Ujság, 1931. augusztus (7. évfolyam, 173-196. szám)

1931-08-01 / 173. szám

SZOMBAT, 1931 AUGUSZTUS 1 UJSÁGi Három mérnököt akarnak nyugdíjazni, felfüggeszteni és büntetésből áthelyezni a Szent László-úti házösszeomlás miatt Egy 1893-ból való rendelet szerint kötelességük lett volna a VI. kerületet hetenként végigjárni. Megálapították, hogy hibás anyagkeverés okozta a szerencsétlenséget és mégis az adminisztrációt állítják oda bűnbaknak... Emlékezetes még az a borzalmas építkezési ■zerencsétlenség, amely július 16-án történt kint az Angyalföldön, a Szent László­ út 72. szám alatt. A szerencsétlenségnek, amelyet mint kétségtelenül megállapították, a lelki­­ismeretlen vezető okozott, nyolc halottja és igen sok sebesültje volt. A szerencsétlenség, amely szinte példátlan az építkezési szerencsétlenségek történetében, több napon át foglalkoztatta a közvéleményt, szóba került a székesfővárosi törvényhatósági tanácsülésen is, ahol az egyes pártok Bor­vendég Ferenc alpolgármestert, az építési ügy­osztály vezetőjét, ebben az ügyben igen élesen meginterpellálták, helyesebben az épület­összeomlást és annak körülményeit igen éles kritikával illették. Szóval, az ügy a hivatalos városháza elé is került, amely függetlenül a rendőrségi s egyéb szakértői vizsgálattól, maga is megindította a vizsgálatot annak megállapítására, kit lehet ebben az ügyben felelősségre vonni. A harmadik ügyosztály két embere, Ka­zinczy Gábor műszaki tanácsos, aki úgyneve­zett vasbeton-szakértő és Pénzes József mű­szaki főtanácsos. Írták meg szakvéleményüket, amely lesújtó volt a Szent László­ út 72. szá­mú ház építőjére, Moór Géza építési vállal­kozóra, mert megállapította, hogy szakszerűtlen volt a vasbeton kezelése, hogy kevés vizet, kevés vasat és kevés bauxitot használtak fel a kavicshoz, amelyből a betont keverték. Így történt azután, hogy, mint szaknyelven mon­dani szokás, a beton „megdöglött”, nem volt összekötő ereje és a rákerülő tég­lák súlya alatt összedőlve, lerántotta az egész épületet, ami azután a szerencsét­lenséget előidézte. Úgy látszott, hogy ezzel az ügy a város ré­széről befejezést nyert, mert az építési­ sza­bályrendelet 49. szakasza értelmében az anyagokért és az anyagkeverésért a felelősség az építőmestert illeti akinek munkáját ellen­őrizni csak akkor lehetne, ha egy ellenőr úgyszólván állandóan a keverés, illetve a be­tonnak a formába való begyöm­öszölésekor is jelen lenne. Ez pedig úgyszólván teljesen lehetetlen. Annál megdöbbentőbb hír terjedt el a hét elején a VI. kerületi elöljáróságon. A híresz­telés ugyanis arról vélt tudni, hogy Borven­dég Ferenc alpolgármester, akit végered­ményben felelőssé tesznek a szerencsétlenség miatt, ezt a szerencsétlenséget áthárítja a VI. kerületi elöljáróságra, illetve az ide beosztott műszaki tisztviselőkre. Úgy tudják a VI. ke­rületi elöljáróságon, hogy az elöljáróság mű­szaki osztályának úgyszólván egész személy­zetét büntetés fogja érni, így Koós Gábor műszaki főtanácsost, a mérnöki hivatal vezetőjét, nyugdíjazni akarják, Kutassy Lajos műszaki mérnö­köt fel akarják függeszteni és Csákányi Lajos műszaki mérnököt pedig bünte­tésből más kerületbe helyezik át. Mindez csak híresztelés, de nem minden alap nélkül való, azait az is bizonyít, hogy a VI. kerületi elöljáróság vezetője máris iga­zoló jelentést küldött az alpolgármesternek. Mindenesetre érthetetlen, hogy a főváros építkezési ügyosztálya miért akarja ennek a három tisztviselőnek a fejét, amikor, mint az alábbiakból világosan kiderül, őket felelős­ség nem terheli. Az összedőlt ház mellett, a Szent László­ út 70. szám alatt kért építési engedélyt Moór építész 69.331/1931. polgm. III. szám alatt iktatott kérvényében, amelyre az építkezési engedélyt június 9-én meg is kapta. Ennek a háznak az utcai frontja 17 méter és 67 centiméter, tehát