Ujság, 1933. július (9. évfolyam, 146-171. szám)
1933-07-02 / 147. szám
io a keresőkép a Voigtlander BRILLANT tükörkamarákban, mint más fényképezőgépben. A játék könnyű kezelés és más előnyei méltán teszik a BRILLANT-ot a ma kamarájává MINDEN FOTÓKERESKEDÉSBEN KAPHATÓ A „Brillant" gép kapható (részletre is) ^HHURA| akkor a minisztérium, mint károsult hitelez, miért nem teszi meg azokat az intézkedéseket, amelyekre módja van, követelésének érvényesítése céljából. Ha az államtitkár nyilatkozatát nézzük, az a helyzet, hogy a földművelési kormány az igazgatóság svájci tagjaival szemben és ezen minőségükből folyólag mint károsult hitelező meg is tehetné, ha erre tényleg vanjogalap. Miért várja tehát a magyar kincstár, mint főrészvényes és főhitelező, hogy a kishitelezők indítsák meg ezt az eljárást? !Hiszen a kereskedelmi szokás szerint és a gondos érdekvédelemmel ez az eddigi eljárás teljesen szembenáll. Hiába hiszi is a minisztérium azt, hogyaz eddigi ténykedésével elhitetheti a közvéleményben azt, hogy Laskay és közötte nem voltak szorosabb kapcsolatok, másrésztpedig azt, hogy közte és a részvénytársaságok között nem forgott fenn egy különleges helyzet, amely jogi kötelezettségen túlmenőleg a minisztériumra azt a morális kötelezettséget hárítaná, hogy a vállalat sorsával már a presztízs megóvása miatt is különleges szempontok szerint foglalkozzék. Laskay újabb 500.000 pengője Ez a vélemény sajnos úgy a magyar, mint a svájci közvéleményben mégis kijegecesedett és ezzel a minisztériumnak számolnia kell. Sokkal helyesebb volna, — miként arról értesültünk, hogyha a minisztérium ezekben a kérdésekben az állítólagos félreértést eloszlatná és a vállalatoknál, úgy főrészvényes és főlitelezői minőségéből kifolyólag a kereskedelemben szokásos módon rendet csinálna. Azt hisszük azonban, hogy a földművelésügyi minisztériumnak meg volna akkor is a joga és módja arra, hogy a felelősség kérdését úgy az igazgatóságon belül és a minisztérium szerint felelőssé tehető svájci személyekkel szemben, mint azokkal szemben is felvethesse, akiknek hibájául róható fel az, hogy a minisztérium, dacára ezen vállalkozásnál biztosított ellenőrzési jogának, már előbb nem ismerhette fel a helyzetet, hanem újabb és újabb hitelek nyújtásával a magyar állam veszteségét még fokozta. A magyar állam 1929-ben ugyanis 500.000 Svájci frank kölcsönt vett fel a Schweizerischer Volksbanknál és azt Laskaynak rendelkezésére bocsátotta további borházvállalkozások alakítása céljából. Elképzelhetetlen tehát, hogy az 1927-ben alapítótt zürichi Hungária R. T. és a bázeli borház létesítésének és működésének kellő ellenőrzése, valamint a prosperitási lehetőségek kellő felismerése mellett még 1929-ben és 1930-ban is további borházalapítások felől tárgyalhattak volna a minisztériumban. De lehetetlen az is, hogy ha kellő megfontolás tárgyává tették volna a fentebb említetteket, hogy azok finanszírozására ilyen súlyos kölcsönt bocsáthattak néhai Laskay Dénes rendelkezésére. Szóval a földművelésügyi minisztérium válasza után még mindig fennáll az a rejtély, hogy ha a minisztérium magát károsultnak és nem felelősnek érzi, akkor miért nem lép fel bármilyen formában is, hogy az adott helyzetet végre teljesen likvidálja. Ez a kérdésünk természetesen nem Mayer Ss államtitkárnak szól, hanem annak, aki a földművelésügyi minisztériumban önálló hatáskörrel intézte és intézi mindmáig a szőllészeti és borászati ügyeket. Reméljük. ÚJSÁG VASÁRNAP, 1933 JÚLIUS 2 Darcza Ernő dr. helyettes államtitkár módot és alkalmat ad arra, hogy a svájci borházügyek régi aktáival és úgy, mint a legújabb anyaggal