Ujság, 1935. július (11. évfolyam, 147-172. szám)
1935-07-26 / 168. szám
io £$Szur/tc Megoldottuk az autóduda-problémát Sok szó esik mostanában a bömbölő, hörgő és üvöltő autódudákról, amelyek kétségbeesésbe kergetnek bennünket: a jobb sorsra érdemes gyalogjárókat. Nappal az utcán, éjjel az agyban tör reánk ez a minden emberi érzésből kivetkőzött szörnyeteg és a jelek szerint, sajnos, nehéz lesz ellene fellépni, mert az autósok köröm-, illetve dobhártyánk szakadtáig ragaszkodnak hozzá. Nem hagyják elkobozni a dudájukat, amely úgy látszik, éppen olyan férfiúi csisze az autósoknak, mint például a kakasnak a kakastoll. Miután pedig ezek szerint az autóst dudájától megfosztani nem lehet, más megoldást kell találni. Hagyják meg az autósoknak a dudát, csupán némi technikai változtatást eszközöljenek rajta. Az elvégzendő változtatás egyáltalán nem ördöngős feladat hozzáértő technikusok számára. Tudvalevő dolog ugyanis, hogy ma már feltalálták a zajnélküli írógépet, a zajnélküli porszívógépet, sőt állítólag már a zajnélküli gépfegyvert is feltalálták. A megoldás tehát kézenfekvő: fel kell találni a zajnélküli autódudát is. Külseje épp olyan legyen, mint az eddigi, bömbölő autódudáké, azzal a különbséggel, hogyha megnyomják , ne szóljon egy kukkot sem. Ez az egyetlen mód, hogy az autós is jóllakjon és a dobhártyánk is megmaradjon. Vér-, bőr- és idegbajosok igyanak hetenként többször, reggel felkeléskor egy pohár természetes „Ferenc József" keserűvizet, mert ez mindig alaposan kitisztítja és méregteleniti a gyomorbélcsatornát s ezenkívül az emésztési és az anyagcserét is jótékonyan befolyásolja. Az orvosi tudomány legjelesebb képviselői már régóta hangoztatják, hogy a Ferenc József víz hatásával minden tekintetben meg vannak elégedve. ÚJSÁG Londont nem lehet mevédelmezni légi támadások ellen Befejeződtek a légi nagygyakorlatok London, július 25. (inf.) A három napja és három éjszaka szünetlenül tartó légi nagygyakorlatok csütörtökön este befejeződtek s azzal az eredménnyel jártak, hogy Londont nem lehet megvédelmezni nagyobbszabású légitámadások ellen. A nagy manőveren több mint háromszáz repülőgép vett részt. A támadóflottának az volt a feladata, hogy bombázza az angol főváros legfontosabb pontjait, így többek között a repülésügyi minisztériumot, a légi arzenált, a katonai repülőtereket és a repülőgépgyárakat. A támadóflotta ezt a feladatot sikerrel végre is hajtotta s a védelmi flotta vadászgépei csak elvétve tudtak feltartóztatni egy-egy támadó gépet. A manőver végeredményben azzal a tanulsággal járt, hogy az angol főváros légvédelme egyelőre még igen kezdetleges stádiumban van és hogy a tervbe vett nagyszabású légi fegyverkezési programol végrehajtása során elsősorban a légvédelem megszervezésére kell fektetni a fősúlyt. Használhatatlannak bizonyult a hírszerző és jelző szolgálat lebonyolítása is, úgyhogy ezen a téren is lényeges újítások várhatók. Víz a benzinben London, július 25. A London fölötti légi hadgyakorlatok során csütörtök délután öt bombavetőgép nem tudott felszállni, mert eddig meg nem állapított okból víz keverődött a