kivételesen keskeny és ugyanemellett a ház mellett kezdte meg építeni pontosan ugyanilyen szélességben a 72. számú házat is, azt, amely összeomlott. Egyidőben folyt az építkezés, csupán azzal a különbséggel, hogy a 70. számú ház építke­zését két héttel előbb kezdték meg. Ez a két hét időkülönbség azonban az építkezés előrehaladásakor eltűnt és amikor a VI. kerületi elöljáróság mérnöke kiment, hogy kötelességéhez híven ellenőrizze az épít­kezést, már nem tudta megállapítani, egy ház épül itt, vagy kettő. Az állványzat ugyanis annyira kiegyenlítődött, a 72. számú ház építése úgy utolérte a 70. számú ház építését, hogy ilyen rövid idő alatt, ameddig egy-egy ilyen szemle tar­tani szokott, ezt megállapítani nem lehetett. Igen érdekes, hogy 13-án, tehát három nappal az összedőlés előtt, ment át a 72. számú háznak a tervezése, illetve engedélye­zése és jóváhagyása a magánépítési bizott­ságon, mely ezt jóváhagyta, azonban ez a jóváhagyás még az összedőléskor sem érke­zett le a VI. kerületi elöljáróság műszaki osz­tályához, így a mérnök, aki kiment az építkezést el­lenőrizni, csak egy műszaki rajzot látott, a 70. számú házét. De különben is a tervezési rajzot sohasem szokták az ilyen szemlékhez kivinni és csak akkor hasonlítják össze a ter­vezetet az épült házzal, amikor a végleges át­vétel történik. Ilyenkor csupán az állványo­zást és az építkezés menetét ellenőrzik a vá­ros kiküldött mérnökei. A székesfővárosnak van egy építkezési szabályrendelete, amely 1893-ból kelt és ez előírja, hogy a kerületi mérnök tartozik a kerületet legalább hetenként egyszer bejárni. Ez a szabályrendelet azonban negyven év előtt készült és újabb, modernebb szabály­rendelet nincs. Negyven esztendő előtt még csak egy kis töredéke volt meg a mai VI. kerületnek, mert ma már ennek a rendeletnek nem tud eleget tenni sem az a három mérnök, aki a VI. ke­rületben alkalmazva van, hanem még talán harminc mérnök sem láthatná el ilyen szel­lemben a feladatát. Hogy csak egy adatot említsünk, a VI. ke­rületben ebben az esztendőben 180 építkezési engedélyt adtak ki, kisebb építkezés 170 volt, azonkívül ennek a műszaki személyzetnek kell ellenőrizni a garázsok, mozik és egyéb mutatványos helyeket is, tű­zrendészeti szem­pontból, ők vizsgálják fölül a tatarozásokat, a házadómentességi ügyeket, ők ellenőrzik az építkezési számlákat, ők veszik fel a szó­beli és írásbeli panaszokat és ők is intézik el az iskolák tisztítási ellenőrzését Ezeken felül övék a VI. kerületi építke­zési ügyek adminisztrációs munkája is, amelyre nincsen külön személyzetük, tehát kizárt dolog, hogy az 1893-as szabály­rendelet szelleme szerint módjukban lenne eljárni. Ami az érem másik oldalát illeti, a főváros műszaki személyzetének nincsen módjában az épületeknél fölhasználandó anyagok ke­verését és minőségét ellenőrizni, mert ezért, mint fentebb mondottuk, az építésügyi sza­bályzat 49. §-a értelmében az építőmester felelős. Megállapította a vizsgálat, hogy az összeomlást a vasbeton összeomlásá­nak hibája okozta. Semmi esetre sem lehet tehát bűnös a VI. kerületi mérnöki hivatal, azért, mert nem volt építkezési engedély, hiszen ha ez meg is lett volna, akkor is összeomlott volna a hibás be­tonkeverés következtében az épület. De ha a hatóság már át is vette volna az épületet és minden paragrafusnak, — amely 1893-ból való —, eleget tettek volna, még akkor is összeomlott volna a Szent László­ út 72. számú épület, mint ismételjük, éppen a hibás anyagkeverés miatt. Éppen a fenti okok következtében valószí­nűnek tartjuk, hogy ez a híresztelés, amely a VI. kerület három mérnökének nyugdíja­zását, felfüggesztését és áthelyezését véli tudni, csak afféle pletyka és minden komoly alapot nélkülöz, mert lehetetlen, hogy Bor vendég Ferenc alpolgármester olyan embere­ket büntessen ezért a szörnyű