Ujság, 1933. október (9. évfolyam, 223-248. szám)
1933-10-08 / 229. szám
VASÁRNAP, 1933 OKTÓBER 8 UJSÁG Szinház Pletykálkodás Már megszólalt a gong a délelőtti házifőpróbára, együtt volt az új darab előadására az egész művészszemélyzet, amint az ügyelő kétségbeesetten jelenti a rendezőnek, hogy az egyik szereplő, akinek pedig az első felvonás végén van jelenése, még nincs a színháznál. A rendező jelentést tett az igazgatónak, aki nyomban felhívta a margitszigeti kisszálloda portását és megkérdezte tőle, vájjon a művésznő elment-e már hazulról. — A művésznő fent van, — felelte a portás — és belátható időn belül el sem hagyja a szobáját. — Miért nem? — Hivatalos titok! — felelte a diszkrét portás, ezzel már le is tette a kagylót. A színház igazgatója belevetette magát egy taxiba és száguldott ki a Margitszigetre, a kisszállodába, ahol a művésznő csak akkor tárta fel előtte szobájának gondosan bezárt ajtaját, amikor személyazonosságát kétségbevonhatatlanul bebizonyította. — De hát az Isten szerelméért, megőrültél? — kiáltotta beljebb kerülve, — hogy mialatt szétmegy a függöny a házifőpróbára, te itt nyugodtan fekszel az ágyban? — Nem is olyan nyugodtan — felelte a művésznő pajkos kacajjal — és nem is egészen a saját mulatságomra! — Hát akkor mit jelent ez? — Ez azt jelenti, hogy öt hónapja tartozom a bérösszeggel és tegnap este megüzenték nekem, hogy elveszik a szobakulcsomat. Vagyis, ha a fában kiteszem a szobából, ha elmegyek, nem jöhetek ide vissza többé, holott itt vannak felhalmozva az összes ruháim, holmijaim és itt van a kutyám, hogy egyébről ne beszéljek! Az igazgató jobb megoldás híján tehát kénytelen volt kifizetni a művésznő hotelszámláját és aztán vitte magával a színházhoz, ahová közvetlenül jelenése előtt megérkezett. Éppen csak annyi ideje volt, hogy hamarjában beöltözzön. Mindez nem tegnap történt, nem is tegnapelőtt, de nem is olyan régen, alig pár év belőtt és pedig Gaál Franciskával, miután a Magyar Színházban nagy művészetéről levizsgázott. Már mint akkreditált művésznő, olyan rendezett anyagi viszonyok között élt, hogy nem tudta margitszigeti kisszállóbeli szobájának bérét megfizetni! Ma, persze, mindez úgy hangzik, mint egy távoli tréfa, holott szó szerint így igaz. Leplezetlenül is lehet beszélni róla, mert Gaál Franciska, szerencsére régen túl van efféle apró kalamitásokon és egész Európának legjobban fizetett és legnagyobb sikerű filmszínésznője, akiért a híres filmgyárak vetekednek. Még a nyáron, mialatt itt Budapesten legújabb filmjét forgatták, külföldi gyárak olyan ajánlatokat tettek neki, melynél különbbet talán a hollywoodi csillagok sem dicsekedhetnek. Gaál Franciska azonban, amilyen okos gyerek, nem kötötte le magát egyikhez sem, hanem teljes inkognitóban elutazott Abbáziába pihenni. Alig nyolcnapi üdülés után egy párisi filmgyár felfedezte rejtekhelyét és legközelebbi négy filmje olyan ajánlattal ostromolta, amelynek azután csakugyan nem lehetett ellenállni. A művésznő tehát kénytelen-kelletlen rövid időre befejezte abbaziai sejour-ját és Párisba utazott, hogy a szerződést aláírja. E percekben azonban már útban van visszafelé és talán meg is érkezett Bécsbe, ahol részt vesz új filmjének bemutatóján. Négy premierszínházban kerül színre ez a film 4, 6, 8 és 10 órakor és Gaál Franciska, amiért két napon át megjelenésével megtiszteli ezeket a bemutatóelőadásokat, összesen nyolcezer schilling tiszteletdíjat kap, vagyis ezer schillinget minden alkalomkor, amikor a vászon elé lép. Ez a legnagyobb áz színház és mozi történetében, amit egy szereplőnek egyetlen meghajlásért fizettek! Egyik kitűnő kollégánk szeptember havi szabadságát feleségével együtt Rómában töltötte. A napokban érkezett haza, elszédülten az Örök város minden varázsától és kifogyhatatlanul beszél a mai Rómáról, mely a maga utolérhetetlen pompájában rég túl van mindazon, amit még a háború előtti Baedekerek feljegyeztek. Két feledhetetlen római élményét a következőben adja elő: — Egy este betértem felségemmel a Pincon levő Casino Valadier elnevezésű előkelő vendéglőbe, ahol kitűnően megvacsoráztunk. Kis ideig még hallgattuk a vendéglő szalonzenekarát, aztán elegánsan odaszóltam a pincérnek: — Camariere, voglio pagara! Fizetni! A főúr előzékenyen összeállítja a számlát, aztán a ceruzáját a kezembe nyomva megkér, hogy írjam alá. — Mi szüksége van magának az én autogramomra? — kérdem meglepetve. — A gazdám súlyt helyez rá, — feleli az olasz pincér, — hogy a szerkesztő úr minálunk is egész otthonosan érezze magát és szigorúan meghagyta nekem, hogy húsz százalékot írjak le a számlájából, akár csak Budapesten tetszett volna vacsorázni a New- York-kávéházban!* Néhány nappal elutazásunk előtt a Corso Umberton sétálgattunk, amint egy utcai árus toppant elénk. — Desidera spilloni di mosaico? — kérdezte. Mindenféle mozaikapróságot kínált megvásárlásra. — Ebből veszünk néhányat — mondom e feleségemnek —, jó lesz hazavinni ajándéknak. *— Nem bánom — feleli nehéz szívvel az asszony, — de bízza rám a dolgot, majd én alkuszom ezzel az emberrel! A bennszülött olasz árusnak a magyar szó hallatára felderült az ábrázata és most már ő is magyarul folytatta: — Ne tessék alkudni, nagyságos asszony, két lila darabja, úgy éljünk mi mind a hárman, minthogy ennél nagyobb mecsest nem tetszik találni egész Rómában! A fiatal, feltűnően szép és elegáns művésznő, a Magyar Színház volt tagja, már évek óta a legboldogabb egyetértésben élt imádójával, akit egyszerre csak és egész váratlanul az elé a súlyos alternatíva elé állított, hogy vagy nyomban elveszi feleségül, vagy elmegy Berlinbe moziszínésznőnek. A fiatalember, aki egész életre berendezkedett erre a viszonyra, barátnőjét alaposan megszokta, próbálta jobb belátásra bírni, halasztást kért és megmagyarázta neki, hogy viszonyuk törvényesítése családjánál egyelőre ezer akadályba ütközik. — Vagy elveszel, vagy itthagylak — hangoztatta a művésznő — és összesen huszonnégy órás meggondolási időt engedélyezett. A fiú azonban minden tiszta szándéka mellett sem tudta az ügyet ilyen rövid idő alatt realizálni, ezt közölte a leánnyal, aki azonban távol állott attól, hogy meghatódjon. — Nekem így is jó — mondotta és meg is mutatta a filmvállalat levelét, melyben hívják Berlinbe. Minden további rábeszélés, érvelés hiábavaló volt, — a szép, elegáns leány lezárva az évekig tartó barátság összes aktáit, elutazott Berlinbe. A fiú idehaza pedig úgy járt hetekig, hónapokig, mintha főbeverték volna, magába zárkózott, kerülte hozzátartozóit, a megszokott társaságát és abban élte ki magát, hogy nap-nap után köteteket irt a leánynak, kérve, könyörögve, hogy jöjjön vissza, majd elkövetkezik az a nap, amikor nejévé teheti. A válaszok azonban annyira rövidek és nyugtalanítók voltak, hogy végül is kapta magát és kiutazott Berlinbe, úgy gondolva,, hogy élőszóval talán nagyobb hatással lesz a kis szökevényre. Odaérve, a leány bemutatta egy előkelő urnak, egy filmgyár igazgatójának — a vőlegényének! — De hogy lásd, mennyire szeretlek — így szólt a bemutatás után — még mindig hajlandó vagyok felbontani az eljegyzésemet és hozzád megyek feleségül, ha egy héten belül megkéreda kezemet. A fiatalember hazajött, próbálta családja beleegyezését kierőszakolni, de megint csak eredménytelenül. Egész egzisztenciája tőlük függve, nélkülök semmit sem tehetett. Közben letelt a hét, még néhány sürgöny Berlinbe, de hát mindez felesleges költségnek és meddő izgalomnak bizonyult: a leány férjhez ment az igazgatóhoz! A fiú néhány hónapig még sírt és kesergett utána, mert ismerve elveit, tisztában volt vele, hogy számára örökre elveszett. Ez nem az a fajta, amelyik a férjét a régi szeretőjével megcsalja. A család látva, hogy fogy napról-napra a fiú, már szánta-bánta ridegségét és elküldte utazni feledni. A fiú pedig bármerre is járt a világban, mindenütt a lányra gondolt és önkéntelenül is annak hasonmását kereste. A mai színházi est I. Ember a híd alatt Ináig Ottó vígjátéka a Vígszínházban Billiárdjátékban a versenyszabályok már rég eltiltották azt a módszert, hogy a rutinos játékos a három golyót az asztal egyik sarkába hozza össze s ott addig pöcköli őket az alig tenyérnyi területen, mig ziccert ziccer után csinálva megnyeri a partit. A színpadon a játékszabályok nem tiltották el ezt a módszert és Indig Ottó elég okos is, hogy éljen vele s „kis üzlet, jó üzlet*"-áldpon lökdösse a három golyót: a jólelkü profeszszort, a lelkes leányt s a bűnbeesett, de nemesszivü férfit s nem jön ki pillanatra sem a sarokból, mig az elképedt nézővel szemben a pártit meg nem nyeri. A néző kiabál, tiltakozik, vitatkozik, hogy nem így alkudtak meg. De már késő. A párti fel van írva és az Ember a híd alatt-tb. senki nem vitathatja el a sikert. Indig Ottó a valóság felé indul el s nem érdekli, hogy a valóság valószerű is legyen. A véletlenekben fanatikusan hisz. Az elkeseredett fiatal orvos nem kap állást, három napja már nem evett s mint végső megoldást a Dunát választja. De egy csavargó megmenti, aki véletlenül éppen az Erzsébet-híd budai hídfője alatt karlsbadikulázik. A csavargó megvigasztalja a fiatalembert, sőt könyöradományként átnyújt neki egy tolvajkulcsot és egy címet, ahová betörjön. A kétségbeesés a fiatalembert elviszi a megadott címre, ahol rémülten állapítja meg, hogy véletlenül éppen egykori tanárának lakásába tört be. Mialatt az orvosi felszereléseket nézi, sőt egy véletlenül érkező betegnek injekciót is ad, váratlanul és véletlenül megérkezik a professzor és meglepi. Véletlenül a professzor jó ember, sőt véletlenül emlékszik is még az egyetemről a fiatal orvosra, tehát nem adja rendőrkézre, de maga mellé veszi, mert véletlenül eszébe jut a saját küzdelmes élete. Mia becsületes a fiatal orvos, ha csak véletlenül megtántorodott, komoly és kemény munkával vezekelte le bűnét, amelyet jóformán el sem követett. A fiatal orvos keményen és komolyan dolgozik is, de véletlenül van a professzornak egy leánya, aki véletlenül menyasszony, de véletlenül nem szereti a vőlegényét. Sőt már nem is véletlenül, de céltudatosan a fiatal orvosba szeret. Az induló és bimbózó szerelem véletlenül kiderül, nagy családi jelenet következik s a leány azon a címen, hogy a véletlenül közelben lakó barátnőjénél alszik, lemegy a városi lakásba a fiatal orvoshoz, aki becsületesen mindent elmond neki. A beszélgetés alatt jelenik meg a csavargó, aki véletlenül a professzor szobaleányának a szeretője s véletlenül pontosan erre az alkalomra halasztotta a betörést. Nagy drámai jelenetek következnek, de végül semmi komolyabb baj se történik. A fiatal orvos ötesztendei deportálásra ítéli magát, mert két esztendő előtti kérvényére a hollandi kormány véletlenül éppen ezen a napon válaszolt , öt esztendőre az indiai maláriás vidékre orvosul szerződtette. A tábla, már mint a professzor, a büntetésit két esztendőre szállítja le s ha a fiatalok még akkor is szeretik egymást... s ezzel az inléses, bár bohózati happy enddel a budapesti Betörés nyolckor véget ér. Indig Ottó harmadik darabját megelőzte egy egészen kivételes sikerű zsánerkép: A torockói menyasszony, amely elérte a pesti színdarabok előadási számának a maximumát s egy dráma: a Tűz a monostoron, amely úgy leégett, h hogy majdnem a pesti színdarabok előadásiszámának minimuma alá esett. Indig Ottó elég okos és elég élelmes ember, hogy levonja a tapasztalataiból a helyes következtetést és új darabjában visszatérjen ahhoz a műfajhoz, amellyel sikereit aratta. Ujdarabjának címe: Ember a híd alatt. Jobb lett volna az eredeti cím, a „Start a híd alatt**, pontosabban fedné a darab célját, sőt a műfaját is. No de nem baj. Ennyi áldozatot igazán hozhat egy szerző, hogy az előkelő és oly finom Vígszínházban szemekerüljön. Az Ember a híd alatt pesti népszínmű. Valóban