Ujság, 1931. szeptember (7. évfolyam, 197-221. szám)

1931-09-10 / 205. szám

u TERMÉNYPIAC Zab 15, korpa 10 fillérrel drágább. Az amerikai piacok irányzata egyenetlenül alakult. Chicagóban a Farm Board ajánlatai Európában eleinte a spekulációt eladásokra ösz­tönözték. Cégek vásárlása­ folytán az irányzat javult. Tengeriben a gyengült kereslet olcsóbbí­­tott, azonban a kisebb hozatalok fedezésekre késztettek, miáltal javultan zárultak. Winnipeg­ben mérsékelt forgalomban kezdetben eladások olcsóbbítottak. A jobb kiviteli kereslet és a h­elyi malmok bevásárlásai folytán javulás ál­lott be, de az árak végül a tegnapiak maradtak. Berlinből jelentik, hogy a német kormány tárgyalásai a Farm Boarddal eredményre ve­zettek. A tavalyi búzakészletekből 200, esetleg ."*,00 ezer tonnát fognak a németek átvenni. Bővebb részletek még nincsenek és hírlik, hogy háromévi hitelre kapják az 1930-iki Hardwin­­ter. A magdeburgi gabonavásár gyűlésén az egyik elnökségi tag a német gabonakereskedők nézetét fejtette ki és a kormány esetleges 500 ezer tonnás vásárlását helytelenítette, mondván, hogy ezeket a búzákat az angol malmok silány­ságuk miatt visszautasították. A chicagói 45—48 centes búzaárak helyett a hároméves hitellel 65—70 centet szándékoznak fizetni. A kamat 40%, de valósággal ezáltal jóval magasabb lesz és 30—34 millió márkás hitelre nem lesz érdemes 19 százalékot fizetni olyan áruért, me­lyet senki sem akar. A kormány kötésének részleteit még nem közölték, de bárhogyan csinálták és politikai célzattal előnyöket jelen­tene, a gabonakereskedelemre csak káros lehet. Brailából jelentik, hogy a nagy búzafelesle­­geket napról-napra nehezebb és sokszor csak veszteséggel lehet külföldön elhelyezni. Ennek következtében főképp a moldvai országrészek­ben a búzával­ bevetett területeket 50—60 szá­zalékkal is csökkentik. Érdekes, hogy ez a termelési politika más vidékekre még nem ter­jedt át. Rotterdami jelentések szerint a Farm Board e héten az a Hardwinter-búzát 4,60—4.70 hol­landi forinton ajánlotta, mellyel láthatólag az árakra nyomást gyakorolt. Az olcsó ajánlatokat a vezetőség azzal törekszik magyarázni, hogy ezáltal a farmereket könnyebben veszi reá a jövő évi bevetett területek korlátozására. E hé­ten a kedvezőtlenebb időjárás dacára az árak alig változtak és csak a dunai búzák kivételek, melyeket továbbra is csökkentettek és eddigi legalacsonyabb árszintre nyomtak, Románia ré­széről volt a nyomás a legerősebb. Hollandiá­ban és Belgiumban 78—79 kilós 4 százalékos búzát aug.-szept. és szept.-októberre 3.62-től 3.42 'A, 79—*80 kilósat (3%) 3.60 és takarmá­nyozási célokra 74—75 és 75—76 kilós 10—11 százalékosat 3.20 hollandi forintig kötöttek. A román áron aluli eladások feltűnést keltettek, miután a bolgárokkal együtt 300.000 tonntát tesznek ki és így e két ország kiviteli feleslegé­nek mintegy 50 százalékát. A szerbek jobb minőségeikkel nem sürgették az eladást és ki­váló minőségük folytán magyar búzákért 1 holló forinttal többet tudtak elérni. Anglia illeni pari­táson 81 kilós magyar búzáért 4,37 Vs hollandi forintot fizetett. Anglia mérsékelten vett orosz búzát minőség szerint 4.30—5.