Ujság, 1938. január (14. évfolyam, 1-24. szám)

1938-01-01 / 1. szám

SZOMBAT, 1938 JANUÁR­I UJSÁG LÁTOGATÁS MAHATMA GANDHINÁL Írta FÜLÖP-MILLER HEDDY Aki India földjére lép és ott nemcsak an­gol körökkel érintkezik, az rögtön érezni fogja a hatalmas befolyását egy embernek, akinek az ország politikai életében nincsen ugyan hivatalos pozíciója, aki nem tagja az indiai birodalmi gyűlésnek sem, de akit mégis a hindu nép vezérének tekintenek mil­liók. Ez a férfi: Mahatma Gandhi. Csak hal­lani kell, milyen csodáló, sőt hódoló tiszte­lettel ejtik ki a hinduk ezt a nevet — és ak­kor érthetjük meg, mit jelent Gandhi ez or­szág számára. Magam is tanúja voltam Vardha hindu városban egy mély jelentőségű ceremóniá­nak, amely Indiára nézve felbecsülhetetle­nül fontos és amelyet egyenesen Gandhi egyik legcsodálatraméltóbb akciójára lehet visszavezetni. Arról a szép ünnepi szertar­tásról beszélek, amellyel Seth Samnalal Ba­­jaj előkelő és gazdag hindu magántemplo­mát szabaddá tették a páriák számára. Ez alkalommal láttam, milyen mélyen örven­dező áhítattal léptek be az „érinthetetlenek" a szentélybe, amelyet ezen a napon az ő tiszteletükre ünnepiesen kivilágítottak és Ramakrishna és ma is élő nagy hindu vezé­rek, elsősorban Gandhi, képével feldíszítet­tek. Páriák nyomorúsága A travankorei maharadsa már hónapok­kal korábban előljárt a jó példával ezen a téren és megnyitotta államának templomait a páriák számára, akiknek évszázadokon át a legszigorúbban tilos volt a szentélyekbe való belépés. Hogy ez milyen forradalmi fordulat, azt csak akkor lehet igazán felbe­csülni, ha tudjuk, hogy mostanáig a páriák, számunkra elképzelhetetlen módon, kitaszí­tottak voltak. Igaz hivő hindu felfogás sze­rint, ha egy páriának csak az árnyéka is valami ételre ráesik, az már elég ahhoz, hogy azt az ételt ne legyen szabad megenni. Éppen ezért az „érinthetetlenek" kasztjának ezek a szerencsétlen tagjai félreeső, nyomo­rúságos kunyhókban kell, hogy éljenek; a falu közös kútjából nem szabad vizet merí­­teniük, nem szabad semmiféle templomba, semmiféle piacra menniök, levágott állatok eldobott részeivel kell táplálkozniok. Még­hozzá sok-sok millió ilyen ember élt ott, akiknek olyan helyzetük volt, mint a közép­kori Európában a bélpoklosoknak. Örök, reménytelen nyomorban kellett vegetálniok. Gandhi évek óta fáradhatatlanul küzdött a páriák e jogfosztása ellen. Nem egyszer megmondotta, hogy ezek az indiai állapotok az ország szégyenfoltját jelentik. Nem is nyugodott mindaddig, amíg az „érinthetet­lenek korlátja" elmozdításának első szim­bólumaképpen nem sikerült neki legalább a templomokat felszabadítani néhány kerület­ben. Ha a Mahatma egyebet nem tett volna, mint ezt, már ez is elég volna ahhoz, hogy a modern India történetében el nem múló emléket állítsanak neki. Ezen váratlanul nagyon szívélyes meghívást kaptam a Mahatmától, hogy keressem fel őt és legyek néhány napig vendége. A wardhai vasúti állomáson Desai dr., Gandhinak a titkára, várt rám, több úr kí­séretében. Onnan hindu nemzeti zászlóval díszített autón utaztunk tovább Sagaviba, az isten háta mögötti faluba, ahol három év előtt telepedett le Gandhi. Híres és hatalmas népvezér, aki olyan szerényen lakott volna, nem igen akadt még: körülkerített telek közepén, néhány szegé­nyes vályogkunyhó és egy ilyen vityilló egyetlen szobájában lakik a Mahatma. Itt él a Mahatma a szegények és szenvedők minden gondjával mélységes együttérzésben. A fehérre meszelt, kopár szoba egyik sar­kában, a padlóra kucorogva diktál Gandhi egy leánynak, aki tőle balra ugyancsak a padlón ül és feljegyzéseket készít. Alacsony állványon könyvek és jegyzetek, úgy, hogy Gandhi kényelmesen elérhesse, — ez ennek a­ szobának egész berendezése. Amikor belépek, Gandhi szelíd, meleg hangon szívélyesen üdvözöl. Maga mellé ül­tet, majd eszébe jut, hogy én európai szo­kásokban nőttem fel és ezért szék után néz. Én azonban, indiai módra, mellé ülök és csakhamar derűsen kezd társalogni velem, mintha jó öreg bácsim volna, aki már gyermekkorom óta ismer. Érdeklődik indiai élményeim felől. Sze­retné tudni, honnan ered India iránt való nagy érdeklődésem, mik a benyomásaim eb­ben az országban és kérdezősködik közös barátokról. Különösen melegen érdeklődik a Bécsben tanuló hindu diákok kolóniája iránt és sokat beszéltet magának ezekről a fiatalemberekről, sorsukról és törekvéseik­ről. Azt is megemlíti, mennyire sajnálja, hogy néhány év előtt, amikor Európában járt, hirtelen vissza kellett térnie Indiába, úgyhogy nem látogathatta meg Bécset. A beszélgetés alatt van időm, hogy tanul­mányozzam a Mahatma külsejét. Aki Gand­hit csak a napi sajtó kliséiből ismeri, annak egészen helytelen elképzelése lehet róla. Ezek az illusztrációk visszaadják ugyan a kopaszra nyírott fejet, az éles profilt, de egyetlen képben sem jut kifejezésre az, ami az életben oly erősen hat: a sötét, élettel teli, átszellemült szemek pillantása, Gandhi magatartásának nyugodt természetessége, a jóság, amely minden gesztusából, minden arc­mozdulatából kiárad. A Mahatma gyenge testét fehér „khaddar", a háziszőttesből ké­szült lepel takarja. A könnyű ruha alatt csil­log a kávébarna bőr. Gandhi egészen folyékonyan, nagyszerű kiejtéssel beszél angolul. Hangja tempera­mentumos és megnyerő, beszédének áradata olyan ember belső biztonságát árulja el, aki hozzá van szokva, hogy gondolatait szónoki formába öltöztesse, anélkül, hogy modo­rossá válnék. Könnyedén társalog, komoly és víg témáról egyaránt. A hindu parasztságért A páriákért való harc mellett Gandhit most leginkább az foglalkoztatja, hogyan szervezhetne rendszeres segí­tőszolgálatot az ínséges hindu parasztság számára. Meggyő­ződése szerint India parasztságán csak a háziipar belterjes fejlesztésével lehet segí­teni. Ahelyett, hogy Angliából gyári árut importálnak, vagy magában Indiában is gyári termelést fejlesztenek ki, a hinduknak vissza kell térniök atyáik rokkájához, ma­guknak kell elkészíteniök textilszükségletü­ket és így kell keresetet biztosítani ama százezrek számára, akik ma az éhhalál kü­szöbén vannak. „Minden nemzeti gondolkodású hindu magaszette ruhát viseljen !“ — ez a jelszava a rokka érdekében folyó hadjáratnak, ame­­lyet Gandhi már évekkel ezelőtt megindított és amelyet ma is hajthatatlanul visz tovább. Hasonló okból propagálja Gandhi otthon készített papír használatát, ő maga csak ilyent használ levelezésre és művei írására. Az indiai parasztság szociális helyzetének megjavítását hathatósan szolgálja egy má­sik, ugyancsak Gandhi létrehozta szervezet, amely őt továbbra is élénken foglalkoztatja­­a falusi iparágak általános indiai szövetsége. Ennek a messze elágazó szövetségnek min­den tagja a felvételkor köteles kijelenteni, hogy testestöl-lelkestől a falusi gazdaság színvonala emelésének szolgálatában fog állni. Gandhi arra törekszik, hogy mélyre­hatóan javítson a szociális helyzetén azok­nak a kis falvaknak, amelyeket gazdaságilag még ma is kizsákmányolnak, mert lakosaik­nak nincs meg a szükséges szakmai ismere­tük és önállóságuk. A Mahatma intézkedése folytán már most arra tanítják a hindu pa­rasztokat, hogyan kell mezőgazdasági ter­mékeiket saját eszközeikkel eladásra alkal­massá tenni, hogyan kell cukrot