Ujság, 1930. január (6. évfolyam, 1-25. szám)
1930-01-31 / 25. szám
PÉNTEK, 1930 JANUÁR 31 ÚJSÁG SZÍNHÁZ. — ZENE * Opera. A Wagner-ciklus második előadásaként a Lohengrin került színre ma este Operaházunkban. A címszerepet vendég: U'o/// Frigyes, a berlini és chemnitzi operaházak tagja énekelte. Szép, férfias megjelenésű fiatalember. Hangja kellemesen cseng a magasban és a középen egyaránt. Nem az a nagy átütőerejű hatalmas hősi tenor, amilyen például néhai Burrán Károly volt, de eléggé érces és fényes anyag. Énektudása semmi kívánni valót nem hagy hátra. Intelligensen, stílusosan deklamál, jól mondja a szöveget s illúziót keltően is játszik. Megérdemelt sikert aratott s kitűnő szereplőtársaival együtt sokszor kellett a függöny előtt megjelennie., * Azra. Szép Ernő új darabja, az Azra, február 6-án kerül színre először a Nemzeti Színház Kamaraszínházában. A rendkívül érdekes darab két főszerepét Bajor Gizi és Uray játsszák. . ' * Hangversenyek. Zeneművészeti Főiskolánk igazgatósága hangversenyt rendezett ma este Ramzwein Waldemar tiszteletére a kiváló szerző műveiből. A Németországba szakadt magyar származású zeneszerzőnek két suite-je, továbbá kamaraénekei kerültek előadásra. Nagy tudással, elsőrendű dologbeli készséggel megcsinált, komoly, tartalmas alkotások. A gordonka-suitet Zsámboki Miklós, a hegedű-suitet pedig Koncz János művészete szólaltatta meg a szerző kísérete mellett, míg a dalok szépségét Báthy Anna kulturált és szépcsengésű hangja és finom kidolgozottságú előadása juttatta érvényre. Utóbbiakat Végh Sándor,Vollner Tibor, Koromzai Dénes, Frank Lajos, Eördögh János és Paul Tibor együttese kísérte jeles összetanultsággal. A nagyszámú közönség melegen ünnepelte a szerzőt és az előadókat egyaránt. Basilides Mária és Bartók Béla együttes hangversenyt rendeztek ma a Zeneművészeti Főiskola nagytermében. Amilyen jelentős élménye a hangverseny látogatóinak Basilides Mária nagyszerű éneke, émoly élvezetet jelent számára Bartók Béla zongorázása is. A kiváló művész azonban ma csak kísérő szerepet vállalt: Kodály, Debussy és saját dalainak a Zongora szólamát játszotta. Két sorozatban bemutatott népdalai érdekesek, bár nem lehet rájuk mondani, hogy egyúttal gyönyörködtetők és igazán magyarok is volnának. Legalább is az alföldi magyar nótákhoz szokott fülnek nem azok. Debussy finom hangulatú három dala és Kodály két dalsorozata szerepelt még az est műsorán. A modern művekért lelkesülő közönség több számot megismételtetett és zajos tapsokkal adózott Basilides. .Máriának, Bartók Bélának és Kodály Zoltánnak. * Éjféli bankett a siker örömére. A Bethlenen Színpad társulata csütörtök este jutott el új műsorának ötvenedik előadásához. Az ötven előadásból az esti előadások mind táblás házak előtt folytak le, ami a mai körülmények között rekordszámba megy. Ennek a rendkívüli sikernek megünneplésére a színház igazgatói csütörtök éjfélre a Newyork külön termébe díszvacsorára hívták össze tagjaikat és színházuk barátait. A bankett egészen furcsa jókedvben folyt le, amelyben végehossza nem volt az ünneplésnek. Az