Ujság, 1936. november (12. évfolyam, 251-274. szám)

1936-11-11 / 258. szám

ÚJSÁG SZERDA, 1930 NOVEMBER tT X© ^^nnrtcrni Véres kaland Egyik újságíró kollégánknak nemrég Budán volt dolga. Interjút akart csinálni egy úrral, aki megígérte neki, hogy pont háromkor ren­delkezésére áll. Kollégánk negyedórával korábban érkezett a ház elé. — Ejnye — gondolta magában —, van még tizenöt percem, itt a házban van egy borbély, gyorsan megborotválkozom. Bement a borbélyhoz, ahol egy előzékeny fiatal borbélysegéd leszedte róla a kabátot, be­szappanozta és elkezdte borotválni. Mindjárt az első húzásnál belevágott. Fél­perc múlva újra és amikor a borotválás véget ért, kollégánk több sebből vérezve, igy méltat­lankodott: — Hallja, fiatalember, miért nem vigyáz jobban? Ilyen munka mellett ki fognak ma­radni az összes kuncsaftok. A segéd gondosan lemosta a vért s közben kedvesen csicseregte: — Óh, kérem, a kuncsaftokat ne tessék tőlem félteni. Egyelőre csak a futóvendégeket szabad borotválnom. Eladási hirdetmény. Klein Miksáné és Grünwald Mihályné budapesti (Ká­roly körút 24.) szűcs- és szőrmeáru cég kényszeregyez- ségi ügyében az elrendelt értékesítés során nyilvános tárgyaláson eladásra kerül adós cég árukészlete, beren­dezési tárgyai és kintlevőségei 19311 nov 17-én. kedden déli 12 érakor az Országos Hitel védő Egylet. Budapest, V., Alkot­mány-utca 8., hivatalos helyiségében. Az eladásra ke­rülő ingóságok adós cégnél, eladási feltételek és a lel­tár az OIiF--néi is d. e. 10—1 óráig megtekinthetők, ahová ajánlatok is benyújthatók 10% bánatpénzzel. — Házasság. Kettcr Klárit eljegyezte Böröndy Imre székesfővárosi tisztviselő. MAHUNKA MŰBUTOR bemutató, tervező-atelier N é m e t.uIe » 49/51 — Toloncok egymás között. Hétfőn szabadult a toloncházból Simon József, áld 25 pengőt ka­pott szabadulásakor. Vele együtt szabadult egy másik ember is, akivel együtt mentek cl egész a ferencvárosi pályaudvar mögött levő sport­telepig. Ott a fiatalabb leütötte és kirabolta Simont. A rendőrség keresi a rablót. — .,Az első segítségnyújtás" uj kézikönyve. Körmöczi Emil dr., a Budapesti önkéntes Mentő­egyesület igazgató-főorvosa „Az első segítség- nyújtás'1 cimü kézikönyve megjelent harmadik, bővített kiadásban. A népszerűén megirt könyv 200 oldalon, 78 sikerült ábrával magyarázva oktat ki az első segítségnyújtás tudnivalóiról. Kitünően használható munka. Ára 5 P. Kapható a Budapesti önkéntes Mentőegyesület gazdasági hivatalában és bármely könyvkereskedésben. — Pereskedés a központi fűtés körül. Egy gyár Szűcs Albert dr. ügyvéd utján polgári pert indított özv. Schiffer Manóné, Fritz Sándorné, Fritz Zsigmondné és Schiffer László, a Ferenc József-rakpárt 27. számú ház tulajdonosai ellen. A kereset szerint a bérpalota részére 33.000 pengő értékű központi fütő kazánberendezést rendeltek. A gyár garanciát vállalt, hogy a ka­zánberendezéssel évente 8000 pengő fűtőanya­got takarítanak meg. A háztulajdonosok a ka­zán átvételét megtagadták, mert szerintük a remélt megtakarítás nem következett be. A tör­vényszék a szakértők meghallgatása után n háztulajdonosokat a 33.000 pengő megfizetésére kötelezte. A tábla Ury-tanácsa kedden hirdette ki Ítéletét, amelyben a törvényszék Ítéletét jóvá­hagyta és a háztulajdonosokat a perköltségek­ben is elmarasztalta. A táblai Ítélet szerint a szakértők megállapították, hogy a kazánberen­dezés megfelelő volt és biztosította a kilátásba helyezett megtakarítást, A hatósági népjóléti osztályok ismerik