Ujság, 1938. január (14. évfolyam, 1-24. szám)

1938-01-09 / 6. szám

II ben a rovatában a leghihetetlenebb, a leg­fantasztikus­abb történeteket meséli el. Ha az ember egyet elolvas, azt mondja, no, ez­­ a Ripley a világ legnagyobb hazudozója, hogy merészel ilyen történetet feltalálni, ki hiszi ezt el? Valóban Ripley minden története fantasz­tikus, hihetetlen és — mégis igaz. És éppen az adja meg a különleges zamatot, hogy igaz minden hihetetlensége ellenére is. Az ameri­kaiak tudják, hogy ebben a rovatban csak olyan történet jelenik meg, amelynek megtör­téntét — hitelesen igazolták is és ennél az iga­zolásnál Ripsley eljárása vetekszik a legélesebb■ törvényszéki bizonyítással. Ripley harminc­­főnyi irodai és kutatószervezettel dolgozik, amelynek tagja­i folyton utaznak és gyűjtik ezeket a hihetetlennek tetsző, de mégis meg­történt eseteket s mindjárt megszerzik a tör­ténet hiteles igazolását is, mert anélkül Ripley nem fogadja el. Ripley pár év előtt még éhenkórász alkalmi újságíró volt. Ma egyik legnépszerűbb embere az USA-nak és — többszörös milliomos ... Amerikai ebéd Mr. Hermann, akivel egy amerikai­­gyárban ismerkedtem meg meginvitált az otthonába, — olyan ebédet ígért, amilyet még nem ettem Amerikában. Szívesen fogadtam a meghívást és Mr. Hermann pompás De Soto kocsiján ki­­röpített a város centrumától mintegy negyed­­órányira fekvő villájába. Bemutatta a feleségét, aki bocsánatot kért, de személyesen kell utána­néznie az ebédnek, azután bemutatta két gyer­mekét, egy tízéves kedves fiút és egy tizen­­h­ároméves,leányt, aki Dreiser legújabb regé­nyét szorongatta a hóna alatt. Nagy érdeklődéssel vártam az ebédet, mi­lyen lehet, amilyet „még Amerikában nem ettem." Végre sor került rá. Hogy mi volt a menü? Csigatészta leves. Gulyás csipetkével. Sült majoránnáé kolbász, Palacsinta. Kiderült, hogy Mr. Hermann is magyar. Va­lamikor Lugoson volt fűszeressegéd, a felesége pedig Temesváron szakácsnősködött Együtt vándoroltak ki és a­­ szorgalmas munka meg­hozta a boldogulásukat. Elfelejtettem elmondani, hogy Mr. Hermann nem tulajdonosa annak a gyárnak, amelyben megismerkedtünk, hanem a munkavezetője, ság. választja el. Miss Shehan tehát megunta az észak és dél közötti utazást s ezért egy barátnőjével a belváros közelében apparte­­ment­et béreltek. Általában kettesben járnak, ha nem egymással, akkor mindegyik egy­más­sal. A hét végén Miss Shehan legújabb típusú Fordján elhagyja Chicagót, hogy a hatszáz mérföldnyire eső Detroitba hajtson boyfriend­­jéhez, akit foglalkozása még a hét végén is a városhoz köt. Együtt töltik a vasárnapot, hét­főn reggel azután pontos időben megjelenik Miss Shehan a hirdetőügynökség irodájában, kipihent, az arcán könnyed mosoly, a mozgal­mas weekendnek semmi nyoma nincs rajta. Egy európai dolgozó nő, amikor, a szabad­ságára gondol, arról álmodozik, hogy vala­melyik világfürdőhelyen tölthesse a vakációját és jó szállodában, előkelő, környezetben meg­feledkezzék arról a robotról, amit egész eszten­dőben végez. Hogyan tölti el a szabadságát az amerikai nő? Miss Shehan ezen a nyáron két barátnőjével felpakolt és meg sem álltak Ka­nada határáig. Ott egy erdőben kikerestek egy kis tisztást, sátort vertek, az egész vidéken százmérföldes körzetben egy kunyhó sem volt található. Itt töltött a három amerikai leány két hetet, minden fegyverük egy ismétlőpuska volt s az autó csomagtartójában egy csomó konzerv. — Gyönyörű volt? — magyarázta Miss Shehan. — Igazi „fun“. Furcsák ezek a kisportolt amerikai lányok. Nem is annyira lányok, mint inkább — öntuda­tos emberek. A köszönés kétféle köszönési mód van Amerikában: egy rövid és egy kevésbé rövid. Az előbbi egy röp­tében elnyelt halló, amelyből az ember mindig csak annyit ért, hogy lo, s ugyanilyen rövidség­gel visszakiálthatja az üdvözlést: lo. Az udva­riassági szabályoknak tökéletesen eleget tettünk és ez a rövid köszönés nagyon stílusos a rohanó amerikai tempóhoz. Ha azonban valaki kényel­­meskedik és nem­­elégszik meg ezzel a rövid köszöntéssel, akkor a következő köszöntési módot kell betartania: — Halló, hour do gou do? — Thanks, how are you? — Fine, thank you. — That's good, how is evcrything? — Thanks, pretty mell. — Am glad to hear that, so long. — To see you. A „kevésbé rövid" köszöntésnek ez a formu­lája, amely azonban csak puszta váznak tekint­hető és ezt a vázat gyakorlott köszönő, notórius beszélgető megfelelően ki tudja bővíteni, fel tudja cicomázni. De akármennyire felcicomázza és kibővíti, ez az egész köszöntési párbeszéd nem fejez ki többet, mint nálunk a jónapot. A rádió Az amerikai rádió kizárólag a reklám szol­gálatában áll,, amit persze nem úgy kell érteni, hogy reggeltől-estig nem adnak le mást a rádió stúdiójában mint reklámszövegeket. Ellenkező­leg. Az amerikai rádió igen kitűnő műsor­­számokkal szórakoztatja hallgatóit, talán a vi­lág egyetlen rádióállomása sem szerepeltet annyi világnagyságot, mint az amerikai rádió. Magyarázat: ezeket a műsorszámokat sohasem a rádió fizeti, hanem mindig az a cég, vagy vállalkozás, amely a rádiótól bizonyos időre ki­bérelte a műsoradás jogát. Hogy ez mit jelent a gyakorlatban, azt nagyon könnyű megérteni. Például Beethoven IX. szimfóniáját játsszák a new-yorki filharmo­nikusok Toscanini dirigál a rádió stúdiójában, olyan zenei élvezetet kap az amerikai rádió hallgatója, amely a legmesszebbmenő igényét is kielégíti. Vége a nagy zenei produkciónak, megszólal a rádió szpíkerje s a következőket mondja: —­ Elhangzott Beethoven IX. szimfóniája, Arturo Toscanini vezényletével, előadta a new-yorki filharmonikus zenekar. Ezt a hang­versenyt a Whiteking kozmetikai gyár rendezte. Használjunk Whiteking fogkrémet, amely cso­dálatos fehérségűvé varázsolja fogainkat. Ennyi az egész ellenérték, amit a rádió enge­délyez. De az amerikai cégeknek, vállalkozások­nak, amelyeknek mindenük a publicity, megéri. Annyi a jelentkező cég a műsorrendezésre, hogy a new-yorki rádió már az 1938-as szilveszteri műsor gondját is elvetette. . Dr. Goll Manó. Kinek megy jól? Valaki azt kérdezte tőlem: — Kinek megy jól Amerikában? Minek érde­mes lenni odaát? Hát erre a kérdésre a következő a feleletem: — Kétségtelenül jó foglalkozás, ha az ember Amerikában a milliomosságot választja. Nem rossz orvosnak, vagy ügyvédnek lenni sem, egy reálisan gondolkozó amerikai gyermek azonban leginkább arról álmodozik, hogy házmester, lelkihordó, vagy teherautósofför legyen. Kivé­teles kaszt mind a három, a legelőkelőbb