Ujság, 1932. augusztus (8. évfolyam, 171-192. szám)
1932-08-07 / 176. szám
VASÁRNAP, 1932 AUGUSZTUS 7 ÚJSÁG o színház za jug Pletykálkodás Alig néhány hónapja, hogy ez a csinos fiatal leányka még gépírónő volt egy időközben megszűnt export-import cégnél és úgyszólván egyik napról a másikra már rendes tagja lett egy fővárosi kabarénak, mely nem minden érdeklődés nélkül működik valahol a Józsefvárosban. A kisasszony a műsor első, legelső részében egy kis dalt adott elő, minden nagyobb igény nélkül, kedvesen, bájosan és olyan riadtsággal, amely egész szereplését meghatóvá tette. A legutóbbi napok egyikén egy jóvágású fiatalember, egy vidéki alak vetődött be a kabaréba, aki nyomban magára vonta a figyelmet nagyobbszabású költekezésével. Szemben a kabaré közönségével, mely legfeljebb egy kávét, egy málnaszörpöt, vagy semmit sem fogyasztott, ő butéliás bort rendelt, ami csakugyan ritkaság a mai időkben. Mindezt, mert nagyon megtetszett neki a kislány, érte jött el másnap is, harmadnap is a kabaréba, sőt negyedik nap is, de ekkor fellépte után már megvárta és várta másnap és a soron következő napokon, míg végre odáig vitte, hogy a művésznő megengedte neki, hogy meg is látogassa Akácfa utcai lakásán, de jó előre figyelmeztetve, hogy ott szüleivel együtt lakik. A fiatalember másnap délutánra alaposan kicsípte magát, élesre vasalt nadrágot húzott a pepita bricsesz helyett, virágot tűzött gomblyukába és belevágta magát egy szürke taxiba, elindult a drága nő felkeresésére. A művésznőt megtalálni azonban nehezebb feladat volt, mint ahogy képzelte. Az Akácfa utcai ház ugyanis tipikus bérkaszárnya, zsúfoltan lakókkal, albérlőkkel, akiknek névsora elérhetetlen magasságban függött a sötét, elhanyagolt lépcsőházban. És hogy mennyire nem is autentikus volt e névsor, bizonyítéka, hogy az imádott angyal neve sem fordult elő a temérdek név között. Jobb ötlet híjján tehát a szerelmes vidéki fiatalember nekiindult a nagy bérkaszárnya első emeletének és minden egyes lakásba bekopogtatva, becsöngetve, érdeklődött a művésznő iránt. Az első emelet után felment a másodikra, bebarangolta a harmadikat, a negyediket és miután kutatása teljesen eredménytelen maradt, kezdte visszafelé csinálni az egészet, még mindig nem gondolva arra, hogy a kislány neki az igazi neve helyett esetleg a művésznevét mondhatta. A lakók, a fő- és albérlők végre is felháborodtak ezen a konok érdeklődésen és egyszer csak közülük az egyik teli tüdőből veszekedni kezdett. — Mit alkalmatlankodik itt már harmadszor? — kérdezte fenyegetően. — Biztosan valami besurranó! — üvöltötték mások. — Egy dühös, öreg nénike pedig már rendőrrel is fenyegetődzött. A szépen kiöltözött idegen pedig ott állt szótlanul és megfélemlítve, amint a nagy lármára egy fiatal hölgy jelent meg az udvaron, rózsaszínű pongyolában és hangosan felkiáltott az emeletre: — Mi az ördögöt lármáznak ott fenn annyit? A csengő hangra a szorongatott helyzetben levő fiatal úr önkénytelenül letekintett az udvarra és megpillantotta imádottját, mert hiszen ő volt az igéző pongyolában. — Kit keres ott? — kiáltott rá a leány, aki e végtelen magasságban nem látta meg mindjárt rajongóját. . — Kit keresek? — szólt ez mélyen áthajolva a nyitott folyosó vaskorlátján — magát keresem, a nővalom. Most azután a művésznő felismerte. —! Nini, maga az, — kiáltotta örömrepesve *— de hát mit csinál ott a negyedik