— új Hardvvin­­tert úszva 4.90, at 4.70, ausztráliait minőség szerint 5.05—5.60 és úszó Rosafét 4.50—4.60 holl. forinton. Oroszország szállításra nagyobb mennyiségekkel van piacon, de búzájuk minő­sége silányabb lett. A rozs forgalma javult irányzatban élénkebb volt és igen nagymennyi­ségű tengeri elhelyezése is könnyen ment. A mai gabonatőzsdén a búza irányzata élén­kebb forgalomban változatlanul tartott maradt. Liverpool első búzakurzusai 0,25 pennyvel drá­gábbak voltak. Kielégítő kínálattal szemben a kereslet jó volt. A malmok eleinte változatla­nul, később teljes tegnapi árakon, helyenként elsőrendű búzákért jobb árakat fizetve vásárol­tak és összesen mintegy 60 vagon búza került forgalomba. Külföldi relációkban csak a tiszai állomásokról fognak príma búzát Braila felé Nyugat-Európába kivinni. Most 14 uszály rako­dik. A rozs kisebb forgalomban változatlanul tartott volt. Ausztria felé volt üzlet. Az árpa mérsékelt forgalomban nem változott Príma sörárpa szilárdabb. A zab jobb kereslet folytán szilárd maradt és drágább volt. Igen csekély forgalomban a tengeri nem változott. A repce és a köles változatlan. A bab kisebb forgalom­ban valamivel javult. A magvak piacán a lu­cerna szilárdan, a lóhere jól tartotta árát. A mák gyenge. Egyébként nincs változás. Az őrle­mények piacán a lisztárak nem változtak. A korpa javult és drágább volt. A határidő piacon a decemberi búza zárókur­zusát üzlettelenül állapították meg. A márciusi 7 fillérrel magasabban indulva 2 filléres gyen­gülés után 20 fillérrel emelkedett és 2 fillérrel gyengülten zárult. Decemberi rozsban üzlettele­nül záróárfolyam sincs. A márciusi rozs 10 fil­lérrel magasabban indult és 10 fillérrel olcsób­bodva 6 fillérrel emelkedett. A májusi tengeri 5, majd még 2 fillérrel drágább volt. Ma álla­pították meg a leszámoló árfolyamokat. MAI KÖTÉSEK Búza h. pár: 79 kg. felsőtiszai 8,80, 79—80 kg. felsőtiszai 8.95, 80 kg. felsőliszai 8.85, 8.95, 8.87 //t, Ujfehértó 9.00, nyr­ri Putnokra 9.20, liszav. Kunmadaras 9.00, Kunhegyes 9.10, Fegyvernek 8.87%, Szeghalom 8.80, ab Oros­háza 9.15. Rozs­a pár. nyíri 9.00, 9.05, 8.70. Árpa h. pár 17.50, 14.50, 16.75, 14.00. Zab h. pár. 16.00, 16.25. Korpa h. pár. 9.75. Korpa 9.70—9.95. S­as­tak liszt 13 V*—14. Káposztarepce 20%—21%, kőre* 15—16, lucerna nyers arankás 82—92, lóhere 92—97, biborhere 28—30, szöszös bükköny 28—30, I. rendű lenmag 22%—23, II. rendű lenmag 21 */1— 22VI, kék mák 60—63, Viktória-borsó 22—24, zöld (express) borsó 16—17, fehér szokványbab 15%—16%­, kisszemü lencse 18—24, nagyszemü lencse 32—38, szárított répaszelet 9—9'/s. Határidős árak: Fizetési nap szeptember 14. Búza dec. —■, zár. 10—10.02, márc. 11.12, 10. 22, zár. 11.18—20, rozs de­c ., márc. 11.40, 30, zár. 11.36—40, tengeri máj. 11.90, 92, zár. 11.92—95. Leszámoló árfolyamok: búza dec. 10.00, márc. 11.20, rozs dec. 10.40, márc. 11.40, tengeri máj 11.90. TÁJÉKOZTATÓ ÁRFOLYAMOK Lisztárak: Nagymalmok szeptember—októ­berre búzaliszt dara 37 50—38.00, Ogg 36.50— 37.00, Og 36 00—36.50, 2-es 35.00—35.50, 4-es 33.00— 33.50, 5-ös 32.50—33 00, 6-os 31.50— 32.00, 8-as 14.25—14.50, korpa 10—10%. Rozs­liszt 0 ás 33 00—34 00. 