Ujság, 1931. november (7. évfolyam, 249-272. szám)

1931-11-03 / 249. szám

3 tartható, a Bethlen-kormány lemondásának következményei kell, hogy jelentkezzenek az egységes párt eddigi kereteinek megváltozásában is, új helyzet, új súlyos belpolitikai és külpolitikai gondok, új parlamenti pártalakulást kívánnak. Úgy látszott, hogy ezt az állapotot érzi és értékeli Károlyi Gyula gróf is. Nem akadt senki sem, aki arra gondolt volna, hogy a legutóbbi hónapok eseményeinek tanulságait ne kelljen levonni, mindenki el volt készülve arra, hogy a parlament új munkája, ha viharok árán is, de megoldja és megfelelő mederbe vezeti a napról-napra szaporodó problémák áradatát. Annál váratlanabbul éri a közvéleményt az egységes párt hétfő esti bizalmas tanácskozásának eredménye. Rubinek István és társai, vagyis a szorosabb értelemben vett úgynevezett Bethlen-gárda, hétfő estére bizalmas pártértekezletet szervezett meg és azon egymást érték a nyugtalannál nyugtalanabb felszólalások. Az összehívók és az összehívottak olyan előre megszervezett biztosítékát jelentették a Bethlen-párti hangulatnak, hogy az értekezlet végül is a jelek szerint túlment az elképzelt határon. Az egyes felszólalók élesen kikeltek minden ellen, ami csak kedvezőtlen kritika volt a Bethlen-rezsimmel szemben. Határozott hangon utasították vissza azokat a támadásokat, amelyek az utóbbi hetekben oly sűrűn érték Bethlen István gróf politikáját és egyre élesebben követelték az egységes párt vezetőségétől, hogy a párt egy emberként álljon Bethlen István gróf politikájának védelmi vonalába. Hangsúlyozták, hogy a párt a Bethlenrendszer szellemével áll vagy bukik és hogy a párt minden egyes tagjának vak hűséggel kell kitartania amellett a kormányzati szellem mellett, amelynek a párt létét és megerősödését köszönhetik. Az egyes szónokok egymást hevítették egyre élesebb állásfoglalásra, úgyhogy végül is a bizalmas értekezlet az egész párt nevében hozott határozatot. Kimondották, hogy az elnöki tanács elé terjesztik kívánságaikat. Legfőképpen azt a kívánságot, hogy a képviselőház szerdai ülésén a párt legkitűnőbb szónokai álljanak ki minden támadással szemben a Bethlenrezsim megvédelmezésére. A bizalmas értekezletet a párt elnöki tanácsának ülése követte, amelyen Károlyi Gyula gróf miniszterelnök is megjelent. Ez az ülés is bizalmas volt. Az elnöki tanács foglalkozott a megelőzőleg lezajlott értekezlet állásfoglalásával és mert a Rubinek—ÖrtTv-csoport nagy mértékben van képviselve az elnöki tanácsban is, semmi akadálya sem volt annak, hogy a bizalmas értekezlet hangulata váljék uralkodóvá az elnöki tanács tagjainál. Az elnöki tanács tudomásul vette a ,,párt“ állásfoglalását és kimondották, hogy valóban minden erővel harcba szállnak a Bethlenkormányt ért vagy érő támadásokkal szemben és a párt legképzettebb és legalkalmasabb tagjait jelölik ki a parlamenti vitában való részvételre. Kimondották, hogy fentartás nélkül azonosítják magukat a Bethlen-rendszer egész ténykedésével és egyetlen olyan szempontot sem ismernek el, amely jogcímet vagy módot adhatna a párt bármely tagjának arra, hogy Bethlen István gróf kormányzati politikájával szemben csak a legkisebb mértékben is kritikát gyakoroljon. Az elnöki tanácsülés legérdekesebb mozzanata kétségkívül az a megnyilatkozás volt, amelyre Károlyi Gyula gróf miniszterelnököt késztették. A tanács tagjai a korábbi bizalmas értekezlet kívánságának megfelelően nyíltan felvetették a kérdést a miniszterelnök előtt, vájjon vállalja-e mindenben a felelősséget Bethlen István gróf kormányának politikájáért, vagy pedig a „párt" állásfoglalásától eltérően megtagadja a két kormány szellemének teljes azonosságát. Károlyi Gyula gróf szólásra emelkedett, kijelentette, az elnöki tanács tagjainak, hogy a Károlyi-kormány mindenben