Ujság, 1933. július (9. évfolyam, 146-171. szám)

1933-07-02 / 147. szám

8 PISTINEK PÁLYÁT VÁLASZTANAK Minden családban, ahol iskolásgyerekek vannak, ilyenkor, iskola végén, felmerül a ne­héz probléma: mi legyen a gyerekből? Kovácséknál is aktuális ez a kérdés, mert Pisti most végezte el a negyedik polgárit, de nehogy azt higyje a nyájas olvasó, hogy Kovácsék csak most kezdtek el tanakodni Pisti jövője fölött. Nem, nyájas olvasó. Még három éves sem Volt Pisti, mikor a gondos szülők már nagyban szörték a fejüket, mi legyen belőle, ha felnő. Talán mondani sem kell, hogy sohasem vol­tak egy véleményen. Ha Kovács azt akarta, hogy ügyvéd legyen. Kovácsné ugyanakkor a földbirtokosi pálya mellett kardoskodott, ki­fejtvén, hogy az ügyvéd reggeltől estig az iro­dájában görnyed, ellenben a földbirtokos egész nap kint lovagol a földeken, ami sokkal egész­ségesebb. Pisti pályája gyakrabban változott, mint Kovácsné hajszíne, am­i nagy szó, mert Ko­vácsné hűen követte a mindenkori hajszíndiva­­tot, a ticiánvöröstől a platinaszőkéig és vissza. Ha a tőzsdén hossz volt, elhatároztatott, hogy Pisti hosszista lesz, ha bossz volt, a kontremi­­nőri pálya nyomult előtérbe. Közben Pisti hat éves tett. Beiratták az ele­mibe és most már képességei alapján indultak meg a tervezgetések. Mikor az első elemiben megbukott számtan­ból, Kovács megcirógatta és igy szólt hozzá: — Bravó, kisfiam, fizetőpincér leszel. Kovácsné viszont mindenáron azt akarta, hogy tanító, vagy bankár legyen és mikor Kovács úr megkérdezte tőle, hogy miért, igy felelt: — Mert a drágám borzasztóan szereti a hosszú szünidőket.★ Miután Pistinek szörnyen rossz írása volt, sokáig tartotta magát az a terv is, hogy orvos legyen belőle, mert mint Kovácsné mondotta, az olvashatatlan írásra szükség van a recept­­írásnál. De ez a terv is megdőlt a rókuskórházi főorvosválasztás után. Kovács úr ugyanis ala­posan átvizsgálta a Kovács-családfát fel- és lemenő ágon és utána erősen pesszimisztikus következtetéseket vont le Pisti esetleges orvos­­karrierjére vonatkozólag. Hosszú ideig a színházigazgatói pályával is nagyon szimpatizált Kovács úr, mert Pisti hatá­rozottan bátor, sőt merész gyerek volt és Kovács úr véleménye szerint a színházigazgatáshoz ma­napság merészség kell. Kovácsné viszont ele­jétől fogva helytelenítette ezt a tervet, mert, mint mondotta, egy színházigazgató állandóan ki van téve a primadonna szeszélyeinek. — Annyi baj legyen — fortyant fel erre Kovács úr — én például sokkal inkább lennék kitéve egy primadonna szeszélyeinek, mint a te szeszélyeidnek. Ezen aztán csúnyán összevesztek. ★ Közben egyre rosszabbak lettek a gazdasági viszonyok. Az ipar pangott, a kereskedelem pangott, a mezőgazdaság pangott, az irodalom és művészet pangott. Új foglalkozási ágakat kellett tehát keresni Pisti számára. Kovácsné kisütötte, hogy volna egy nagy­szerű újfajta üzletág: koporsóeladás részletre. Erre eddig még senki sem jött rá. Kovács azon­ban leintette, mondván, hogy a hitelezés nagy rizikóval járna, mert a részletek be nem tar­tása esetén nehéz volna az árut visszakapni. Ehelyett Kovács inkább az uraságoktól le­vetett ruhakereskedői pályát ajánlotta, mert, mint mondotta, ebben a szakmában az áru­raktár értéke folyton emelkedni fog, tekintve, hogy egyre kevesebb uraságnak van levetni­­valója. Kovácsné viszont azzal érvelt, hogy azon a pályán óriási a konkurrencia, mire Kovács dü­hösen rászólt: — Akkor add a gyereket milliomosnak, azon a pályán egyre kevesebben vannak. Ezen aztán megint összevesztek. Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy a legdrágább, hőn szeretett anya, testvér, nagy­anya, dédanya és anyós, izr. wmmou­ti június 30-án hosszas szenvedés után életének 77. évében elhunyt. Drága hamvait f. hó 2 án, vasárnap d. u. 3 órakor helyezzük örök nyugalomra az újpesti izv. temetőben. Biedermann Erna, Biedermann Dezső, Bieder­­mann Lajos, Biedermann Gizella, Biedermann Nándor, Biedermann Mihály, Biedermann Margit, Biedermann Ilonka gyermekei. Hadi Fülöp, Hadi Árpád, Barcza Márton, Barcza Lajos, Gosztonyi Samuné, dr. Blum Samuné testvérei. Biedermann Illésné szül. Frommer Rózsi, Biedermann Dezsőné szül. Weisz Aranka, Biedermann Lajosné szül. Galambos Mária, Biedermann Nándorné szül. Kiss Mária, Biedermann Mihályné szül. Hihrlich Irén menyei. Mandl József, Pollacsek Nándor vejei. Sógornői, sógorai, unokái, dédunokái és a ki­terjedt rokonság. Nemes emlékét kegyelettel őrizzük! Béke hamvaira! raBBEHHBEB ÚJSÁG VASÁRNAP, 1933 JÚLIUS 2 Közben a viszonyok még rosszabbak lettek és Pisti az idén elvégezte a negyedik polgárit. Most már aztán igazán dönteni kellett. Kovácsné kétségbeesve mondta a férjének: — Jaj, ez rettenetes. Minden, amit terveztünk, rombadőlt a rossz viszonyok miatt. Mondd, kérlek, mi legyen a Pistiből? Kovács úr sokatmondóan kacsintott egyet és igy szólt: — Én már tudom. Egy remek pályát találtam neki. — Ugyan, kérlek, — legyintett Kovácsné — hát van még remek pálya a mai rossz viszo­nyok mellett? — Persze, hogy van. Mentői rosszabbak lesz­nek a viszonyok, antól jobban fog menni a Pistinek. — Ejnye, — türelmetlenkedett most már Kovácsné — nyögd ki végre, hogy mi lesz a Pistiből. És mint valami égi szózatot, Kovács úr ünne­pélyes hangon nyilatkoztatta ki: — Vagyonfelügyelő lesz. ★ Elragadtatva a tipp nagyszerűségétől, Kovácsné meghatóban könnyezni kezdett és némán homlokon csókolta férjét. Ez volt az első eset, hogy a Pisti jövőjére nézve megegyeztek. Bodor Pál o'őlo'c> o o *=>'cá o"ö.ö'o*o"ol »r>i Dmi-hmOmi ~nir»rniii-Mir,M-— * mi-~mi - — r ■ |-| Egy közüzem fotográfiája 1833-t­ól Mért van még állami utigépjavitó-telep és M van, miért vállal magánmunkát? A kereskedelmi minisztériumhoz tartozik a m­agyar királyi állami utigépjavitó-telep. Ez a hivatalos neve. A telep helye pedig X., Lengyel­ utca 15. Nagyon kevesen tudják, hogy ez is a világon van. Pedig itt van. Kint voltunk és megtekintettük az állami útigépjavító-telepet, ahol annak ideiglenesen megbízott vezetője, Vajay Imre főmérnök kalauzolt bennünket. Érdekes volt megnézni a telepet. A hatal­mas berendezésű és felkészültségű telepen a vezető főmérnök állítása szerint jelenleg nincs munka vagy csak alig van valami. En­nek pedig szerinte egyszerűen az az oka, hogy a vidékre elhelyezett, mintegy ötven gép közül csak alig egy pár dolgozik, így hát nem igen van mit javítani. Amint végig vezetett a telepen, megmutatta azoknak a teherautóknak garázsát, amelyekben tizenöt ilyen teherkocsinak kellene állni­. Igaz, hogy a tizenötből kettőt seprőgéppé alakítottak át, míg a többi „saját fuvarozásra" szolgál. Arra a kérdésünkre, hogy előfordult-e az, hogy másoknak is fuvarozott volna az útigépjavító-telep autóparkja, az volt a vá­lasz: — Előfordult, hogy bérmunkákban fuva­roztak . . . Majd átvezetett a vasesztergályos mű­helybe, ahol tizenegy precíziós gép áll. Majd a szerelőműhely és a