szerencsétlen­ségért, — akiket egyáltalán nem lehet fele­lőssé tenni... (—cs. —r.) felelő nyugellátással végelbánás alá vont tiszt­viselőket — még pedig olykor magasabb állást betöltőket is — a város napidíjasként alkal­maz. Még inkább szembeötlik az, hogy a fő­városi és egyéb városi üzemeknél vezető állá­sokban feltűnő nagy számban vannak nyug­díjazott városi tisztviselők, akik közül nem egy a közvéleményt állandóan izgató is köz­gazdasági viszonyaink között nehezen indo­kolható magas fizetést vagy jutalékot húz az üzemtől és emellett nyugellátást is élvez." „Mint kirívó példát ajánlom Nagyméltósá­god nagybecsű figyelmébe azt, hogy értesülé­sem szerint a székesfővárosi sétaterek, parkok mindegyikének, a legkisebbnek is külön fel­ügyelője van, aki ezen a címen tiszteletdíjban részesül, amelyet napszám-számlán számolnak el. Nem tartozik ügykörömhöz annak vizs­gálata, hogy a polgármesteri ügyosztály, ke­rületi elöljáróság, különböző műszaki hivata­lok és a kertészet vezetősége mellett szükség van-e külön sétáiért felügyelőre, azt azonban mindenesetre figyelemreméltónak kell tarta­nom, hogy ezek a felügyelők nyugdíjas fővá­rosi tisztviselők “ — Felhívom ennélfogva, — Így szól a továbbiakban Borvendég alpolgár­mester rendelete —, az összes fővárosi hivatalok, intézetek, intézmények és üzemek vezetőit, hogy jelen rendeletem kézhez véte­létől számított nyolc napon belül a fent kö­zölt átiratban foglaltakra való jelentéstétel kapcsán jelentsék be mindazokat a tisztvise­lőket, hivatalnokokat és egyéb alkalmazotta­kat, akik a fővárostól nyugdíjat élveznek és ezenkívül bármilyen ellenszolgáltatásért kü­lön fizetésben, tiszteletdíjban vagy bármiféle egyéb jövedelemben részesülnek. A jelentés­nek tartalmznia kell a nyugdíjas nevét, jelenlegi hivatali beosztását, nyugdíját és a különböző címen élvezett összes jövedelmét, az alkalmazás, illetőleg megbízás ügyében intézkedő hatóság nevét, az idevonatkozó rendelkezés keltét és számát Jegyek válthatók este 6 óráig az Újság főkiadóhivatalában, Aradi­ u. 10 és az Újság fiókkiadóhivatalában, Erzsébet­ körút 43 Meztelen őrült a templomban a szarajevói katolikus székesegyházban Szarajevó, július 31. Botrányos jelenetek játszódtak le pénteken délelőtt a szarajevói római katolikus székesegyházban. Egy telje­sen meztelen elmeháborodott fiatalember ga­rázdálkodott a templom főoltára előtt és a rendőrök alig tudták megfékezni. A fiatal­ember felöltözve jött a templomba, néhány perc múlva azonban letépte magáról a ru­háit, majd meztelenül odaugrott az oltár elé, leverte onnan a gyertyákat és vadul rom­bolni kezdte az oltárt. A megriasztott hívők rendőrért futottak, de jó ideig tartott, amíg a megjelent rendőrök ártalmatlanná tudták tenni a dühöngő őrültet. A rendőrségen ki­derült, hogy az illető egy tizennyolc éves elmeháborodott szobafestősegéd. Hajlék­talannak mondotta magát és úgy kéredzke­­dett be az egyik őrszobára. ­ Borvári alpolgármester a min­ilisfiaimo­ök eltől A népjóléti miniszter szerint a városi üzemeknél „feltűnő nagy számban" vannak nyugdíjasok, „akik közül nem egy a közvéleményt állandóan izgató magas fizetést, vagy juta­lékot húz". Be kell jelenteni a városházán azokat a nyug­díjasokat, akiknek több helyről származó jövedelmük van Igen sok szó esett arról, hogy a főváros­nál a nyugdíjba kerülő főtisztviselők leg­többje kevéssel a nyugalombavonulás után új fővárosi pozícióba helyezkedik el, még­pedig meglehetősen nagy jövedelem mellett. Igen sok kirívó példa van erre a közelmúlt­ból. A városházi pártok már számtalanszor szóvá tették ezeket az eseteket és megfelelő revíziót követeltek az álláshalmozás terén. Borvendég Ferenc alpolgármester ez ügy­ben pénteken igen jelentős rendeletet adott ki, amely mindenesetre elősegíti ennek a bo­nyolult problémának a közeljövőben való megoldását. Az