt, hatásosan elevenítette meg a kort, amelyben a történet lepereg és mindent egybevetve, egészséges, jó, kellemesen szórakoztató filmet csinált. A film szereplőgárdája jól összeválogatott és lehetséges együttes. Jean Angelo nemes páthosza hatásosan érvényesül a címszerepben. Lil Dagover finom Mercedes, Bernhard Goetzke Faria abbé megható alakjából farag élettel teli figurát, a többiek közül pedig az intrikus szerepeket tökéletesen alakító Jean Toulout és Gaston Modot, továbbá a kedves Mary Glory, René Maupin és Henry Debain alakítása említhetők fel. Különösen szépek a film fotográfiai és teljes dicséret illeti Fodor Sándort is a dramaturgiai munkáért és a gondos feliratokért, emberek naivságát igyekezett a maga javára kihasználni. Ez a színes és viharos kalandorélet elevenedik meg ezen a nagy pompával rendezett filmen, amely a néma képek legjobbjai közöl való. Cagliostro kalandos útja sok érdekes epizód megvilágításában hűségesen áll előttünk és a sok epizód mozaikjából kialakul a titokzatos kalandor élethű portréja. Richard Oswald-nak, a film rendezőjének nagy erőssége a kosztümös film, ■ ezúttal is biztosan oldja meg feladatát. A szereplők élén Hans Staure áll, aki meglepő lendülettel fejlődött a tehetséges és rokonszenves színészek első sorába. A női szereplők közül a szép és jól játszó Renée Hebbel és a kedves Ila Meery emelkedik ki és értékes tagja még az együttesnek Alfréd Ábel, aki mint mindig, most is remek figurát formál a szerepéből. „Perzsavásár“ Tel*f*n: Lipót *«-M Konrád-szőrmeszalon VL, Podmaniczky utca 27 tseréz-kőrut sarok) „Bundavásár“ l? a a vonalak utolsó előadása SÜNGER VOM SEINEN TRAUER ♦ MAGYAR SZÍNHÁZ 4 Lala kisasszony férje A történet elején Lulu kisasszonynak még nincs férje és a film a kacagtató fordulatok, vidám kalandok során éppen azt meséli el, hogy a temperamentumos és helyes leány hogyan szerez férjet. Dina Grálla és Igo Sym nagyon kedvesek a főszerepekben. A fehér ördög A fehér ördög: Cagliostro, a hányatott életű kalandor, a varázsló boszorkánymester, a csodálatos bűvész, aki rejtelmes tudományával bámulatba ejtette egész Európát és a hiszékeny ÚJSÁG A titkos favorit Lóversenytörténet, nem több és nem is akar több lenni, mint a hasonló miliőben lepergő filmek. Rokonszenves a rendező igyekezete és eredményes is, mert sok új ötlettel elfelejtteti a sablontémát. Négy kitűnő színész játszik: Dorothy Mackaill, Anna Q. Nilsson, Ralph Forbes és az Út a boldogság felé óta alig látott nagyszerű Lowell Shermann. Hangos híradók A hétfő óta a Décsi-moziban nagy sikerrel pergő Az emberfaló város elé két nagyon érdekes hangos híradó előadását iktatták. A Paramount-híradó bemutatja az első filmintervjút: Davis államtitkár a munkáról beszél. Nagyon érdekes az Otranto tavi úszásról készült felvétel, amely után Marilla Novelius mond néhány szót a mikrofonba, impozáns a jeruzsálemi vérengzések miatt Newyork utcáin felvonuló húszezer zsidó tüntetése és nagyon mulatságos egy belga majomcirkusz. A Fox hangos híradó legjobb része a cannesi fürdőzőkről készült felvétel, amelynél tökéletes hűséggel hallatszik a tenger SZOMBAT, 1929 NOVEMBER 30 morajlása, a legjobb és legizgalmasabb drámákkal kel azután versenyre az everglanen elligátorvadászat, amely bemutatja, hogyan birkózik az alligátorvadász puszta kezével a félelmetes állatotat. Az elfogott állat szörnyű vergődését, a birkózó ember lihegését megdöbbentő hűséggel örökíti meg a hangosfilm. A két kisfilm rengeteg érdekességgel szolgál. (PL) A mozik mai műsora: CAPIOL (a Baross-téren, a keleti pályaudvar mellett, Tel. 1. 