Ujság, 1931. március (7. évfolyam, 49-73. szám)
1931-03-01 / 49. szám
,VASÁRNAP, 1931 MÁRCIUS 1 ÚJSÁG Magyarország a nagyállamolás várja a Kezdemányezést az európai miniszterelnOHÖK és Külügyminiszterek konferenciájának összehívására A „beavatott hely" és több politikus nyilatkozata a Lloyd-George-nak a munkanélküliségről írt cikkéről Az Újság február 28-iki, szombati számában Lloyd George cikkét közölte a munkanélküliségről. Anglia volt miniszterelnöke felveti azt a gondolatot, hogy az egyes nemzetek vezetői üljenek össze közös tanácskozásra és közösen vizsgálják meg, milyen eszközökkel lehetne segíteni a súlyos helyzeten. „Már az is kedvező hatással volna — írja, •— ha értekezletet hívnának össze az általános helyzet megvitatására, mert ez útját szegné annak, hogy az általános csüggetegség tehetetlenséggé fajuljon. Miniszterelnökök és külügyminiszterek hosszú heteket töltenek titkos tanácskozásokkal, amelyeknek célja néhány — nagyon is néhány — millióval csökkenteni a fegyverkezés költségeit Nem szentelhetnének-e a hatalomnak ezek a biztalói egyszer két hetet egy olyan közös problémának, amely honfitársaiknak millióit juttatja koldusbotra?*" Lloyd-George cikke az Ujságban történt publikálásával egyidejűen az összes országok egy-egy vezető sajtóorgánumában is megjelent és kétségtelen, hogy a volt angol miniszterelnök gondolata az egész világon visszhangra fog találni. Ez várható Magyarországon is, hiszen közismert szomorú tény, hogy a mi országunk szintén szörnyű küzdelmet vív a munkanélküliség ellen. Érdeklődtünk a beavatott helyen és a politikai körökben, hogy magyar vonatkozásban miképpen ítélik meg Lloyd George akcióját. A nyilatkozatokat alább közöljük: BEAVATOTT HELYEN ezt mondották: " Az európai munkanélküliség nagy problémája valóban megérdemli, hogy valamennyi ország komolyan fogjon össze annak megoldására. Ami Lloyd Georgenak azt a gondolatát illeti, hogy az összes országok kormányelnökei és külügyminiszterei közös konferenciára üljenek össze és ott kíséreljék meg a kérdés révbejuttatását, Magyarország — sajnos — kis ország létére nincs abban a helyzetben, hogy kezdeményezően léphessen fel ezen a téren. A magyar kormány bizonyára a nagyállamok kormányaitól várja az iniciatívát. SÁNDOR PÁL: — Egyedüli megoldásnak én is azt a gondolatot tartom, hogy az európai államok közös fronton sorakozzanak fel a munkanélküliség problémájának megoldására. Ennek az akciónak az elvi alapja azonban az legyen, hogy Oroszország ellen kell fellépni, mert onnan fenyeget a legnagyobb veszedelem. Ott van a baj gyökere. Szovjet-Oroszországban rabszolgaság van, a szovjet rabszolgamunkával termel s az európai államok munkástömegei ezzel a rendszerrel nem konkurálhatnak. Ezért fogjon össze Európa a szovjet ellen! BECK LAJOS ny, államtitkár: — Lloyd George nagyérdekű cikke a munkanélküliségről felveti e tárgyban egy európai konferencia gondolatát A mi részünkről csak örömmel fogadhatjuk ezt a tervet, mint minden olyan összejövetelét a vezető államférfiaknak, amely közvetlen eszmecsere útján tisztázhatja Európa gazdasági helyzetét hatom meg benne. És egy félesztendő múlva Beauvoiil abbé már senézi püspök lett. — Csak azt tudnám, miért gyűlöl? — gondolta a grófné remegve, míg lopva végignézte a rettenetes, csontos, szikár alakot Hiszen én soha útjában nem álltam, ellene nem intrikáltam, hiszen én... Hirtelen öszeszedte magát, mert eszébe jutott D’Aiguillon herceg szava: Erősnek kell lennem! — Bocsánat, püspök úr... Megbocsát, hogy fárasztom ... Helyet mutatott a püspöknek, ki nyugodtan, áthatóan nézett az asszony szemébe, mikor felelt. — Kötelességem volt eljönni. Azt mondták, önnek szüksége van reám. Az asszony hangja kissé bizonytalannávált. — Szükségem van a jóakaratára, a segítségére. Ugye, nem tagadja meg tőlem? A pap még mindig mereven nézte az as Szony arcát — Sohasem tagadtam meg a segítségemet egyetlen keresztény testvéremtől sem, ha felém nyújtotta a kezét. — Én ... én ... Megakadt a szava, csak aztán bírta folytatni. — Ön felé nyújtom kezem ... Mert csak egyedül önben van bizalmam, reménységem ... Ön nem lesz könyörtelen velem szemben. Hiszen tudom, hogy haragszik reám ... A pap csendesen megrázta a fejét: — Én nem haragszom önre, asszonyom. — Azt mondta rólam, a templomban mondotta ... —• A szavaim bizonyára sokkal keményebbek, mint az érzéseim. Ha fájdalmat okoztam velük, bocsánatot kérek öntől. Azt hittem, most is azt hiszem — kötelességem őket kimondani. Az asszony felsóhajtott, mint aki nagy telki tehertől szabadul meg. Most már hinni, hszni kezdett abban, amit D’Aiguillon mondott az ő művészetéről, hogy minden emberrel tud bánni s mindenkit be tud törni a járomba, saját céljainak szolgálatára. — Köszönöm, püspök úr. Elragadta vakmerősége és még hozzátette: — Már látom, hogy mi még jóbarátok leszünk. Csak akkor riadt meg kissé, mikor a pap merev, mozdulatlan arcába nézett és hallotta hangját: — Minden keresztény testvéremnek barátja vagyok, legjobb barátja annak, akinek legnagyobb szüksége van reám. — Nekem szükségem van önre, püspök úr. Ugye, nem taszít el magától? — Miért kételkedik bennem? Az erőm csekélység, a tehetségem hitványság, de a jószándékom erős és megingathatatlan. Az asszony várt egy pillanatig, aztán félénken, halkan mondta: — Látja, püspök úr, én tudom, önnek nagyon fájt, amit a jézustársaságbeli atyákkal a párisi parlament követelésére... — Életem legnagyobb gyásza ez, asszonyom. Tudom. És egy olyan szent embernek, mint amilyen ön, püspök úr, nem szabadna szivében gyászt viselni. Mert lássa, tudatlan és ostoba asszony vagyok. . de azt hiszem, a bánat, az aggodalom összetöri a lélek szárnyait, leszorítja, le a földre... A vidámság, a jókedv pedig fölemeli... oda, felfelé, talán egyenesen az Úr Isten trónusához. Elhallgatott, valami közbeszólásra, mozdulatra, gesztusra várva Ám a pap úgy ült helyén, mintha csak magának kifaragott szobra lenne. Az asszony egy pár pillanatnyi csönd után kénytelen volt folytatni: — Én jó vagyok ha jó dolgom van és nagyon rossz tudok lenni, ha bántanak... De én egy szegény, bűnös asszony vagyok, ön pedig szent ember, nagy férfiú... — Szegény földi féreg vagyok, asszonyom. — Istenem ... Úgy szeretném, ha most szivembe látna . .. mert hogy az a tervem, azt akarom... A királyt rábírni, hogy a száműzött szerzeteseket hívja vissza, hogy Franciaország lelke megint kezükben legyen ... — Az Úr megáldja önt kegyes cselekedetéért, asszonyom. Az asszony nem birt tovább egy helyben maradni. Felállt. Most a püspök is és farkasszemet néztek egymással. — És ha most... Ha most nekem egy kérésem volna .. Ha segítségéért, irgalmához, jóságához folyamodnék ... — Mit kíván tőlem, asszonyom? És sötét, átható tekintete alatt az asszony lesütötte szemét és meghajtotta a szép fejét és így lehajtott fejjel mondta: — Ön meg fog engem érteni... ön szent ember, igaz ember... és jó ember... Mert ugyebár, az?... Jó ember?... — Bár az lehetnék. Szegény, nyomorultföldi féreg vagyok és bűneim sokasága megszámlálhatatlan. Az asszony önkéntelenül is hátrált egy lépést — De, ugye... Ön nem?... ön nem vet meg engem ? ... nem vet meg? ... — Ha ezt cselekedném, sokkal nagyobb bűnös volnék, mint ön. Az asszony halvány arca mintha egy kis szint kapott volna. — Nem is érdemelném én ezt meg öntől, püspök úr. Mert, lássa, én nagyon-nagyon szerencsétlen voltam. Gyermekkorom, első ifjúságom rossz és bűnös emberek között folyt le. — Bocsásson meg nekik, asszonyom. — Aztán férjhez mentem ... De a házasságom nagyon szerencsétlen volt... A férjem ... Dubarry Vilmos gróf?!... de nem akarom őt vádolni... — Helyesen teszi, asszonyom. Sohase ítéljünk embertársaink felett, ha azok fájdalmat, szégyent, vagy bánatot okoztak nekünk. Szenvedéseink emléke megakadályoz bennünket abban, hogy igazságosak lehessünk velük szemben. — Aztán... aztán idekerültem az udvarhoz ... Sok mindent elkövettem, amit nem lett volna szabad... De őszintén, töredelmesen szánom-bánom minden hibámat és ha alkalmam lett volna reá, már régen önhöz menekültem volna, püspök úr, bűnbánó könnyeimmel. Összekulcsolta kezét és úgy nézett fel a hatalmas, szikár, fekete alakra és mintha minden szó a szivét ütötte volna meg, mikor az esdeklésére felelt: — Nem méltó, asszonyom, hogy egy önnél sokkal nagyobb bűnös előtt hullassa a bánat és töredelem könnyeit. Ezek a könynyek az Istenéi. Neki mutassa be szivének töredelmes bánatát és megtisztító szenvedéseit. Az asszony úgy érezte, mintha a talaj percről-percre jobban kicsúsznék alóla. Gyorsan, szaggatottan beszélt: — Igen, én Hosszú fogok fordulni... Neki akarok élni... De most... Ebben a pillanatban az ön segítő kezére volna szükségem ... A pap megrázta fejét. — Ha ön neki adta magát, asszonyom, nincs szüksége többé emberi segítségre. Az asszony összkulcsolt kézzel, égő szemekkel nézett fel a papra. — Püspök úr, hallgassa meg esdeklésemet. — Itt állok, asszonyom és hallgatom önt. — A házasságom ’... Királyi parancsra történt... Névleges házasság volt. A római kúria ítélete már megjött... A házasságom, Dubarry gróffal kötött házasságom, fel van bontva... Milyen félelmetesen áthatolhatatlan volt az a merev aszkéta arc, mikor egyetlen egy szóval felelt: — Tudom. — És most, hogy szabad vagyok ... Most mindent jóvá lehet tenni ... Nem kell tovább bűnben élnem ... Megtisztulok. Becsületes, igaz, jó hitves lehetek. Mert én az akarok lenni, abbé ar. — Nem kételkedem szavában, asszonyom. — Ha ön, püspök úr, most mellém áll... Ha csak egyetlen szót szól a királynak... A király engem... Engem a király feleségül vesz. — Ezt akarta nekem mondani? — Ezt.. És kérem, ne nézzen így reám ... ilyen keményen, ilyen kegyetlenül... Én ezt nem bírom ki... kérem ... könyörgök ... Könnyekbe fűlt a hangja és nem birt tovább beszélni. A pap vált egy pillanatig, aztán felelt: — Ha tekintetemből egyebet olvas ki, mint mélységes szomorúságot, úgy megint csak bocsánatát kérem. Nagyon sajnálom önt, asszonyom, mint ahogy sajnálom minden keresztény testvéremet, ki nagy bánatában hiába fordul hozzám segítségért. Az asszony teste megvonaglott, mintha súlyos korbácsütés érte volna. — Hát nem akar rajtam segíteni, püspök úr? — Nem tudok önön segíteni, asszonyom. — Tudja, ha király gyóntatója itt van és akkor?....ja, hogy nekem a gyónás előtt távoznom kell... örökre el kell hagynom Versaillest?... — Tudom. 3 Annál fontosabb egy ilyen tárgyú megbeszélés, mert hiszen a munkanélküliség problémájának tárgyalása természetszerűleg az egyes országok gazdasági helyzetének, gazdasági bajainak és a bajok okainak megvitatását is feltételezi. Márp pedig egyfelől az Északamerikai Egyesült Államok súlyosan fenyegető vámvédelmével, másfelől az orosz dumpinggel szemben csak akkor remélhetünk hathatós védekezést, ha Európa végre felismeri, hogy a Keletről és Nyugatról jövő veszedelem csak az egymást megértés útján hárítható el Az Unió nem törődik azzal, hogy az óvilág mikor és hogyan fizeti vissza neki adósságát. Amerika ennek az adósságfizetésnek egyetlen módját: az árukivitelt lehetetlenné teszi. Ugyanekkor a szovjet rabszolgamunka árán tudít óriási gabona-, petróleum- és famennyiségeket a megriadt Európára. Ebben a helyzetben a munkanélküliség veszedelme óriásivá nőhet, ha a kontinentális államok nem rendezkednek be egy olyan kompenzációs csereforgalomra, amely kölcsönös kedvezmények útján kötelezi őket, hogy egymás fölöslegeit felvegyék. — Mi, akik józan ésszel nem gondolhatunk a munkanélküli segélynek bevezetésére, de akik aggódó szívvel látjuk a munkanélküliek számának folytonos növekedését, ezt a veszedelmet csak fokozódó munkaalkalmak megteremtésével háríthatjuk el magunktól. FRIEDRICH ISTVÁN: — A munkanélküliség tényleg világjelenség, de azért mégsem lehet az európai államok e közös betegségét egynevezőre hozni. Értem ezt legelsősorban Magyarország szempontjából. Mert amíg a nyugati államokban munkanélküli segélyekkel sietnek a munkanélküliek segítségére, addig nálunk ennek a szociális segítségnek a hiányában a helyzet egyenesen kínos. — Én nem vagyok híve a munkanélküli segélyeknek, de viszont se munkaalkalmat, se segélyt nem adni mégsem lehet. — Ha az úgynevezett társadalmi rend és állam a munkát keresőknek nem tud munkaalkalmat adni, akkor mégis csak kell vala-, minek történnie, hogy ezek a szerencsétlenek éhen se pusztuljanak. Lloyd George cikkében megállapítja ugyan, hogy a munkanélküliség világjelenség, de azért nem helyezkedik a mi csodaváró mandarinjaink álláspontjára, hogy úgy sem tehet semmit sem tenni, tehát várjunk mélázgatva, amíg a világjelenségnek fúriái megkönyörülnek rajtunk. Sőt éppen azt mondja, hogy az ősz