0—­ 32.50—33.00, I 32.00— 32.50, II. 26.00-27.00. — Kismalmok prompt árai sconto nélkül Ogg 32.00, Og 31.00, 2 es 30.00, 4-es 29.00, 6-os 27.00, rozs 0-ás 30.00, Szénapiac• Rétiszéna uj 8.80—9.25, Ha széna —, lucernaszéna uj 10 00—10.50, muharszéna 9.00— 9.50, alomszalma 3 80—4.00, rozsszalma 4.00— 4 20, bükkönyszalma 9.00—9.25. Takarmánycikkek: Árpakorpa 13.50, gabona­moslék szárítva 15.00, búzakonkoly 13 00, ci­rok 14 00, konkolydara 14.00, lenmagpogácsa 20.00, mákpogácsa 14 00, malátacsk­a 12.00, me­lasz 7.00, bükköny malomáru 14.00, napraforgó­pogácsa 16.00, repcepogácsa 12.00, rozskonkoly 13.00, rozskorpa 13.00, extrahált szójadara 19.00, tökmagpogácsa 18.00, húsliszt 48.00, vér­liszt 48.00 pengő. A budapesti gabonaforgalom szeptember 8— 9-ig a következő volt: A) Vasúti forgalom bu­dapesti rendeltetéssel, illetve feladással: búza érkezett 4721, elszállíttatott 150, rozs érkezett 150, árpa érkezett 8844, zab érkezett 1870, ten­geri érkezett 15, elszállittatott 153, liszt érkezett 1541, elszállittatott 31, korpa elszállittatott 386. B) Hajóforgalom budapesti rendeltetéssel, il­letve feladással: tengeri érkezett 4000, liszt ér­kezett 445, elszállittatott 2293, korpa elszállit­tatott 5. C) Hajótranzitforgalom: búza érkezett 71.623, elszállittatott 73.884, rozs érkezett 13.500, elszállittatott 2600, árpa érkezett 11.230, elszállittatott 5074, tengeri érkezett 11.267 mé­termázsa. HIVATALOS JEGYZÉSEK Búza, tiszavidéki 77 kg. 8.70—8.80, 78 kg. 8.85—9.10, 79 kg. 9.00—9.25, 80 kg. 9.10—9.35, különleges 9.70—10.30. Felsőtiszai 77 kg. 8.50—8.65, 78 kg. 8.65— 8.80, 79 kg. 8.80—8.95, 80 kg. 8.90—9.00. Jászsági, fejérmegyei, dunántúli, pestvidéki és bácskai 77 kg. 8.40—8.55, 78 kg. 8.55—8.70, 79 kg. 8.70—8.85, 80 kg. 8.80—8.95. Rozs pestv. 8.70—8.90, más 8.70—8.90. Árpa­tak I. 14.50—15 00. közép 14.00—1425. sör fm 17.50—19.50. egyéb 16.00—17.00. Zab­la 17.00—17.25. közép 16.15—16.65. Tengeri dunántúli 14­25—14.59. ÚJSÁGPÉNTEK, 1931 SZEPTEMBER II Az ÚJSÁG árupiaca Országos vásárok Az országos vásárokat a következő héten az alábbi helyeken tartják: Szeptember 14-én, hétfőn: Alberti (pót), Bács­almás, Cigánd, Diósjenő, Fehérgyarmat, Győr­­asszonyfa, Hédervár, Hosszúhetény, Itál, Kálló, Kehida, Kőtelek, Kötegyán, Lajosmizse Magyar­­szentiván, Martonvásár, Mezőkeresztes, Mohács, Nagyvázsony, Ózd, Páli, Pécel, Pilisvörösvár, Polgárdi, Recske, Répceszemere, Sárbogárd, Somlóvásárhely, Szakács , Szekszárd, Szenna, Szőny (betiltva), Tiszacsege, Tótszerdahely, Za­­labaksa, Zsámbok. Szeptember 15-én, kedden: Adony, Borsod­nádasd, Drávafok, Kálló, Kőrösladány, Marton­vásár, Magyarboly, Nagyvázsony, Pápa, Son­ogy­­szil, Szászvár, Vásárosnamény. Szeptember 16-án, szerdán: Alsónémedi, Haj­dúnánás, Pápa, Püspökhatvan, Rudabánya, Szé­kesfehérvár (havi), Városlőd, Zagyvarékás. Szeptember 17-én, csütörtökön: Balatonend­réd, Celldömölk, Csipkerek, Pák­a, Süttő, Török­­koppány. Szeptember 18-án, pénteken: Csenger, Gamás, Gölle, Szentes. Szeptember 