Ujság, 1938. február (14. évfolyam, 25-47. szám)
1938-02-01 / 25. szám
3 galmazott lengyel tengerésztiszttől, aki Horthy Miklós kormányzóval együtt szolgált a monarchia haditengerészetében. A lap a következő címek alatt közli a beszélgetést: Mindennap öt órakor bridgettünk. Tetőtől-talpig gentleman. Czeslay Peteleni parancsnok érdekes visszaemlékezései Horthy tengernagyról, Magyarország kormányzójáról. — Horthy tengernaggyal — mondja Petelenze- először még kadettkorában Polában Pietruski tengernagy házában találkoztam. Ettől az időponttól kezdve azután úgy szolgálatilag, mint a magánéletben is elég gyakran találkoztunk. 1916 második felében Montenegró megszállása után egy napon azt a parancsot kaptam, hogy jelentkezzem a „Monarch“ tengernagyi páncéloshajó fedélzetén. Kiderült, hogy bridge-játékhoz hívták a negyediknek. A partnerek: Hans tengernagy, a későbbi tengernagy, Horthy és Kenek voltak. Ettől kezdve mindennap öt és hét óra között együtt játszottunk. Legjobban Horthy játszott , így kerültem vele közelebbi ismeretségbe. Elragadó ember volt, mindig nagyon elegáns, alárendeltjei nagyon becsülték és szerették. Gentleman volt tetőtől-talpig. Kitűnően sportolt és részt vett a Császár-regattán is. Bajtársaival való érintkezésben Horthy mindig nagy egyszerűségről tett tanúbizonyságot. Ma is, magas méltósága ellenére, amikor Bécsben tartózkodott, hajdani bajtársait tegezve szólította meg. Horthy annak idején mint a Novara parancsnoka — folytatta elbeszélését Petelenz kapitány — gyakran kezdeményezett támadásokat a szabad kifutást blokkozó angol trawlerek ellen. 1917 május 15-én Horthy három könnyű cirkáló, a Novara, a Helgoland és a Saida élén nagyobb vállalkozásra indult, amelynek célja a trawlerek végleges ártalmatlannátétele és a Volona—Brindisi közötti kapcsolat szétvágása volt. Ez volt az utolsó teljes sikerrel koronázott hasonló vállalkozás. A Novara, a Helgoland és a Saida tizennégy trawlert, három szállítóhajót és egy rombolót süllyesztett el. Visszatérőben Horthy tengernagy csoportjával Acton olasz tengernagy flottáját támadta meg. Az erők nagyon egyenlőtlenek voltak. A koalíció nagy tüzérségi fölényben volt. Az ellenség százhúsz milliméteres lövegeivel szemben Horthynak csak százötmilliméteresei voltak. Otrantónál kezdődött az ütközet, amelynek lefolyását szemtanuk előadásából ismerem. A Novarát az olasz tüzérség lövedékei erősen megrongálták. A Saida ekkor vontatókötélre vette a Novarát s Horthy sebesülései ellenére továbbra is a parancsnoki hídon maradt s onnan vezette tovább a csatát, mig csak erős gázmérgezés következtében ott kellett hagynia őrhelyét. Utanii Japán bocsánatkérés Amerikától London, január 31. A Dömei-iroda értesülése szerint Horinaucsi japán helyettes külügyminiszter meglátogatta Grew-t, az Egyesült Államok tokiói nagykövetét és kijelentette, hogy a japán kormány mélységesen sajnálja, hogy egy japán őrszem bántalmazta Allison követségi titkárt és megígérte, hogy tekintettel az ügy komolyságára, a bűnös elveszi méltó büntetését. A két fél előadása közötti ellentétek tisztázására beható vizsgálatot rendelnek el. Hongó őrnagy, a ninkingi japán haderő vezérkari tisztje, az amerikai nagykövetségre ment és a japán főparancsnok bocsánatkérését és sajnálkozását tolmácsolta, amit Allison titkár elfogadott. A fleitter-iroda ezzel szemben úgy értesül, hogy