igazgatók, Fekete József, Dezsőffy László és Korcsmáros Nándor a tagokat ünnepelték, ezek az igazgatóikat és mind a két fél végül megállapodott abban, hogy a siker oroszlánrészét házi szerzőiknek, Stellér Dezsőnek és Hetényi-Heidelberg Albertnek tulajdoníthatják, akiknek legott át is adtak egyegy babérkoszorút. * Takáts Alice főpróbája. Az új főpróbarend következében éppen csak a színház benfenteseinek jelenlétében tartották meg ma délelőtt Szomory Dezső új darabjának, a Takáts Alicenak a főpróbáját A nézőtéren ott volt a Vígszínház teljes művészgárdája, mely nagy érdeklődéssel követte a darab izgalmasan érdekes menetét és elragadtatásának minden jelével halmozta el Gombaszögi Fridát, Takáts Alice alakjának megtestesítőjét. Az újdonság bemutatója pénteken lesz. * Házi hangverseny. Frigl József zongoraművész szerdán rendezte fényesen sikerült nyolcadik házi hangversenyét, amelynek gazdag és változatos műsorán főleg Bárdos Kornélia megkapó szavalása, a Fligl—Kalina Erzsi és Tivadar— Valér János-féle zongoranégyes és Bekévé Madaras Gizella művészi füttyprodukciói arattak zajos sikert. Az est többi kiváló közreműködői voltak: a Robitsek Gyula-féle iskola három végzett növendéke (Laskó Hilda, Szilágyi Béla és Ssztankovits Jenő), továbbá Herzkáne Blake Ruth, Somogyi Adrienné, Szabó Emília, Székely Erzsébet és Lukács Béla dr. A legközelebbi zeneestély február 12-én lesz a művész Ferenc József-rakpart 12. szám alatti lakásán. * A vidéki színészet megmentése rádió útján. Miskolc város színügyi bizottságának legutóbbi ülésén Fehér Ödön, az ottani Reggeli Újság szerkesztője érdekes indítványt terjesztett elő a vidéki színészet válságának megoldására. Szerinte a színházak megmentését a rádió felhasználásával kell keresni. Éspedig nem magának a készüléknek a felhasználásával, hanem annak, a jövedelemnek az igénybevételével, amely például nálunk, Magyarországon a postát illeti meg rádióelőfizetések címén. Csonka-Magyarországon többszázezer rádióelőfizető van. A havi előfizetés 2,40 pengő. Ez azt jelenti, hogy jóval több, mint félmillió pengő havi bevétele van a postának a rádióelőfizetőktől. Javaslata az lenne, hogy kezdjen a színügyi bizottság, illetve Miskolc törvényhatósági bizottsága országos akciót arra nézve, hogy kerestessék meg a kereskedelemügyi miniszter aziránt, hogy a rádióelőfizetések címén befolyó összegekből bizonyos rész a vidéki színészet megsegítésére használtassák fel. * Gaál Franciska a Belvárosiban. A Belvárosi Színház igazgatósága és Gaál Franciska között létrejött a megállapodás egy vendégszereplést illetőleg. A művésznő minden valószínűség szerint egy külföldi vígjátékban fog fellépni, melyet néhány zeneszámmal fognak számára kibővíteni. Ugyancsak vendége lesz még ebben a szezonban Gaál Franciska a Sirály Színháznak is. r Gaál Franciska O Tőkés Anna O Vaszary Piroska 1930 színházi eseménye az fmnl Massyuti Színházal műsoraIlyen még nem volt Budapesten Ma, pénteken este 8 órakor kezdi meg rövid vendégjátékát a Fővárosi Művész Színházban a világ legnagyobb és legnagyszerűbb Marionett-színháza, az olasz Jambo Piccoli Színház 36 művész 500 bábu 12 legkiválóbb olasz operaénekes. Szenzációs műsor Szombaton és vasárnap 2—2 előadás, délután 0,5 órakor és este 8 órakor. A jegypénztár egész nap megszakítás nélkül árusítja a jegyeket. Rendes helyárak. 1. KIR. £§$ CPERflHáZ F sorozat 17. szám ANCESCA DA RIMINI 4 felvonásban, 5 képben írta e D'Annunzio. Operaszöveggé ttu Tito Ricordi. Fordította Viktor. Zenéjét szerzette Ric Zandonai. Vezényli Failoni Ser). Rendezte Márkus László, sca Walter Rózsi itana Halász Gitta , Losonczy György ini, a sánta Szende Ferenc a délceg Székelyhidy dr. Istino Rösler Endrefiore Medák Sám ida Szabó Lujza fara Budánovics Mária la Diósy Edit olgalány Bársony Dóra Berardengo Szügyi Kálmán tos Maleczky Oszkár a nyor Répics István rszámijjas Nedey Tamás ezdete 7H, vége 11 órakor. IGSZINHÁZ Először TAKÁTS ALICE szinmű három felvonásban. Irta Szomory Dezső. j-Kóos Géza Hegedűs Gyula r-Kóos György Hajmássy Miklós s Alice Gombaszögi Frida s Zuárd Góth Sándorovitsné Vágóné Margitovits László Törzs Jenő y Homér Gárdonyi Lajos : Cica Ladomerszky M.i Makláry Zoltán asszony Esterházy Ilona -ác Szegő Endre kövér úr Árkossy Vilmos Kezdete 8 órakor ihJS&sílasz Jambo Piccoli-színház ventéka Enrico Novelli személyes veivel, a legkiválóbb olasz énekművészek közreműködésével Kezdete 8 órakor KOMÉDIA-ORFEUM sebesítés" és második tanú**. Sbori-bohózatok Bel és külföldi attrakciók. Kezdete H6 órakor NEMZETI SZÍNHÁZ A bérlet 21-ik előadása. A SIRÁLY Színmű 4 felvonásban. Irta Csehov. Fordította Kelemen Dénes. Tréne, színésznő Hettyey Aranka Konstantin fia Uray Tivadar Szerin Gál Gyula Nina Tőkés Anna Samrajov Fehér Gyula Paulina, felesége Nagy Teréz Masa, leányuk Környey Paula Trigorin, iró Petheő Attila Dorn, orvos Nagy Adorján Medvedjenko, tanító Gyergyai István Jakab, napszámos Farkas Gy. a. n. Kezdete 18 órakor * MAGYar@szinHÁZ Álomkirályné Legenda 9 képben. Irta Kovács Kálmán. Császár Hegedűs Gyula Császárné Fedák Sári Trónörökös Jávor Pál Trónörökös barátja Beregi Oszkár Főherceg Vándory Gusztáv Társalkodónő Molnár Aranka Fekete baronessz Ákos Erzsébet udvarhölgy Zala Karola 2. „ Beleznay Margit Osztrák gróf Lázár Tihamér Udvarmester Boray Lajos Skót kapitány Dénes György Nemes testőr Földényi László Báróné Kerényi Sári Kezdete 8 órakor_________ TERÉZKÖRÚTI SZÍNPAD Kacagó esték. Salamon Béla, Rajna Alice, Boross Géza, Gárdonyi Lajos, Herczeg Jenő. A vonósnégyes. A hittanár, Évforduló, A pesti kirakat. Kéjutazás Nizzába, Diszpenzáció, Alibi, A freskó, A pesti sielők, Békekonferencia. Kezdete 0 órakor Minden vasárnap délután 14 órakor _______Igazi Gyerekszinház________ CLARUS-SZINPAD Rákóczi aut lo Megnyitó műsor: Sándor Stefi, Sárossi Andor, Érczkövy László, Kinochné Jozefin. Fodor Artúr, Boros Géza: Egyfelvonásos tréfák. Kezdete este 19 órakor. « NEMZETI SZÍNHÁZ KAMIBISZINLÁZA » Oteha Ulm SzÍnház épUdtb(«) GUNYHÓ ELŐTT Vígjáték 1 felvonásban. Irta Nyáry Andor. Csősz Rózsahegyi K. János Pethes Sándor Panni Somogyi Erzsi Miska v. Garamszeghy S. Mari néni M. Iványi Irén Sípos Péter Bodnár Jenő TISZTA DOLOG Vígjáték 1 felvonásban. Irta Vitéz Miklós András Rózsahegyi K. Julis M. Iványi Irén Marika Somogyi Erzsi Imre v. Garamszeghy S. AZ ÖKÖR Parasztkomédia egy felvonásban. Irta Zilahy Lajos. István gazda Rózsahegyi K. Erzsi M. Iványi Irén Mihály Pethes Sándor Csendőrőrmester Bodnár Jenő Csendőrkáplár Gyenis Ede Kezdete 948 órakor KIRÁlY@SZIMHÁJ SISTERS Operett 3 felvonásban 8 képben. Szövegét írta Békeffy István zenéjét szerzette Lajthay Lajos. Annie Titkos Ilona Rózsi Bársony Rózsi Müller Mátyás Latabár Árpád Malvin, a felesége Gombaszerfi Erly Ildikó, a leánya Kun Magda Radványi báró P’Arrigo Cornél Pálffy Gábor Kertész Dezső Takács Bandi Dénes Oszkár Lulu Turay Ida Tommy Sziklay József Kéményseprő Major István Pedellus Nagy Gyula Egy táncom Jeffrey Piddock Évike Lendvay Mária Klárika Tálhor Sári Sárika Herseffy Flóra P.özs: Parr Lenke Portás Raskó Géza Kezdete 18 órakor. NAPÓLEON RENDET CSINÁL Hétkalandos kép. Irta Walter Hasenclever, fordította Karinthy Frigyes. Napóleon Somlay Artúr Josephine Makay Margit Landru Z. Molnár László Morris Lengyel Vilmos Filmrend/.( Ráday Imre '•Főorvos : Pataky Miklós Ülnök Sugár Lajos Hinpolit ’eta Endre Lola Kállay Edit Brigitta Nádosy Margit Segédrendező Egri István Idegenvezető Keleti László Jeannette Érdy Piri Alfa Jajnal György Béla Győző Lajos Gamma Várnai Jenő Delta I.ákosi Pál Epszilon I .Angyel József I. szolga László Tivadar II- I. Iványos Miklós Kezdete 8 órakor VÁROSI SZÍNHÁZ A BIARRITZI VÉNUSZ Operett három felvonásban, hat képben írta Kardos Andor. Zenéjét Hirmath Imre verseire szerzette Szenkfi Dezső. Kegyelmes asszony Síró Anna Báró Ritzner Ágosto Sós Mihály Ákos, a fia Kertész Gábor Gyulus, a fia Horti Sándor Tóni, a fia Sik Rezső Laci, a fia Kertész Kálmán Duci, a leánya Zilahy Irén Krista, Ákos felesége Honthy Hanna Máry, Laci felesége Farkas Mica Abronszky Mirszky Rátkay Márton Rózsi, komorna Bahochay Erzsi Banktitkár Hajagos Károly Maitre d’Hotel Pallos János Sasa Körösy Zoltán Szobalány Németh Anna Komornyik Kézdy Antal Kezdete M 18 órakor BÉLA, AKI 26 ÉVES Színpad és élet 8 fejezetben. Irta Mihály István. Vígjátéki férj Szentiványi Vígjátéki asszony Haványi Ilona Vígjátéki Béla Lontay István Maria Orsolya Erzsi Béla Gellért Lajos Béla apja Boray Lajos Anya Gazdy Aranka Jolán Kálmán Erzsi Manci Végh Sári Holitscher cégvezető Sarlai Inne Radó Gonda József Glück Gaál Dezső Várkonyi Várady Lajos Trenkné H. Bálla Mariska Schell Déry Huszórvos Baróthy József Halászlegény Gárday Lajos Kezdete 8 órakor ROYAL ORFEUM Rastelli. De Haven and Nice. Pétére & Billy. Arimand Banu Liviers. Steiner Emanuel. Amedeo. Barry Boys. Sugár Flóri. Dénes Oszkár. Sárossy. Rolkó stb. Kezdete 19. szombat, vasár és ünnepnap délután 4 órakor. Gaál Franciska, Tőkés Anna, Vaszary Piroska, Békeffi László, Ráday Imre, Peti, Kökény. Radó felléptével „Jutka", Pármai kaland. Hagyma Mari, Szerkesztői üzenetek. Carmen, Boldogság, Magyar hangosfilm. Békeffi konferál. Kezdete 9. vasárnap délután 4 órakor. TeL 1. 