343-37). Fehér ördög (fősz.: Hans Stüwe, Mecséry Ila és Alfréd Ábel). Titkos favorit (fősz.: Dorothy Macail). Repülő vonat (fősz.: Pauline Jacksson). Magyar és amerikai híradók. Előadások hétköznap: 5, 1 8. ^10, vasárnap: 3/14, -V&6, %8, ^10. CHICAGO-MOZI (István út 39. Tel.: J. 321-75). Soros kapitány és fia (United Artists-attrakció 12 felv., fősz.: H. Barner, Anna Q. Nilson, Nils Aster). Szivek generálisa (angol film 8 felv.). Híradók. Előadások hétköznap: 5, %8, V/10, vasárnap folytatólagosan. CORSO (Váci u. 9. Tel.: Aut. 874-02). A kék gyémánt (regényes történet 7 felv., fősz.: Eleanor Boardman, Conrad Nagel). A titkos favorit (filmregény 8 felv., fősz.: Dorothy Mackail, Anna Q. Nilsson). Sziám (bolyongás a fehér elefántok országában, 5 felv.). Paramount és magyar hiradó. Előadások: 46, 8. 10. CORVIN-SZINHÁZ (József-körút és Üllői-út sarok. Tel.: 1. 389-88). Hiradó. Gróf Monte Christo (teljesen új feldolgozás, mindkét rész egy előadásban, fősz.: Lil Dagover, Jean Angelo, Bernhard Götzke) Előadások hétköznap: 5, *48. H10, vasárnap: V64, 18, 9610. ELIT MOZGÓ (Lipót körút 16. Tel.: L. 961-51). Soros kapitány és a fia (az apai szeretet himnusza, 10 felv., fősz.: H B. Warner, Anna C Nilsson, Nils Asther). Kossuth Lajos azt üzente . . . (filmregény az 1848. szabadságharc idejéből, 9 felv., fősz.: Zsabka Kálmán, Mátyus Mária, Rédey Erzsi). Előadások hétköznap: 5, ·8, 3 A 10, vasárnap: 1 A, ^1'6, 3/£ 8, 94 l0. Dfi CSI (Teréz körút 28 Tel.: Aut. 213 43 és Aut. 259 52). Az emberfaló város ("Manhattan rectail, a Paramount éneklő, zenélő világattrakciója, fősz.: Nancy Caroll és Lukács Pál). Paramount hangos hiradó Fox hangos hiradó. Artistavizsga (éneklő, zenélő hangos film). Előadások mindennap: 4, 6, 8, 10. FÓRUM (Kossuth Lajos-u 18. Tel: Aut. 895-43 és 897—07). Singing Fool (Az éneklő bolond, az első énekes, beszélő film, címszereplő: Al Jolior). Abe Lymann Jazzband. Benjamino Gigli: Parasztbecsület (nagy ária). Előadások hétköznap: 5. Mi8. 10. szombat és vasárnap: 14 966. 8. 10. Prolongálva Az előadás megkezdése után az összes ajtókat lezárjuk KAMARA-MOZGÓ (Dohány-utca és Nyár-utca sarok. Tel.: J. 440 27). Hiradó. Gróf Monte Christo (teljesen új feldolgozás, mindkét rész egy előadásban, fősz.: Lil Pagover, Jean Angelo, Bernhard Götzke). Előadások hétk.: 6, 8, 10, szombaton és vasárnap: 4, 6, 8, 10. NYUGAT-MOZGÓ: A zsarnok halála (dráma 10 felv., fősz.: Willi Dowe, Antonio Moreno és Wallace Beery). Ne játsa a nővel (8 felv., fősz.: Harri Liedtke) Fegyenc és a táncosnő (8 felv., fősz.: Margarete Livingstone) Előadások: 963. 