Ujság, 1936. június (12. évfolyam, 126-147. szám)
1936-06-04 / 127. szám
CSÜTÖRTÖK, 1936 JÚNIUS 4 ÚJSÁG SZÍNHÁZ Rubinstein Erna autója az árukba fordult Salamon Béla szabadította ki a művésznőt és Berczy Gézát a romok elét Szerencsés kimenetelű, de rendkívül veszedelmes baleset érte Orosháza határában Rubinstein Ernát, a kiváló hegedűművésznőt és Berczy Gézát, az ismert színészt. A két művész Salamon Béla vidéken turnézó társulatának tagja. Salamonék néhány napig Szegeden vendégszerepeltek, ahonnan szerdán két autón Békéscsabára igyekeztek. Elől haladt az a gépkocsi, amelyet Rubinstein Erna vezetett. A hegedűművésznő régi, kitűnő úrvezető, aki már sok versenyt is nyert. Hódmezővásárhely és Orosháza között az országút egyik éles kanyarodójánál biciklista jött szembe. Rubinstein Erna ki akarta kerülni, de ijedtségében túlságosan elfordította a kormányt. Az autó az árokba fordult, felborult és maga alá temette utasait. Néhány perc múlva megérkezett a Salamonturné másik autója is, amelyen a népszerű komikus, Last Oily, Bodó Ica és Békeffy Róbert ültek. Rémülten látták Rubinstein Erna összezúzott autóját a mély árokban. Hosszú küzdelem után sikerült a romok alól kiszabadítani az autó három utasát: Rubinstein Ernát, Berczy Gézát és Hóri-Hahn Sándor színházi kellékest. A két művész csak könnyebben sérült meg, a kellékesnek azonban egyik lapockája eltörött. A biciklista Hódmezővásárhelyre hajtott és kihívta a mentőket, akik a sebesült Hórit a közkórházba szállították. Rubinstein Erna és Berczy Géza felkapaszkodtak Salamon Béla autójára és folytatták az útjukat Békéscsabára, ahol este már fel is léptek. Érdeklődtünk Salamon Béla családjánál. Menye, Salamon Gyuláné ezt a felvilágosítást adta: — Apósom Orosházáról felhívott telefonon és elmondta a baleset lefolyását. Az országúton egy biciklista hirtelen Rubinstein Erna autója elé ugrott. Az elgázolást csak úgy tudta elkerülni a művésznő, hogy az autót az árokba vezette. Az autó, amely Rubinstein Erna tulajdona, csaknem teljesen összetörött. Természetesen ott kellett hagyni az út szélén. Amikor apósomék második autója megérkezett a baleset helyére, rendkívül ijesztőnek látszott a helyzet. Rubinstein Erna is, Berczy Géza is ájultan feküdt az árokban, beszorultan a karosszéria alá. Nagy nehezen sikerült őket kiszabadítani és életre téríteni. Csodálatos szerencsével menekültek meg: alig néhány horzsolással kerültek ki a kalanidból, amelynek egyetlen komoly sérültje, Hahn Sándor is aránylag könnyű csonttörést szenvedett és bizonyára hamarosan felépül. Végleges megoldás a Bajor Gizi-ügyben Jelentettük, hogy a kultuszminiszter döntött Bajor Gizi és a Nemzeti Színház igazgatójának ismert ügyében: megengedte, hogy a kiváló művésznő két hónap szabadságot vegyen igénybe, úgy azonban, hogy erre az időre a Nemzeti Színház visszatartja az illetményeit. A miniszter intézkedése csak részben volt kedvező, mert a Magyar Színház június végén amúgy is bezár és igy Bajor Gizinek nincs szüksége két hónap szabadságra. Emellett júliusban mindenképen szabadságon van a Nemzeti egész személyzete, de persze, nem fizetésnélküli, hanem fizetéses Szabadságon. Szerdán ezek az anyagi nehézségek is tisztázódtak. Kiderült, hogy a két hónapot a minisztter, mint maximumot engedélyezte és nem ragaszkodik ahhoz, hogy a művésznő egészében igénybe is vegye. Eszerint tehát júliusban jógákban áll Bajor Gizinek visszatérnie a bezárt Nemzetihez. Egyebekben Hóman kultuszminisz- ster kiegészítette minapi engedélyét: elrendelte,hogy Bajor Gizi megtakarított fizetését a nyomorgó színészek támogatására fordítsa a Nemzeti Színház. Ezek után Bajor Gizi nem ragaszkodik már az egész július havi fizetéséhez sem,hanem önként hozzájárul ahhoz, hogy szegény kollégái segítséghez jussanak a télieknél is reménytelenebb nyári hónapokban. Zenei kisszakasz Mephisto keringő voltaképen újdonász az Operában. Liszt zenéjét ugyan minismeri, a darab azonban mint táncjáték kerül először színre. Az újdonságból nem Uiróbát az Operaház. z ő évad munkarendje rövidesen teljeészül. Felújítják többek között a Bűvöst a romantikus operáknak ezt a remekét, nek hiányát évek óta érzi a zenekedvelő hnség, továbbá Puccini egyik remekét, a ill. Lescaut-t. Az utóbbinak a címszerepét Wat Józsi énekli, De Grieux pedig Pataky Kálausz. Siófokon est volt az évadnyitó hangverseny. Szedő ii is énekelt egy csokorra való dalt óriási sike. Márkus L. igazgató és Oláh Gusztáv fővet. Ő a nyáron Bayreuthba utaznak, hogy W.r Winnifred asszonnyal megbeszéljék a Szemzsébet legendája ottani előadásának a részlett Nemzetközi é s a hegedűverseny lesz a jövő év tavaszán a szélben. Jelentkezni december 1-e és 31-e közé. „Fondation Musicale Heine Elisabeth" elnökkénél (Bruxelles, Palais d’Egmond) lehet. Résies felvilágosítást a Liszt Ferenc Zeneművészetiskola igazgatósága ad. (Budapest, Liszt Pere, tér 8.) Németh Mária is 11 elge csutaenge a Júniusi Hetek keretében június 9 ' az Álarcos bálban pótolják a téli idényről elsiolt együttes vendégfellépésüket. A többi foszt -pet Svéd Sándor, Budanovits Mária és Ladtet Ilona éneklik. Erre az előadásra a népszöveg fővárosunkban időző csoportjának külföldi 1 ''Hőségei is megváltották jegyeiket. Ugyanott ott lesznek ezek a külföldi előkelőségek a júnus 7-iki halletestén is. A külföldiek érdeklőn mutatja, hogy a Téli rege felújítására kétszáz, több jegyet adtak el külföldre. A talatóváros előadásokra a jegyek legnagyobb része már az első héten elővételben kelt. * Molnár Aranka vendégjátéka. A szombathelyi színházban vasárnap este Molnár Aranka, a kiváló művésznő vendégszerepel a Morphium női főszerepében. Partnere Beregi lesz. Az előadás iránt az érdeklődést még növeli, hogy a művésznő maga is szombathelyi és onnan indult el nagysikerű művészi pályájára. Pár napos, de máris fogalom a marosi ARIS B _ a N agyrébusi Hagy Cirkusz witai rumén műsora I a gorilla és | ................................ ..... 15 világsláger Előadások naponta negyed 9 órakor mint kísértínmusor PiTanyinT i filiTIT in Állandósítják a pécsi játékokat A Missa Sollemnis tizenkét kerubjának eljátszására tizenkét pécsi trilány vállalkozott. A rendezőségnek az volt az álláspontja, hogy a fővárosi színészek mellett ne csak a kórusok és a zenekar tagjai képviseljék az öttorony városát, hanem a város nagy kulturális megmozdulásában vegyen részt a pécsi társaság elitje is. A város tizenkét előkelő családjának leánytagjai vállalták a szereplést, s ők fogják alakítani a Nemzeti Színház előadásából ismert hatszárnyú angyalok seregét. A Missa Sollemnis előadása egyébként örök nyomot hagy a pécsi Dóm téren. A két kőbeágyazott kandellábert, amely századok óta a templom előtt áll, a játékok zavartalan lebonyolítása kedvéért el kellett távolítani helyéről. A követ nem lehetett kőmivesmunkával megbontani, s így a rendezőség a robbantáshoz folyamodott. A két kandelláber nem is kerül vissza a helyére, mert Pécs arra készül, hogy ha első ízben rendezett játékai sikerülnek, ezentúl minden évben megismétli az ünnepi hetet. A játékok minden évben a Missa Sollemnis szabadtéri előadásának megismétlésével kezdődnek, de a programmot jövőre szabadtéri drámák, történelmi színjátékok, zenés színművek, s népi játékok műsorbaiktatásával bővítik ki. Pécs nemcsak Dóm terével, hanem erdei színpadával és régi amfiteátrumával is alkalmas arra, hogy szabadtéri játékok városa legyen. Pályadíjat is fognak kitűzni Pécsett előadható szabadtéri játék megírására. * Opera. Szűcs László vendégfelléptével a Mosoly országa került színre szerdán este az Operaházban. Szűcs László ezúttal is bebizonyította, hogya legjobb