Ujság, 1936. szeptember (12. évfolyam, 199-223. szám)
1936-09-20 / 215. szám
36 A VÉKA ALÁ REJTETT NAGY MAGYAR TÖRVÉNYMŰ írta dr. BALLA IGNÁC ügyvéd Még az 1848-as törvényhozás bízta meg a kormányt polgári törvénykönyvünk elkészítésével. Tizenkét év híján száz esztendő telt el azóta és habár igazságügyminisztériumunk kodifikációs osztálya a kívülálló kitűnő jogászok bevonásával rengeteg munkát végzett, amíg Pesthy Pál igazságügyminiszter 1928 március 1-én az országgyűlés elé terjesztette Magyarország magánjogi törvénykönyvének javaslatát és habár azóta is több mint hat év telt el, a javaslatból máig sem lett törvény. Az történt ugyanis, hogy a nagy kodifikációs folyamatnak huszonnegyedik órájában a jogirodalomban különböző számottevő oldalakról aggályok merültek fel a javaslatnak törvényerőre emelése ellen. Az ellenvetések egyike az volt, hogy egyáltalán helyesebb volna magánjogunkat kodifikálatlanul hagyni és a vitás magánjogi jogeseteket továbbra is csak a bírói gyakorlatnak az eset egyedi körülményeihez jobban alkalmazkodó tételei alapján (szokásjog, eseti jog) elbírálni. A kodifikálás híveinek és ellenzőinek cikkei és előadásai már testes kötetet tesznek ki és a legutóbbi időkben már úgy látszott, hogy a nemkodifikálás szkeptikus akkordjával zárul a kérdés, amikor néhány hete megjelent Szladits professzornak, a magyar magánjog nagytekintélyű tudósának „Szokásjog és kódex" című dolgozata, amelyben határozottan leszögezi magát a törvénymű tető alá hozatalának álláspontja mellett. Erre a dolgozatra, amely az u. n. Meszlény emlékkönyvben jelent meg (272.és köv. lapok), a jogászvilág élénken felfigyelt. Miután azonban nézetem szerint a kérdés jelentősége túlnő a hivatásos jogászok érdeklődésének keretein, jó szolgálatot vélek tenni akkor, amikor meggyőzően kifejtett álláspontjának vázlatos okfejtését a nem jogász közönséggel dióhéjban ismertetem, mondja — a saját kódexünk biztos szigetére menekülni és egyébként is most van a legjobb alkalom arra, hogy jogunk sajátos jellemvonásait újabb idegen áramlatok befolyásától mentesen megőrizzük. Tető alá kell hozni a művet Tény az, hogy Szladits professzor dolgozatát elolvasva úgy érezzük, hogy a kodifikáció ellen felhozott aggályoknak most már végkép el kell némulniuk és hogy törvényhozásunknak most már igyekeznie kell eleget tenni azon kötelezettségének, hogy az általa megrendelt és az igazságügyi kormány által elkészített és benyújtott törvényjavaslatot a még szükséges revízió megejtése után ■ törvényerőre emeli. Amikor ezt megteszi, nemcsak egy alkotmányjogi kötelezettségének tenne eleget. E törvénymű előmunkálatai ugyanis egész könyvtárat tesznek ki. Ezen előmunkálatok, tervezetek, javaslatok, előadmányok, értekezési jegyzőkönyvek a magánjogi jogtudománynak, jogtörténetnek, jogösszehasonlító anyagnak, jogpolitikai méltatásnak egyaránt valóságos tárházai. Ha a javaslat a törvény rangjára emelkedik, rangban és jelentőségben előlépnek mindezek az előmunkálatok is, többször fogunk beléjük nézni, mint termék enélkül. A bírónak ez kötelessége is lesz, ha a törvényhozó akarata felől tájékozódni akar majd. De nemcsak befelé jelentene gazdagodást a törvényerőre emelés. Magát a törvényművet le kellene ugyanis nyomban fordíttatni minden kultúrnemzet nyelvére, amelyek ebből is látnák, milyen nagy jogi kultúra termőföldje Magyarország. A törvénymű tehát a mellettünk való propagandának éppoly kiváló eszköze volna, mint akár az Irodalmi, művészeti és minden más kultúránk. De az bizonyos, hogy nagy kár volna a jognak azt a hatalmas épületét, amelyet már megalkottunk, rendeltetésének át sem adva, csonkán veszendőbe hagyni, mintha csak semmi sem történt volna. A jogszolgáltatás csontváza Szladits hangsúlyozza, hogy minden jogrendszernek szüksége van szilárd, kétségtelen formákba öntött tételekre, amelyekhez a bíró kötve van, úgy, miként az emberi szervezetnek is kell, hogy csontváza legyen és legyenek simulékony, puha szövetei. A csontváz magában véve még nem ember, de az ember csontváz nélkül éppoly kevéssé ember. Ugyanígy van a jogban is. Az eseti jog — tanítja — kis tételek nélkül káosz, a fix tételek bírói formálhatóságuk nélkül az igazság megdermedése. A jogszolgáltatás szilárd csontváza tehát az, amelyet a törvényművel akarunk megteremteni és mert az élet nem áll meg, a szokásjog a kódex mellett is Ugyanúgy, mint a múltban, tovább fog egyenrangú tényezőként szerepelni, majd kiegészítve, majd esetleg meg is változtatva a gyakorlat erejével az írott jogléteit. De itt mutat rá a professzor úr arra is, hogy ha a magánjognak legfontosabb feladata az igazságos eseti döntés, viszont a jogrend második pillére a jogbiztonság, miért is a jogrendszer állandó alaptételeinek érvényesülésébe vetett bizalom oltalma éppoly nélkülözhetetlen eleme a jognak, mint az esetnek tartalmilag igazságos eldöntése, amihez hozzáteszem, hogy az 1848-as törvényhozás éppen ezen alkotmányos garanciának tekintendő elvre figyelemmel rendelte el a Magánjogi Törvénykönyv megalkotását. A Midi Joganyagok Ami végül azt az ellenvetést illeti, hogy forrongásban levő felfogások vannak Európaszerte, miért is nem kellene-e bevárnunk, amíg e birodalmak kialakították jogukat, hogy azután tanulhassunk tőlük? — erre azzal válaszol, hogy megnyugvást szerzendő, áttanulmányozta ezen birodalmak törvényhozását és jogpolitikai irodalmát és nyugodt lélekkel Állapítja meg, hogy semmi tanulnivalónk nincs tőlük és semmi okunk hogy az ő további eredményeikre várjunk akkor, amikor jogrendszerünket meg akarjuk szilárdítani. Kimutatja, hogy a forrongásban levő külföldi joganyagokból éspedig sem az orosztól, sem az olasztól, sem a némettől egyáltalában nincs mit várnunk, mert több gondolat, amelyek azokban zavarosakként felmerülnek, a mi gyakorlatunkban és javaslatunkban már tisztultan fellelhetők. Ellenkezőleg, ez a forrongás szerinte nem időszerűtlenné teszi a kodifikációt, hanem különösen időszerűvé. Éppen, mert minden mozog, mert mindenfelől zavaros vizeik áradata fenyeget, helyes volna. ÚJSÁG VASÁRNAP, 1936 SZEPTEMBER 20 Ahol az angol király dédnagy anyjának bölcsője ringo££... Erdőszentgyörgyön, egy kis erdélyi faluból keresem VIII. Edward király őseinek nyomait... Erdőszentgyörgy, szeptember hó. (Az Újság tudósítójától.) A világtérképen kis pont, a kisebbeken nem is szerepel Erdőszentgyörgy erdélyi nagyközség, amely közel van Marosvásárhelyhez, de közelebb Udvarhelyhez. Ez a falu különben szokványos politikai és társadalmi berendezésű, azonban igen érdekes nevezetessége van, amire minden lakosa méltán büszke is lehet. Azok, akik rég elkerültek ebből a faluból és a világ különböző részeibe vetődtek, de különösen azok, akik még most is itt laknak a faluban, büszkén emlegetik, hogy az angol birodalomnak energikus, de örökké mosolygós ura, VIII. Edward király, a volt walesi herceg, innen származik, a sors szeszélyessége folytán. A kis erdélyi falu gratulált is pár évvel ezelőtt az angol királyi pár világraszóló ünnepségek között megrendezett jubileuma alkalmával és a királyi család adjutánsi hivatala nem is feledkezett meg arról a helyről, ahol az egykori király dédnagyanyjának bölcsője ringott. Angliai méretekhez képest kicsi, de a mi viszonyainkhoz mérten jelentős összeget juttatott a nagy angol birodalom a kis falu református egyházának, hogy azon kisebb-nagyobb javításokat eszközöljön. Azóta az erdőszentgyörgyi kis templom, amelyben az angol király egykori világszép dédnagyanyjának esküvője lezajlott, takaros külsővel és átfestett belsővel hirdeti a régmúlt idők legendás emlékeit... Az erdőszentgyörgyi református egyház elfakult története és érdekes okmányai, amelyek különösen zizegnek a kezeim között, egy majdnem másfél évszázados különös érdekességű szerelmi történet és annak nyomán támadt világhírű házasság tragikus filmjét pergetik le előttem. A szépséges gróf Rhédey Claudia története Gróf Rhédey Claudia, akinek leánya később angol királynő lett, 1812 november 10-án, tehát majdnem 125 évvel ezelőtt született Erdőszentgyörgyön. Apja gróf Rhédey László, akinek elődeit még a 18-ik században emelték grófi rangra és felesége báró Incédy Ágnes, nem is álmodták, amikor a kislányuk megszületett, hogy az angol királynő nagyszülei lesznek ... Gróf Rhédey Claudia legendás szépségéről beszélt abban az időben az egész környék, de talán egész Erdély is. íme, mit mondanak róla az egykori feljegyzések: „Szebb volt a hajnalhasadásnál és szebb a virágakadásnál és aki meglátta e tökéletes szépséget, annak szive gyönyörűséggel telt el." . A múlt század 20-as éveiben, de a 30-as évek elején is, valósággal versengtek az erdélyi arisztokraták fiai a szép grófkisasszony kezének elnyeréséért és a fiatal leány, akit egy másik feljegyzés úgy határozott meg, hogy „főleg leányos szerénysége babonázta meg környezetét", úgy látszik, a sors másnak szánta. Hogy milyen közkedveltségnek örvendett a kis grófkisasszony Erdély arisztokráciájának körében, arra abból lehet következtetni, hogy 1826-ban lezajlott konfirmációs ünnepélyen, mint az egykori feljegyzésekből olvasom, a Bánffy, Bethlen, Rhédey, Toldi és Mikes grófok is jelen voltak és ünnepi beszédben Herepei Károly akkori református lelkész már akkor megjósolta látnoki szemmel, hogy Claudia előtt fényes, de tragikus jövő áll. És a kis erdélyi grófkisasszony előtt megnyílt nemsokára egy tündöklő és méreteiben rendkívül karrier útja... Bécsbe utazik a grófkisasszony A Kisküküllő partján épült, renaissance-stílusú kastélyból csakhamar kikivánkozott gróf Rhédey Claudia, akit huszadik életévében anyja költséget és fáradtságot nem kímélve, az osztrák fővárosba vitt fel, hogy leánya a káprázatos udvari bálokon tündökölhessen. Pedig abban az időben nem volt könnyű a kis erdélyi faluból Bécsig eljutni, mert a delizsánsz éppen három hét alatt tette meg ezt az utat az egykori feljegyzések szerint. Az erdélyi arisztokrácia egyes körei nagyzási hóbortnak is minősítették a Rhédey grófnő azon törekvéseit, hogy leányát az udvarhoz bejuttassa, pedig az előrelátó anya csak leányának méltó jövőjéről akart gondoskodni. A fátusa végzetszerűen bele is szólt a kis erdélyi grófkisasszony életébe. Gróf Rhédey Claudia egy udvari bálon megismerkedett Sándor württembergi herceggel, az osztrák hadsereg ezredesével, aki nemsokára megkérte az erdélyi comtesse kezét. A házasság körül mindkét családban hatalmas vihar tört ki. A vőlegény csak hercegi családból származó nőt vehetett volna el családjának törvényei értelmében és így házasságkötését ,,morganatikus"-nak minősítették, míg az erdélyi grófkisasszony családja és különösen annak legidősebb férfitagja, gróf Rhédey János a minősítés ellen tiltakozott, mert a Rhédey grófok Aba Sámuel magyar királyig tudják visszavezetni eredetüket egyrészt, míg másrészt egyik ősük, Rhédey Ferenc 1657-ben Erdély fejedelme volt. A tiltakozások nem használtak, az ifjú pár a legnagyobb csendben esküdött meg 1835-ben Grazban, a férj ezredének állomáshelyén. A német herceg és erdélyi magyar grófkín asszony házasságából három gyermek született: Amalie, Henrietle és Ferenc, akik később a Hohenstein címet nyerték el az akkori osztrák császártól. A szépséges magyar grófnőnek nem adatott hosszú élet. Halálára vonatkozólag két verziót említenek fel az egykori elsárgult feljegyzések. A tragikus halál Egy akkori és autentikusnak hitt feljegyzés szerint a grófnő férjét ezredtulajdonosnak nevezték ki, az osztrák császár és Sándor herceg úgy kívánta, hogy szép felesége lóháton legyen mellette az első díszszemlén. 