Ujság, 1937. június (13. évfolyam, 121-145. szám)

1937-06-17 / 135. szám

ÚJSÁG is CSÜTÖRTÖK, 1937 JUNIUS 17 SPORT Az első kapavágás Megkezdődött a Margitszigeten a nyitott versenyuszoda építkezése Hosszú harcok után végre a megvalósulás küszöbére érkezett a margitszigeti nyitott ver­senyuszoda ügye és szerdán délelőtt ünnepélyes külsőségek között, a fedett uszoda cs n Pénz­intézeti Központ klubháza és lenniszpályája kö­zött elterülő részen megkezdték az uj verseny- uszoda építkezését. Az uj versenyuszodának — augusztus elsején készen kell állni, mert a Horthy-kupa mérkőzéseire újra Budapestre se­reglenek Európa legjobb vizipólóegyüttesei — nehéz és megerőltető munkatempóra van tehát szükség. Az uj versenyuszodának azonban nem­csak a jövője nehé, hanem a múltja is. .. Hónapokon keresztül folyt a vitatkozás — hol építsék fel? A sportkörök az első pillanat­tól kezdve a margitszigeti megoldás mellett voltak, a Közmunkatanács — az utolsó pilla­natig ellenezte, mert a strand és a fedett uszoda mellé nem akart még egy uszodát a Margit­szigetre. Végül is —- Hóman Bálint kultusz- miniszter közbelépésére a sportkörök álláspontja gsőzött... Régi emlékek A fedett uszoda előtt már féltiz körül gyüle­kezni kezdtek az építkezés ünnepélyes megkez­désére érkező érdeklődők. Legfrissebbek a vizi- pólójátékosok: Homonnai Márton, Sárkány Miklós, Bródy György, az olimpiai bajnok­csapat tagjai az elsőit között érkeznek, azután Cstk Ferenc jön, meg az uszólányok: Ács Ilona, Sóthy Boriska, Harsányi Vera. Különösen az utóbbit veszik körül sokan és sorra gratulálják. Ezúttal nem uj rekordot úszott, hanem — le­érettségizett. Még hozzá — jelesen! A beszélgetések során régi emlékek térnek vissza — amikor évekkel ezelőtt a fedett uszoda első kapavágására gyűltek össze éppen ilyen lelkesen és nagyszámban az uszósport barátai. A fedett uszodát még a magyar sport felejthe­tetlen nagysága: Komjádi Béla harcolta ki szi­ves energiájával és Klebelsberg Kunó gróf meg­értése és szeretnie valósította meg. Ma már mindkettőre csak hálás emlékezéssel gondolhat a magyar uszósport! Nagy érdeklődés De itt vannak az utódok, akik most éppen olyan szívóssággal harcollak ez uj uszoda meg­valósításáért, elsősorban: ifj. Horthy Miklós, a Magyar Úszó Szövetség .lelkes elnöke és Balogh László dr., a fáradhatatlan ügyvezető és — Hó- tran Bálint is éppen olyan szeretettel karolta fel a Berlinből nagyszerű szereplés emlékével és dicsőségével hazatéri magyar úszó- és vízh- pólósport ügyét, mint amilyet annakidején Kiebersbcrg Kunó gróf tanúsítóit. Közben vagv nyolcvan főnyi érdeklődő verő­dött össze a fedetfuszpda előtt, Az eső, amely szapora szemekben megindul), nem zavarta a megjelenteket, hiszen elvégre — vizisportról van szó. A kultuszminisztériumból 1 Vlassics Gyula dr. államtitkár, vitéz Tárczay-Felicidcs Román miniszteri tanácsos és Ivándy Kálmán miniszteri osztálytanácsos jöttek el, a