Ujság, 1931. május (7. évfolyam, 98-121. szám)

1931-05-01 / 98. szám

» Se a háziurakat, se a lakókat nem elégíti ki Autamon az új lakásrendelet kek, akiknek részéről Fáy Sándor dr.-t, a Bérlők Szövetségének főtitkárét kérdeztük meg véleménye felől: « — A rendeletnek — úgymond — legnagyobb bábája szerintem, hogy átvette a régi lakásrendeletek sérelmes intézkedéseit. Még mindig benne van például, hogy a házbér havi részletekben is fizethető, de ha egyszer elmulasztja a lakó a részlet megfizetését, az egész negyed bére esedékessé válik. Szegény emberek, akik egyhónapi bért nem tudnak fizetni, még kevésbé teremthetik előre három hónap bérét ra, Így ki vannak téve annak, hogy szorultságuk miatt az utcára tehetik őket, azt sem írja elő, hogy vitás esetekben ki dönti el, hogy a lakás tényleg javításra szorul-e. A legnagyobb hibájául a rendeletnek azt tartom, hogy magánjogi kérdések elbírálására közigazgatási hatóságot, a lakásügyek miniszteri biztosát hatalmazza fel. Ez ellen a közigazgatási eljárás ellen évek óta harcolunk, sajnos, teljesen hiábavalóan. Lehetetlenség, hogy közigazgatási hatóság döntsön afelett, hogy lehet-e a lakásbért emelni vagy afelett, hogy az építési munka által lakásából kitett lakó a munkák elvégzése után visszatérhet-e lakásába, hogy régi bért vagy kevesebb bért kell-e fizetnie és több ilyen teljesen magánjogi kérdés felett. A népjóléti miniszter, mint az Újság jelentette, a lakásügyekről újabb rendeletet adott ki. A legújabb lakásrendeletnek tulajdonképpen az volna a célja, hogy adómentességet is nyújtva, a háztulajdonosokat a házak tatarozására, a lakások modernizálására, javítására és karbantartására ösztökélje. Ezzel a nagy munkanélküliségen segítenének, az iparosok és kereskedők tömegeit juttatnák új jövedelemhez, mert hiszen mindenféle építkezés az iparágak tucatjának jelenti munkaalkalmait. A nemes szándék azonban a rendelet egyes intézkedései szerint többet árt, mint amennyit az egész használhatna. S érdekes módon sehogy sem elégíti ki egyik felet sem. A háztulajdonosok éppoly kevéssé tartják jónak és a maguk érdekeiben valónak, mint a lakók. Az Újság munkatársa igyekezett mind a két fél képviseleténél megtudakolni, hogy miként gondolkoznak a rendeletről A másik sérelem, hogy az Indokolás nélküli felmondás jogát továbbra is biztosítja a rendelet a háztulajdonos részére. Általában a bérlők szempontjából a rendelet semmiféle jót nem hoz, sőt nagyon félő, hogy ezzel a karbantartással és átalakítással járó munkálatokkal kapcsolatosan a régi bérlők egész seregét ki fogják tenni lakásukból. A háztulajdonosnak viszont adómentességet nyújt a rendelet ha a régi lakásokat használhatóvá tette és megengedi neki a felmondást. Csak azt nem írja körül a rendelet, hogy milyen mértékű javításoknak és átépítéseknek kell történniük, hogy a lakót ki lehessen tenni lakásából és teljes felszabadítását kívánják a háziurak. Lakás kötöttségről már alig lehet szó — mondják a lakók. A rendelet nem mozdítja elő az építkezést Elégedetlenek a háztulajdonosok A Háztulajdonosok Országos Szövetségének elnöke, Németh Béla dr. kormányfőtanácsos a következőket mondotta: — Ennek a rendeletnek voltaképpen a pénzügyminiszteri rendelethez kellene simulnia. A cél az iparosság foglalkoztatása volna. A háztulajdonosok nem kívánták ezt a rendeletet, mert a mai súlyos helyzetben javítási munkák terhét nem vehetik magukra, de viszont semmit sem tettünk az ellen, hogy a rendelet kijöjjön. Meg kell azonban állapítanom, hogy a népjóléti minisztérium rendelete egyáltalán nem alkalmas arra, hogy nagyszabású építőmunka meginduljon. Nem indulhat meg azért, mert a házbérek maximálásával tulajdonképpen a munkát maximálja a rendelet. Előírja ugyanis, hogy a befektetett költségnek legfeljebb tíz százalékával emelhető a rendbehozott, modernné átépített lakás bére, de ez az összeg sem tehet ki többet, mint annyit, hogy az 1997. évi bérnek most nyolcvanhat százaléka száz százalékra emelkedjék. Tehát nem arról van szó, hogy a háztulajdonos a kapott előnyök ellenében valóban modernné teheti a házabeli lakásokat, ami új házak építésénél is nagyobb szabású munkaalkalmakat jelentene, hanem csak egy bizonyos meghatározott összegen belül vállalhat magára költséget. Sokkal helyesebb lett volna, hogyha szabad egyezkedés tárgyává tették volna a javításra és átépítésre szoruló lakások ügyét, minthogy maximálták a lakbért és vele a munkát. A rendelet a félrendszabályok sorozata. Érdekes, hogy a vidéken az iparosság milyen helyesen állapította meg, hogy munkához csak úgy juthat, ha most a lakásszükség megszűntével felszabadítják a lakásokat, mert csak költözködések és lakáscserék hozhatnak munkaalkalmakat, mert minden költözködő fél javíttat, rendbehozat, átépíttetés költ karbantartásra is. A kérdést csak a lakások felszabadításával oldhatta volna meg a miniszter, mert hiszen a főváros területén 3200 üres nagy- és kislakás van új és régi házakban, a kötöttség fentartása tehát képtelenség, azontúl, hogy törvénybe is ütközik. A miniszter maga is csak a mostani gazdasági viszonyokra való tekintettel tartja fenn, bár ez sem igazságos, mert a kötött lakbér tulajdonképpen a módosabb emberek számára jelent előnyt. Azok részére, akik már a háború előtt főbérlői lehettek lakásoknak, míg a háború óta összekelt fiatal házasok, tehát a szerényebb jövedelműek, kénytelenek új házakban lakni és ott magasabb béreket fizetni. A másik sérelmes része szerintem a rendeletnek, hogy 1400 pengőig kamatmentes részletfizetést engedélyez, azonfelül pedig késedelem esetére hatszázalékos kamatszedést. Sem a kereskedőt, sem az iparost nem kényszerítik ilyen alacsonykamat szedésére, sőt maga az állam is tizenkét százalék kamatot szed az adótartozások után, pedig a kincstár tulajdonképpen felestársa minden háztulajdonosnak, mert a házbérjövedelem ötven százalékát viszi el különböző elmeken. Végkövetkezményképpen meg kell állapítanom, hogy tiszta, igazságos helyzetet csak a házak teljes felszabadítása hozhatna. Kiteszik a régi bérlőket lakásuból Ezzel a véleménnyel szemben egészen más sérelmeket és panaszokat hangoztatnak a laNagyon sajnálatosnak tartom, hogy a rendelet általában megengedi bármilyen mértékben is a bérek emelését. Az, hogy az emelés mértékét szabályozza, tulajdonképpen csak Danaida-ajándék. A lakások kötöttségéről beszélni amúgy is aligha lehet már, hiszen eddig is számtalan címen tehette ki indokolás nélkül a háztulajdonos lakóját, ha más lakást felajánlott. A felajánlott lakás természetesen szabad rendelkezés alá esett és szabadon rendelkezett aztán a háziúr az ilyen módon kiürített régi lakás felett is. A mostani rendelet folytán még inkább mód adódik a régi lakók eltávolítására. A vihar szárnyán írta Dánielné Lengyel Laura .A párisi községtanács egyik szobájában fiatal férfi ült az ablaknál felállított Íróasztal előtt A férfitől jobbra volt a széles balkon, mely egyenesen a községtanács előtt álló nagy, tágas térre nyílt. A balkon üvegajtaja most be volt csukva, de még így is, a becsukott üvegajtón is, állandóan, valami félelmetes, különös, artikulátlan, lázas morajt lehetett hallani. A balkonajtó előtt egy alacsony, fekete, sovány férfi állt. Elhanyagolt, furcsa öltözeténél csak arca volt ápolatlanabb és sötétebb. Fején valami fantasztikus fehér turbánféle.A hideg októberi eső, lassan demonok, kétségbeejtő kitartással szitált, a tömeg azonban a hideg, ködös idő ellenére is egyre folyton növekedett. Pedig ez a lassan szitáló Viszi eső jobban átjárta az ember csontját, elejét, mint a csikorgó fagy. Mintha a fáikba is bevette volna magát, mert az ivó- italnál ülő férfi fázósan meg-megborzon. Fejét lehajtva lázas buzgalommal dolgot, csak akkor nézett fel, mikor a balkonüló ember megfordult és gyorsan fel s ■fcett járni a szobában. A asztalnál ülő fiatalember most a felíró férfi felé fordította nagy, tágra hóbarna szemét. Aki ezt a szempárt soha többé életében el nem felejt^^rmekes, merész kíváncsiság, ^^^öldöntuli rajongás, cinikus ^Eegrettent áhitat, hetyke nem^^Hiúság naiv bámulása és a ^^^Lkitásának szomorú tutágra nyilt, barna ^^HAle Desmoulins szeme ^^^^ztikus ellentétekből Nőiesen érzékies, homloka, kicsit ^^^vő rajongóknál, ^B»val megáldott, Orra egye- 1787 októmegenged - formája. Az álla azonban széles, kettévágott, plebejus áll. Most megfordult. A nagy barna szempárban ideges bosszúság tükröződött, mikor a fele alá rohanó férfira rászólt: — Marat polgártárs, kérem, hagyjon dolgozni A férfi megállt, a sötét szempár végig futott a fiatalemberen, aztán megállt az Íróasztal előtt. — Mit akar tőlem? — Én nem tudok írni, ha itt lót-fut, szaladgál, mint... — Mint a ketrecéből kitörni akaró oroszlán — mondta Marat és hangja most rikácsolóvá lett. Desmoulins megrázta fürtös fejét. — Nem egészen így akartam mondani. Maga úgy rohangál itt fel s alá, mint a dögöt érző hiéna. Méltóztassék talán lesétálni az utcára. A nép hajnal óta sűrűn emlegeti a lámpavasat, ön itt fent lesi a prédát, holott lehet, talán már egy pár csinos hulla készen várja. Marat sötéten végignézett a mosolygós arcon. — A vicceit tartsa meg az újságja, meg a fecsegő, bitang barátja és pártfogója, Danton úr számára. Ő mulatni szokott a maga sületlenségein. Én nem. Nekem egészen másforma ötletek kellenek. — Sajnálom Marat polgártárs, de akasztott emberek hulláival jelenleg nem szolgálhatok. Még kissé korán van. Talán majd később. Az ön kedvéért minden jót kell remélnünk. Marat most egészen közel jött. Lehajolt az Íróasztalhoz és úgy beszélt a fiatalembernek. — Maga a lámpavas főügyészének nevezte magát. Hazudott. Tudja maga, hogy kicsoda? Desmoulins felvette tollát. — Hogyne tudnám. Egy szerencsétlen ember, akit ön nem hagy dolgozni. Pedig sürgős innivalóm van. Marat pedig most széket húzott magának és leült. Lekönyökölt Desmoulins íróasztalára és úgy beszélt, oktató, magyarázó hangon, mintha gyerekeknek tartana eltudást a katedráról. — Maga egy közönséges szélhámos. Ostoba újságíró. Ipni tud, az igaz, de annál rosszabb önre nézve. Igen, még a képessége, még a talentuma is csak kárára, vesztére van. Igaz, hogy az íráskészség az én szememben a legmegvetendőbb, leghitványabb, legocsmányabb képesség. — Rendben van, — felelte nyugodtan Desmoulins — azért dadog hát maga a cikkeiben, Marat polgártárs. Mert ön meg nem tud írni. És ez annál rosszabb az ön lapjának, „A nép barátaid“-nak olvasóira nézve. Marat még mindig ott könyökölt az Íróasztalon és olyan nyugodtan, zavartalanul beszélt, mintha nem is hallotta volna az újságíró szavait. — Ismétlem, Camille, maga tud írni. De ez is csak vesztébe viszi. Mert maga ostobaságokat firkál, mikor a saját eszére, hipokrita gyávaságokat, mikor hajdani iskolatársára, Robespierre és jellemtelen gazságokat, mikor mostani pártfogójára, Danton urra hallgat. — Persze magára kellene hallgatnom, Marat polgártárs. Marat megrázta fejét. — Maga nekem nem kell. Egy ideig gondolkoztam ugyan a dolgon. Mert ismétlem, jó a tolla, az emberek pedig olyan hitványak, hogy még az igazság is csak úgy kell nekik, ha tetszetős köntösbe van bújtatva. Fel kell öltöztetni, ki kell cifrázni, festeni, mint a szajhákat szokták, kik az utcán kelletik magukat. Maga jól ért az ilyen kellemeztetéshez, az ilyen öltöztetéshez, Cunille. Maga már szolgálta a tökfilkó Lafayettet, az áruló Mirabeau, a jezsuita, gyáva Robespierret, most meg ezt a bitang gazembert, ezt a Dantont szolgálja. Maga hasznavehető és tehetséges prostituált, — de nekem sem kell. Desmoulins hirtelen felugrott, öklével az asztalra csapott. — Elég volt! Azt mondom, vigyázzon magára! Ebben a pillanatban az utcán gyülekező tömeg vad ordítása hallatszott. Desmoulins arcán könnyű mosoly futott át. — Hallotta? önt éltetik. Ugyan mutassa meg ékes ábrázatát a népnek. Marat pedig nyugodtan beszélt tovább, mintha sem Desmoulins szavait, sem a tömeg állati üvöltését nem hallotta volna. Érteltem maga Camille, nem kell Az, hogy szajkó módjára fecsegi mindig annak a véleményét, akivel utoljára beszélt, még nem volna baj. Fecsegné és írná az enyémet, ha én egyszer a szekerem elé befognám! Maga született rabszolgalélek és én gondoskodnék róla, hogy kemény pórázon tartsam. De maga az ostobasága, a rövidlátása, a befolyásolhatósága mellett, még gyáva is. Desmoulins most összeszorított öklökkel ment Marat felé. — Most már elég volt... Marat hirtelen felállt. — Csak nem akar talán nekem ugrani? No hiszen nem úgy gyáva. Éppen olyan nagyhangú frázisokat tud gyártani, mint Danton barátja, ha reákerül a sor, bizonyára helyt is áll majd értük. Most képes lenne összetörni az arcomat, hogy bebizonyítsa, milyen nagy vitéz. De hiába minden ugrálása, mégis csak gyáva. Idehallgasson, Camille, én mindjárt be is bizonyítom magának. Én láttam magát, mikor július 14-ikén a Bastille parancsnokát, de Launayt a nép széttépte és láttam, mikor a vén Foulont, a minisztert, a nép lámpavasra húzta. Maga halálsápadt volt és összetett kézzel könyörgött a hazafias, igazságot szolgáltató népnek: „Kegyelem ... Kegyelem ... Ez igy rettenetes... Én nem igy gondoltam ...“ Desmouant krétafehér arccal hátrált egy lépési Mint a nagy izgalmaknál rendesen, akadozva kezdett beszélni: — Én___Én csak azt mondtam, hogy a bűnösöket rendes bíróság elé kell állítani az húzassa őket akasztófára. Marat hangosan felkacagott: — Rendes bíróság? Nagyon jó. Azóta már régen túl volnánk a határon. Rendes bíróság? És maga akar a lámpavas főügyésze lenni?... Maga? Tudja, hogy alávaló, gaz árulás már az is, hogy bíróságot mer emlegetni? A nép szuverén és felette ál a bíráknak, a nemzetgyűlésnek, a királynak, a törvénynek. A nép ítélete ellen nincs fellebbezés. Tudja? Érti? Desmoulins leült íróasztalához és kezébe vette a tollat. — Értem. Tudom. És most már hagy dolgozni? Marat szó nélkül elfordult és kinyitotta a balkonajtót, aztán kilépett a tér felé. A nyitott üvegfajtán mintha a légzetten*- ÚJSÁG PÉNTEK, 1031 MÁJUS 1 Feloszlatták a román parlamentet Június 1-én választják meg az új kamarát Bukarest, április 30. (Orient Rádió.) A parlament rendkívüli ülésszakát ma délben nyitották meg. A képviselőházban a képviselők és a szenátorok nagy számban jelentek meg. Jorga miniszterelnök olvasta fel a parlament összehívásáról szóló királyi leiratot. A királyi leirat szövege a következő: „Mironescu lemondása következtében az új kabinet, amelyet a nemzeti egység megvalósítása érdekében folytatott hosszas fáradozás után kineveztem, tekintettel arra, hogy az előttünk álló súlyos pénzügyi és gazdasági problémákat csak az egész nemzet szolidaritásával lehet megoldani, magában a parlamentben akarja kifejteni az általa követni ITI-ért utakat és módokat. Ebből a célból a parlament rendkívüli ülésszakát megnyitottnak jelentem ki. A leiratot a király írta alá és a kormány tagjai ellen jegyezték. Jorga miniszterelnök a képviselőházban ma délután 5 órakor felolvasta a kormánynyilatkozatot, amely a Jorga-kormány programmját tartalmazza. Jorga kijelentette, hogy bármennyire szeretne is együttműködni a parlamenttel, a dolgok jelenlegi állása mellett ez lehetetlen. Ezután kifejtette programmját, majd felolvasta a parlament feloszlatásáról szóló dekrétumot, amely intézkedik a választásokról is. Az új választások a kamara számára június 1-én, a szenátus számára pedig június 4-én lesznek. Elektrifikálják a szbériai vasutat Moszkva, április 30. A szovjet kormány óriási arányú elektrifikálási programmot dolgozott ki. Az ötéves terv keretén belül az egész szibériai vasutat is elektrifikálni fogják. A villamosítási munkálatok már az ősszel megkezdődnek s 1932 végére az egész munkát be akarják fejezni. A szibériai vasút 8834 kilométer s ha a terv megvalósul úgy egy év múlva már villamosvonatok közlekednek a Keleti-tengertől a Csendes-óceánig. Az elektrifikálást később a turkesztán—szibériai vonalra és a feketetengeri vasúthálózatra is kiterjesztik.