Ujság, 1934. november (10. évfolyam, 247-270. szám)

1934-11-03 / 247. szám

SZOMBAT, 1934 NOVEMBER 3 ÚJSÁG Nemzeti szocialista államcsíny esetén Franciaország bevonul a Saar-Elfléhre Csapatösszevonáson a határon. Nagy nyugtalanság Berlinben London, november 2. A Daily Telegraph diplomáciai levelezője szerint Corbin, lon­doni francia nagykövet, közölte Sir John Simon külügyminiszterrel Franciaország felfogását a saarvidéki népszavazás sima lefolyásának biztosításához szükséges lépé­sekről. A nagykövet hangoztatta, hogy Franciaország kész teljesíteni nemzetközi kötelezettségeit, ha zavargások törnének ki. A Morning Fest diplomáciai levelezője szerint Corbin, aki nemrég tért vissza Fran­ciaországból, Simon külügyminisztert Laval felfogásáról tájékoztatta az újabb esemé­nyekkel kapcsolatban. Párizsban is, Lon­donban is a legjobbat remélik. A saarvidéki ügyben elvárják, hogy a népszavazás olyan kompakt eredménnyel jár, hogy nem lesz szükség a kisebbségek védelmére. A főgond a rend fentartása addig, amíg a népszövet­ség nem dönt a terület hovatartozásáról a szavazás alapján. A nemzetközi rendőrség számára folyó toborzás nagyon lassan ha­lad. Nemzeti szocialista államcsíny kísérlete esetén francia csapatokra lesz szükség. Nem terveznek puccsot Saarbrücken, november 2. A Saarbrücke­­ner Zeitung foglalkozik a Saarvidék határán történt francia csapatmozdulatokról szóló hírekkel, amelyek szerint francia csapatok készen állnak arra, hogy bevonuljanak a Saarvidékre. A lap ezzel kapcsolatban a kö­vetkezőket írja: Hol vannak az elnök bizonyítékai arról, hogy a németek állítólag „puccsot tervez­nek?" A Saarvidék lakossága a német anya­országhoz való visszatérést és éppen ezért a népszavazási hadjárat súrlódásmentes le­folytatását kívánja, tehát nem a lakosság az, amely az egész visszatérést esetleg meg­semmisítő puccsra gondol, hanem azok gon­dolnak erre, akik nem kívánják a Saar­­vidéknek Németországhoz való visszakerü­lését. előkészületek bárkinek ürügyül szolgálhat­nak erőszakos cselekmények elkövetésére. Az ilyen eljárás fenyegető kilátásba helyezését is el kell ítélni, mint a küszöbönálló népsza­vazás jogosulatlan befolyásolását. Miért lehet szükség francia csapatokra? London, november 2. A Reuter Iroda tu­dósítója a Saar-kérdésben mértékadó hely­ről az alábbi felvilágosításokat kapta: A francia gépkocsis osztagok a Saar-vidék határán túl készenlétben állanak, bármely pillanatban bevonulhatnak a Saar-vidékre abban az esetben, ha a saarvidéki kor­mányzó­bizottság elnöke távbeszélőn vész­jelet ad nekik. Erre akkor kerülne sor, ha a helyi csendőrség nem tudna megbirkózni feladatával Ebben az esetben a gyorsaság döntő tényező lenne. A Saarvidékre gép­kocsin bevonuló néhány ezer ember esetleg Berlin nyugtalan Berlin, november 2. A német sajtó szerint a francia és angol lapoknak, többek között a Times-nek azok a jelentései, melyek arról szólnak, hogy a francia kormány Knoxnak, a saarvidéki kormányzóbizottság elnökének puccskísérlet esetére csapatokat bocsát ren­delkezésére, a legnagyobb nyugtalanság elő­idézésére alkalmasak, mert az ilyen katonai Az erősebb írta Wallesz Jenő A halottasházban és a nyitott sírnál az öz­vegyet figyelte mindenki. Várták, mikor ájul el. Tudták róla, hogy a férje betegeskedése óta van valakije,, azt lesték hát, hogyan játssza meg a gyászoló özvegy szerepét. De az asszony nem komédiázott. Erős volt és csupa méltóság. Karcsú termete dacosan emelkedett ki a rokonok és