0 5, 07, 8, 9610. OMMA (József körút 31. Tel.: J. 301-25). A fehér ördög (Cagliostr .), szenzációs dráma 12 felv., fősz.: Hans Stowe, Renée Hebbel, Mecséry Ila). Száguldó exgress (érdekfeszítő dráma 8 felv.). Magyar hiradó: Paramount Journal. Előadások hétk.: 5,8, H.10, vasárnap: 4, 6, 8, 10. OLYMPIA (Erzsébet körút 26. Tel.: J. 429 47). Soros kapitány és fia (az apai szeretet himnusza, filmjáték 10 felv., fősz.: H. B Warner). Fortuna leánya (szilveszteri történet 7 felv., fősz.: Mary Astor). Előadások hétköznap: 4, 6, 8, 10. vasárnap: Vzi. 5, %7, 8, %10. Az első előadás mérsékelt belyárakkal. ORION SZÍNHÁZ (Eskü-ut 1. Tel.: Aut. 831-02). Gróf Monte Christo (új feldolgozásban. 2 részben. 18 felv. T. A lakatlan sziget kincse. II. Az élő bosszú. Fősz.: Lil Dagover, Bernard Götzke, Jean Angelo) Magyar hiradó Amerika híradó Előadások hétköznap: J/66, %8. %10, vasárnap: H4. %6. %10. PALACE FILMSZÍNHÁZ (Erzsébet-körút 8, a Newyorkpalotával szemben. Tel.: J. 365 23). A kék gyémánt (egy drágakő útja az emberek között, S felv., fősz.: Conrad Nagel, Eleanor Bordmann). Lulu kisasszony férje (vigj. 8 felv., fősz.: D na Grálla és Igo Som). Majd a Ferkór (slágerburleszk 2 felv.). Híradók. Előadások hétköznap: 5, 966. 8. 10, vasárnap: Vís, 6. 8. 10. Ifj. Stephanides dirigál. RADIUS (Nagymező utca 22—24. Tel.: Aut. 220-98 és 292-50). A fehér ördög (egy hírhedt kalandor regénye, irta Alexander Dumas, rendezte Richard Oswald, fősz.: Hans Sinwe, Alfréd Ábel, Mecséry Ha, Kína di Liguoro). A repülő vonat (a BIP drámája, a két főszerepben: Moore Marriott és Pauline Johnson). Híradók. Előadások: 5. 18, 3110, szombaton és vasárnap: 4, 6, 8, 10. ROYAI,APOLLÓ (Tel.: 1. 429-46 és 419 02). A négy ördög (Hermann Barig világhírű recénye hangos filmen. 12 fej, rendezte: F. WT. Murnau, fősz.: Janet Gaynor). Ficáre belépője (énekli: R. Bonelli, a newyorki Metropolitan tagja) Fox hangos híradó. Előadások hétköznap: 5. KSH lfl. vasárnap: 3. MG 14S. 9610. Prolongálva TURAN-MOZI: Repülő flotta (14 felv., fősz.: Ramon Novarro és Anita Page). A zsarnok halála (10 felv., fősz.: Willi Dowe, Antonio Moreno és Wallace Beery). Előadások hétk.: 5. 068, 1410. vasárnap: 963 tól folytatólag. UFA-FILMSZÍNHÁZ: Hangos műsor. Hangos „Pathe*' híradók. Hangos „Tinta Matyi “ Cecil B de Mille hangos filmje: Az istentelen leány. Főszereplők: Lina Basquette, Mary Prevost, Noah Beery. Híradók: Szekeres Ferenc orgonajátéka Előadások kezdete hétköznapokon: 6, Ví.8,10, szombat, vasárnap és ünnepnapokon: 4, 6. 8, 10 órakor. Pénztárnyitás délelőtt 11. 1-ig, délután előadás előtt 1 órával Jegyrendelés céljaira a telefon egész nap szolgálatot tart Influenza ellen megvéd a HUN 8VJR.m BPEUHSZ Bérlet E-sorozat 10. sz. Felemelet helyárak. Gunnar Graarud, a Bécsi Állami Operaház művészének vendégfelléptével TRISTAN ÉS ISOLDA Zenedráma 3 felvonásban. Szövegét és zenéjét irta: Wagner Richard. Forditotta Ábrányi Emil. Vezényli Failom Sergio. Rendezte Márkus László. Tristan Gunnar Graarud Marke király Székely Mihály Zsolda Sebeők Sári Brangene Némethy Ella Kurovenal Szende Ferenc Melót Ney Dávid Pásztor Szügyi Kálmán Kormányos Komáromy Pál Ifjú hajós Hollay Béla Kezdete 6%. vége 10'A óra után. vígszínház Először AZ ELSŐ FELESÉG (The first mrs. Fraser) Vígjáték három felvonásban. Irta John Ervine. Forditotta Harsányi Zsott James Fraser Rajnai Gábor Elsie, 2-ik felesége Makay Margit Janet, 1-ső felesége Varsányi Irén Philip Logan Góth Sándor John, nagyobbik fia Somló István Alice, John felesége Simon Gizi Ninian, kisebbik fia Békássy István Mabel, szobalány Esterházy Ilona _________Kezdete 8 órakor._________ ROYAL ORFEUM Akrobat. oh! Rivers és Társulata. Delont Boys. Grrte Sedlmayr. Johnny Comp., Mac Wied. Sugár Flóra. Érckövy. Sárossy. Roskó stb., stb. Kezdete %9 órakor, szombat, vasár- és ünnepnap d. n. 4 órakor KOMÉDIA-ORFEUM Tábori Emil 2 bohózatban és külföldi attrakciók Kezdete %9 órakor NEMZETI SZÍNHÁZ LÉGY JÓ MINDHALÁLIG Színdarab 3 felvonásban. Irta Móricz Zsigmond. Nyilas Misi Vaszary Piroska Valkay tanár ur Rózsahegyi K. Viola N. Tasnády Ilona Bella Somogyi Erzsi Doroghy Sanyi Lázár Gida Pedellus Pataki József Török bácsi Hosszú Zoltán Török néni Vízvári Mariska Ilonka kisasszony Ághy Erzsi János ur Harasztos Gusztáv Doroghyné T. Halmy Margit Házigazda Tábori Imre Pósalaky vakur Hajdú József Takarítónő Kelemen Mária Igazgató Kürti József Rendőrtiszt Szathmáry Lajos Sarkadi Petrics Sándor Bagoly Sugár Károly Gyéres Kürthy György Juhász Tapolczai Gyula Kezdete 1 8 órakor. Bajor Gizi és Rátkai Mártonnal ..A házasságszédelgő**. Békefil konferál Bársony—Dajbakát „Testamentum** Ki fizet ma? (Békeffl, Peti.) Egy éneklő bolond százat csinál . (Kökény— Radó.) Farkas Imre operett „Kaszárnyaáristom4*. Kezdete 9 órakor, vasárnap délután • 4 órakor ___ TERÉZKÖRÚTI SZÍNPAD Salamon Béla, Rajna Alféé, Borosa Géza, Gárdonyi Lajos. Egy ember, aki felmászott a turulra Az éneklő bolond. A legpechesebb ember. A hölgy a tize-nötösből. Skótok. A defekt. A csúnya ember. stb.. stb. Minden vasárnap délután V7A órakor Igazi gyerekszínház. Kezdete 9 órakor. « WCMZEn SZÍNHÁZ KAMARASZ1NDHZJ1 U »»*— La u ApBletékQO) HAJNALBAN, DÉLBEN, ESTE Szerelmi játék 3 felvonásban. Irta Dario Niccodemi. Fordította O. Di Franco. Anna Bajor Gizi Viario Uray Tivadar Az apa Fehér Gyula Az anya Bacsányi Paula A testvérke Pálinkás I. a. n. Paolino Apáthy I. a. n. A szobaleány Olty M. a. o. Kezdete 968, vége 10 órakortelR@5ZlflHJÍZ A világhírű vilhal Jid vendégjátéka Alex Stern igazgató vezetése alatt. SINGER VON SEINEN TRAUER (Szomorúságának énekese) Ossip Dymov tragikomédiája. Kezdete * órakor KIRÁiAzitlHJD TOMMY ÉS TÁRSA Operett 3 felvonásban, 5 képben írta’ Anday Ernő és Szilágyi László Zenéjét szerzette Tamássy Pál. Viktória Rákosi Szidi Freed Hood Kertész Dezső Ellinor Horváth Manci Teddy Billinp Dénes Oszkár C. de la Hay Mészáros P. Dr. Daisy Rice Bársony Rózsi Tommy Gaál Franciska Veronika Vaály Ilona Baptiste Körmendy J. Dr. Warden Pártos Dezső Dr Larkins Raskó Géza Kezdete 18. vége 11 óra után. volt Fővárosi Operettszinház Először ERZSÉBETVÁROS... Pesti életkép 1 előjátékkal, 3 felvonásban, másban. Irta Zsolt Béla. Kardos Kabos Gyula A mama Vágóné Margit Gyula Heltai Andor Lici Tasy Mária Torkos Rubinyi Tibor Beck Fenyő Aladár Esztike Szilágyi Marcsa Dr. Paulovits Újvári Lajos Nagypapa Vendrei Ferenc Házmester Déry Hugó Rausch Jalovetzky László Boris Horváthy Elvira Mari Krúdy Mária Berkovitsné Marosi Adél Detektív Nagy Jenő Kezdete 8 órakor, égő város Színmű 3 felvonásban előjátékkal. Irta Földes Imre. Orv. Gergelyiné Berky Lili Gábor, a fia Váradi Lajor Erzsi, a lános Horváth Magda Gergelyi Adám Baróthy József Ilonka Csillag Anny A vörös Gózon Gyula Kantár bácsi Bazsay Lajos A megyefőnök Gárday Lajos A Kiss Pál Aaló Elemér A vasutas Békeffy Róbert Panna Halmi Irén Francia ezredes Harsányi Rezső Az adjutánsa Lontay István Városparancsnok Boray Lajos Rendőrinspektor Gonda József Kezdete 8. vége 9611 órakor. Vasárnap délelőtt 1411 órakor •z Ujság gyermekelőadása. Prép Lakner bácsi és inasa öcsike című darabban. , «gS ?§§§§ &33 . VÁROSI SZÍNHÁZ Délután 3 órakor rendkívül mérsékelt helyárakkal Zlahy Irén felléptével MESÉK AZ ÍRÓGÉPRŐL Este SZOKIK AZ ASSZONY Operett 3 felvonásban, 5 képben. Irta Kardos Andor, zenéjét Harmath Imre verseire szerzette Brodszky Miklós. Fóthy Kálmán Kertész Gábor Fóthy András Rátkai Márton Elly Dropsx Fedák Sári Ropsz Zilahy író Gönczy Péter Kertész Kálmán Zsuzsi, felesége Karátson Piri A mama Hamvas Józsa A főispán Horti Sándor Saárosfalvy Fahn Béla Tommy Kőrössy Zoltán Marcsa, szolgáló Farkass Mica Főpincér Abay Gyula Dumbraoffer Sós Mihály Kezdete 1 3. vége V412 órakor. Először GYÁR Három felvonás, tizennyolc kép. Irta Farkas Endre. Vahaja Somlay Artúr Márta Forgács Rózsi Nagyapa Z. Molnár László Kata Karátson Piri Pék Keleti László Melitta Körössy Angéla Kinai Egri István Pápaszemes Pataky Miklós Kocsmáros Király Ferenc Primadonna Csatay Janka Babus Erdy Piri Fatalember Pető Endre Alfa Somlay Julia Béla Nádosy Margit Kezdete 8 órakor BETHLEN-TÉRI SZÍNPAD Megnyitó kabaréműsor: Trianon, Csikágó, A hídon, Bethlen és a medve, A górajárók, szóló számok stb. Kezdete hétköznap 126 és 3/29 órakor, ünnep- és vasárnap 3, 6 és 9 órakor. E HETI SZÍNHÁZI EIADÁSOK MAGYAR KIRÁLYI OPERAHÁZ Vasárnap délután- Faust (bérletszünet); este: Pillangókisasszony. (D-bérlet 10. szám.) NEMZETI SZÍNHÁZ Vasárnap délután: A makrancos hölgy: este: Légy jó mindhalálig A NEMZETI SZÍNHÁZ KAMARA* SZÍNHÁZA Vasárnap délután: Cifra nyomorúság* este: Hajnalban délben, este: vígszínház Vasárnap délután: Két lány az utcán, este: Az első feleség MAGYAR SZÍNHÁZ Vasárnap délután és este: A nagy börtön. KIRÁLY SZÍNHÁZ Vasárnap délután: Diákszerelem, este: Tommy és Társa. VÁROSI SZÍNHÁZ Vasárnap délután és este: Szökik az asszony BELVÁROSI SZÍNHÁZ Vasárnap délelőtt: Mozart-matiné, délután: Tizennyolcévesek, este: A gyár FŐVÁROSI MŰVÉSZ SZÍNHÁZ (volt Fővárosi Operettszínház) Vasárnap délután: Dörmögő Dömötör (gyermekelőadás), este: Erzsébet* város ÚJ SZÍNHÁZ Vasárnap délelőtt11 órakor az Újság gyermekelőadása. Fellép Lak*ner bácsi is inasa öcsike című darabban. Vasárnap délután: Tüzek az éjszakákra ANDRÁSSY ÚTI SZÍNHÁZ Vasárnap délután és este: A házas* sácszédelgő; Testamentom; Kaszárnyaáriszom; Jaj, leöntöttek; Ki fizet ma; Eöv éneklő bolond százat csinál; Békeffi konferanszai. 1 o Végre itt az első o 1 igazi beszélő h angos film í ___ 1 ( sa vöm! [ (Wer wird denn weinen. ..1 I Kizárólag az ___ | ! o Omraiálmit o i