a népszínmű-alakok és a zsanér-figurák a legjobbak benne: a vagánybeszédű, de jólelkű betörő, az orvos professzor, kinek „érdes külseje érző szivet takar**, a bankigazgató, aki a pesti kisleányok meséskönyvéből lép ki, mint embereket legázoló melodramatikus alak, akit a felesége biztosan megcsal s a pesti társaságnak azok a tipizált alakjai, a kacsapecsenyéről ábrándozó Mandeltől a bridge—golf—flirt-bajnok Tordai Karcsiig, akik évek óta csak a nevüket cserélgetik a pesti színpadokon. Jól van ez így. Indig Ottó hat képen keresztül virtuózan adagol. Nem nagyképű.. Bevallja, hogy amit csinál: kis üzlet s amivel, fizet: aprópénz. De a kis üzletet becsületesen csinálja, az aprópénzzel pontosan fizet. Ha m már nagyon közeledik a dráma,,hirtelen a Tűz a monostoron-ra gondol s fordít rajta egyet s máris besündörög valamelyik zsánerfigura, hogy a drámát visszapofozza a bohózat felé. A hatodik kép végén Indig Ottónak nyert ügye van. De a mókák és drámázások mögött Indig Ottó megérint valamit, ami komoly és erős drámaírói ösztönre vall: a mai fiatalság problémáját. Csak megérinti, de nem fogja meg és kézbe még kevésbé veszi. De ez az érintés is megadja az Ember a híd alatt-nak azt az érdekességét, amelyet A torockói menyasztroná-nak a szintén éppen csak megérintett utódállam-probléma adott. Nem kell félteni Indiget. A Vígszínház előadásának nagy és kellemes szenzációja Muráti Lili, aki könnyedén, ostor nélkül érkezett be a legelsők közé. Ha néha el is túlozza beteges összeroppanását s ha beszédét is a megszokott módszer természetellenesre csavarta fel, de az apró kifogásokon túl is egy nagy magyar drámai színésznő körvonalai bontakoztak ki ezen az előadáson. Darvas Lili óta fiatal heroinéiban ilyen meglepetést a budapesti közönség nem élt át. A Vígszinház vezetőségét dicséri, hogy megfogadta az Újság szavait, mikor állandóan követelte, hogy adjon helyet a fiataloknak s erre a tanácsra, mint a példák bizonyítják, nem fizetett rá. A bűnbeesett és megtisztult fiatal orvost Szakács Zoltán viszi színpadra. Kellemes, rokonszenves és tehetséges"fiatalember", akit láthatóan befolyásolt még az új környezet, de felszabadulva, biztosan erőssége lesz majd az együttesnek. Góth Sándor aranyos professzora méltán illik abba a galériába, amely ennek a kivételes tehetségű művésznek legjobb alakításait őrzi. Máig Gerővel az egész pesti alvilág lép a színpadra. Szavai és mozdulatai szinte hipnotizálják a közönséget, hogy hatásuk alól pillanatra se szabaduljon fel. A négy főszereplő közül, többékevésbé jól alakul ki az együttes, a rokon- is UIEIHER HlftTVÁSHfiL ANDRÁSSY-UT 3. ........ r / ... . .. ..visx^ivatsxövete^^elym^ olcsó propaganda árusítása Zöld, barna és fekete divatszinekből minden minőségben nagy választék. De hát hol van még egy másik olyan, mint amilyen ez volt? És amikor már felhagyott, minden reménnyel és egyetlen megoldásnak az tetszett, hogy a Szajnába veti magát, szembejött vele egy kislány, akit megpillantva, azt hitte, álmodik. Teljes tökéletes mása annak, aki otthagyta, akiért hónapok óta a poklok minden kínját végigszenvedte. A többi aztán, anyagi nehézségekről nem lévén szó, már úgy ment, mint a karikacsapás. Követte a leányt, megismerkedett vele, a hozzátartozóival, megkérte a kezét és most már nem törődve senki beleegyezésével, ott Párisban összeházasodott vele. Útjában hazafelé a fiatal pár megállapodott Berlinben, ahol a fiú még egyszer, utoljára az életben, felkereste imádottját, aki azóta szintén boldog menyecske és megismertette feleségével. A régi szerelme is, mint mindenki más, el volt szédülve a rendkívüli hasonlattól. Akár csak saját magát látta volna benne, amint benéz a tükörbe.— No látod — mondotta neki bucsúzáskor, nem minden szemrehányás nélkül, a te dolgod is szépen elintéződött. De azt az elégtételt elvárom tőled, hogy elmondod odahaza, ezért a pénzért elvehettél volna mindjárt engem is! Sony