lakatosműhely került sorra. De teljesen be vannak rendezkedve az elektromos és autogénhegyesztésre is. Majd a gépkocsi-szerelősműhely került sorra. Az összes műhelyekben, amint láttuk, na­gyon redukált a létszám Hol vannak a gépek? Arra a kérdésünkre, hogy miért e sok gépjármű és javítóműhely, amikor nincsen semmi munkájuk, így válaszolt a főmérnök: — Az igaerő drágasága miatt volt szükség arra annak idején, amikor a telep megvásá­rolta a gépeket, hogy gyorsabban tudjanak dolgozni. Most megváltozott a helyzet és bizony nincs úgy, mint tíz évvel ezelőtt, mert viszont most éppen az igaerő az ol­csóbb. Tehát le kellett állítani a gépeket. Majd megmagyarázta a főmérnök, hogy az ötven darab útjavító gép az ország min­den részében decentralizáltatott, hogy oda­vezényeljék a gépeket, ahol azokra a leg­jobban szükség van. A mérnöki szobában hatalmas térkép és az útjavító gépeknek telephelyei zászlócskákkal vannak azon megjelölve. Arra a kérdésünkre, hogy ez a legutolsó feljegyzést jelenti-e, tagadó volt a válasz és nem tudták megmondani, hogy melyik gép pontosan hol van, legalább is a térképen. — Az aktákból minden bizonnyal ponto­sabban kitűnne — mondotta a vezető főmér­nök kíséretében lévő kartársa, de megnyug­­tatólag kijelentette, hogy a legutóbbi na­pokban Gödöllőn használatban volt gép, ezt biztosan tudja. Egy iskola emlékei Majd az­ emeleten levő laboratóriumba vezetett be, amely modernül van felsze­relve. Minden, a talajvizsgálatra szolgáló kísérletet el tudnak itt végezni. Itt se lát­tunk sok kémikust sürögni-forogni. És nem is volt minden a legnagyobb rendben. Legalább is ezt a benyomást tette. Hogy mi az oka ennek, az talán majd kiderül ... A raktárhelyiségeken vezettek keresztül. Itt dús raktár látszott, amely egyáltalában nem igazolta azt a feltevést, mintha kevés munkájuk volna az útjavítógépeknek. Igaz ugyan, beláttuk, raktárnak kell lenni min­denütt, ahol gondos előrelátással ügyelnek az üzemek sorsára. Majd arra a kérdésünkre, hogy miért van kint az épület homlokzatán még egy másik állami tábla is: ,,Magyar királyi állami út­­mester-iskola“, így válaszolt a főmérnök: — Régebben tényleg itt volt a magyar ki­rályi állami urmesteri iskola. Ma már azon­ban az iskola tantermében csak a harminc úrmes­terjelöltnek lakhatására szolgáló ágy­felszerelés zsúfolódik. Nyomban be is mutat­ja. Nagy terem, zsú­folva vaságyakkal, matracokkal, pokrócok­kal és az oktatáshoz szükséges falitáblázatok­­kal, hídszerkezetekkel és gépalkatrészekkel. — Ide jártak ki a kereskedelemügyi mi­nisztériumból egyes urak szakoktatást adni a leendő úrmestereknek. Ma már azonban nincs elhelyezkedési lehetőség a pályán, sőt lét­számfelettiek is vannak, akikre nem kerül a sor és így bizony nincsen szükség sem az iskolára, sem a felszerelésekre. A telepen azonban több lakást láttunk, amelyben laktak. Valamikor pedig ott volt minden bizonnyal az úrmester-iskola ... Arra a kérdésünkre, hogy miért kell­jen tartani a mai nehéz gazdasági viszonyok mel­lett ezt a magániparnak konkurrenciát okozó telepet, nem igen válaszolt a vezető főmérnök, mert valószínűleg, amikor telefonon enge­délyt kért a felsőbbségtől, hogy az Újság munkatársának bemutathassa a telepet, letil­tották olyan nyilatkozatok adásától, amelyek a magyar királyi állam­i útigépjavító-telep jö­vőjére vonatkoznak. Hogy születik egy közüzem? De elmondotta a főmérnök, hogy ő csak a minit év novemberétől vezeti a telepet, mint ideiglenes