azonosnak érzi magát a Bethlen-kormány felfogásával és hogy sem belpolitikai, sem külpolitikai tekintetben nem választja el semmi sem a Károlyi-kormány szellemét a Bethlenkormány szellemétől. Koncentrációról szó sem lehet A bizalmas pártértekezlet és az elnöki tanács bizalmas ülése tehát a Bethlen-gárda legteljesebb győzelmével végződött. A párthatározat szervezői a diadal érzésével hagyták el a klubhelyiséget és így nem lehettek tanúi annak a nyugtalanságnak, mely a párt be nem szervezett tagjaiban támadt erre a váratlanul éles állásfoglalásra. Az érdektelenek és az úgynevezett kisgazda-csoport nem csekély számú tagjai, akiket nem fűz a politikai érdekek tengernyi szála egészen közel az úgynevezett Rubinek-csoporthoz, fejcsóválva vették tudomásul a történteket és súlyos aggodalmuknak adtak kifejezést, amikor megállapították, hogy az egységes párt elnöki tanácsülésének határozata ismét tragikus visszaesést jelent a párt és az ország közvéleményének viszonylatában. Az érdektelenek és a kevésbé megelégedett kisgazdaképviselők egyáltalán nem akartak sohasem nagy harci zajt ütni a Bethlen-rendszer hibáival szemben. Ők mindig igyekeztek mérsékelt keretek között szabályozni a maguk elégedetlenségét, mert nagyjában az a meggyőződés fűtötte őket is, hogy a kormányzópárt egységére szükség van és óvakodtak annak a vélt ódiumnak a vállalásától, amely a párt felbomlasztásával hárulhatna reájuk. Fegyelmezettségüknek és türelmüknek azonban elengedhetetlen feltétele volt, hogy a párt vezetősége mégis bizonyos megértéssel legyen az ő kritikájuk és függetlenségük iránt. Ez a kritika és ez a függetlenség érvényesült az egységes párt legutóbbi ülésein, ez jelentette bizonyos látszólagos szabadságok taktikai előnyeit az érdektelenek szervezkedése számára is és most ezek az előnyök és látszatok váltak teljesen semmivé. Azok a képviselők, akik szükségét érezték annak, hogy egyrészt választóközönségük, másrészt önök politikai lelkiismeretük felé magukat igazolva, mutathassanak fel bizonyos kritikai szabadságot, most fejcsóválva láthatják, hogy eddigi törekvésük minden erénye semmi, tapintatos kritikájukat a legridegebb pártdresszúra hallgattatta el és önmaguk, valamint választóik előtt a legkevésbé sem tetszeleghetnek ezentúl a józan félellenzékiség szimpatikus szerepében. Azt mondják, hogy az egységes párt elnöki tanácsának váratlanul éles határozata nem a politikai helyzet nyugtalanságának levezetésére, hanem újabb nyugtalanságok felidézésére alkalmas. Azok, akik a Károlyi-kormány eddigi intézkedéseinek bizonyos politikai és taktikai előnyét vélték felfedezni, kárba veszettnek tekintik mindazokat a minimális sikereket is, amelyeket a Károlyi-kormánynak a Bethlenrezsim szellemétől való látszólagos eltávolodása mutatott. Sokan vannak, akiknek az a meggyőződésük, hogy a 33-as bizottságnak és főként a 6-os albizottságnak a Bethlen-kormány gazdálkodásának felülvizsgálása körül tanúsított magatartása, ha nem is nagy mértékben, de legalább bizonyos vonatkozásokban alkalmas volt a közhangulat újabb idegességének lecsillapítására. Ezek most ijedten állapítják meg, hogy az egységes párt vezetőségének a Bethlen-rendszer mellé történt feltétlen odaállása és Károlyi Gyula grófnak valóban nem várt megnyilatkozása egyszerre fogják felszabadítani a közvélemény lelkű idében azokat a lappangó izgalmakat, amelyeket eddig jótékonyan felejt betormazni a Károlyi-kormánynak aBethlen-rendszerrel szemben elhallgatott állásfoglalása. Az egységes párt bizalmas értekezletének és elnöki tanácsának, valamint Károlyi Gyula gróf miniszterelnöknek váratlanul éles megnyilatkozása kétségtelenül az ellenzék soraiban fogja a legnagyobb meglepetést kelteni. Míg ugyanis Bethlen István gróf miniszterelnöksége idején sohasem lehetett arra gondolni, hogy az