Ujság, 1937. november (13. évfolyam, 249-272. szám)

1937-11-21 / 265. szám

Vasárnap, 1937 november 21 ÚJSÁG H­ideg -lao.- fönnállt ni ■KP' HB 'VsH csa: IHM­­ méretre IV., Váci-utca 31—33. I ...... .................­...........................................................­­* HETI MŰSOR írja NAGY ENDRE (ELŐSZÓ. Véletlenül összetalál­koztam a szegedi Benfentes úrral, ő is tudós ember, egyetemi tanár, ter­mészetes hát, hogy még mindig­­ nagy szegedi szenzációt hoztam szóba. Benfentes úr nagyot szívott a cigarettájából, lehunyt szemmel or­­rán-száján lassan eregette ki a ren­geteg füstöt, aztán lassan, megfon­toltan, fanyarul mondta: — Remélem, most már szabadon beszélhetünk erről a dologról, anél­kül, hogy ünneprontók lennénk. Most már úgyis mindenki bőségesen kiörvendezhette magát, váljék egész­ségére ... Hát mindenekelőtt is ve­gye tudomásul, hogy az az egész Nobel-dij egy olyan izé ... egy olyan szabadkőműves dolog. — Igazán? — Hát persze. Az a Nobel egy meggazdagodott vén zsidó volt és ... — De hiszen ... — Hogy a dijakat nem zsidóknak adják? No igen, ők mindig ezzel a módszerrel dolgoznak. Pénzen cégé­res keresztényeket vásárolnak ma­guknak. Persze csak azt, aki haj­landó kötélnek állani. Például, ha éppen tudni akarja, előzetesen ná­lunk is puhatolództak, de mi ener­gikusan elutasítottuk, ő elfogadta. Hjal Gusztus dolga. — De kérem, a C-vitamin .. . — Mondja, maga látta már azt a vitamint? És egyáltalán, olyan nagy dolog az a vitamin? Ne felejtse el, hogy vitamin nemcsak a papri­kában van, hanem minden növény­ben. A keserű­ lapuban is van, a bo­­gáncskóróban is van. Csak éppen a paprikában ne lenne? Nevetséges. És ha valaki a paprikában megta­lálja a vitamint, az körülbelül olyan tudományos rangú találmány, mintha valaki a Szaharában feltalálja a ho­mokot. — De a nemzetközi tudományos közvélemény... — Ugyan kérem! Az van benne, hogy ő nagyon jól tudta adminisz­trálni magát. Ami igaz, igaz. Meg kell adni, hogy a reklámhoz nagyon ért. Folyton előadásokat tartott a tudósok összejövetelein, tanulmá­nyokat irt a tudományos szakla­pokba és folyton valami új tudomá­nyos kutatással kapcsolatban beszél­tetett magáról. Ennyi az egész. Sze­rénytelenség nélkül mondhatom, hogy ha mi annyi előadást tartot­tunk volna, annyi tudományos cik­ket írtunk volna, annyit kutattunk volna, akkor most mi is ilyen nem­zetközi hírnevű tudósok lehetnénk... Na és megsúgok magának valamit, amit nálunk beavatott körökben már mindenki tud. Nálunk úgyszólván már a verebek csiripelik. Nos, ve­gye tudomásul, hogy azt az egész C-vitamint nem is ő találta ki, ha­nem egy asszisztensnője. Én is meg­emelem előtte a kalapomat, ez iga­zán zseniális egy nő, ő találta ki. — De az előbb azt méltóztatott mondani, hogy a C-vitamin kitalá­lása nem olyan nagy dolog. — Egy Nobel-díjasnak nem is. De egy egyszerű asszisztensnőnek? Na hallja! Épp azért a Nobel-díjat nem is ő kapta meg, aki kitalálta. Benfentes úr elégült mosollyal odébbállott, én pedig megilletődve néztem utána. Most éreztem át elő­ször igazán, bensőségesen, hogy a tudós Szent-Györgyi nagyszerű dia­dala valóban magyar diadal volt. Mert a magyar diadalnak legbizto­sabb ismertetőjele: hátul egy kis lyuk, amit a honfitársak fúrnak rajta.) ARANY A FÖLDBEN. Ez már igen! Az ilyen híreket szereti Endre bácsi! Hogy a kormány a Bükkben talaj­kutatásokat végez­tetett és jó kiadós érc­telepeket talált a föld mélyében. Vasat, rezet, cinket termel ki onnan és azonkívül évente százötven kiló aranyat. De azt az aranyat csak úgy mellé­kesen, ráadásnak, hogy úgy mondjam, ez csak egy kis zsebpénz. De azért képzelem, hogy Imrédy milyen boldogan csörgette a kassza­kulcsokat, amikor a jó hírt meg­hallotta. Más országban ennek talán nem is lenne olyan jelentősége, mint nálunk. De mi lelki berendezkedésünkben is agrár­nemzet va­gyunk, mi már megszoktuk és beletörőd­tünk, hogy