Ujság, 1937. október (13. évfolyam, 223-248. szám)
1937-10-31 / 248. szám
A Budapest, 1937 vasárnap, október 31 Ára 12 lej előfizetési arab, egy hónapra..........................180 pengő Ausztriában egy hóra ...6 Schillng Egyes szAm Ara Biulapesten, vidéken , és pályaudvarokon hétköznap 16 Ilik vasárnap ____________________32(111. Hétköznap Wienben 24 Groschen Ausztria egyéb helyein 80 Groschen Vasárnap.......................40 Groschen Megjelenik vasárnap és ünnepnap utáni napok kivételével minden napÚJSÁG XIII. évfolyam, 248. szám SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL VI. Aradi utca 8-10 TELEFON : *1-207.571-207-56,1-207-55,1-207-54 Budapest 62, postafiók 282 FIÓKKIADÓHIVATAL KÖLCSÖNYKÖNYVTÁR (Tel. 1-316-28) UTAZÁSI ÉS MENETJEGYIRODA (Telekom 1-316-28 és 1-410-34) Erzsébet-körút 48 (Royal-épület) Október 31 ... Ezen a napon gyilkolták meg Tisza Istvánt s avatták fel a forradalmat. Ami ezt a drága vért ontotta, halálra ítélte önmagát. A zajongó tömegek mögött néma dermedtséggel vonult meg az ország és némaságával tüntetett az őrült álhazafiság és még álságosabb népboldogítás ellen. Jött mint a sáskajárás és elmúlt, mint az Isten csapása, egy kopaszra pusztított országot adva át a másik sáskahadnak, mely a maradékot is felfalta. Az országnak egy sir jutott s benne a legmagyarabb és legférfiasabb szellemóriás. Ezt a sirt néma áhítattal idézzük minden év októberének utolsó napján és sóhajtva még mindig kérdezzük: mikor jön már hozzá hasonló? -¥■ . Teljes tisztelettel és feltétlen bizalommal kérdezzük — nem is tőlük, hanem magunktól: igazán szükséges-e nyitott bicskával gesztikulálni a békenyilatkozathoz. Minden hatalom egyaránt hangoztatja a békét — úgy van. Minden hatalom fel van készülve és készül továbbra is a háborúra — ez is így van. De meg kell-e mondani mindig, amit mindenki úgy is tud? A mondásban fenyegetést lehet látni s a fenyegetés mögött bizalmatlanságot, mely természetesen nem szül bizalmat. Most Franciaország jelentette ki, hogy fel van készülve, ezzel talán a sor lezárulhat. * Elégedetlen zöngét hallunk Csilléry András panaszában, hogy az ifjúság nem érti meg a kereszténypárti konzervatívokat. Bizony, ez kár, még nagyobb, hogy Csilléry nyilatkozata után még kevésbé fogja megérteni. Hogyan — hát az konzervatív politika volt, amit eddig Csillérytől hallott? És Zichy Jánosé is konzervatív volt és a Csilléryé a Zichy Jánoséval azonos és mégis vele szemben ágált? Az ifjúságnak meg kell értenie, hogy ha a politikus más álláspontra helyezkedik, akkor megrázza a kaleidoszkópot és ugyanazok a színes üvegdarabok egészen másképpen alakulnak. Ne keressék hát ugyanazokban az üvegdarabokban a régi alakot, elég, ha az üvegek ugyanazok. A párisi olasz nagykövet szabadságolása Paris, október 30. Hivatalos formában még nem adtak ki jelentést Cerruti olasz nagykövet hosszabb időre szóló szabadságolásáról. A Paris Sair értesülése szerint Róma úgy vélte, hogy Olaszország tekintélye megkövetelte ezt az intézkedést. Mussolini már egy évvel ezelőtt hozzájárult Saint-Quentin római francia nagykövetté való kinevezéséhez, ennek ellenére Franciaországot a kvirinlinói még mindig csak ügyvivő képviseli .Ennek oka, hogy a római francia nagykövet akkreditálásánál Olaszország királya egyúttal mint Abesszínia császára működnék közre s ezzel Franciaország elismerné Abesszínia olasz annektálását.) Még három főispáni állás várja a gazdáját Még három főispáni állás vár betöltésre. Vajai Károly dr. miniszteri tanácsos személyében legközelebb kinevezik az uj szabolcsi főispánt. Hír szerint Igmándi-Hegyessy somogyi főispán megerősítése is rövidesen bekövetkezik. Szilágyi Lajos dr. bihari főispánt a belügyminiszter megerősítette ugyan állásában, de Szilágyi Lajos mégis távozik a főispáni székből, hogy egész munkaerejét a tűzrendészetnek szentelje. Utódjául Barcsay Ákos kaposvári főszolgabírót emlegetik. NOBEL-DÍJAS ORSZÁG Irta ZSOLT BÉLA Szent-Györgyi Albert Nobel-díja nemcsak magyar dicsőség, de magyar kötelezettség is. Nobel-díjas nemzetté lenni olyan szellemi rangemelkedés, amelyhez az ország kultúrpolitikájának