emeleten, jöjjön le gyorsan ide a földszintre! A fiatalember öt lépcsőt is ugorva egyszerre, már lent volt az udvarban. — Tudniillik — így szólott az üdvözlés után a leánykához — maga nem mondta meg nekem sem az emeletet, sem az ajtószámot. A lakók névjegyzékében sem találtam a nevét, így hát bekopogtattam minden lakásba. — Pedig bent vagyok, — felelte jókedvűen a leányka — csakhogy ez alatt a gyűjtőcím alatt: „Házmester". A fiatalember még csak nem is csodálkozott e vallomáson és elegáns léptekkel belibbent a házmesterlakásba, ahol már terítve volt az uzsonnára. És megismerkedve a művésznő papájával, mamájával, ott maradt uzsonnán, vacsorán, egészen addig, amíg a művésznőnek menni kellett volna a kabaréhoz. — De azt már nem engedem! — mondotta határozottan és általános meglepetésre és ott helyben megkérte a kisasszony kezét, aki maga helyett lemondólevelét küldte a kabaréba. Tegnap délelőtt pedig a szegény házmesterlakásról nagy boldogan beevezett a szatmármegyei birtokossal kötött házasságba és ezzel a házasságkötéssel egyidejűleg egy jól jövedelmező házmesteri állás is megüresedett az Akácfa utcában! A napokban, amint a nagyon tehetséges festőművész a késő esti órákban igyekszik hazafelé, a Gellért-szálló előtt megpillantja egy régi barátját, akivel sokat voltak valaha együtt Münchenben. — A mai estét velem kell töltened! — erősködött a festőművész — boldog vagyok, hogy annyi esztendő után ismét együtt lehetünk, no, gyere, menjünk valamerre mulatni. De a barát szabadkozott, hogy ő fáradt, még leveleket is kell írnia, majd máskor és már búcsúzott is. — Mindebből egy szó sem igaz! — vélekedett a festőművész — te nem vagy az az ember, aki Budapesten este tíz órakor hazamegy és lefekszel. A barát elmosolyodott — Hát tudod mit, — így szólt — nem hazudok neked. De tényleg felmegyek a szobámba, amelynek az ablaka odanyílik egy Kelenhegyi úti villára. Ebben a villában egy olyan nő van, amilyen nincs még egy a világon! És ezt a nőt nézem ilyenkor elsötétített szobámból, amint levetkőzik, amint lefekvés előtt bemegy a fürdőszobába, amint visszajön a fürdőből, amint nézegeti magát a tükörben, amint lefekszik az ágyba, amint még olvas egy kicsit, amint elkezd ásítozni és amint végül eloltja a lámpát, elalszik. Imádom ezt a gyögyörű ismeretlent és megőrülök érte! — Akkor tudod mit, — szólt a festő — én is felmegyek veled és ha megengeded, majd én is nézegetek egy kicsit. — Ha nagyon akarod, nem bánom, de figyelmeztetlek, a látcsövemet egy percre sem adom kölcsön. — Nem is kell, látok én anélkül is. Felmentek a szobába és még beszélgettek, még vártak, hogy a Kelenhegyi úti villában kigyúrjanak a csilláról, és a várva várt nő annak sárga fényében megjelenjen. Nem is kellett soká várakozniok. Az idegen az epekedett nő láttára gyorsan eloltotta a lámpát, felkapta a látcsövet és nagy mohósággal már nézett, már gyönyörködött ismeretlen imádottjában, nem is véve tudomást barátjáról, aki közben majd hogy elájult. Az egész izgalmas látvány ugyanis a Kelenhegyi úti villájában, az ő lakásában történt és a vetkőző, fürdőző, lefekvő szép asszony az ő felesége volt. Annak az elegáns nemzetközi társaságnak, mely a nyarat Európa legdrágább fürdőhelyén, Deauvilleben tölti, egyik kétségkívül legérdekesebb alakja magyar asszony: báró Reveit Renéné, született Kátay Erzsi, akinek regénye még mindig foglalkoztatja a párisi lapokat. Kátay