ismerősök fekete tömegéből, nem sírt, nem jajgatott, a kezeit tördelte kétségbeesetten. Fegyelmezte magát és mindvégig tapintatos volt: a gyászából nem csinált közügyet, nem kínozta meg a fájdal­mával azokat, akik az ura temetésére eljöt­tek. Még gyászfátyolba se takarta az arcát. Valaki oda is súgta a szomszédjának, hogy ilyen száraz gyászt még sose látott. Mire a fejfát a földbe tűzték és a koszo­rúkat a hantra fektették, már csak egy-két ismerős állt a sírnál. Aztán azok is ellopóz­­tak onnan és az asszony egyedül maradt. Ebben a pillanatban kitört belőle a zokogás. De ekkor már mögötte állt az a bizonyos valaki, akivel hírbe hozták, őróla beszélték, hogy vele barátkozott össze az asszony, mi­alatt az ura betegeskedett. Temetés közben egy sírkő mögött állt, mert nem akarta, hogy lássák őt. Úgy érezte, hogy nem volna ízlé­ses, ha oda álln­a a többiek közé és szomorú arcot vágna. Talán akadnának olyanok, akik megbotránkoznának azon, hogy eljött annak a temetésére, akitől elidegenítette az asszonyt. Elképzelte, amint összesúgnak az emberek, szinte hallotta a bántó megjegyzéseket. El­bújt hát egy síremlék mögé, ahonnan min­dent látott, de őt nem láthatta senki. De elő­­bújt, mihelyt az asszony magára maradt. Az asszony észrevette a férfit, de nem vett róla tudomást. Miután kisírta magát, itt-ott igazított egy keveset a koszorúkon, aztán el­indult a temető kijárata felé. Útközben mel­léje szegődött a férfi, de már a kapunál vol­tak, amikor halkan és félénken megszólította az asszonyt: — Jolán, nem ülnénk kocsiba? Az asszonyt megrázták a szavak. Nem fe­lelt, csak ment, ment, mintha le akarta volna rázni magáról a gyanút, hogy a férfi őhoz­zátartozik. Amikor oda értek, ahol az első utca betorkollik a temetőt övező térségbe, a férfi másodszor is megszólította az asszonyt: — Nem fáradt? Jolán riadtan körülnézett, mintha attól félt volna, hogy valaki meglátja, ha felel a férfinek. Csak a fejével intett, hogy csak az értsen belőle, akinek a választ adta, de ne leplezze le őt, hogy valamilyen köze van a kísérőjéhez. Leányok, asszonyok védekeznek így az utcán a meggyanúsítás lehetősége el­len, ha ismerőst látnak a közelben. De az asszony közelében senki sem volt, aki ismerte volna őt. És mégis folyton védekezett, minduntalan jobbra-balra pillantott, mintha valakinek a nesztelen lépéseit érezné maga mögött, aki figyeli minden szavát és moz­dulatát. Szigorú felügyelet alatt érezte ma­gát és néha úgy rémlett neki, hogy látha­tatlan szemek merednek reá és vádaskodó pillantások repülnek feléje. A férfit megdöbbentené ez a különös, ti­tokzatos nyugtalanság. Nem tudta magának megmagyarázni, miért idegenkedik tőle az asszony, amikor oly tapintatosan viselke­dik vele szemben, hogy nem is, mint szerelő, hanem csak mint ember közeledik hozzá. Napokkal ezelőtt még csupa melegség volt, ha találkoztak. Nem várta, hogy az asszony most is a régi legyen, de ekkora el­hidegülés messze felülmúlt mindent, amire az új hely­zet első óráiban számított. Harmadszor is megszólította Jolánt: — Ha terhére vagyok ... Az asszony meggyorsította lépéseit. A férfi elmaradt mögötte, de még jól hallotta Jolán válaszát: — Menjen, menjen ... Hagyjon magamra. Nem hangsúlyozta a szavakat. A hangok színtelenek és erőtlenek voltak. A félig nyi­tott száj szűk résén bújnak ki így, szétla­­pítva, alig érthetően a szavak, amikor az ember még a száj mozgásával se akarja el­árulni, hogy szólott valakihez. A férfi sarkon fordult. Felszabadult lélek­kel sietett tovább, az asszony a legközelebbi taxiállomásig. Ott kocsiba ült és hazavitette magát. II. Napokig nem találkoztak. A férfi bízott benne, hogy az asszony hívja maj­d, de Jolán nem jelentkezett. Miután két hétig hasztalan töprengett afelett, hogy miért változott meg ennyire az asszony, nekibátorodott és felke­reste őt a lakásán. Ez volt az első látogatása Jolán otthonában. Sokszor hozzáképzelte Jolánhoz a lakását. Szépnek, előkelőnek kép­zelte a környezetét, ízlésesnek minden apró holmiját. Ezekre az elgondolásokra szüksége volt, mert oly keveset tudott az asszonyról, hogy a környezetéből kapott benyomások ki­egészítették azt a jellemképet, amely az asz­szonyról csak sejtelmesen alakult ki benne. Amit látott, nem maradt az elgondolás mögött és az asszony még több lett szemében, mint amennyinek eddig értékelte. Csak az egyik sarokban vett észre valami különöset: egy kis vitrinét csupa amulettel és sok rejtélyes furcsasággal. Meghökkent. Babonás volna Jolán? Az asszony óvatos és tartózkodó volt, mintha egy könyvügynököt fogadott volna, akiről előre tudja az ember, hogy gyűjtemé­nyes kiadványokat kínál majd részletfize­tésre.­­ kezével intett a férfinek, hogy üljön le. — Köszönöm, Jolán, de előbb tudni szeret­ném, mi okozta magánál ezt a nagy válto­zást? Az asszony szeme nagyra kerekedett a csodálkozástól. Némár­ nézett a férfi szeme közé, de a tekintete oly fagyos volt, hogy a férfiben akaratlanul is felötlött a gondolat. Jaj be didereghet a lelke, ha ilyen hideg a nézése. Egy ideig várta még az asszony vála­szát, aztán újból megkérdezte: — Magyarázza már meg, hogy mi történt magával. Jolán úgy nézett most a vendégére, mint aki nem érti, hogy ez az ember mit kérdez tőle. Hát lehet olyat nem tudni, hogy ő miért változott meg? Fáradtan ereszkedett egy karosszékbe, cigarettára gyújtott és harmadik szippantás után megszólalt, de úgy, mintha ismeretlen címre küldené azt, amit mond: — Nem tehetek róla, csakugyan megvál­toztam. — Arra feleljen: szeret még? — Nem tudom, illik-e most erről beszélni. — Nem először kérdem... És volt idő, amikor felelt a kérdésre. Miért ne volna hát jogom most is beszélni erről? — Azt hiszem, én mégis előbbre való va­gyok, mint a maga joga. — Persze, hogy előbbre való ... Minthogy azonban a maga előbbrevalóságát nem érinti, ha respektálja az én jogomat, akkor talán hivatkozhatom erre a jogomra és maga válaszolhat a kérdésemre. — Mondjuk, hogy még mindig szeretem. — Mondjuk mondjuk ... így az beszél, aki úgy akar adni valamit, hogy önmaga előtt letagadhassa, vagy visszavonhassa. Tudja mi az a rezerváció mentális? — Tudom. — A maga válasza is ilyen fenntartásos. De én nem érem be ennyivel — Szeretem .. De ne kívánjon többet... És ha szeret, nem marad itt tovább. — Szeret... De akkor miért menjek? — Zoltán, én máris többet mondtam, mint amennyit érzésem szerint szabad lett volna mondanom. Ne ostromoljon, vegye a kalap­ját és menjen ... Majd később meglátjuk, hogy mi lesz a múlt folytatása. — Adja a kezét. — Nem, nem. — Szeret és még a kezét sem érinthetem meg? egyetlen éjszakán urává válhatnék a hely­zetnek. A Reuter Iroda képviselője előtt aláhúzot­­tan hangsúlyozták Franciaországnak azt a reményét, hogy nem lesz szükség ilyen eljá­rásra. Franciaország véleménye szerint egy idejében jött „ilyen értelmű figyelmeztetés" is megteszi majd hatását. Tiltakozás a puccskisériet váslja ellen Saarbrücken, november 2 Bürckel, a bi­rodalmi kancellár saarvidéki meghatalma­zottja, felhívást bocsátott ki a Saar-határ­­vidéki roham- és védőosztagok tagjaihoz. Felhívásában visszautasítja azt az állítást, hogy a roham- és védőosztagosok a Saar­­vidéken puccsra készülnek. Abból a célból, hogy idegen hatalmakat a katonai bevonu­lás minden ürügyétől megfosszon, a saarvi­déki meghatalmazott elrendelte továbbá, hogy január 10-től február 10-ig a Saarvidék mentén negyvenkilométeres területen tilos bármiféle egyenruha viselése, sorakozók, fel­vonulások, vagy bármilyen más természetű összejövetelek rendezése. Pierre, a Német Front országos vezetője, az Országos Front tagjaihoz intézett felhívá­sában elrendeli, hogy a német frontnak fe­­gyelnetlen tagjait haladéktalanul ki kell zárni a szervezetből s adott esetben át kell őket adni az ügyészségnek. Ezt azért ren­delte el, mert indokoltnak látszik az a felte­vés, hogy beugrató ügynökök próbálnak be­furakodni a Német Front soraiba. Budapest házainak egyharmada érett, hogy csákány alá kerüljön Újabb nagyarányú mozgalomba kezdenek az építőipari érdekeltségek Az elmúlt év őszén, amikor az építkezés fokozása céljából megadott harmincéves adómentesség kedvezménye lejáróban volt, az építkezési iparokban érdekelt szakmák összessége közös bizottságokba egyesült, hogy az illetékes pénzügyminisztert figyel­meztesse a kedvezmény megszűnésével fe­nyegető építőipari munkanélküliségre. Az akciónak nem volt közvetlen sikere, mert a miniszter csak egész kis körre szorította a házadómentességet. Erre bekövetkezett, amire az érdekeltek jóelőre figyelmeztették az ille­tékes köröket: az építkezési munka majd teljességgel megszűnt. Ez a szerencsétlen állapot az érdekeltsé­geket arra kényszeríti, hogy akcióját foly­tassa és úgy a közvéleménynek a felvilágo­sításával, mint a miniszternek a meggyőzé­sével igyekezzék felderíteni a helyzetet és rámutatni azokra a veszedelmekre, amelyek az építkezés szünetelésével nem pusztán az építőipart, az abban foglalkoztatott munká­sok tízezreit fenyegeti, hanem az egész köz­­gazdasági életet károsítja. Megszűnt az építkezés A különböző érdekeltségek a közösen­­ megtárgyalt kérdések felől külön-külön fel­­terjesztéseket intéztek és intéznek a pénz­ügyminiszterhez. Most készült el a Magyar Mérnök- és Építészegylet, a legtekintélye- s 4+2 CSÖVES 403-as UniVERZ­US RÁDIÓ KAPHATií HHiDEIl'ORliin rÜPJQ KERESKEDÖnIi Előzékenyen kiszolgálja és készséggel bemutatja Morvai rádió Erzsébet klírát 40. Tel : 34-3-64 febb építőipari érdekeltségnek a memoran­duma, amelyet péntek délután ismertetett Hoepfner Guido felsőházi tag. Abból in­dult ki, hogy tagadhatatlan tény, hogy a munkaalkalmak megszűntek. — Az a pénz — mondotta —, amelyet építkezésre for­dítanak, a legközvetlenebb után belefut a közgazdasági élet vérkeringésébe, tehát nemcsak az építőipart, hanem az egész gazdasági életet érdekli. Ezért volt szükség a harmincéves házadómentességre, amely ösztökélőleg hatott az építeni szándéko­zókra, amikor a mentesség lejárt, az épít­­kezés jóformán megszűnt. A pénzügymi­niszter azzal indokolta a házadómentesség megszüntetését, hogy Budapesten a lakások tízezrei állanak üresen. Ezzel szemben az a tény, hogy összesen tízezer lakás van üresen, de ezek sem volnának lakatlanok, ha a még használatban lévő 3000 darab­­lakást megszüntetnék, ha az 1200 la­kásra egészen alkalmatlan pincelakás­ból az odaszorult szegény embereket higiénikus lakásokba telepítenék át és lebontanák azokat a rozoga, régi, vészé-

Next