Ujság, 1933. július (9. évfolyam, 146-171. szám)

1933-07-02 / 147. szám

io a keresőkép a Voigtlander BRILLANT tükörkamarák­­ban, mint más fényképezőgép­ben. A játék könnyű kezelés és más előnyei méltán teszik a BRILLANT-ot a ma kamarájává MINDEN FOTÓKERESKEDÉSBEN KAPHATÓ A „Brillant" gép kapható (részletre is) ^HHURA| akkor a minisztérium, mint károsult hite­lez­, miért nem teszi meg azokat az intéz­kedéseket, amelyekre módja van, követelé­sének érvényesítése céljából. Ha az államtitkár nyilatkozatát nézzük, az a helyzet, hogy a földművelési kormány az igazgatóság svájci tagjaival szemben és ezen minőségükből folyólag mint károsult hitelező meg is tehetné, ha erre tényleg van­­jogalap. Miért várja tehát a magyar kincs­tár, mint főrészvényes és főhitelező, hogy a kishitelezők indítsák meg ezt az eljárást? !Hiszen a kereskedelmi szokás szerint és a gondos érdekvédelemmel ez az eddigi eljárás teljesen szembenáll. Hiába hiszi is a minisztérium azt, hogy­­az eddigi ténykedésével elhitetheti a köz­­véleményben azt, hogy Laskay és közötte nem voltak szorosabb kapcsolatok, másrészt­­pedig azt, hogy közte és a részvénytársasá­gok között nem forgott fenn egy különleges helyzet, amely jogi kötelezettségen túlmenő­­leg a minisztériumra azt a morális kötele­zettséget hárítaná, hogy a vállalat sorsával már a presztízs megóvása miatt is külön­le­ges szempontok szerint foglalkozzék. Laskay újabb 500.000 pengője Ez a vélemény sajnos úgy a magyar, mint a svájci közvéleményben mégis kijegecese­­dett és ezzel a minisztériumnak számolnia kell. Sokkal helyesebb volna, — miként arról értesültünk,­­ hogyha a minisztérium ezekben a kérdésekben az állítólagos félre­értést eloszlatná és a vállalatoknál, úgy fő­­részvényes és főlitelezői minőségéből ki­folyólag a kereskedelemben szokásos módon rendet csinálna. Azt hisszük azonban, hogy a földművelésügyi minisztériumnak meg volna akkor is a joga és módja arra, hogy a felelősség kérdését úgy az igazgatóságon belül és a minisztérium szerint felelőssé tehető svájci szemé­lyekkel szemben, mint azokkal szem­ben is felvethesse, akiknek hibájául róható fel az, hogy a mi­nisztérium, dacára ezen vállalkozásnál biz­tosított ellenőrzési jogának, már előbb nem ismerhette fel a helyzetet, hanem újabb és újabb hitelek nyújtásával a magyar állam veszteségét még fokozta. A magyar állam 1929-ben ugyanis 500.000 Svájci frank kölcsönt vett fel a Schweizeri­­scher Volksbanknál és azt Laskaynak ren­delkezésére bocsátotta további borházvállal­­kozások alakítása céljából. Elképzelhetetlen tehát, hogy az 1927-ben alapítótt zürichi Hungária R. T. és a bázeli borház létesítésé­nek és működésének kellő ellenőrzése, vala­mint a prosperitási lehetőségek kellő fel­ismerése mellett még 1929-ben és 1930-ban is további borházalapítások felől tárgyalhat­tak volna a minisztériumban. De lehetetlen az is, hogy ha kellő megfontolás tárgyává tették volna a fentebb említetteket, hogy azok finanszírozására ilyen súlyos kölcsönt bocsáthattak néhai Laskay Dénes rendelke­zésére. Szóval a földművelésügyi minisztérium válasza után még mindig fennáll az a rej­tély, hogy ha a minisztérium magát káro­sultnak és nem felelősnek érzi, akkor miért nem lép fel bármilyen for­mában is, hogy az adott helyzetet végre teljesen likvidálja. Ez a kérdésünk természetesen nem Mayer Ss államtitkárnak szól, hanem annak, aki a földművelésügyi minisztériumban önálló hatáskörrel intézte és intézi mindmáig a szőllészeti és borászati ügyeket. Reméljük. ÚJSÁG VASÁRNAP, 1933 JÚLIUS 2 Darcza Ernő dr. helyettes államtitkár módot és alkalmat ad arra, hogy a svájci borház­­ügyek régi aktáival és úgy, mint a legújabb