gyártani, rizsét hámozni, gabonát kézimalomban meg­őrölni, kimúlt állatok bőréből cipőt varrni, röviden: a legkülönfélébb utón és módon munkalehetőséget találni, ami mostanáig nem volt meg számukra. Ellentét Gandhi és Rabindranath Tagore között Hogy Gandhi mennyire lángoló buzga­lommal küzd a páriák ügyéért, arra nézve rendkívül jellemző az a kontroverzió, amely közte és India másik nagy fia, Rabindranath Tangore között, a quettai rettenetes föld­rengés alkalmából felmerült. Akkor ugyanis a Mahatma nyíltan kifeje­zésre juttatta azt a véleményét, hogy ez a szerencsétlenség az ég büntetése ama kiáltó igazságtalanság miatt, amelyet India ezek­kel az „érinthetetlenek“-kel szemben elkö­vet. Tagore tiszteletteljesen, de határozottan szállott szembe ezzel a véleménnyel. A költő is belátta ugyan a páriákkal való bánásmód igazságtalanságát, de nem volt hajlandó el­ismerni, hogy a földrengés: az égtől jövő büntetés. Kis vályogkunyhó egyetlen szobrja Hogy Mahatma Gandhit személyesen lát­hassam, ez a gondolat indiai utamon, mint valami szép, de csaknem elérhetetlen álom merült fel bennem. Éppen ezért annál bol­dogabb voltam, amikor egy szép napon egé­ Egy angol társaságbeli hölgy Egy órán át beszélgettem a Mahatmával ezekről és hasonló dolgokról. Miután eltá­voztam tőle, a telep egy másik, nem ke­vésbé egyszerű kunyhója előtt Gandhi leg­szűkebb környezetének egyik legérdekesebb egyéniségével ismerkedtem meg. Angol nő ez, Miss Slade, magasrangú brit tengerész­tisztnek a leánya. Miss Slade, amikor talál­koztam vele, éppen azzal volt elfoglalva, hogy kis parasztgyermekeket szőni tanított. Nemsokára nagyon sok újabb érdekes dol­got tudtam meg a Gandhi alapította általá­nos indiai takács szövetség tevékenységéről és céljairól. De különösen érdekes és tanulságos volt mindaz, amit Miss Slade önmagáról és arról az útról beszélt, amelyet megtett, míg an­gol nőből a hindu népvezér odaadó barát­nőjévé lett. — Olvastam Gandhinak egy könyvét — mesélte Miss Slade —, és nemsokára ellen­állhatatlan vágyat éreztem, hogy ennek az embernek a közelében élhessek. Amikor Gandhi Európában tartózkodott, én Svájc­ban felkerestem és előadtam neki kívánsá­gomat. Ő azonban előbb hazaküldött és azt tanácsolta, hogy néhány évet éljek még a szokott környezetemben, az ő tanításainak szellemében, ha azután meggyőződtem róla, hogy ez valóban megfelel legbensőbb lé­nyemnek, akkor jöhetek hozzá. Megkérdeztem Miss Slade-et, mit szól csa­ládja ehhez az élethez? — Teljesen elfeledtem egykori környeze­temet, egészen újjászülettem és számomra semmi sincsen már abból, ami előbbi léte­met jelentette. Boldog vagyok és megelé­gedett. " Hogy ez a vallomás mit jelent, azt csak az mérheti fel, aki — mint én is —, a saját két szemével látta azokat a végtelenül primitív viszonyokat, amelyek között a Mahatma if­­jai, őhozzá hasonlóan élnek, így Miss Slade egészen rövid hajat visel, ruházata semmi­ben sem különbözik a legszegényebb pa­rasztasszonyokétól és talpának bőre már szinte csonttá keményeden az állandó me­zítláb való járástól. Gandhi és legbensőbb barátai egész éven át a szabad ég alatt, az udvar földjén töltik az éjszakát, csak valami vékony matracféle van alattuk és gyapjú­­takaró rajtuk. Milyen lelki erő áradhat eb­ből az emberből, ha közelében a legjobb an­gol társaság egy elkényeztetett asszonya tö­kéletes boldogságot és meglepetést talált! Gandhi szigorú nézete a házasságról A Mahatmával és legszűkebb környezeté­nek férfiaival és asszonyaival folytatott be­szélgetések során újra meg újra azt a be­nyomást nyertem, hogy Gandhi tanainak középpontjában a lelki és testi tisztaság gondolata áll és hogy minden, amit Gandhi híveinek hirdet, azt a célt szolgálja, hogy ez a tisztaság diadalra jusson az alsóbb­rendű lét szenvedélyei és vágyai fölött. Mindezekből különösen sajátságos módon alakul ki Gandhi nézete a házasságról. Azt tanítja, hogy az ember abban különbözik az ál­attól, hogy értelmével úrrá lehet ösztönei telett. Az élet minden megnyilvánulásában le kell küzdeni az ösztönöket; mennél in­kább tud az ember uralkodni magán, annál hasznosabb a társadalom számára, a közös­ség számára és tulajdonképpen ebben rejlik minden ember boldogsága. A házasság egyike a leglényegesebb eszközöknek, amelyekkel az érzéki ösztönök felett diadalmaskodni lehet és ezért súlyos erkölcsi vétket jelent a házassággal kapcsolatos kötelességek bár­milyen megsértése, különösen azonban a hitvesi hűség megszegése. Hasonlóképpen kárhoztatja Gandhi a születések mesterséges korlátozását, ehelyett azt vallja, az érzéki ösztönökön való uralkodással kell a túlsza­­pora gyermekáldást megelőzni. Szerinte gyá­vaság az érzéki élvezeteknek hódolni, vi­szont ugyanakkor ennek természetes konzek­venciája elől kitérni. Gandhi barátai beszélik, hogy a Mahatma egyszer társalgás közben kijelentette, hogy el tud képzelni olyan államot, amelyben nincs büntetés, de a lelkiismeretlen házas­társi hűtlenséget még ebben az eszményi ál­lamban sem szabad megtorlatlanul hagyni. A szellem, amely éltet Vallási tekintetben Gandhi rendkívül tü­relmes. Bár ő maga hívő hindu, mégis pon­tosan ismeri és nagyra becsüli a többi nagy vallást. Különösen tiszteli a kereszténységet. A Hegyi Beszéd már diákkorában mély és feledhetetlen benyomást gyakorolt rá. Véle­ménye szerint az ember vallását éppen olyan kevéssé választhatja meg, mint édesanyját, de felfogása az, hogy nem annyira a hitval­lás a lényeges, mint inkább a szellem, amely­­lyel ezt a hitvallást gyakorolják és eleven tetté változtatják. Heteket és hónapokat is szívesen eltöltöt­­tem volna a Mahalma közelében és látható volt, hogy ő sem szívesen enged el. De más kötelezettségek elszólítottak onnan. — Pondicherybe kellett utaznom, a nagy Yogi Sri Aurobinde Ghosehoz, ahová meghatáro­zott napon kellett megérkeznem. Gandhi szí­vélyesen búcsúzott el tőlem és kért, hogy, amikor csak lehetséges, térjek vissza hozzá. India nagy tanítómesterét és vezérét az­zal a tudattal hagytam el, hogy feledhetet­len benyomásokat szereztem nála. Most ér­tem csak igazán, miért beszélnek európaiak és amerikaiak Gandhiról úgy, mint valami szentséges emberi lényről. is Áttörték a felkelők a köztársa­sági frontot Tervélnél Páris, december 31. Francia haditudósítók jelentése szerint a spanyol felkelő csapatok Te­rué előtt áttörték a köztársasági frontot. A had­műveletek csikorgó hidegben folynak tovább, a hőmérő helyenként -16 fokra süllyedt alá. A felkelő csapatok a támadás megindítása óta 4—6 kilométert haladtak előre és jelenleg mintegy három kilométernyire állanak Teruel városától. A felkelő csapatok előnyomulását mintegy száz hárommotoros bombavető repülőgép támogatja. A hadműveletek 45 kilométer hosszú fronton folynak. A Jour haditudósítójának jelentése szerint a köztársaságiak az egész vonalon visszavonulóban vannak. A felkelő tüzérség rettenetes tűz alatt tartja a visszavonuló köztársasági csapatokat. A Pedreza Torrones hegység most más telje­sen a fekel­ők kezén van s elfoglalták Ceneud falut is. Cantilio mellett a felkelő csapatok kö­rülzártak egy köztársasági dandárt. Kombináti smoHingh'an­ 'fOii­mr sHSSS BiVlIB Sár B 9 ■ lUf 8 B KEREKES és vájná urUsabók, Erzsébet­ körut 22. I. em. Tel.: 131-248

Next