az Ínségesek helyzetét és rászorultságukhoz mérten segélyezik őket! — IVmánczy Nándor kedden elhagyta a Bakay-klinikát és szanatóriumba vonult. Ur­mánczy Nándor, aki, mint ismeretes, néhány héttel ezelőtt a parlament folyosóján öngyil­kosságot követett el, kedden délben elhagyta a Bakay-klinikát, ahol ezideig feküdt. Bakay pro­fesszor délben megvizsgálta, ennek alapján Ur- mánczy Nándor eltávozott a klinikáról és sza­natóriumba vonult, ahol továbbra is a profesz- szor utasításai alapján kezelik. — Dér Gang dureh dic Naeht. Olav Duun- nek, a norvégek csodálatosan finom tollú Író­jának uj könyve egy detektivregényszerii cse­lekményt ir meg olyan művészien tökéletes formában, amilyenre csak az egészen nagy al­kotók képesek. A nagyon eleven és drámaian mozgalmas könyv most jelent meg német nyel­ven és máris kikölcsönözhető az Újság kitü­nően felszerelt könyvtárából minden más ér­tékes és érdekes könyvujdonsággal együtt. Er- zsébet-körut 13. (Roval-szálló épülete.) Telefon 1-316-28. — A novorain felfedezésének 30 éves évfor­dulójára. Már az ókorban ismeretes volt az a tény, hogy a végtagok leszorítása utján előidé­zett vértelenség a fájdalomérzés csökkenésével jár Ez a legrégibb érzéstelenítés, ebben végez­tek minden műtétet. A középkorban kezdtek elterjedni a fájdalomcsillapító növényi mérgek, mint amilyen az ópium. A 19. század közepén fedezték fel majdnem egyidőben a nitrogén- oxyduit (kéjgáz), a ehloroformot és az aethert, amivel a műtéti narkózis kérdése hosszú időre megoldódóit. Később a cocalevelekből előállí­tott cocain adott uj fordulatot a tudománynak. 1884-ben alkalmazta először Koller bécsi szem­orvos a cocaint a szem kötöhártyájának érzés­telenítésére. Egy csapással lehetővé vált a mű­tétek egész sorának elvégzése helyi érzéstelení­tésben. A cocáin azonban igen erős méregnek bizonyult, használata ezért mind szőkébb térre korlátozódott. Végül a világ minden vegyészé­nek versenyéből megszületeit a Novocain 1905- ben, Kinhorn évekig tartó munkájának ererl- ményeképen. Már a következő évben bevezették a szer használatát a fogászatba; néhány év alatt a novocain közkincse, lett a fogorvosoknak és a betegek milliói szabadultak meg azoktól a fájdalmaktól, melyeket fogak és gyökerek ki­húzása. fúrása vagy csiszolása alatt addig el kellett szenvedniök. — Halálozás. A Szovjet Távirati Iroda je­lenti: Vladimír Grigorjevics Cserkov, Tolsztoj Leó egykori bizalmasa és jóbarátja, hosszú szenvedés után 82 éves korában elhunyt. Cser- kovot államköltségen temetik el. Gyuricza Sándor dr.. egészségügyi főtanácsos, tiszteletbeli kórházi főorvos, kedden reggel 76 éves korában elhunyt. Csütörtökön délután te­metik a belvárosi temetőben. Kiterjedt és elő­kelő rokonság gyászolja. Dr. Szádeczky-Kardoss Gyuláné, szül. Molnár Jolán, a múlt évben elhunyt kiváló geológus özvegye, Budapesten 70 éves korában meghalt. Temetése november 11-én délután három óra­kor lesz a Kerepesi-ut melletti temető halottas­házából a családi sírboltba. Az elhunytat kiter­jedt és előkelő rokonság gyászolja. — Hallgatózni nem illik! Kovács ur mégis kí­váncsian figyel a szomszéd lakásból áthallatszó hangokra és szomorúan állapítja meg, hogy odaát mennyivel jobban szól a rádió. Termé­szetes, hiszen olt modern, uj csövek vannak a készülékben. Ha saját rádióján is jól akarja hallani a muzsikát, cserélje ki elhasznált régi rádiócsöveit uj, modern Tungsram-csövekre és rádiója újjászületik. — A férfi biztos, világos logikája és