megismerkedhessünk, mert úgy érezzük, hogy Laskay Dénes halálával csak Laskay Dénesre vonatkozólag nyertek jogerősen befejezést az ügyek. Laskay Dénessel szemben az ügyészségnek meg kellett szüntetni az eljárást, de úgy látszik, vannak még bizonyos nyitvalevő tételek, amelyek miatt — ha értesüléseink nem tévesek, — további eljárásnak lehet vagy lesz is helye, Oszmann Elemér. Az anyagi felelősség megállapítását követeli a Vásárpénztár tizenegymilliós vesztesége miatt a fővárosi ellenzék Mi lesz a felszámoló Vásárpénztár tovább sorsa? A Talbot-ügyön kívül a fővárosnak még egy úgynevezett fogas kérdést kell megoldania a közeljövőben és ez a Vásárpénztár végső likvidálása, illetve újjáalakítása. Mint ismeretes, a Vásárpénztárt a főváros felszámolja, illetve a Községi Takarékpénztárba olvasztja be. Ez a művelet éppen most bonyolódik le. A felszámolás során derült ki, hogy a fővárost már az eddigi súlyos deficiten kívül is további jelentős veszteségek érték a Vásárpénztárnál. Tizenegymillió pengő az, amiről a beavatottak beszélnek. Ebből négymillió pengő már régebbi veszteség, ami köztudomású volt. Ezzel a négymillióval annak idején az intézet egész alaptőkéje megszűnt. A további hétmilliós veszteség későbbi keletű, s ez a horribilis összeg egyrészt az adonyi bérgazdaságnál keletkezett veszteségekből, valamint a meg nem térülő kihitelezésekből adódott. Igen sok olyan kölcsönt folyósítottak ugyanis, amelyek elveszettnek tekinthetők és amelyekre kellő fedezet nincs. A főváros vezetőségének súlyos gondot okoz, miként eliminálja ezt az óriási veszteséget. Nagyon nehéz kérdés az is, mi lesz a jövőben a Vásárpénztárrral, mert a deficites vállalatot a maga üzletvitelében a Községi Takarékpénztár nem szívesen tartja fenn. Teljesen megszüntetni sem lehet az állatvásári forgalom szempontjából fontos tevékenységét az intézetnek, mert ez ellen az érdekeltségek tiltakoznának. Magánvállalkozások is érdeklődnek a Vásárpénztár monopóliuma iránt, viszont kétséges, hogy ezt a főváros kiadja-e kezéből. Városházi ellenzéki körök a legerőteljesebb akcióra készülnek a Vásárpénztár súlyos veszteségei miatt. Hír szerint követelni fogják az anyagi felelősség megállapítását az úgynevezett könynyelmű kihitelezések miatt, valamint az adósok listájának közzétételét. A városháza vezetősége most tanácskozik afölött, miként oldhatná meg a Vásárpénztár súlyos problémáját és honnan pótolhatja a veszteséget. ■ ........ A keserüvíz-vidék népének keserűségei... Akik a vízből élnek és mégsincs ivóvizük — Nincs vize, útja, csatornája, rendőrsége Őrmezőnek, mely Budapest székesfővároshoz tartozik — Látogatás a világhírű Hunyady János keserüviz-telep lakóinál Felhívták a figyelmemet, hogy látogassam meg Őrmezőt és az őrmezeidet. A környékbelieknek nagyon érdekes mondanivalója van az újságíró számára. A környékbeliek mondanivalója olyan érdekes, hogy kikívánkozik a nyilvánosság elé. Azonkívül bizonyára a környékbelieknek is használ. Őszintén bevallom: az első pillanatban nem tudtam hol és merre kerressem őrmezőt. Térkép, menetrend kell hozzá, gondoltam magamban. Ám csakugyan érdekes riport: nemcsak megéri a fáradságot, de kötelességem elindulni az expedícióra. Aki Őrmezőt protezsálta, hangosan fölnevetett: — Nem kell térkép. Menetrend se kell. Hiszen Őrmező itt van az örsödi völgyben! Még mindig nem lettem okosabb. — Hol az örsödi völgy? — Hát ahol a világhírű Hunyadi János keserűviz fakad! így igen. Most már többet tudtam. Amikor az ember Bécsbe utazik s Kelenföldön leszállva, jóformán még el sem helyezkedett a kupéjában, a vonat ablakain át felvillan a zöld mezők panorámája, a zöld mezőkből két-két gólyalábon kiágaskodó felírásokkal: Hunyadi János keserűvíz. Ez csakugyan nincs olyan messze a szép Budapesttől. Csakugyan nem kell az utazáshoz térkép, menetrend. Nem is expedíció. Amolyan kis kirándulás fele a főváros környékére. — Szóval itt van, Pest körül! — mondtam informátoromnak, kissé lehangoltan, mert már be voltam állítva egy exotikus expedícióra s most féltettem a riport érdekességét. — Nem Pest körül! — felelte. — Az örsödi völgy, Őrmező, az egész keserűvíz-telep Budapest székesfővároshoz tartozik. Éppen ez az érdekes az ügyben. Ez a nem mindennapi. A szenzációs!... Ne csak menjen ki. Majd meglátja: nem megy hiába! Nem nagyon hiszek a szenzációkban. Mégis. Hátha? És kimentem Őrmezőre. Félórás gyaloglás úton Szent Imre herceg atjától Az ember sosem elég óvatos. Sosem eléggé előrelátó. Tanulni kell a weekendező turistáktól.Tanulni kellett volna a háborús tapasztalatokból. Miután még csak nem is Pest környékére indultam: térkép, menetrend, iránytű, hátizsák és Thermos-palack nélkül vágtam neki az útnak, amúgy városiasan felöltözve, mintha a Duna-korzó aszfaltját koptatnám. (Sose szoktam, csak a hasonlat kedvéért mondom.) Szent Imre herceg utján a villamoskalauz letett az egyik megállónál és a kéklő, zöldelő, szürkülő messzeségbe mutatott: — Csak arra tessék menni, mindig egyenesen, amíg el nem jut a Winkler-féle vendéglőhöz. Az már őrmező. Tulajdonképpen szerencsém volt ezzel a kalauzzal. Budai gyerek. Ismeri a Sashegy és a Dobogódomb környékét. Ha nincs, talán vissza is fordulhattam volna. (Nagy kár lett volna visszafordulni!) így aztán megköszönve a szíves utbaigazítást, nekivágtam az ismeretlenségnek, a kéklő, zöldelő, szürkülő távolnak, szivemben azzal a titkos óhajtással, hogy a Winkler-féle vendéglőt minél előbb megtaláljam. Ott már helyben leszek. Tíz-tizenöt perces séta után elvesztettem lábam elől az utat. Pedig olyan jó, kitaposott, kacskaringós gyalogút volt! Olyan kis gyalogút, mint egy szalag, mint egy kígyózó, fehér pántlika a retek alján, a tiszamenti falu határában, ami a szomorúfüzes temetőből az alvégre vezet. Általában a környezet, a hangulat, az úgynevezett „milieu“ is olyan boldog falusi volt! Szivet-telket örvendeztető, üde, friss hangulat és környék! Teli tüdővel szivtam magamba az áldott, jó levegőt. Pipacs. Szarkaláb. Búzavirág... Igen, de az úti... Jaj az út! Elvesztettem. Nincs tovább. Most merre menjek? Jobbkézfelől lucernás. Balkézfelől krumpli- és kukoricatáblák. Amott, messze, kis tanyai ház, olyan, mint egy alföldi majorság. Élőlény (a madarakon, bogarakon, lepkéken és darazsakon kívül) sehol senki! A krumpliföldön át nekivágtam a majornak. (Turistacipőt kellett volna húzni!) Kedves, derék emberek fogadtak. Jól megnéztek, mint a messziről jött idegent szokás. Aztán megadták a kért felvilágosítást: — Az a ház ott, a fák mögött, az a Winklerféle vendéglő. Az már nem Kelenföld. Az már Őrmezői Minden választásnál megépül néhány méter vízvezeték Itt álljunk meg egy pillanatra. Ismételjük: félórás séta idáig Szent Imre her- , cég útjától. Budapest székesfőváros területén vagyunk. És a nép szenved a vízhiány miatt! Nincs vízvezeték! Nincs ivóvíz! Külön iróniája a sorsnak, hogy a környék lakossága — mialatt szomjazik — tulajdonképpen a vízből él. Már t. i. a keserüvizből! A Hunyady Jánosról elnevezett keserüvizből! Egyik oldalon az áldás fakad, másik oldalon (vagy ugyanazon az oldalon) nem fakad ivóvíz! Csak keserüviz mindenütt. Világhírű keserüviz! — Ez az őrmezeiek keserűsége! — hangzik tovább a magyarázat. — Ez az idevaló nép keserűsége, amióta csak az eszüket tudják, hogy nincs ivóvizük. Aztán megtudom a gyűlés eredményét. Mindent megtudok. Nem is kell tovább mennem. Tovább kérdezősködnöm. Ennél többet úgysem mondhatna senki. Az idevalósi polgárok panaszait Rozovics Mihály és Barth Benedek tolmácsolták a meghívott urak előtt. Rozovics Mihály azt mondta, hogy harminc esztendő óta verekszik őrmező, Budapest székesfőváros legmostohább gyermeke, az ivóvízért. Eredménytelenül! Barth Benedek hozzátette: „Minden választásnál megépül néhány méter a vízvezetékből. Ha úgy megy tovább, az új milleniumra lesz ivóvizünk!" A jelenlévő urak nagy figyelemmel, megértéssel hallgatták a bajokat. A panaszokat. A keserűvíz-vidék népének keserűségeit. A végén aztán a gyűlés elnöke, (Devecis Mihály főtanácsos, őt nagyon dicsérik az örsödi völgyben) aki gondos tanulmány tárgyává tette ennek a Neander-völgynek legsürgősebb problémáit, mondom, a gyűlés elnöke bejelentette az őrmezeieknek, hogy a sok keserűségnek csak akkor lesz vége, a székesfővárosnak ez a víznélküli, szomjazó körzete csak úgy jut létfeltétele alapjához, ha a polgárság egyöntetűen csatlakozik a Polgári Egység Pártjához, mely párt, mint Községi Polgári Párt a kormány legteljesebb kegyét élvezi s melynek élén olyan vezéregyéniség áll, mint Kozma Jenő dr. országgyűlési képviselő stb. stb.... ...Ezek után megalakitották a Nemzeti Egysség Pártjának őrmezei körzetét. Nagy lelkesedéssel. Sok laps és éljenzés kíséretében recernit magnum áldomás. Azóta az őrmezeiek várják az ivóvizet. Még most is várják, ha szomjan nem haltak. Lestyán Sándor. — Köszönöm szépen. — Szívesen. Isten áldjál Ultalan utakon, földeken, ugaron, réten, árokon, bokron át ballagtam tovább. Szerencsére nem tartott sokáig. Csak a cipőm, meg a nadrágom sínylette egy kicsit. Mikor megérkeztem, ránéztem az órámra. Félórás séta után jutottam el Szent Imre herceg útjától őrmezőre. Lajton hordják az ivóvizet távoli vidékről Ott voltam hát a Winkler-féle vendéglőben. Mint egyszerű utasember telepedtem le a pirosabroszos asztalhoz. Épp uzsonnás idő volt. Kávét kértem. Meg kell dicsérni a vendéglő kávéját. A kenyeret is. A vajat is. Meg is dicsértem, annak, aki fölszolgált. Aztán egy pohár vizet kértem. — Szódavizet tetszik? Vagy ásványvizet? — Nem, nem. Egy pohár rendes vízvezetéki, vizet. — Hát... az nincs! — Slogy-hogy nincs? — Úgy, hogy őrmezőnek nincs vízvezetéke. Ennek folytán vize sincs. Vannak ugyan kutak a vidéken, de a kutak vize keserű is, meg piszkos is. A tisztiorvos úr nem engedi, hogy a kutvizet igyák! Egy kicsit elcsodálkoztam: — Nincs ivóvizük? — Nincs bizony, uram. Az őrmezőiek úgy állnak ivóvíz dolgában, mint a Szahara vándorait Még jobban elcsodálkoztam: — Akkor hát egész őrmező szódavizet, meg ásványvizet iszik? — Azt éppen nem. Lajtán hordják ide a vizet, távoli vidékről. Most már nagyon elcsodálkoztam. Közben kaptam egy pohár szódavizet. — Nemrégiben — hangzott tovább a felvilágosítás — vagy százötvenen gyűltek össze, éppen itt ebben a vendéglőben az őrmezeiek. A Kelenföldi Polgári Kör hívta össze a gyűlést a nép érdekében. Hivatalos urak is voltak. Egy főtanácsos úr a városból, meg egy méltóságos úr minisztériumból. Meghallgatták a lakosság panaszát. Meghallgatták, hogy őrmezőnek nincs ivóvize, csatornázása, nincsenek útjai, még rendőrsége sincs! — Rendőrsége sincs?! — Az volna a legkisebb baj! Rendes, becsületes nép ez, aki az örsödi völgyet lakja. A rendőr ráér később is. Az utakra is elvárhatunk még egy ideig. De a csatornázás, meg a vízvezeték nagyon fontos volna... Különösen így nyár idején!... El sem tetszik képzelni, mennyit szenved a nép az ivóvízhiányban!...