megbízott, mert ő ellőtte Sámy Sándor miniszteri tanácsos volt a te­lep vezetője, ő novemberben ment nyug­díjba ... Már most, ha vizsgálódni kezdünk ennek a hata­lmas méretű és bizony a mai viszo­nyok között egyáltalán nem szükséges állami üzemnek múltjáról és jövő sorsa körül, fur­csa megállapításokat tehetünk. Megtudtuk, hogy ez a telep fokozatosan fejlődött és fejlesztetett. Valamikor, talán tizenhárom évvel ezelőtt, egy Ulatovszky nevezetű emibernek volt egy kis javítómű­helye a Lengye­l-utca 15. szám all­at­t. Ezt a kis műhelyt vásárolta meg a kincstár és ren­­delte a keresik ed­elím­i minisztérium második ügyosztálya alá. 1928 körül Sármy Sándor miniszteri tanácsos,­­a telep akkori vezetője megbízta egyik vegyészmérnökét, hogy az üzemi és az útépítési anyagvizsgáló labora­tóriumot rendezze be. Ezt a kis laboratóriu­mot később kibővítették. Ugyanígy fokoza­tosan fejlesztették a telepet, különböző mű­helyeket állítva fel benne. Ma már azután asztalos, lakatos, kovács, szerelő, hegyesztő stb. műhelyekkel rendelkezik és valóban al­kalmas arra, hogy minden nagyobb kaliberű munkát is elvégezhessenek benne. Úgy lát­szik azonban, annak dacára, hogy kevés a munka, mégis ott tartják Farkas István asz­talost, sőt még olcsó lakást is adnak neki, viszont nem kis fizetéssel. Li­skó Pál irodai alkalmazott, akinek más állásból nyugdíja is van, szintén olcsó lakást élvez a teleptől, ugyancsak nem kis fizetéssel. Boldog kiszézem: Itt még megvannak a jutalmak... Már most, ha a munkaidő beosztását néz­zük a telepen, azt látjuk, hogy ott a munká­sok hetenként négy napot dolgoznak, kedd­től péntekig, héttől fél négyig, míg a kineve­zettek változatlanul megkapják napi négy túlóra­díjukat, pedig, miként értesültünk, va­lóban nincsen szükség a túlórázásra. Van­nak azonban olyanok, akiknek valóban böl­csen csökkentette a vezetőség a fizetését, amellett kilenctől egyig és háromtól hatig dolgoztatta őket. Később aztán úgy döntött, hogy nyolctól egyig és kettőtől négyig dolgoz­tat, illetve előfordult az is, hogy nyolc órá­­tól háromig. De Kerekes Rezső miniszteri számtanácsos kijár a telepre mindennap dél­után. Minden bizonnyal megkapja óradíját, holott ezt a munkakört talán valaki más is elvégezhetné túlóradíj nélkül. A fent elmon­dottakból kitűnik, hogy amíg a telep mun­kásai hetenként 30 órát dolgoznak, addig a ki nem nevezett alkalmazottak munkaideje 40 óra, a kinevezetteké pedig­­ 54 óra, de ez is csak papíron. Informátorunk elmondása szerint a telep vezetősége még mindig ragaszkodik a jobb üzletmenet idején a felsőbbség által engedé­lyezett jutalékokhoz, amelyeket a megyék és törvényhatóságok számára végzett munkák, bruttó jövedelme után kapnak. De ezt nem­csak a telep kinevezett tisztviselői kapják, hanem olyan minisztériumi tisztviselők is, akiknek a telep működésével kapcsolatban csak igen csekély, vagy pedig egyáltalában semmi néven nevezendő feladatuk nincs. Arról is értesültünk, hogy akkor, amikor a nagyobb méretű fizetéscsökkentést vitték keresztül, ugyanakkor 4000 pengő került fos­ztásra. Ki vállalta a felelősséget? Adatok vannak arra is, hogy takarékos­kodni lehetett volna más módon is, még­pe­dig oly módon, hogy ha a jutalék összegének javítása helyett, amikor a telep gépkocsi­­fuvarozást vállalt, jóval az akkori önkölt­ségi áron alul, még­pedig 1.32 pengő helyett 1.10 pengős kilométerenkénti áron, sőt a múlt évben a Danubia R. T.