Erzsike ruhatáros leány volt a Dunapalota-szállodában, itt látta meg báró Reveit René, az elegáns és dúsgazdag francia arisztokrata, aki tanulmányútában eljött a télen Budapestre is. És halálosan beleszeretett az előkelő, nemesi családból származó, magasműveltségű leányba, aki nagy nehezen valamilyen elhelyezkedést talált. A francia mágnás ostromolni kezdte Kátay Erzsit, aki azonban udvarlásait a leghatározottabban elhárította, annak dacára, hogy az elegáns, magas, szőke fiatalember éppenséggel nem volt közömbös számára. Hogy mégis szabaduljon már-már veszedelmesnek ígérkező bűvköréből, Kátay Erzsike otthagyta állását a Dunapalota-szállodában és el sem köszönve, egy vidéki rokonához utazott. Ámde a francia mágnás felkutatta a szépséges magyar kisasszony rejtekhelyét, odautazott, eljegyezte és néhány héttel utóbb feleségül vette. A fiatal pár az esküvő után, mely ott ment végbe egy kis magyar községben, a plébános és a jegyző tanúskodása mellett, nászúra előbb Olaszországba utazott, az után hazamentek Párisba, ahol a férj Rue Monceau-n levő palotájában szálltak meg. Báró Reveil házasságát az exkluzív francia arisztokrácia olyan rokonszenvesnek találta, hogy igaz szeretettel és barátsággal közeledett a bárónőhöz és csakhamar örömmel fogadta a társaságába. És ezt annál is inkább, mert a magyar ruhatárosleányból lett francia bárónő szépségével, előkelőségével és minden szeretetreméltóságával valósággal megbabonázta báró Reveit szüleit, akik, hogy kellő kifejezést adjanak zavartalan örömüknek, melyet René báró házasságával szerzett nekik, nászajándékul egy gyönyörű villát ajándékoztak menyüknek, amelynek ünnepélyes felszentelésére az egész francia arisztokrácia hivatalos volt és amelyre ők maguk is Deauvillebe utaztak. Sony váltson bérletet a vígszínház ul Mandra 33-TO */a arenge ameny, egyen rendűiül)!! Kedvez- PPeiflier menyeh es lutaimsK tSBPiOt « Felvilágosítással szolgál a nyári szünet alatt is a Vígszinház Gazdasági Hivatala V„ Pannónia utca 1. Telefon: 15-3-44 Hivatalos órák d. e. 10-től 1-ig és d. u. 5-től 7-ig ♦ Villányi Andor, a tehetséges színpadi író, a „Királynőm, meghalok érted" és más nagysikerű darabok szerzője, új háromfelvonásos színdarabot fejezett le. A darab címe: „Gyöngyvirág" és egy vidéki táncosnő és a magyar mágnásvilág fiataljainak életét mutatja be háromfelvonásos vígjáték keretében. Villányi Andor darabja, a Gyöngyvirág, Alapi Nándor Kamaraszínházában kerül színre a főszezonban. Nagy Endre az első kabaréról beszél a kabaré huszonötéves jubileuma előtt Ebben az évben — mint a minap jelentett tük —, jubileumi évébe érkezik az Andrássy úti Színház, s ami még fontosabb, jubileumi dátumhoz ér egy speciális és ritka termékenységű magyar műfaj: a kabaré. Ennek a műfajának megteremtőjét s az Andrássy-úti Siluhí* mai helyiségében huszonöt év előtt megnyílt Bonboniére-Kabaré megalapítóját. Nagy Endrét kerestük fel az ünnepi alkalomból Ezeket mondta: 1 — Évekkel ezelőtt visszavonultam a konferálástól és a jövő hónapban mit konferálni fogok. Az Andrássy úti Színaház több kísérletet tett a reaktiválásomra, de mindig kitértem a meghívás elől. Szeretném most is hangsúlyozni, hogy nem tértem vissza a kabaréhoz és hogy sz amélyesen is újra a publikum elé lépéig ez kivétel csupán és magyarázata a csé* bitó feladat: huszonöt év történetét mutatni meg a kabarégörbe tükrében. — Pontosan nem is huszonöt, hanem huszonhat év előtt nyilt meg az első kabaré a Teréz köruton s vele egyidőben Heltai Jenő, Molnár Ferenc és Faludi Sándor kabaréja az Andrássy úton. Az előbbi szerződtetett engem, hogy esténkint egy novellámat olvassam fel a színpadon. A terézkörúti kabaré a müncheni „Üben bretblik utánzása volt, németből fordított darabokat játszott, az Andrássy-úti pedig a francia mintát követte. Mindez még nem volt kabaré és főleg nem magyar kabaré, a szó mai, vagy még inkább: néhány év előtti értelmében. — Azon az estén, amikor kiálltam a színpadra, hogy novellámat felolvassam,, valaki hangosat ásított a nézőtéren. Én valami viccel letromfoltam a színpadról, amit nagy nevetés fogadott. Az egész rögtönzött vitának váratlan sikere volt és et* től kezdve állandósítottuk a jelenetet. Másnap már egyik színész foglalta el a minapi unatkozó ur helyét és kellő pilla* natban ő is hangosan beleásított a fel* olvasásba. Én pedig beláttam, hogy az ásító urnak igaza volt, így született meg a konferansz, — amelyről talán szintén kevesen tudják, hogy magyar találmány* Kikiáltók, bejelentők már akkor is voltak* de az, hogy valaki fesztelenül elbeszélgetsen a közönséggel — anélkül, hogy a nek* datákat mesélne, mint ahogy azt Roda- Roda csinálta — és a szavai észrevétlenül belefollyanak a játékba, a monológból lassan dialógus fejlődjék, ezt senki sem próbálta. — Általában, volt egy nagy előnye a konkurrens kabaréval szemben. Annak az igazgatói művelt emberek voltak, akik jól ismerték a külföldi kabaréstílust és a nyugati műfajt próbálták nálunk is meghonosítani. Én, aki egyáltalán nem tudtam, hogy mit játszanak Münchenben, mit játszanak Párisban, kénytelen voltam a magam ízlésére támaszkodva, a magyar, közönségnek tetsző és speciálisan helyt izű kabarét teremteni. A siker meglepő volt. Estéről estére a szó legjobb értelmében vett előkelő kö* zönség töltötte meg a szinházat és egy* egy premierünk (egy év múlva a Teréz* körútról átköltöztünk a mai Andrássy úti Színház helyiségébe) valósággal egy irodalmi szalon hangulatát adta. Igyekeztem, hogy a közönség nívóján maradjak és ne szálljak alább. Ma gyakran fordított követelményekkel kell számolni. — Kiveszett vagy elszegényedett, vagy elkedvetlenedett az a publikum, amely még irodalmi és kulturálisabb légkörben nevelkedett. A kabaréműfaj is kolpor» tázzsá lett, — s erre én visszavonultam. De szívesen és némi büszkeséggel emlé* kezem vissza a huszonöt év előtti kezde* ményezésre. Mert a kabarénak sok ér*deme van Magyarországon. Először is, hogy a magyar nyelvet szalonképessé tette olyan területen, ahol addig nem volt helye: nem kellett már németre fordítani 4 szót, hogy egy viccet meséljen el valaki. Az, amit reinhardti rendezésnek neveznek (s ezt Reinhardt maga ismerte el, hogy tudniillik a nézőteret összekapcsolja a színpaddal, az én ötletem volt. A kabaré számpos fogása Budapestről szivárgott át az egész világ modern vígjáték-technikáijába. — Ez a mi kis kabarénk még ma is érezteti hatását és meggyőződésem, hogy a mai könnyed, szellemes kabaré, chan* són, operett-vers stílusát a Bonbonniére- Kabaré kezdeményezése fejlesztette ki. Szóval, a jubileum mindenképpen kedves emlékeimet idézi fel és ezért van, hogy a visszavonultságom elvének teljes fenntartásával ismét a színpadra lépek. , Vasárnap délután 4 órakor az 91 EZER JŐ" első délutáni előadása a ROYAL ORFEUMBAN