a nő kép­zeletének játékos, eleven színei teszik olyan ragyogóvá Agatha Cbristie irásmüvészetét. Egye­sül benne mindaz a nagyszerű tulajdonság, ami az Írót a sajátosan férfi és női kvalitások fölé, hivatásának emberi magaslataira helyezi. Az események feszüllsége mögött emberi szivek lüktető melegsége dobban és ragadja magával az olvasót a Pengős Regények ..Miért nem hív­ták Evanst?" cimü legújabb kötetében. — A magyar uricsaládok posztógyára önnek is rendelkezésére áll. Közvetlenül a gyárból szállítja az utolsó kéznek, a fogyasztónak szjn- gyapjuszöveteit angolos gyártási módon elké­szítve. Nem fog csalódni. Évekre szóló meg­takarítást ér el. Még ma kérje megtekintésre a szövetminták költség- és kötelezettségmentes beküldését. Trunkhahn Posztógyár és Ruha­gyár Rt., Budapest. XI., Lenke-ut 117. — Salgónak ma nincsen párja. — Harisnyák­ban legjobb márka. Kristóf-tér 2. BEKÜLDÖTT HÍREK = Bajtársi találkozó. A volt m. kir. budapesti 30. honvédgyalogezred tisztikara és legénysége szokásos bajtársi összejövetelét e hónap 14-én, délután 5—8 óra között a Lánchíd budai fejé­nél levő Lánchid-kávéházban tartja. A volt ni. kir besztercebányai 16-os honvéd és népíclkelögyalogezred bajtársai szokásos havi összejövetelüket kivételesen vacsora kere­tében tartják meg november 16-án este 8 óra­kor a Pannonia-szálló különtermében, Buda­pest, VIII, Rákóczi-ut 5. szám. Az összes baj­társak megjelenését kéri a bajtársi bizottság. = A Budapesti Törvényhatósági Dalosbizott­ság, amely a Magyar Dalosegyesületek Orszá­gos Szövetségének budapesti kerülete, rendkí­vüli közgyűlést tartott, amelyen elnökké Purébl Győző dr.-t, alelnökké Szeidl Józsefet és igaz- gatóvá Szirmai Ödönt választották meg, kar­nagy Miiller Károly lett. — Bécsi előadó a Magyar Higiénikusok Tár­saságában. Szerdán, 11-én délután 6 órakor elő­adóülést tart a Magyar Higiénikusok Társasága, mely tudományos szakosztálya az Országos Köz- egészségi Egyesületnek. Előadó a bécsi Franz Gerlach dr. lesz, előadásának címe: „Über neue Ergebnisse dér Virúsforschung mit besonderer Bcrücksichtigung dér Psiltaeosis." Az előadás helye: VIII., Eszterházv-utca 9., az egyetem köz- egészségtani intézetének tanterme. ELŐA DÁSOK Aj Actio Cathoiica közli, hogy Garnier fran­cia kanonok, aki a Socicté de Nouvelle de Hongrie és az Actio Cathoiica meghívására ér­kezett Budapestre, vasárnap, november 15-cn délelőtt féltizenegy órakor a piaristák kápol­nájában francianyelvü szentbeszédet tart. A Dolgozó Asszonyok kapja olvasóinak ösz- szejövetclén, november 12-én, csütörtökön fél­nyolc órai kezdettel, a Budai Klubban (II., Mar- git-körut 48, félemelet) Hogyan osztom be a havi 200 fizeti címmel tartanak előadást: Bogár Lili, Forró Mariannc dr., R. Hayek Sára, Her­máim Imréné és Zelenka llus. Aj aranyvaluta jövője címmel Neubaucr Gyula egyetemi magántanár előadást tart a Magyar Közgazdasági Társaságban november 12-én. csütörtökön este félhét órakor a Kereskedelmi és Iparkamara előadótermében. Vendégeket szívesen látnak. Budapest Székesfőváros Népművelési Bizott­ságának megbízásából dr. Soltész Elekné, Szi­lárd Kató dr. ,A holland lélekábrázolás a Szép­művészeti Muzvum ujjárendezett képtárában" címmel november 15-én, vasárnap reggel 9 óra­kor előadást tart. Gyülekezés a Szépművészeti Muzeum bejárata előtt. „A máramarosi havasoktól Fogamig" címen Zsembery Gyula dr., a Magyar Turista Szövet­ség másodelnöke vetitettképes előadást tart szerdán, november 11-én, este 8 órakor