Ujság, 1929. december (5. évfolyam, 274-296. szám)

1929-12-04 / 276. szám

2 Karácsonyi izgalmak a kocsmai „spóregyletek"* tájékán Nem ad ki a belügyminiszter „speregylet" ren­deletet. Kötelező-e az alapszabály? Sok helyen töltik a tagok a befizetett pénzt Egy spóregyleti pénztárost letartóztatott a rendőrség Amikor a papírkorona helyett a pengepénz került forgalomba, újból megalakultak a béke­beli idők „spáregylete”. Rendszerint vendéglői asztaltársaságok alakítottak spáregyleteket és a heti összejövetelek alkalmával fizettek be a pénz­tárba kisebb összegeket azzal, hogy karácsonykor szétosztják az egybegyűlt pénzt A pénzt rend­szerint a vendéglős vagy a társaság egy tagja, szokta őrizni. Több mint három hét választ még el a kará­csonytól, de a sporegyletek tájékán már nagy iz­galmak vannak a közeli pénzfelosztás miatt. Minden évben előfordul, hogy egy-két sporj­­egylet pénze eltűnik és a tagok, rendszerint kisiparosok és munkások, a karácsonyi kiosztáskor jönnek rá, hogy hiába fizették be egész évben a pénzt. A tervbe vett ka­rácsonyi ajándékból nem lett semmi, a kará­csonyfa helyett szomorúság költözött a kis csa­ládba, mert a pénztáros elsikkasztotta a pénzt. Minden évben volt néhány ilyen sikkasztás és az idei karácsony úgy látszik, nagyobb meg­lepetésekkel fog szolgálni, mert egyes helyeken a tagok közt máris híre jár annak, hogy a pénzzel valami baj történt. Néhány nap előtt híre járt annak, hogy a belügyminiszter megrendszabályozza a spóregyle­­teket és kötelezni fogja azokat az asztaltársasá­gokat, melyeknek ötvennél több tagjuk van, hogy alapszabályokat készítsenek és az alapsza­bályok szerinti működést fejtsenek ki. Ez a hír­adás téves volt és abból az izgatott hangulatból származik, amelyik most a spóregyletek körül uralkodik. Mint autentikus helyen értesülünk, a belügyminiszter semminemű új rendsza­bályt nem bocsát ki, hanem a rendőrségnek adott utasítást, hogy a spóregyletek működé­sét kísérje figyelemmel. A m­ár régen fennálló rendelkezés szerint egyszerű Asztaltársaságoknak, tekintet nélkül arra, hogy mennyi a tagok száma, semminemű alapszabályt nem kell csinálniok. Minden olyan egyesületnek azonban, amelynek tiszti­kara és választmánya van, ahol a tagoknak tagdíjfizetési kötelezettségük van, alapszabá­lyokat kell készíteni., Még abban az esetben is, ha az egyesületnek nin­csen külön helyisége. Ez az érvényben lévő, év­tizedek óta fennálló rendelet egészen világos és semmi szükség sincs arra, hogy ezt a belügy­minisztérium megváltoztassa. Ebből a rendeletből következik, hogy az összes spóregyletek, amelyek alapszabály nélkül működtek, szabálytalanul jár­tak el. I­t rendelet egyelőre nem is jelenik meg, ellenben a belügyminisztérium éppen az utóbbi években tapasztalt visszaélések megszüntetése cél­jából utasítást adott a rendőrségnek, hogy a spór­egyletek működését kísérje figyelemmel. A kőbányai dohánygyári alkalmazottak spór­­egyletében máris kitört a botrány. Rájöttek, hogy Bruzicska Károly dohánygyári elektrotech­nikus, a pénztárnok, ötezer pengővel nem tud el­számolni. Az egylet tagjai feljelentést tettek a rendőrségen. Ruzicskát kihallgatták és a pénztárnok azzal védekezett, hogy az egy­let pénzéből rövid uton adott kölcsönöket a tagoknak és azok a pénzt nem fizették vissza. Annyian kértek tőle kölcsönt, hogy azt sem tudja, kik voltak az illetők Ezt a védekezést a rendőr­ség természetesen nem fogadta őt és Ruzicskát letartóztatták Ez az első idei ipóregyleti sikkasztás és miután