az Egyesült Államok nagykövetsége még korántsem tekinti az ügyet véglegesen lezártnak. Németország új gazdaságügyi minisztere Berlin, január 31. (Inf) Walter Fank volt sajtóügyi államtitkár és a birodalmi kormány eddigi sajtófőnöke kedden, február elsején átveszi új hivatalát, a birodalmi gazdasági minisztérium vezetését, amit Schacht dr. lemondása óta ideiglenesen Göring porosz miniszterelnök látott el. Az új minisztert Göring fogja beiktatni hivatalába. Fank dr. eddigi hivatalát, a sajtóügyi államtitkárságot és a sajtófőnökséget ugyancsak február elsején veszi át utódja, Otto Dietrich eddigi helyettes sajtófőnök, akit Göbbels dr. birodalmi propagandaminiszter iktat be hivatalába. MN. B 900. sz. eng. alapján Az Újság társasutazása Semmeringre február 20- március 3 meghosszabbítható ottartózkodással Részvételi dij minden költséggel P A Prospektus, felvilágosítás, jelentkezés Újság Utazási Irodája Erzsébet-konti « ■’ Telefon 181-623 '• r ...... v ........ U ÚJSÁG KEDD, 1938 FEBRUÁR 1 Újabb zsidóellenes intézkedések Romániában A csernoviczi hitközség ingatlanait a román görögortodox egyháznak adták Bukarest, január 31. Bukovina antiszemita megyefőnöke, Nikifor Roli, rendeletet adott ki, amely kimondja: a czernowiczi zsidó hitközség ingatlanait a czernowiczi román görögortodox egyházközség céljaira kisajátítják. A rendelet értelmében a zsidó hitközség valamennyi házát és telkét a czernowiczi görögortodox metropolita rendelkezésére bocsátják, aki ezeket az ingatlanokat a görög ortodox egyház kulturális céljaira fogja felhasználni. Csak román cégtábla A kereskedelmi miniszter hétfőn rendeletet adott ki, amely kimondja, hogy az összes kereskedők román nyelvű cégtáblákat kötelesek kifüggeszteni s azonkívül saját nevüket is tartoznak felüntetni a cégtáblán. Az üzletben tartott cikkekről a kereskedők a jövőben árjegyzéket kötelesek készíteni, amelyet kívánatra minden vevőnek felmutatnak. 5. az 1918. évi 2262. számú dekrétummal jutottak állampolgársághoz törvényszéki határozatok alapján, végül 6. akik 1924 után egyénileg szerezték meg állampolgárságukat az igazságügyminisztérium állampolgársági bizottságának döntése alapján. A külföldön élő zsidóknak az illetékes román követségeknél kell állampolgárságukat igazoló okmányaikat benyújtaniuk. A bizonyítvány benyújtásának utolsó törvényes határideje február 12. Akiknek nem vizsgálják felül az állampolgárságát A Lumea Romaneasca szerint nem vizsgálják felül azoknak a zsidóknak állampolgárságát, akik 1. az 1877. évi háború hadviseltjeinek leszármazottai; 2. Dobrudzsában kaptak állampolgárságot az 1910. évi törvénnyel; 3. 1918-ban jutottak állampolgársághoz királyi dekrétum alapján, mert részt vettek a háborúban. 4. 1916 előtt külön törvénnyel jutottak állampolgársághoz. Kizárták a zsidó mérnököket A román mérnökök országos szövetsége törölt tagjai sorából minden zsidó mérnököt A megszavazott határozati javaslatban a következőket kérte: 1. A zsidó mérnökök a jövőben se lehessenek tagjai az egyesületnek; 2. távolítsák el a zsidó mérnököket az állami állásokból és az ipariskolai oktatói karból; 3. távolítsák el az idegen mérnököket az állami és nemzetvédelmi megrendeléseket és munkákat végző magánvállalatoktól. 