operettbonvivónak egyike, akinek könnyű, világos tenorja az Operaház együttesében is jól érvényesül. A telt ház közönsége melegen ünnepelte őt, kitűnő szereplőtársaival és az előadást lendületesen vezénylő Rubányi Vilmos karmesterrel együtt. * Bemutató a cirkuszban. A prológus szerint az artisták magyar serege talál munkát a Fővárosi Nagy Cirkusz júniusi műsorában és tegyük már most hozzá — nem érdemtelenül. Amit ezek a hangzatos művészneveken szereplő magyar artisták tudnak, az már rég megnyitotta előttük a kaput a világ nagy varietéi előtt, de legjobb tudásukat rendszerint mindannyian itthon fejtik ki. Ezért adózik nekik hálás tapssal a cirkuszban könnyű szórakozást kereső közönség, mely a Nagy Cirkusz mostani műsorában mindent megtalál. Cseppnyi kislány ügyes tánca, légtornászok, zsonglőrök, bohócok ésakrobaták serege s a főszám, a misztikus Aris professzor mutatványa vetekszik a meglepően nagyszámú közönség elismeréséért. * Porzsolt Kálmán jubiláns előadása. Július 14-én, vasárnap d. e. 11 órakor a Városi Színházban ünnepi díszelőadás lesz Porzsolt Kálmán író és hírlapíró tiszteletére 75 éves születésenapja és újságírói működésének 50 éves évfordulója alkalmából. A díszelőadáson a fővárosi művésztársadalom jelesei lépnek fel. Részletes műsort a napokban ad a rendezőség. Apró hírek Alig fejeződött be a Bajor-affér, máris új nehézségek teszik problematikussá a Néma levente júniusi előadásait. Törzs Jenőnek június 19-én fel kell lépnie a Budai Színkörben. Ebben az időben viszont a Magyar Színház is még számít a kitűnő művész közreműködésére. Törzs Jenő nem tud választani, mert a budai szerződést a Magyar Színház tudtával és abban a hiszemben kötötte, hogy június második felében már nem lesz rá szükség a Magyarban. A két színház és Törzs Jenő megegyezésével választott bíróság fog dönteni az ügyben, s a döntéstől függ, hogy melyik színházban lesz szereplőváltozás. Csütörtökön este fejezi be szezonját a Vígszínház. A színház barátainak most kézbesítették ki a jubileumi albumot, amelyben mélynyomású képekkel tarkítottan a színház alapításának és negyven évének történetét mondja el Hunyady Sándor. Thomas Mann előadása nem este, hanem június 7-ikén délelőtt féltizenkettőkor kezdődik a Belvárosi Színházban. Dayka Margit szerződött le a Józsefvárosi Színházhoz Erdélyi Mihály Csavargólány című operettjének főszerepére. A többi szerepet Mezey Mária, Dajbukát Ilona, Vágó Mary, Somogyi Nusi, Gózon Gyula, Békássy István, Sziklay József játssza. Tihanyi Vilmos rendezi, Nagypál Béla karnagy vezényli az újdonságot, amellyel először vonul be a „kültelki" színházba a teljesen „belvárosi" szereposztás. Pénteken délután a Millenáris-pályán a Vígszínház technikai személyzetével mérkőzik a Nemzeti Színház futballcsapata, amely múltkor legyőzte a Magyar Színház csapatát. Somogyi Erzsi és Muráti Lili nyitják meg a mérkőzést. * Új drámai játék bemutatása a Zeneakadémián. Jávor Bella „Éjféli órán" című darabját ma, csütörtök este, fél kilenc órai kezdettel játsszák a Zeneakadémia színháztermében. Pogány Irén, a Vígszínház művésznője vállalta a fő női szerepet. Bojár Lili apáca szerepet játsszik. Hálás feladathoz jutott még a darabban Sarlay Imre, Sugár Gyula, Pataky Jenő, Kovács Aladár, Pajor István, Lázár Gida. — Fellép Szilassy Ibolya, a szavalóverseny győztese, Holló Klára előadóművésznő és Jávor Bella. — A szerzői est jegyei csütörtökön egész nap a Zeneakadémián. Emberek és bestiák harca egy lakatlan szigeten: fIFKERRISS Az Universal-filmgyár milliós Paul Kohner produkciója. Décsi Ma premier! Kamara 9 l¥Í£l az AnaoL parkm. MI ETA HU KM Somogyi Nusi Gárdonyi Lajos Herendy Manci Kalmár Pál Herczegh Jenő Komlós Vilmos Radó Sándor Mihályi Ernő Kezdete 8 órakor Belépődíj 80 fillér. Ülőhelyek külön 30 öl Ősszel megnyílik az új Békeffy -kabaré Megírtuk, hogy jövőre egy kabaréval több lesz Budapesten. Egy vállalkozó kibérelte, modernizáltatja és ősszel megnyitja a Gresham-palotában lévő volt Nagy Endre-kabarét. Békeffy Lászlót kérték fel a kis színház vezetésére, a népszerű konferanszié azonban a legutóbbi napokig nem adott végleges választ. Úgy értesülünk, hogy Békeffy és a kabaré bérlője megállapodott és Békeffy már hozzá is kezdett a társulat szervezéséhez. Több ismert komikussal állapodott már meg, s e szerződések miatt jövőre részben át is kell szervezni egy másik budapesti kabarét. Terv szerint már szeptemberben megnyílik az új Békeffy-kabaré. A hát főpróba. Csütörtökön délelőtt féltizenegykor lesz a főpróbája a Nemzeti Színházban Máriáss Imre Fény a faluban című darabjának. Június 18-án este mutatja be a főpróbaközönségnek a Budai Színkör első idei operettújdonságát, Szilágyi László és Budai Dénes Csárdás-ki Hangversenyek Hevesi Ferenc dr, előadása ma. 7. fél 9. PAUL VALÉRY ELŐADÁSA D-ÁN: „L’existence du symbolisme". (Koncert.) TROYANOFF-BALLETAKADÉMIA estje holnap, pénteken e. 8. Városi Színház. 11.058.1 * Komikusok uzsonnája. Megemlékeztünk már arról, hogy Amerika legnépszerűbb három komikusával, a Gaucso, Chico és Harpo néven szereplő három világhírű fivérrel a Metró egy nagyszabású vígjátékot rendezett, mely a Metró gálaévének egyik dísze. A film már meg is érkezett Budapestre. Ebből az alkalomból a Metró budapesti expozitúrája meghívót küldött a budapesti komikus-színészek színe-javának, melyben a „prominens komikusok uzsonnájára" invitálja meg őket. Az uzsonnát péntek délután tartják meg, amikor is bemutatják a magyar komikusoknak híres amerikai kollégáikat. * Fox „filmcár" csődöt kért önmaga ellen. Newyorkból jelentik: William Fox, amerikai „filmcár" csődöt kért önmaga ellen. Tartozásait 9 millióra, vagyonát 2 millió dollárra becsüli. Tartozásai közt szerepel 2 millió dollár adóhátralék és 1 millió dollár ügyvédi perköltség. Fox, ki ifjan vándorolt ki Magyarországból Amerikába, eleinte egy szövetkikészítőnél dolgozott heti 17 dollárért. Munkaadója nem akarta fizetését felemelni. Erre kilépett az üzletből és hosszú hánykódás után színházi, majd mozivállalkozó lett. 25 év alatt cégét, a Fox Film Corporationt, a világ egyik legnagyobb filmvállalatává fejlesztette. 1929-ben megszerezte a Metro—Goldwyn—Mayer cég többségét és a Gaumont British Rt. 45 százalékát. Vagyonát egyidőben 35 millió dollárra becsülték, életét 0,4 millió dollárra biztosította. 5 millió dollárt adományozott jótékony célra. Az 1930-iki összeomlás alkalmával vállalatai többségét Harley Clarke chicagói vállalkozónak volt kénytelen eladni. * A magyar filmgyártás programmja. A legközelebbi napokban befejeződnek a Hunniában a Styria-filmvállalat „Mädcenpensionat" című filmjének felvételei, úgy hogy a Thekla-Atlantis filmprodukció következő filmjének, a Pacsirtának felvételei mihamarább megkezdődhetnek. Ennek a filmnek főszerepét, mint ismeretes, Eggerth Márta játssza, aki ezúttal első ízben áll a Hunnia felvevőgépe elé. A filmet Carl Lamac rendezi. Eggerth Mártán kívül Hans Söhnker, Lucie English és Halmay Tibor játszszák a főszerepeket. A Mädchenpensionat című filmmel egyidőben készült a Forog az idegen című filmszkecs is, amelyben Radó Sándor, Orosz Vilma, Feleld Kamil és Komlós Juci szerepelnek. A Magyar Filmiroda műtermében is komoly filmgyártó munka folyik. Egyelőre három kisfilm forgatását kezdték meg. Az első címe: A késdobáló, írta Vadnay László. A második címe: Retten a bányában. Ez a film H Herczeg Ferenc műve, főszereplői Kiss Ferenc és Tímár József. A harmadik címe: Tiszavirág, ezt K. Halász Gyula és Kristóf Károly írták. Megkezdték a Pókháló című új hangosfilm külső felvételeit is Budapest környékén. A Pókháló Csathó Kálmán egyik ismert regényéből kállítja