tartályokban lévő benzinbe. — Fónagy Béla, a művészeti író, meghalt. Szerdán éjjel, hosszú szenvedés után, hatvanegyedik évében meghalt Fónagy Béla, legtájékozottab és tudással legjobban felszerelt művészettörténészeink egyike. Pályája a lelkes és mindig jót akaró, de igazi elismerésben sohasem részesülő idealista tragikus sorsának példája volt. Tanulmányait Fónagy a budapesti tudományegyetemen végezte. Pasteiner Gyulának volt tanítványa. Azután útra kelt ismeretek és tapasztalatok gyűjtésére. Éveket töltött Németországban, majd Olaszországban, s haza csak azután tért, hogy örökölt kis vagyonát tanulmányútjain felélte. Itthon akkoriban alapították meg a Társadalmi Múzeumot,amelyből újabban a Népegészségügyi Múzeum lett. Fónagy volt az, aki a múzeumot megszervezte, gyűjteményeit elrendezte és tanulságos kiállítások rendezésével népszerűsítette. Már negyvenedik évén túl volt, mikor a háború őt is magába szívta. Bár a természetében semmi katonásság sem volt, mint katona is jól megállotta a helyét. Az olasz harctéren nyelvismeretének jó hasznát vették. Mint hadnagy szerelt le. Egyéb elhelyezkedési lehetőség híján megnyitotta a Belvedere nevű kiállító helyiséget a Váciutca egyik házának első emeletén. Abban a szűk kis helyiségben olyan munkásságot fejtett ki, amely művészetünk történetében bizton meg fogja őrizni a nevét. A fiatal és ismeretlen művészeknek egész sorát vonultatta fel. Olyan művészeket mutatott be, akikről akkreditált kiállítóhelyiségeink akkor még tudni sem akartak, s akik azóta mind elismert, vagy ünnepelt művészek. Valósággal ő volt a felfedezője Csorba Gézának, Kmetty Jánosnak, Patkó Károlynnak, Molnár C. Pálnak, Varga Oszkár és az azóta Amerikába költözött Schönhauer Henrik szobrásznak, ő állította ki Fémes-Beck Vilmos művészeti hagyatékát és számos más fiatalabb művészt is ő segített érvényesüléshez. Ebben a munkásságában sohasem az üzleti érdek irányította, ellenkezőleg, erején felül is segítségére igyekezett lenni kiállító-művészeinek. Körülbelül háromévi lelkes munkásság után az állapotok annyira elromlottak, hogy be kellett csuknia a Belevederét. Attól fogva helyzete egyre rosszabb lett. Irodalmi munkálkodással tengette életét. Cikkei és tanulmányai jelentek meg már régebben Lyka Károly Művészetében és újabban a Magyar Művészetben, továbbá a Nyugatban és egyéb folyóiratokban. Fontos szerepe jutott a Győző-féle Művészeti Lexikon megszerkesztése körül. A címszavak jó harmadában ő írta a szöveget. Nagy erudíciója, minden kor és nemzet művészetében való tájékozottsága kiválóan alkalmassá tette hasonló lexikográfiai feladatok kitűnő elvégzésére. Az utóbbi években a Bibliográfiai Központnak volt szorgalmas tisztviselője, mígnem másfél évvel ezelőtt előrehaladott érelmeszesedése minden munkára képtelenné tette. Ritka jólelkű és nemes érzésű férfiú volt. Korai eltávozása igazi vesztesége a magyar művészeti életnek. Temetése e hó 27-én, szombaton délelőtt 11 órakor lesz a rákoskeresztúri új temetőben. — Nyugdíjazások a fővárosnál. A polgármester Nádori Zoltán dr. közkórházi főorvost és Kaszás Pál végrehajtó főtisztet nyugdíjazta. Újpesti asztalosok már megint 70 órán át dolgoztatják munkásaikat. Pár héttel ezelőtt — mint az Újság megírta — az újpesti és rákospalotai asztalosmunkások sztrájkja ideiglenes békekötéssel végződött. Annak idején Bornemisza Géza kereskedelmi miniszter kívánságára, aki a nyolcórás munkanap bevezetését ígérte meg, folytatták a munkások az abbahagyott munkát. Az asztalosműhelyekben most a munkások újra sztrájkra készülnek, mert ismét heti hetvenórás munka folyik, s ha gyors orvoslás nem érkezik, a sztrájk kitörése minden pillanatban várható. Az újpesti ipartestület részéről azt a felvilágosítást kaptuk, hogy az asztalosmesterek egy része tényleg nem tartja meg a megállapított munkaidőt. Az új munkaidőnek kormányhatóság útján való sürgős elrendelését tartják szükségesnek. Küldöttség kereste fel a kereskedelmi minisztert, akinek távollétében Hammer Géza miniszteri tanácsos fogadta a küldöttséget. Álláspontjukat magáévá tette s közölte velük, hogy a nyolcórás munkanapról szóló rendelet teljesen elkészült a végrehajtási utasítással együtt. Ismertette is a küldöttség tagjaival, akik azt megnyugvással vették tudomásul. Az Asztalosmesterek Országos Szövetsége a rendelet elkészítése alkalmából , hogy a sztrájkot elháríthassák, pénteken délután rendkívüli választmányi ülést tart. — A központi városháza átépítése. Régi szándék, sőt lappangó terv, hogy az egykori Károly-kaszárnyának, a mai Központi Városházának, a Károly király utjára néző részet újra megépítsék. Az épületnek szóbanforgó része a hajdani Invalidusok házának a háza volt. Közvetetlenül mögötte húzódott a régi Pest várfala. Az épület díszes főhomlokzata az egykori Gránátos utcára nézett. Viszont a főváros azóta az épület háta mögött indult fejlődésnek , míg a monumentális főhomlokzat a Belváros felé fordult és a keskeny Városháza utcában alig vehető szemügyre, a kaszárnyaszerű divatlan hátsó rész a főváros pezsgő elevenségű tágas útvonala felé fordítja képét. Most, hogy a Károly-körút szemköztes oldalában széles sugárutat készülnek nyitni, időszerűvé lett újra a Városháza kaszárnyaszerű felének újraépítése. Fridrich Lajos, városi műszaki főtanácsos részletes tervet dolgozott ki az újjáépítésre és tervét a sajtóval is közölte. Emiatt támadások érték Fridrichet is, a fővárost is. Az építészek körében az a gyanú támadt, hogy a város Fridrich tervét akarja megvalósítani, ami annyit jelentene, hogy az ország építőművészei egy nyolcmillió pengőre tervezett építkezés alkalmától fosztadnának meg. Félhivatalosan most kijelentik, hogy Fridrich terve magánszorgalom eredménye; megbízást arra senkitől sem kapott. Ilyenkor nyári időben, mikor a hivatalos elvégeznivalók száma megcsappant a hivatalokban, nem ritka eset, hogy ambiciózusabb tisztviselők ilyen akadémiai természetű feladatok kidolgozására vállalkoznak. Fridrich terve csak arra való volt, hogy alapján megközelítő költségvetést kapjona főváros az esetleges újjáépítés esetére. Az újjáépítés tudnillik nem agyrém. A főváros csakugyan foglalkozik a gondolatával, de megvalósítására csak akkor kerül a sor, ha együtt lesz majd a szükséges nyolcmillió. Akkor azután kötelességszerűen nyilvános pályázatot hirdetnek a tervek elkészítésére. — Izraelita istentiszteletek. A pesti izraelita hitközség templomaiban az istentiszteleteket a következő időben tartják. Péntek este a Rombach utca és Csákyutcai templomban 7, a dohány utcai templomban 947, a többi templomban 9 48 órakor, szombat reggel a Csákyutrai templomban 8, a Hősök templomában és a Beth- Ién-téren 97, a többi templomban 7 órakor, délelőtt a dohányutcai templomban 1rt0. a Rombach-utrai, a pávautcai és zuglói templomban 9, a többi templomban 10 órakor, délután a Rombach-utcai és arénauti templomban 5, a Hősök templomában és a Bethlen-téri templlomban 7, a nagyfuvaros utcai templomban 6, a Csáky utcai templomban8, a pánya utcai templomban 948, a zuglói templomban 6 órakor, este valamennyi templomban 449 órakor. Hétköznap reggel a nagyfuvaros-utcai és zuglói templomban 6 órakor, a Hósők templomában 7, a Bethlen-téri és Csáky-utcai templomban 117, a többi templomban7 órakor, este a Hósők templomában 7, a többi templomban 148 órakor. — A budai izr. hitközség templomaiban (Verpeléti-ut 4—6, Öntőház-utca 5-7, Zsigmond-utca 49) az istentiszteletek a következő időben kezdődnek: péntek este 7, szombat reggel 7, délellőtt 10, délután 5 órakor. Hétköznap reggel 947. este 18 órakor. — A budapesti autonóm izraelita hitközség Kazinczyutcai főtemplomában az istentiszteletet a következő időben tartatnak meg: péntek délután 7.70. szombat reggel 6.fő, délelőtt 9.5. délután 5.30. este 8.5 órakor Hétköznap reggel 5.45. este 7.30 órakor. — Kurfürst István jubileuma. A székesfővárosi házinyomda vezérigazgatója, Kurfürst István csütörtökön töltötte be közszolgálatának 25-ik évét. Szendy Károly megbízásából Horony-Pálffy Aurél főjegyző, a nyomda tisztviselői kara részéről Klauzy József igazgató, a technikai személyzet részéről Kramer Dezső üdvözölték Kurfürstöt, aki meleg szavakkal meghatottan köszönte meg az ünneplést. — Szerencsétlenség a szénbányában harminchárom halottal, Kalkuttából jelentik. A Giridish mellett levő joktiabadi szénbányában szerencsétlenség történt. Harminchárom ember üeghalt, negyvenhárom megsebesült. A szerencsétlenséget tűlz okozta robbanás idézte elő. A tüzet sikerült eloltani. Az összes áldozatok hinduk. — A nyári meleg a könnyű olvasmányoi ideje. Kedves, érzelmes, kalandos és izgalms regényújdonságok egész sorát kölcsönözheti ki az Újság kitűnően felszerelt kölcsönkönyvtárából. Minden magyar, német, francia, angol újdonság már a megjelenés napjától kikötésen érhető. Naponta lehet cserélni. Házhoz küld. Kölcsöndij az Újság előfizetőinek 1.— pengő. Nem előfizetőknek 1.50 pengő. Erzsébet-körút 43. T. 316—28. — Étvágytalanságnál, gyomorhurutnál, gasztrikus láznál, kélrekedésnél, emésztési renyheségnél, anyagcserezavaroknál, csalánkiütésnél és bőrviszketésnél a természetes „Ferenc József" keserűviz rendbehozza a gyomor és a belek működését s megszabadítja a testet a felgyülemlett rothadó anyagoktól. — HALÁLOZÁSOK. Szovátai Hajdú István, a hercegpriítási uradalmak nyugalmazott jószágkormányzója Esztergomban meghalt. Az elhunyt a Komárom-Esztergom vármegyei gazdasági egyesület elnöke, az esztergomi Széchenyi Kaszinó örökös elnöke, továbbá a volt 26. gyalogezred legöregebb tartalékos hadnagya volt. Temetése szombat délután 5 órakor lesz. Brenner Ferenc, ny. takarékpénztári igazgató Esztergomban meghalt. Csütörtökön temetik* Brenner mint régiséggyűjtő tette ismertté nevét. Numizmatikai gyűjteménye és régiséggyűjteménye európai hirű, kiváló régészt nemcsak magyar, de külföldi régiségtudósok is felkeresték, többek közt a londoni British Múzeum igazgatóin is és elismeréssel szemlélte nagy szakszerűséggel elrendezett muzeális gyűjteményét. Hivatali elfoglaltságán kívül minden idejét a régiséggyűjtésnek, főként a numizmatikának szentelte. Az arcbőr zsírossága folytán keletkezett arctisztátalanságok, mitesszerek és pattanások szuverén ellenszere a Sulfamgluenpuder. é s siófoki strandon nassrana reggelfűl estis szórakozna!! Indulás: július 28-án reggel 6.30-kor Visszaérkezés Budapestre: július 28-án éjjel 08-kor Oda és visszautazással, elsőrendű a A ■sjf ebéddel (kenyér és borravalóval), strand- I «?■£ v belépő és kabinseéltséggel együtt f 3 Oda és visszautazásnál előre lefoglalt ülőhelyek Ebéd a strandon fürdőruhában ! Jelentkezés^részlete^elvilágositás^A|^UJSAfMitazásH^dáj^Erzsébet coru^3^Te^3^^8. a . Megszüntették a bűnügyi eljárást az Unió Színházüzem csőd ügyében. Hosszú évek előtt válságba került az Unió Színházüzem Rt., amelynek birtokában volt akkor a Király Színház, Magyar Színház és a Blaha Lujza Színház. Több, mint tíz éve, hogy az Unió kényszeregyezséget kért. Az akkori státusz szerint a vagyon 42 milliárd korona volt, ami a tartozásokat háromszorosan felülmúlta. A törvényszék Csathó Kálmánt nevezte ki vagyonfelügyelővé. A vagyonfelügyelő megindította a tárgyalásokat a hitelezőkkel és százszázalékos egyezséget kötött. Az Unió azonban a fizetési kötelezettségeket teljesíteni nem tudta és önmaga ellen csődöt kért. A törvényszék Molnár Dezső dr.-t nevezte ki csődtömeggondnoknak. Időközben a csődtömeg a színházak és ingatlanok közül többet értékesített, de a csődeljárás a mai napig sincs befejezve. A Magyar Színház épületére első helyen az Ingatlanbank szerzett 14 milliárd erejéig jelzálogjogot és a második helyen a Magyar Színházra Barna Bertalan amerikai állampolgár követelése volt bekebelezve. Barna Bertalan és több kisebb hitelező, miután pénzüket nem kapták meg, bűnvádi útra terelték a dolgot. Feljelentésük szerint a Magyar Színház igazgatósági tagjai fizetésképtelenségük tudatában nem kértek csődöt és ennek következtében károsultak a hitelezők. A feljelentés folytán Molnár Dezső dr., Szalai Emil dr., Dénes Ödön dr. és Schober Károly ellen indult meg az eljárás. A vizsgálóbíró valamennyiüket kihallgatta és miután nem látott bűncselekményt fenforogni, valamennyiük ellen megszüntette az eljárást. A határozat ellen az ügyészség felfolyamodott, a vádtanács azonban szintén megszüntető határozatot hozott. Végső fokon a tábla elé került az ügy és a Zachár-tanács elutasította az ügyészség felfolyamodását és jogerősen megszüntette a bűnügyi eljárást az Unió Színházüzem csődügyében. A fővárosi közgyűlés ügyrendje. A belügyminiszter leiratban értesítette a fővárost, hogy a törvényhatósági bizottság közgyűlési ügyrendjét, illetve azt a szabályrendeletet, mely az ügyrendet tartalmazza, változtatás nélkül jóváhagyta. I LÓSPORT Ügetőversenyek. Általában a legjobban fogadott lovak végeztek élőt csütörtökön az ügetőpályán és csak kisebbfajta meglepetések akadtak. Kelti, Upupa epops, Uzsorás, Láva, Magvas, Guardian Todd igen biztosan nyertek. Steirifdhe Lierl a Nemzetközi versenyben csak annak köszönhette győzelmét, hogy a különben neo éppen állóképes kanca az utolsó egyenesen felvágott, így levegőhöz jutott és a végén biztossal megverte Ragyogót. Zivatar a Lévai-dijba könnyen vezetett, a célegyenesen mégis ugrott és csak annak köszönthette Hsőségét, Kerry András, a hozzá legközelebb levő ló is messze mögötte volt. Az Odoliske-dijban Pajkos és Osztalék gyilkos küzdelmet vívtak egymással. Részletes eredmény: I. 1. Szabolcsi m. b'csli (41 Zwillinger. 2. Gyarmati (161 Kovács II. 3. Liberty Han. (Mt) Raymer, F. m.: Dáridó, O-ha. Tohny J. F.: Bandika Déda. Sterling, Elsőm. Könny. Tót.: 10:09. 16. 22. 13 Másodtét: 80 — II 1. Sashegvi ist. Upupa Evops (31 Kovács F. 2. Liano ( IV) Ravnier. 3 London OH) Zwillinger F. m.: Töhötöm. Csákány. Példa. Könny. Tót.: 10:34. 17. 14. Másodtét: 31. — III. 1. Fischer M. Uzsorás (p.) Feiser. 2. Gladiátor (51 Rnymor. 3 Uganda (101 Grünwald F. m.: Mátka. Janka. Könny. Tót.: 10.18. 13. 22. Másodtét: 36. Kettősfogadás: II—III. 10:76. — IV. 1. Stein J. Isiva ( VI) Jónás. 2. Ophdian (In Marschall. 3. Vinkó (61 Símkő. F. m.: Rejtély. Kolozsvár. K. L.: Balaton. Rikkants, Polly. Könny. Tol.: 10:21. 14. 23. 18. Másodtét: 72. — V. 1. Alexander ist. Maavas (p.) Feiser. 2. Tenore lánya (3) Kovács N. 3. Jeles O. S. (4) Raymer. F. m.: Olivia, Udine. Gudrure Küzd. Tot.: 10:21. 12. 14. Másodtét: 33. Kettősfogadás: PV V. 10:45 — VI. 1. Baross ist. SL Urst (6:101 Zwininger. 2. Ragyogó (6) Kovács II. 3. Marokkó (141 Raymr. F. m.: Lord Ida, Rózsi. Küzd. Tót.: 10:14. 11. 13. Másodtét: 39. — VII. 1. Almádi ist. Iiuardian T vM (p.) Worst. 2. Rönké (ől Marschall. 3. Tigris (161 Földi. F. m.: Örrdöglánya, Vadorzó, Estik'’, Tommy, Ugrabugra. Könny. Tót.: 10:20. 15. 34. 30. Másodtét: 143. — VHNI. 1. Hermina ist. Zivatar (5:101 Zwillinger. 2. András (41 Feiser. 3. Orsolya (2H) Marschall. F. m.: Peggy Ágnes, Murros. Könny Tót.: 10:13. 12, 24. Másodtét: 46. Kettősfogadás: VII-VIII. 10:29. IX. l. Molnár I. úrnő Pajkos (3) Jónás. 2. Osztalék OV4) Steinitz, 3. Gina (n.) Zwillinger. F. m: Tóbiás. Crzs°. Küzd. Tót.: 10:37. 22. 19. Másodtét: 37. X. 1. Pamuk m. Jjord of Pamuk (2) Simkó. 2. Szoknyahős (121 Benkö. 3. Vajda (8) Feiser. F. m.: Csalán, Vártleány, Rota, Pezsgő, Ritt. Tót.: 10:31. 16. 30. 19. Másodtét: 132. — XI. 1. Baik Marlene B. (1%) Tul. 2. Árva (31 Marsé,hall. 3. Oltó (61 Kovács II. F. m.: Látrány, Unicum. Orgona, Muskátli. Guardian Card. Oktondi, Nagybánhegyes. Rizt. Tót.: 10:26. 13. 16. 14. Másodtét: 43. Kettesfogadás: X—XI. 10.111. M MXV* diu-íteuM'W* PÉNTEK, 1935 JÚLIUS 23