4. Teljes egészében alkalmazzák a nemzeti munkavédelmi törvény rendelkezéseit és tartsák szem előtt a román elem érdekvédelmét. A vállalatoknál 90 százalékban alkalmazzanak keresztény román elemet. Ezeknek fizetése ne legyen kevesebb, mint az ugyanabba a kategóriába tartozó idegen alkalmazotté. 5. Zsidó cégek és vállalatok ne kapjanak megbízást állami, városi, megyei és községi szállításokra. A POLITIKA VASÁRNAPJA Sigray Antal gróf, Mairay Lajos a szélsőségek ellen Az egyesült kereszténypárt vasárnap szer-vezőgyűlést tartott Veszprémben, a szinház nagytermében. Serák József kanonok, veszprémi plébános megnyitó szavai után mint a párt vendége Sigray Antal gróf mondott beszédet. Bevezetőül rámutatott, hogy az ország nyugodt fejlődésének biztosítására még sok és sürgős tennivaló van s a bajokat csak tetézi a szélsőséges izgatás. Megemlékezett a kormányzó szolnoki szózatáról, melyben a leghatározottabban elitél minden diktatórikus törekvést és azt kalandos vállalkozásnak minősíti. — A szolnoki kormányzói nyilatkozat — folytatta Sigray Antal gróf — a legmegfelelőbb időpontban hangzott el, meglepetést azonban egyedül azoknál kelthetett, akik az ő kezdettől fogva vallott alkotmányos gondolkodását nem ismerték, vagy megfeledkeztek arról, hogy ő a mai Magyarország alkotmányának, legelső őre. (Éljenzés.) Meg kell állapítanunk azonban, hogy a jobboldali szélsőséges szervezkedés az utóbbi hetekben az eddiginél is fokozottabb mértékben folyik. Különböző csoportok és alcsoportok szervezkedéséről van szó, amelyek néha egymással is szembekerülnek, végeredményben azonban egy egységes célkitűzés felé haladnak, amely külföldi minták utánzásával a hatalomnak az ősi alkotmány sutbavetésével való átvételére irányul. Az elgondolás egyszerűnek látszik. A mindig fennálló gazdasági nehézségek, az ország némely részén, fájdalom, létező kirívó nyomorúság, a megélhetés és érvényesülés nehézségei, a kormány szociális intézkedéseinek és reformjainak lassúsága folytán előállott elégedtlenség felhasználásával, féktelen izgatással, nyugtalanságot és zavart kelteni, azt a végletekig fokozni és siker esetén egy „Marcin su Budapest“ után mint honmentők odaártani és a hatalom birtokába jutni, hogy helyreállítsák a rendet, mely elsősorban a szélsőséges izgatásuknak esett áldozatul! Lehet, hogy valóban ez a programm. Tény az, hogy nyíltan hangoztatják, hogy a legközelebbi hói napokban átveszik a hatalmat és odáig mentek, hogy az évfordulón röpcédulákat osztogattak, amelyeken az áll: „1938, Szálasi éve“. Nem és ezerszer nem. Az 1938. esztendő Magyarországon Szent István éve és senki másé és mint ilyen, nem vezethet semmiféle diktatúrához, avagy a hajdan megszűnt pogányság helyébe egy külföldi mintákat követő új pogánysághoz, hanem vezethet és kell, hogy vezessen egy ke- resztény reneszánszhoz. ] — A legkirívóbb igazságtalanságokon és tár-sadalmi bajokon sürgős reformokkal segíteni kell és hogy ezért — mint ahogy az ma min-den államban megtörténik — a társadalom tehhetősebb rétegeinek áldozatokat kell hoznia. A kormánynak kötelessége máris a szembetűnő és kirívó bajokon mielőbb nem karitatív módon, de intézményes uton segíteni, hogy minél nagyobb erővel és hatványozott erkölcsi jogos visultsággal szállhasson szembe minden akár bal, akár jobboldalról jövő mozgalommal, amely az ősi alkotmány félretételével parancsuralmi, tehát forradalmi úton szeretné a társadalmi problémákat megoldani. A választójogi reform kapcsán kifejtette, hogy