fővá­ros képviseletében Felkay Ferenc dr. tanács­nok és Bárány István dr., azután Schmidt Jó­zsef a fedötluszoda igazgatója, Beleznay László dr. a volt és Ivády Sándor, a jelenlegi vizipóló- kapilány, Björn Borg, a svéd úszó, aki szom­baton és vasárnap Pesten szerepelt s még min­Hirek a sportvilágból Bognár, o Szeged FC csatám, aki a múlt ősszel került a prágai DFC-hez, olyan sport­szerűtlen életmódot folytatott, hogy klubja egy­havi fizetésének megjelelő pénzbüntetéssel súj­totta és azonnali hatállyal elbocsátotta. * 4 MOTESz vasárnap délután 5 órakor a BBTE-pátyán az első magyar—osztrák női vá­logatottak közötti zsinórlabda-mérkőzést rendez. * A Budai ..11“ csütörtökön '/dinben a Bálával és szombaton Briinnbcn a Zidenicéoel mérkő­zik. Az Újpesthez szerződött Havas helyett Sziklai, a; újpestiek tartalék kapuvédje került a budaiakhoz. * A Cégliga ehőosztátiju bajnokságában a Hajós és Szántó csapata vezet 11 fordulóban szerzett lő ponttal. A második helyen, Ili pont­tal, hármas holtversenyben a Dahuvia, a Crorne és a Kistcxt áll. * Fiola, a Lazto középcsatára nem vállalja a játékot Közép Európa válogatott csapatában, miután a római együttes szombaton és vasárnap Bclgrádban vendégszerepel. * Az Intern’,tónál Board, az angol szabályalkotó bizottság döntése szerint a büntető területen belül megítélt szabadrúgásoknál tilos a labdát ezentúl a kapuvédnek hátrapasszolnia, a labda súlyának pedig az eddigi 370—425 helyett 398—454 grammnak kelt lennie. * A Pénzintézett Sportliga bajnoki céllövő­versenyén egyénileg tfj. Szabó Gyula (Pénzinté­zeti Központ), a csapatversenyben a Pénzinté­zett Központ (ifj. Szabó, Pálffy, fíartmann, Ember, Illés) győzött. dkg itt tartózkodik. A legkisebb érdeklődő: a másféléves Hojnonnai Kató kisasszony, Ho­monnai Márton, a vi2ipólóbajnok c» Szőke Kató, a hátuszóbajnobnő kislánya. — Eljött az uj uszoda első kapavágásához — mondják róla •— mert bizonyosan ebben az uszodában fogja úszni a rekordokat... Tíz óra előtt megérkezett Kelemen Kornél, a Testnevelési Tanács elnöke, végül pedig Hóman Bálint kultuszminiszter s akkor a mogio'enlek átvonultak a fedett uszoda mögött lévő terü­letre. ahol már főldrefektctett keskeny lécek jelzik az építendő uszoda területét. Amíg az uj uszoda a megvalósulásig eljutott... Az uj uszoda területén az első beszédet Ke­lemen Kornél mondta: — Amíg ez az uszoda — mondotta — a meg­valósulás küszöbéig elérkezett, hosszú és nehéz harcot kellett megvívnunk! Es abban, hogy le­győzhettük az akadályokat, hatalmas része van a kultuszminiszter urnák, aki megértéssel és szeretettel állt á magyar sport mellé. Amikor lerójuk hálás köszönetünket, (elkérjük, hogy ünnepélyes kapavágásával tegye emlékezetessé ezt a napot. Hiszem, hogy az uj versenyuszoda újabb erőforrásokat jog megnyitni és ennek nyomán újabb dicsőséget hoz a magyar sport­nak. A beszédre Hóman Bálint kultuszminiszter válaszolt: — A magyar sport — mondta uj intézményt kap, amely nem a legkönnyebben született meg. Nagy akadályokat kellelt leküzdeni, de akarat­tal és céltudatos munkával ez is sikerült. Azt kívánom, hogy a magyar uszósportot is ez az akarat és cáltadaton munka hassa át s akkor a: uj versenyuszodán keresztül uj, nagyszerű eredmények születnek majd! Kapavágás — ásóval A kultuszminiszter rövid beszéde után —■ az első kapavágás ünnepélyes pillanata követke­zett. A „kapavágást" azonban — ásóval ejtette meg Hóman kultuszminiszter, az ásót három­szor mélvesztette a földbe, a kiásott földet szét­terítette s utána — nagy taps köszöntötte az uj uszoda építkezési munkálatainak ünnepélyes megkezdéséi, Még ifj. Horthy Miklós, a Magyar Úszó Szö­vetség elnöke mondóit rövid beszédet — a kul­tuszminiszter támogatását köszönte meg. élesen bírálta azokat, akik ellenzői voltak az uj uszoda margilszigeti megvalósulásának s aztán a meg­jelent úszók és vizipólózóknak háromszoros hui-hui-hajrát vezényelt a kultuszminiszter üd­vözlésére. Az uj uszoda ölven méter hosszú, busz méter széles lesz s egyelőre csak — a vízmedence épül meg, sajnos, az sem a megfelelő mélység­ben, meri műugró és toronyugró versenyeket például nem lehet majd benne tartani. Es az augusztusban kezdődő Horthy-kupa mérkőzé­sei csak ideiglenes tribünök előtt folynak majd le, mert arról, hogy rendes, állandó tribünöket építsenek fel, az idő rövidsége miatt szó sem lehet. Még szerencsés eredménynek kell elköny­velni azt is, ha a medencével idejére elkészül­nek ... Olasz bírálat Herlzka Pál bíráskodásáról A Középeurópai Kupa múlt vasárnapi nyolc mérkőzés birái közül a legkényesebb feladat Hertzka Pálra, a kitűnő magyar játékvezetőre hárult, aki Bolognában az olasz bajnok Bologna és a kupavédő Aust- ria mérkőzését vezette. A meccset tudvalevő­leg a bécsi csapat nyerte meg 2:1 arányban, annak ellenére az olaszok is a legnagyobb elismeréssel nyilatkoztak Herlzka bírásko­dásáról. Brúnó Rögbi, az olasz sporiirók elismerten legnagyobb tekintélye a „La Ga- zetlo dello Sport‘‘-ban az alábbi kritikával méltatta Herlzka Pál játékvezetéséi: „A magyar Herlzka bíráskodása minden tekintetben nagyszerű volt. Egy játékvezető, akit pályáinkon máskor is látni szerelnénk. Jó mozgású, tekintélyt szerző és jóindulatá­ban is figyelmes és preciz.“ Magyar vivámester sikere Párizsban Béki József, a magyar vivómesterek gárdájá­nak egyik kiliinü reprezentánsa az elmúlt két év nyarán, az előkelő párizsi „Goll'ers Club" meghívására a kardvívás művészetébe avatta be az egyesület tagjait. Működésével a francia vivúkörök legnagyobb elismerését vivla ki Béki, most pedig azzal az örömhírrel leple meg egyik legtehztségesgbb tanítványa, Louis Taillandier, hogy megnyerte Franciaország kardbajnokságát. A hálás tanítvány mesterére hárítja át a di­csőséget, amit klasszikus győzelmével szerzett és reméli, hogy a Golfers Club a jövőben is igénybe fogja venni a jeles mester értékes szol­gálatait. LÓSPORT ügetőversenyek. Az Orosz MiUlós-emlékver- seny a csütörtöki programúi klasszikus verse­nye. A benevezett őt hároméves közül Raymer két lova, Cafrang és Tempó D. viszik a start­hoz a legtöbb esélyt. Papíron Cafrangnnk kel­lene előbb végezni, de miután maga Raymer Tempó D.