he­lyet mindenesetre a házmester foglalja el, aki heti száz dolláron felül keres, néha jóval felül és ezért a fizetségért tulajdonképen semmit sem ítéli csinálnia, mint vigyázni a házra, hogy el ne lopják. New­ Yorkban meglepően sok ma­gyar házmester van, többnyire olyanok, akik az ipari munkából kikoptak, vagy pedig — oda­haza földművesek lévén — nem is értettek hozzá. Házmesternek lenni könnyű, ház­mesterré lenni nehéz, mert efelett a kaszt felett éppen úgy, mint a nagyon jó jövedelmet biz­tosító te­jkihordó és teherautósoffőr kaszt felett egy racketeer uralkodik, aki minimálisan ezer dollár közvetítési díj nélkül szóba sem áll az emberekkel, akik ezen a pályán kívánnak el­helyezkedni. A nő Nemcsak házmesternek, vagy lelkihordónak, hanem nőnek is­ érdemes lenni Amerikában. Az egyenrangúság majdnem­­száz­­ százalékosan megvan s amellett a férfiak sokkal több elegé­­ken­ységet mutatnak a nőkkel szemben, mint Európában, így tehát nemcsak egyenrangúak, hanem az udvariasság diktálta előnyben is van­nak, ezt a kivételes helyzetet már nagyon nehéz elviselni. És ezt hiszem, akik a­ lassan,, de biz­tosan közelgő nőuralomtól féltik Amerikát, nem is olyan sötéten látó pesszimisták. Hogyan él az amerikai nő? Volt Chicagóban egy ismerősöm, Miss Shehan. Bevallása szerint huszonnégyéite­s, tehát való­színűleg még a harminc alatt van. Titkárnő volt egy hirdetési ügynökségnél. Irodája a bel­város északi részén van, szülei a South Side-on laknak, a két részt egymástól tekintélyes távol Házhoz küldi Önnek a könyveket az Újság könyvtára iEr/.e:.„- kSi u* 13 • Minden mítijsi nemet, francia, unitul kBnyv már a mehsrtenéa napján kölcsonfUhrtB. beiratkozni telefonit)- is téliét.' KöresBnuij az uijraft aslAlixe­­lfinek csak 1,— e tirvenfa. ^JatéSnra cserélhet. ÚJSÁG VASÁRNAP, 1998 JANUÁR 9 „ Végigtáncoltam a titokzatos Magyar táncosnő kalandjai Bombaytól­­ Kínáig Nemrégiben érkezett haza a Távol-Keletről Kraft Györgyné és boldogan sóhajtott fel, ami­kor ismét az otthon biztonságában pihenhetett le. A fiatalasszony mint táncosnő járta be az exotikus országokat és táncolt a pazar fényű mulatókban, de szerepelt a maharadzsák pa­lotáiban is. Több esztendőt töltött Ázsiában és megismerte a Keletet, fény- és árnyoldalaival. Rengeteg érdekes benyomást szerzett a misz­tikus országokról. — Mondhatom, nagyon boldog vagyok, hogy ismét Pesten lehetek — sóhajt fel a fiatal asz­­szony. — Egy ideig itthon is maradok, annyira megviseltek a tapasztalt borzalmas események Elég volt nekem a vándorlásból. Esténként sokszor felriadok :— feltűnik előttem valame­lyik rettenetes emlék, veszedelmes vadállat, vagy a süvítő gránát és bomba. Fellélegzem, amikor felébredve, a pesti utcára tekinthetek ki. Kraftné elmeséli, hogy az út első állomása India volt. Bombay és Rangoon — Egyedül indultam el. Indiába kaptam elő­ször szerződést. Bom­bayben nagyon tetszett az európai negyed, tündöklő forgalmas utcái­val. A fényárban úszó szórakozóhelyeken má­skor táncokat adtam elő és a különös környe­zetben, vadidegen arcokon nagyon jólesett látnom,­­ hogy a lánc­­sikert arat. Megrázott azonban a benszü­löttek városrésze, a zeg­zugos piszkos utcák, a félmeztelen emberek, a rejtelmes sikátorok látványa. S már itt talál­koztam azokkal a szerencsétlenekkel, akik a veszedelmes keleti betegséget hordozzák m­a­gukban: a leprát. Egyszerű zsákruha fedi a testüket és csak a szemük villog elő Borzal­mas hatással vannjak az idegenre, akitől kö­­nyöradományt kérnek. De vannak Indiában szebb részletek is. — Rangoonban, a nagy indiai városban is felléptem, egyik legszebb élményem onnan származik. Gyönyörű­ tengerparti villában lak­tam Megható s­ Olt a távolból felhangzó ima, a mohamedánok­­ájtatossága a mecsetekben. Itt, Rangoonisan lanúja voltam egyszer az ősi szabályok szerint való temetésnek. A halottat elégetik, majd a hamvakat kiteszik a szabadba a ragadozó állatoknak. — Az utam a dzsungelen vezetett keresztül. Mondhatom, sokszor végigborsódzott a rémü­let a hátamon. Az alkonyatban megélénkült az erdő és megjelentek a trópusok állatai. Ott rohantak el az exotikus vadak a negyven kilo­méteres sebességgel robogó autónk mellett Láttuk az óriáskígyót, amint négyméteres tes­tével körülfonta az egyik kisebb állatot és ad­dig szorította, amíg abban volt valami élet Szerencsénkre, nem találkoztunk a maláj­i tig­risekkel, de mint benszülött kísérőinek magya­rázták, a tigris különösképpen inkább a fehé­reket keresi és a malájit nem bántja. "Egy kedvűen ballagnak el mellette a benszülöt­tek, de azért óvatosságból jól megmarkolják a fegyvereiket, mert ki tudja — nem feledke­zik-e meg „szempontjairól" a tigris és akkor nem árt az óvatosság. — öreg maláji mondotta nekem, hogy a leg­híresebb királytigris a peraki múzeumban van üveg alatt. De azért ma is rettegve nézik meg a maláji benszü­löttek. Elmennek a leprasziget mellett... Az utjának egyik borzalmas élménye a­ lepra­sziget volt. Összerázkódik, amikor erről kezd beszélni. Kérdezősködtem és akkor megmagyaráz­ták, hol is van a különös nevű szigetecske,­­ amelynek lakóit a neve elárulja A hatóságok ide helyezték el a borzalmas betegség áldoza­tait. Egyszer kedvet kaptam és nagyobb tár­saságban elindultunk a leprasziget felé. Óva­ intett minket az egyik öreg szivtes ember, hogy ne közelítsük meg, de mi nekivágtunk az út­nak. Kis hajót béreltünk és elindultunk. Lát­hattuk is ott a fel alá sétálgató szerencsétlene­ket, akik némán tűrték a legkínzóbb fájdalma­kat. Révedezve tekintettek a távolba és egy kedvűen nézték a közeledő hajót. Természete­sen ki nem szálltunk, de sokáig nem voltünk képesek pihenni az irtózatos látvány miatt. El­képzelhető a rémületünk, amikor megtudtuk, hogy négy leprás kimenekült a szigetről. A ha­tóságok azonnal elindultak keresésükre. A maláji rendőrök ruhájukra még egy ruhaszerű zsákot húztak és abba erősen beburkolózva kergették a szerencsétleneket. Végül is a leprás betegek b­emenekültek az egyik közeli pummi erdőbe, ahol aztán a rendőrök bekérhették őket és megkötözve visszaszállították a szige­tükre. Jáván nagyon jól érezte magát. — Surabaja városában léptem fel és nagyon tetszett nekem éppúgy, mint Singaporeban az A maláj tigris csík fehér emberre utazik... A fiatal táncosnő Indiából Singapore, Kedah, majd ,Johore szórakozóhelyeire szerződött. Az n­iza h írei nincsenek kellemes emlékei. a kavargó színes forgalom, amely nappal és éjszaka egyaránt megragadja az idegen figyel­mét. Nagyon sok kínaival találkoztam és már jelentős számban láttam japánit is. A mulatók és szórakozóhelyek nagyon népszerűek. Ele­gáns közönség előtt magyar táncokat jártam el. A többi táncosnő, különösen a benszülöt­­tek több is érdekes táncra tanítottak meg. Ott sajátítottam el a h­ala-hula táncot. A „Hala-hula“ — Milyen tánc ez? — Talán sehol sem találtam annyi bájt, annyi költészetet, természetszeretetet, mint ép­pen ebben a táncban. Nagyon megtetszett ne­kem és megtanultam. S máris hajladozni kezd a titokzatos hála­­hala tánc buja, túlfűtött ritmusaira. Maga elé dúdolja azt a régi dalt, amelyet szintén a tánccal együtt tanult Jáva szigetén. —­ Ez a legkedvesebb emlékem Jáváról és még egy: a gyönyörű szép éjszaka- A jávai szép napoknak azonban végeszakadt és­­át­kerültem Siamba. Bangkok a borzalmak váro­sát jelentette nekem. Az utcáit csak a legna­gyobb óvatossággal lehetett mtenni. Képzelje csak — sóhajt fel — az utcán sétálnak a lep­rás betegek. A járókelők iszonyodva kerülik el az élő­halottakat, akik nyugodtan mutogat­ják félmeztelen, sebes, kiütéses testüket. Kol­dulnak az utcán, kis dobozt nyújtanak az ide­gen felé. Abba kell dobni az alamizsnát. Bol­dog voltam, amikor továbbmehettem. A táncosnő a Fü­löp-szigeteken is kapott szer­ződést. Manilában dolgozott. Az ottani" nagy szórakozóhelyen lépett fel magyar táncával, de a hula-hula táncot is többször bemutatta. — Manilában alig tartózkodtam néhány hó­napig, amikor az egy amerikai leszerződtetett Kínába. Voltam Slong-kongban, átéltem egy rettenetes tájfunt. Kínából a háború kitörése­kor menekültem el. A ruháim nagy része is ott maradt. Ennyit vesztettem a táncturnén, de nyereségként könyvelem el a hul­a-hu­la táncot, amellyel nagyszabású turnéra szeretnék menni. Előbb azonban néhán­y napig ki szeretném pi­henni a borzalmas ázsiai élményeket. — Jó ideig nem is megyek a Távol-Keletre — só­hajtja a fiatal táncosnő. Európában maradok, itt mégis biztosabb... A táncosnő esténként, és éjszakánként arra ébred, hogy megelevenednek előtte a maláji és különösen a bangkoki és kínai élmények.: ■ S boldogan ébred fel a szörnyű álomból, arra­­hogy ismét Pesten van, a biztos helyen. * KENYERES NÁNDOR .ÚJSÁG Szótag- j Janu­ár 1.-i számunk második oldalán megjelent ,„BÁ“-szótag közlésével kez­dődött és húsvétig tart. A pályázat készpénzdíjai •­i. dij p 200.- ii. dypm­in. díj P 50.- ív. dij P 30.­­V-X. dija egyenként P 20.­Továbbá többszáz értékes pályádól A pályázaton részt vesz az ÚJSÁG minden régi és újonnan belépő , elő­fizetője, aki húsvétig az ÚJSÁG min­den vasárnapi számának második ol­dalán közölt szelvényen megjelenő 23 szótagot összegyűjti és helyesen össze­­állítva levelezőlapra felragasztva 1938 április 6-12-ike közötti időben beküldi A megjelenő szótagok helyes össze­állítása az Újság egy jelmondatát adják. A jelmondat szórendjének esetleges változtatása nem zárja ki a pályázót a részvételből, ha a beküldött jel­mondat szavai egyébként egyeznek az eredeti jelmondattal. A jelmondat ere­deti szövegét zárt borítékban közjegy­zőnél helyeztük el és azt a pályázat befejezésekor hozzuk nyilvánosságra. Syű­jtse a megjelenő szólásokat! Az eddig megjelent szótagot külön kérésre megkü­lti a kiadóhivatal.

Next