ez a választójog olyan legyen, amely közmegnyugvást is kelt. Helyes, hogy a kormány nem ragaszkodik mereven a hosszú előkészítések után talán mégis hevenyészve elkészült javaslat minden formulájához és hogy a kérdések megoldására az ellenzék vezető férfiai véleményét meghallgatja és módosításaikat nem egyszer elfogadja. Szükséges, hogy most, amiden a nemzet jövője a titkosság által új alapokra lesz fektetve, legalább a parlamentben ma képviselt pártok körében a törvény megnyugvást keltsen. (Helyeslés.) — Ki kell tehát küszöbölni annak a lehetőségét —fejezte be beszédét Sigray Antal gróf —, hogy abban a percben, melyben a választói jog törvényerőre emelkedik, annak ellenzéke máris megszülessék és máris legyenek olyanok, akik arra hivatkozhassanak, hogy a törvény elhibázott, vagy meg nem felelő, hogy túl messze megy, avagy nem megy elég messze. Ezért tartanám helyesnek — bár ez tisztára magánvéleményem —, ha valamennyi parlamentben képviselt párt kormányzatba való bevonásával és így a sorsdöntő javaslatért való felelősségben való résztvállalással oldassék meg ez a kérdés, amelynél minden egyéni és pártszempontnak háttérbe kell szorulnia. " Makray lajos: Becsületes, népi politikát Hirdetünk! Vitéz Makray Lajos szintén a felelőtlen izgatás ellen emelt szót — Mi az igazságra törekszünk — hangoztatta — és az igazságot hirdetjük. Nem törődünk a népszerűséggel, mert aki a népszerűséget keresi, az az igazságot egész bizonyosan elveszíti, viszont, aki az igazságot keresi, lehet, hogy a népszerűséget is meg fogja találni. Egészséges, komoly, becsületes, jól átgondolt, lelkiismeretes népi politikát hirdetünk. Mi konzervatívok vagyunk, de radikális szociális politikát hirdetünk, mert nagyon jól tudjuk, hogy az elhalasztott az idejében meg nem valósított reformok készítették elő a forradalmat És éppen azért, mert tudjuk, hogy mit jelent egy forradalom, amelyikbe belepusztul az ország, nemcsak hirdetünk, de meg is akarunk valósítani egy teljes, radikális, őszinte és mélyrenyúló szociális politikát. Kiegyenlítő és kiegyensúlyozó földbirtokpolitikára van szükség. Minél több embert kell a magyar földdel szerves kapcsolatba hozni. Ez a birtokpolitika nem állhat meg az egyházi vagyon előtt sem. Az egyházi vagyonnak megvolt és megvan a maga történelmi értéke és jelentősége és kulturális kötelezettsége Most előáll az egyházi vagyonnal szemben a szociális kötelesség és az egyházi vagyonnak, még mielőtt rákényszerítik, önként és szabadon felismerve a helyzetet, ezeket a szocális kötelességeket teljesíteni kell. Hangsúlyozta, hogy a nagytőkének is meg lm gyomornál, szorulásnál, Igmándi víz nagyon használ. Reggel iszik fél pohárral. Délben eszik jó étvággyal, kell értenie az idő szavát A legnagyobb és legszörnyűbb izgató — fejtegette — a nyomor, az igaztalan munkabér, a siró gyermek és az éhező család. Uj kapcsolatra van szükség a munka és a tőke között. Botor tőke az, amelyik nem látja az idő parancsát és szükségét. — Nagy és égető kérdés az ifjúságnaka kérdése. Az ifjúságot meg kell menteni, munkába kell állítani. A magántulajdon kötelessége a közérdeket, a szociális érdeket, a gazdasági és a kulturális érdeket szolgálni, de nem karitatív uton és módon, nem iiségakciókkal. Az embert nem lehet iiségakcióra lealjasítani, mert az ember nem koldusnak született. Tagadom, hogy ezeknek a kérdéseknek megoldására a gyűlöletet kell befogni ebbe az országba, amelyet gyűlölet vesz körül és dönget minden felől. Tagadom, hogy azokat a reformokat, amelyekre szükség van, nem lehet másképpen, csak diktatórikus úton megoldani. A magyar élet tud alkalmazkodni minden kornak igényeihez és viszonyaihoz. A magyar alkotmány keretén belül — csak álljon ennek a magyar alkotmánynak szolgálatában — olyan reprezentáló országgyűlés, amelyik ezeknek az eszméknek igazságától át van hatva —, akkor igenis, a magyar alkotmány eleven erejével a szükséges reformokat meg lehet valósítani. Minálunk nincs választás a Palazzo Venezia és Moszkva, Berlin és Moszkva között, minálunk egy választás van: Krisztus vagy Moszkva! Friedrich István azt fejtegette, hogy nem elég, ha a dolgozó társadalom csak a kormánytól várja az úgynevezett szélsőséges demagógia megfékezését. Panaszkodással a magyar társadalom semmit sem fog elérni Szomorúan látja, hogy az intelligenciának nagy része inkább a szélsőségekkel keresi a barátságot, semhogy a dolgozó nép beszervezésével törődnék. A kormánynak még a látszatot is el kell terelni és el kell távolítani azokat, akik ezekre a szélsőségekre támaszkodnak. Darányi miniszterelnök üdvözli távírat a Szendy polgármesterhez Abból az alkalomból, hogy a kormányzó Szendy Károly polgármestert a magyar érdemrend középkeresztjével a csillaggal kitüntette, Darányi Kálmán magyar királyi miniszterelnök a következő táviratot intézte Szendy Károly polgármesterhez: — A székesfőváros érdekében kifejtett értékes és eredményes munkásságodnak a főméltóságú kormányzó úr legfelsőbb kitüntetése által történt elismeréséhez őszinte örömmel gratulálok és szívből kívánom, hogy hazánk és a székesfőváros javára még számos éven át munkálkodhass. A kitüntetések átadása Hétfő délelőtt ünnepélyes keretek között adta át Karafiáth Jenő dr. m. kir. titkos, tanácsos, főpolgármester a kormányzói kitüntetéseket Szendy Károly polgármesternek, Lamotte Károly dr. alpolgármesternek, Felkay Ferenc dr. és Morvay Endre dr. tanácsnoknak. Szendy polgármester úgy maga, mint kitüntetett kartársai nevében hálás szavakkal köszönte meg a kormányzó bizalmát, elismerését és a főpolgármester üdvözlőszavait. Folyik a hajsza a rendőrmerénylők után Egy hete keresi a rendőrség az egész országban Hajtó Antal pestszentlőrinci rendőrfőtörzsőrmester merénylőit. Razzia razziát követ, rendőrkutyákkal, riadóautóval, detektívek és rendőrök egész seregével folyik a lázas munka. Több mint százon felül van azoknak a száma, akiket a rendőrség előállított, de a lelőtt rendőr merénylőjének nyoma sincs. A még mindig nagybeteg Hajtó Antal sorsa iránt a társadalom széles rétegeiből nagy érdeklődés nyilvánult meg. Szombaton Szipka Ferenc volt főpolgármester látogatta meg, aki 500 pengőt adott át neki, mint a Rotary Club gyűjtését. Egy nyugalmazott segédhivatali igazgató 100 pengő megtakarított pénzét juttatta el Török János főparancsnokhoz Hajtó Antal részére, egy ismert politikus pedig 200 pengőt küldött a kórházba. Az ÚJSÁG rí Ac MN-B-826 “ e"«-8-napos 'I* VJ üdülíí-társasutazása LUBOCHNÁ-ra! (Fenyiliza) Motor- és sí-törmn", korcsolyázás, szánkázás. Résztvételi díj teljes ellátással, adókkal, borravalókkal, pyv. QQ ■ 1 111. o. utazással ***** * Részletes felvilágosítás és jelentkezés az Újság Utazási Irodája Erzsébet körút 43 * Telefonszám: 131-628