Ujság, 1930. december (6. évfolyam, 274-296. szám)

1930-12-02 / 274. szám

KEDD, 1930 DECEMBER 2 ÚJSÁG Mesének bizonyult a Vilmos császár-úti rablótámadás Dobos Mária cselédleány azért eszelte ki a rabló­támadást, hogy így felmondás nélkül elbocsássák a helyéről. A szolgálatadók könnyelműsége nagyban hozzájárul a hasonló és komolyabb végű esetekhez Mikor kapják­ meg­ az ellenzéki szavazók a választási igazolványt? Kézbesítési szünet, nyilatkozat és váratlan kézbesítés — Egyre nagyobb ködöt borít a politika a fővárosi választás „technikájára” Hétfőn délben egy óra tájban nagy riada­lom támadt a Ari­mos császár­ út 20. számú ház egyik első emeleti lakásán. A riadalom, amelyet a lakásba hazatérők okoztak, percek alatt szétfutott a házban, majd kikerült az ut­cára is, úgyhogy alig néhány perc múlva már mindenki arról a vakmerő rablótámadásról beszélt, amelyet — a hír szerint — csak a vé­letlen akadályozott meg, hogy nem lett ko­molyabb végű. Néhány óra múlva azután kiderült, hogy a Vilmos császár­ út 20. számú ház I. emelet 2. szám alatti lakásában alkalmazott Dobos Má­ria húszéves piszkei születésű cselédleányt egy magas, barna, szakállas férfi megkötözte azzal a célzattal, hogy azután a lakást kira­bolja. Közben valamitől megijedt, mert anél­kül, hogy bármihez is hozzányúlt volna, el­menekült a támadás színhelyéről. A rendőrség azonnal megindította a nyomo­zást és már a kora esti órákban megállapí­totta, hogy a rablótámadás csak mese, mert a cse­lédleány önmagát kötözte és támadta meg, minden valószínűség szerint azzal a célzattal, hogy így felmondás nélkül a szolgálati helyét elhagyhassa. A lakásban, amely két szobából és mellék­­helyiségekből áll, Weisz László gombkeres­­kedő lakik feleségével és Ibolyka nevű alig húszéves leányával. Weiszéknak nincs valami nagy szerencséjük a háztartási alkalmazotta­kat illetően, mert október 4-én az akkoriban náluk alkalmazásban levő Nagy Erzsébet nevű leány mérget ivott. Ez azért akart meg­­v­lni az élettel, mert, mint mondotta: „Szere­tek egy csúnya legényt és leugrok érte az eme­­letrel". Ugy látszi­k azonban, félt a leugrástól és ezért inkább a mérget választotta, amelyet ugy látszik csak ijesztésül vett be. A „vidéki“ leány Weiszék, akik egész nap üzleteikben tar­tózkodnak, mert két üzletük is van, leány nélkül maradtak és így apróhirdetés révén jutottak Dobos Máriához, akit november 10-án fogadtak fel. — Én most jöttem Piszkéről — mondotta a leány —, semmi ismerősöm nincs és örü­­ök ha rendesen bánnak velem. Nem fontos­­ nagy fizetés, csak azt kérem, hogy szíve­sen tessék a házban látni. — No ez a vidéki lány jó lány lesz — mondotta Weiszné és örült, hogy egy vidéki ártatlanság került a lakásába. Azután kiderült, hogy a „vidéki ártatlan­­ság“ nem is nagyon vidéki és nem is nagyon ártatlan, mert amint a viselkedése elárulta, olyan úgynevezett „kitanult“ pesti leánynak mutatkozott. Weiszék nagy gondban is vol­tak, hogy miképp szabadulhatnának meg a nem éppen kellemes alkalmazottól és elha­tározták, hogy december 1-én felmondják a leánynak a szolgálatot, amikor hétfőn dél­ben a nem várt és alább leírt esemény meg­akadályozta őket a felmondásban. Weiszék reggel 9 órakor mentek el hazul­ról mind a hárman. Egyedül Dobos Mária maradt odahaza. Úgy, mint rendesen. Az volt a feladata, hogy kitakarítson és meg­főzze az ebédet Délben pontosan fél kettő­­kor érkeztek haza Weiszék. Weisz Ibolyka benézett a folyosóról a hálóba nyíló abla­kon, míg édesanyja csengetett, hogy a leány nyisson ajtót Mit látott Weisz Ibolyka? — Édes­anyám, a leány nem takarított ki -!