-t hajtja, inkább a Hollán-istátló há­romévesében bízunk. Az ellenfél lilly, ha egy­szer simán keiül el a starttól, A programra kü­lönben igen gazdag és különös érdekessége, hogy egy kétéves verseny is szerepel rajta. A kétévesek közül eddig Rozmaring és Cserebogár mutatnak munkában legtöbbet. Kettőjük között l>ell a nyerőt keresnünk. A Háromévesek ver­senyében a Mikolai-ménes valamelyik lova vé­gezhet Csákó előtt. Az Amateurverscnyben Big Bilinek nem is kell különösen igyekeznie, hogy akár feltartva is győzhessen. Theodora és Al­kotás jöhelnek kívüle még számításba. A Me­chanikus handicapben Tanoda, Triumpf, Szél­hámos lesznek elől. A Kettesfogatu urkocsis- oerseng fogatai között „nagy ágyu“ nincsen. Téma-Varázs és Palócz-Zsazsa azonban jó összefogásnak Ígérkeznek. A már sokszor ki­próbált Alsós-Brokát nincsenek legjobb for­májuknál. A Nemzetközi handicapben Steinitz lovaitól, Éber B.-töl cs Muscieapától, valamint megfelelő hajló kezében Torkostól várunk jó futást. A Nemzetközi verseny sorsát az elől álló lovak fogják egymás közölt eldönteni. Galagonya, Puszlaberény és Bájos jöhetnek igy számításba, mert ezeknek még a legjobb Bella sem adhat le 80 méter előnyt. A Mályváeska- dijban Feiser lovainak a megbízhatatlan Lasta az ellenfele. A Krassói-dij nem nehéz feladni Dívna számára, de Dundi és Rabló is ott lesz­nek a finisben. A 36-os handicap hatalmas me­zőnyéből az elölről induló lovak végezhetnek elöl. Leginkább Prímásra, Leóra, Mucsra gon­dolunk. Az Uzsoki díjban talán végre Csatafia megnyeri versenyét. Jelöltjeink: I. Mikolai ménes—Csákó. II. Big Bitl^T heodora. III, Rozmaring—Cserebogár. IV. Triump—Tanoda. V. Téma-Varázs—Palóc- Zsazsa. VT. Johnny—Raymer-hajtás—Iliit)'. VII. Torkos—Stcinitz-idnmitás. VIII. Galagonya —Pusztaberény. IX. Feiser-hajlás—Lasta. X. Dívna—Dundi. XI, Prímás—Mucs. XH. Csata- fia—T ombota. Jíunius 17-én délután fél 3 órakor iigetöversenyek SZERKESZTŐI OZEWETEK " „Sarkantyún vitéz." Kalaptomp gyártására vonatkozólag ajánljuk Herzinger Die Filz und Filzhutfabrikalion cimii könyvét, ára 10.50 pengő. Kívánságára az összeg előzetes bekül­dése mellett az Újság könyvkereskedése (Budapest, VII., Erzscbet-körut 43) portómen­tesen megküldi önnek. Magyarnyelvű könyv; nincs ilyen tárgyú. Vidéki. A zöld dió befőzése: Veszünk egy" kg zöld diót, gombostűvel megszurkálva vízbe lökjük, a vizel nyolc napon keresztül minden­nap megcseréljük. Szirupot készítünk, egy kg.