443-76. Új műsor. Fehér rózsa. Egy óra az őrültek házában. Mi van eladó? A rúzs. Utolsó randevú Magánszámok stb. Előadások kezdete: hétköznap és 83/6 órakor, ünnep- és vasárnap 3. 6 és 9 órakor. E HETI SZÍNHÁZI ELŐADÁSOK MAGYAR KIRÁLYI OPERAHÁZ Szombat: Parasztbecsület; Diótörő. (E-bérlet 17.,. szám.) Vasárnap délután: Lakmé. (Bérletszünet; mérsékelt helyárak); este: Cosi fan tutte. (D-bérlet 17. szám.) NEMZETI SZÍNHÁZ Szombat: Légy jó mindhalálig. Vasárnap délután: A tábornok; este: Légy jó mindhalálig. A NEMZETI SZÍNHÁZ KAMARA SZÍNHÁZA Szombat: Hajnalban, délben, este. Vasárnap délután: Nem élhetek muzsikaszó nélkül; este: A sirály. VÍGSZÍNHÁZ Szombat: Takáts Alice. Vasárnap délután: Két lány az utcán; este: Takáts Alice. KIRÁLY SZÍNHÁZ Egész héten minden este: Sisters. Vasárnap délután: Tommy és Társa. VÁROSI SZÍNHÁZ Szombat délután: Katica; este A biarritzi Vénusz. Vasárnap délután és este: A biarritzi Vénusz. BELVÁROSI SZÍNHÁZ Szombat: Napóleon rendet csinál Vasárnap délelőtt: Keéri-Szántó Imre Chopin-matinéja (kezdete 11 órakor). délután: Naftalin, este: Napolyon rendet csinál. MAGYAR SZÍNHÁZ Egész héten minden este: Álomkirályné Vasárnap délután: Gyermekelőadás. FŐVÁROSI MŰVÉSZ-SZÍNHÁZ Szombat délután és este: A Teát 10 Yambo Piccoli vendégjátéka. Vasárnap délután és este: A Teatro Yambo Piccoli vendégjátéka. ÚJ SZÍNHÁZ Szombat: Béla, aki 26 éves. Vasárnap délután: Béla aki 26 éves; este: Dybuk. ANDRÁSSY ÚTI SZÍNHÁZ Egész héten minden este és vasárnap délután: Jutka. Pármai kaland. Hagyma Mari Szerkesztői üzenetek, Carmen, Boldogság, Magyar hangosfilm, Békeffi konferál. BETHLEN TÉRI SZÍNPAD Egész héten minden este és vasárnap délután. Fehér rózsa. Egy óra az őrültek házában. Mi van eladó? A nxzs. Utolsó randevú. Magánszámok. iI A színházak és kabarék hírei. Egész Budapest gyermekvilága a fényes farsangi gyermekünnepélyre készül vasárnap a Magyar Színházba Konfetti, szerpentincsata, cukoreső, gyermekbál. Szinre kerül: A farsang tündére, Túl az operennián. Feld Irén cseveg. Az érdeklődés óriási. Olcsó helyárak. A SIMPHONIKUS JaZZ III. zenekari estje ma, pénteken este Vac-kor a Zeneakadémia nagytermében Vezényel: RÉKAI MIKLÓS •Közreműködnek: Fekete Pál és Saller Andor Műsoron: Stravinsky, Zsolt Nándor, Molnár I. Antal, Loár, Gulissa Lajos és Gerter Viktor művei Jegyek 1- 5 pengőig az összes jegyirodákban és a Zeneakadémia portásánál . MMB Hangversenyek A Szimfonikus Jazz-zenekar hangversenye ma Vik-kor a Zeneakadémián. Vezényel Rékai Miklós. Jegy a helyszínen. Dénes—Pethes vidám d. u. vasárnap. Jegy Rózsavölgyinél és a Zeneakadémián (Stúdió). FILMSZÍNHÁZ. '* Végzet — hangosfilmen. Gréta Garbó és John Gilbert Végzet című filmje hetekig ment némán több elsőhetes fővárosi mozgószínházban, igen nagy sikerrel. A filmnek új érdekessége az, hogy az Imperiál mozgóképszínház egész Budapesten először adja — hangosan. Mert a film hangos része csak most érkezett meg. Előfordul tehát az az érdekes eset, hogy másodhetes mozi mutat be néma filmet — először hangosan. * A Pogány bemutatója. A Décsi-moziban csütörtök délelőtt tartották meg Ramon Novarro új énekes filmje, a Pogány bemutatóját. A film nagy sikert aratott, a híres Pagan Song különösen nagyszerű és nagy népszerűségre számíthat. A film ismertetésére a premier után visszatérünk. A mozik mai műsora: CAPITOL (a Baross téren, a teleti p. u. mellett. Tel.: J 343—37). Internationale Revue. Ének, zene, tánc. Színes barfelvételek. Fox hangos híradó. A világ szeme. Submarine (Acélkoporsó. hangos ( Imreinek 10 fejezetben, fősz.: Jack Holt). Kioldások .hétköznap: 5. 