ellenzéknek úgynevezett mérsékeltebb elemeit egy guvernementális politika számára közös harmóniába lehet egyesíteni, különösképpen pediig arról nem lehetett sohasem szó, hogy a jobboldal és a baloldal között mutatkozó éles ellentétek áthidalására mutatkozzék hajlandóság, most az utóbbi hetekben az ország súlyos helyzete arra a belső meggyőződésre érlelte a különféle ellenzéki frakciók higgadtabb elemeit, hogy akár Károlyi Gyula gróf vezetésével, akár más megfelelő megoldás segítségével, egy úgynevezett közös nemzeti front kialakítása vált szükségessé a közös nemzeti problémák mielőbbi megoldása érdekében. Bár ezekről a tervekről nem sok szó esett még érdemben a nyilvánosság előtt, a közvélemény a maga hallgatólagos figyelmével mégis látható szimpátiával járult hozzá ezekhez a kísérletekhez és aligha lehet valaki, aki kétségbe vonná, hogy a magyar közvélemény egész egyeteme a legutóbbi katasztrófák megrázkódtatásaitól megrendülten valóban minden igyekezetével egy ilyen nagy nemzeti megmozdulás támogatójává vált volna. Károlyi Gyula gróf miniszterelnöknek az egységes párt elnöki tanácsában lett meglepő kijelentése ezeket a terveket és a mögöttük kialakuló közhangulatot is megsemmisítette. A Ház szerdai ülése eddig is igen viharosnak ígérkezett. Most, hogy az egységes párt nyílt kártyákkal indul a parlement legközelebbi ülésére, nem nehéz megjósolni, hogy ez a vihar még fokozottabb lesz. Ahogyan a politikai közvélemény a Bethlen-kormány idején az egységes párt hivatalos szónokainak parlamenti szereplését megismerte, nem valószínű, hogy most — különösen egy ilyen párthatározat után —, az egységes párt részéről esztendőkön keresztül tapasztalt politikai elfogultság mértéke alábbhagyott volna és a kormánypárt parlamenti szónokai szakítottak volna azzal a politikai terminológiával, amely a múltban is annyi fölösleges izgalmat szított viharos lángra a polgári és szocialista ellenzék padsoraiban. Rubinek István és társai aligha fogják a mérsékelt politikai tapintatnak olyan taktikai frázisait megtalálni, amelyek az amúgy is túlfűtött izgalom levezetésére volnának alkalmasak. Egészen bizonyos, hogy az ő vakbuzgóságuk, amely a hétfő esti párthatározat élességében is lényeges taktikai hibákat árult el, a parlament viharos atmoszférájában újabb meggondolatlanságok ágyát veti meg. Az ellenzéki oldalon a történtek után nem lehet tiszta képet alkotni a várható eseményekről. Amíg ugyanis egészen a mai napig koncentrációs kormány megalakulásának lehetőségéről volt szó, a beavatottak tábora egyre fokozódó érdeklődéssel figyelte azokat a tanácskozásokat, amelyek a kormányon kívül álló fontosabb politikai vezéregyéniségek körül és azok között zajlottak le, így különösen érdekesnek ígérkezett azoknak a hetek óta folyton tartó tárgyalásoknak az eredménye, amelyeknek középpontjában Hadik János gróf áll. Hadik János gróf egyike azoknak a keveseknek, akik politikai és közéleti múltjuk megközelíthetetlenségénél fogva nemcsak belpolitikai, hanem külpolitikai szempontból is leginkább az úgynevezett posszábilis politikusok közé tartoznak. A szociáldemokrata párt tagjait kivéve, az ellenzék minden árnyalata keresett és talált utat Hadik János gróf dolgozószobájához és a kormányhoz közelálló politikusok közül is számosan keresték fel őt érdeklődésükkel és bizalmukkal. Az a kapocs, amely Hadik János grófot a kormánypárt sok tagjához és a keresztény párt jelentős részéhez fűzi, bizonyos biztosítékot látszott jelenteni annak az elképzelésnek, amely a legközelebbi magyar politikai élet kialakulásában Hadik János gróf számára fontos szerepet szánt. Személyes barátsága Gaal Gastonnal nem mai keletű és igy a független kisgazda pártnak ország-A Tisza István Társaskör ezidén is kegyeletes ünnepséget rendezett Tisza István gróf