Ujság, 1935. április (11. évfolyam, 75-97. szám)

1935-04-16 / 87. szám

KEDD, 1935 ÁPRILIS 16 ÚJSÁG Mimim PiSMsa ssgsstirsBmMmmi Gyászunk van. És bizonyára nem kell cáfolattal tartanunk, ha azt írjuk, hogy ezt a­­gyászt, amely öreg kollégánk, ba­rátuiik és büszkeségünk, Bakonyi Miksa ha'­álával szakadt ránk, magáénak érzi az Újság közönsége is Hiszen Bakonyi Miksának — ha névtelenül is — a lap első számától a legújabb időkig, évtize­deken át ezer meg ezer alkalom adta a módját, hogy világos, okos, színes és emelkedett szavával a közönséghez szól­jon. Hogy bonyolult kérdéseket egysze­rűvé elemezzen, homályos helyzeteket megvilágítson, utat mutasson, igazságot hirdessen, eszményeket magasztaljon. Ez a tiszta és ragyogó tollú publicista filozófus volt és költő volt, ami mindent inkább jelent, mint ellentétet. Mert a bölcseség a megismert, megértett és tör­vénnyé érzett igazságok poézise. Költé­szet éghet annak a szavában is, aki so­hase irt verset. De a Bakonyi Miksa gondolkodása, szelleme, filozófiája any­­nyira beleszárnyalt a poézis magassá­gába, hogy végül tradíciós formáit is megnyilatkozása kereteiül kívánta. Mi­után évtizedekig vezércikkekben fejtette ki a mondanivalóit, öreg korában ver­seket irt. Bakonyi Miksa a tél ezüst ko­szorújával fején, közel h­etvenesztendős korában adta ki első és egyetlen költe­­ményes kötetét. Az élet, amely más lel­keket kifoszt a szépségek öröméből, az eszmények tiszteletéből, a rajongás tüzé­­ből — az ő lelkét megtöltötte a poézis áldott szép értékeivel. Ennek az életnek — a Gondviselés­hez való hálával mondjuk — se a nyara nem volt terméketlen, se a tele melegség nélkül. Bakonyi Miksát testi és szellemi frissesége, harcos és munkás tevékeny­sége hűségesen elkísérte egész az aggság küszöbéig és csak a legutóbbi időkben szabadította rá a betegség romboló és kínzó erőit. De a szenvedésben is me­leg, becéző szeretet vette körül. Csak egy hónappal ezelőtt halt meg hirtelen, váratlanul hitvese, aki egy kerek fél­századon keresztül volt jóban, rosszban mindig hűséges, mindig töretlen, min­dig bízó és lelkesítő társa, kifogy­hatat­lan készségével a boldog odaadásnak. Most ugyanígy hirtelen és váratlanul utána ment az asszonyának ő is kiújuló kétségbeesésére gyermekei és unokái gazdag koszorújának, őszinte, mély gyá­szunkra, akik vele egy hivatásban, egy kenyéren éltünk és veszteségére e lap olvasóinak, akiknek annyi szépet, oko­sat, nemeset tudott mondani. Élete Augusztus 23-án lett volna hetvenhárom éves. Dunaföld­váron született, oda járt haza öregkorában is szülei sírjához. Korán adták fel Budapestre, hogy gimnáziumot járhas­son. A kegyesrendiek tanítványa vol, náluk is érettségizett, aztán öt évig látogatta a bu­dapesti orvosegyetemet. Mégsem lett belőle orvos, a diplomás ember pályájánál jobban vonzotta a tehetségének megfelelőbb iro­dalmi. Éppen ötven éve, hogy 1885-ben megjelentek első tárcacikkei a Magyarország és a Nagyvilág­ban s ez döntött a jövőjéről. A következő évben már belekapcsolódott a napisajtó munkájába, segédszerkesztője lett a Magyar Föld című napilapnak, melyet ak­kor Dapsy László szerkesztett. Mikor ez az egyetlen magyar gazdasági napilap, szer­kesztőjének halála után megszűnt, Bakonyi, ugyancsak segédszerkesztőként, Fenyvessy Ferenc politikai napilapjához, a Magyar Újság­hoz ment át s odatartozott, mig ez az újság beolvadt a Magyar Nemzet­be, melynek ak­kor Bekics Gusztáv volt a szerkesztője. Munkásságának köre itt méginkább tágult s e lapnak vezércikkírója és gazdasági előkép­zettségének megfelelően egyszersmind köz­­gazdasági szerkesztője volt Az Újság szer­kesztőségének 1903-tól, alapításának napjától fogva tagja volt, szerkesztette a közgazdasági rovatot s irt vezércikkeket 1916-ig, ekkortól fogva pedig mint a lap főmunkatársa fő­képpen a vezércikkírás kötötte le munkássá­gát. Széleskörű tudásával, publicista­ tollának fényével egyik alkotó elemét szolgáltatta an­nak a nagy sikernek, mely állandó együtt­­járója volt e lap fejlődésének és emelkedésé­nek. Főképpen gazdasági, kulturális és kül­politikai eszmék szólaltak meg vezércikkei­ben, melyek egyformán tükröztették széles körű tájékozottságát, nagy látókörét és ne­mesen független gondolkozását. Közben ön­álló kötetei is jelentek meg: a ,,Hamis ta­nok" (melyben a Malthus-elmélettel foglal­kozott), a „Quo vadib­us", továbbá 1928-ban „Az élet komédiái" című verskötete, életböl­cseletének ékes versekbe foglalt emléke. Henry George-nak Progress and poverty (Haladás és szegénység) című híres mun­káját ő ismertette meg elsőként a magyar közönséggel. Hosszabb ideig volt alelnöke az Újságíró Egyesület Segélyegyesületének s hat éven át főtitkára az Otthon írók és hír­lapírók körének. Ilyen széles körre terjedt ki életének munkája, melyet csak azok méltányolhattak teljes mértéke szerint, igazán, kik — mint bajtársai — közel álltak hozzá s ismerték becsületes és megtéveszthetetlenül ember­szerető lelkét, mely jólesően melegítette át írásait. Az Újság harminckét évig lelte örö­mét munkájában. De Bakonyi Miksa tolla körülbelül egy évvel ezelőtt hirtelen meg­állt. A publicista nem olvashatott, nem irha­tott, szürkehályog borult mind a két sze­mére. A műtét annyira amennyire helyre­állította látóképességét, de nem annyira, hogy úgy vehette volna hasznát, mint szük­sége lett volt reá. Az újságot nem olvashatta, csak felolvastatta magának, tollat nem vehe­tett a kezébe — ahhoz a régi nemzedékhez tartozott, mely csak a maga kezével szerette és tudta leírni egymásból folyó gondolatait — s csak a felolvasó közvetítésével szerzett tudomást az események folyásáról, így álla­pította meg beszélgetés közben még néhány héttel ezelőtt is, hogy „az Újság nagyon jó". Örömmel mondotta, így élt fiatal lélekkel még, de öregesen, míg egy hónappal ezelőtt elérte a megren­dítő csapás: váratlanul meghalt életének hű társa, a felesége. Eltemette, aztán szívébe zárta fájdalmát s akik, barátai, vigasztalai meglátogatták, azzal a benyomással búcsúz­tak tőle, hogy megnyugvó filozófiával viseli el a reámért csapást. Két héttel ezelőtt va­csorán volt vejénél s hazatérőben meghalt. Tüdőgyulladásba esett s nem lehetett meg­menteni. ! Fájdalomtól megtört szívvel jelent­jük, hogy forrón szeretett édesapánk, nagyapánk és apósunk, Bakonyi mmsa az Újság főmunkatársa április 15-én, életének 73-ik, újságírói működésének 50-ik évében, egy hónap­pal szeretett hitvesének halála után, rövid szenvedés után meghalt. A megboldogult földi maradványait április 17-én, szerdán délben fél egy órakor kisérjük utolsó útjára a rákos­keresztúri szr. temetőben. Áldás és béke poraira! Bánó Béláné sz. Bakonyi Piroska, Szűcs Richárdné sz. Bakonyi Erna, László, Endre és György, mint gyer­mekei, Bakonyi Lászlóné sz. Takács Elil, Bakonyi Endréné sz. Mautner Gizella, Bakonyi Györgyné sz. Else­­marie Fiedler, menyei, Bánó