- szólt Ibolyka az anyjának. — Látom, hogy az ebédlőasztalon székek vannak és a szőnyegek is szerteszét hevernek. — Mi az, nincs ez idehaza? — szólalt meg Weiszné. — Hiába csengetek, nem nyit ajtót! A leánya lenyomta az ajtókilincset, ami nagy csodálkozásra engedett és kitárult az ajtó. — Mari, Mari! — kiáltották az anya és leánya, azonban a leány nem jelentkezett. Erre mindketten benyitottak a lakásba, de a leányt nem találták. , — Úgy látszik lement — szólalt meg Ibolyka — és nyitva hagyta a lakást. Még szerencse, hogy senki nem vette észre. Közben Weiszné az előszobából nyiló fürdőszobába akart bemenni, azonban a sö­­tétben megbotlott az ajtóküszöbön egy cso­m­agban. — Mi hever itt a küszöbön? Gyere csak ide! — szólt a leányához, majd felgyújtotta a villanyt. Ott látta az ajtóküszöbön össze­gémberedve, nyakán egy kendővel, száját be­tömve és kezét, lábát összekötötten Dobos Máriát. A két nő rettenetesen megriadt és sikítva szaladtak ki a lakásból — Segítség! Segítség! — kiáltották, majd Weisz Ibolyka leszaladt a házfelügyelőhöz, a férj a mentőkért telefonált, az asszony pedig rendőrért futott. A mentők pillanatok alatt megérkeztek és velük együtt az őrszemes rendőr is. A rendőr azt hitte az első pillanatban, hogy a leány felakasztotta magát és elszakadt a kötél s így zuhant le a földre. Átnyalá­­bolta, hogy segít rajta, a leány azonban olyan keservesen nyögött, hogy a rendőr visszatette előbbi hely­ére. Azt hitte, hogy talán valamely végtagja eltörött. A mentőorvos lépett most hozzá, aki első­sorban a kendőt vette le a lányról, majd az összekötözött kezeit akarta megszabadítani a kötelékektől, de alig nyúlt a kötözésre szol­gáló cukorspárgához, a kötelék szinte magá­tól esett le a leány kezéről. Beszéljen, hiszen lúd... Dobos Mária közben kinyitotta a szemét és ránézett a mentőorvosra. — No mi van magával? — szólalt meg a doktor. A leány nem felelt és becsukta a szemeit. Fejét pedig lehorgasztotta, mint aki elájult. — Ne beszéljen, hiszen tud maga beszélni — szólt most a mentőorvos. — Ne tetesse magát, maga nincs elájulva. Sőt még rosz­­szul sincsen! Ezzel a mentőorvos és a rendőr felnyalá­bolták a leányt és lefektették egy ágyra. Itt az ágyon a leány beszélni kezdett. —­ Bejött féltíz órakor egy magas, fekete­kabátos, feketeszakállas, kékruhás, feketeci­­pős, barnakalapos, magas férfi. Egy levelet adott át azzal, hogy adjam át a nagyságaik­nak és hogy egy cédulát írjak alá, mert neki igazolni kell, hogy a levelet átadta. — Ezzel ceruzát vett elő és igy szólt hoz­zám: — Adjon egy kést, mert nincs a ceruzám­nak hegye. — Alá Irányultam, hogy kést adjak, amit a férfi el is vett tőlem, meghegyezte a ceru­záját, a gázrezsóra tette a cédulát, ahol én azt aláírtam. Miközben írtam kábítószagú zsákot dobott rám az egyik kezével, a má­sikkal pedig lerántotta a fejkendőmet és a nyakam közé csavarta, úgy hogy rosszul let­tem. Lezuhantam a földre, a férfi összekö­tözte kezemet, lábamat és elrohant. Ekkorára megérkeztek az V. kerületi ka­pitányság detektívjei is, akik végighallgatták a leány elbeszélését. — Ma délelőtt más nem volt itt? — kér­dezte az egyik detektív. Fél tíz, vagy tizenegy? — De igen — felelte a leány. — Kilenc óra tájban, alighogy a nagyságaik elmentek, két férfi jött valamely párttól és a szavazócédulá­kat kérték. — És mikor támadták meg magát? — kér­dezte újból a detektív. — Pontosan emlékszem, mert az órát néz­tem, éppen féltíz volt, mikor a férfi benyitott az előszobába. Az egyik detektív azonnal sorra járta a ház­­belieket, akiknél egyrészt a szavazócédulákat gyűjtő férfiak, másrészt pedig aziránt érdek­lődött, nem látta-e valaki a folyosón azt a fér­fiút, aki a leánya ellen a támadást elkövette. Furcsa dolog derült ki. Megállapították ugyanis, hogy a szava­zócédulájáért tényleg jártak a házban, azonban jóval tizenegy óra után. Arról a férfiról pedig, aki a leányt megtá­madta, senki sem tudott. A másik különös dolog az volt a rendőrség előtt, hova került a zsák, amit a leány fejére dobtak és amelynek kábító illatát senki sem érezte már egy órakor a lakásban. A harmadik különös dolog az volt, hogy a leányra a támadó egyik kezével a zsákot dobta, a másik kezével pedig lerántotta a fej­kendőt, sőt a nyakán össze is csomózta. A negyedik gyanús dolog az volt, hogy a leányt összezsugorodva, szájában a nyakán levő kendő csücskeivel találták és ezzel szem­ben a leány előtt egy tócsa volt, amely, állí­tása szerint, rosszulléte miatt került oda. Sem a mentőorvos, sem a rendőrök nem értették. Szalay Gábor báró, a posta vezérigazgatója, a szavazóigazolványok kézbesítéséről úgy nyi­latkozott, hogy a három nap alatt, amely idő óta az igazolványok kikézbesítése tart, 165.000 szelvényt kézbesített a posta. Nyilatkozata sze­rint az első napon körülbelül 45.000, a máso­dikon 55.000, a harmadikon 65.000 szavazó­jegy jutott el a választóhoz, így tehát még kö­rülbelül 127.000 igazolvány kézbesítése van hátra. (Itt említjük meg, hogy Rengi Károly postafőtanácsos kijelentése szerint ezeknek a hátralékos igazolványoknak a kikézbesítése legkésőbb szerdán befejeződik.) Szalay Gábor báró hangsúlyozta még, hogy a posta nem válogatta ki a szavazóigazolvá­nyokat, hogy melyiket hogyan és kinek kéz­besítse. Szerinte a kézbesítés „egységesen”4 történt. A legérdekesebb azonban nyilatkozatának az a része, amely szerint Csilléry András dr., az igazolóválasztmány új elnöke, a saját fele­lősségére a hétfői napra felfüggesztette a sza­vazóigazolványok kikézbesítését. December el­sején nem kézbesítettek szavazóigazolványo­kat, mert a posta az elsejei munkálatokkal kü­lönben is túl van terhelve. A főváros közönsége meglehetős csodál­kozással vette tudomásul a posta vezérigaz­gatójának azt a kijelentését, hogy a posta mikor nem kézbesít igazolványokat. Vasár­nap is hiába várták a választók tízezrei az igazolványt, a postás megérkezett ugyan, meg is hozta a postát, igazolvány­­ nélkül. Valóban nem volt sok értelme annak, hogy a választói igazolványok kézbesítésének munkájával amúgy is túlterhelt postások még a vasánapi leveleket is soronkívül ki­­kézbesítsék. Ezzel a nem várt és most tel­jesen fölösleges energiával kézbesítették volna ki inkább az igazolványokat. A postával, mint eddig a politikától sike­resen elkülönített közintézménnyel szemben nincs más követelése ezúttal az adófizető polgárságnak, mint az, hogy a posta semmi körülmények között se politizáljon! És ha a posta vezérigazgatója nyilatkozik,­­ inkább arról nyilatkozzék, hogy a posta mit­­ fog csinálni, mint arról, hogy mit nem fog.­­ Nyilvánvaló ugyanis ma már, hogy a sza­vazóigazolványok szortírozásának problé­mája elválaszthatatlan a politikum legfeltű­nőbb szándékaitól. A posta ennek ellenére csak szerv lehet, mely e szándékok nyilván­való látszatától teljesen függetlenül csupán technikai feladatok teljesítésére hivatott. A posta teh­át nem csökkenti a politikai látsza­tok nyugtalanító hatását, ha nyilatkozatá­ban arról ad bizonyságot, hogy­ előre tájé­kozva van e szándékokról. így például a feladó feladási szándékának terminusáról. Meggyőződésünk, hogy a posta távol áll attól a játéktól, amely most folyik s amely játék szépnek és ízlésesnek valóban nem nevezhető. És éppen ezért csupán a posta presztízsének, politikamentességének védel­mében kívánjuk, hogy a posta a közérdek aktív feladatairól és ne a politika inaktivi­tásának szándékairól tudjon. Hétfő délután hat órakor egyébként a postavezérigazgató úr nyilatkozatával ellentétben, Buda egyes részeiben, külö­nösen Óbudán nagy élénkséggel indult meg a szavazóigazolványok kézbesítése. Ugyanolyan váratlanul, mint vasárnap este , amikor meglepetésszerűen kézbesítettek ki szavazóigazolványokat. A vasárnap