és műveltsége átlagszínvonalának is fel kell nőnie. A C és P-vitamin felfedezője, akinek elsők között Hóman Bálint kultuszminiszter küldött lelkes gratulációt, kivételes és elszigetelt magyar fenomén marad, ha az egyetemes magyar kultúra számára nem hasznosítják pályája tanulságait. Szent-Györgyi Albert professzor harmincnyolc éves koráig külföldi egyetemeken tanult és dolgozott. Nyilatkozataiban nyomatékosan hangsúlyozza, hogy elsősorban a nemzetközi tudomány segítségével érte el eredményeit. Előbb a weimari Németországban kutatott, ahol a húszas években még nem ismerték a faji tudomány fogalmát, de ahol annál több német dicsőséget jelentő Nobel díjas mestere volt a nemzetközi tudománynak. Majd holland és angol egyetemek laboratóriumaiban ösztönözte a természet új törvényeinek felfedezésén a „megismerés"* vágya, — miközben saját vallomása szerint primitív, anyagi gondokkal küszködött. Kérdés, mi történt volna abban az esetben, ha a német a holland, vagy angol kultúrpolitika törvénnyel védte volna saját törzsökös középosztálya szociális érdekeit a nem törzsökösöknek a tudományos továbbképzéshez való jogától? Kérdés, mi lett volna Szent-Györgyi Albertból, ha anyagi küszködése idején nem Klebelsberg Kunoval, hanem a nagylelkű flóman Bálinttal találkozik, aki szűkös anyagi helyzetére való tekintettel, esetleg felvette volna a szociális válsággal küzdő diplomások listájára és rátukmálta volna valamelyik kencegyárra, vagy tíz hét alatt átképeztette volna kereskedővé? Kérdés, mi lett volna, ha a nyugateurópai kultúrpolitika is összetéveszti szerepét az ifjúság és a fiatal diplomások szociálpolitikájával s a szellemet alárendelte volna intellektuális foglalkozások faji, felekezeti és politikai szempontból való kontingentálásának? Szent-Györgyi Albert Nobel-díja a magyar tehetség diadala, de ebben a diadalban döntő szövetségese volt a szabad nyugateurópai kultúra, amelynek tudományos intézetei mindenki előtt kitárják kapuikat, anélkül, hogy bárkit is érdekelne: honnan jött, ki isa-fija, mi az anyanyelve s hisz-e, vagy nem hisz valamelyik pozitív vallásban. Ez a nyugateurópai kultúra mindenkinek helyet ad a tantermek padjaiban, mindenki előtt megnyitja könyvtárait, laboratóriumait és csak utólag értékel, amikor már rendelkezésére állnak a teljesítmények. Nyugaton is van diáknyomor és akadnak állástalan diplomások is, de ezek csak a kultúrpolitika alárendelt karitatív problémái s nem állnak az egész nemzeti művelődés középpontjában. Legkevésbé arra hajlandók az európai kultúrnépek,, hogy e szociális bajoktól megfélemlítve, elzárják a tanulás és a tudományos kutatás útját, s nem is saját fiatalságuk, de az egész világ ifjúsága előtt. A magyar kultúrpolitika ezzel szemben állítólagos szociális felelősségérzetből védekezik az intellektuális túltermelés ellen, amiből magától értetődően következnék, hogy a főiskolai végzettség privilégiumához juttatott töredékek társadalmi sorsáért is felelősséget kellene vállalnia. Nem utolsó sorban annak a csalódásnak tulajdonítjuk a főiskolai ifjúság radikalizálódását, hogy a kormány nem tudja vállalni ezt a felelősséget s nem biztosítja azoknak, akik a numerus clausus betartásáért a leghangosabban agitáltak és a legdurvábban verekedtek, hogy a megcsonkított intellektuális kategóriában is nő a szabad verseny érvényesüljön s a páciens, a kliens és az építtető ne azt juttassa kenyérhez, aki fajteória helyett jobban tudja saját tudományága elméletét s a gyakorlati politizálás szerszáma, a gumibot és a fokos helyett biztosabban kezeli tudományos műszereit. A kormány csakugyan nem felelős, mert az agylaboros hevi fokossal, hanem sterilizált villanyfűrésszel operáltatja magát. De nem lehet felmenteni a magyar kultúrpolitikát a felelősség alól, hogy a magyar tudományosságot megfosztotta attól a lehető leggazdagabbb rezervoártól, amelyből a valószínűség-számítás szerint sokkal nagyobb számban termelhette volna ki nemcsak a kitűnő szakembereket, de az úttörőket és a felfedezőket is. Nem lehet lemérni a veszteséget, amellyel kultúrpolitikánk a magyar műveltséget sújtotta, amikor ezrével utasította