19-én, szombaton: Szentes. Szeptember 20-án, vasárnap: Baja, Érsekvad­­kert, Turkeve. ÉLELMISZERPIAC Élelmiszerárak a székesfőváros vásárcsarno­kaiban és nyílt piacain: Kiskereskedelmi érák: Marhahús: rostélyos, felsál 180—320, leveshús 120—280. Borjúhús: comb 260—380, borjú­­vesés 180—280. Juhhús: eleje 100—180, hátulja 140—240. Sertéshús: karaj 240—320, tarja, comb, lapocka 196—240, oldalas 156—200, szalonna, zsírnak való 140—160, háj 156—176, zsír 150—160 Élő baromfi: csirke 100—250, lúd és ruca 200—1000. Tisztított baromfi: nagyban: lyuk 160, csirke 180—200, lúd és ruca 130—160; kicsinyben: csirke 220—320, lúd és ruca 160—220. Tojás: tea 10—11, főző és apró 7—9. Halak: ponty, élő, nagyság szerint 180— 260, jegek­ és nem élő 120—180. Tej és tejter­mékek: tej 34—36, tejfel 140—200, teavaj 340— 380, tehéntúró 40—100. Kenyér: fehér 45—56, félbarna 32—40, barna 24—32. Szárazfőzelékek: bab 28—60, borsó 32—60, lencse 36—100. Zöldségfélék: vöröshagyma, makói 22—26, fe­jeskáposzta, hazai 14—24, kelkáposzta 14—26, karfiol 60—120, burgonya, rózsa 12—16, Ella 9— 12, közönséges 8—9, paraj, tisztított 20—30, savanyúkáposzta 40—50. Gyümölcs: alma 16— 50, körte 20—70, őszibarack 24—150, sárga­dinnye 14—24, görögdinnye 4—10. Idény­cikkek: vajbab 28—60, ugorka 12—40, paradi­csom 12—18, szőlő 16­—60, kalarábé 3—8, zöldpaprika, hegyes 16—24, tölteni való 10—24, szilva, besztercei 16—36. A forgalom a piaco­kon és a vásárcsarnokokban közepes volt. Tea­tojás és a tej ára szilárdult. Kecskeméti gyümölcs- és zöldségpiac. Szept. 10. Nagybani árak: vegyesalma 4—20, körte apró 5—8, körte, közepes 10—­15, körte nagy 15—22, aszaló szilva 12—14, birsalma 10—15, lugasszőlő 14—16, saszla 18—20, sárfehérszőlő 10— 12 fekete kadar 8—10 fillér kg.-ként. Para- 1 dicsőm 5, zöldbab 28, zöldpaprika 8—10, ka­­­­larábé 6—7, lök 3—4 fillér kg.-ként. ÉLŐÁLLATPIAC r'“TM“ ■■ s A budapesti vágómarha­­t _ / vásár. Szeptember 10. Fel­­­hajtás 725 nagymarha és 4 /1^* 'rá!; rúgott borjú. Eladatlanul­­ visszamaradt 26 drb. A for­­­galom élénkebb volt, az árak kg.-ként 2—4 fillérrel estek. Árak: bika magyar ■ ■ Ha 44—53, tarka la 68— 72, Ha 50—66, Illa 42—48, ökör magyar la 79—82, Ha 50—72, Illa 38— 46, tarka la 78—92, kiv. 103, Ha 50—76, Illa 40—48, tehén magyar Ha 52—70, Illa 27—50, tarka la 76-84, kiv. 92, Ha 48—74, Illa 36— 46, bivaly magyar 22—30, növendékmarha 42— 72, kicsontozni való 16—32, rúgott borjú 44 fillér kg.-ként. Budapest-ferencvárosi sertésvásár. Szept. 10. •Felhajtás 2773, eladás 2391, eladatlan 382 drb Angol hússertés 518 drb. volt. Az irányzat vál­tozatlan. Árak: la uradalmi nehézsertés p.-ként 300 kg.-on felül 1.18—1.21, kivételesen 1.22%, közép p.-ként 250—280 kg.-ig 1.16—1.19, sze­dett közép p.-ként 220—260 kg.-ig 1.14—1.18, kiv. 1.20, könnyű p.-ként 180—210 kg.-ig 1.06— 1.16, kiv. 1.18, silány p.-ként 100—160 kg.-ig 0.94—1.05, la öreg nehéz p.-ként 300 kg.-on felül 1.08—1.11, szedett öreg Ha 0.90—1.06, angol sonkasüldő p.-ként 120—150 kg.-ig la 1.28—1.38 névleg. Ha 1.00—1.20, könnyű p.­­ként 80—100 kg.-ig 0.90—1.00, zsir nagyban 1.54, 3 drb.