meggyilkolásának évfordulóján. A magyar közélet számos kiválósága jelent meg a társaskör Dorottya utcai klubhelyiségének nagytermében október 31-én, szombaton délután ugyanabban az órában, amelyben tizenhárom év előtt gyilkos puskagolyók kioltották a nagy államférfi életét. Zsúfolásig telt meg a hatalmas terem. Az elnöki székben Berzeviczy Albert ült, tőle jobbra és balra Balogh Jenő, Beöthy László, Horánszky Lajos és az emlékünnep szónoka, Niamessay Mihály országgyűlési képviselő foglaltak helyet. A megjelentek soraiban ott voltak a többi között: József kir. herceg, Károlyi Gyula gróf miniszterelnök, Zsilvay Tibor igazságügyminiszter, Wlassics Gyula báró, a felsőház elnöke, Almásy László, a képviselőház elnöke, Dési Géza, Dréhl Imre, Perényi Zsigmond báró, Petrovics György, Erődi-Harrach Tihamér, Ráday Gedeon gróf, Bíró Pál, Scitovszky Béla, Sztranyavszky Sándor országgyűlési képviselők, Neuberg Ede, a debreceni Tisza István Tudományegyetem rektora, Andréka Károly, Aigner László, Bezegh- Huszágh Miklós, Domony Móric, bárcziházi Bárczy István, Petri Pál és Darányi Kálmán államtitkárok, Fehérváry Imre báró, Fellner Frigyes, Grasz Emil dr., Ihratky Endre dr. sajtófőnök, Jánky Kocsárd, a honvédség főparancsnoka, Horthy István, Hetényi Imre, Teleszky János, Harkányi János báró, Jankovich Béla, a Tiszakabinet volt miniszterei, Hazai Samu báró, Herczeg Ferenc, Noli Dezső, Kaas Albert báró, Lukács György, Némethy Károly volt államtitkár, Nyulászy János, Ravasz László ref. püspök, Radvánszky Albert báró, Szász Károly titkos tanácsos, volt házelnök, Szalay Gábor báró, Szinyei-Merse István, Teleki József gróf, Tabakovics Dusán, Vojnich Sándor báró, Vida Jenő, Zimmer Ferenc, Zala György, Zselénszky Róbert gróf titkos tanácsos és még számosan. A hallgatóság soraiban igen sok hölgy is megjelent Berzeviczy Albert nyitotta meg az ünnepséget. Rámutatott arra, hogy Tisza István gróf nemes alakja és szerepe egyre tisztábban áll a világ közvéleménye előtt. Német, francia és angol könyvek tesznek ma már történelmileg igazolt tanúságot arról, hogy Tisza István grófot semmiféle felelősség nem terheli a világháború felidézéséért. Berzeviczy Albert bejelentette, hogy 1933. tavaszán kerül a sor Tisza István gróf szobrának leleplezésére. A szobor komor tekintettel állítja a néző elé a tragikus végű államférfit, amint mellén összefont karokkal szembefordul végzetével. A szobor felett, az emlékmű párkányán, hatalmas kígyó viaskodik egy oroszlánnal. Majd Klamessay Mihály országgyűlési képviselő mondotta el ünnepi beszédét. Mint Tisza István közkatonája idézte fel a múltat — Tisza István gróf — mondotta a többi között — már pályája elején felismerte azokat a nagy értékeket, amelyeket a hatvanhetes kiegyezés nyújt az országnak. Ezt a kiegyezést nemcsak formai, dogmatikus alapon védelmezte, hanem azzal a rendületlen hittel, hogy az ország csak ezen a közjogi alapon, a dinasztia szövetségére támaszkodva s az így alkotott nagyhatalom súlyával folytathat eredményes politikát. De azt is tudta, hogy az ország a maga nemzeti érdekeit csak úgy biztosíthatja, szerte kétségkívül egyre népszerűsödő tábora előtt sem látszott idegennek az a kialakuló politikai próbálkozás, amely Hadik János gróf körül formálódott. Sokat lehetne beszélni azokról a hírekről is, amelyek már a Károlyi-kormány megalakulása óta rebesgették bizonyos legitimista törekvések előtérbe tolulását. Tatján, ha a helyzet az egységes párt hétfői értekezletén ennyire nem éleződik ki, lehetne bővebben is foglalkozni ezekkel a kombinációkkal, Így azonban az Eszterházy Móric gróf mögött a keresztény pártban és a Sigray Antal gróf, Pallavicini György őrgróf-féle ellenzéki szárny mögött egészen Rassay Károlyig mutatkozó mozgolódások egyelőre elveszítették azt a jelentőséget, melyet az utóbbi napokban legitimista oldalról túlzottan tulajdonítottak ennek a kombinációnak. Bethlen István gróf még mindig a szfinx szerepét játssza. Állítólag a sáz szerdai ülésén megjelenik és alkalmat keres arra, hogy a kormányát ért éles támadásokra reagáljon. Ha eddig meg is volt a remény arra, hogy a Bethlen-kormány presztízscsatája aránylagos csendben menjen végbe, ma már sem az egységes pártban, sem az ellenzéken nem fűznek sok reményt az egyébként minden oldalról egyaránt áhított parlamenti béke biztosításához. Minél élesebb lesz az állásfoglalás a Bethlen-kormány ténykedései mellett, természetszerűen annál élesebb lesz az ellentétes hangulat is. Az egységes párt házi tudósai tehát lehet, hogy látszólag és átmenetileg jó szolgálatot tettek a maguk lelki nyugalmának, félni lehet azonban attól, hogy annál rosszabb szolgálatot tettek a parlamenti békének is az ország közhangulatának. Borbély Andor, ha ebben a nagyhatalomban saját hatalmi eszközei is érvényesülhetnek. Ezért mindvégig rendületlenül küzdött az ország véderejének kiépítéséért. Ebben a meggyőződésében küzdötte végig legnagyobb parlamenti csatáját, amikor 1912-ben a Ház elnöki székéből a véderőjavaslatot az obstrukció letörésével keresztülvitte. — Tévedés volna azt hinni, mintha Tisza István a parlament jelentőségét túlbecsülve elhanyagolta volna a nemzeti lét egyéb nagy problémáit. Meggyőződése volt, hogy nemzeti politikáját csak a parlamentben valósíthatja meg sikeresn. Ezért törte le az obstrukciót s ezért tiltakozott az olyan választójogi reformok ellen, amelyek ismeretlen erőknek adhatják át a hatalmat Nagy programmját a háborús viszonyok miatt nem oldhatta meg. De ez a programm — amelyet műveiben és parlamenti beszédeiben egyaránt megtalálunk s amely ma is megbecsülhetetlen alapelveket nyújt bármelyik kormányzatnak — készenálló. Az Ausztriával való vámközösséget a magyar agrárérdekek biztosítására látta szükségesnek s a bankkérdésben is a magyar nemzet valutáris érdekeit védte. Gazdasági politikájának alapelve volt, hogy az államháztartás kereteit nem szabad túlságosan tágítani. Óva intett az adók szaporítása, az állami kiadások emelése ellen, harcolt a bürokrácia túltengése ellen, a közigazgatás olcsóbbá tételéért, tiltakozott az állami építkezések túlságos fényűző kivitele ellen. Mind olyan programmpontok, amelyeknek megvalósítása a háborút követő években sok megpróbáltatástól óvta volna meg a nemzetet. — Tisza István gróf azt vallotta, hogy Magyarország csak nemzeti államként maradhat meg. De mindig honorálni kívánta a nemzetiségek kulturális, gazdasági és politikai törekvéseit, amíg azok nem mennek a nemzeti állam rovására. Nem az ő hibája, hogy a történelem végzetes fordulata megakadályozta a nemzetiségekkel való megegyezést. — Tiszának nemcsak az adott óriási erkölcsi fölényt, hogy a felelős államférfiak közül egyedül ő ellenezte a háborút, hanem az is, hogy mindig ellene volt annak, hogy a háború hazánk részére területi nyereségeket hozzon. De épp ilyen keményen harcolt az osztrák centralisztikus törekvések ellen, amelyek a délszlávokat a monarchiában akarták egyesíteni. A hallgatóság hosszas tapssal jutalmazta az ünnepi beszédet. Tisza István meggyilkolásának tizenharmadik évfordulója Niamessny Mihály emlékbeszéde ÚJSÁG KEDD, 1931 NOVEMBER 3 Kemál pasa Magyarországról Ankara, november 2. (Török Távirati Iroda.) Kemál pasa köztársasági elnök a parlamentet megnyitó beszédében Magyarországról is megemlékezett. — Szeretném egészen különösen kiemelni — mondotta — azt a szerencsés benyomást, amelyet a miniszterelnök és a külügyminiszter Magyarországon tett látogatása keltett. A magyar testvérnéppel való barátság megnyilvánulásai örvendetes eseményekkel egyenértékűek és azt kívánjuk, hogy ezek állandóan ismétlődjenek meg.