anyaggal megismerkedhessünk, mert úgy érezzük, hogy Laskay Dénes halálával csak Laskay Dénesre vonatkozólag nyertek jog­erősen befejezést az ügyek. Laskay Dénessel szemben az ügyészség­nek meg kellett szüntetni az eljárást, de úgy látszik, vannak még bizonyos nyitvalevő tételek, amelyek miatt — ha értesüléseink nem tévesek, — további eljárásnak lehet vagy lesz is helye, Oszmann Elemér. Az anyagi felelősség megállapítását követeli a Vásárpénztár tizenegymilliós vesztesége miatt a fővárosi ellenzék Mi lesz a felszámoló Vásárpénztár tovább sorsa? A Talbot-ügyön kívül a fővárosnak még egy úgynevezett fogas kérdést kell megolda­nia a közeljövőben és ez a Vásárpénztár végső likvidálása, illetve újjáalakítása. Mint ismeretes, a Vásárpénztárt a főváros felszá­molja, illetve a Községi Takarékpénztárba olvasztja be. Ez a művelet éppen most bo­nyolódik le. A felszámolás során derült ki, hogy a fővárost már az eddigi súlyos defici­ten kívül is további jelentős vesztesé­gek érték a Vásárpénztárnál. Tizenegymillió pengő az, amiről a beava­tottak beszélnek. Ebből négymillió pengő már régebbi veszteség, ami köztudomású volt. Ezzel a négymillióval annak idején az intézet egész alaptőkéje megszűnt. A további hétmilliós veszteség későbbi keletű, s ez a horribilis összeg egyrészt az adonyi bérgaz­daságnál keletkezett veszteségekből, vala­mint a meg nem térülő kihitelezésekből adódott. Igen sok olyan kölcsönt folyósítot­tak ugyanis, amelyek elveszettnek tekinthe­tők és amelyekre kellő fedezet nincs. A­ főváros vezetőségének súlyos gondot okoz, miként eliminálja ezt az óriási vesz­teséget. Nagyon nehéz kérdés az is, mi lesz a jövőben a Vásárpénztárrral, mert a deficites vállalatot a maga üzletvite­lében a Községi Takarékpénztár nem szíve­sen tartja fenn. Teljesen megszüntetni sem lehet az állatvásári forgalom szempontjá­ból fontos tevékenységét az intézetnek, mert ez ellen az érdekeltségek tiltakoznának. Magánvállalkozások is érdeklődnek a Vá­­sárpénztár monopóliuma iránt, viszont két­séges, hogy ezt a főváros kiadja-e kezéből. Városházi ellenzéki körök a legerőtelje­sebb akcióra készülnek a Vásárpénztár sú­lyos veszteségei miatt. Hír szerint követelni fogják az anyagi felelősség megállapítását az úgynevezett köny­­nyelmű­ kihitelezések miatt, valamint az adósok listájának közzétételét. A városháza vezetősége most tanácskozik afölött, miként oldhatná meg a Vásárpénz­tár súlyos problémáját és honnan pótol­hatja a veszteséget. ■ ........ A keserüvíz-vidék népének keserűségei... Akik a vízből élnek és mégsincs ivóvizük — Nincs vize, útja, csatornája, rendőrsége Őrmezőnek, mely Budapest székesfő­városhoz tartozik — Látogatás a világhírű Hunyady János keserüviz-telep lakóinál Felhívták a figyelmemet, hogy látogassam meg Őrmezőt és az őrmezeidet. A környék­belieknek nagyon érdekes mondanivalója van az újságíró számára. A környékbeliek mondani­valója olyan érdekes, hogy kikívánkozik a nyil­vánosság elé. Azonkívül bizonyára a környék­belieknek is használ. Őszintén bevallom: az első pillanatban nem tudtam hol és merre kerressem őrmezőt. Tér­kép, menetrend kell hozzá, gondoltam magam­ban. Ám csakugyan érdekes riport: nemcsak megéri a fáradságot, de kötelességem elindulni az expedícióra. Aki Őrmezőt protezsálta, hangosan fölneve­­tett: — Nem kell térkép. Menetrend se kell. Hi­szen Őrmező itt van az örsödi völgyben! Még mindig nem lettem okosabb. — Hol az örsödi völgy? — Hát ahol a világhírű Hunyadi János ke­­serűviz fakad! így igen. Most már többet tudtam. Amikor az ember Bécsbe utazik s Kelenföldön leszállva, jóformán még el sem helyezkedett a kupéjá­ban, a vonat ablakain át felvillan a zöld me­zők