Ujság, 1930. július (6. évfolyam, 146-172. szám)
1930-07-09 / 153. szám
SZERDA, 1930 JULIUS 9 ÚJSÁG ÉS WATSON? ! No és Watson? Vele mi lesz? Hallgat róla a sajtó és a közbeszéd, nem találom nyomát a nekrológokban, melyek kegyeletesszavakat mekegnek megboldogult Sir Conan Doyle után, s míg Sherlock Holmes megkapja a magáét, egy szó nem esik Watsonról, a szelídről. Sir Conan Doyle, detektívregényíró és spiritiszta, máskülönben kifogástalan gentleman és H. G. Wells barátja, ki mulatságos és érdekfeszítő történeteivel polgárjogot adott az irodalomban a társadalmi rend összes ellenségeinek, terjedelmes művében egyetlenegy rokonszenves emberifigurát kreált s ez Watson, a famulusa. Már gimnazistakoromban szerettem Watsont, körülbelül úgy, ahogy a gyerek szerzhet a felnőttek ellenséges világában egy jóindulatú nagybácsit, aki, bár szakállt hord és aranylánc himbál pocakján, éppen oly gyámoltalan és éppen oly kevéssé érti a felnőttek praktikáit, mint a gyermek. Sir Conan Doyle, talán öntudatlanul, mindenesetre mindig jólnevelten és szobatisztán s egy angol úriember fejlett társadalomerkölcsi érzékével kreálta meg Sherlock Holmest, az az Übermenschet, akinek tagadhatatlanul megvan a maga bája, de jelenléte tönkreteszi már előre a legszebb történetet, mert tudjuk, hogy végén átadja a rejtelmes bűnöst a kissé lenézett londoni rendőrségnek, márpedig a detektívregény mindaddig, míg egy, a conandoyleinél bonyolultabb társadalmi rend értelmében legalább egyszer elégtételt nem szoláltat a betörőnek s pellengérre nem állítja a kopót, nem tud kielégíteni teljesen, ,. akármennyire tiltakozik is e feltevés ellen állampolgári öntudatunk. Sajnos, miemberek nemcsak állampolgárok vagyunk, hanem egy kissé mind bűnösök is és köpök is s végül maindannyiunkban van egy jó adag Watson, egy adag gyámoltalan jóindulat egy emberiséggel szemben, mely éppen ugy hajlamos a bűnre, mint amilyen szenvedéllyel bünteti. Ezért engedjék meg, hogy a magam részéről elégtételt szolgáltassak aszomoru alkalomból mellőzött Watsonnak , néhány kegyeletes szót küldjék utána abba az álomvilágba, ahová varázslója, Sir Conan Doyle halálával ő is véglegesen eltávozott. Már a külseje rokonszenves volt, kissé sántított, mert a gyarmati háborúkban egy kartács súrolta ballábát. Állandóan zsakettet viselt, sőt előfordult az is, hogy nagy és veszélyes kirándulásokra, mikor is gyakran kellett falakon átmászni, vagy árkot ugrani, redingotban és keménykalapban, hóna alatt orvosi táskával kísérte el barátját és mesterét, aki ilyenkor persze kivette pipáját szájából és a falnak dúlt a kacagástól. Kissé testes volt, mozdulataiban inkább félénk, óvatos és ügyefogyott. Sűrűn pislogó szemei aranykeretes pápaszem mögött bújtak meg, arcát gesztenyebarna szakáll körítette. Ahogyan emlékszem reá, harminc éven át állandóan negyven-ötven év között lehetett, éppen így, mint mestere, Holmes. Vannak foglalkozások, melyek egy bizonyos fix életkorban stabilizálják az embert, ilyen például a regényhősi foglalkozás. Bováryné ma is harminc év körül van, Aljosa Karamazoff húsz és Watson negyvenhárom. Száz év múlva is annyi lesz. Nem tudom elképzelni, hogy Watson, bármennyire hajlamos is reá, valaha megnősüljön, végképpen elhízzon, gesztenyeszin szakálla megőszüljön és unokáit ringassa térdein. Évtizede nem hallottam róla, de nagyjából ismerem életkörülményeit. S ha egy igazi író — s Conan Doyle, talán ebből látszik leginkább, mégis csak az volt — életre hív egy figurát, bizonyos idő múltán Úgy él a hős emléke bennünk tovább, mint egy távoli ismerősé, akinek hús és vér élete és emberi sorsa van s valóban, miért ne élne bennünk valóságosabban Watson, vagy Miskin herceg, vagy Viktória, mint egy német majolikagyáros, akivel megismerkedtünk egy fürdőhelyen? Foglalkozására orvos volt, amolyan keveset gyakorló orvos. Hogy őszinte legyek, minden személye iránt érzett rokonszenv mellett, egy család véres titkát szívesebben bíztam reá, mint egy tüszős mandulagyulladást. Mint megrögzött gyarmati orvosnak, minden betegségre csak egy gyógyszere volt: a chinin. Ha valami szörnyű eset adódott, például levágták valakinek a fejét. Watson, úgy képzelem, fejcsóválva jódot keresett elő táskájából s a fejnélküli törzs tátongó sebét bekente jóddal a nyakon. A szörnyűségek háziorvosavolt, aki az emberi galádságot legszívesebben kamillateával és purgóval gyógyította. Valahol az Old Bond Street mögött lakhatott, vagy nem is, talán az Endsleigh Garden közelében, egyikében az Oxford Street szűk és hosszú mellékutcáinak. Hóna alatt titokzatos háziorvosi táskájával, melyben levágott fülek, aszpirin, egy hőmérő, egy ismétlő pisztoly, viaszlenyomatok, egy zacskó savanyúbonban és bádogdobozban tisztességes virginiadohány keveredtek, állandóan utón volt, azzal az ürüggyel, hogy pácienshez megy, esőcsatornákon kúszott fel fájós lábaival, szekrényekben szorongott órákon át hősiesen, gyermekes makacssággal és kíváncsisággal. Nem, Watson nem értette az életet, mely tele volt gyilkosokkal és áldozatokkal, nem értette és, mint minden háziorvos, módfelett kiváncsi volt reá. Háziorvosok általában érdeklődő kedélyek s ez a kíváncsiság fűzte Watsont barátjához, a felnőtt, hideg és spleenes Holmeshez, akit élet és tapasztalás kissé cinikussá savanyítottak. A két férfi barátsága, Castor és Polluxnál alig kevésbé híres és megható, egy életre, sőt a halhatatlanság időtartamára szólt. Watsonnak örök gondja és fájdalma maradt ugyan a titkos szenvedély, mely zseniális barátját emésztette: a morfium. Mit meg nem próbált a kitűnő barát, hogy a rajongással szeretett zsenit e káros stimuláns szerről leszoktassa! Jó szó és intő tanács, duzzogás és harag, semmi nem használt. Ha valamilyen nagy kaland idegborzoló izgalma elmúlt, ha Holmes visszaesett a nyugalmi állapot lethargiájába, már tapogatózva nyúlt keze az Íróasztalon heverő morfiumfecskendő után. A hegedű, egy jó könyv és a morfium: ez volt Holmes élete, amikor nem dolgozott. Megérthetjük Watson aggodalmát, ő, aki fejcsóválva állt az élet rémdrámái mellett, tanácsot és feleletet várva zseniális barátjától az élet gonosz rejtélyére, melyre válasz nincsen, ezt az egyetlen életet féltette igazán, Sherlockét. Egy pillanatig közel volt hozzá, hogy megnősüljön, egy áldozat szőke özvegye veszedelmes nyugtalanságot hozott Watson életébe, de nősülhetett-e ő, akit Holmesnek egy távirata minden pillanatban felrendelhetett a westminsteri apátság templomának tetőzetére? S így maradt egyedül, jóindulatúan, kissé törvényesen, a bűn és bűnhődés Sancho Pansája, — szinte azt mondhatnám, egyedül a világirodalomban. Ez a legnagyobb magány. S látom őt, amint egy gyöngén ködös, délután belép, hóna alatt táskával, az Oxford Street egyik mellékutcájában Holmes lakásába, az öreg háziasszony fogadja az előszobában, lehúzza cipőit és átmeneti kabátját, gondosan kézbeveszi táskáját a levágott fülekkel és a savanyú bonbonnal, s fülel a szobából szűrődő elmosódó hegedüszó felé. A magányos Holmes hegedül. — Már megint? — kérdi fejcsóválva Watson a gazdasszonyt, aki tudja, mit jelent ez a hegedüszó... —■ Egész éjjel fenn volt — feleli a gazdasszony — reggel üresen találtam asztalán a fiolát. Beszéljen vele, könyörgök, Mr. Watson. S bemegy a szobába, jóindulatúan pislog, megáll a küszöbön és csóválja a fejét, így látom őt. Az a varázslat száll fel belőle, mely egyformán eleme az életnek és a ponyvaregénynek. Most, hogy a varázsló, kinek keze felidézte, nincs többé, illik valakinek elbúcsúzni Watsontól is. . . (m. s.) Y a/ 'wr* L FISCHER | SELYEM és NŐI DIVATHÁZ M BÉCSI UTCA 10. 48- a LELTÁRI ÁRUSÍTÁSA 1 MA KEZDŐDIK!0 Ezen julius havában rendezett nyári kiárusításunk esemény- (ímf ) számba menő alkalmat nyújt minőségben és olcsó árakban áll vevőközönségünknek, hogy vásárlásával jelentékeny összeget n v takarítson meg. fi Nálunk mindig a legjobbat, legszebbet, (Lfl legujabbat vásárolhatja legolcsóbb árban. IM Hasonlítsa össze árainkat és a vásárolt minőséget a mondva- M csinált olcsóságokkal! ( Néhány csoport egységárunk csak tájékoztatást ad arról, hogy mily rendkívüli alkalmakat nyújtunk: Mosevoile ok, divatos mini- | Butorkreton gyönyört, mo- , mákl' •09 dern múlták l1 -Divatos cérnagrenadí* Fonlard-selymek $ Válogatott minm. 3 _ | Sima és csikós pyjama- Crepe de Chinek l|§§ '! poupiinok_____e 1.95 a^em’ legdiTat0,ab5 6.80 Njgl Eürdőruhakülönlegességek leszállított árakon! W Nézze meg mindennap kirakatainkat! a ^FISCHER SIMON ÉS TÁRSAI R.-T.^ selyem és női divatház, Budapest V, Bécsi utca 10 JFjj Garas Márton filmrendező tündöklése és nyomorúsága „ ..az éhenhalásig Egy karrier és egy élet *3* története, amelyet a magyar filmgyártással folytatott lelkiismeretlen játék tett tönkre Több mint egy hete a temetőben nyugszik már Garas Márton, a Magyar Színház egykori nagytehetségű tagja, a későbbi, külföldön is elismert, sok nagy sikerrel büszkélkedhető magyar filmrendező. Azzal azonban, hogy egyszerű fakoporsóját néhány régi barátja jelenlétében lebocsátották a sírba és a koporsóra rádübörögtek a göröngyök, Garas Márton eltávozása után még nem lehet pontot tenni. Egy héttel a halála után mély részvéttel és megdöbbenéssel egyre többet beszélnek a kitűnő magyar filmrendezőről, aki tragikus körülmények között, a szó szoros értelmében éhenhalt. A filmrendező a sikerek útján Garas Márton a Magyar Színház háborúelőtti nagy együttesének volt a tagja s egyik emlékezetes sikere a Sasfiók Metternichjéhez fűződött. Kulturált és kitűnő színész volt, aki azonban, akárcsak a Magyar Színház akkori gárdájának egy másik tagja, a ma Amerikában világhírűvé emelkedett Kertész Mihály, megszerette szárnyait abban az időben bontogató filmet. Garas Márton is megérezte a film szédületes perspetiváját és a szolgálatába szegődött. A szép sikerek után otthagyta a színészi pályát és kiment külföldre, hogy a filmet tanumányozza. Rövid ideig Kopenhágában élt, amely abban az időben az európai filmgyártás centruma volt, majd Berinben tanulmányozta a filmgyártást, itt szerepelt is néhány filmben s amikor már eltanulta a filmkészítés mindért napját-binját, hazajött Ma-gyarországra, hogy altal és még fejletlen magyar filmgyártást szolgálja. Garas Márton filmjei már abban az időben nagy feltűnést keltettek, ő volt az első igazán nagy, magyar filmrendező. Janovics Jenő kolozsvári filmgyárában kezdte meg a működését, itt készült el első igazi nagy filmje, A börzekirály, amelyet Incze Sándor írt, főszerepét pedig Gál Gyula játszotta. Azután a Havasi Magdolna és az Éjféli találkozás következett és ezek a filmek olyan nívót reprezentáltak, hogy méltó versenytársai voltak a dán és német filmeknek. Garas filmjei eljutottak külföldre is és 1917-ben a berlini Terra filmgyár elhódította a magyar filmtől, ötezer márka fizetést ajánlott fel, ami olyan összeg volt, hogy Garas felbontotta Janovits Jenővel a szerződését és kiment Berlinbe. Arra, hogy mit jelentett Garas Márton a magyar filmgyártásnak, éppen ez a szerződés adott bizonyságot. Garas távozása után megállt a magyar filmgyártás, nem volt, aki filmet rendezzen és ebben a helyzetben bukkant fel Korda Sándor, a fiatal újságíró, aki foglalkozott ugyan a filmmel, de mégis vnkanguljszerűen vállalta Janovics kolozsvári gyárában a rendezői állást. Két évvel később tért vissza Garas Berlinből és újra a magyar filmgyártás szolgálatába állott. A Hungária-filmgyárhoz szerződött, ahol többek között Olga Wohlbrück Barbárok, Tolsztoj Karenina Anna és Elinor Glyn Három hét című regényét vitte filmre és mindegyikkel kivételes sikere volt. A Bar A lejtőn Garas Márton sorsa, élete olyan volt, mint egy jól megkomponált filmdarab, amelynek hőse pazar környezetből szenvedések és nagy nyomorúság közé zuhan. A háborút követő években, megszűnt a magyar filmgyártás és Garas Márton ekkor kiment Berlinbe, ahol azonban hasonlóan rosszak voltak a gazdasági viszonyok és az infláció viharában napról-napra elhullottak vagyonok, tönkrementek exisztenciák. Garas Márton eladta a pesti gyönyörűen berendezett lakását és az azért kapott összeget, valamint a megtakarított pénzét mind elveszítette az alatt az idő alatt, amíg Berlinben próbált elhelyezkedést találni. Az elhelyezkedési lehetőség azonban egyre kevesebb lett, mert a német filmgyárak is egyre-másra beszüntették üzemüket, a márkazuhanás tragikus , idejében minden számítás, minden előirányzás halomra hullott . Garas Márton egy szép napon arra eszmélt, hogy az utolsó fillére is elúszott s nemcsak reáköszöntött a nyomorúság Berlinben, hanem Budapesten hagyott feleségére és négy gyermekére is, akik a fényes, elegáns lakásból egy külvárosinyomortanyára kerültek. A filmrendező minden reménykedése abban volt, hogy a magyar filmgyártás mégis csak talpraáll valahogy, akkor hazajön és újra munkalehetőséget kap, újból dolgozhatik a filmateliében, amelyben annyi nagy siker született az irányítása alatt. Ebben az időben írta Berlinből egyik pesti jóbarátjának kétségbeesett levelét, amelynek néhány kiszakított sora a következő: ..... Az istenért, csináljatok valamit! Értessétek meg az illetékesekkel, hogy a magyar filmgyártást fel teli támaszhva Ha s bárokban Fenyvesi Emil játszotta a főszerepet, a Karenina Annában játszotta egyetlen filmszerepét Varsányi Irén, a Három hét-nek pedig Fedők Sári volt a főszereplője. A Hungária-filmgyártól a Corvin-filmgyárhoz került, ahol Upton Sinclair Kutató Sámuel, Dickens Twist Olivér című regényét és néhány Jókai történetet vitt a mozivászonra. A Garas-filmek nagy sikert eredményeztek a magyar filmgyáraknak, a magyar moziknak és elsősorban rendezőjüknek, aki ebben az időben a legnépszerűbb magyar szakemberek sorába tartozott. Garas Márton körül mindig nagy udvar volt, színészek, írók keresték a kegyét, ám ebben a pozícióban is mindig és mindenkihez kedves és szolgálatkész volt. Úgy ismerték, mint a magyar filmgyártás egyik legjobban fizetett egyéniségét és Garas Márton, ebből a magasságból zuhant le a nyomorba, a megpróbáltatásokba, abba a kálváriába, amely az éhenhaláshoz vezetett.