Ujság, 1932. március (8. évfolyam, 49-72. szám)

1932-03-01 / 49. szám

­ Két morfium injekció — Nem jól érzem magam — mondotta az asszony férjének az injekció után. Ugyanezt mondotta fivérének, Boros­ Ist­vánnak is, aki őt pénteken egy későbbi idő­­pontban meglátogatta. Soros Istvánnak szeget, ütött­ a 'fejébe, a­­drog és elmondotta nővére panaszát másik sógorának, Ebner dr.­ ügyvédnek is. Az ügy­véd ezután érintkezésbe lépett P. dr. egye­temi magántanárral, aki, mikor megtudta, hogy Eperjessyné két morfiuminjekciót ka­pott, olyasféleképpen nyilatkozott, hogy ezt nem tartja helyesnek.­­ Pista, aki már napok óta rendkívül iz­gatott volt sógornőm betegsége miatt — be­széli Ebner dr. —, nagyon levertem távozott szombaton reggel tőlünk. Szombaton éjjel egy óra tájban Eperjessy­né láza negyven fokra emelkedett és férje, akit felköltött felesége azzal, hogy rosszul van, éppen hogy magára kapkodta házi­kabátját, három lépcsőt is ugorva, rohant le sógorához, Boros Istvánhoz a földszintre, hogy telefonáljon az orvosnak, mert az ő la­kásában nem volt telefon. Boros István aludt. Rendes szokás szerint . KEDD, 1932 N­ÁRCIUS­­ ÚJSÁG Boros István le­ven­teoktató agyonlőtte sógorát, István tanácsjegyzőt, akivel soha még szóváltása sem volt ,"Mond­játok, hogy véletlenség volt" — szólt utol­jára az agyonlőtt férfi. Mit mond a házmester, a cseléd és a harmadik sógor , Ebner ügyvéd Ismét gyilkosság történt. A kispesti hara­miákra már kimondotta a bíróság az ítéletet, a ráckevei gyújtogató gyilkos sorsa fölött egy­két napon belül dönt a pestvidéki törvény­szék és szombatról vasárnapra virradóra újabb emberirtás történt Budapesten. Míg az előbbi kettőnél kétségtelenül aljas szándék volt a bestiális bűn indutóoka, addig ennél a legújabb gyilkosságnál egyelőre még tanácstalanul állanak a rendőrség emberei és könnyen lehetséges, hogy sohasem fog kide­rülni, mi késztetett egy intelligens, jó család­ból származó,­ feddhetlen előéletű, józan, tisztességes,­alig huszonkilenc éves fiatalem­bert arra, hogy a legjobb barátját, imádásig szeretett nővérének a férjét, sógorát, agyon­­lőjje. A dráma szereplői A Vaskapu­ utca 7. számú ház négy eszten­dővel ezelőtt Boros Samu bádogárugyáros tu­lajdona volt. A nagyon szép, háromemeletes modern bérházat Boros kereskedelmi taná­csos halála után két leánya és István nevű fia örökölte. A két leány férjhez ment. Az egyiket Eperjessy István dr. székesfővárosi tanácsjegyző, a VII. kerületi elöljáró helyet­tese vette feleségül ezelőtt hét esztendővel és a házastársak ennek a háznak első emeletén, tehát saját házukban laktak. A másik leányt egy igen jónevű budapesti ügyvéd, Ebner Fe­renc dr. vette feleségül, akinek az Üllői­ út 119. szám alatt van lakása és irodája. A harmadik testvér, Boros István 29 éves fiatalember, középiskoláinak elvégzése után beiratkozott a műegyetemre. Majd abbahagyta tanulmányait és­ az iparutcai elemi iskolában levő leventeosztagnak lett a tanítója. A le­­venteoktatást nagyon szerette ez, a„ csendes” jómodorú és szűkszavú fiatalem­ber, egészen addig, amíg néhány hónap előtt, pontosan november havában, betegeskedni nem kez­dett. A betegség, amelyről eleinte nem tud­ták micsoda, annyira erőt vett rajta, hogy le­mondott a jó testi