-os táblás sózott szalonna 1.30, le­húzott félhús nagyban 1.30—1.68, vágott sertés 1.42—1.52 pengő kg.-ként. Budapesti lóvásár. Szeptember 10. Felhajtás 699, eladás 333 (fővárosi vágóra 153, vidékire 42) darab. Árak: csikó 30—102, nehéz igás 325 —600, könnyű 160—470, alárendelt minőségű ló 45—220, vágóló 27—230 pengő drb.-ként, az árak változatlanok maradtak. Budapesti húsvásár. Szeptember 10. Készlet: 95 nagymarha, eladás 65, 390 borjú, eladás 150, 100 birka, eladás 90 drb. A forgalom lanyha volt. Árak: la marhahús egészben 158—168, hátulja 170—190, eleje 150—158, Ila egészben 116—128, hátulja 132—150, eleje 98­—116, ki­csontozni való 80—94, borjú ölött bőrben Ta 134—144, Ha 120—130, juh ölött nyúzott la 100 —120, zsiger 50—70, faggyú 50—70, csont 10— 70, marhafej 70—170, orr és köröm 10—20, láb 4 drb. 80—200, pacal egészben 60—80, kg.-ként 5—8, marhabél 450—600, borjúfodor egészben 50—60, kg -ként 9—12, juhbél 40, marhavér 10 fillér kg.-ként. Bécsi marhapótvásár. Szeptember 16. Felhaj­tás 63 szarvasmarha. Az irányzat nyugodt, bika 10 garassal drágult, a többiek változatlanok maradtak. Bécsi sertéspótvásár. Szeptember 10. Felhaj­tás 34 zsír- és 59 hússertés. Magyarországi fel­hajtás nem volt. Az irányzat lényegtelen volt. KÜLFÖLDI ÁRUTŐZSDÉK CHICAGÓI TŐZSDE Chicago, szeptember 10. A búzapiacon az irányzat megjavult. A külföldi piacokról érkező magasabb árjelentések s az exportkereslet ja­vulása, továbbá a fedezési vásárlások következ­tében árjavulások voltak túlsúlyban. Az áremel­kedések főleg a közeli terminusokban voltak jelentékenyek és a későbbi határidők csak mér­sékelten drágultak. A zárójegyzéseket '/«—*/« r Az 1928 január 10-én kelt 96.384. számu­ magyar szabadalomra „ftk­0S096pM (Wash­masshine) vevők vagy gyártási engedélyt vá­­sárlók kerestetnek. Ajánlatok „B. D. 2754“ jeligére M. Dukes Nachf. A.-G. Wien, 1/1 címre intézendők. AZ­­ ARADI KÖZLÖNY ERDÉLY LEGOLVASOTTABB NAPILAPJA Bátor­­ lakberendezés tfcfID~€Jk­ccL tkji Kiárusítom fa-, bronz , üveg­csillárjaimat!selyemerny­ők (v/chatter Béláné ) Lámpaernyőműhely november 1-tőli Erzsébet körül 17, félemelet 4 Magyar Légiforgalmi Rt. ŐSZI MENETREND érvénye* HH aseptember Ik­i *7.00 14.20 Ind. BUDAPEST érk. 13.30 1710 8.40 15.50 érk. WIEN ind. 12.10 16.00 8 *-­al letölt Urat vasárnap­­ közlekedik. szerdán hétfőn szombaton csütörtökön 0.00 Ind. BUDAPEST érk. 16.30 11 45 érk. KLAGENFURT ind. 13.45 12 00 ind.­­ érk. 13.39 13.30 érk. VELENCE ind. 12.00 NAPONKÉNT, VASÁRNAP KIVÉT­ELÉVEL: 12.25 Ind. Nyíregyháza érk. 10.20 13.55 érk Budapest Ind. 8.50 15.00 Ind BUDAPEST érk. 8.40 16.10 érk PÉCS Ind. 7.30 16.20 Ind. PÉCS érk. 7 20 16.40 érk Kaposvár Ind. 7.00 Aj autók indulnak: Budapesten a Váci­ utca 1. szám alól 45. Wienben a Bristoliér 40 perccel * repülőgép Indulása előtt Felvilágosítás és jegyváltás: Magyar Légiforgalm, Rt., IV. Váci­ utca 1 szám Telefon: 80R-IW. Kör C­onti Menetjegyiroda és az összes fiókok Wienbeo Ustretsebureau Karnt­errins 6 Telefon: R 28106 LEVELÉT ÉS CSOMAGJAIT KÜZ­DJE LÉGIPOSTANI Díjszabásért forduljon szállítási osztályuk, házi Telefont Aul. 808— 89. A világ m­indCD részébe egész éven át postán küld­tük az alanti árak mellett a WocherrAusgsbe effiébialt Havonta 80 fillér Negyedévre 2.20 pengő A legnagyobb osztrák magazin újság­ formátumban Mérsékelt ésl­eleltetési díjak: Ausztria S 10.10. Cseh­ország Ke 48. —­ Magyarország P 8.— Jugoszlávia Dinár 100 — Semívelország Zloty 12.— Románia Lei 290.—Svájc sv Fra lé - Bulgária Léva 240 -Németország MK 1 — Olaszország Lil 39 — Francia­­ország Fr. 51— Belgium belga Fr 14 — egyéb külföld S 14.90. Kiadóhivatal* Wien I., Wallzfu­r­­t Mutatványszám díjtalan centtel (mázsánként 5—15 fillérrel) magasabban állapították meg. A tengeri piacon kisebb árcsökkenések mutat­koztak és zárlatkor sem voltak nagyobb árelto­lódások. WINNIPEGI TŐZSDE Winnipeg, szeptember 10. Búza okt. (51.625) 52.125, dec. (52.625) 53, máj. (56.625) 56.875. LIVERPOOLI TŐZSDE Liverpool, szeptember 10. Búza okt. (11.25) 11.37, dec. (11.85) 11.98, márc. (12.56) 12.68. NEWYORKI TŐZSDE Newyork, szeptember 10. Búza 2. sz. redwinter (60.75) 61.50, 2. sz. hardwinter (61.50) 62.25, 1. sz. north. Manitoba (62.125) 62.625. Rozs western II. (39.75) 40.25. Tengeri mised western IL (56.75) 56.25. Búzaliszt first spring clear (375—* 425) 375—425. BÉCSI TŐZSDE Bécs, szeptember 10. A terménytőzsde hangu­lata ma barátságosabb volt. Külföldi búzáért az árkövetelések emelkedtek s a fogyasztók csak részben voltak hajlandók vásárolni. Magyar búza ára 26.25—27.25 schilling volt Marchfeldi rozs 28 schilling ab állomás. Dunai tengeriért magasabb árakat kértek. A hivatalos jegyzések közül belföldi zab 50 garassal emelkedett. Egyéb­ként a jegyzések változatlanok maradtak. HAMBURGI TŐZSDE Hamburg, szeptember 10. Belföldi kenyérgabo­nában a csekély kínálat folytán az irányzat tar­tott volt. Jegyzések 100 kg-ként: búza franko Hamburg 11.40—11.60, ab Mecklenburg-Holstein lt—11.20, rozs franko Hamburg 9.50—9.60, ab Mecklenburg-Holstein 9.10—9.20, takarmány­­árpa belföldi feladóállomásról 8.60—8.70, sör­árpa 8.70—9.10, dunai 4.25—4.35, zab franko Hamburg 7.50—7.70, ab Mecklenburg-Holstein 7—7.20 márka. POZSONYI TŐZSDE Pozsony, szeptember 10. Külföldi kenyérgabo­­nában az irányzat megszilárdult, egyébként kö­zepes forgalom mellett jelentékenyebb áreltoló­dások nem voltak. Jegyzések 100 kg-ként: 78— 79 kg-os búza 181—121, 77 kg-os 116—117, 75 kg-os 110—122, 80 kg-os jugoszláv búza pozso­nyi uszályból 56—57, román bánáti 50—52, 78 —79 kg-os román búza 48—50, jugoszláv tv. 57—59, 69—72 kg-os rozs 132—136, válogatott árpa 143—145, la 125—130, merkantil 116—118, takarmányárpa 90—95, prompt dunai tengeri pozsonyi vagy komáromi uszályból 69—60, szept. 57—58, okt. 55—56, mák 375—425, korpa tavaly Szerdai zárlat: Csütörtöki zárlat: cent per pengő cent per pengő ■sept 10, pestiéi per mm basáéi per uus Búza: szept 47.— 9.91 47.75 10.08 dec. 49.­ 10.33 49.50 10.48 márc. 62.— 10.96 52.25 11.01 Tengeri: szept 42.75 9.65 42.25 9.54 dec. 38.375 8.66 88.­ 0.58 márc. 40.50 9.14 40.25 9.08 Zab: szept 20.875 8.07 —.— — dec. 22.625 8.96 — —.— Rozs: szept 36.75 8.29 37.25 8.41 dec. 37.50 8.46 38.­ 8.58 márc. 39 50 8.91 40.­ 9.02

Next