Bála és Szűcs Richárd vejei. Szűcs Iván és Bánó Endre unokái és az egész gyá­szoló rokonság. Temetése Bakonyi Miksa temetése szerdán délben fél egykor lesz a rákoskeresztúri izraelita te­metőben. Az Újság halottját Pünkösti Andor búcsúztatja a szerkesztőség nevében. Az új­­ságíróintézmények gyászát Balassa Imre, a Magyar Újságírók Egyesülete elnökségének tagja fogja tolmácsolni a ravatalnál. . . Az Újság szerkesztősége és ki­­adóhivatala mélységes megilletődés­­sel jelenti, hogy a lap megindulása óta hűséges, erős oszlopa Bakonyi lak­ása az Újság főmunkatársa hetvenhárom esztendős korában, rövid betegség után meghalt. Gazdag munkásságának, férfias hűségének és meleg barátságának emlékét szerető kegyelettel és há­lával őrizzük. Utolsó útján koporsóját szer­dán, április 17-én, déli fél egy óra­kor kisérjük a rákoskeresztúri temetőben. * Legszebb húsvéti ajándék kedvezménnyel StemberQ*^­VII., Rákóczi-út 80.­­; zongora, gramofon, rádió, hárfa, ingyen ! Nagy Róza háromhónapos kaka rejtélyes halála Elmebajos anya megfojtod? Hétfőn este nyolc óra előtt néhány perc­cel a X. kerületi rendőrkapitányság ügyele­tes rendőrtisztviselője előtt feldúlt arcú férfi jelentkezett: — Fogalmazó úr kérem, rettenetes szeren­csétlenség történt a családomban! A fogalmazó az egész testében remegő fér­fit leültette és hosszú időbe tellett, amíg ez annyira lecsillapodott, hogy el tudta mon­dani a következőket: — Nagy Károly bronzszobrász a nevem, itt lakom Kőbányán a Kelemen­ utca 35., földszint hat szám alatti szoba-konyhás la­kásban. Egész nap bent dolgozom a város­ban és igy történt ez ma is. Amikor ezelőtt egy félórával hazatértem, feleségemet a ház kapualjában találtam. Az asszony moso­lyogva fordult felém és mintha jelentékte­len dologról volna szó, ezt mondotta: — Képzeld fiacskám, megfojtottam Rózát! — Az első percben azt sem tudtam, hogy mit mond a feleségem, csak valami ösztö­nösen behajtott a lakásba. A lakásban a babakocsiban feküdt háromhónapos Róza nevű egyetlen kisleányom — holtan. A rendőrfogalmazó n­agy nehezen megnyug­tatta Nagy Károlyt, azután rendőrorvossal együtt és egy detektívvel kiment a helyszí­nére, ahol megállapította, hogy a gyerek­kocsiban valóban halva fekszik egy három­­hónapos kis­gyerek, Nagy Károlyék egyetlen gyermeke. A rendőrorvos a fogalmazó elő­adása alapján megvizsgálta a csecsemőt, azonban semmiféle külsérelmi nyomot nem talált rajta, legkevésbé olyasmit, ami meg­fojtásra engedett volna következtetni. Az anyát ott a helyszínen kikérdezték. Ez apa­­tikusan maga elé nézett és a rendőrség kér­désére vállat rántva ezeket mondotta: — Ma délelőtt a konyhában voltam elfog­lalva, mikor a szobából a kis Róza sírását hallottam. Nem tudom, hogy és mint tör­tént, berohantam a szobába, nekiestem a gyereknek és egyetlen szorítással megfojtot­tam. Hiába kérdezték tovább, hogy mutassa meg mit csinált, hogy csinálta, az asszony csak fejét rázta és nem volt hajlandó többet mondani. A rendőrorvos előtt különösnek tűnt fel az asszony előadása és ezért elrendelte elmebeli állapotának sürgős megvizsgálását. Mikor az asszonyt a rendőrség elmeszakértője vizs­gálta, ez egyszer csak megszólalt: — Oh kérem, engem már vizsgáltak egyszer így • • • Ki is derült a rendőrség érdeklődésére, hogy Nagy Károlyné március 5-én szabadult az angyalföldi tébolydából, ahol három hétig volt ápolás alatt. Miután nem tartják kizártnak, hogy ismét erőt vett rajta az elmeháborodottság, Nagy Károlynét beszállították az angyalföldi té­bolydába. A gyermekhalál rejtélye így még nem ol­dódott meg. Kedden a törvényszéki bonctani intézetben fogják felboncolni és csak akkor lehet megállapítani, hogy valóban fulladás okozta-e a háromhónapos csecsemő halálát. Azt is pontosan megállapítják, hogy a fulla­dást mi idézte elő. Orosz Imre rosszulléte miatt elhalasz­tották valutaügyének tárgyalását Mentők vitték egyik fogházból a másikba. Ha jobban lesz, kedden folytatják a tárgyalást A törvényszék Horvát­h-tanácsa hétfőn folytatta Orosz Imre bankár valutaperének tárgyalását. Elsőnek Forgó Lajos kecske­méti detektívet hallgatták ki. Blahó József kecskeméti gyümölcskereskedő és felesége, akik az ügyben vádlottak, azt állították, hogy a detektív megfélemlítette őket. Forgó detektív arról vallott, hogy Blahóné magá­tól jött be a rendőrségre és önként tett val­lomást. Az elnök elrendelte a szembesítést. — A detektív — mondotta Blahóné — biz­tatott, valljak be mindent, mert a férjem már elmondta a dolgot és mikor kijelentet­tem, hogy nem ismerhetek el semmit, a de­tektív azzal fenyegetett, hogy bevisz a rend­őrségre. A halálos ítéletemet is eláírtam volna, mert nem akartam, hogy meghur­coljanak. Az elnök ismertette Forgó detektív jelen­tését, hogy Blahóék beismerték azt, hogy a Grosz-bankházból különböző összegeket vet­tek fel. A detektív kihallgatása közben Grosz Im­rén hirtelen fuldoklási roham tört ki. El­sápadt, az erei kidagadtak és levegő után kapkodott. Ezután köhögési rohamot ka­pott. A tárgyalást azonnal felfüggesztették Grosz Imre felesége, aki orvosnő, odarohant férjéhez, vizes borogatást tett a fejére és a szive tájékára és élesztgetni kezdte. Horváth Géza elnök az altisztet Minich ta­nárért küldte, kiderült azonban, hogy a professzor nem volt a törvényszék épületé­ben. Grosz Imre állapota egyre rosszabb lett, sőt elvesztette eszméletét, úgy hogy a mentőket hívták. A mentők hamarosan meg­jelentek, Németh Zoltán dr. mentőorvos in­jekciót adott, majd közölte a tanácselnök­kel, hogy Grosz Imrét orvosi kezelés alá kell venni. Groszné arra kérte a mentőket, hogy férjét szanatóriumba vigyék, Horváth tanácselnök­ utasítására azonban a mentők hordágyra fektették a bankárt és visszavit­ték a pestvidéki ügyészség fogházába. A tanács ismét bevonult és az elnök ki­jelentette, hogy miután az egyik vádlott rosszul lett, a tárgyalást kedden reggel ki­lenc órára halasztja. Szilágyi Dezső dr. és Ángyán Béla dr. Grosz Imre védői, hivatkoztak Minich tanár korábbi orvosi bizonyítványára, hogy Grosz súlyos beteg és szabadlábra helyezését kér­ték. Kotsis Miklós dr. ügyészségi alelnök ellenezte a szabadlábrahelyezést, mert újabb orvosi vizsgálat szerint Grosz Imre állapota lényegesen javult. A bíróság határozathozatalra vonult visz­­sza, majd kihirdették a határozatot, hogy a törvényszék Grosz Imrét nem helyezi sza­badlábra. A pestvidéki ügyészség fogházában a még mindig eszméletlen Grosz Imrét nem vették át, mert a fogháznak nincs kórházi osz­tálya. A mentők kénytelenek voltak vissza­fordulni és a Markó­ utcai fogházba vitték. A Markó utcai fogház gyengélkedő szobájá­ban helyezték el Grosz Imrét és Minich prof­eszor azonnal megvizsgálta A profesz­­szor megállapította, hogy Grosz Imre álla­pota javult és remélhető, hogy a keddi tárgyaláson ismét megjelenhetik. ­ Finom ruháimat Kulcsé és Huppertnél tisztifiatom és festetem

Next