148. 3410, variban- 1^4. HU.’ H8. Hip CHICAGO-MOZI (István út 39. Tel.: 1. 321—75). A világ legnagyobb filmcsodája George O‘Brien és Dolores Cos- 11 TAVASZRA. HUDSON-SUPER-SIX BÁRDIAUTÓ tello főszereplésével. Kertész Mihály mestermunkája: Noé bárkája 13 felvonásban. Két részben egyszerre. A négy jómadár (amerikai burleszk 9 felv.) Pincérek gyöngye (amerikai burleszk 2 felv.) Hiradók. Előadások kezdete: 5.48 és10 órakor. Vasárnap 3 órától folytatólagosan. Jegyek 2 órától előre válthatók. CORSO (Váci utca 9. Tel.: Aut 874-02), Submarine (hangos film, monumentális filmregény 10 felv., fősz.: Jack Holt és Dorothy Revier). Souvenir Schubert (szönirozott énekes jelenet a „Szerenád" álmáról) Híradók. Előadások: 4. 6. 8 és 10, vasárnap 3. $45, Vol. 19 és 10. CORVIN-FILMSZÍNHÁZ (József-körút és üllői-ut sarok. Tel.. .1. 389—88). Paramount hangos híradó. Noé zárkája (hangos trükkfilmcsoda.) Georg Dewey, az aranyhangú néger basszista. Titta Rullo, az énekesek királya. Forradalmi nász (Sephus Michaelis világhírű, színművének néma változata.) Előadások kezdete hétköznap: H6, H8, H10 órakor. Vasárnap és ünnepnap: H4, 1/H6, H8 és H10 órakor. DF.CSI (VI., Teréz körút 28. Jegyrendelőtelefon: Aut. 213— 43. és Aut. 259—52.) Ramon Novarro első énekes filmje: Pagan című Metró Goldwyn világattrakcióban, 12 fejezetben, női főszerepekben: Rene Adoree és Dorothy Janis. A „Pagan Love Song“-t A pogány szerelmi dalat énekli: Ramon Novarro és Dorothy Janis. A rendezésV. Van Dyke mesteralkotása. Ezenkívül a legfrissebb Metró Stearst Hangos Újság és különleges Fox Hangos Híradó. Előadások mindenap: 4, 6, 8, 10 órakor. ELIT-MOZGÓ (Lipót körút 16. Tel.: Aut. 161-51): Végzet (dráma 12 felv., fősz.: Greta Garbó, John Gilbert és Lewis Stone.) Kincskeresők (vígjáték 7 felv., fősz.: Glenn Tryon.) Előadások kezdete hétköznap: 5, 148, HIO, vasárnin: 3, 045, ,117, 8, 1 10 órakor. FÓRUM (Kossuth Lajos u. 18. T-: Aut.: 895—43, 897-07): 1. Fox Movieton News (A világ hangja.) 2. Benjamino Gigli felléptével: „Gyöngyhalászok" Bizet operájából. 3. Rio Rita nagy duettje. Éneklik: Bebe Daniels és John Böles. 4. Lady Divine (Trafalgári Oroszlán) énekes, hangos film 12 felvonásban. Főszereplők: Corinne Griaith és Várkonyi Mihály. Előadások hétköznap: 5, V 18 és órakor, szombat, vasárnap és ünnepnap: 4, 6, 8 és 10 órakor. Az előadások megkezdése után az ajtókat lezárjuk. KAMARA-MOZGÓ (Dohány-utca és Nyár-utca sarok. Tel.: •T. 441-27): Forradalmi nász (fősz.: KarinaBell, Fritz Kortner, Gösta Eckmann.) Páris bálványa (fősz.: Lil Dagover.) Az ördög táncosnője (United Artist-film, főszereplő: Clive Brook.) Előadások hétköznap: 5. ..8, 10. NYUGAT-MOZGÓ: Végzet (12 felv., fősz.: Greta Garbó, John Gilbert és Lewis Stone.) Fűszeres Katica (8 felvonásban, fősz.: Anny Ondra.) Előadások kezdete:*4, H6. ..110 órakor. OLYMPIA (Erzsébet körút 26. Tel.: J. 429-17): Végzet (egy szerencsétlen asszony története 12 felv., fősz.: Greta Garbó, John Gilbert, Lewis Stone.) Kamasz agglegény (mulatságos vígjátékattrakció 7 felv., fősz .Aileen Pringle, Lew Cody.) Hétfőtől szerdáig, február 3—5-ig: Fűszeres Katica (vidám történet 8 felv., fősz.: Árny Ondra.) Előadások: hétköznapokon 4, 6, 8, 10, vasárnap 3. 345, 17, 10 és 10 órakor. Az első előadás mérsékelt belyárakat. Jegyelővétel délelőtt Hitl1-ig és délután 3 órától. ORION SZÍNHÁZ (Eskü-ut 1. Tel.: Aut. 821-02). „Bestia" (a legizgalmasabb beszélő, éneklő és zenélő film, fősz.: Ricardo Cortez, Alma Benett és William Collier Jr.) William O‘Neil, híres tenorista 3 slágerdala. Cigányvér (színes beszélő és éneklő, zenélő film.) Magyar Híradó. Előadások kezdete hétköznap: H6, H8, és H 10 órakor. Vasárnap: H 4, 1/a6, H8 és H10 órakor. Jegyelővétel délelőtt 11—1-ig és az előadások megkezdése előtt egy órával. PALACE FILMSZÍNHÁZ (Erzsébet-körút 8. a Newyork - palotával szemben. Tel.: J. 365—23). Submarine (tökéletes amerikai hangos világattrakció 10 felv., fősz.: Jack Holt, Ralph Graves és Dorothy Revier). Revü International (színes, beszélő, éneklő, táncoló, zenés revü 3 felv.). Híradók. Előadások hétköznap: 346. 810, vas : 4. 6, 8. 10 RADIUS (Nagymező utca 22—24. Tel.: Aut. 220—98 és 292—50). Atlantic, a beszélő filmcsoda, a B. I. P. világhírű, németül beszélő, zenélő és éneklő remekműve. Rendezte E. A. Dupont. Hangos híradók. Előadások kezdete: 25 én, szombaton 6 és 9 órakor, köznapokom 5, 18 és 10, szombaton és vasárnap 3,46. %8 és%10 órakor. Jegyelővétel délelőtt 11órától. ROYAL-APOLLÓ (Telefon: József 428—46 és József 419—02). Prolongálva! Fox Follies (a világ legnagyobb rérfifilmje, látványos, éneklő, beszélő, zenélő attrakció.) Magyar hangosfilm. (Biller, Mindszenthy Tibor, Cselényi, Fekete Pál, Pethesz Dénes és Bura Sándor.) Fox és Paramount hangos híradó. Előadások kezdete hétköznapon: 5, 18, HBO, vasárnap: 4, 6, 8, 10 órakor. TÚRÁN MOZI: Prolongálva! Noé bárkája (dráma 14 felv., fősz.: Dolores Costello, George O‘Brien, Noah Beeri.) Tavaszi láz (színmű 8 felv., fősz.: Joann Crawford, William Haines.) Előadások kezdete: 4, 6, 8, 10 órakor. UFA FILMSZÍNHÁZ (Teréz körút 60. Tel.: Aut. 197-67 és Aut. 197—68). A nagy hangos magyar tárgyú film, magyar dalokkal: Mária Terézia. Főszereplők: Lil Dagover és Petrovich Szvetiszláv. Valamint a világ legjobb hangos varieté programmja: Titta Ruffo, az énekesek királya. Noé zárkája, trükkfilmcsoda. Az aranyhangú néger csodabasszista. Hangos hiradók a világ miridiesi részéből. Szekeres Ferenc orgonajátéka. Előadások kezdete hétköznap: 5, V48 és 110 órakor. Szombat, vasárnap és ünnepnap: 4, 6, 8, 10 órakor. URÁNIA SZÍNHÁZ (Rákóczi út 21. Tel.: J. 460-45 és J. 460—46). Néhány hét múlva megnyílik az első nagy magyar hangos filmmel, melynek címe: Vasárnap délután ...