vissza a főiskolák küszöbéről az ifjakat, akiknek iskolai bizonyítványát bürokratikus aktaként kezelte s próbára sem tette képességeiket, hanem a társadalmi, vagy felekezeti hovatartozás alapján, rövid uton döntötte el, hogy alkalmasak-e a tudomány művelésére, vagy továbbfejlesztésére. Kiszámíthatatlan, hogy mennyi egyéni tehetség, nemzeti és nemzetközi szellemi érték ment ily módon veszendőbe s ha nem ment veszendőbe, akkor nem a magyar dicsőséget, hanem idegen kultúrák értékállományát gyarapította. Nem akarunk külön hangsúlyt adni annak a körülménynek, hogy a Nobeldíjas Szent-Györgyi Albert 1930-ig szintén külföldön dolgozott s nem állítjuk, hogy a zseni elkallódott volna, ha ezerkilencszázhúsztól harmincig is hazai egyetemen folytatta volna kutató munkáját. Szent-Györgyi Albert bizonyosan akkor is felkutatta volna a C- és P-vitamint, amikor nemcsak az egyetemi ifjúság, de az egyetemi tanárok nagy része is a hallgatók fajának kutatásával volt elfoglalva. Archimedes a fegyverek előtt is körei mániákusa volt , s a zseniális Szent-Györgyiben bizonyára nem bénította volna meg a megismerés vágyát, ha hetenként többször be is verik laboratóriuma ablakait. De valljuk be, hogy az elmúlt másfél évtizedben Szent- Györgyi Alberten kívül az elpolitizált és feldúlt főiskola nem produkált egyetlen olyan tudományos eredményt sem, amely nem is a Nobel-bizottság, hanem a semleges, de illetékes tudományos világ közvélemény figyelmét felébresztette volna. Legyünk őszinték önmagunkkal szemben: Szent-Györgyi Albert teljesítménye „Einzelfall“, amely csak azt bizonyítja, hogy a magyar tehetség a gyülevészektől és tudatlanoktól megzavart laboratóriumokban és a hivatalos kultúrpolitika kultúrkorlátozó programmja és gyakorlata idején is a legnagyobb egyéni teljesítményekre képes. Szent-Györgyi egyéni diadala kétségkívül az egész ország dicsősége, de ez a dicsőség nem lesz termékeny, ha a magyar kultúra irányítóiban nem ébred fel a kötelezettség, hogy méltó legyen hozzá. Bevalljuk, nem tartjuk éppen Hóman Bálint kultuszminisztert a legilletékesebbnek arra, hogy a kivételes magyar zseni dicsőségéből a hivatalos magyar kultúra nevében részt kérjen. Szent- Györgyi Albert szombaton korán reggel kegyeletes perceket töltött Klebelsberg szegedi sírjánál. Klebelsberg Kuno gróf minden szaván és cselekedetén megértett, hogy csak kényszerhelyzetben enged a napi politika terrorjától diktált tanszabadság-ellenes kultúrpolitikának s romboló hatását új tudományos intézmények, iskolák és egyetemek megteremtésével és külföldön élő kiváló tudósok — például éppen Szexet-Györgyi Albert hazahívásával próbálta ellensúlyozni. Szent-Györgyi Albert akkor anyagi bajokkal küszködött, de Klebelsberg mégsem protegálta be egy textilgyárba, hanem egyetemi katedrát adott neki. Ám Hóman Bálint kultuszminiszter nem is kisérletezett hasonlóval, de ő is szemmel tartotta a külföldet s valósággal tökéletesítette a cserediákrendszert, nem beszélve a külfölddel kötött sorozatos kulturális egyezményekről, amelyek közül különösen a lettekkel való intenzív szellemi együttműködés kecsegtet nagy eredményekkel. A mostani kultuszminiszter nemcsak, hogy nem hozatott haza külföldi tudósokat, de könnyedén belenyugszik, hogy Amerikában húsznál több magyar egyetemi professzor praelegál s Londonban, Manchesterben és Cambridge-ben is akad tíznél több. Ki tudja, hazakerül-e Szent-Györgyi Albert is, ha ezerkilencszázharmincban Hóman Bálint a kultuszminiszter? Nem kellene-e vájjon most keserű szájízzel és önváddal ünnepelnünk külföldön élő zseniális hazánkfia világraszóló sikerét? Bevalljuk, mi is vezekelünk, amikor Klebelsberg szellemét idézzük, mert nem ismertük fel idejében azt a nyugateurópai kultúrpolitikai tendenciát, amely a vicclaptémává torzított halbiológiai kutatóintézetben is megnyilvánult. Bocsánatot kérünk Klebelsberg szellemétől, mert sokalltuk az öncélúnak látszó műveltségre fordított milliókat, mialatt sokkal több milliót szórtak szét olyan célokra, amelyekből nem világraszóló nemzeti dicsőség, hanem a vissza nem térülő pazarlás és a mérhetetlen erkölcsi kárt okozó