1841 szeptember 15-én zajlott le ez a díszszemle, írják az egykori feljegyzések, egy ideig szépen ment minden, de amikor a riadót megfújták, a trombitaszóra a grófnő lova megijedt és elvágtatott vele. A fiatalasszony leesett és a gyakorlatozó lovascsapatok, akiket már nem lehetett feltartóztatni, átvágtattak megkínzott testén. Ezt a verziót azonban később megcáfolták és egy későbbi forrásmunka, Benkő Károly: „Marosszék ismertetése" című, Kolozsvárt 1868-ban megjelent műve, a Rhédey-család akkori ügyésze, Kozma László írott és fennmaradt naplója és a németnyelvű gyászjelentés alapján úgy tudja, hogy 1841 tavaszán, Sándor württembergi herceg feleségével a kis erdélyi faluban volt látogatóban és visszafelé menet az üveges határ felfordult az országúton. A baleset következtében az anyai örömök elé néző fiatalaszszony súlyos ütéseket kapott és nemsokára, az abból keletkező komplikációk következtében 28 éves korában, koraszülésben meghalt. Az egykori feljegyzések szerint a korán elhunyt grófnő hamvait vörösréz koporsóban szállították haza, a kis erdélyi faluba, utolsó kívánságát honorálva. A koporsót Török István gróf, Sándor wüicktembergi herceg, a mélyen lesújtott férjnek hadsegédje, a község felett elhúzódó hegység egyik csúcsán emelt kis kápolnában helyeztette örök nyuugalomra és — amint itt az elsárgult feljegyzésekben olvasom, — a kis kápolna keresztjét a leáldozó nap vérvörös sugarai fürösztötték meg glóriás fényben ... Az út, amely az angol királyi trónhoz vezetett Claudia hercegnő egyetlen fia, gróf Hohenstein Ferenc, aki 1836-ban Teck hercege címet is elnyerte, 1866-ban Mária Etelka cambridgei hercegnőt, Viktória királynő unokáját vette el feleségül. E házasságból született a későbbi angol királynő, Mary Victoria hercegnő, aki második házasságában 1803-ban az angol trónörökös másodszülött fiával, György yorki herceggel kötött házasságot, aki VII Edward angol király halála után Anglia királya lett V. György néven. Ennek az érdekes kapcsolatnak a következtében nyugszik most az erdélyi faluban a mai özvegy angol királynő nagyanyja, aki természetszerűleg VIII. Edward királynak, a volt walesi hercegnek a dédnagyanyja. Ma, persze minden megváltozott a kis erdélyi faluban... Az egykori krónikás oldalakat irt feljegyzéseiben a gyönyörű kastélyról és annak még pazarabb díszkertjéről, amelynek közepén szökőkút, egy mesterséges sziklabarlang és előtte egy kőből faragott remete állottak. Ma mindez a mellé, amely az egykori ragyogó dicsőség szimbólumaképpen a szőlőkoszorúzta dombok között elterülő barátságos völgyet és a beláthatatlan hosszú jegenyefasort hagyta meg, amelyeket a szél irányit, úgy, mint egykor a fátum a büszke erdélyi grófi családot... Az egykori kis kápolna, amely gróf Rhédey Claudia hamvait őrizte, is a múlté már. Az angol király dédnagyanyjának hamvait az itteni református templomba szállították át, ahol egy kis fekete tábla jelzi a falon azt, hogy kinek a hamvai porladnak alatta. A márványtáblát Várabéry Ármin, a híres magyar utazó helyezte el még a háború előtt Mária királynő megbízásából és legutóbb a múlt évben ugyancsak a jubiláló királynő küldött a kis erdélyi falu gratulációjának válaszául jelentősebb összeget az ódon református templom rendbehozatalára. Most pedig, amikor VIII. Edward király trónra lépett, szintén nem feledkeztek meg Erdőszentgyörgyön arról, hogy a közkedveltségnek örvendő fiatal király, a hatalmas brit birodalom ura, egy kicsit hozzájuk is tartozik. Szerencsét kívántak neki innen, a kis erdélyi faluból is és remélik, hogy az a levél több volt az angol király számára, mint a többi sok százezer sablonos gratuláció... BENCZEL BÉLA