a Bu­dapesti Orvosok Turista Egyesületében (Gróf Apponyú Poliklinika, VII., Szövet ség-u. 14.) Érdeklődőket szívesen látnak. A Földtani Társulatban (VIII., Muzeum-körut 4.) szerdán délután hat órakor Hadi Ottokár Budapest, a barlangok városa címmel vetített képekkel kisért előadást tart. A Népegészségügyi Múzeumban szerdán este hét órakor Gortvay György dr. és Novágh Gyula tartanak előadást A szabadidő célszerű felhasználásának biztosítása Magyarországon címmel. A Virágkedvelők Egyesületében (VIII., Esz- terbázy-utca 4.) csütörtökön délután Vs5 órakor Füredi Jenő ad elő A kerti utak cimmel. A Pénzintézeti Tisztviselők Országos Egye­sületében (V., Mérleg-utca 2., félem. 8.) csütör­tökön. november hó 12-én, este 7 órakor Bak­tag Ervin dr. „A nagymogulok Indiája" címen vciiteftképes előadást tart. A Magyar Jogászegylet civiljogi szemináriu­mában (Szemere-utca 10.) szerdán délután fél- hét órakor Szenté Andor dr. „A devizafelár" cimen tart előadást A Természettudományi Társulatban (VIII., Eszterházy-utca 16.) csülörtökön délután Sár­kány Sándor, Rapaich Raimund és Zólyomi Bálint tartanak szakelőadásokat. A Magyar Külügyi Társaságban csütörtökön délután hat órakor Francisci Vilma, Steuer Tibor dr. és Szilágyi Antal dr. számolnak be a népszövetségi ligák nemzetközi szövetségé­nek genfi tanfolyamáról és az azt követő világ- kongresszusról. A Dávid Ferenc-Egyletben (IX., Rákos-utca 3.) pénteken délután Dániel Gábor báró elnöki megnyitója után Kovács Lajos brassói esperes tart előadást. A Turáni Társaság negyedszázados fenn­állása emlékére helyiségében (Országháza, XI. sz. kapu) szakelőadásokat rendez. November 13-án 6 órakor: 1. Paikert Alajos a turáni né­pek világhivatásáról, 2. Mesey István dr. a ma­gyarok és a keletázsiai turániak kultifrkapcso- latairól ad elő. Vendégeket szívesen látnak. A VILÁGÍTÓ wmmBmKmmmammammmsmBmmmammm MEG ÉN Y m A | jr> f-HPVrioht bu Palladfa jrear 9 S j| $$ t.'tánnuornds t lót >53%, W IRTA EPCAR WALLACE ........... ---- - .................................................................... cQ FO RDÍTOTT Át D ET RE LÁSZLÓ Valójában sajátmagának sem tudott számot adni róla, hogy miért akar odamenni. Valami megmagya­rázhatatlan vágy fogta el, hogy „benne legyen" a do­logban, hogy részt vegyen azokban a döntő esemé­nyekben, amelyek az ő életébe is belenyúltak, hogy saját szemével lássa annak a történetnek a befejezését, amelynek ő maga is főszereplője volt. Még egész sor mentő és magyarázó körülményt tudóit volna fel­sorolni ... de egyiket sem találta nagyon meg­győzőnek. — Igen. kérem, szerezzen autót, mégpedig lehető­leg hamarosan. Fölment a szobájába. A portás, aki éjszaka nem­csak a kapus, hanem a szakács tisztét is betöltötte, nemsokára kopogott az ajtaján és friss kávét hozott. Elmondta a leánynak, hogy Leó Morant már el­szállították a lakására; de hamarosan kiderült, hogy a bankár elien elkövetett merénylet óta az újságírók „ki-bejárnak" és faggatják a történtekről. Alighogy Mary elfogyasztotta a kávét, az autó nv,'érkezett; a leány melegebb ruhát vett föl, lement a kocsihoz és néhány szóval közölte a soffőrrel az utazás célját. Mialatt a kocsi a külváros elhagyatott utcáin ro­bogott át, Mary töprengve ült a bőrpárnákon. Bilimre gondolt. Nem sajnálta; ha mégis megborzongatta valami, csupán az a gondolat volt, hogy az ő agya indította meg a hatalmas gépezetet, amely Londont ebben a percben körülfogta. Abban a pillanatban, amikor először hallott a csekk hátára firkált belükről, már meg is oldotta Binny hamisításának titkát és amikor megtudta, hogy minden hamis csekk tizen­hetedikéről kelt — arról a napról, amelyen az öreg ember a számlákat fizette —„már biztos volt a dolgá­ban. És most csupán azért, mert ő, Mary Lánc, meg­ismerte a kulcsot és a csekket... most tizennyolcezer londoni rendőr hajszolja azt a kopasz embert. Ez volt az, ami megborzongatta; nem Binny és nem a veszély, amit a gyilkos jelenthetett neki, hanem annak a gigászi harapófogónak a gondolata, amely összecsukó­dik, hogy szétmorzsolja a gonosztevőt. Már csak néhány mérföldnyire voltak Welwyn- től, mikor a kanyarulatból kibukkanva rémülten vette vette észre, hogy auló jön velük szemben ... látta, hogy ilyen sebesség mellett a síkos utón kikerülhetet­len az összeütközés. Erezte, hogy a kocsi hirtelen nagyot zökken és villámgyorsan megfordul a tengelye körül. Csörömpölést hallott, a locsi megbillent s ő, az ülésről lezuhanva, a térdére esett. A kilincs után kapott, de rz ajtó a zökkenés ere­jétől már magától felpattant. A leány kiugrott a ned­ves országutra. A soffőr ott állt a motorház mellett és tehetetlenül meredt a kocsira. — Nagyon sajnálom, Miss — mondta rekedten. — Másik kocsiért kell telefonálnom a városból. Talán ez az ur lenne szives elvinni minket Welwynbe... A másik kocsi, amely a baleset közvetett okozója volt, ott állt a megsérült autó mögött. Mikor Mary kö­zelebb lépett hozzá, vezetője kiszállt a kormánykerék mellől. A gallérja fel volt hajtva és Mary nem látta az arcát. —- Baleset?— kérdezte nyersen. A soffőr közelebb jötl. — Elvinne minket Welwynbe? — fordult az ide­genhez. — Az elülső tengelyem eltört. — Jobb lesz, ha ittmarad a kocsijával. A hölgyet elviszem. Csak pár mérföldnyire van innen a város — válaszolta a másik. — Gyerünk, Miss, ugorjon be; a városban leteszem, magának meg küldök segítséget. Ajánlata szemmel láthatóan tetszett a soffőrnek: Mary pedig minden gvanakodás nélkül beszállt az autóba. A magános vezető hátulról megkerülte a kocsit és a túlsó oldalról szállt be a leány mellé. Mary most sem látta az arcát, mert a gallérja még mindig fel volt hajtva. Amikor a motor megindult, a leánynak úgy tetszett, mintha a szomszédja halkan nevetne, de sehogyan sem értette, hogy mi nevetnivalót talál?.... — Nagyon szép öntől, hogy magával visz — inon dia. — Félek, hogy a mi hibánkból történt a baleset. A férfi nem válaszolt azonnal. Kis idő múlva megszólalt: — Történnek néha balesetek — mondta velősen. Vágj’ háromszáz métert mentek az országúton, azután a kocsi hirtelen balra fordult. A leány tudta, hogy Welwyn merre fekszik s úgy érezte, hogy éppen ellenkező irányban mennek. — Nem tévedett? — kérdezte. — Nem! — A válasz rövid és nyers volt. de a leányban nem keltett mást, csak neheztelést. A második útról a harmadikra tértek, keskeny mezei útra, amely nagyjában párhuzamosan futott a főúttal. Valami nagybirtok szélén vezetett; az ut men­tén magas fák álltak s az utat drótsövény választotta el a birtoktól. A kocsi lassított, majd mikor fehérre, festett rácsos kapuhoz értek, megállt. A vezető a ke­resőlámpa fényét a kapura irányította s mikor látta, hogy a lécek gyengék és törékenvek, habozás nélkül a kapunak hajtott. Az autó egyik lámpája csörrenve repedt szét, a kapulécek pedig szilánkokban repültek szerte. Belül sima kavicsos ut vezetett s a kocsi ezen gördült tovább. (Folytatása következik.) 1

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék