Ujság, 1933. február (9. évfolyam, 26-48. szám)
1933-02-19 / 41. szám
VASÁRNAP, 1933 FEBRUÁR 19 9 ÚJSÁG .9 SZÍNHÁZ - ZENE Pletykálkodás Azzal tisztában van ma minden színházlátogató suszterinal, hogy nincs színigazgató a világon, aki bizonyosra tudná venni egy darab sorsát, sikerét. A színház a maga részéről elkövet mindent a jó eredmény érdekében, nem kímél költséget, fáradságot, a szereposztás elsőrendű, a legjobb ami van, a szerző neve garancia, a kritika elismerő és a közönség mégsem indult Akadnak azután szerzők és darabok, melyek az egyik színháznak nem kellettek és egy másik színpadon minden különösebb meggyőződés nélkül előadva, döntő sikert aratnak. Tudnánk ezeket a tételeket frappáns példákkal is illusztrálni, ha ennek a bizonyításáról volna szó. Csakhogy most pont egy ellentétes esetet szeretnék feljegyezni és beszélni egy olyan színpadi műről, mely a karrierjét úgy csinálta meg, hogy mindazok, akik bíztak sikerében, nem is csalódtak. A siker gyümölcsét csak éppen nem az a színház arathatta le, mely ennek a darabnak előadási jogát megszerezte, mert közvetlenazután, hogy már ki is írta a próbatáblára, másnak átadni kényszerült. A Mindig lesznek Júliákról van szó, melyet tegnap, szombaton, huszonötödször játszották a Nemzeti Színházban, a női főszerepben Bajor Gizivel. Hát úgy történt a dolog, hogy Stella Adorján még az elmúlt nyáron elolvasta az angol John van Druten mindössze négy szereplőt foglalkoztató színművét, lefordította magyarra és felajánlotta az Andrássyúti Színháznak. Itt nagyon tetszett a darab, nyomban megvették, kiszerepeztették és beiktatták az első őszi műsorba. Még csak azzal nem voltak tisztában, hogy kivel lehet eljátszatni a főszerepét, Leonórát? A választás, ami csakugyan nem volt nehéz, Bajor Gizire esett és annál is inkább, mert a kiváló művésznőnek az előző szezonban olyan osztatlan sikere volt vendégszereplésével az Andrássy úti Színházban, hogy sorozatosan száznál többször játszotta ugyanazt a darabot, ugyanazt a szerepet, a közönség nem lankadó érdeklődése mellett. És mivel a színház az idénre is bírta a művésznő ígéretét hosszabb vendégszereplésre, boldog volt, hogy ilyen neki való darabbal, szereppel állhat a rendelkezésére. Odaadták tehát a Mindig lesznek Júliák magyar fordítását Bajor Gizinek,, arra kérve, hogy olvassa el és nyilatkozzék. A művésznő pedig, aki ebben az esetben dramaturgnak is kiválónak bizonyult, megismerve a darabot, el volt ragadtatva és örömmel vállalta a szerepet. . Persze, erre a vendégjátékra az Andrássyúti Színházban engedélyt kellett kérni Hevesi Sándortól, a Nemzeti Színház igazgatójától, aki mielőtt ezt az engedélyt megadta volna, elkérte elolvasásra Bajor Gizitől a darabot. És a Nemzeti Színház volt igazgatójának is kitűnő szimatjára vall, hogy őneki is megtetszett Druten színműve, megtetszett anynyira, hogy azt az ajánlatot tette a művésznőnek, hogy a darabot ne az Andrássy-úti Színházban, hanem a Nemzeti Színházban játssza el. Ez az ötlet azonban nem volt olyan egyszerűen realizálható, mert a Mindig lesznek Júliák előadási joga, mint említettem, az Andrássy-úti Színházé volt, mely sokáig nem mutatott hajlandóságot lemondani róla, bárha az Bajor Gizi nélkül, nem kecsegtetett a remélt sikerrel. Mivel azonban a művésznőt ehhez a darabhoz nem adták, hosszas tárgyalások után végre a két színház megegyezett abban, hogy az angol darab, melyet pedig az Andrássy úti Színház, illetőleg Stella emelt ki az ismeretlenség homályából, a Nemzeti Színházban kerül színre, ennek ellenében Bajor Gizinek megengedik, hogy egy más darabban játsszon az Andrássy-úton. Ez a másik, mely a pompás színésznő minden szárnyaló művészete mellett sem csinált semmit, W. Sterk Nem divat a szerelem című darabja volt, míg a Mindig lesznek Júliák ma is egyik leglátogatottabb műsordarabja a Nemzetinek . Szombaton adták huszonötödször, ez volt egyébként az első és egyetlen jubiláns estéje ebben a szezonban a Nemzeti Színháznak, egy olyan újdonsággal, mely az 1932/33.-i színházi idényben került színre, önök valamennyien, rajongó zenebarátok, gyönyörűen kiöltözött leányok és mélyen decollerált estélyiruhás szépasszonyok, frakkos, szmokingos urak, akik majd márciusban ott ülnek a Vigadó nagytermének széksorain és tapsolják azt a nagyhírű karmestert, aki ezúttal először fog Budapesten dirigálni, még csak nem is sejtik, hogy ennek a kiváló zenésznek vendégszereplése, a gazdasági viszonyoknak megfelelően, milyen mulatságos körülmények között jött létre! És önkéntelenül tanúi lesznek, hogy dől össze napjainkban, mint sok-sok más egyéb, a sztárgázsik legendája, még ha egy csakugyan olyan aranypróbás művészről is van szó, mint az eljövendő karmester. Az utóbbi időkben teljes joggal felkapott dirigensre egy budapesti hangversenyvállalat igazgatója tett figyelmessé, aki a hivatalos formák legkorrektebb betartásával vendégszereplésre hívta meg. Az ajánlott levél, melyet címére küldöttek, igen óvatos hangon volt tartva, nem volt benne egyetlen szó tiszteleteikről: a hangversenyiroda előbb ismerni óhajtotta a karmester igényeit, zamatos pesti magyarsággal: ki akarta kóstolni. A külföldi karmester, kellőleg értékelve meghívását a magas zenei kultúrájú Budapestre, nyomban válaszolt a megtisztelő ajánlatra, nem is levélben, de táviratilag: „Vendégdirigálás márciusban lehetséges. Honorárium ezer pengő. Kérek drótválaszt részletekre “ A koncertvállalat megcsinálván számításait, bár nem sokalja a kért ezer pengő tiszteletdíjat, de úgy gondolva, hogy manapság alkudni mindenütt és mindenkivel lehet, visszatelegrafált: „Csak nyolcszáz pengő honoráriumot adhatunk“ A külföldi karmester, akinek nem is anynyira a pénz lehetett fontos, mint a budapestiek megismerése, haladéktalanul sürgönyt küldött, elfogadta az ajánlatot „Nyolcszáz pengővel szerződés perfekt." A hangversenyiroda nagyon meg volt elégedve az ötletével, de most már vérszemet kapva, azon spekulált, hogyan lehet ezt a kétszáz pengővel már idáig is leredukált felléptidíjat még egy kicsit leépíteni? Ha ez a világhíresség olyan könnyen enged az ezerből, miért ne engedne a nyolcszázból? Mit kockáztatnak a pestiek e kísérlettel ? A távirati költséget legfeljebb! Hosszú tanakodás után megfogalmazták a további sürgönyt. „Nyolcszáz pengő egy tisztviselőnk tévedése folytán ajánltatott. Szívesen várjuk, de hatszázért." A mester erre a sürgönyre már nem válaszolt az eddigi sietséggel, nem is táviratilag, hanem levélben, nem is ő maga, hanem az ügynöke. — Bosszantó és bántó ez a szokatlan alkudozás, — Így szólt többek között a levél, — és ez annál is inkább, mert a mester, aki sohasem szokott ezer pengőnek megfelelő összegen alul külföldön dirigálni, az önök első szavára már kétszáz pengőt engedett. Tekintettel azonban arra az üzleti szempontra, hogy először jelenik meg Budapesten, melynek megismerése nem közömbös számára, kivételesen elfogadja a hatszáz pengős ajánlatot. Szóval, a dolog rendben volt és a hangversenyiroda végérvényesen beiktatta a vendégdirigenst márciusi műsorába. Közben azonban, és a nyomasztó viszonyokra való tekintettel, ott az irodában azon tanakodtak, hátha lehet keresni ezen a koncerten még valamit. És mivel megint csak egy olcsó kísérletről volt szó, mely végeredményben néhány postabélyegbe kerül és semmi veszéllyel sem fenyegetett, megható, hosszú és mindenekfelett udvarias levelet írtak a karmesternek. — Méltóztatik tudn! — körülbelül ezt írták, — amióta a nagyrabecsült mesternek első levelünket volt szerencsénk elküldeni, a viszonyok, amennyiben lehetséges, még jobban leromlottak Mondhatnánk rohamosan romlottak! Az ember nem is hinné, micsoda változás néhány hét perspektívájában. A legelőkelőbb koncertek is ráfizetéssel végződnek, az új adók, a terembér, az ügyeleti és hatósági díjak, de mindenek tetejébe a világítás, mert hiszen nálunk a villanykörtéket is megadóztatták!! De mit magyarázni a mai viszonyokat? Nem is egyszer, tízszer csináltuk meg a kalkulusainkat és egy szó, mint száz, háromszáz pengőért boldogan látjuk a mestert, többet nem tudunk fizetni, nem lehet! Ha ezt a végső ajánlatunkat el méltóztatik fogadni, senki sem lesz boldogabb nálunk, hogy körünkben tisztelhetjük, ellenkező esetben vérző szívvel és legnagyobb sajnálatunkra, jobb időkre kell elhalasztani e meghívásunkat. Az utóiratban még sürgős választ kértek az ajánlatra, mert tudniok kell, hogy a hangversenyt beiktassák-e vagy nem. Harmadnap aztán itt volt a drótválasz: egyetlen szó mindössze: főnöki" A tegnapi posta egy, amerikai magyar újságot hozott, mely dr. Farkas Géza szerkesztésében lát napvilágot túl az Óceánon. Semmi különösebb jelentőséget sem tulajdonítottam ennek, mert érkezik egy csomó más amerikai napilap is Budapestre, benne az Ujságból kivágott cikkeimmel, melyek hol névaláírással, hol névtelenül jelennek ott meg, de mindenkor anélkül, hogy egy fityinget e közleményekért fizetnének. Az idők folyamán hozzászoktam ezt az utánnyomást megtiszteltetésnek venni, hiszen mi, újságírók, annyit keresünk idehaza, hogy igazán nincs szükségünk holmi tengerentúli dollárokra. Már félre is akartam tenni a lapot, amint egy feltűnően bekékceruzázott újdonságra tettem figyelmessé, mely csakúgy megdöbbentett engem magamat is, mint meg fogja rémíteni azoknak a hölgyeknek java részét, akiket bájos olvasónőimül tisztelhetek. Mert a bekerített közleményben nem csekélyebbről van szó,, mint arról, hogy... De tessék csak ide hallgatni „Budapestről értesítik lapunkat — írja az amerikai újság, — hogy ott most egy törvényjavaslaton dolgoznak, mely a legnagyobb szigorral toltja el a magyarországi asszonyokat a bridge-játéktól. A bridgeszenvedély ugyanis annyira magával ragadta és hatalmába kerítette a magyar nőket, hogy ezek teljesen elhanyagolják házi tűzhelyüket és családi kötelezettségeiket, minden éjszakájukat kávéházakban, bridge-szalonokban és klubokban töltik, kártyaasztalok mellett. Ennek a rut szenvedélynek akarják tehát e törvényjavaslattal elejét venni. A törvényjavaslatnak súlyos büntető szankciói is lesznek: pénzbírságon kívül ugyanis börtönbüntetéssel sújthatja azokat a nőket,akik konokul kitartanak a bridge-játék mellett." Így szól a híradás. Semmi kétség aziránt, hogy az amerikai újság vagy komoly formában , tréfálkozik olvasóközönségével, vagy valaki felültette e budapesti értesüléssel. Mert sok más egyébről nem is szólva, ez a törvényjavaslat már azért is lehetetlen, mert annyi tömlöce nincs ennek az országnak, amelybe elférnének azok az imádandó hölgyek mind akik nemcsak konokul, de olyan szenvedéllyel bridgelnek, amilyenre férfiak sohasem képesek. De egy mentségük ezeknek a hölgyeknek mégis van, mint velem bizalmasan kávéházak, bridge-szalonok táján közlik és pedig az, hogy a nagy szenvedély, a lázas igyekezet rugója, nem is a legkivételesebb esetekben, a másnapi konyhaszükséglettel van igen szoros kapcsolatban. Ne irigyelje tehát senki a bridget a hölgyektől: tout comprendre, c'est tout pardonners Sony egyes párok, közismert jó minőségű és kiviteli cipők a következő egységárakban kerülnek eladásra: ''@1121|WM uttlfizi Cipőgyár Rt. A Kossuth Lajos utca fő. a legnagyobb művész...". r „Én vagyok » Emlékezés egy furcsa emberre Pachmann Vladimírról, a nemrégiben elhunyt kiváló zongoraművészről, akit főleg különcségeiről ismer a budapesti közönség, temérdek anekdota van forgalomban. Pesti impresszáriója, Kun Imre, néhány visszaemlékezését mondja el az alábbiakban a furcsa művészről: Pachmann utoljára öt év előtt járt Pesten. Hírből is csak kevesen ismerték, úgyhogy hangversenye meglehetősen üres teremben zajlott De legtöbb hallgatója arról sem tudott, hogy Pachmann a legfurcsább művészek egyike, aki akárhányszor szakítja félbe a játékát, hogy közbeszólásokkal, váratlan megjegyzésekkel ejtse csodálkozásba a közönségét. Budapesten különcködésének sem volt nagy sikere. Ennek tulajdonítható, hogy amikor hangversenye után következő napon azt kérdeztem tőle, mikor jön vissza ismét Budapestre, ezt felelte: — Soha többé nem jövök vissza. Itt nem értik az ép művészetemet.* Pachmann nagyon nagyra volt magával. A legkülönb művésznek tartotta magát. A pesti újságírókat például ezzel a meglepő kijelentéssel fogadta: — Tudják, ki a világ legjobb zongoristája? Természetesen Pachmann. Meg kell hagynunk, hogy Liszt Ferenc is jól játszott, de velem mégsem lehet összemérni.* Londonban, Newyorkban, Parisban, Rómában mindig zsúfolt nézőtér hallgatta Pachmannt. Talán éppen különcködő természetéért volt népszerű. Londonban egy ízben valami rongyot helyezett el a zongorán, miközben egy Chopinszonátát játszott. Játék közben gyakran megállt, felvette a rongyot és a szemét törölte vele. A közönség persze kíváncsian leste, hogy mikor fejlődik meg a furcsa rongy titka. A hangverseny végén szokásához híven beszélgetésbe került a közönséggel és akkor megadta a felvilágosítást: — Ez a rongy Chopin zsebkendője. A könnyeimet törölgettem vele. Persze sok kiváncsi tolakodott oda és kérte, hogy mutassa meg közelről a nevezetes Chopinirelikviát. Erre fecsacagott a különös öregember és ezt mondta: -T- Maguk elhitték, hogy ez Chopin zsebkendője? Az igazság az, hogy ez Pachmann harisnyája! De azért nem kevésbé értékes! ♦ Budapestre esti nyolc órára várták az érkezését. Délután két órakor beállított. A vonatról egy szállodába hajtatott, ahová ezzel állított be: — Pachmann vagyok, kérem a szobámat. A portás sajnálkozva jelentette ki, hogy ilyen nevű úr számára szobát senki sem rezervált. — Nem is rendeltem szobát — válaszolta a művész — hanem az állandó szobámat kérem, a C1-es számút, amelyikben legutóbb is laktam. — Mikor tetszett utóljára nálunk lakni? — Nem régen. 1881-ben, amikor Liszt Ferenccel együtt koncerteztem Budapesten. * Hangversenyét itt is a világszerte ismert közbeszólásaival tarkította. Először megkérdezte a közönséget, hogy mit játsszék, amikor azután készen volt a megrendelt Chopin-etüddel, megszorította a saját kezét és fennhangon gratulált magának: — Pachmann, ezt gyönyörű szépen játszottad. tx A BOMBIN shampoon a legmodernebb találmány. Külső alakjában teljesen új, meglepetésként hat. Galambtojás forma, héjában és belső tartalmában foglaltatnak a legnemesebb hajápoló és hajszépítő anyagok. A BOMBIN shampoon főbb tulajdonságai. Mosás után nagyszerűen tartja az ondolálást és vízhullámokat. A haj természetesen fényes. Megszünteti a hajhullást és korpaképződést. A haj rugalmas és selymes tapintásúvá válik. Higiénikus és tiszta. Minden hajszínnek külön shampoon Szőkéinek, barnáknak, feketéknek. A BOMBIN shampoon ára 36 fillér és kapható már a legtöbb gyógyszertár, drogéria és illatszertárban. Használatának módja egyszerű. Szerezzen be magának még egyet ma és elismeréssel fog meggyőződni annak hatásáról. Ha valahol nem volna beszerezhető, a Hunnia gyógyszertárban, Budapest, Erzsébetkörút 56. alatt kapható.