-nak még 70 filléres egységáron is fuvarozott a magyar királyi útigépjavító-telep. Nem kételkedünk abban, hogy erre az alacsony egységáron való fuvarozásra min­den bizonnyal megkapták felsőbbségüktől az írásbeli engedélyt. És a felsőbbség vállalta is ezekért a fele­lősséget. De vállalnia kellett a felelősséget azért is, hogy — állítólag — engedélyt ad­tak arra is, hogy a gépek tihanyi és buda­pesti vu­llaépítkezéseknél szerepeljenek. A közüzem semmiesetre sem arra való, hogy magánmunkát vállaljon, még­pedig önkölt­ségi áron alul. Feltétlen tisztázásra szorul­nak ezek az ügyek. Meg kell állapítani: ki­nek és mennyiért dolgozott az üzem s hogy a számlázott összegből mi folyt be az üzem pénztárába? Nem érdektelen ezután, mit szól mind­ezekhez a kereskedelmi miniszter, akiről közismert, hogy nem szokott kíméletes lenni az olyan esetekben, amikor a vezetése alatt lévő üzemekben olyan dolgokról szerez tu­domást, amelyek talán ha nem is szabály­talanok, de mégis furcsa ügyvezetésről tesz­nek tanúságot. Országos dalosverseny Budapesten A szövetségbe tömörült dalárdák országos dalosversenyt rendeznek Budapesten, amelyen kétszáz dalegyesü­let vesz részt. Szombaton kü­lönvonatok hozták a fővárosba az ország min­den részéből a magyar dalosokat, akiket a ver­senyrendezőség a pályaudvaron fogadott. Szom­baton este az új városházán tartott díszközgyű­lésen Huszár Aladár dr. főpolgármester üdvö­zölte az Országos Magyar Dalosszövetséget és a versenyben résztvevő dalosegyesületeket. A közgyűlés után ismerkedési est és ennek keretében sördalverseny volt a Városligetben, az Angolparkban és a Margitszigeten. Vasárnap reggel kezdődik az országos verseny, melynek nyertesei délben a Labrid­a-színházban mérkőz­nek a Király-díjért, és a kormányzó díjáért Dél­után a dalosok a Hősök Emlékművét koszorúz­­zák meg, onnan a Millennáris-pályára vonul­nak, ahol este hat órakor kezdődik a Magyar Dal Ünnepe, amelyen az összes dalárdák egyesí­tett monstrekórusa ad elő magyar öntököt és négyszáz koszorús lány festői csoportja meg­koszorúzza az egyesületi zászlókat. Szombaton délután hat órakor a debreceni Micsay Dalkör negyven dalosa az olasz követ­ség aulájába vonult, ahol Colonna herceg és felesége, továbbá a követség tagjai és meghí­vott előkelő vendégek jelenlétében elénekelték a Giovinezzát és több magyar dalt, amelyekkel úgy a hercegi párnak, mint valamennyi jelen­lévőnek a legnagyobb tetszését nyerték el. Az énekszámok után Szabó Emil átadta Colonna hercegnek a dalosok ajándékát, csikóbőrös debreceni kulacsot debreceni kadarral töltve. A hercegi pár és a jelenlévő előkelőségek a dalok befejtése után szívélyesen elbeszélgetett a vezetőkkel és elismerésüknek adtak kifejezést a magyar dalosok nagyszerű­­alkotókészségük­­ről és énekkultúrájáról. Fendrich Sándor és Milner Lajosné szül. Fendrich Fanny mint gyermekei, Milner Lajos mint veje, valamint testvérei és az egész rokon­ság nevében megtört szívvel jelentik, hogy özv. Fendrich Matiné szül. BERGER SAROLTA életének 61 -ik évében hosszas szenvedés után el­hunyt. Temetése f. é. július 3-án, hétfőn 2 óra­kor lesz a rákoskeresztúri szr. temetőben. özv. Smolka Arnoldné fájdalommal tudatja, hogy szeretett férje, július 1én hajnalban hosszas szenvedés után életének 68-ik évében elhunyt. Temetése f. hó 2-án 1é1 órakor a rákoskeresztúri i­.r. temetőben. Gyászolják: Smolka János fia, Smolka Jánosné menye, Sm­olka Lóránt Edgár unokája és a ki­terjedt rokonság.

Next