kondíciót­ igénylő levente­oktatói állásról és újra beiratkozott a mű­egyetemre, hogy tanulmányait ezen a csekély fizikai erőt igénylő pályán folytassa. Boros István ugyancsak a Vaskapu­ utca 7. számú házban lakott, ahol a földszint egyik saroklakását rendezte be magának. A fiatal­emberre a házmester, Kocsis László és fele­sége takarítottak, akik egyébként feljárato­sak voltak a másik háziúrhoz, Eperjessy Istvánhoz is. Az influenzajárvány, amely olyan veszedel­mes méretekben terjed a fővárosban, Borosék családját sem kímélte meg és mintegy tíz nap előtt Eperjessy Istvánné beteg lett. Mikor az asszony beteg lett, Boros szinte kétségbeesett. Megrémült a­­ férfi is és mind­ketten orvos után szaladgáltak. A férj más orvost ajánlott és Boros István is más orvost akart. így történt, hogy a férj jogával élve, azt az orvost választotta feleségéhez, akit ő jónak talált. . A betegség azonban egyre tartott és nem látszott az asszonyon javulás, ugyannyira, hogy az utóbbi napokban többször előfordult, hogy hirtelen orvost kellett hívni Eperjessy­­néhez. Pénteken Eperjessyné kezelőorvosa — a család állítása szerint — az­­ asszonynak két morfiuminjekciót adott, most is az ágy lábánál hevert kedvenc puli­kutyája. Jól tudta ezt Eperjessy is, akinek azonban sógora tudtával volt egy kulcsa, amely ennek lakását nyitotta. Kinyitotta te­hát Eperjessy a lakást, bement sógora háló­szobájába, ahol óvatosan felemelte a telefon­­kagylót,­­ hogy kezelőorvosát felhívja. Már éppen tárcsázta a számokat, mikor Boros István felriadt álmából. — Mit csinálsz? Hova telefonálsz? — kér­dezte idegesen, mint egy álmából felriadt em­ber Eperjessyt. — Vilmának negyvenfokos láza van, az orvosért telefonálok! — szólt Eperjessy. — Ne telefonálj! Nem engedem a nővére­met megölni! — tiltakozott az ágyában fel­ülve, ingerült hangon Boros. — Csak nem hagyom orvos nélkül? — fe­lelt a férj és füléhez emelte a hallgatót, mert közben letárcsázta a számot. Boros ebben a pillanatban kiugrott az ágyából és kikapta sógora kezéből a telefon­­hallgatót: — Megtiltom, hogy telefonálj! A következő percben pedig odalépett a fali dugaszhoz és a telefondrótot kihúzta. Hogy a következőkben mi történt, éppúgy, mint a fenti párbeszédet, csak Boros István előadása alapján lehet rekonstruálni. Eperjessy, látva, hogy sógora elötte érthe­tetlen okból ennyire ingerült, sőt azt lehet mondani dühödt állapotba került, ellökte magától, hiszen sürgős volt a telefonálás. Halálos birkózás közben a két férfi bírókra kelt. Boros bizo­nyára az eltaszítástól még ingerültebb álla­potba került és a két férfi formálisan vere­kedni kezdett. Verekedés közben Boros valahogy kiszaba­dult Eperjessy karjaiból és az éjjeli szekré­nyen szabadon fekvő revolverhez kapva, ta­lán a pillanat tört része alatt elsütötte és el­találta sógorát. Eperjessy negyedkettőkor csapzottan, iz­zadtságtól csurogva, kopogtatott Kocsis László házmester ajtaján. A házmesterné ébredt fel. Azt hitte, vala­melyik lakó akar kimenni és csengetés helyett kopog. Mikor azonban az egyik háziurat meg­pillantotta a nyitott ajtóban, megijedt: — Jaj, nagyságos uram — szólt —, talán rosszul van a nagyságos asszony? — Bizony rosszul van — felelte Eperjessy, amint ezt Kocsisné elmondja. — De én is rosszul vagyok. Haslövést kaptam. Közben Eperjessy roggyanó térdekkel nagy­­nehezen bevánszorgott a házmesterek kony­háján keresztül a szobába és ott leült a meg­vetett ágyra, amelyben Kocsis László feküdt. „Az a bolond Pista hasbalőttét — képzeljék — mondotta Eperjessy nyö­szörgő hangon —, lejöttem telefonálni Pistá­hoz, hogy a feleségem rosszul van. És a Pista nem akart engedni. De én kétszer is akartam telefonálni. Azután az a bolond Pista hasba­­lőtt. — Eperjessy úr nem mondott többet — folytatta a házmesterné. — Én felrohantam a nagyságos asszonyhoz, a férjem pedig tele­fonált. — Eperjessy nagyságos úr — veszi át a szót Kocsis László — közben rosszul lett és percről-percre jobban elhalványult. Rohan­tam a mentőkért telefonálni, akik bekötözték és elvitték. — Azután elszaladtam Ebner doktor urék­­hoz és a doktor ur a nagyságos asszonnyal, meg egy rendőrrel együtt idejöttek. — Igen — beszéli megint a házmesterné —, mikor a nagyságos urat elvitték a mentők, a hordágyon fekve magához intett. — Mondják azt, hogy véletlen történt. Ez volt az utolsó szava. Eperjessy István 42 éves, székesfővárosi ta­­nácsjegyzőt bevitték a Fasor-szanatóriumba, ahol hiába operálta meg Adám professzor, vasárnap délután négy órakor hashártyagyul­­ladás következtében meghalt. Minderről semmit sem tudott a nagybeteg Eperjessy Istvánné, akit Ebnerék egy autón még szombaton éjszaka elvittek üllői úti laká­sukra. Ugyanoda vitték magukkal Boros Ist­vánt is, mert attól féltek, hogy öngyilkosságot követ el. Ebner dr. ugyanis megkérdezte tőle még szombaton éjjel: — Mit tettél, te szerencsétlen? Boros réveteg szemmel tekintett maga elé és ő is kérdezett: — Csak nem találtam el a Pistát? Ebner dr. rábólintott. Ettől Boros szinte önkívületi állapotba került és a következő pillanatban felugrott, bizonyára azzal a szán­dékkal, hogy ugyanazzal a revolverrel, amely­­lyel sógorát lelőtte, magával is végezzen. Mikor­­Kocsis házmestereknél jártunk, ott volt Boros Istvánnak két leventeoktató ba­rátja. Ez a két fiatalember talán Boros István sorsára perdöntő jelentőségű körülményeket közölt e sorok írójával. — Szegény Pista, nagyon jó fiú — mond­ják egybehangzóan. ‘­— Egészen bizonyos azonban, hogy exaltált, sőt bizonyos tekintet­ben talán nem is beszámítható. Erre elmondták, hogy többször előfordult, amikor baráti körben vele együtt voltak, hogy Boros a legvaskosabb tréfákat is mosolyogva vette tudomásul és még ha talán azt mondot­ták neki tréfásan, valamilyen elmondott­ tör­ténetre, hogy ,,na ne hazudj már annyit“, ne­vetett, legyintett a kezével és túltette magát a dolgokon. — Előfordult azonban — m­­ndja az egyik barát —, hogy máskor meg a legcsekélyebb dologért elvörösödött és magából kikelve tá­madt az illetőre, akinek sejtelme sem volt ar­ról, hogy mivel ingerelhette fel ennyire Boros Istvánt. Boros István szombaton éjjel sógorához, Ebner dr. ügyvédhez került, ott volt egész addig, míg a főkapitányságra nem vitték. Vasárnap délután Boros kiment a kony­hába, hogy, Ebnerék cselédleányától gyufát kérjen. Természetes, a leány tudott az éjsza­ka történtekről, illetve úgy tudta, hogy vé­letlen szerencsétlenség történt. Miközben gyufát adott Borosnak, megjegyezte: — Tetszik látni, Pista úr ii, mi az, egy em­beréleté Szegény Eperjessy nagyságos uri Boros, aki éppen cigarettájára gyűjtött, a cselédlánynak erre a szavaira nem is vála­szolt, hanem mint, ez mondja, olyan szeme­ket vetett reá, hogy a cselédleány ijedten menekült előle a konyha egyik sarkába. A harmadik áldozat Az üllői­ út 119. számú ház harmadik eme­letén lakik. Ébner Ferenc dr. feleségével, aki szintén Boros-leány. Délután négy óra, a család ebédel. Ott ül az asztalnál az ügyvéd, a felesége és a sze­rencsétlen véget ért Eperjessy­­ felesége is. A leány érintetlenül viszi ki az ételeket. Ebner dr. pedig egy másik sógorral vonul vissza egy­­szobába és azzal tárgyal. Kihallatszik az előszobába, amint özvegy Eperjessy Istvánné sírva mondja, elcsukló hangon: — Nem ... akarta a Pista... hogy Ist­ván ... orvost hívjon. Nem, akarta, nem akarta... . Egy másik hang: — Miért nem akarta? Erre nincs válasz. Közben a cselédleány szól, hogy menjek be Ebner ügyvédhez. Az ügyvéd, aki maga is súlyos beteg, súlyos reumája van mindkét lábában és állandóan kezelés alatt áll, ezt­ mondja: — Nem lehet a Pista beszámítható! Hiszen olyan békességben, szeretetben és boldogság­ban éltek ők hárman együtt a Vaskapu­ utca 7. szám alatt, hogy nem is lehet józan ésszel megérteni a történteket. — Nem volt a sógorok között sohasem szó­váltás? Az ügyvéd keserűen mosolyog: — Nem, dehogy. Egymás kedvét keresték folyton és mind a ketten a Vilmát babusgat­ták. Nem lehet tudni, talán sohasem lehet majd megtudni, hogy a férj szerelme volt-e nagyobb, vagy a fivér szeretete? Azután elmondja az ügyvéd, hogy Boros Istvánon, amióta az édesanyja meghalt és amióta ő maga is súlyos, sőt életveszélyes be­­teg, egyre-másra vettek észre olyan tüneteket, amelyek arra engednek következtetni, hogy nem józan. Mit mond az elme­orvosszakértő ? A kirlöhös és érthetetlen­­hátterű" gyilkos­­­ságra vonatkozóan Feldmann Sándor idegei W ÓNIÁS! Leromlott gazdasági viszonyaink,­­ kereseti lehe­tőségek megcsappanása arra késztettek bennünket, hogy a fogyasztóközönség vásárlóképességével össz­hangba hozzuk közel 2 évtized óta közismert cik­künk, a DIANA-FOGKRÉM eladási árát. Tubusonként 48 fillérért, tehát eddig szinte példátlan olcsó áron kapható mindenitt ki­váló minőségű fogkrémünk. A közönség megértette és méltányolta elhatározásunkat, mert a Diana-fog­­krém fogyasztása néhány hét alatt gyors iramban megsokszorozódott Az átütő siker az utóbbi napokban — sajnos — megdöbbentő jelenségeket váltott ki. Egyes üzletek­ben meglepetésszerűen idegen egyének jelennek meg és mindenki előtt hangos szóval elítélt véle­ményt mondanak a Diana-fogkrém minőségéről. Mi­előtt a felocsúdó kereskedő bővebb felvilágosítást kérhetne, ahogy jött, már el is tűnik az ismeretlen panaszlevő Minthogy e jelenségek bizonyos rend­szerességgel több helyen feltűnően megismétlődnek, nyilvánvaló, hogy rosszhiszemű, átlátszó célzatú hír­névrontás próbálja aknáit ily módon lerakni. Óva in­tünk tehát minden kereskedőt és fogyasztót attól, hogy ity ravaszul kieszelt és alig megtorolható tá­madásoktól magát megtéveszteni engedje és kérünk mindenkit, támogasson bennünket ama törekvésünk­ben hogy a hitelrontó egyéneket, illetve az eljárá­suk hátterében meghúzódó alantas üzleti célzatot igazoltatás útján leleplezhessük. Az első három le­leplezett egyén kézre kerítésénél kifejtett sikeres közreműködést megfelelő jutalomban részesítjük. Egyébként k­l­cs felelősséget vállalunk a Diana fogkrém kifogástalan, bármely más hasonló készít­ménnyel egyenrangú minőségéért. Diana Ipari és Kereskedelmi Részvénytársaság. vos a következőkben foglalja össze vélemé­nyét: „ — Ha az esetre­­ vonatkozó első impresz­­szióimat összevetem ismereteimmel és tapasz­­talataimmal, akkor azonnal eszembe jut a francia Madame Lefebvre esete, aki menyét agyonlőtte, mert nem tudta elviselni azt, hogy forrón imádott fiától „idegen“ nőnek gyer­meke legyen. Nincsen kizárva, hogy Boros István esetében, ha tartalmilag nem is ugyan­ilyen, de lényegében és mechanizmusában hasonló motívumok játszottak szerepet. Ezek a motívumok régóta élhettek benne, régóta viaskodhatott velük, csak a reakciót, csak az indulatokat érezte, a mögöttük rejlő érzelmi erőket nem. Ezeknek — valószínűleg — so­hasem volt tudatában. — A modern lélektan meglátásai és megál­lapításai előbb-utóbb feltétlenül jogreformra fogja kényszeríteni­ az­ igazságszolgáltatást ezekben a kérdésekben. Ha feltevésem helyes­nek bizonyulna — ezt csak alapos lelki vizs­gálat állapíthatná meg —, akkor, r/tP ,a­\(pttes értelmileg teljesen beszámítható és tájékozott is, bizonyos, hogy indulatilag beszámítha­tatlan. — Szükség van ennek az újnak tetsző pszi­­chiátriai­ és jogi fogalomnak a bevezetésére, ha az ilyen eseteket meg akarjuk érteni és ha — a meglévő törvények értelmében — nem akarunk büntetéssel sújtani olyan em­bert, akit törvényeink a büntetésből, beszá­­míthatlanságuk miatt, kizárnak. — Kizártnak tartom, hogy a tettes életét szorgosan átkutatva, ne találnánk életében olyan körülményeket, melyek fenti feltevése­ket igazolják. Bizonyára mindig exaltált em­ber volt, aki hirtelen jelentkező indulatainak hatása alatt állott és annak tanúbizonyságát sokszor szolgáltatta. — Ismétlem: magának a tettesnek és va­lamennyi körülménynek alapos és befolyá­­solatlan elemzése alkalmas csak arra, hogy ebben a bonyolult tragédiában abszolút vi­lágosan lássunk és az igazságszolgáltatásnak a segítségére lehessünk. Ez a szörnyű tragédia, amelynek a legsze­rencsétlenebb áldozata özvegy Eperjessy Istvánné, hiszen férjét és fivérét veszítette el egyszerre, talán nem is annyira a jogászok, mint inkább az ember pszichéjével, ezzel a ma még misztikusnak nevezett tudománnyal foglalkozó orvosok igazmondásán fog be­fejeződni — egyelőre. Szűcs Nándor A politika hívei Többször megemlékeztünk már arról, hogy a kormány az összeférhetetlenségi reformon, dolgozik, amely szigorúan szabályozza az ügy­védképviselők tevékenységét is. Zsilvay Tibor igazságügyminiszter végleg elkészítette a re­formra vonatkozó javaslatot, amelynek lénye­géről a következőket mondotta: :— Sok tekintetben az összeférhetetlenségi reform javaslatánál megszórí­­ások­ról lesz szó. A javaslat indokolásának szövegezésén éjjel­nappal dolgozunk. Remélem, hogy a javaslatot még ezer­ a héten a Ház elé terjesztem. A javaslat nemcsak a képviselőhöz, hanem a felsőház tagjaira vonatkozóan is tartalmaz rendelkezéseket az összeférhetetlenségi kérdése­ket illetően. MALINEM | Ozájfertőtlenítő influenza idején |

Next