panorámája, a zöld mezőkből két-két gó­lyalábon kiágaskodó felírásokkal: Hunyadi Já­nos keserűvíz. Ez csakugyan nincs olyan messze a szép Budapesttől. Csakugyan nem kell az utazáshoz térkép, menetrend. Nem is expedíció. Amolyan kis kirándulás­ fele a főváros környékére. — Szóval itt van, Pest körül! — mondtam informátoromnak, kissé lehangoltan, mert már be voltam állítva egy exotikus expedícióra s most féltettem a riport érdekességét. — Nem Pest körül! — felelte. — Az örsödi völgy, Őrmező, az egész keserűvíz-telep Buda­pest székesfővároshoz tartozik. Éppen ez az ér­dekes az ügyben. Ez a nem mindennapi. A szen­zációs!... Ne csak menjen ki. Majd meglátja: nem megy hiába! Nem nagyon hiszek a szenzációkban. Mégis. Hátha? És kimentem Őrmezőre. Félórás gyaloglás úto­n Szent Imre herceg atj­ától Az ember sosem elég óvatos. Sosem eléggé előrelátó. Tanulni kell a week­endező turisták­tól.­­Tanulni kellett volna a háborús tapasz­talatokból. Miután még csak nem is Pest környékére in­dultam: térkép, menetrend, iránytű, hátizsák és Thermos-palack nélkül vágtam neki az út­nak, amúgy városiasan felöltözve, mintha a Duna-korzó aszfaltját koptatnám. (Sose szok­tam, csak a hasonlat kedvéért mondom.) Szent Imre herceg utján a villamoskalauz le­tett az egyik megállónál és a kéklő, zöldelő, szürkülő messzeségbe mutatott: — Csak arra tessék menni, mindig egyenesen, amíg el nem jut a Winkler-féle vendéglőhöz. Az már őrmező. Tulajdonképpen szerencsém volt ezzel a ka­lauzzal. Budai gyerek. Ismeri a Sashegy és a Dobogódomb környékét. Ha nincs, talán vissza is fordulhattam volna. (Nagy kár lett volna visszafordulni!) így aztán megköszönve a szíves utbaigazítást, nekivágtam az ismeretlenségnek, a kéklő, zöl­­delő, szürkülő távolnak, szivemben azzal a tit­kos óhajtással, hogy a Winkler-féle vendéglőt minél előbb megtaláljam. Ott már helyben le­­szek. Tíz-tizenöt perces séta után elvesztettem lábam elől az utat. Pedig olyan jó, kitaposott, kacska­­ringós gyalogút volt! Olyan kis gyalogút, mint egy szalag, mint egy kígyózó, fehér pántlika a retek alján, a tiszamenti falu határában, ami a szomorúfüzes temetőből az alvégre vezet. Általában a környezet, a hangulat, az úgy­nevezett „milieu“ is olyan boldog falusi volt! Szivet-telket örvendeztető, üde, friss hangulat és környék! Teli tüdővel szivtam magamba az áldott, jó levegőt. Pipacs. Szarkaláb. Búza­virág... Igen, de az úti... Jaj az út! Elvesztettem. Nincs tovább. Most merre men­jek? Jobbkézfelől lucernás. Balkézfelől krumpli- és kukoricatáblák. Amott, messze, kis tanyai ház, olyan, mint egy alföldi majorság. Élőlény (a madarakon, bogarakon, lepkéken és dara­zsakon kívül) sehol senki! A krumpliföldön át nekivágtam a majornak. (Turistacipőt kellett volna húzni!) Kedves, de­rék emberek fogadtak. Jól megnéztek, mint a messziről jött idegent szokás. Aztán megadták a kért felvilágosítást: — Az a ház ott, a fák mögött, az a Winkler­­féle vendéglő. Az már nem Kelenföld. Az már Őrmezői Minden választásnál megépül néhány méter vízvezeték Itt álljunk meg egy pillanatra. Ismételjük: félórás séta idáig Szent Imre her-­ , cég útjától. Budapest székesfőváros területén vagyunk. És a nép szenved a vízhiány miatt! Nincs vízvezeték! Nincs ivóvíz! Külön iróniája a sorsnak, hogy a környék lakossága — mialatt szomjazik — tulajdon­képpen a vízből él. Már t. i. a keserüvizből! A Hunyady Jánosról elnevezett keserüvizből! Egyik oldalon az áldás fakad, másik oldalon (vagy ugyanazon az oldalon) nem fakad ivóvíz! Csak keserüviz mindenütt. Világhírű keserüviz! — Ez az őrmezeiek keserűsége! — hangzik tovább a magyarázat. — Ez az idevaló nép ke­serűsége, amióta csak az eszüket tudják, hogy nincs ivóvizük. Aztán megtudom a gyűlés eredményét. Min­dent megtudok. Nem is kell tovább mennem. Tovább kérdezősködnöm. Ennél többet úgysem mondhatna senki. Az idevalósi polgárok panaszait Rozovics Mihály és Barth Benedek tolmácsolták a meg­hívott urak előtt. Rozovics Mihály azt mondta, hogy harminc esztendő óta verekszik őrmező, Budapest szé­kesfőváros legmostohább gyermeke, az ivó­vízért. Eredménytelenül! Barth Benedek hozzátette: „Minden választás­nál megépül néhány méter a vízvezetékből. Ha úgy megy tovább, az új milleniumra lesz ivó­vizünk!" A jelenlévő urak nagy figyelemmel, megértés­sel hallgatták a bajokat. A panaszokat. A keserűvíz-vidék népének keserűségeit. A végén aztán a gyűlés elnöke, (Devecis Mihály főtanácsos, őt nagyon dicsérik az örsödi völgy­ben) aki gondos tanulmány tárgyává tette ennek a Neander-völgynek legsürgősebb problémáit, mondom, a gyűlés elnöke bejelentette az őr­mezeieknek, hogy a sok keserűségnek csak akkor lesz vége, a székesfővárosnak ez a víz­­nélküli, szomjazó körzete csak úgy jut létfel­tétele alapjához, ha a polgárság egyöntetűen csatlakozik a Polgári Egység Pártjához, mely párt, mint Községi Polgári Párt a kormány legteljesebb kegyét élvezi s melynek élén olyan vezéregyéniség áll, mint Kozma Jenő dr. ország­gyűlési képviselő stb. stb.... ...Ezek után megalakitották a Nemzeti Egys­ség Pártjának őrmezei körzetét. Nagy lelkese­déssel. Sok laps és éljenzés kíséretében recernit magnum áldomás. Azóta az őrmezeiek várják az ivóvizet. Még most is várják, ha szomjan nem haltak. Lestyán Sándor. — Köszönöm szépen. — Szívesen. Isten áldjál Ultalan utakon, földeken, ugaron, réten, ár­o­kon, bokron át ballagtam tovább. Szerencsére nem tartott sokáig. Csak a cipőm, meg a nadrágom sínylette egy­ kicsit. Mikor megérkeztem, ránéztem az órámra. Félórás séta után jutottam el Szent Imre her­ceg útjától őrmezőre. Lajton hordják az ivóvizet távoli vidékről Ott voltam hát a Winkler-féle vendéglőben. Mint egyszerű utasember telepedtem le a piros­­abroszos asztalhoz. Épp uzsonnás idő volt. Ká­vét kértem. Meg kell dicsérni a vendéglő kávéját. A ke­nyeret is. A vajat is. Meg is dicsértem, annak, aki fölszolgált. Aztán egy pohár vizet kértem. — Szódavizet tetszik? Vagy ásványvizet? — Nem, nem. Egy pohár rendes vízvezetéki, vizet. — Hát... az nincs! — Slogy-hogy nincs? — Úgy, hogy őrmezőnek nincs vízvezetéke. Ennek folytán vize sincs. Vannak ugyan kutak a vidéken, de a kutak vize keserű is, meg pisz­kos is. A tisztiorvos úr nem engedi, hogy a kut­­vizet igyák! Egy kicsit elcsodálkoztam: — Nincs ivóvizük? — Nincs bizony, uram. Az őrmezőiek úgy áll­nak ivóvíz dolgában, mint a Szahara vándorait Még jobban elcsodálkoztam: — Akkor hát egész őrmező szódavizet, meg ásványvizet iszik? — Azt éppen nem. Lajtán hordják ide a vi­zet, távoli vidékről. Most már nagyon elcsodálkoztam. Közben kaptam egy pohár szódavizet. — Nemrégiben — hangzott tovább a felvilá­gosítás — vagy százötvenen gyűltek össze, éppen itt ebben a vendéglőben az őrmezeiek. A Kelen­földi Polgári Kör hívta össze a gyűlést a nép érdekében. Hivatalos urak is voltak. Egy fő­tanácsos úr a városból, meg egy méltóságos úr minisztériumból. Meghallgatták a lakosság pa­naszát. Meghallgatták, hogy őrmezőnek nincs ivóvize, csatornázása, nincsenek útjai, még rend­őrsége sincs! — Rendőrsége sincs?! — Az volna a legkisebb baj! Rendes, becsüle­tes nép ez, aki az örsödi völgyet lakja. A rendőr ráér később is. Az utakra is elvárhatunk még egy ideig. De a csatornázás, meg a vízvezeték nagyon fontos volna... Különösen így nyár idején!... El sem tetszik képzelni, mennyit szenved a nép az ivóvízhiányban!...

Next