Ujság, 1931. január (7. évfolyam, 1-25. szám)

1931-01-01 / 297. szám ( 1. szám)

2 Nem mondott le mandátumáról a három frontharcos városatya Hírt adtunk az Újság­ban is arról, hogy­­Csilléry András, a főváros igazoló választmányá­nak elnöke levelet kapott a frontharcosok há­rom megválasztott fővárosi bizottsági tagjának:­­Árpátfalvi Nagy Istvánnak, vitéz Perley Lajos­nak és vitéz Martsekényi Imrének a lemondá­sáról Ma kiderült, hogy a lemondásról szóló leveleket­­ nem a három frontharcos városatya küldte az igazoló választmány elnökéhez. A három frontharcos városatya bejelentette szerdán hivatalosan is, hogy e levelek feladói ellen bűnvádi feljelentést tettek Csilléry András dr.-hoz, az igazoló Választ­mány elnökéhez erre vonatkozóan egyébként is következő levelet intézték: „Kegyelmes Uram! A ma reggeli lapokban meglepetéssel olvastuk, hogy „lemondtunk , mandátumainkról". Ezennel bejelentjük, hogy " lemondásunk érvénytelen, mert nem akarunk és nem is fogunk lemondani mandátumunkról, ellenben a büntető törvénykönyv 404. szakasza alapján a királyi ügyészségnél már­­ bűnvádi feljelentést is tettünk ismeretlen tettesek ellen Kérjük ennek a bejelentésünknek tudomásul­­vételét azzal, hogy minden ezzel ellentétes nyi­latkozat, okirat érvénytelen." A furcsa eset mögött hónapok óta tartó ki­ Málykodások húzódnak meg. A­­kisebb jobb­oldali szervezetek annak idején, jóval a községi­­választás előtt szövetkeztek a községi válasz­tásra. Az alakulásnak Nemzeti Néppárt lett a neve. Ez a párt azonban különböző nézeteltéré­sek következtében lassan részeire bomlott, telje­sen széttöredezett. Kivált az a csoport is, amely Egyesült Nemzeti Párt néven később magába foglalta a frontharcosokat, akik a községi válasz­tást sikerrel küzdöttek végig és öt mandátumot szereztek. Igen ám, csakhogy amikor még a régi alakulat, a Nemzeti Néppárt együtt volt, rever­­zálást vettek az egyes, abban helyet foglaó cso­portok vezéreitől, amely szerint kilépésük esetén minden jogukról és tisztségükről lemondanak. Ezek a nyilatkozatok ott maradtak a régi párt Vezetőségénél. Természetesnek látszik ugyan, hogy ha az eredeti alakulat feloszlott, úgy az annak tett ígéretek és nyilatkozatok is elvesztik hatályukat. A szétvált frakciók ezt annak idején írásban is leszögezték. Úgy látszik azonban nem mindenki van ezen az állásponton, mert valaki a biancó reverzálisokat mégis csak­­ felhasználta és azokat, mint lemondó nyi­latkozatokat a megválasztott frontharcosok­­ nevében eljuttatta az igazoló választmány elnökéhez, Csilléry András dr.-hoz. Ez a furcsa feset — mint a fentebb a front­harcosok jelzik, nemcsak a várospolitikai körö­ket, hanem a rendőrséget is foglalkoztatni fogja. Egyébként részükről az esettel kapcsolatban sezt mondották: — Végtelenül megdöbbent bennünket, hogy ilyen összindulatú, teljes mértékben alaptalan kortelfogás megtörténhetett. A nemzeti Szabadelvű párt listáin is többen, jutottak több kerületben mandátumhoz. A hiva­talos bejelentések véglegesen megtörténtek és ezek szerint Bassay Károly erzsébetvárosi és Sándor Pál lipótvárosi mandátumát tartja meg, így a szabadelvű párt jelöltjei közül Hanasie­ Éjfélkor a Citadellán írta Kreskó Frigyes 3 völgybe néztünk. Már rég aludt a vén Tabán ragyogó csendben, mint az ólom ... "Az égre néztünk. Köröskörül az éj taván már jött a vágy fénylő csillaghajókon. Éjfélkor a Citadellán surrogtak a fák... csak álltuk, csodáltuk a tündér tüzözönt ,és kergettük egymást nászrariadtan ... A Jánoshegy égő kalappal átköszönt. Testen már indult, már táncolt a Város és milló lámpával jelt adott: „Leheti 11 A perc piros gyümölcse voltunk. Éjfélkor a Citadellán surrogtak a fák, bársony a pázsit és pázsit az ágy ... harmatos szájjal összehajoltunk. Nagyapám Valaki, a­kivel sosem beszéltem, takit mindig szerettem és mindig féltem, valaki, akinek sokszor a szemébe néztem, néma ajakkal valaki, aki még sohasem , a csókolt homlokon. Valaki, akinek szeméből elmúlt századok letűnt világa és egy, álmodó könny sír le rám, mert rossz vagyok és elhagytam az ő hitét. Valaki, aki mégse vádolt, mindig megértő jóbarát volt , ha féltem az utón — elkísért S mig telkem uj ösvények kusza lázán ! Valaki, aki vár valahol... [kóborol ] túl az életen. Múlt emlékeken gyűlt napsugár mosolyog [reám, ’talán sir, talán Örül a szilaj unokán, áram­kereiben szobám falán — ■fedett Napata&mt*l ÚJSÁG CSÜTÖRTÖK, 1931 JANUÁR 1 vitz Oszkár ny. orvostábornok, Komjády Béla, Madarassy-Beck Gyula báró, Nagy Andor, Pollatschek Elemér, Kleiner Artúr, Pfeiffer Ig­nác, Hajdú Marcel, Diószeghy János, Szegő Béla, Kabakovits József és Huszár Pál ny. mi­niszteri tanácsos lettek még bizottsági tagok. Rassay és Sándor Pál elhatározása következ­tében a többi között kiesett a VII. kerületben Elek Hugó szerkesztő, az V. kerületben Balká­nyi Kálmán dr., akinek közgazdasági tudását nem nélkülözheti a közgyűlés. Arról van szó, hogy­­Balkányi mint érdekképviseleti tag jut be a közgyűlésbe.* A főváros jogügyi osztálya egyébként most végezte be a választás statisztikai anyagának feldolgozását. A számadatok érdekesek. A leg­több szavazatot a szociáldemokrata párt kapta. A szavazatok a következőkép oszlanak meg: szociáldemokrata párt 73.424, Wolff-párt 72.334, Ripka-párt 33.317, frontharcosok pártja 7138, szabadelvű párt 29.218, demokrata párt 27.826. A szocialisták szerdán döntöttek a kettős bizottsági tagságok sorsáról. Eszerint Bá­­nóczy László dr. a Várban szerzett mandá­tumát tartja meg, a lipótvárosiról azonban lemond, amelyet Gál Benő, az ismert sta­tisztikus kap meg. Farkas István a kőbányai mandátumához ragaszkodik, mig a józsef­városiról lemondván, Schmarilla Géza kerül be helyette a törvényhatósági bizottságba. Peyer Károly az angyalföldi mandátumát tartja meg s a lágymányosiról lemond. He­lyébe Mil­ók Sándor, a Villamos szerkesz­tője kerül. Peidl Gyula is elhatározta lemon­dását, csakhogy, amíg a többieknek két man­dátumuk volt, addig Peidlt csak egy kerü­letben választották meg s így, erről az egyet­len mandátumról lemondván, nem lesz többé tagja a közgyűlésnek. Peidl elhatáro­zásának oka nyilván nagy elfoglaltsága volt. Helyette Blaskó Artúr kerül be a Víziváros szocialista mandátumával. „Nem kellene-e adott szavukat beváltaniok" A Carnegie alapítvány igazgatói az általános leszerelésért Newyork, december 31. Klibu­froot, Nicho­­las Murray-Butler és James Brown Scott, a Carnerfie­ alapítvány nemzetközi békeintézeté­­nek igazgatói nyilatkozatot tesznek közzé, amelyben utalnak a­ Versailles­ szerződés be­vezetésének a szárazföldi, tengeri és légi had­erőkről szóló ötödik részére, valamint a szö­vetkezeti és szövetséges hatalmaknak 1919 jú­nius 16-iki jegyzékére, amelyben­­­­írásba foglalva ünnepélyes fogad­almat tettek a le­szerelésre. A nyilatkozat a többi között a következőket mondja: „A Carnegie-alapítvány igazgatói kénytele­nek emlékeztetni az általános leszerelés és Németország haderőinek korlátozására irá­nyuló különös intézkedések közti szoros összefüggésre, amelyet a versaillesi szerző­dés V. pontja állapít meg és amelyet az Egyesült­ Államok és Németország között kö­tött berlini szerződésbe különösen hangsú­lyozva belefoglaltak.*­ Ennek elhangzása óta tizenegy év múlt el és most felmerül az a kérdés, hogy­ a szö­vetséges és szövetkezeti hatalmak részéről, beleértve az Egyesült­ Államokat is, nem áll-e fenn az a kényszerítő szükségesség, hogy ezt az ígéretet haladéktalanul teljesítsék és nem kell-e adott szavukat minden technikai és egyéb akadályok ellenére is beváltaniuk? Leleplezett kokainbanda Zágráb, december 31. A zágrábi rendőr­ség messze szétágazó csempészbandát tett ártalmatlanná, amely főleg kokaint csempé­szett nagy mennyiségben Ausztriából Jugo­szláviába. A csempészbanda működésének színhelye a Muraköz vott. Három zágrábi detektív is kábítószerkereskedőnek adta ki magát és így sikerült megismerkedniök­ az egyik csempésszel, Kollé­r Mátyással. Kollár Mátyás az egyik varasai kávéházban meg­ígérte a „kokainkereskedőknek", hogy sze­rez nekik kokaint, mégpedig egy Kellner Kálmán nevű márkusfalvai embertől. Kollár egy hét múlva kokainmistát is adott a detek­tíveknek, mire ezek megállapodtak vele ab­ban, hogy felkeresik Márkusfalván Kellnert és összeköttetésbe lépnek vele. Egy éjszaka azután el is mentek Má­rkusfalvára, felkeres­ték lakásán Kellnert, aki megígérte nekik, hogy szerez majd nagyobb mennyiségü ko­kaint, amelyet húszezer dinárjával vásárolt kilogrammonként Ausztriában. Kellner mind­járt más üzletet is ajánlott, mondván, hogy tizenöt revolvert is át tud csempészni Ausz­triából s darabját háromszáz dinárért adja. Szahalint tetszés szerinti mennyiségben tud szállítani. A detektívek vettek is tőle fél kiló kokaint s lekötöttek egy másik fél kilót, amelyet Kellnernek kedden este kellett volna leszállítania. Kellner márkusfalvai házában, amely alig kétszáz méterre fekszik az osztrák­­jugoszláv határtól, kedden este meg is jelen­tek a detektívek és ott találták Kellnert egy másik csempész, Kranjec Sándor társaságá­ban. Amikor a detektívek a szobába léptek, így kiáltottak: „A törvény nevében letartóz­tatjuk önöket!" Kellner eleinte szólni sem tudott a meglepetésről és csak azt dadogta: Az üvegfal írta Szántó György Eleinte nem is tudtuk, hogyan kerültünk össze, mi osztálytársak. Nagyon szerény, majdnem kopotas penzió kis szobácskájá­ban ődöngtünk ide-oda­ és elbeszélgettünk egészen apró, jelentéktelen dolgokról. — Emlékszel — mondtam Székely Pistá­nak, — mikor azt a pikáns élclapot szer­kesztettük. Az Újhelyi meg a Bogdán Írtak, én meg a Schwartz rajzoltuk. Jó vaskos disznóságok voltak benne. — Igen, — mondta a Pista, — az óra alatt köröztétek és mi a pad­ alatt néztük. Szegény Holzner, vöröseslila volt az elfojtott neve­téstől és a kék szemét­ől folytak a k­önnyek, ahogy ott hátul rázta magát. — Nálam csipték el a lapot, hehe,—* szó­lalt meg most Staroscsik. — Majdnem ki­csaptak mindnyájunk­at, nagy disznóságok voltak. Szegény Holzner. Hogy tudott ne­vetni. Szegény Holzner. Ő nem volt itt, elesett a világháború első hónapjában. Gránát tépte szét, hősi hálált halt, mint ahogy ezt akkor hívták és a zsidó templomban minden szom­baton elmondták a nevét, amikor imádkoz­tak a zsidó vallású halottakért. Persze, ő most nincs köztünk. De mért van itt Hecht Károly, aki még előbb halt meg, mint a Holzner? Hogyan kerül ez ide és mért nincs meglepődve senki, hogy itt van? Erősen szemügyre vettem. Őrnagyi ruhában volt. Itt valami nincs rendjén. Honvédőrnagyi ruhát hord, pedig a tüzéreknél szolgált, mint hadnagy, amikor öngyilkos lett. Meg is mondtam Schwartzn­ak, aki erre figyelmesen körülnézett. A többiek gondtal­anul járkáltak ide-oda a penzió szegényes szobácskáiban. Csopor­tokba verődtek és emlékszel kezdetű monda­tokon nevetgéltek.­­— Tulajdonképpen hogy is kerültünk itt össze. —, kérdezte időst Schwartik .­­ Homályosan felrém­lett, hogy érettségi ta­lálkozón vagyunk. Meg is mondtam neki. De vájjon hány éves találkozó? Ekkor feltűnt nekem, hogy egyikünk sem öregedett meg. Az arcunk üde volt, mint a nyolcadikban, a módosabbak Fernbacher mester divatos ru­háit hordták, a kevésbé módosak Zimme­r­­m­annál készült ruhákat. Ez a Zimmermann szerette volna utánozni a Fernbacher mester remekműveit, de az ő kabátjai mellben és hónaljtól kezdve nagy ráncokat vetettek és hátul a gallér túl magas volt, egészen elfedte a most divatos alacsony duplagallérokat. Persze, azt hiszi ez a Zimmermann, hogy még mindig azok a ménkű magas gallérok vannak divatban, amelyekhez zsiráfnyak kellett. — Nézz csak oda, — mondta Schwartz, — hát ez kicsoda? Egy öreg, szürkebajuszos ember ődöngött szobáról-szobára. A bajusza pedrével volt hegyesre kikenve és az , ezernyolcszáznegy­vennyolcas szabadságharc honvédőrnagyi egyenruháját hordta. Kávébarna, vörös zsinó­r­­zata hosszú atilla, kobaltkék bő pantalló. A mellén egy aranykarikán áthúzott n­­emzeti­­színű szalag, a karikában a hármashalom kettőskereszttel. Tanácstalanul tévelygett köztünk. A né­zése réveteg, az ajka néma. Ha egy-egy tere­ferélő csoport mellett elmegy, az osztálytár­sak keményen összecsapják a két sarkukat és katonásan üdvözlik. Ilyenkor felderül az arca, keményen kipödrött bajsza alatt mo­solyra húzódnak fogatlan száján beesett aj­kai. Most félénk közeledett. Olyan szagot éreztem, mint amikor nagyon régi dohos könyvek szaga pomádészaggal keveredik. Persze, a bajuszpedrő, gondoltam és kemé­nyen kihúzva magam, teljes erővel összeütöt­­tem a bokámat Schwartz is. Réveteg tekintete felcsillant és kedvesen mosolygott felénk a fogatlan szájával. Aztán megnyíltak az ajkai, mintha valamit kérdezni akart volna. Mi belenéztünk fekete szájüregébe, de nem hal­lottuk a hangját. Csak láttuk, hogy az ajkai mozognak.. ." . .­Amint elhaladt, kérdően néztünk egymásra mindhárman. I — Te, — mondta Schwartz nekem, — kezd ez az egész fursa lenni, nem tudom, hogyan kerül ez az öreg ide. És Hecht. És mért be­szél itt mindenki csak az iskolai dolgokról, hát azóta nem történt velünk semmi? Talán csak nem akarunk rája gondolni. De­ nekem­ is furcsa, hogy a régi ruháink újak. Várja mindjárt végére járok az egésznek.­­ A hátam lúdbőrös lett és azt a dühül éreztem, amellyel mindig felborítom a bi­zonytalan helyzeteket.­­ Hecht jön felénk. Arca üde és rózsás volt, szép barna szeme szeretetet teljesen csillo­­gott, de valami balvégzetet hordott a tekinte­­tében, amelyet már kisgyerekkora óta lát­, lám benne. Hiszen az elemibe is együtt jár­tunk. I — Te, Bika, — mondom neki, igy nevez­, tűk már az elemiben. — Hogy kerültsz tel ide közénk? ! Merően a szemébe néztem, amire ő fülig f­elvörösödött, mint a tettenért. 1 — Ide közétek? — dadogta zavarodottan! Aztán dühösen kiáltott: ] — Hiszen az osztálytársatok vagyok, valj talán jogom ... ! — Várj csak, — mondtam nekiszegezves tekintetemet, — te meghaltál, öngyilkos let­­­tél, hogyan ... ! Nem folytathattam. Négy revolverlövés dördült el és én négy kis ütést éreztem a mellemen- Amint a gyenge kékes füst elesz­­lőtt, láttam a kis fekete pontot, amely a go­­lyókat belémkü­ldte és aztán Hecht dü­hösi tekintetét, amelyben most már zavar és szé­­­gyen is lappangott, mint egy leleplezett em-i bér tekintetében szokott ! A dörrenésekre mindenki befutott. Csali az őrnagy maradt a negyedik szobában, és nyitott ajtók során át láttam. Onnan nézett mozdulatlanul bennünket. J — Rád lőtt? Mért lőtt rád? Nem talált? ! Amíg a kérdések röpködtek, Hecht mere­ven bámult, kinyújtott kezében a revolver. ^ A mellemre néztem. Oda, ahol négy Lis „Hogyan! Önök nem kokainkereskedők”” Kellnernél mindjárt lefoglalták a megrendelt fél kiló kokaint és nagyob mennyiségű szaca­rint is találtak nála. A detektívek megbilin­cselték őt, és az éjszaka folyamán beszállí­tották a zágrábi fogházba. A további nyomo­zás során még két fél kilogramm kokaint foglaltak le. Rothermere lord újévi üzenete a magyar nemze­thez Lord Pothermere az újév alkalmából üzene­tet intézett a magyar nemzethez, a többek kö­zött ezt mondja: Szomorúsággal és Csalódással teljes év zá­rult le Magyarország számára a tegnapi napon. Ez volt a Trianoni Évtized. Ma új és vidámabb korszak kezdődik: a Remény Évtizede. Amióta én három és fél évvel ezelőtt síkra­­ szálltam Magyarország mellett, világszerte nőtlen­ nő és még egyre növekszik a közvéle­mény ereje a magyar határok alapos revíziója mellett. Minden országban rájöttek már értel­mes emberek, hogy ez lényeges feltétele annak, hogy Közép-Európában állandó békés állapotok terem­telhessenek. Nemcsak el lehetne hárítani ezzel azoknak a nagy háborús veszedelmeknek egyikét, amelyeknek árnyéka még mindig az európai kontinens felett lebeg, hanem azonnal fel lehetne lendíteni a nemzetközi kereske­delmet. Egy megelégedett, békés, virágzó Magyaror­szág hasznos szomszédnak bizonyulna. Véget érne a kereskedelem tespedése és az ínség,­ amely abból fakad, hogy könnyelműen leam­pu­­lálták Magyarország természetes piacaik Közép- Európában helyreállna a gazdasági egyensúly és Magyarország könnyen központjává válhatna; egy olyan vámuniónak, amely megszüntetné a­ kereskedelem céljaira önkényes és bosszantó határokat, amelyek ma aljában állanak úgyy Magyarország, mint szomszédai ipari és mezeil, gazdasági fejlődésének. Szerencsekívánataimat küldöm a magyar­ nemzetnek ahhoz az önmegtagadásh­oz és jó­­zansághoz, amelyet az elmúlt évtizedben tanác­sított. A legnagyobb gonddal kerültek mindet­ provokáló aktust és a közrendet változatlanul fentartották a legsúlyosabb gazdasági megprós­tő hatások közepette. Magyarország kiérdemelte az egész világ tiszteletét azzal a méltóságtelies magatartással, amelyet nagy bajok közepette­ tanúsított. Gyorsan közeledik az idő, amikor a jóindulatot, amelyet itt szerzett, javára fogja elkönyvelhetni. _­s Magyarország barátainak száma a küsföldört növekvőben van. Európának el kell ismernie, hogy a magyar nemzettel szemben kettős tézítő­ tartozása van. Ha a magyarok nem szálltaka volna vitézül szembe a törökökkel a XVI. szec­ziusban, a nyugati civilizáció száz évvel mögötti­ lett volna annak a pontnak, amelyet elért. Hál nem léptek volna bátran fel a bolsevizmus vér­­szomjas önkényuralma ellen 1919-ben, s ez a ha­a­lálos betegség megvethette volna lábát az euró­­pai kontinens szívében.­­ Mégis a múlt csalódásai és a jelen nyomotti hangulata ellenére is azt üzenem: kitartás! Ám igazság nagyon gyakran ólomlábakon jár, de! tizenkétmillió magyar tánfo­ ithatatlan akarat.­ siet­tetni fogjn a rajtuk esett kiáltó igazságtalan-­­ság orvoslását. !

Next