Ujság, 1930. február (6. évfolyam, 26-49. szám)
1930-02-01 / 26. szám
2 nyel, hogy ez a depresszió máról-holnapra engedni fog. Az egész ország ismeri a mezeigazdaság bajait; az ipar nehezen és sok esetben eredménytelenül küzd a termelés nívójának fentartásáért, a munkanélküliség terjed, a kereskedelem kétségbeesett tusát vív a létért, a középosztály háborús sebei ma sem hegedtek be, az életstandard alábbszáll és az adók ilyen körülmények között fokozottabb mértékben éreztetik súlyukat. Olyan bajok ezek, amelyeknek elmúlását egy csapásra józan ésszel nem lehet várni. Azonban a hágai egyezmény mintha az első fénysugarat jelentené politikai és gazdasági láthatárunkon, mert a pénzviszonyok megfelelő alakulásával a gazdasági javulás felé az első lépést jelenti, előnyös kölcsönök felvételének most már mi sem állja útját és csak logikus lenne, ha a politikai légkör feszültségének enyhülésével a szomszéd államokkal való viszonyunk is idővel javulna, amelyekkel való gazdasági egymásrautaltságunk nem szorul magyarázatra. Barátságos interpelláció a miniszterelnökhöz Mutschenbacher Emil, az OMGI. ügyvezetőigazgatója volt a következő szónok. Örömmelcsatlakozott a többi gazdasági érdekképviseleti szervezetek vezetői részéről elhangzott üdvözlő szavakhoz s a magyar gazdatársadalom elismerését tolmácsolta Bethlen István gróf miniszterelnöknek és munkatársainak a Hágában megvívott küzdelemért. — Az elért eredmények igazságos, politikamentes mérlegelésénél — mondotta — mindig figyelembe kell venni azt is, mily nehéz az ilyen ,nemzetközi tárgyalásokon, ahol a trianoni per,rendtartás szerint a felperes bíró is egy személyben, egy legyőzött nemzet képviselőjének még a legtermészetesebb igazságokat, a legjogosabb igényeket is érvényesítenie kell. Nagyon könnyű utólagosan a zöld vagy fehér asztal mellett megállapítani, hogy ezt vagy azt a vitás problémát kedvezőbben is meg lehetett volna oldani ésmindnyájan szívesebben láttuk volna a miniszterelnök úrral együtt, ha az úgynevezett keletijóvátétel kérdését Magyarországon mind CT további fizetési kötelezettség alól való feloldásával lehetett volna elintézni. Ámde az, hogy a jónál mindig lehet jobb is, nem szabad, hogy igazságtalanná tegye ítéletünket, amelyet kizárólag az elért pozitív eredmények tárgyilagos mérlegelése alapján kell megalkotni. — Miként vetekedik egy magyar gazdaságáról, annak következményeiről? A magyar gazda nagyon jól tudja, hogy az állandóan fenyegető bizonytalanságnál még az érdekeiket nem teljesen s az egész vonalon nem az óhajtott mértékben kielégítő bizonyosság is többet ér. Kivált akkor, ha ez a bizonyosság nem jelent az országra nézve elviselhetetlen áldozatot. Nem kevésbé fontos, hogy a hágai egyezmény alapján Magyarország visszakapja pénzügyi szabad rendelkezési jogát, s hogy jóvátételi követelések többé nem támaszthatók velünk szemben. Pénzügyi rendelkezési jogunk visszanyerésével egyidejűleg biztatást kaptunk Hágában arra nézve is, hogy amagyar állam a nagyhatalmak erkölcsi támogatásával rövidesen és méltányos feltételek mellett nagyobb külföldi kölcsönhöz jut, amely hivatva lesz elősegíteni gazdasági talpraállásuinkat. A magyar gazda, aki évek óta a legsúlyosabb hitelválsággal küzd, nagyon tudja ennek a jelentőségét értékelni.‘ A legnagyobb eredményt azonban a magyar gazda abban látja, hogy a miniszterelnök úr szavai szerint Hága új kapukat tárt ki a magyar jövő felé. Reméljük és hisszük, hogy ezek az új kamuk szabadabbá teszik a nemzetközi érintkezést, módot adnak eddigi politikai és gazdasági elszigeteltségünk megszüntetésére. A Hága után következő új korszak valóban a megújhodás időszaka legyen. Ehhez újjáépítő munkához tervszerű, következetes, egészséges és kizárólagos gazdasági politika szükséges. Ezt várják a magyar gazdák Hágából, ezt várják a kormánytól és Bethlen István gróftól, s ebben akarnak a többi termelő ágakkal vállvetve közreműködi az ország jövője érdekében. Ne tekintsék a vendégjoggal való visszaélésnek ha itt a fehérasztal mellett interpellációval fordulok Bethlen István gróf miniszterelnökhöz, s ezt kérdem tőle. Van-e tudomása a miniszterelnök úrnak arról, hogy a magyar gazdaközönség elsősorban azért fogadta megnyugvással a hágai megegyezés hitét és azért kész az abból a magyar adófizetők vállára háruló újabb terheket elviselni, mert a jóvátételi követelések örökös bizonytalanságának megszűnésétől és pénzügyi rendelkezési szabadságünk visszanyerésétől, nemzetközi helyzetünk megjavulásától a jelenlegi súlyos gazdasági válságból való kibontakozásunkat reméli? Ha igén, úgy hajlandó-e a miniszterelnök úr ennek a célnak az elérésére alkalmas gazdasági programmot adni és az újjáépítésnek a hágai egyezménnyel megkezdett munkáját céltudatos és helyes, minden más szempontot félretevő gazdaságpolitikával befejezéshez jutottai. Miért jó magyar kereskedelemnek a hágai megegyezés? Belating Artur, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnöke pohárköszöntőjében főleg kereskedelmi szempontból méltatta a hágai megegyezést. ik — A kereskedelem — fejtegette — a népek összekötője. Nélküle nem alakulhatna ki az emberiségnek az a nagy munkamegosztása, amely lehetővé tette a maigazdasági kultúra elérését. A magyar kereskedelemnek a háború után sajnos nem sikerült ezt a történelmi feladatát a maga teljességében folytatnia. Ez nem a kereskedelem rátermettségének, leleményességének hiányával magyarázható. Nem is sikerülhetett a kereskedelem munkája, mert olyan politikai nyomás nehezedett régi kapcsolataira, amellyel szemben jórészt tehetetlen volt. A világpolitikában szokásos azt a szólásmódot alkalmazni, hogy a kereskedelem nyomában nyomul előre a zászló. A fenforgó esetben más volt a sorrend. A zászlónak kellett előre menni, hogy azt a kereskedelem követhesse. Ezt a zászlót Bethlen István tartotta a kezében és az a politikai siker, amit Hága jelez, teszi lehetővé azt, hogy úttörő munkája megnyissa a teret a Bethlen István gróf miniszterelnök hoszszabb beszéddel válaszolt. — Amikor felszólitottak arra — kezdte —, hogy egy ilyen estélyen, ilyen baráti öszszejövetelen elmélkedjünk a hágai eredményről, bizonyos aggodalom fogott el. Ezt meg kell őszintén vallanom. Aggodalom fogott el azért, mert attól féltem, hogy talán félremagyarázásokra fog okot adni ez a baráti összejövetel bent az országban, esetleg a külföldön is. Bent az országban azért, mert talán egyesek azt fogják, hinni s azt fogják mondani, hogy itt a hágai konferencián részt vett magyar kiküldöttek a maguk hiúságát legyezgetve ünnepeltetik magukat akkor, amikor ilyen ünnepeltetésre látható indok nincsen; a külföldön azért, mert talán úgy fogják felfogni a mi összejövetelünket, mintha ez egy győzelmi tér volna és ebből azt a következtetést vonják, hogy ez az ország olcsóbban is adhatta volna, mint ahogy azt a magyar kiküldöttek adták. — És mégis eljöttem. Eljöttem azért, mert meggyőződésem serint ez a baráti összejövetel nem jelent egyebet befelé, mint demonstrációt azokkal a támadásokkal szemben, amelyek becsületes törekvéssel a külföldre utazó magyar megbízottak becsületes munkájával szemben azokat sárral akarták befecskendezni, holott azok a maguk részéről mást nem követtek el, minthogy szellemi és fizikai erejük latbavetésével az ország érdekét védték, amennyire az lehető volt. A másik oldalon pedig nem győzelmi tort ülünk, mert hiszen nem mint győzők mentünk ki Hágába, hanem mint legyőzöttek. A mi szerepünk nem az volt, hogy diktáljuk a feltételeket, hanem az, hogy az adott körülmények között ezt az országot nagyobb veszélyektől megmentsük még áldozatok árán is, lehetőleg olyan kevés áldozat árán, amilyen nemzetközi konferenciákon ilyen atmoszféra mellett egyáltalán kivehető. Ez volt a mi szerepünk. Mint százszázalékos magyarok mentünk ki és ne mondta senki az országban, hogy százszázalékosabb magyar, mint azok, akik kimentek a hágai konferenciára. De odakint százszázalékos legyőzött magyarok voltunk s e kétszáz százalék között kellett megvonni a határvonalat úgy, hogy megmentsük az országot nagyobb bajoktól. Nem a között volt választásunk, hogy a legjobbat válasszuk, hanem, hogy a rossz között a legkevésbé rosszat válasszuk. — A magyar igazság, hogy egy fizikai hasonlattal éljek, parabola alakjában halad a maga útján. Az elején talán nehézséggel, mert szembetalálja magát olyan erőkkel, amelyek lehetetlenek a legyőzés szempontjából. Ha ötven százalékot elértünk a magyar igazságból, már könnyebb az út és így haladva tovább, mindig többet és többet érvényesíthetünk a magyar igazságból. De legyünk tisztában azzal, a parabola vonalának az a karakterisztikuma, hogy mindig felfelé törekszik és csak a végtelenségben éri el a parabellát. A mi lehetőségeink adva voltak a fizika eme törvénye által és fokozatosan, naprólnapra kifejtett munkával leszünk képesek a nemzet igazát kivívni, s akkor is messze távolban van a jövő, amikor a magyar igazság teljessége érvényesülni képes lesz. — És mégis bizalommal, reménységgel és nem kétségbeeséssel mentünk Hágába, mert az volt az érzésünk, hogy lépésről-lépésre előrehaladva képesek leszünk érvényesíteni a nemzet igazságát. Ha ma nem, úgy holnap egész bizonyossággal. Ez a meggyőződés kell, hogy ezt a nemzetet a maga teljességében betöltse, mert nem a kishitűség és nem a clüüggetlés, hanem a bizalom és optimizmus az, amely a nemzeteket naggyá és erőssé teszi. Tehát nem százszázalékos eredménnyel jöttünk haza. És ha aggodalmam volt is, hogy félreértésre adhat alkalmat ez a mai összejövetel, mégis eljöttünk, mert meggyőződésem szerint az alkotmányos faktorok ítéletén kívül ez a társaság, ahol a magyar közgazdasági élet színe-java van képviselve, ahol jelen vannak az összes foglalkozási ágak, jelen van a hitelnek, az iparnak, a kereskedelemnek és mezőgazdaságnak képviselete, hivatott arra, hogy politikai elfogultság nélkül ítéletet mondjon a hágai eredményről. Politikai elfogultság nélkül, mert hiszen világos, hogy a politikai életben nem az igazság, hanem a politikai pártok érdeke mondja ki a szót. Világos, hogy a nemzet közvéleménye előtt nagy érdek fűződik ahhoz, hogy a kérdések felett impererálisan, tárgyilagosan gondolkozó és pártpolitika által el nem ferdített ítélet mindassék ki, mert a nemzetnek világos látásra van szüksége és nem pártpolitikára. Ha a hágai eredményeket bírálni akarjuk, talán jó, ha megnézzük az éremnek túlsó oldalát. Mi következett volna akkor, ha nem sikerült volna Hágában megegyezni? Mi, akik odakint voltunk és abban a benyomásban részesültünk, amelyben részesül mindenki, aki a hazai földet elhagyja, aki külföldre utazik és szembekerül fokozatosan azzal az ellenséges atmoszférával, amely a magyar embert a legyőzöttségéből kifolyólag a külföldön kíséri — talán mi is alá voltunk vetve ennek az ellenséges atmoszférának. Hiszen abban a mértékben, ahogyan a vonat előrehalad, ahogyan elhalványul előttünk a hazai tájék képe, abban a mértékben, ahogyan elcsendesül fülünkben a magyar szó, nagyobb nyomatékkal nyomul előtérbe az a hangulat, amellyel minden tárgyaló fél még ma is találkozik a külfölddel. Ebben a nyomasztó, barátságtalan aszmoszférában nehéz tárgyalni. Mi igyekeztünk a kontaktust fentartani a hazai légkörrel. Igyekeztünk fentartani a kontaktust a hazai levegővel és figyelemmel kísérni a hazai megmozdulásokat. És ne higgyék, hogy elkerülte figyelmünket az, hogy akkor, amikor a tárgyalásokban majdnem szakadás fenyegetett, amikor előfordult az, hogy ellent kellett állnunk, ha a csatát némileg is csak megnyerni akarjuk, bizonyos csüggedés hangjai hallatszottak idehaza. Talán éppen azok, akik ma a kritikában a leghangosabbak, ütötték meg elsősorban azt a hangot, hogy még áldozatok árán is ki kell egyezni s hogy hibás a kormánynak az a politikája, hogy élére állítja a dolgokat. Azok, akik ma kritikát gyakorolnak, adott esetben még kevesebb kritikát gyakoroltak volna, ha a magyar kormány megszakította volna a tárgyalásokat. Mi figyeltük ezeket a jelenségeket, ezek azonban nem befolyásoltak bennünket. Nekünk ki kellett tartanunk álláspontunk mellett, mert egy iyen tárgyalásnál meg kell feszíteni a húrt a végsőkig, csak addig a mértékig nem, hogy elszakadjon Mert az a tárgyaló fél, aki fél attól, hogy megfeszítse a húrt, fél attól, hogy élére állítsa a kérdéseket, sohasem fogja elérni azt, amit akar. És mit következett volna be akkor, ha nem sikerülnek ezek a tárgyalások? Most nem beszélek a politikai következményekről, amelyekre már rámutattam, arról, hogy koncentrikus támadások tűzkörébe kerültünk volna. Nem erről beszélek. Ellenséges atmoszféra fejlődött volna ki Magyarország ellen az egész világon. Mert akkor, amikor Németország, Ausztria, Bulgária s úgyszólván minden legyőzött állam reparációs kérdése elintézést nyert és egyedül Magyarország az, amely a maga részéről makacs ellenállásával megegyezést kötni nem akar, vagy nem képes, kétségtelen, hogy bármennyire is igazunk lett volna, nem lettünk volna képesek ezt az igazságot a világ előtt bizonyítani. Bármennyire igazunk lett volna, az ellenséges atmoszféra elnémította volna a magyar igazságot és úgy tüntetett volna fel bennünket, mint az egyedüleket, akik nemhogy nem tudnak, hanem nem akarnak megegyezést kötni. Minden kétségen felül áll, hogy ebben az esetben, ebben az ellenséges atmoszférában súlyos következmények következtek volna. Nem akarom ezeket falrafesteni azért, hogy a magam részéről mentesítsem a magyar delegációt az alól a felelősség alól, hogy áldozatokat hozott, de jó ezt kijelenteni a magyar közvélemény tisztánlátása szempontjából. Hiszen a reparációs bizottság ott volt, mint fenyegető utolsó fórum, amely Magyarországgal szemben eljárhatott volna. Ott volt , mint fenyegető momentum, a külföldnek egész gazdasági ereje, amelyik Magyarországgal szemben ha nem is egy bojkott alakjában, de más fegyverek segítségével felléphetett volna, amelynek még a magyar valuta értékére és állandóságára is kihatása lehetett volna. De nem is beszélek arról a politikai atmoszféráról, amelyik bekövetkezhetett volna és a jövőben sokkal nehezebbé tehette,a':ii a magyar igazság érvényesülését . Ha elmulasztottuk volna ezt az alkalmat, kérdem, lett volna e remény arra, hogy kedvezőbb feltételek mellett egyezhetünk meg a jövőben. Váljon nem így állot- e a helyzet, vagy azért, hogy a német, bolgár, osztrák reparáció kérdését elintézzék, ezért a nagyhatalmak áldozatra voltak készek. Meggyőződésem szerint ha ezt az alkalmat elmulasztottuk volna a jövőben erre az áldozatkészségre csak sokkal csekélyebb mértékben lehetett volna számítani, ami annyit jelent, hogy a jövőben minden tárgyaló magyar ember ezekben a kérdésekben nem talált volna ilyen kedvező feltételeket. Nem folytatóa tovább, hiszen ezeknek a körülményeknek a felsorolásával köteteket lehetne irni. — Mi hát a pozitív eredmény. Mert a negativumot már bátor voltam felmutatni. A pozitív eredményt egy szóban foglalom össze újból nagykorúak lettünk, még pedig olyan bermanpik jelenlétében, akik bizonyára jóindulattal fogják kísérni a tűvőben a fiatal nagykorú magyar állam jó zan és okos cselekedetét Mindenki tudja saját életéből, hogy mit jelent a nagykorúság. Mindannyian visszaemlékezünk az érettségi vizsgára s tudjuk, hogy nincs az ember életében olyan örömteljes momentum, mint amikor a fiatalember leteszi az érettségi vizsgát, kilép a szabadvilágba, nem kénytelen az iskola padjait nyomni és, saját felfogása szerint készítheti elő életét. És csodálatos, hogy a magyar közvélemény, amagyar élet ilyen ösztönszerűleg megérezte azt, hogy mit jelent a hágai tárgyaláson ez az eredmény. Különféleképpen reagált erre a magyar közvélemény. Az egyik csoport a könynyelmű magyar gondolkozás értelmében a nagykorúságban nem látott mást, mint a váltóképességet, nem látott mást, mint azt, hogy elkövetkezett az idő arra, hogy most már derű re-borura váltót írjunk alá a külföldnek, annyi pénzt szerezzünk be, amennyit csak lehet és hegyen völgyön lakodalom legyen az országban. Volt egy másik csoport, amely a maga részéről már szobrokat emelni látott a magyar köztereken azokért az alkotásokért, amelyek a nagykorúság címén részükről teljesíttettek. Volt egy harmadik csoport, az a csoport, amely a maga részéről azt hiszi, hogy most már a rögeszmék megvalósításának ideje következett el; azoknak a rögeszméknek megvalósítása, amelyeket éveken keresztül titokban őriztek keblükben, amikor rosszul ment asoruk, de amelyekben most már megváltását látják a magyar jövőnek. És méltóztassanak megmondani nekem, hány ember van a magyar közéletben, aki ne hinné azt, hogy a jövő magyar mennyországnak kapukulcsa nem az ő zsebében van, természetesen mindig arra gondolva, hogy a kapupénz is az ő zsebébe fog befolyni. Ezekkel a csoportokkal szemben én csak azt mondhatom, hogy nagykorú módon kell viselkednünk. Mert ha nem így viselkedünk, akkor legyünk tisztában azzal, hogy újból kiskorúsittatni fogunk. — Örömmel üdvözöltem a Magyar Nemzeti Bank elnökének egyik cikkét. Nem azért, mert — mint ahogy azt sokan mondták — ez pesszimizmust hirdet, hanem azért, mert józan meggondolást hirdet. Mert mi a nagykorúságnak igazi karakterisztikuma? A józanság és a fegyelmezettség. És hány magyar ember van, akiben van ész, akiben van tehetség, fantázia, készség arra, hogy ezt a nemzetet szolgálja, s milyen kevesen vannak azok, kikben van józan judicium, fegyelmezettség ahhoz, hogy olyan pillanatokban, amikor ezelőtt a nemzet előtt minden azt szolgálja, hogy itt egy olyan optimizmus kapjon lábra, amely ezt a nemzetet esetleges meggondolatlanságokra ragadtathatja, ettől a nemzetet visszatartsam. \. -Ezzel nem azt akarom mondani, hogy én pesszimizmust hirdetek. Ellenkezőleg. Én egy józan, okos judichima, teljesen fegyelmezett optimizmusnak vagyok a szószólója. És ha eddig is ennek voltam a szószólója, úgy a hágai megegyezés után kétszeresen vagyok ennek a szószólója. És itt válaszolok Mutschenbacher Emil interpellációjára. — A hágai megegyezés pénzügyi és gazdasági téren nagykorúságot hozott a nemzetnek. De még egyet hozott és ez az, hogy most már a gazdasági élet összes faktorainak, azok erejének teljes latbavetésével együtt elkövetkezett az ideje annak, hogy egy nagystílű gazdasági politikát csináljon a magyar kormány. (Hosszantartó lelkes éljenzés és taps.) — Sok szemrehányásban részesültünk azért, hogy a magyar kormányaink nincsen nagystílű gazdasági politikája, hogy nem számol azokkal a nehézségekkel, amelyek gazdasági téren az országban fennforognak és hogy nem veszi figyelembe a mezőgazdaságnak és a többi foglalkozási ágaknak súlyos helyzetét. Minden gazdasági politikának, mint ahogy azt Mutschenbacher is mondotta, három előfeltétele van: pénz, pénz és újból pénz. Mert ne higgyék, hogy a mezőgazdasági üzemek pártolását, hogy nagymérvű és az ország szempontjából jelentős ipari pártolást, nagy exportpolitikát és tarifapolitikát lehessen csinálni anyagi áldozatok nélkül, anélkül, hogy ennek a politikának egy komoly financiális megalapozottsága legyen. Ha voltak ebben a tekintetben a múltban nehézségek, ha voltak kifogások, úgy vegyék figyelembe azt, hogy milyen financiális nehézségekkel, milyen megkötött kezekkel és milyen külpolitikai helyzetben kellett ezeket a kérdéseket tárgyalni. Ma a helyzet megváltozott. Ismétlem, nagykorúak lettünk és egy szebb perspektíva áll a magyar nemzet előtt gazdasági téren. Ezt a perspektívát kötelessége kihasználnia elsősorban a magyar kormánynak, de vállvetve és együtt az összes gazdasági faktorokkal. Erre a munkára ajánlom fel önöknek a magyar kormány közreműködését, mert bízom abban, hogy vállvetett munkával megoldhatjuk ezt a problémát is. A magyar gazdasági élet egészségére, virágzására és jövőjére emelem poharamat. A miniszterelnök szavait szűnni nem akaró lelkes üépe-iész-rvette Treh felszólalás nem történt. A társaság a késő éjjeli órákig a legjobb hangulatban maradt együtt. A miniszterelnök beszéde ÚJSÁG SZOMBAT, 1930 FEBRUÁR 1 kereskedelem tevékenysége számára. A magyar kereskedelem mély hálával van eltelve a miniszterelnök úr iránt, hogy a politikailag és pénzügyileg is történelmi jelentőségű alkotásával szabaddá tette az utat arra, hogy a kereskedelem újból kiépíthesse régi, sok évtizedes kapcsolatait és hogy szabaddá tette az utat a nemzetközi tőkepiac felé. Végül Székely Ferenc a Lloyd-Társulat nevében üdvözölte a vendégeket