a föld nekünk csak széltében­­h­osszában terem; a mélységével már akkor se törődtünk, amikor néhány hüvelykkel kellett volna mélyebbre ereszteni az ekevasat. Mikszáth egyszeri gazdája dicsekedve mondta, hogy az ő földbirtoka kicsi, de mély. Most hát nagy dolog volna, ha ez a mélység el­kezdené a gazdagságot önteni magából." Víz­szintes irányban nem tudták a földbirtok­reformot megvalósítani, talán függőleges irányban jobban menne a dolog. Magamfajta író-ember azzal a betegesen kitenyésztett izgékony fantáziámmal elkép­zelem, hogy ásás közben egyszer csak bele­akadnának valami mérhetetlen nagy arany­­tömbbe. Olvasztgatni se kellene, a színara­­nyat egyenest talicskázni lehetne belőle. De jó lenne. Direkt öröm lenne pénzügyminisz­ternek lenni Magyarországon. A kormány természetesen azonnal gondoskodnék róla, hogy az arany termelésének és értékesítésé­nek egyenletes rendjét az egy-két rendszerrel biztosítsa. A kormány kezdeményezésére és támogatásával megalakulna az „Arex“, Ara­nyat Exportáló Betéti Társaság, Mecsér And­­­rás elnökletével. Ez a társaság szakavatott és fáradhatatlan kutatásával megtalálná a leg­kedvezőbb piacot az értékesítésre. Akadna egy középeurópai hatalmas állam, amely haj­landó lenne egész aranytermésünket korlát­lan mennyiségben átvenni. Ellenértékül pedig adna bankjegyeket és népies jellegű apróbb hangszereket. És legalább végre állandó mun­kát tudnánk adni derék kubikosainknak. Egész nap talicskázhatnák az aranyat kül­földre. Lám, ilyen egyszerűen meg tudnák oldani a munkanélküliség kérdését. Csak az a kis arany kellene hozzá. ★ SZEGÉNY SHAW! Nem láttam, de biztosra veszem, hogy ez a munkája épp olyan zse­niális, mint a többi. Vagyis a hívei rajongva áradoznak, az ellenségei pedig dühöngve szitkozódnak utána. A csintalan „esprit de contradiction“, amely a csodálatos Bernard Shaw-ban lakik, egész biztosan jobban örül a szitkoknak, mint a magasztalásoknak. És egy Shakespeare-darabot átírni, sőt egy egész felvonással meg is toldani: ez az ötlet méltó Shaw-hoz, akinek mindig az volt a leg­nagyobb gyönyörűsége, hogy a nyárspolgárt kiugrassza a bőréből. És mégis, ezzel a legújabb munkájával baj van. A hív­ek talán tovább áradoznak, de az ellenfelek nem szitkozódnak. Inkább düny­­nyögnek, hümmögnek, a fejüket csóválják, a vállukat vonogatják és megalázó sajnálko­zással mondogatják, hogy talán már elég lenne ebből a pajkoskodásból. Nyolcvan éven túl már ne ugráljon az ember. Ebben a kor­ban már megjöhetne az esze és több méltó­sággal viselhetné az aggságát. Bizony, bizony kiderül, hogy a legbölcsebb ember bölcsessége is csak másokkal szem­ben érvényesül. Szegény Shaw megírta nagy­szerű elmefuttatását Matuzsálemről, nem do­hányzott, alkoholt nem ivott, mindig vegetá­riánus volt és azt hitte, hogy ha sikerül a testi és lelki frisseségét megőriznie, el tudja feledtetni a világgal a nyolcvan évét. Ször­nyű tévedés! A mi kitűnő Lobmayer profesz­­szorunk épp most fejtegette egy előadásában, hogy az ember már a fiziológiai tudomány mai állása szerint bátran élhetne száznyolc­van évig. Az ám. Élhetne, ha nem lennének kortársai. Csakhogy az embert nem a kor véniti, hanem a kortársai. És ha nem akar meghalni, a kortársai elevenen eltemetik. Azelőtt valószínűleg a zseniális Shaw is tudta ezt az útszéli igazságot. De amitóta ő is nyolcvan éves lett, elfelejtette. Mi tesz veled pesti gyermek­­­téten? Sípos Árpád és családja Valamikor hadikórház volt, a Keleti-pálya­udvarról ide vitték a sebesülteket a ponyva­tetős vöröskereszt-autók. Most szükségesebb telep, barakktábor. A sáros, hólés, latyakos telepen azok kerültek együvé, akik a béke se­besültjei: nyomorgók, hajléktalanok, elesettek. Az Újság munkatársa kiment az Auguszta-te­­lepre, hogy megnézze, milyen állapotban van­nak a telepen élő gyermekek, hogyan várják a felet. Megátogattuk­ előbb a pesti gyermeket az iskolájában, meglátogattuk a napközi otthon­ban. Meglátogattuk most a lakásán is. Találomra nyissunk be egy ajtón. A barakk­telep „utcai" népjóléti potentátokról van elne­vezve. Az egyik utca pédául Horváth Em­il- Utca, nyilván Petrichevich-Horváth Emil népjó­léti államtitkárról. A Horváth Emil-utca sarkán az eső lakás gyergyói Sípos Árpádé. A lakás előtt faléces kerítés, bizony kicsit foghijjal m­ár. A kerítést valamikor Sípos Árpád állí­totta föl s most ő maga töri le sorra a fabor­dákat. Ezzel fütenek bent a ... szobában. Ki­csit gondolkoztunk azon, azt irjuk-e, hogy szobát fütenek, szoba-e az egyáltalán, amely­ben gyergyói Sípos Árpád, egykori hadapród­­jelölt őrmester lakik családjával. Köves padló, ablaknélküli falak, az egész helyiség keskeny és szűk. Bútorzata se sok. Az egyik fal mellett stelázsi áll, azon néhány pléhtányér, lábas. Másik fal mellett vaságy. Ennyi a berenezés. Itt lakik Sípos Árpád, Sípos Árpádné, Sípos Zoltán, Sípos Klára, Sípos Aranka, Sípos Mária. A nyomor regénye 1916-ban Kolozsvárott egy Sípos Árpád nevű hetedik gimnazista harctéri szolgálatra jelent­kezett. Kikerült a frontra, 1918-ban szerelt le. Hánykolódón mindenfelé, volt Budapest szé­kesfőváros alkalmazottja, volt magántisztviselő, 1923-ban bejutott a főkapitányságra dijnoknak, a gazdasági alosztályban dolgozott, 1927-ig. Akkor a rendőrfőorvos olyan véleményt adott róla, hogy fokozódó epilepsziás betegsége miatt nem teljesíthet szolgálatot. Végkielégítették, a a háborúban szerzett epilepsziáját különböző kórházakban, ideggyógyintézetekben kezeltette. Egy évvel később kérvénnyel fordult a belügy­miniszterhez, azt írta kérvényében, hogy na­gyon javult az állapota, vissza szeretne kerülni a rendőrségre. „Ha nem lehetek dijnok, szeret­nék kézbesítő lenni, ha nem lehetek kézbesíti­, szeretnék akkor hullaszolga lesnni.“ A választ nem sokkal később megkapta: mivel kérvé­nyére nem tett bélyeget, megbírságolták nyolc pengőre. Rendőrtisztből a kalauz Sípos Árpádot dobtáta a sors. Kocsivezető lett a BSZKRTnál, de egyszer az első perro­­non, az elektromos szekrény mellett állva rosz­­szul lett, a BSZKRT orvosai eltiltották a kocsi­­vezetéstől. Kalauzzá minősítették át. Az epi­lepszia nem kíméle a kalauzt sem, végül vég­­álomási kocsisepregető lett Sípos Árpádból. Megelégedett volna azzal is, ha kocsisepregető minőségiben véglegesítik, de a véglegesítés előtt megvizsgálták s a­ vizsgálat után elbocsáj­­tották. Azóta munkanélküli. Sípos Árpád vagonlakó volt valamikor, va­­gonból költöztették ki az Auguszta-telepre. Azt mondja, hogy először rendes kétszobás lakást kapott, 54 pengőt kellett azért fizetni negyed­évenként, de az ötvennégy pengőt sem tudta elteremteni, át kellett adnia a kétszobás lakást, hét év óta a mostani szobájukban laknak, ezért nyolcvan fillért kell fizetni hetenként. Augusz­tus óta a heti nyolcvan fillérrel is adós ma­radt, ebből a „házbér hátralékából származtak szomorú bonyodalmak. » Egy kis angol gépírókisasszony pénz nélkül vág a világnak. Tuniszon és Da­­maszkuszon, sivatagon és Vöröstengeren keresztül Indiáig. Bámulatos őszinte, néha megdöbbentő beszámolója kalandjairól. Három világrész szenzációja lett 3 hónap alatt. A szerző eredeti felvételeivel. A feledést ígérő, jelszavakat tanító bor­ isten győzelme a jó­zan, hideg, humanista Pantheus király fölött Athéni szerelmi történetek és bacchanáliák tük­rében a mai kor szatírája is Hegedűs történelmi regénye. Dante Fűzve P 4.50, kötve P 5.60 Fűzve P 5.60, kötve 6.50 Dante Tuberkulózis Andriska dr. X. kerületi tisztiorvosi gyakran kint jár az Auguszta-telepen. Még a nyáron iga- HÓCSIZSMÁK és HÓCIPŐK Női hócsizsma ....P 24.50 Női hócipő ........ P 14.50 Gyermek-hócsizsma P 14.— Gyermek-hócipő .. P 9.— (22—27-ig) Férfi-sárcipő .........P 10.90 fegyén márkás hóepökben óriási válasz­ok anchengraefzi Cipőgyár IV., Kossuth Lajos­ utca 15. sz.

Next