alpolgármester körrendeleté­ben hivatkozik Ripka Ferenc főpolgármester legutóbbi átiratára, amelyet a polgármester­hez intézett. Ebben az átiratban Ripka dr. követelte, hogy a polgármester teremtsen hathatós intézkedéssel rendet a jövedelem- és álláshalmozás körül. A főpolgármester ennek az átiratnak kapcsán közölte a népjóléti mi­niszter leiratát is, amelyben igen súlyos meg­állapítások foglaltatnak a fővárosra vonat­kozólag. Borvendég alpolgármester említett rende­lete a következőképpen szól: " A népjóléti miniszter a folyó évben ag­gasztó mérvben megnövekedett munkanél­küliség enyhítése céljából a belügyminiszter­hez a jövedelemhalmozás és a közpénztá­rakból több oldalról élvezett jövedelmek megszüntetése érdekében átiratot intézett. A főpolgármester úr a hozzá véleménynyilvá­nításra leküldött átiratot másolatban velem azzal közölte, hogy az abban foglaltaknak a fővárosra vonatkozó pontjaira részletes tá­jékoztatást nyújtsak. A szóbanforgó átirat­nak a fővárosra vonatkozó része a követ­kező: — „Fel kell hívnom Nagyméltóságod nagy­becsű figyelmét arra a körülményre, hogy ér­tesülésem szerint egyes városoknál, főleg a székesfővárosnál, szinte kivétel nélkül szabály az, hogy a végelbánás alá vont tisztviselő a várostól újabb, rendszerint csupán csekély el­­foglalatságot jelentő állást kap, vagy meg­felelő jövedelemben részesül Ebben a jelenségkörben szembeötlik az is,­­ hogy magas, esetleg a teljes fizetésnek meg- 1 ____ A­rna, szombaton este 8 órakor indul a MFTR Eötvös­ téri állomásáról az ISÁG SÉTAHAJÓJA KÜLFÖLDI ÁRUTŐZSDÉK DÉI.AMERIKAI TERMÉNYTŐZSDÉK Buenos Ayres iul 31 uza aug. 5.10 f­.Lii. szept. 5.24 5.26 okt. 5.32 ( .36), len­en aug. 3.74 3.75­­ szept 3.80 (3.83), okt 3 89 3.921 zab aug. 4.15 (4 15 , lenma aug. 1187 11.90,. szept 12.09 (12.13), okt 12 25 12 3 h neso. Rosario jul 31 Puza aug 5.20 (5.25), szept 5.39 ,1.351. tenger aug. .3.65 (3.65), szept 3.70 (3.75 . lenmna: aug. 11.95 (12.06) szept 12­05 (1210), pesó CUKORTŐZSDE Newyork, julius 31. Cuba centrifugai prompt 3.50, szept. 1.45, okt. 1.46, dec. 1.47, jan. 1.48, márc. 1.52, máj. 1.57, jul. 1.63 cent per libra. Az irányzat szilárd KÁVÉTÖZSDE Newyork, julius 31. A lokopiac irányzata tar­tott: Rio 513/10, Santos 9’/, cent per libra. GYAPOTTÖZSDE Newyork, julius 31. Északamer. fully middt loko 8.25, aug. 8.08, szept. 8.22, okt. 8.36—8.37, nov. 8.49, dec. 8.59—860, jan. 8.71, febr. 8.82, márc. 8.94—8.96, ápr. 9.01, máj. 9.09—9.10, jun. 9.22 cent per libra. Az irányzat nyugodt volt SERTÉS- ÉS ZSÍRPIAC Chicago, július 31. Sertészsír irányzata lany­huló, juL 7.47’/s, szept. 7.47­/s, okt. 7.40, dec. 6.62­/s, szalonna 7.50, élősertés könnyű 7.90—­8.25, nehéz 5.85—6.75 cent per libra. FÉMTŐZSDE London, julius 31. Vörösréz nyugodt, stan­dard 32*^9—32'/i», 3 hóra 337/„—33'/l, lesz. árf. 325/s, elektrolyt 35—37, besz. sel. 33%—35, ón alig tartott, standard 108—108­4, 3 hóra 110*/* —HÓ1/*, lesz. árf. 108, banca 113, straits 109%, ólom nyomott, prompt 12‘/4, 3 hóra 12’/s, lesz. árf. 12'A, horgany lanyhuló, prompt UVs, 3 hóra 1i5/*, lesz. árf. 1i1/*. Nemhivatalos jegyzé­sek: öntöttvas 58'/*, réz strong sheets 64, alu­mínium 85, antimón regulus 42—421/t, nikkel 175, higany 17, antimón kínai 20*/*, YVolfram­­érc 13%, fehérbádog 140/s, vörösrézszulfát 19*/1 —20, ezüst prompt és kés. száll. 13, arany 84/11­4, platina 8. Newyork, július 31. Straits on loko 24.30, szept. 24.40, horgany loko 3.85, ezüst rudakban 277/8, réz loko 8.12­/! áru, elektrolyt loko prompt és későbbi határidőre 7.621/1 áru, alumínium loko 22.87­/s, nikkel loko 35, fehérbádog 5, vas 1 Northern pennsylvaniai kohóból 17.89, Buffaló­­­­ból 20.41, öntöttréz loko 7.50 áru, exportréz d­f Hamburg jul.-aug.-szept. 8.25, okt. 8.30, platina 37.50, ólom loko Newyork 4.40, loko East St. Louis 4.2277.

Next