a karácsonyi ünnepek egyre közelednek, valószínűleg nap-nap után több ilyen sikkasztás­ról fogunk hírt adni. Az ördög írta Serédi Jenő Elemér az Íróasztalnál ült, új tollszár volt a kezében, szép, sima, fehér papír előtte, mint ahogy Elemér, a felkapott, divatos író imádta az újat, szépet, jót, a rózsás, gondnélküli bol­dog életet. Novellát kellett irni az ünnepi számba. A szerkesztő kérte, szerencséltesse meg a lapot kéziratával s Elemér kegyesen megígérte, hogy teljesíti a kívánságot. Na igen, az ünnepi számban ott kell lennie, az ol­vasók lesik, várják történeteit, legyenek tehát boldogok az olvasók s főképp legyen boldog a szerkesztő, aki olyan alázatosan s hízelegve, hódoló tisztelettel kérte a kéziratot. Elemér piros ajkai mosolyra nyíltak. A feketemájú kritikusokra gondolt, a kritiku­sokra, akik — mint mondani szokta — olyan kéjjel fenték rá mindig a rosszul ápolt fogai­kat. A kritikusok megállapították, hogy írói karrierje nem más, mint bolond szerencse; novellái, színdarabjai értéktelenéül, sőt két­­ségbevonhatatlanul rosszak; nincsenek gondo­latai, tomnaérzéke se, stílusa pedig összevissza dobott mondataival egyenesen felháborító ... Szóval semmi tehetsége... És mégis ... min­den lap valósággal csengett a kéziratáért, a színházak adták a darabjait s neve ott szere­pelt már az irodalmi társaságok uj tagjelöltjei között is ... — Pukkadjatok meg! — gondolta, moso­lyogva mártva be tollát a tintába. —­ Ha min­den csepp vérelek is fekete epévé változik, akkor is új diadal előtt állok. A jövő heti szín­házi bemutató új siker, új diadal. Pukkadja­tok meg! Pukkadjatok meg! Ismét bemártotta tollát a tintába, nézte az üveget, az uj tollszárát. — Szerencsém van! — jutott ismét eszébe a kritikusok megállapítása. — Szamárság! Szerencse nincs, csak akarat van! Minden az akarattól függ. Akartam, hogy szerencsém le­gyen, hát igenis, a szerencse hozzám szegődött. Most például itt van a kezemben a toll, előttem a papiros, novellát kell írnom az ünnepi számba, de kutya legyek, ha tudom, hogy mit fogok írni. Nem tudom, igazán nem tudom, de mert akarom, hogy megírjam, meg fogom írni. És tetszeni fog, mert igenis, akarom, akarom!... És harmadszor is bemártotta tollát a tintás üvegbe. Boldogan nevetett. A premierre gon­dolt, a színházi bemutatóra, melynek feltét­lenül nagy sikere lesz. Minden nagyszerűen el van intézve. Az igazgató, rendező, prima­donna, a színészek mind, mind az ő emberei. Igaz, hogy sok munkába került, míg elintézte őket, de sikerült s ez a fő. Tulajdonképen nem is ő, hanem az igazgató, rendező, prima­donna s a többiek írták a darabot. Volt egy ötlete, azaz valakitől hallotta, vázlatosan el­készítette a tervet, ennek is, annak is elmondta, ez is, az is segített, javított rajta és elkészült... Maga sem tudja, hogy és mikép, de elkészült... S mégis csak ő a szerző. S volt gondja rá, hogy a többiek, a rendező, primadonna és színé­szek boldogok legyenek, ha neki lesz öröme a sikerért... Tudott bánni az emberekkel... Nevetett, gőgösen, elbizakodottan, az ön­telt, minden jóval körülvett emberek neveté­sével. — Szerencse! — gondolta ismét. — Mi ez? Foglalom, üres fogalom?... Éppen olyan, mint az, mikor azt mondom, hogy Isten, vagy ördög!... Igen... Van-e hát Isten? Angyal? Ördög? ... Csak az van, amit látok, érzek, meg tudom fogni. Most már hangosan kacagott. Eszébe ju­tott a kezdet, az írói sikerek iránti munka ... Nagy és nehéz dolog volt.. De.. de.. csak bámit kell tudni az emberekkel... Ismerni a gyengéiket... Kihasználni az alkalmat.. Ennyi az egész ... Semmi, semmi más ... És akarat... Igenis, akarat kell... Nagy, erős rendíthetetlen akarat... A tehetség is valami, de ez sok esetben mellékes. Aki tud fogal­mazni, olvasott, látott valamit, pompásan tudja értékesíteni, ha... ha... igenis ez a fő... ha a kínálkozó alkalmat felhasználja. És Ő felhasználta ... nagyszerűen felhasz­nálta. Szája, keze, lába, könyöke pompásan dolgozott, szerkesztőségben, színházban min­denütt, ahol szükséges volt. Oh, az emberek komiszak, de éppen ezért könnyen lehet velük elbánni... És ő értett a nyelvükön ... Igen, értett... Bánja is ő, mit mondanak a kriti­kusok ... A siker beszél... ez a lényeges .. Elgondolkozott... Kényelmesen hátradőlt a puha karosszékben, maga elé nézett. Szemeit végigjártatta a szobán, hol minden a jólét, a megelégedett, révbejutott ember boldogságáról beszélt. — Isten? Ördög? ... Mennyi tintát pocsé­koltak el már e két szó miatt az emberek ! — futott végig agyon ismét a gondolat. — Az Isten segít, az ördög rond­ Vájjon igaz-e? De hát kell-e fölötte vitatkozni? Hiábavalóság, hiszen senki sem tud erre kétségbevonhatatlan feleletet adni. Csupa ámítás az egész ... El­végre is mi lenne a világból, ha nem beszél­nének földöntúli titokzatos hatalomról, mely mint ismeretlen valami mégis féken tartja a bűnt, a szenvedélyeket. — Eh, csak akarat van ... akarat... aka­rat... Jó és rossz, de csak akarat, akarat. Ez dönt... Letette a tollat... És a szemei hirtelen megcsillantak... Az íróasztalon, a sarokban, éppen ahová a tollat letette, a tolltartó­­ ör­döge nézett vele szembe... A tolltartó, mely bádogból készült kis piros ördögöt mutatott. Két lábán alázatosan görnyedezett, mintha teher volna a hátán levő kis szőr pamacs, mely tesstörlőül szolgált. Egyik keze az ujjait szét terpesztve előre nyúlt, a másik két lábának szolgált támaszul. A hosszú farka előkunko­­rodott s fején a két kis szarvacskája hegyesen meggörbülve hátra hajlott. Elemér maga elé húzta a tolltartó ördö­göt ... És nevetett. — No, Lucifer koma — mondta neki jó­kedvűen — szólalj meg ... Igaz-e, hogy te minden jónak az ellensége vagy? Igaz-e, hogy országodban lángot okádó kemencékben sül­nek a rossz lelkek? Igaz-e, hogyha te akarod, a fehér is fekete? No, koma beszélj! A bádog ördög két apró szeme hidegen, né­mán meredt Elemér szemébe. — Nem szólsz? Miért nem szólsz? — kiál­tott rá Elemér. — A némaságod engem el nem ámít. Gőgös vagy? Nagyhatalom vagy? Bizo­nyítsd be. Tudd meg hát, nem félek tőled!... Semmi se vagy . .. Sehol sem vagy!... Csak ijesztgetik veled a könnyen hivőket... a fé­lénkeket ... a gyerekeket... No, rontsd el hát most az én dolgomat... Itt vagyok!... Rajta!... Mutasd meg az erődet... Hatalma­dat... Nem beszélsz?... Szegyesd magad, Lucifer komat .. Az fog történni, amit én akarok ... Te semmi se vagy ... Értéktelen, festett bádog vagy! És Elemér, a divatos, felkapott író ereje szerencséje tudatában gőgösen, elbizakodot­tan, megvetően, erősen ráütött kezével a bádog ördög szarvas fejére ... L*l Elemér nem írta meg a megrendelt novel­lát. Reggel arra ébredt, hogy a feje fáj. Egyik percben fázott, a másikban melege volt. S a jobb keze megdagadt, a bőr megpirosodott, sütött, mint a tűz. És fájt, kegyetlenül fájt. Az orvos megállapította, hogy Elemérnek kötőszövetgyulladása van, vagy ha úgy tetszik, vérmérgezés, mely úgy állott be, hogy mikor a bádog ördögre ütött, a keze megsérült, a bádog megszúrta. Elemér szörnyűségesen megijedt. A beteg­ségtől is félt. De ... de ... mi lesz a színdarab­jával? Még nagyon sok a dolga ... Ott kell lenni a próbákon ... szerkesztőségben. A hangulatot, az érdeklődést fokozni, éb­ren tartani, éleszteni kell. Még ez is, az is hiányzik. Megy, nem maradhat a szobában, intézkednie kell. Az orvos erélyesen tiltakozott... Ezzel a beteg kézzel... a láz is nagy ... lehetetlen­ség ... nem szabad ... semmiért sem áll jól .„ Majd vigasztalta ... nem lesz semmi baj ... De nem hagyhatja el a szobát... Műtétre is lesz szükség... Beletelik néhány hét, m­íg a baj elmúlik ... De vigyáznia kell.... Elemér kétségbeesve temette az arcát da­gadt kezébe ... Vége... a katasztrófát nem lehet elhárítani.★ És az új színdarab csúfosan megbukott. Elemér a legnagyobb kínok között olvasta a lesújtó, gúnyos kritikát... Oh, milyen kegyet­lenek is az emberek... Soha így még nem vertek rajta végig... Örökre lehetetlenné tet­ték ... A darabot két előadás után levették a műsorról... A barátnője — oh még ő is —, csak levélben fejezte ki részvétét... Sajnálja, hogy nem látogathatja meg, egyelőre nem is lesz alkalma a találkozásra, mert hirtelen és hosszabb időre el kellett utaznia... Oh, a szívtelen ... a gonosz... És jöttek a többi rossz hírek... Az új novelláskötetre egyelőre nem reflektál a ki­adó. A szerkesztő nem adhat előleget... A barát váltóját ki kell fizetni... Elemér bágyadt bódultsággal, verejtékes arccal, testben, lélekben megtörve ült íróasz­talánál ... És a kis piros bádogördög mintha hidegen, kihívóan, kaján örömmel... gúnyosan vigyo­rogva nézett volna a szemébe. __ ÚJSÁG SZERDA, 1929 DECEMBER 4 ­ Összedőlt egy épülő villa állványzata és három munkást megsebesített Beszakadt a villa mennyezete és padlózata is Kedden délután súlyos építkezési szeren­csétlenség történt Budán az Áldás­ utcában. A 6-os szám alatt villaépítkezés folyik. Az épü­let már nagyjából elkészült, már a tetőt is fel­húzták, az állványok azonban továbbra is az épület körül maradtak. Kedden délután négy órakor eddig még ismeretlen módon meg­lazultak az állványtartó gerendák és az áll­ványzat hatalmas recsegéssel összedőlt. A le­zúduló gerendák beszakították a földszintes villa mennyezetét, átszakították a padlót is és az állványalkatrészek, valamint a kő- és téglatörmelékek hatalmas tömegben zuhantak be a pincébe. Éppen ebben az időben a pincéiben dolgo­zott három munkás: Aradi István szerelő, Bika Ferenc kőműves és Szabó Ferenc nap­számos. A lezúduló törmelékek maguk alá te­mették a három embert. Pillanatokig óriási porfelhő kavargott a szerencsétlenség szín­helyén. Az épületen dolgozó többi munkás tár­sai segítségére sietett és hosszas munkával ki­mentették őket a törmelék alól. Aradi István a fején sérült meg, azon­kívül a jobb karját eltörte, Bika Ferencnek szintén a fejét zúzta be egy tégladarab. Mind­kettőjüket bekötözték a mentők és az Irgal­matok kórházába szállították. Szabó Ferenc sebesülése nem volt súlyos, úgyhogy a men­tők a lakására vitték. Egy őrült vérfürdőt rendezett Marseille-ben A tömeg az őrültet meglincselte Páris, december 3. Marseilleben tegnap este borzalmas vérfürdőt rendezett egy őrült fiatalember. A vérfürdőnek három halottja és nyolc súlyos sebesültje van. Egy huszonnégyéves olasz munkás, akit csak nemrégiben bocsátottak el az őrültek há­zából, valami után-módon puskát szerzett és behatolt az egyik rendőrőrszobába, ahol verdül lövöldözni kezdett. Az őrszoba parancsnokát, ■egy rendőrőrmestert, szívén találta az egyik golyó. Az őrmester a helyszínen meghalt. Egy idősebb asszony, akit kihallgatásra idéztek be az őrszobára, menekülni próbált, az őrült olasz azonban utána iramodott és közvetlen közelről belélőtt. Az asszony súlyosan sebesül­ten rogyott össze. A vértől megvadult fiatal­ember ezután az őrszoba előtti térre rohant, felugrott a tér közepén álló szökőkút talapza­tára és onnan folytatta a vad lövöldözést. Első áldozata egy fiatal katona volt, az idegenlégió egy német származású gyalogosa, Kurth Vilmos. A fiatal légionistát két lövés érte. Vértől borítva, eszméletlenül rogyott össze, mire a gyilkos leugrott a szökőkút párkányá­ról és közvetlen közelből még egyszer belelőtt a sebesült katonába. Kurth Vilmos azonnal meghalt. Az olasz munkás ezután újból vissza­tért a talapzatra és egymásután még hét em­bert sebesített meg, két taxisofőrt és öt járó­kelőt. Közben megérkezett a kivezényelt csendőrosztag is, amely egy felborított teher­­automobil mögött foglalt állást és innen indí­tott sortüzet az őrült ellen, aki még ekkor is folytatta a lövöldözést. A csendőrök részéről több mint negyven lövés dördült el, az őrült azonban olyan ügyesen ugrált a szökőkút ta­lapzatán jobbra-balra, hogy egyik golyó sem találta, mikor azután elfogyott a muníciója és már nem tudta viszonozni a tüzelést, le­ugrott a kútról és menekülni próbált. A csend­őrök utána iramodtak és hamarosan beérték. Miután az őrült még ekkor is védekezni pró­bált, az egyik csendőr közvetlen kőzetből rá­lőtt. A golyó talált­a az elmeháborodott fiatal­ember­t Seun­a­­Máriáit kiáltással eszméletle­nül rogyott össze. A téren összegyűlt többszáz­­főnyi embertömeg megrohanta a vérében fet­­rengő olaszt és a szó szoros értelmében agyon­verte. A csendőrök nem tudtak szembeszállni a tömeg dühével és nem voltak képesek meg­akadályozni a lincselést. A nikolszk-uszurijszki béke­tárgyalások London, december 3. A nikolszk-uszu­rijszki békekonferencia kínai delegátusai mukdeni jelentések szerint a következő javas­latokat terjesztették az orosz delegátus elé: 1. Az orosz kormány kötelezi magát arra, hogy a keletkínai vasutak orosz alkalmazottai nem fejtenek ki kommunista propagandát. 2. A kínai kormányt nem kötelezik arra, hogy helyezze vissza állásukba a keletkínai vasút két elbocsátott orosz igazgatóját. 3. A kínai kormány elbocsátja mindazokat a kínai vasúti alkalmazottakat, akiknek sze­repük volt a konfliktus felidézésében. 4. Mindkét részről szabadon bocsátják a politikai internáltakat. 5. A határ mentén semleges zónát állíta­nak fel, amely úgy a határ kínai, mint orosz oldalán 30 mérföldre terjed. Más forrásból származó és eddig még meg nem erősített jelentések szerint a mandzsuriai kormány állítólag visszahívta Mukdenbe a kí­nai békedelegátusokat. LÉTREJÖTT A MEGEGYEZÉS? London, december 3. Az esti órákban Moszkvából az a hír érkezett, hogy a külügyi népbiztosság közlése szerint kedden este Ni­­kolszkuszub­szkban a szovjet-orosz és a muk­deni kormány delegátusai jegyzőkönyvet írtak alá az orosz-kínai konfliktus békés elintézése tárgyában. A monarchista Heimwehrt feloszlatták Bécs, december 3. A rendőrség feloszlatta a „Heimwehr österreich» nevű egyesületet, amely a „Selbstschutz Wien“ nevű szervezet­hez, a bécsi önvédelmi alakulatok központi szervéhez nem tartozik és ó-osztrák monar­­chista irányt követ. A megokolás az, hogy az egyesület hosszabb idő óta alapszabályszerű hatáskörének túllépésével, főleg jogosulatlan gyűjtésekkel kifogásra adott okot.

Next