- cukorhoz két vizespohár vizet önteni, a cukor-- nak a piszkos habjai leszedni és az összes dióba liz szem szegfűszeget beszúrni. A szi­rupban egy negyedórán át főzzük a diót, más­nap és harmadnap a szirupot leöntjük róla és újból ráforrázzuk a gyümölcsre. Utoljára egy feketekávés kanál szalicilt teszünk- a szirupba és egy fél cilrom levél. Forrón rászürni a dióra, üvegbe rakni, lekölni cs dunszlolni. Fő, hogy, a dió egész gyenge legyen. Érdeklődő, Vác. 1. A valorizálásra való igényt két évvel ezelőtt kellett volna bejelenteniök. AZ a körülmény, hogy az örökös kiskorú volt, nem tesszi jóvá a mulasztást. Akinek a kezében volt a kölvény, annak kellett volna bejelenteni igé­nyeit annál a biztosító társaságnál, amelynél a bizlosilás köttetett. Most már semmi reményünk arra, hogy valamit kapjanak. 2. ön nagykeres- kedő, tehát tarthat üzletvezetői. Ez kizárja azt, hogy a fiát, mint családfentartót, felmentsék. K. O. L. Most nincs ilyen jutalmazás. 1 10659. számú clőfizcő. Ahhoz, hogy egyetemre beiratkozhassál:, mindenütt nyolc középosztályit érettségit követelnek. A fiának tehát előbb nyolc gimnáziumból vagy reáliskolából kelt érettségi bizonyítványt szereznie. A kereske­delmi iskola második évfolyamának elvégzése után nem iralkozhalik be egyetemre. Régi előfizető, Zánioly. A művelést épp ugy, kell folytatni, mintha nem verte volna cl a jég, meri ha nincs is termés, vesszőt kell nevelni, hogy jövőre legyen termés. Száz méter körzet­ben nem kaphat engedélyt. Az első kérdésre kiadóhivatalunk levélben válaszolt, K. Ö., Miskolc. Elutazott már Budapestről. Jelenik Zoltánné. Forduljon Szederkényi Anna szerkesztőhöz, Nagymező-u. 3, aki az ügyeket intézi. FELELŐS SZERKESZTŐ ÉS FELELŐS KIADÓ: ÁGA! BÉLA KIADÓTULAJDONOS: AZ ÚJSÁG RÉSZVÉNYTÁRSASÁG LEVÉLCÍM BUDAPEST 62 FOSTAFiŐK 282 ..... Fi lléres crprö BETÖLTENDŐ ÁLLÁS FÉRFIAK RÉSZÉRE Irodai alkalmazónak GYAKORNOKNAK érettségizel! kérdő fiatalembert felvesz fonógyár. Aján­latok ..Megélhetés** jeligére földadó­ba küldendők. 17383 Kereslu’dHmi aikuSmuzultuk FÜSZERKF.HESKEDOSFXíín. fiat?!, megbízható, azonnali belépésre fel­vételi. Vérlesi, Vadász-u. 22. 17393 ügynökük PROPAGANDÁHOZ jómcgjelenésü urakat (nőket) költségtérítéssel és jutalékkal felveszünk. Petrofor. Andrássv-ut 50, 3102 Házmestorség HÁZTULAJDONOS urak! Dr S*fnt- miklóssv-íroda. Telefon; 134—151. Többezer készpéiwblzlosiiékal ren- delezó házfelügyelő szakembert .tort nvilván. Diszkrécióval mindenirányu kívánságot díjmentesen telieslt. 6008 BETÖLTENDŐ ÁLLÁS NŐK RÉSZÉRE Ügynöknők BIZTOSÍTÁSI akcióban járta* ié- megjelenésü hölgyek és u-ak könnyű akviz ciös munkára napidéi,ial és ju­talékkal felvétetnek. Jelentkezés 8—9 közölt Dohány-u.ca 12, 1. cm. Szer­vezési osztály. 17393 Ipari niunkásnőU. Vegyesek MAMKUKOSLANY ti borbólytanonr felvétetik. Vilmos császár-ut 14, fod­rász. 17399 FIATAL láncmcsternöt (férfit) nva- rolúba segédnek alkalmaznék. Aján­latukat igények megjelölésével „Azon­nal 78143“ jeligére fiókkiadóba. 16451 Háztartási alkalmazottak MIjfpENESLEANY azonna^ra felvé­telik. SchalTcrné. Krz&ébeí-körut 1". félemelet. 1428 JÓLFŐZŐ mindenes hosszú bizonvit- vánnval kis családhoz felvét.-tik. Teréz-körut 7. II. *2 1124 ÁLLÁST KERESŐ FÉRFIAK Irodai alkalmazottak FIATALEMBER (jogszigorló), per- fekt gépiró, többéves irodai gyakor- lallal. elhelyezkedést keres. ,.Gya- korlott 24“ jelige főkiadóba. 1452 ÁLLÁST KERESŐ NŐK Házvezetőnő, házfkisasszony INTELLIGENS, jobb zsidónő. beszél magyarul, németül, franciául, zene- értő. társalkodó*, vagy felolvasónó- nck ajánlkozik idősebb hölgyhöz, vagy úrhoz. Meghívást „Szolid" jel­igére főkiadóba kér. 1439 Háztartási alkalmazottak SZOBALÁNYNAK ajánlkozom. Jó bizonyítványokkal Leveleket kérem ..Via Ilonának** az Uiság főkiadóba. 1429 ÁLLÁST krres íőzóno, 23 éves. ma­gányos úrhoz, két mindenes főző­ián,v. Telefon: 13-50-19. Wesselényi­in 8. 2811 JÓLFÖZÖ bejárónő ajánlkozik. Ge- lencsérné, Szondy-utca 18, földszint 8. 2177 MINDEN információt kibjró varró­leány szobalánynak ajánlkozik. Szi­ves megkeresést ..Éves bizonyítvanv“ jeligére földadóba. 2185 OKTATÁS Művészet, nyelvek NEMET uritiA pyors eredménnyel tanít. Lázár-utca t zennyolc, első emelet tiz.möl. Opera mögött. 17379 BIZTOS eredményű német nyelv­lecke fiatal úrnőnél. Teréz-körut 24/a. I. négy. 173*6 URIASSZONY eredményesen tanít franciául. Dohány-utca 12. II. 5/A Telefon: 1-424-87. 21SX MAGÁNNYOMOZÓ \V ALTÉR nyugalmazott detektív* felügyelő közismert sikereit 1egmo*» dernebb technika, lelkiismeretessel eredményezi Telefon; 1-835-43. Váci­utca 41/a. 8003 NYERGES Alfréd nyomoz, megíl* gyei. informál. Rákóczi-ut harminc­hat. Telefon: 1-380-98. 15576 SAKKOZY nyugalmazott deteahv­fonükhelvettes magánnyomozó iro­dája, Murányi-utca S6. Telefon: 1-410-23 421 Dll. JANIM MIKLÓS magánnyo­mozó olcsó, gvors, megfázható. Te- réz-kőrut harminchárom. Telefon; 123-99-J. 405 KOZMETIKA KOZMETIKUSNÖ foByómasszázst ad, Rákóczi-ut 65, II. 25. — Telefon: 1-308-14. 8134 KÜLÖNFÉLE Pénz, Jelzálog VENDÉGLŐSEKNEK, korcsmárosok* rak forgótőkét, üzlelvéteihez kisegítő kölcsönök. Budapesti, pestkörnyéki ingatlanokra komoly, hosszúlejáratú kölcsönök. Breiier. IX., Máiyás-u'ca tizenhárom, ajtó hét, ^013 Társ TÁRSÁT keresek üzletem kibővítésé* b-r. Közvetítőt honorálok. „Ké'ezer** Íőkindób3. 17388 Egyéb különféle FRANCIA diplomás fiatalember* iómecielené^ü. aki hosszú uta­zásra roegv Franciaországba, ol- vinnr Párizsba szén motoroldfll-* kocsiba fizető utast. ..Julíu* 1‘* fiókkiadóba. 16150 AUSZTRIAI, tálrai vagy magyar- országi aulolurához betársulna két személy VI, 21 -tői. kb. 2 hétre. JeT* ige ,,Au!ó Sz.“ fiókkiadóba. 1416 POLOSKAIUTÁS OLCSÓN és lói clánor Ilcller é« társa. Lónvav-utca 16. 1-864-72 8C21 ÉHESÉN ALSZIK GYERMEKE, mer* RÖMGSTEIN oki. vegvészmérnölc UTÁNOZOTT. Tökéletes munkn. ol-i csón. (átállással. Vörösma rlv-ufra 41. 12-69 03. 8045 EASKÓ MÉRNÖK CIANOZ. Olcsón íinrandávat. Erzsébct-körut 16 Te­lelőn: 1-350-38. 8022

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék