Ujság, 1932. március (8. évfolyam, 49-72. szám)

1932-03-30 / 71. szám

4 már csak nyolc, hétfőn este pedig már csak négy csapat maradt versenyben. Ekkor esett ki a fa­vorit KMAC­—Fészek-Club csapat (Szerviczky dr.—Leitner—Ferenczy és Cohen) főleg azért, mert Szerviczky dr. rosszul lett és szanatóriumba szállították. Hétfőn éjjel a Lipótvárosi Kaszinó I. csapata megverte a Molnár dr.—Alpár—Keleti—Klór­­teamot, a Sziget-Club pedig a Lipótvárosi Ka­szinó II. csapatát.* A döntőt kedden este ugyancsak a Hungá­­ria-szállóban játszotta le a Lipótvárosi Ka­szinó I. csapata (Kiinger Pál — Hilb Jenő dr. — Hernád István dr. — Bokor Imre), a Sziget-Klub (Ujj György — Hausner Károly — Palkovits Béla — Szatmári Kálmán). A két asz­talt külön teremben állították fel és mindkét partit a kibicek és drukkerek sokszoros gyűrűje fogta körül. Megjelent a döntőn kedden este jóformán az egész Lipótvárosi Kaszinó és a Sziget-Klub, hogy csapatuknak drukkoljanak. Már jóval a játék megkezdése előtt annyian ültek és állták körül az asztalokat, hogy maguk a játékosok is alig tudtak helyükre jutni. Olyanok is vol­tak a közönség soraiban, akik nem is tudtak bridgelni s csak azért jöttek el, mert úgy érez­ték, hogy illik jelen lenni egy ilyen jelentős társadalmi eseményen. A hölgyek — természe­tesen mind a négy napon más toalettben — izgultak a legjobban. Egy-egy parti lejátszása után megindult a sugár-bugás, mindenki meg­mondta véleményét a látottakról. Különösen abban a teremben volt sok néző, amelyikben a két ellenfél erősebb párja mérkőzött. A játék első félidejében a Sziget-Klub Ujj—Hausner­­párja és a Lipótvárosi Kaszinó Hernád dr.— Bokor-párja kapta az offenzív lapokat. Míg azonban a Sziget-Klub-pár nem tudta kihasználni a jól védekező Klin­ger—Hild dr.-pár ellen kedvező lapjárást, addig a Hernád dr.—Bokor-kettős teljes mér­tékben kilicitálta és megjátszotta lapját. Tizen­hat leosztás után a félidőben a Lipótvárosi Casino 3500 pontos, szinte behozhatatlannak látszó előnyre tett szert. A szünet éjfélig tartott és ekkor ültek le a játékosok a kibicek fokozódó érdeklődése köz­ben a második félidőhöz. A helyzet ezután sem változott, mert a Sziget-Club nem tudott a most már óvatos taktikával játszó Lipótvárosi Casino ellen a hátrányból semmit sem ledolgozni. Éjjel két órakor ért véget a verseny, amelyet a Lipótvárosi Casino csapata nyert meg a Sziget-Klub csapata ellen. Létrejött a megegyezés Japán és Kína között Sanghaj, március 29. Hivatalos japán közle­mény szerint kedd reggel megegyezés jött létre Japán és Kína között, amelynek értelmében minden japán-kínai ellenségeskedést teljesen beszüntetnek. M­ŰSORON KÍVÜ HÚSVÉTI NÉPSZOKÁSAIM Azoknak a tanulmányoknak mintájára, melyek húsvét alkalmából egyrészt lexikonok segítségével, másrészt hasból készülnek s hírt adnak spanyol, mexikói, eszkimó és palóc népszokásokról — a lapok mellékleteinek kedvenc csemegéi ezek —, megkísérlem én is feljegyezni húsvéti népszokásaimat. Annál is inkább, mert meggyőződésem, hogy az egyes ember is van olyan exotikus, mint egy nép. Az én húsvéti népszokásaim például, ameny­­nyire visszaemlékezem kisgyermekkoromra, nyílt és szemérmetlen rablóhadjáratra ha­sonlítottak. Húsvét hétfőjén édesanyám szé­pen felöltöztetett sötétkék ruhámba, patyo­­lattfehérre mosott pikényakkendőt kötött nyakamba, magamhoz vettem a locsolóflas­­kát, melyet előző este sajátkezüleg preparál­tam — egy terpentines üvegről levakartam a vignettát, apám kölnivizéből s anyám par­­főmjéből néhány cseppet öntöttem az üveg aljára, az igy nyert esszenciát szinültig hígí­tottam vízzel s a tejes folyadékkal telített flaska nyílását aztán rongydarabbal kötöt­tem be , s útnak eredtem. A sarkon várt Murci. Spanyol eredetű ezredes fia volt, s apja pausáléban verte el minden héten, csü­törtök este, a nadrágszijjal, akár volt rá oka, akár nem. Marcit is szépen felöltöztették ked­ves szülei sötétkékbe s ő flaska helyett zseb óraszerü locsolót szorongatott nadrágzsebé­ben — ezt a rovátkás, ujjnyomásra hegyes sugárban locsoló ál-zsebórát minden drogé­riában árulták akkoriban, s Murci bizony­gatta, hogy sokkal praktikusabb, mint a flaska. Egyrészt, ha kis szerencsével járt az ember s megfelelő helyzetben érte az áldo­zatot, a fülbespriccelt hegyes sugárral éles fájdalmat lehetett okozni, másrészt vízzel is lehetett tölteni, ami sokkal olcsóbb. Murci tehát elkérte locsolóvízre otthon a pénzt, meg is tartotta, ellenben vízzel locsolt. Ilyen fej­lett kommerciális érzéke volt Murcinak. Be­vallom, akkoriban még nekem is. Az öntöz­­ködés gyors, átfogó és sikeres lebonyolításá­hoz például csukott konflist béreltünk, mert kiszámítottuk, hogy így jutányosabb. A kon­flis Síd is­sérvei­re,tudtunk aratni egy délelőtt, reggel kilenctől déli egy óráig, harminc, ha jól ment negyven kassai családot. A kocsis­nak, aki évközben családjainkat amúgyis fu­varozta s nekünk kivételes árat számított, egy forintot fizettünk a délelőttre, s ahol le­hetett, loptunk neki szivart. Kilenc óra felé már elhelyezkedtünk a csukott kocsiban és útrakeltünk. Pontos tervrajzunk volt, sokéves gyakor­latunk, mélyreható terepismereteink. Percre dolgoztunk, udvariaskodás és nyájasság nél­kül, gépiesen és komoran. A külső „glaszin“ kezdtük el — csak tudnám, miért nevezték glaszi-nak? — s szűkülő körökben halad­tunk a Belváros felé. Egy-egy állomáshelyre legfeljebb három-négy perc jutott a kimért időből. Kitanultuk, hogy a legrosszabb üzlet, ha egyszerre állítunk be valahová,­­ ilyen­kor csak egy selyem-, vagy bársonytojást ad­tak egyikünknek s a másikat egyszerűen megkínálták süteménnyel. Ezért, amig az egyik fenjárt és inkasszált valahol, a másik lenn várt a kocsiban, egyszer Marci ment előre, egyszer én s a másik aztán percek múlva, ártatlan arccal követte. Odafenn nem sokat teketóriáztunk: a vidéki szalonokban a megtérített asztalon édes vanília- és csá­­szárkörte-likőr csillogott metszett üvegekben, gömbölyű porcellántálakon diós- és mákos­kalács dagadt halomra, a szobában úszott az ellocsolt pacsuli-viz édeskés szaga, a házi­gazda dörmögő leereszkedéssel veregette meg vállunkat, a házikisasszony kisütve, felkom­­nizva s nedvesre locsolva selypitkezett s a háziasszony nyájas mosollyal lépett a zsur­­asztalhoz, ahol az ajándék­ tojások és nyu­szik sorakoztak. Nem sokat beszéltünk. Kö­szöntünk, villámgyorsan locsoltunk, ahol le­hetett, loptunk a kocsisnak szivart, megittuk a császárkörtét s mint egy inkasszáns, mint egy gázgyári számlakihordó, már loholtunk is odébb. Néhol a konyhában a vízcsapnál utántöltöttük a locsolóvizet. Nem kerültük el ismeretségi körünk alacsonyabb társa­dalmi rétegeit sem. Családunk suszterét ép­pen úgy felkerestük, mint a polgármestert, vagy a főispánt. Ahol kinézett valami, azt villámgyorsan letaroltuk, lihegve és fáradtan dolgoztunk, lépcsőn fel, lakásba be, a ma­gányos öreg hölgyeket éppen úgy meglocsol­tuk, mint lányos házakban a kisasszonyokat, é­s lenn a csukott konflis párnáin gyűlt a zsákmány, míg dél felé, kimerülten és éme­lyegve a sok császárkörtétől, ki nem kötöt­tünk odahaza. Micsoda zsákmány volt ez! ötvem-hatvan finom, vörös, halványkék, rezedazöld se­lyembe burkolt, kézifestéssel ékített, óriási húsvéti tojás, tele a legnemesebb bonbonok­kal, drazséval és a szerényebb szaloncukor­ral! Volt köztük egy, mely a körforgás során minden évben visszatért: egy panoráma­tojás, melynek egyik végéb­en kis üvegabla­kon át lehetett betekinteni a tojás belsejébe, ahol árkádiai tájat pillantott meg a szemlélő, plasztikus figurákkal, pásztorral és juhokkal! Két cukrász volt a városban, Megay és Kis­­váry. Másnap Murci elvitte a drága és ne­mes tojásokat Kisváryhoz és átalányban el­adta. A pénzt feleztük. De Kisváry jövőre el­adta ugyanazokat a tojásokat a kassai csalá­doknak, s így keringett a néhány száz tojás évtizeden át kezeink között. Személyesen is­mertük valamennyit Locsolnak-e még a fiuk vidéki városokban húsvétkor, s divat-e a húsvéti ajándék, nem tudom. Nekem gyönyörű emlékem ez a ka­lózkirándulás. Divat-e még az a szellemes locsolóeszköz, mely kabátgomblyukba dugott művirágból permetezett a gyanútlan hölgy arcába rózsaillatot? S mi volt a sok, apró és együgyű húsvéti népszokás értelme? Ma már, hála analitikus barátaimnak, tudom: a nyúl a termékenység, szaporaság szimbóluma, a tojás hasonlóan, s hogy a fiúk megöntözik a leányokat, az is ősrégi, tavaszi szimbólum. De mit segít rajtam a sok tudás? El is cso­dálkoztam a minap, mennyire változtak az utolsó években húsvéti népszokásaim. (m. a.) A borotválkozás idejét egy harmadára szállította, az árát felére mér­sékelte a világhírű Dr. Morisson borotváló krém gyárosa. A víz, szappan, ecset haszná­latát feleslegessé tevő s 2 perc alatti kényel­mes borotvállkozást biztosító, Magyarország­ban készült Dr. Morisson borotváló krém ezentúl 1,60 fill., 1 pengő 20 és 2 pengőért kapható a szak­üzletekben. ANNA SEGHERS J (Copurlahl bp Pantheon.) A STO BARBARÁS HALÁSZOK MÁRAI LÁZADÁSA SÁNDOR Regén­y. Egyedül jogosított m­agyar fordítót. Alig ért a lépcsőre, odalent újra kopogtak. Vissza­ment, a szoba tele volt katonákkal. Desak után érdeklődtek, akinek nem volt nyoma semerre. Ku­tatni kezdtek a szobában. Ebben a hónapban már harmadszor. Hamarosan abba is hagyták. Jóked­vűen viselkedtek, ihattak már előzően is és most tovább pityizáltak. Mária ismerte már legtöbbjét a fövenypartról. Szárazföldi emberek voltak vala­mennyien, legtöbbjük ez évben látott először tengert, télen át a szigeten unatkoztak. Ismerte azt a hosszú, torzonborz alakot is, aki most hóna alá nyúlt és a falhoz szorította. Még egy részegen is oly fiatal volt italtól vörös arca, hogy mindenek da­cára jóindulatúnak érezte. — „Ahá, te vagy az“ — mondta —, „aki felcsaltad a Bredelt annak idején s te tartogattad itt a Hullt és a kis Brunt is oda­­lentről.“ — Talán hallott harangozni valamit és azt szajkózta, mert a katonának kedve szottyant egy kis gonoszkodásra is. Hüvelykujjaival megszo­rította a lány vállát és térdét hasának feszítette. Mária mereven bámult rá, aztán hirtelen kicsúszott karja alól. A katonák­ nevettek, utána kaptak, Mária megint elsiklott közöttük. Feszülten figyelt, nem érkezik-e még haza Desak az üzletbe, de nem volt nyoma sem. A fiatal torzonborz bosszankodott, az asztalra szorította Máriát, felsőtestét hátralapí­­totta az asztal lapjára. Mária nem értette, miért dühödtek meg éppen most és valamennyien egy­szerre a Kedel féle katonák az­ ő sovány, nyomott rult testére? Nem is érdekelte. Az sem érdekelte, hogy először tépik-e szét ruháit és csak azután bő­­­­rét és haját. Még ez a különös, üvegszilánkéles­­ségű, igazán elviselhetetlen fájdalom sem érdekelte.­­ De ami érdekelte, az a sárga kendő, azt lecsavarta közben nyakáról és messzire eltartotta magától. Ugyanazt a kendőt, melyet Hull a Margitsziget strandján vett először észre, s később felismerte a hajón. Talán, mert különösen tetszett neki ez a rongy, vagy valamilyen más okból, talán, mert azt hitte akkoriban, hogy élete sorsa most fordul majd meg és beállítanak a gazdag barátok életébe, akik könnyű kézzel ajándékoznak kendőt. Mária re­ménykedett és bízott ebben a kendőben. S mikor az egyik megkísérelte felnyitni összeszorított ujjait, az öklök magasan feje fölött, kiszáradt, kicsavart karjai végében, kétségbeesett, makacs és végül is győztes harcba kezdtek. Desak, mikor hajnalban hazatért, üresen találta a házat. Az öreg Kedel ott tartotta éjszakára az őrségen. Néhány nap múlva kényszerítették De­­sakot, hogy adja el a sentést és hagyja el a falut. Most megállt a szoba közepén. Cserepek és tócsák között feküdt Mária, teste lecsúszott a asztalról. A lány feléje fordította fejét, lábait felhúzta még magasan testéhez, de a sárga kendőt kebléhez szo­rította, mint anya gyermekét. * Miután a halászok kijelentették, hogy hajlandók hajóra szállni, és elfogadják az új tarifákat, a ha­tóság is szabaddá tette az utat St. Barbara alsó házsorai felé. Nem történt tehát semmi rendkívüli — ólomsúlyú nyugalom terpeszkedett el a fensikon Az asszonyok, mikor Hull elhaladt mellettük, gyorsan visszatértek kunyhóikba. A fiú lesietett a szirtek alá pajtásaihoz a csónakokba, aztán vala­mennyien visszaloholtak fel a magaslaton, az után álltak már néhányan, hozzájuk csatlakoztak, be­kopogtak a házakba s magukkal hívták a többieket is. A piactér körül villogtak a fények, mint min­dig, majd lehúzták a zsalukat. A házak mintha behunyták volna aggodalmukban szemeiket. Min­den rendben volt, holnap reggel indulás, a tarifá­kat elfogadták, ez most az estidő, a vacsora, a lám­pák ideje. A halászok tovább vonultak. Egy pillanatra ta­lán terveztek is valamilyen rendkívüli esztelensé­­get, ők maguk sem értették, de talán csak abban telt kedvük, hogy egy csoportban vonuljanak to­vább. Elhagyták Alsó St. Barbarát és lekanyarod­tak a homokfúvásokhoz. Az ut uton vándoroltak tovább, mely a portsebastiani országútba torkollott. Mikor elértek az itatómedencéhez, ahol az út el­kanyarodik a barakok felé, összetalálkoztak a Kedel-féle katonasággal. Már besötétedett, az itató­medencénél teljes éjszaka fogadta a menetet. Elő­ször csak homályos tömeget láttak s szemközt a,­ nyílegyenes, csillogó vonal: katonák. A katonák is sötét tömeget láttak csak, s közbül néhány magya­rázhatatlan fehér foltot: halászok. Néhány méter tisztes távolságban, egy lépéssel sem túl közel, egy lépéssel sem messzebb, megállt a két csapat szem­közt egymással. A katonák észrevették, hogy asz­­szonyok is vannak a halászok között, fehér fő­­kötősek. Nem sokan, mert csak azok jöttek el, akik a városban hagyták férjeiket, vagy egyáltalán nem volt már senkijük. A katonák és a halászok meg­álltak szemközt egymással, s most észrevették, hogy már közel az éjszaka. A legelső sorban fehér­lett Nehr Katalin fiatal, kiváncsi arca. Főkötője kissé hátracsúszott, a homlok és a főkötő között megmutatkozott Nehr Katalin világosszőke hajá­nak egy fonatja, oly puha, átütő fénnyel, ahogy egészen fiatal asszonyok haja tud csak fényleni. Az éjszaka előrehaladt, már derengett is lassan. A halászok egy lépést sem tettek előre, de nem is hátráltak. Csak álltak. S a katonák villogó vonala sem meredt már olyan nyílegyenesen, s a halászok tömegében időnként imbolyogtak a fehér foltok. De engesztelhetetlenül néztek továbbra is farkas­szemet, teljes kimerültségben. (Folytatása következik.) ÚJSÁG SZERDA, 1932 MÁRCIUS S6 Ferenczy Tibort kinevezték főkapitánnyá Jelentettük, hogy már napokkal ezelőtt végleges döntést hoztak, hogy Ferenczy Tibor dr. lesz az új budapesti főkapitány. Fe­renczy kinevezése a hivatalos lap keddi szá­mában már meg is jelent. Horthy Miklós kormányzó március 26-án írta alá a kineve­zési dekrétumot, amelyben Ferenczy Tibor dr. kerületi rendőrfőkapitányt a m. kir. ál­lamrendőrség budapesti főkapitányává kine­vezte. Ferenczy, mint jelentettük, Aradon volt ügyész, majd a forradalmak után a debre­ceni kapitányság élére került. Debrecenből Szombathelyre helyezték át, majd a vidéki főkapitányságok megszüntetése után a bel­ügyminisztériumhoz osztották be szolgálatté­telre és legutóbb a rendőrségen működő ra­cionalizálási bizottság elnöke volt. Értesülésünk szerint Ferenczy Tibor dr. április elsején veszi át a főkapitányság veze­tését. Április elsején megy ugyanis nyuga­lomba Bezegh-Huszágh Miklós dr., a volt főkapitány. Ferenczy főkapitánnyá való kinevezésével egyidőben jelent meg Ghiczy Tihamérnak, a rendőrség vidéki főkapitányságának vezeté­sével megbízott főkapitánynak előléptetése. A vidéki főkapitányságok megszüntetésével a belügyminisztériumban külön osztály ve­zeti az összes vidéki rendőrségek ügyeit. En­nek az osztálynak vezetője Ghiczy Tihamér dr., akinek most a kormányzó a IV. fizetési osztály jellegét adományozta. M­inisztertanács A Magyar Távirati Iroda jelenti: A kor­mány tagjai kedden délután öt órakor minisz­tertanácsot tartottak, amelyen Károlyi Gyula gróf miniszterelnök elnökölt. A miniszterta­nács folyó ügyeket tárgyalt.

Next