esti kéz­besítésről csodálatos módon a Kozma-párt és a Wolff-párt balettagyűjtői, valamennyien pontos értesülést kaptak. A főváros közönsége egyébként nem kis iróniával olvassa a lapokban azokat a nyi­latkozatokat, melyek a már kikézbesített igazolványok számáról szólnak. E nyilatko­zatok komplikált matematikai meghatározá­sai helyett sokkal egyszerűbben és találób­ban jellemezné a következő definíciót .A kormánypárti szavazók közül, aki csak meg­kaphatta, megkapta, az ellenzékiek közül pe­dig, amennyire csak ez a szándék megvaló­sítható lehet, senki sem kapta meg a sza­­vazóigazolványt. Ennek az állításnak per- 9 Jegyezze meg lól ($*&£** HANGSZÓRÓ iljaaMr a legújabb rendszerű eslgmg a legnagyobb hangerejű TM a legtisztább Kapható mint eg nütt részletre is Vezérképviselet.­ SZÉKELY PÁL, V., Szabadság-tér 1B hogyan kerülhetett akkor a kendő a leány szá­jába vissza a háziasszonyok, kevés kivétellel, háztar­tási alkalmazottaikat felfogadják. Előkészület a mesére Azt is különösnek találta a rendőrség, hogy mint kiderült, a múlt héten a leány azt mon­dotta gazdaasszonyának, hogy ő fél a lakás­ban egyedül maradni, mert előre megjósol­ták neki még odahaza Piszkén, hogy Buda­pesten rablótámadás fogja érni. Mindehhez hozzávéve azt a tényt, hogy a leány kezén igen lazán volt a kötelék, a rendőrségnek azonnal az volt a gyanúja, hogy itt, egyelőre még ki nem derített okokból, úgynevezett ön­rablótámadás történt. Dobos Máriát az ügy tisztázása céljából bevitték a főkapitányságra, ahol teljes rész­letességgel kihallgatták, majd a fenti gyanús körülményeket elébe tárták, mire a leány megtört. Bevallotta, hogy az egész rablási históriát ő eszelte ki, ő tömte be saját száját és ő is kö­tözte össze önmagát. Elmondotta, hogy azért csinálta az egész komédiát, mert így felmon­dás nélkül akarta elhagyni szolgálati helyét. Ennek a kívánságának eleget is tettek, mert délután megjelent egy detektív kíséretében a leány a lakásban, ahol átadták neki ruháját és fizetését. Úgy, hogy szolgálati helyéről el­távozott, az igaz, hogy egyelőre a rendőrsé­gen marad, ahol hatóság félrevezetése címén indították meg ellene az eljárást. Tanulság És itt rá kell mutatnunk arra a könnyelműségre, amellyel a budapesti Igen szívesen — mint a rendőrség megállapí­totta — fogadnak fel leányokat, sokszor ha­tósági munkakönyv és közvetítő nélkül. Az ut­cán szólítják meg a facér cselédleányokat, akik természetesen vidékinek mutatkoznak be és sokszor a rendes havi bér feléért is beálla­­nak szolgálati helyükre, így azután nem csoda, ha egyik-másik lakásban, ilyen Dobos Mária-féle cselédleányok kerülnek a házba. Még az arcképpel ellátott könyvű leányok­nál is ajánlatos igen óvatosnak lenni. Elnnek az a legegyszerűbb, de feltétlenül hathatós módja, hogy azt a két-három szolgálatúdót, akik be vannak jegyezve a leány könyvébe, mint ahol utoljára volt alkalmazásban, fel kell keresni és ott in­formálódni az alkalmazni kívánt ház­tartási alkalmazott egyénisége felől. Az bizonyos, hogy ez némi fáradságot vesz igénybe, azonban maga az a tény, hogy az ember lehetőség szerint megállapította, hogy kit vesz a lakásba, ahol sokszor egyedül is marad a leány, megéri a fáradságot és nem kevésbé lényeges, hogy az ember a saját lelki­­ismeretét is megnyugtatja. Egészen bizonyos, hogyha a budapesti házi­asszonyok ilyen gondossággal járnának el, amikor új háztartási alkalmazottat fogadnak fel, jóval megcsökkenne azoknak a bűncselek­ményeknek a száma, amelyek nem mindenkor végződnek ilyen szerencsésen, mint ez a Vil­mos császár-úti „rablótámadás“ végződött. t —cs. —r. Izom- és isün­eti fájdalmakat és a fejfájást csillapítják és megszüntetik a Togal-tabletták Kérdezze meg orvosát! Min­den gyógyszertárban kapható. Ára 1,80 P.

Next